Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát. A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál. Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve. Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.
A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:
Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.
S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.
|
|
|
Nessi
Amint megérkeztünk, döntöttem. Minek titkoljam el, hogy jelenleg még haza sem tudok menni? Miért mondtam azt, hogy kezdett megromlani a viszonyom a szüleimmel? Az enyhe kifejezés. Túlságosan is enyhe. A francba is, miért vagyok én ilyen. Kész, vége. Nessi előtt nem fogok titkolózni. De, mégis. Fogok előtte. Fogok. Vagy ne tegyem? Te jóságos ég, mit tegyek? Nem tudok semmit sem tenni. Magamra vagyok maradva. A szüleim minden erőjükkel megfogják akadályozni, hogy ide járjak. Viszont ott van a londoni széf. Igen, ez most nem lényeges. Hazudtam neki azzal kapcsolatban, hogy nincs honvágyam. Rettentően hiányzik a kert, Hiányoznak a tyúkok, hiányzik dédi. Elég sok minden hiányzik. Ezt nevezik honvágynak. Ha jól tudom. Elmondok neki mindent, kész, vége. Leülök az egyik közeli, gazzal teli sírra és elkezdem leszedni a sírkőről a füvet. Majd ránézek Nessire. - Ismerős. Konkrétan haza sem mehetek, mert akkor anyáék rögtön kivesznek a suliból, hogy valami mugli bentlakásos iskolába írassanak át. Utálják, gyűlölik, hogy boszorkány vagyok. Átokként élik meg. Nem szeretik a mágiát. Mikor kiderült, hogy boszi vagyok, megváltozott minden. Nem is tudom, hogy miért mondom el ezt. Hogy gyűlölnek a szüleim. Hogy miattuk semmit sem tudok a dédnagymamámról. Hogy ez van - az utolsó pár mondatnál már sírok. Tudom, hogy mi van a sírra írva. Egy ősöm neve. Tessék, ez van. A boszorkányság mindent elrontott. Lehetne egy boldog életem, de nincs. Helyette a jövőm miatt kell aggódnom. Apáék csak a kettejük érdekeit nézik. Büszkék magukra és a származásukra, ha nem tekintjük a mágusokat benne. Hiába lehetne vissza vezetni a XIII. századig a családfámat, nem teszik, mert akkor a mágiát is megtalálnák benne. A sírfán egy bizonyos Tüszőfűi Elizabeth, 1500-1550 van. A sírást abba hagytam.
|
|
|
Tüszőfűi Lilith INAKTÍV
offline RPG hsz: 244 Összes hsz: 4696
|
Írta: 2015. szeptember 2. 16:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=512562#post512562][b]Tüszőfűi Lilith - 2015.09.02. 16:57[/b][/url] NessiAmint megérkeztünk, döntöttem. Minek titkoljam el, hogy jelenleg még haza sem tudok menni? Miért mondtam azt, hogy kezdett megromlani a viszonyom a szüleimmel? Az enyhe kifejezés. Túlságosan is enyhe. A francba is, miért vagyok én ilyen. Kész, vége. Nessi előtt nem fogok titkolózni. De, mégis. Fogok előtte. Fogok. Vagy ne tegyem? Te jóságos ég, mit tegyek? Nem tudok semmit sem tenni. Magamra vagyok maradva. A szüleim minden erőjükkel megfogják akadályozni, hogy ide járjak. Viszont ott van a londoni széf. Igen, ez most nem lényeges. Hazudtam neki azzal kapcsolatban, hogy nincs honvágyam. Rettentően hiányzik a kert, Hiányoznak a tyúkok, hiányzik dédi. Elég sok minden hiányzik. Ezt nevezik honvágynak. Ha jól tudom. Elmondok neki mindent, kész, vége. Leülök az egyik közeli, gazzal teli sírra és elkezdem leszedni a sírkőről a füvet. Majd ránézek Nessire. - Ismerős. Konkrétan haza sem mehetek, mert akkor anyáék rögtön kivesznek a suliból, hogy valami mugli bentlakásos iskolába írassanak át. Utálják, gyűlölik, hogy boszorkány vagyok. Átokként élik meg. Nem szeretik a mágiát. Mikor kiderült, hogy boszi vagyok, megváltozott minden. Nem is tudom, hogy miért mondom el ezt. Hogy gyűlölnek a szüleim. Hogy miattuk semmit sem tudok a dédnagymamámról. Hogy ez van - az utolsó pár mondatnál már sírok. Tudom, hogy mi van a sírra írva. Egy ősöm neve. Tessék, ez van. A boszorkányság mindent elrontott. Lehetne egy boldog életem, de nincs. Helyette a jövőm miatt kell aggódnom. Apáék csak a kettejük érdekeit nézik. Büszkék magukra és a származásukra, ha nem tekintjük a mágusokat benne. Hiába lehetne vissza vezetni a XIII. századig a családfámat, nem teszik, mert akkor a mágiát is megtalálnák benne. A sírfán egy bizonyos Tüszőfűi Elizabeth, 1500-1550 van. A sírást abba hagytam.
|
|
|
|
Vér Lanetta INAKTÍV
Tancinéni offline RPG hsz: 278 Összes hsz: 2226
|
Írta: 2015. szeptember 30. 21:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=525968#post525968][b]Vér Lanetta - 2015.09.30. 21:19[/b][/url] Lillő Megvetette lábait és kihúzta magát a leány, amint a megszentelt földbe süllyed cipője orra. Elégedett volt, legalábbis annak érezte magát, hajába belekapott a késő délutáni szél, az idő egyre lejjebb kúszott a hőmérsékleti létrán. Lanetta mellett szorosan ott állt Lillő is. És a lány azonnal kiszúrta, hogy társa habár testileg mindenképpen, fejben mégis mintha máshol lenne, és nem a temető közepén. Valamin agyalt, törte barna fejét, de nem szólt, még csak meg se mukkant, és Lanetta egyre aggodalmasabb pillantásokat vetett felé. Lillő egészen egy sírig sétált, céltudatosan, mintha tudná az utat, aztán leült és az idő rágta kövön tanyázó növényeket kezdte tépkedni. Azután végre megeredt nyelve. Az ezüst hajú lány némán hallgatta a történetet tisztes távolságból szemlélve a mesélőt. Nem volt jártas a vigaszok nyújtásában, nem tudta, ha egy ember elkezd sírni mit kéne tenni. Ilyenkor talán a legjobb elfutni, kihátrálni, eltűnni. Lábai lassan életre keltek, a meglepetés amit egy síró lány okozott, kezdett felszívódni Lanettában, és óvatosan maga is helyet foglalt a hideg kövön hátulról átölelve Lillőt. - ne sírj - hangja halk volt és kedvesen csengett. Mint a gesztus is, melyet az előbb művelt - a szüleid biztos nem utálnak. Talán csak féltenek. Lehet azt akarják, hogy minden olyan legyen mint régen. Mikor együtt volt a család, és átlagosnak nevezhettétek magatokat. A mágiát pedig még szép, hogy utálják, ha az én lányomat szakítaná el tőlem, én is utálnám. De bele fognak nyugodni. Biztos, hogy végül rájönnek, hogy önzők voltak, és azt fogják tenni ami neked a legjobb. Az idő sok mindenre gyógyír, lehet ezt is orvosolni tudja - halkan beszélt, próbálta elővenni azt a hangját, mely leginkább hasonlított egy kedves és törődő lány hangjára. Közben félkézzel elengedte társát és egy apró, hófehér virágért nyúlt, melyet letépve Lillő barna sörényébe igazított és elégedetten szemlélte munkáját.
|
|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤
|
|
|
Tüszőfűi Lilith INAKTÍV
offline RPG hsz: 244 Összes hsz: 4696
|
Írta: 2015. október 13. 18:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=530782#post530782][b]Tüszőfűi Lilith - 2015.10.13. 18:02[/b][/url] NessiHallgatom Nessit. Igaza van. Lehet, hogy csak féltenek. Előfordulhat. De akkor is! Nem kellene így viselkedniük. Lehetnének rendes, megértő szülők, kik nem féltik annyira a gyereküket, hogy megutálják. Lehetnének olyanok, akik hagyják kibontakozni a gyereküket. Nem pedig megfenyegetni. Lehetne az is akár, hogy segítenek, nem pedig hátráltatnak. Lehetne sok minden. Hátha. Hátha az idő begyógyítja az egészet. Hátha jó lesz minden. Bár nem bízok ebben annyira. Jobban hinném el azt, hogy unikornisok potyognak az égből, amik szivárványt hánynak, mint azt, hogy anya és apa belenyugszik abba, hogy boszi vagyok. De tényleg. Sokkal jobban hinném el. Még abban is jobban hinnék, hogy Isten létezik, pedig egyszer a falusi papnak mondtam, hogy nem hiszek Istenben. Igen, képes voltam rá. És ami azt illeti, eléggé jól esett kimondani. Ő tiszteletben tartja, hogy ne hiszek, cserébe én meg tiszteletben tartom azt, hogy ő hisz benn. Lehunyom a szemeimet, hagyom, hogy a kis szellő fújkálja a hajamat. Nem fázok, de nem is baj. Elég meleg van még. Viszont hamarosan, majd októberben előkerül a cipő is. Anyáék most mit csinálhatnak? Nagy eséllyel valami puccos helyen vannak, miközben megpróbálnak minél kevesebbet mondani rólam. Vagy épp a gyámhivatalnál, bár ott nem lenne szerencséjük. Amíg meg nem hal Dédi, addig nem leszek velük. Addig nem kapják meg a felügyeleti jogot. Szerencsére Dédinek jók a kapcsolatai ott. Már nem sírok. Rátekintek Nessire. - Tudod, mikor megismertelek, nem gondoltam, hogy ez lesz. Hogy lesz egy barátnőm, ki megvigasztal. Hogy lesz egy barátnőm, akinek elmondhatom a bajaimat. Épp ezért örülök, hogy vagy. Ha te nem lennél, lehet, hogy már beadtam volna a derekamat. Épp ezért, remélem mindig ilyen jó lesz a kapcsolatunk. Hogy nem fogunk nagyon összeveszni. Hogy nem fogunk megharagudni egymásra. Oké? - Kérdezem halkan tőle. Jó érzés az a tudat, hogy számíthatok rá. Nagyon jó érzés.
|
|
|
|