Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát. A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál. Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve. Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.
A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:
Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.
S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus offline RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
Írta: 2013. november 29. 09:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=206098#post206098][b]Ombozi Noel - 2013.11.29. 09:57[/b][/url] Sam
A gólyalak falai között való gubbasztás és iszonytató semmittevés nem a legjobb móka a világon. Noel az ágyon ült, hátát a falnak vetve dobálta pálcáját, amikor a folyosón léptek zaja hangzott fel, amely ajtaja előtt némult el. Az elsős azonnal odapillantott, mintha házon belüli balhéra számítana, de csalódnia kellett, nem robbantotta ki senki az ajtót, csupán némi papírsercegés után egy darab cetlit csúsztatott be valaki az ajtó alatti résen. A fiú várt egy pillanatig, kíváncsi volt, hogy beszélni kezd-e, vagy talán porrá ég, de nem történt semmi izgalmas. Recsegett az ágy, míg felállt, és a firkához sétált. Érdeklődve vette fel, s hajtogatta szét. A nőies írás, a megadott idő, és az S betű vigyort csalt arcára, és már öltözött is. Fekete sapkát, és melegen bélelt vászonkabátot kapott magára, bakancsba ugrott, pálcáját biztos helyre dugta, és már ki is lépett a gólyalakból. Samantha neve garancia volt az izgalomra, amelyre azóta vágyott, hogy Kowai a csíny helyett a seprűt választotta, és beállt a sárkányok közé. Ezzel nem is volt semmi baj, természetes, hogy kisegítette csapatát, és Noel is csak biztatni tudta, hogy ha tehetsége van a repüléshez, akkor menjen és csinálja jól. A hideg nem enyhült, az utcákon kevés ember sétált, egy ismerősbe sem botlott bele, sem a fő utczán, sem a boglyas téren. Könnyedén jutott el Bogolyfalva határához, ahol már nem volt nehéz megtalálnia a kihalt temetőt. A fekete alak gyorsan lépegetett a kerítés mentén bámulva a különböző sírokat, és remélte, hogy Samantha nem azzal akarta jól érezni magát ma este, hogy őt meg még néhány háztársukat idehívja, ő meg pár manót ugráltatva forró fürdőt vesz a kihalt rellon házban. Ahogy közeledett a célhoz, úgy rajzolódott ki a barna, feltűnően csinos lány kávézó alakja a kapualjban. - Szép jó estét! - köszön széles vigyorával, és nem rest végigvezetni tekintetét a lányon. Samantha kitűnő választás volna minden férfinak, ami a küllemet illeti, de bizonyára kevesen képesek elviselni csökönyös jellemét. - Mint látod, elolvastam az üzeneted. Most pedig érdekelnének a részletek, szóval ha teletöltötted magad kávéval, kérlek avass be. Miért is vagyunk itt pontosan? Hangjából kihallatszódik az érdeklődés, mint ahogy jelen helyzetben a legtöbb ember hangjába ugyanez a kíváncsiság férkőzne bele. Nem mindennap látogatják meg diákok a temetőt, és abban biztos volt a fiatal, hogy nem titkos randevút kér tőle a negyedéves. - Remélem hamar izgalmassá válik az este - fűzi még hozzá előző gondolataihoz a csendes szavakat, majd oldalát nekidönti a kapunak, és onnan nézi a kávézó leányzót.
|
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus offline RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
Írta: 2013. december 8. 12:31
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=210418#post210418][b]Ombozi Noel - 2013.12.08. 12:31[/b][/url] Sam
Mintha kicsikét lassan forognának agykerekei rellonos háztársnőjének, úgy ül a kapualjban, és bámul maga elé. Noel felvonja szemöldökét, majd a lányt nézi, hátha az képes az értelmes beszéd művészetére, ám egy rövid köszönésen kívül semmi jel nem utal arra, hogy Samantha megőrizte volna ép elméjét. ~ Talán azért írt üzenetet, vagy írta valaki más..., mert megőrült? Valaki elvizesítette az agyát? ~ A beálló csendben éppen van ideje ilyen s hasonló gondolatokra, aztán a következő pillanatban már ő is ül, és a negyedéves leányzó a nagybetűs valakiről beszél, aki elragadta tőle a kabátját. - A kabátod miatt vagyok itt? - kérdezi megütközve, Sam felé fordulva, már-már belemászva arcába, s ezzel együtt intim szférájába is. - Ne szórakozz velem Sam, nem úgy ismerlek, aki a kabátja miatt a temetőhöz hívja a fél rellont, már megbocsáss. Hátraveti fejét a kapu rácsának, és nevetni kezd kínjában. A hidegben látványosan füstlik a lehelete, így visszafordítja fejét a dupla pulóveres lányra, és saját kabátjára mutatva kérdő pillantást vet rá. Ha akarja elfogadja azt, ha nem, akkor nem. Néma, várakozással teli percek után végre egy alak körvonalazódni kezd a temetőhöz vezető úton, mire a Noel mellett fagyoskodó rellonos felvázolja a tervet. Nem sok lehetőséget ad döntésre, gyors szavai után fel is áll, és a jövevény elé ugrik, akiből nem sok látszik, csak hogy egy vékony fiú, akit az elsőéves nem ismer, de azt sem tudja elképzelni róla, hogy női kabátokat lop. - Istenem... - morogja a fiú, majd feláll, előveszi pálcáját, és a lefegyverzett fiú felé sétál. Az kétségbeesett, nem biztos, hogy érti miért van itt, és miét történik az, ami. - Petrificus Totalus! A sóbálványként eldőlő fiú mellé lép, fejét félrebiccenti, majd Samantához fordul, és széles vigyora mellé jelentőségteljes kérdő pillantása társul. Nem mond semmit, mert ebben a helyzetben fölöslegesnek találja a szavakat, de legszívesebben leülne a szerencsétlen mellé, leültetné Samanthát is, majd egy meleg citromos tea társaságában meghallgatná az egész történetet. Hogy hogyan tovább? Az jó kérdés. Halálra átkozzák a rettegő fiút, vagy csak kényük-kedvük szerint megkínozzák a lába kelt kabát miatt, az a lányon múlik.
|
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus offline RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
Írta: 2013. december 25. 21:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=219120#post219120][b]Ombozi Noel - 2013.12.25. 21:43[/b][/url] Parancs kisasszony Az, hogy ki mennyit tud, és az mennyire kielégítő számára, nem mindenhonnan nézve van egészen úgy, ahogy azt Samantha kedves látja. Abból a szemszögből, amiből példának okáért éppen ő tekint ki, bizonyára még túl sok is, amit a fiú tud, de ugyanez fordítva nem igen mondható el. Noel értetlenül, és egyre feszültebben ráncolja homlokát, kezeivel pedig maga mellett hadonászik a levegőben. Még az sem enyhíti meg, hogy látja a lányon az igyekezetet, és azt a tipikus érdektelenséget is, ami néhány emberből árad. Neki aztán mindegy, hogy mennyire beszélnek bele az arcába, vagy éppen mérföldekről ordítanak, csak jusson el az adott információ, és mehetünk is tovább. A fiú kinyög egy "ehh" hangot miután a rellonos kisasszony parancsba adja kívánságait, majd pedig még bólint is egyet az előbb felajánlott kabátra, hogy aztán kezét is kinyújtsa érte. A fiú fájdalmas, megkínzott vigyorral, és nevető fejcsóválással húzza le a ruhadarab cipzárját, majd lassan leengedi az anyagot válláról, végigvezeti hátán, és átadja a barnának. - Nagy játékos vagy te - jegyzi meg jókedvűen, és minden eddigi feszültsége elszáll azzal a pillanattal, ahogy előmelegített kabátja felkerül a lányra, ezzel védve meg őt az esetleges hidegrázással megkomponált láztól, fájdalmas torokfájástól, és tüdejét kiköptető köhögéstől. A mai jó cselekedetét kipipálhatja, s miután megátkozza az érkező fiút, máris kettőnél tart ez a szám. Már ha jó oldalról közelítjük meg a kérdést. A rellonos lány ezután sem hagy fel parancsolgató hozzáállásával, a lefegyverzett, és mozdulatlanságra ítélt fiú felett állva csak annyit kíván mondani, hogy szövetségese kapja fel a földön fekvő testet, és cipelje a manökenként lépdelő negyedéves után. Hab a tortán, hogy meg sem várja a fiúkat, előre megy, majd pár sírkő közül kiált vissza, hogy mégis miért váratják kisasszonyi mivoltját, azonnal teremjenek ott, és azonnal, és azonnal... Noel félrehúzza száját, majd leguggol a szerencsétlen mellé, és pálcájával megbökdösi annak mellkasát. - Sanyarú sorssal nézel szembe most, drága barátom, de legalább máskor nem lopsz női kabátokat. Nem biztos abban, hogy ez az egyáltalán nem rellonos kinézetű fiatal srác éppen Samantha lányszínű kabátját nézte volna ki magának a karácsonyi bálra, vagy a faluba kiruccanni benne, de immáron kiderült, hogy nem is a kabát érdekes annyira, hogy valaki szemet vessen rá, sokkal inkább ami zsebében lapul. Ő ismer valakit, aki kiváló tolvaj, és pontosan tudja képességeit, de egyelőre nem hozza fel a lehetőségét annak, hogy esetleg Kowai volna a tettes. Lendületesen ülteti fel, majd veszi a nyakába a fekvő fiút, úgy hogy annak a feje hátánál lóg, míg mozdulatlan lábai mellkasát verdesik. Nem sieti el lépteit, a temetőhöz vezető utcára még visszapillant a temető kapujából. Elvigyorodik, és fütyörészve viszi Samantha után az ismeretlent, aki még egyet kiált, csak hogy az összes holtnak világos legyen ittlétük. - Ordíts még, szerintem még nem tudja a fél falu, hogy itt vagyunk! - szakítja félbe vidám füttydalát, majd megcsóválja fejét, és megcsapkodja túszuk lábait. - Te érted a nőket, kis haver? Költői kérdése a szólásra képtelen félnek szól, akit végül sikerül odacipelnie Samanthához, és a kinézett sírkőhöz. - Örülök, hogy könnyed léptekkel, a hátadon senkit sem cűgölve ilyen hamar találtál szimpatikus sírhelyet - mondja Samra villantva vigyorát, aztán egy laza mozdulattal vágja le a szerencsétlent a kőre, és azzal a lendülettel le is hajol, hogy pálcája végére fényt varázsolva elolvassa a sírkőre írtakat. - 500 éves ez a sír. Biztos izgalmas lehet amit benne találhatnánk... Ezt csak úgy magának mondja, hiszen biztos benne, hogy háztársnőjét nem igazán hozzák lázba a sírok, és a bennük alvó lelkek. - Na és most? Hogyan tovább, úrnőnk? - cinikus hangon kérdezi, miközben visszaegyenesedik álló helyzetébe, de vigyorát nem lehet elmosni.
|
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus offline RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
Írta: 2013. december 30. 17:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=221620#post221620][b]Ombozi Noel - 2013.12.30. 17:57[/b][/url] Samantha
Le sem tagadhatná a negyedéves, hogy vérbeli rellonos boszorkány, az önelégült mosoly, ami kiülni látszik arcára, még a sötétben is jól kivehető. Noel a lány morcos arcáról a fekvő, néma srácra vezeti tekintetét, és megcsóválva fejét, már cipeli is őt a sírok közé, hogy ott levágja a lány által kinézett hideg darabra. - Tényleg?! - kérdez vissza halvány éllel a hangjában a néma fiú felett, jobb kezével nekitámaszkodva a sírkőnek, érdeklődő zöldjeivel a barnát fürkészve. - Ha nekem ehhez semmi közöm nem lenne, akkor valószínűleg nem hagytál volna az ajtóm alatt cetlit. Vagy most már rendszer lesz abból, hogyha valamire szükséged van, akkor írsz pár sort, és pattanok? Hangjában némi feszültség bujkál, de nem a vészesebbik fajtából, ezen még könnyedén átbillen előző nyugodt hangulatába, amely nem hátrány a körülményeket tekintve. A sírkőre dobott fiúra pillant, aki már olyannyira megszokta a kialakult szituációt, hogy már-már nyugodtan, lehunyt szemekkel várja az ítéletet. - Te... élsz még? - bökdösi meg a fiatal fiút pálcájával Noel, s közben Samantha ismét előrukkol nőiségtudatával, amire csak megforgatja a szemeit, majd amikor a lány elbilleg kötelet keresni, ő bal középső ujjával utánamutat egy erőteljes személyeset. Ezt bizonyára nem látja a célfél, de nem is számít. Ha ő nő, akkor legyen nő, de Noelt hagyja ki sajátos hisztérikájából. Középső ujját visszahúzza, majd csendben végignézi, ahogy az időközben visszaérkező lány megkötözi esti szórakozásuk alanyának kezeit, s lábait. - Te ne integess nekem..., hölgyem. A felé intő kezet elkapja, és azzal a lendülettel löki el magát a sírtól, hogy a lány fölé emelkedhessen, és szavait egyenesen annak finom kis arcába köphesse. Kissé mintha ideges volna, mivel nem szeret csak úgy segédkezni, mint rongyos manók uruknak, s parancsolóiknak. - Valamit, valamiért, Sam - suttogja, és összeszűkült zöldjeiben tűzként forr az indulat. - Leveszem azt az átkot, te meg adsz nekem valamit cserébe. Vagy elárulod, hogy mi van a kabát zsebében, vagy... légy kreatív. Pálcája kezében, és oldalra billentett fejével meredten nézi háztársa arcát. Több lehetőség is megfordul fejében egyetlen pillanat alatt, aztán mégis a megkötözött srác felé fordul, és egyetlen pálcamozdulattal szabadítja meg őt a görcsös mozdulatlanságtól. Aztán visszafordul a lányhoz, és kérdőn felvonja szemöldökét. - Na, mit választasz? Kérdését csendesen teszi fel, s pálcáját még az előzőnél is erősebben markolja. Átokra számít válasz gyanánt, és szemfülesnek kell lennie ahhoz, hogy azt kivédhesse. Idősebb, és többet megélt nála a lány, de talán nem vállal annyi kockázatot, mint az elsőéves. Lehetőséget kapott a lány, hogy él-e vele, az csak rajta múlik. És hogy miképp teszi azt, az már nem a fiú dolga.
|
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus offline RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
Írta: 2014. január 30. 15:25
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=230917#post230917][b]Ombozi Noel - 2014.01.30. 15:25[/b][/url] Kowai
Kowai hazautazása nem is jöhetett volna rosszabbkor. A fiúnak tervei voltak, méghozzá azonnal akarta őket véghez vinni, nem pedig hetekkel később, a tél beállta után, amikor a sírkövek befagyott állapotukban nehezebben adják oda magukat a rendbontóknak, mint egy késő őszi éjszakán. A lány kastélyba érkezése talán senki másnak nem tűnt fel, de Noel már az első perctől tudta, hogy visszatért, és nem is kellett neki több, kitépett megsárgult füzetéből egy sarkot, és ráfirkantotta pennájával azt a három szót, amiből magától értetődő módon mindent tudnia kellett bálpartnernőjének. Izgatottan, mi több, boldogan készülődött a rellon csendes nyugalmában közös éjszakájukra, tudta, hogy ha lemegy a Nap, akkor valami különlegeset fognak találni. Érezte, hogy a sírok nemcsak csontokat rejtenek magukban, hanem értékes, egy sárkánynak igazi kincset jelentő tárgyakat, ereklyéket, bármit, ami nem hétköznapi, ha pedig igaza van, akkor bármi is legyen a föld alatt, azt mindenképpen nekik kell kiásniuk. Elegánsan öltönyébe bújik, fekete bársonykabátját magára igazítja, és gyönyörű, aranyberakásos ásóját vállára csapja. - Nesze nektek, egyszerű halandók! Ilyen az, ha egy sárkány vadászni megy! Hangosan ejti ki szavait a festményekkel teljes földszinti folyosókon, ahogy csak előre tekintve halad a falu irányába, hogy megérkezzen a temető reszkető fogságába. Ha Kowai várja, akkor ketten törik fel a régi sírokat, ha nincs ott, akkor viszont egyedül áll munkába, de akkor Isten áldja a lányt, meneküljön ahogy tud, mert az elsőéves számít rá, éppen ezért nem lesz kegyelemben része. A festménylakók sietve követik keretről-keretre az előretörő fiút, és sorban súgnak össze mellette. - Csak a szátok jár, hitvány férgek vagytok! Sajnálom, hogy nem égethetlek fel titeket sorban. Egyenként élvezném ki halálotok, ha egyáltalán lehet annak nevezni mocskos pusztulásotok. Utolsó semmirekellők vagytok, nem is értem hogy tűr meg az Igazgató Úr titeket. Undorítóak vagytok, még a hideg is ráz tőletek. Mindegyik őt követő alak szemébe belenéz, úgy köpi magából az irritáló szavakat, hogy közben az adrenalinszintje könnyedén emelkedik. Tudattalanul készíti magát az éjszakára, kell is az erő tervéhez, hiszen nem mindennapos, hogy egy elsőéves diák a Naplemente végignézése után ásójához nyúl, és egy 1500-as évekbeli sírt ás ki. A falun észrevétlenül halad végig, kóbor kutyák vonyítását hallja csupán, és egy vékony fekete macska szalad át előtte az úton. - Büdös dög, kotródj innét! Kiált rá, és megszaporázza lépteit, hogy még rá is tudjon fújni. Hangosan nevet, és vállán pihenő ásójával örömittasan forog a havas házak között. A világ az övé, a céljai benne élednek mindennap újjá, és senki sincs aki megállíthatja. Olyan ember, akinek érdemes élnie, akinek a vére igazi arany, és akinek meg kell mutatni puhány varázslótársainak miként is válik valakiben az arany vérré, és miként kell szeretni és tisztelni házát egy Bagolyköves diáknak. A temető kapujában végül megpillantja az őt váró lányt, és elégedett vigyort kanyarít arcára. - Kowai, örülök, hogy eljöttél. Szavai közben igyekszik a csuklya alá is bepillantást nyerni, de amit lát az korántsem az, amire számított. A lányt bántották, és aki bántotta nem érdemel mást, mint halált. Dühödten ráncolja szemöldökét, és ásóját ledobva válláról lép közelebb szövetségeséhez. Egy mozdulattal rántja le fekete csuklyáját róla, és már-már hallható szívdobogása közben vadállatmódjára kezd kiabálni. - Az anyád volt, mi?! Megölöm, ezt nem teheti veled senki, és semmi! Idegesen fordul meg, és rúg bele a hóba. Gondolatai kuszák, de egy közös az összesben: méregtől eltorzult gonoszság van bennük. Kowai a legjobb, akit itt ismer, és senki nem nyúlhat hozzá egy ujjával sem. Az előbb belerúgott hóba köp, majd káromkodva kapja fel ásóját, és a lány mellett elviharozván kiáltja el magát. - Gyere, dolgunk van a büdös életbe is! A sírok között szlalomozik, egyenest odasiet, ahol már járt egyszer. Akkor egy fiút kínoztak meg azon a sírkövön, és Samnek még meg is jegyezte, hogy ez a sír akár még érdekes is lehetne. Akkor a lány nem élt a felkínált lehetőséggel, de Noel nem felejt. Rápillant Kowaira, amikor megáll a temető közepén a kinézett sír mellett. Szemében tüzel a harag, és a jókedve, amivel várta az estét már nincs sehol.
|
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus offline RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
Írta: 2014. február 1. 15:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=231636#post231636][b]Ombozi Noel - 2014.02.01. 15:47[/b][/url] Kowai
Kowai természetesen nem hagyja csak úgy elkapni magát, nem tetszik neki háztársa érintése, és annak dühe sem. Azonnal visszarántja csuklyáját, de már mindegy. Noel pontosan tudja, hogy az arcán éktelenkedő sebek nem csupán játékból gyógyulgatnak éppen, hanem komoly előzmények teljesedtek ki általuk bántalmazás formájában. A lány hárít, morog, és kívül tartja a mérges felet. - Akkor kiabálok, amikor akarok! Áll meg és fordul vissza két sírcsalád között, és onnan ordít ásóját a lány irányába lóbálva. Felfokozott dühe hangorkánként jön felszínre, a gyülemlő feszültséget muszáj kiadnia magából, és ha más lehetősége nincs rá, hát legalább hangját hallatni tudja a kihalt sírhelyek között. - És igazad van, az életed nem az én dolgom, úgyhogy jobb volna ha szednéd a lábaid, és nem a kapualjból morognál utánam, mint a szerencsétlen gyávák szoktak! Hangja a falu szélső házaiig is elhallatszódhat, de ez a legkevésbé sem érdekli, nem úgy, mint a csúnya sebekkel torzított arcú háztársnője. Mérgét egyedül az a tudat képes csillapítani, hogy Kowai most itt van vele, biztonságban, és a sérülés okozóját hátrahagyta. A hűvös szél is segít lehűteni feszült idegeit, és talán az a fajta jókedv sincs még veszve, ami azelőtt járta át testét, mielőtt úrrá lett rajta az elmebaj. Nehéz szavakba önteni, hogy imént miért is durrant el ennyire agya, hogy miért csapong ilyen szélsőségesen. Megfejtése lehet a rejtélynek, hogy Kowai az egyetlen olyan szövetségese, aki nem mellesleg bizalmasa is, és akivel a legjobban megérti magát. Ő csak akkor beszél, ha annak értelme is van, akkor és úgy cselekszik, ahogy ő maga is tenné. Kowai olyan, mint ő, csak a másik nemet képviseli. Ritka, hogy valaki ilyen könnyedén találja meg másik felét, ráadásul úgy, hogy az nem érzéseken alapszik. Nem hiába találkozott kastélyba érkezésekor szinte azonnal pont vele. Nem hisz Istenben, és nem hisz a sorsban, de ez valami emberfeletti volt. Egy jel, vagy egy iránymutatás, ami hatalmasabb náluk. - Ez. A nevet már olvashatatlanná koptatta az idő, és az évszázadok, de mint látod 1517-es a sírkő, és úgy hiszem, hogy a nehéz 16. századi halottak nem egyedül mentek a másvilágra. Rábólint háztársnője kérdésére, majd a kőhöz állítva ásóját leguggol a sírhoz, és végigsimít havas, fagyott fedelén. Az érzékei nem csalhatnak, kell itt lennie valaminek, ami már idestova ötszáz éve várja, hogy az arra hivatott megtalálja, és visszahozza a valóságba. - Köszönöm, tudom, hogy miért jöttünk. Lacarnium Inflamare! Rápillant a lányra, majd pálcáját sebesen előkapva már ejti is a varázsigét, hogy minél hamarabb nekikezdhessenek munkájuk igazi, nehezebb részének. A sír körül melegíti a talajt fedő fagyott hó-és jégréteget. Lassan halad vele, pepecselős munka, amit nem lehet elsietni, mert ők maguk látják kárát. - Pálcád van már? Kérdése közben nem néz a csuklyásra. Tart attól, hogy a törött varázseszköz is lehet egy oka annak, amiért így elbántak vele. Az arca árulkodó jel, hiába fedi azt ruha. A nemcsak kíváncsi, de értő szemek azonnal kiszúrják, hogy mi hibádzik. A válaszra várva tovább lépked a kőtömb körül, világító pálcája jó munkát végez, hiszen a talaj szépen olvadásnak indul, ezzel is segítve a rosszban sántikáló fiatalokat. A hó és jég vízzé válva tűnik el, így Noel áttér magára a sírra is, minden pontjáról leolvasztva a ráesett csapadékot.
|
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus offline RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
Írta: 2014. február 4. 12:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=232866#post232866][b]Ombozi Noel - 2014.02.04. 12:22[/b][/url] Kowai
A lelkek mélyen a föld alatt alszanak, a sziszegő lánynak nincs mitől tartania. Noel van annyira forrófejű, hogy ne törődjön másokkal, és az éjszaka közepén álljon neki dühét hangban kiadni magából, de esze is akad, és jól tudja, hogy a falu hozzá van szokva az ehhez hasonló hangokhoz, minthogy a közelben fekvő kísértetház is látogatott a diákok körében, mint ahogy a csárda, vagy a pub is a falu nevezetességei közé tartozik. Ettől eltekintve viszont igaza van háztársnőjének, nem szabadna így kiabálnia, még akkor sem, ha ereiben tűzként olvad a harag, és mint a vulkánból kitörő láva folyik szerte testében, hogy adrenalin szintjét a magasba emelje. - Eszem ágában sincs falulakókat a nyakunkba varrni, de ha idetévedne bárki is, úgy gondolom nekünk nem jelentene különösebb gondot. Rápillant a szépen letisztított sírra, és hiába tudja jól a kezüket kötő szabályokat, hiába tanították szülei illemre, biztos abban, hogyha egy idegen erre tévedne, és szándékában állna őket eltéríteni céljuktól, vagy jelenteni az általuk elkövetett rongálást, akkor az illető hamar a feltört sírban találná magát, és a rellonos fiatalnak egy percig nem lenne bűntudata tette miatt. Nem ölt még, és szándékában sem állt a legborzasztóbb tettek egyikét véghez vinni, de amióta Shania felvarrta jobb lapockájára az éltető erőt, az őt magát jelképező Sárkányt, nincs visszaút, sem letérés egy-egy kósza ösvényre. Megtenne már bármit, mert célt akar érni, első akar lenni, hatalom után szomjazik bármi áron. Merengése közben Kowai teszi a dolgát, amire elismeréssel adózik a fiú. Állát megvakarja, és közelebb lép a hideg kőhöz, hogy bepillantást nyerhessen a felemelkedő fedéltömb alá. Mint ahogy arra számítani lehetett, nincs ott semmi érdemleges, csak még több kő. - Ezzel is végezni kell. Körbesétál a téglalap alakú sírhely körül, fogást keres rajta, vagy bármit, ami elkerülhetővé tenné a kő törését. Nem biztos abban, hogy ezt a réteget is képesek lennének megemelni, hiszen az órákon pihekönnyű pennákat, és egyszerű pergameneket lebegtetnek, nem pedig többmázsás kőtömböket. Kowai bár ügyesen helytáll a fedélnél, Noel úgy dönt, hogy megpróbálkozik egy ezidáig nem használt varázsigével, amit csak szüleitől látott használatban, de úgy érzi megtudja csinálni. - Reamoveo! Ejti ki határozottan a sírkő anyagára koncentrálva. Szeretné, ha ez a kőtömb folyékony betonként folyna szét előttük, azzal nem is törődve, hogy az akciójuk végén mihez fognak vele kezdeni. A kő lassan oldódik fel, látszik, hogy a fiú most csinálja először, de a kívánt eredményt így is eléri. Elmosolyodik, majd Kowaira néz. - Ezt könnyebb lesz arrébb tenni. A lebegtető bűbájt a lányra hagyja, s amíg a varázslat tart, ő az ásójához siet. Kezébe veszi, és Kowait nézve teljesen ránehezedik. Munkájuk tökéletesen halad, Noel elégedetten gyönyörködik a látványban. A sírkő eltűnt, a föld szabad.
|
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus offline RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
RELLON BAJNOKA Írta: 2014. július 14. 16:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=336372#post336372][b]Ombozi Noel - 2014.07.14. 16:55[/b][/url] Második fordulóAz éjszakám muzsikájaNem tudja hányan jutottak tovább a második fordulóra, talán csak az ő párosuk, talán mindannyian. Folyton a bajnoki cím tölti ki gondolatait, s ha beszél valakivel róla - legtöbbször természetesen szövetségesével - gyomra izgatott görcsbe rándul, hogy egyetlen falat ételt se tudjon lenyelni. A második körben azt az utasítást kapták, hogy a párok egymásnak szabjanak feladatot, ők pedig egy pillanatig habozó állapotban a másik arcát fürkészték. Noel tűnődve figyelte Kowai keresztjét. Nem volt kérdés, hogy miféle feladatot fog kapni a lány; igazi, vérbeli rellonosnak valót, ám még ennél is többet akart. Nagyszabású, kivitelezhető, látványos, az egész falu számára lenyűgöző kihívást akart adni háztársnőjének, aki, ha jól hajtja végre azt, mindenki elismerését kapja majd ajándékba - s talán még a Rellon bajnoki címét is. Miután felfedték egymás előtt a feladat mibenlétét, Noel hangosan nevetve pattant fel a klubhelyiség egy szeretett foteljából, és bohón rázta a fejét a lány felé. - Imádlak, ugye tudod? - jelentette ki vigyorogva, majd a szobájába sietett, hogy átöltözhessen, és aranyozott szegélyű ásóját újfent elővegye rendezett szekrénye mélyéről. Mint anno egy szép emlékű éjjelen, úgy a main is sírokat fog ásni. Őrülten dobogó szívvel kapja magára bőrdzsekijét, húzza ujjaira finom anyagú, fekete kesztyűjét, és némi parfüm után már ismét a sötét folyosókat járja. Vállán pihen a csillogóan tiszta ásó, mely még nagy segítségére lesz az éjszaka során, pálcája pedig farmerzsebébe csúsztatva várja, hogy gazdája ha kell, használja. A folyosókat ekkortájt kedveli a leginkább, hiszen ilyenkor már a legtöbb diák, tanár és manó a szobájában pihen, csak az éber prefektusok járják a homályosan megvilágított folyosórengeteget. Noel komótosan baktat, fogai között kölyökrágógumival, de lélekben már régen a temető sötét zugaiban csörtet. Kowai a legideálisabb feladatot bízta rá, ami bár nem lesz könnyű, és bizonyára jócskán megizzad majd bőrdzsekije alatt, de szeretettel végzi el, lehetőség szerint minél eredményesebben. Kint hiába van már sötét, a levegő még mindig fullasztó, a fiú akár rövidbe öltözve is útnak indulhatott volna. A faluban csak a csárdából szűrődnek ki zajok, a pub ablakai ekkor már sötétek, csak a lepukkant kocsma tart ilyenkor is nyitva. Noel fejében megfordul a gondolat, hogy a sírásás előtt érdemes volna legurítani egy lángnyelv whiskeyt, ám túl nagy feltűnést keltene díszes ásójával, és az ottaniak még kérdezősködni kezdenének. Így tehát mindennemű folyékony bátorság nélkül lépi át a temető régi kapuját és járja körbe a sírokat a vésett köveket figyelve. Régit keres, még az 1800-as évekből valót, amelyben többek között ékszert is találhat. Ahogy a kaput elhagyja, és a sorok elején jár, halk neszelést hall, melyre azonnal felkapja fejét, s egy pillanatra lélegzetét is visszafojtja. Nem hiszi, hogy kóbor élőhalottat, vagy diáktársakat hall, de halk mozdulattal előhúzza pálcáját, és használatra készen folytatja útját a nyughelyek között. Borsódzik háta az olykor-olykor felcsendülő piszmogástól, zavarja a tudat, hogy nincs egyedül, még akkor sem, ha társasága csak néhány patkány vagy apróbb állat lehet, akik egyáltalán nem jelentenek veszélyt rá vagy küldetésére. Összébb húzza magát, megforgatja kesztyű fedte tenyerében az ásó nyelét, majd a temető végébe érvén maga mellé dobja azt. A helyszín ezen részében már nincs betonba öntve az elhunytakat fedő réteg, így némileg egyszerűbb, de annál hosszabb munkája lesz. A fejfák, amiket vizsgál egyszerű fából készültek, melyek az idő során kikoptak, elrohadtak, így ma már csak jelképként szerepelnek az elhagyatott síroknál. Noel figyelmesen körbejárja az emlékeket, majd kiválaszt egy számára szimpatikus dombocskát, amit valószínűleg már hosszú-hosszú ideje nem látogat senki, és visszasétálva az ásójáért, nyomban munkához is lát. Az első mozdulatok könnyedek, gyorsak, de ahogy nő maga mellett a földkupac, s ezzel együtt görnyed egyre inkább a kiásott mélyedésbe, úgy lassul le. Derekában több ponton nyilal az elgémberedés érzése, arcáról folyik az izzadság, ő pedig minden egyes hajolás közben hangosan felsóhajt. Aztán egy pillanatban, mikor az ásó feje koppan a fakoporsón, megáll, óvatosan kiegyenesedik, és a kényelmetlen testhelyzet miatti zsibbadást igyekszik kifújni magából. Munkaeszköze tövig sáros, nadrágját átáztatta a kukacos, büdös föld, ő pedig teljesen leizzadt. Ásóját belevágja a mellette növekvő kupacba, leveti dzsekijét, és egy szál, átnedvesedett ingben folytatja a Rellon bajnokáért folytatott harcot. Pálca nélkül dolgozik, mint egy szánalmas mugli sírrabló, akinek nem jutott több ebben az életben. Miután a nagyja földet kilapátolja a korhadó fafedélről, letérdel, és addig nyújtózik, míg el nem éri a fedőt. Azon semmi nincs, anyaga teljesen elkorhadt, ezért nem mer rálépni, nehogy a csontok közé szakadjon. Kezeivel keresi a koporsó gyenge pontjait, de az is igaz, hogy most másra nem is hagyatkozhat, hiszen olyan sötét van, hogy zöldjei csak néznek, de az orra hegyéig sem látnak. Amikor alá tud fogni, kesztyű fedte ujjaival felfeszíti a fát, mely itt-ott először berepedezik, majd be is törik. Nem egészen így képzelte, de a tanodában ennyi idő alatt megtanulta: semmi sem úgy megy, ahogy azt ő eltervezte. Abbahagyja a koporsó zilálását, félredönti fejét egy pillanatra, majd minden gondolkodás nélkül ereszkedik be a kiásott lyukba, hogy bakancsával betörje a már így is sérült fedelet. A lelke mélyén nem akar rosszat, de a rá váró következmény sem érdekli, hiszen abból van elég, eggyel több vagy kevesebb, ugyan kinek számít már? Elküldik Balatonra a fegyházba? Küldjék. Kirúgják? Rúgják. Megcrutiózzák, mint az apja tette? Tegyék. A sír tönkretétele közben jön csak rá, mennyi mindenre tanította meg őt az édesapja. Az egyedüllét örömére, az elhagyatottság kizárására, a fájdalom eltűrésére. A temető tőle hangos, és ha most erre járna egy halott, valószínűleg véget érne minden egy röpke pillanat alatt. Ha egy prefektus, vagy egy tanár kapná el, csupán életfogytig tartó büntetésre ítélné. Nem számít már itt semmi, egyedül a győzelem. Noel a széttört fadarabokat kidobálja a gödörből, és a poshadt, gyomorforgató szagok között veszi elő szőlőpálcáját, hogy némi fényt varázsoljon elő. A sírhely vékonyka csontokkal van teli, mely körül egy foszlásnak indult Biblia és néhány irat pihen. A medencecsontnál fekszik néhány aranyérme, a lábaknál viszont, ha volt bármi is, mára már eltűnt. Noel idegesen kutat, mikor aztán - és bár először nem hisz a szemének -, a medencecsont megmozdításával a sír felfedi valódi értékét: a forduló teljesítését. Ahogy megérinti az ékszert, hangosan felvonyít, mint egy őrült, ki letépte láncát, majd letörli az aranyról az idők során ráragadó port, és az egyéb oda nem illő maradványokat. Az ékszert ezután gondosan elrejti, a halottnak zsákmányát illedelmesen megköszöni, majd kimászik a lyukból, és az előzőleg kidobált léceket óvatlanul visszahajigálja, hogy aztán ismét az ásója nyelébe kapaszkodva újratemesse a kifosztott sírhelyet. Dolga végeztével aztán felveszi bőrkabátját, vállára dobja mocskos ásóját, és elégedett-ábrándos vigyorral rohan, hogy ébressze Kowait: megcsinálta! Elhozta az ékszert, amit kért.
|
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2014. július 14. 17:03
|
|
|
|
|
|
|