Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát. A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál. Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve. Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.
A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:
Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.
S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2014. március 10. 00:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=250389#post250389][b]Kilt Zoltán - 2014.03.10. 00:34[/b][/url] Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita Ágyban fekve éppen mímeltem az alvó embert, mert a megbeszélt találka ideje vészesen közeledett. Előre kikészített ruhám magamra kaptam, majd elindultam az éjszaka közepén, hogy a temető kapujánál találkozzak a többiekkel. Kitérőként öt percet szántam, kerestem Netty-t, de semerre sem leltem. Kénytelen voltam nélküle indulni. Kicsit aggódva léptem ki az iskola kapuján, majd elindultam a falu irányába. Reméltem, hogy Netty-nek nem esett baja. Félve indultam a falu határába, hiszen a temetőbe sosem jártam, azt se tudtam merre van. Áldom az eszem, hogy hamarabb indultam el. Hirtelen megtorpantam, hiszen kettő alakot láttam a kapuban. Páni félelem fogott el. ~Lebuktam~ gondoltam hirtelen. Majd valami hangot hallottam, mintha Lulu hangja lenne. A másik fél is kezdett ismerős lenni. Hirtelen ráébredtem, hogy Lulu és Hanka már itt vannak. Kicsit megkönnyebbültem, viszont Netty hiánya kicsit aggasztott. odaléptem a lányokhoz. - Sziasztok! Csak ketten? Netty-t nem láttátok?- Aggódva körbe is pillantottam, majd a lányok felé fordultam.
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2014. március 16. 20:39
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=254214#post254214][b]Kilt Zoltán - 2014.03.16. 20:39[/b][/url] Csapatépítő tréning és bátorságpróbaIzgalmamban kicsit remegtem, meg éreztem, ahogy a tenyerem izzad, mint minden alkalommal, mikor az adrenalin szintem megemelkedik. Mindenesetre közelebb léptem a temető bejáratához és valami azt súgta, nézzek le a földre, egy papírlap volt ott. Felvetem, majd elolvastam a tartalmát. A lényege azt volt, hogy keressek egy régebbi területet a temetőben, azon belül pedig füves területet. - Csajok, mikor indulunk? - Kérdeztem akkora önbizalommal, hogy saját magam is megleptem. Egyre csak arra tudtam gondolni, hogy meg kell csinálnunk. Már mehetnékem volt, szinte toporzékolni lett volna kedvem. Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy belépjek. Szinte hívogatott a temető. - Csajok, mehetnékem van. Ki indul el elsőnek? - kérdeztem izgalommal a hangomban.
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2014. március 19. 16:14
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=255587#post255587][b]Kilt Zoltán - 2014.03.19. 16:14[/b][/url] Levita csapatépítő tréning és bátorság próbaMég mindig alig bírtam felfogni, hogy vajon hova vezethet engem ez a darab papír, kínomban legszívesebben elnevettem volna magam. Aztán felnéztem és meglepődtem, helyesebben szólva, megijedtem, hogy egymagam vagyok jelen. Dasha dallamos hangját még hallottam, de kicsit mintha halkabb lett volna, mintha egészen messziről jött volna. Körülöttem egy árva lélek sem volt jelen. Parázni kezdtem. Mázli, hogy egyedül vagyok, para helyzetben bizony kezd a kezem kissé remegni, szaporábban veszem a levegőt. A papírra néztem, még mindig azt írta, hogy keressek egy füves területet. Nevettem. - Jó vicc, temetőben füves terület? Vannak olyan sírok, ahol már csak a fű nő. - Mondtam magamnak. Mindenesetre bátorságot merítettem és elindultam, vélt célállomásom felé. Utam során láttam szellemeket, fekete macskát, mely épp egy sírkőn pihent és mikor az avar neszezett lábam alatt felkapta a fejét és villogó szempárja engem fixírozott. Azt hittem mentem kiugrok a bőrömből, annyira hátborzongató volt a látványa. Legyürkőztem félelmem és folytattam utam. Sírok halma volt még előttem, volt ami tömegsír volt. Volt előre kiásott sír, friss halott lehet. Ahogy haladtam, néha farkasvonyítást hallottam, egy két denevér a fejem felett repült el, baglyok huhogtak az éjszakában. Kicsit ködös területre tértem, attól féltem, kikerültem a temetőből és valami mocsaras helyre kerültem. Találtam egy helyet ahol alig volt sír, viszont jókora füves placc állt ott. Gondoltam ez az a hely, így a közepére állva, ránéztem a papírra. Reménykedtem, hogy ad valami támpontot. Lelkem mélyén úgy éreztem jó helyen járok.
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2014. március 25. 20:06
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=259252#post259252][b]Kilt Zoltán - 2014.03.25. 20:06[/b][/url] Csapatépítő tréning és bátorságpróbaEgy jókora ütést érzek a lábamon, mintha valami csontos láb rúgott volna meg. Felkapom a fájó tagom és ugrálva próbálok egyensúlyozni, illetve megkeresni az ütés forrását. Hallom amint beszél, tehát ez valami manó lehet, elvégre ezért érzem alacsonyan a csapásokat. - Elnézést!Nem győzöm az ütéseket hárítani. Érzem, hogy ezek holnapra be fognak kékülni. - Tudja, egy pergamen küldött ide. Ne haragudjon! Lehet, hogy nem kellett volna idejönnöm, sajnálom.próbálom elkapni a botot, de apró termete miatt fürgébb mint én. Hirtelen abbamarad a támadás, hallom ahogy szegény pára szuszog, majd észreveszem, mit korábban nem. Ellenszenvvel néz rám, botját végig rám szegezve. Nem tudom mire vélni. - Kérem! - emelem fel kezeim, megadóan. - Ne haragudjon, amiért megzavartam. Nem volt szándékos. Egyébként jól van?
próbálok óvatosan közelíteni, barátságosan. Elvégre nem áll szándékomban ártani neki, hisz látszik rajta, hogy nincs jól. Hogy ebből mi sül ki? Kérdezem magamtól. - Mit értett az alatt, hogy az összes?Kérdezem kíváncsian, közben nem törődve a ruhám épségével, letérdelek elé, így is magasabb vagyok, de máris minimálisra csökkent a magasságkülönbség köztünk, de így is a tisztes három lépés távolságot igyekszem megtartani.
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2014. április 13. 12:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=273745#post273745][b]Kilt Zoltán - 2014.04.13. 12:17[/b][/url] Csapatépítő tréning és bátorságpróbaAhogy a manó bök felém, hirtelen nem tudok felállni, helyette csak annyi reakcióm marad, hogy leülök a földre. Jobb is így, állni nem nagyon szeretek, inkább ülök, pihentetem a lábam. Hirtelen a papír izzani kezd, ezért ránézek, majd izgalom fog el. A manóval kell maradnom! De ő ezt nem akarja. - Elnézést uram! Azt írja a pergamen, hogy magával kell maradjak, mert önnel fogom csak megtalálni a kincset!Szólok kedvesen a manóhoz, igyekezvén engesztelni szegényt. - Nem tud valamit egy kincsről itt a közelben?Kérdezem, abban reménykedve, hátha ez közelebb visz a megtalálásához. Körbenézek, de kettőnkön kívül senkit nem látok. Kezd hűvösödni, még jó, hogy van meleg ruhám. - Nem fázik?Kérdezem készen arra, ha mégis, akkor átadjam neki valamelyik ruhám, hogy ne fagyjon meg szegény. Míg a manóra várok, elkezdem tapogatni a zsebem. Lopva a pergamenre nézek, hátha ad valami támpontot. Majd megint körbenézek, nem szeretném, ha valaki más is itt lenne, főleg akkor mikor megszerzem a kincset!
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2014. május 5. 16:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=287951#post287951][b]Kilt Zoltán - 2014.05.05. 16:18[/b][/url] IzabellaRemek idő lenne, ha nem fújna a szél. Pulóver nélkül hideg van, ezért egy amolyan kellemes viseletű farmert, edzőcipőt, egy fehér pólót és egy kötött pulóvert veszek fel. Egy plédet magammal viszek, majd miután elkészülök, elindulok le a kastélyból, egészen a temetőig. Tökéletes hely arra, hogy elmélkedjek. Ahogy ballagok a célállomásom felé, egyre kevesebb emberrel találkozok. Nem is baj, most pont jót fog tenni egy kis magány, de szerencsére, ha valaki ide jönne, nem lelne rossz társaságra bennem. Ezt mosollyal arcomon konstatálom. No, megérkezek és keresek egy remek helyet, ahol letáborozok. Egy fa tövét választom, és leterítem a plédet. Hátamat nekivetem a fának és gondolkozni kezdek. Nem telik el sok idő és elbóbiskolok. Álmomban a temetőbe merészkedek és hirtelen besötétedik. Azt érzem, mintha valaki üldözne. Futok, ahogy bírok, és most veszem észre, hogy egyre beljebb futok a temetőben. Az üldözőmnek szerencséje van, hiszen minél közelebb kerülök a centrumhoz, annál nehezebben bírok mozogni. Mély zihálásomra és egy ág reccsenésére riadok fel. Patakokban folyik rólam a víz, nem győzöm magam törölni. Kicsiny félelemmel nézek körbe. Úgy látom, valaki közeledik irányomba. Remélem, hogy nem szellem és nem szeretne nekem ártani. A pálcám most is a kastélyban. Hol is lehetne jobb helyen?
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2014. május 5. 19:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=288072#post288072][b]Kilt Zoltán - 2014.05.05. 19:50[/b][/url] IzabellaAhogy felriadok, rájövök, hogy bizony kellően kezd esteledni. Valaki motoszkál a kapunál, ennyi amit még fátyolos szemekkel felfogok, majd azon nyomban elvész a szemem elől. Megdörzsölöm álmos szemem és feltápászkodok. A plédemet felveszem és az avar koszát lerázom róla. Összehajtom, aztán a hónom alá csapom. Elindulok a kapu felé. Torkomban dobog a szívem, nem sűrűn járok én temetőbe főleg nem estefelé, leszámítva azon helyzetet, mikor csapatépítő tréningen voltam és bizony az bátorság próba is volt. Ki itt belép, nagy bátor lesz - mondom magamban, majd belököm a kaput és óvatosan belesek. Pár lebegő szellemet látok, meg valaki egy kicsit távoli padon ülni. Odalépek hozzá, igyekezve nem a legcsendesebben, de azért ne is ijedjen meg tőlem. - Szia! Leülhetek? Nem fázol?Látom rajta, hogy kicsit mintha vacogna. Fogom a plédet és óvatosan rá terítem, ha nem tetszik neki, vagy nem fázok, akkor lerakja. Végigmértem a lányt. - Kilt Zoltán vagyok. De azt hiszem már találkoztunk!Mondom nevetve a friss partnernek. Felmérem a terepet. Több a lélek itt, mint az élő. Remélem nem félős, mert én inkább izgulok, nehogy egy szellem pont az orrom előtt találjon előbukkanni. Megborzongok, hiszen enyhe szellő fújt végig a temetőn és közrejátszott az a kicsiny félelem is, ami bennem van.
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2014. május 5. 22:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=288174#post288174][b]Kilt Zoltán - 2014.05.05. 22:04[/b][/url] IzabellaMire odaérek arra a helyre ahol látni vélem a lányt, meglepetésemre nincs ott, megijedek. Hirtelen ledermedek, majd erőtlenül szólni kezdek. - Hahó! Itt vagy? Átfut az agyamon, esetleg szellemet látok? A lepedőt lerakom, ez nem fog akadályozni. Persze megint eszembe jut, hogy a pálca remek helyen, a kastélyban van. Minden erőmet összeszedem, hiszen ha tanár vagy prefektus, nekem lőttek. - Csak szimpla diák vagyok! Nem tudok ártani, hisz a pálcám a kastélyban maradt.
Remélem elhiszi, hogy nem hazudok. Előrelépek, de megbotlok, így beverem a térdem és még a farmerom is sáros lesz. Csodás! De most már csak azért is a végére járok a dolognak. Felállok, leporolom magam amennyire tudom, a sáros folttal igyekszem nem törődni. Majd kimosom belőle valahogy. - Kérlek, búj elő! Nem harapok.Hátborzongató a hely. Sok ember ilyenkor már nem is jár erre, nem is csoda. Bár a sok szellem lehet, nem örül a látogatóknak. Mégis úgy gondolom, ha békét hagyunk nekik, akkor ők is hagynak minket.
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2014. május 10. 17:29
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=290383#post290383][b]Kilt Zoltán - 2014.05.10. 17:29[/b][/url] IzabellaLassan már az orrom hegyéig sem látok. Tapogatózok, mint a vak, meglelem a padot, amire leraktam a plédet és letelepedek. Fülelek, de a szellő hangján kívül csak a fák enyhe recsegését hallom. Enyhén remeg a hangom mikor megszólalok. -Nézd! Akárki is vagy, én Kilt Zoltán vagyok, Levitás diák, másodikos. Tudom dilisnek tartasz, mert a kastélyban hagytam a pálcám. De tudod sárvérű vagyok és tizennégy éves koromig nem is tanultam varázsolni, így megszokottá vált számomra.Kezdek vacogni, egyre hidegebb lett az idő, mintha a halál közelegne. Még rágondolni is borzalom. Csak sejtem hogy még itt van az idegen, mivel a kaput nem hallottam nyikorogni. Blöffölök, hisz ha kiment akkor feleslegesen koptatom a szám. - Csak sejtem, hogy még itt vagy valahol. Érzem, hogy kezd hűlni a levegő. Gyanítom te is fázol, ha előjössz, becsületszavamra, nem bántalak, sőt, még talán a plédemmel fel is tudnálak melegíteni.Mire kimondom, átfut agyamon az a kósza gondolat, hogy esetleg ennek ellenére sem mer előjönni. Ha nem jön elő, akkor kénytelen leszek visszamenni a kastélyba, még akkor is, ha egyedül nem biztonságos az épület falai között sem. Prefektusok és tanárok figyelik minden négyzetcentijét az épületnek, főleg ilyen kései órán. - Ha nem jössz elő, akkor egymagam megyek fel. Mivel nem tudom ki vagy, ezért nem köplek be. Bár ha tudnám ki leledzik álarcod mögött, akkor sem mondanék semmit, még ha jómagam le is buknék.Sajnálnám itt hagyni a hidegben. Nem venném a lelkemre, ha azért esne baja, mert én ráhoztam a frászt. Elkomorodottan fürkészek körbe, hallgatózom a neszek után. Nem vagyok jó megfigyelő, így látásom sem és hallásom sem a legjobb. Ráadásul még el is kalandozik a gondolatom. Ennek köszönhetően elvesztem a külvilággal a kapcsolatot és csak agyamba kreált álomvilágban térek magamhoz.
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2014. május 11. 17:24
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=291303#post291303][b]Kilt Zoltán - 2014.05.11. 17:24[/b][/url] IzabellaAz álomvilágomban, ahova most csöppentem, kellemes nyári idő van, még csak esni se esik az eső. Azt még érzékelem, hogy testem nem fázik. Hm, kellemes tengerpart közelében látom magam. Ahogy lassan elkezdek a tenger felé sétálni, az gondolkodok, vajon mennyire lesz kellemes a víz. Meztelen lábaimhoz lassan oda-odaér a tenger, konstatálom, hogy a szokottnál hidegebb. Ekkor egy hang térít vissza a valóságba. Felpattanok, de hangom bent reked az ijedtségtől. Megköszörülöm torkom és megszólalok, bár az illető körvonalát látom csak. Egy biztos diákkal állok szemben. Hangjából ítélve egy lány. - Szia! Már azt hittem egymagam megyek fel. Tessék itt van.Odalépek hozzá és ráterítem a meleget adó, ajándékba kapott plédem. Kezdek jómagam is fázni, de nem zavar. Főleg azért sem, mert a tudat, hogy egy lánynak nagyobb szüksége van rá, mint nekem. - Ha szeretnéd, elindulhatunk vissza, vagy ha gondolod, maradhatunk és beszélgethetünk.Adom a választás lehetőségét partneremnek. Ha a helyében lennék, tuti, hogy ilyen kései időben inkább a kastélyba vonulást választanám, hiszen ott bent melegebb van. Míg válaszát várom, nyújtom felé kezem, bármit mond is, ezzel tudatom vele, hogy kész vagyok segíteni neki bármiben. Igaz, ha el is indulunk, pálca nélkül tökéletes célpont válik belőlem. Csakhogy nem adom ám magam olyan könnyen. Ha arról van szó, bizony képes leszek verekedni, csakhogy megvédjek egy lányt.
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2014. szeptember 21. 12:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=388774#post388774][b]Kilt Zoltán - 2014.09.21. 12:05[/b][/url] MizaAz első kérdése váratlanul ért, de nem lepődtem meg rajta. Minden normális ember megkérdezi egy másik normálisnak tűnő embertől, aki éjjel a temetőben járkál. Hogy mit is keresek itt? Nem könnyű megfogalmazni, de én mégis megpróbáltam. - Nos az az igazság, hogy a temető előtt van egy fa. Annak a tövében ültem, és olvastam. Azután megláttam, hogy valaki bement a temetőbe és már sötétedett. Gondoltam hogy remek társaság lesz, és vele mehetek vissza a kastélybaTömören ennyit tudtam mondani. Aztán hirtelen egy jeges kéz érintését éreztem a karomon, majd ez a hideg kéz húzni kezdett. hagytam magam, hiszen fülem érzékelte hogy a kapu nyikorgott. Azonnal hagytam, hogy biztonságos helyre húzzon. Majd hirtelen az érintését nem éreztem. Megijedtem, hogy lebukott volna? Az nem lehet, hiszen én voltam hátul, engem kellett, hogy észrevegyenek. Kis idő múlva a lány hozzám szólt. Sajnálja a pokrócot? Leesett. Míg biztonságos helyre mentünk, addig az említett tárgy maradt a helyén. Sebaj, nem ez a legfontosabb, hanem, hogy nem buktunk le. - Várj egy kicsit! Te nagyon fázhatsz, hiszen hideg a kezed. Van egy ötletem, ha megengeded.Reméltem, hogy még annyit engedett, hogy finoman átöleljem és kicsit fel tudjam így melegíteni. Ha azt nem is engedte, akkor sincs veszve minden, mert akkor meg a kezeit elkaptam és legalább abba csiholtam egy kis testhőmérsékletet. Amint a vész elhárult, az járt a fejemben, hogy ideje visszamenni a kastélyba. Reméltem ő is így gondolta.
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|