Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát.
A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál.
Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve.
Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.

A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:

Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.

S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=67371#post67371][b]Széles Veronika - 2013.02.21. 22:27[/b][/url]

Az utóbbi napokban semmire se volt ideje, folyton rohangált, így nem csoda, hogy ilyen későn jutott el a temetőbe. Ma is tiszta őrültek háza volt a cukrászdába, mindenki csak kapkodott, több csésze tört össze, mint az elmúlt fél évben. Még jó, hogy varázslók, ha nem így lenne, akkor ma tutira csődbe vitték volna az egész helyet, aminek lehet a főnök annyira nem örült volna.
A nagyszülei apai ágon itt nyugszanak, mivel az ideköltözésük után néhány évvel haltak meg. Szerettek idejárni, így aztán valahogy ez tűnt a legjobb megoldásnak. Két nagy csokor virágot hozva a sírokra. Ilyenkor az ember nem hiszi, hogy bárki is járna itt, így aztán minden körültekintés nélkül lép oda, hogy letegye őket. Kabátot nem hozott, mivel biciklivel jött, így alig két percet vett igénybe az út, és úgy véli, hogy fél óránál nem is lesz hosszabb a téma.
Ekkor valami gyanúsra lesz figyelmes. Semmi lényeges, csak éppen mozdul valami, valami, ami számára gyanús. Összevonva a tekintetét emelkedik fel a guggolásból, és mivel nem tetszik neki a helyzet, ezért pálcáját előhúzva, lassan elindul a valami felé.
Végül is, mi a legrosszabb, ami vele történhet? A múltkor random ki akarta nyírni egy tavacskába telepített inferus, de Áron időben jött, ma Áron elméletileg az apjánál van, szóval, ha akarná, se tudná megmenteni. Hát ez igazán keményen hangzik. Valahogy mindig sikerül belekeverednie furcsa dolgokba, amiknek nem éppen van racionális magyarázata, ahogy annak sem, hogy miért indul sötétben, egy temetőben furcsa zajok után.
- Tudod, eléggé egészségtelen éjjel egy temetőben csatangolni.
Már ha egyedül van az illető egyáltalán és a ha már itt tartunk, ő sincs éppen sokkal jobb helyzetben, hiszen kábé ugyanazt csinálja, mint a kedves kollégája. Mindenesetre a hangjában nem hallatszik a félelem, és ami azt illeti, már nem is fázik. A kellemetlen, hogy a biciklit nem viszi magával, pedig lehet, jobban járna, mert ha menekülni kell, nem kell a sötétben keresgélnie. Elsuttog egy lumos-t, amire megjelenik az aprócska fény a pálcája végén és egyenesen a fiúra irányítja.
- Eltévedtél?
Nos, nem biztos, hogy eltévedt, de Vera olyan naiv, hogy ez az első dolog, ami az eszébe jutott. Ha pedig így van, szeretne segíteni neki visszatalálni a kastélyba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=81173#post81173][b]Széles Veronika - 2013.03.14. 23:43[/b][/url]

- Ez mondjuk igaz, főleg, ha a tanárok itt kint is diákokat hajkurásznak. Mondjuk az, aki itt keresi a diákokat, alvás helyett, az tuti zizis egy kicsit.
Ezt még a tanárairól sem feltételezi, mármint, ki az az őrült, aki éjszaka egy temetőben kutatja a diákokat? Még Weaver professzorról sem feltételezne ilyesmit, bár be kell vallania, valahol mélyen tetszik neki a gondolat, hogy egy holdfényes éjszakán, egy eldugott helyen összefut a férfivel, de ezt még a naplójába se merte leírni, legalábbis így nem, mert ha valaki elolvassa, pontosabban, habárki elolvassa, az nagyon kellemetlen helyzeteket eredményezne.
- Olyan sokat jársz ide?
Egy kis vészcsengő megszólal a naiv fejecskéjében, hogy jobb lenne, ha jobban megnézné a beszélgetőpartnerét és valóban, ahogy végignéz a fiú koszos ruháin, gallyakkal és porral teli haján, amit, ha fényben, nappal látna, simogatni valónak találna, most azonban, a gyér fényben, igazán aggodalomra okot adó. Furcsa, szokatlanul érdesnek ható arcán végigpillantva nyel egyet.
~ Remek, már megint ki akarnak nyírni.~
Csak magában bosszankodik, hihetetlen, hogy félévente sikerül belekeverednie valami halálosba. Nem mondhatja unalmasnak az életét, csak valahogy rosszul oszlik el a dolog. Sok-sok túl átlagos nap, aztán néhány ijesztő. Nem tud rendesen hozzászokni, meg feldolgozni, és így az sem jön ki, hogy rendesen kezelje a helyzetet.
- Itt születtem, a nagyszüleimhez jöttem, ők nem laktak itt sokat, de itt haltak meg, és a szüleim itt temettették el őket.
Nem látott senkit sírgödröt ásni, hát marha jófej, ő már csak tudja. A fenébe is, lehet, hogy nem is csak két hónapja van itt, hanem hetek óta figyeli, ismeri, hogy miként szokott itt eljárni és már régóta kiszemelte őt, hogy elfogyassza, vagy tudja is ő, hogy mit szoktak csinálni az ilyen kétes egyénű zombik, mint amilyen a fiú.
~Vajon miért ilyen pulcsiban temették el?~
Gratulálhatunk neki, megint megragadta a lényeget. Vajon tud-e akkorát sikítani, hogy bárki is meghallja? Este van már, a falu határa kicsit messze van, a határban olyan házak állnak, melyek hangszigetelése vagy négyszer olyan jó, mint a kastélyé, pedig ott se hallatszik az Eridonosok sikolya, amikor Felagund szadizza őket.
- Na és rólad mit érdemes tudni?