Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát. A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál. Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve. Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.
A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:
Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.
S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.
|
|
|
júni. 19 naaaaaagyon késő éjjel Nem hittem volna, hogy egyszer el fogok érni létemnek azon momentumához, mikor nemes egyszerűséggel... megfutamodok. Utálom is magam érte, olyan gyorsan szelem a kastély és a falu határa közötti távolságot, amilyen gyorsan már nagyon rég futottam. Mégis érzem, remeg mindenem, üvöltenék, vagy nem is tudom. Azzal se voltam teljesen tisztában, milyen érzés félni. Mármint úgy rendesen, gyomorreszketősen, meg minden. A mészárlásos meccs ehhez képest pittypang volt. És most se egy személy váltja ki ezt belőlem, vagy is de. Viszont esküszöm, gondolni se mertem volna arra, hogy egyszer majd én leszek saját magam mumusa. Még jobban felzaklat, mikor a vaskapu magától nyílódik ki. Nem akar elmúlni. Miért nem múlik már el? Arra meg egyenesen gondolni se tudok, hogy majd valamikor rájövök, hogy történt, hogy lettem képes arra. Oké, hogy fiatal vagyok, de a varázserőm már tudom kontrollálni amennyire kell, épp csak annyira, hogy ne forgassam fel fenekestül a Vezetőit. Erre mégis megtörténik. Haragudnom kéne Lucára, mert miatta van, ha ő higgadt tudott volna maradni, akkor nálam se szakadt volna el az a bizonyos cérna. Az meg már csak részletkérdés, hogy az egészet én idéztem elő azzal, hogy felkerestem. De tényleg fontosabb, hogy maradhassak a suliban, mint a kviddics, és igen, ahhoz rendesen rá kell gyúrnom az SVK-ra. Na, de ezek után... Tényleg, mi lesz ezek után? Nem törődök már semmivel. A temetőben már amúgyse járkálhatnak sokan, főleg nem ilyenkor. Egy normális ember már rég alszik, nem reszket, pedig nem is érzi, hideg van-e. És nem azt várja, mikor hagyják abba a könnyebb cserepek a lebegést, és hódolnak be a gravitációnak. Lekuporodok az egyik sír tövébe, felhúzom a térdeim, és kezeimmel átkarolom azokat. Nézem, ahogy a cserepek a levegőben táncolnak, de még ez sem tud annyira lenyugtatni, hogy elmúljon a remegés. És igen, bekövetkezik az is, ami már ki tudja, mióta nem. Megindulnak az első könnycseppek, végigfutnak az arcomon, és valahonnan, mintha a sírás hangja csendülne fel, nem... nem akarok arra gondolni, hogy ezt a hangot én adom ki...
|
|
|
Aisha Nayar Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Adam Írta: 2014. június 15. 18:01
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=313859#post313859][b]Aisha Nayar - 2014.06.15. 18:01[/b][/url] júni. 19 naaaaaagyon késő éjjel Nem hittem volna, hogy egyszer el fogok érni létemnek azon momentumához, mikor nemes egyszerűséggel... megfutamodok. Utálom is magam érte, olyan gyorsan szelem a kastély és a falu határa közötti távolságot, amilyen gyorsan már nagyon rég futottam. Mégis érzem, remeg mindenem, üvöltenék, vagy nem is tudom. Azzal se voltam teljesen tisztában, milyen érzés félni. Mármint úgy rendesen, gyomorreszketősen, meg minden. A mészárlásos meccs ehhez képest pittypang volt. És most se egy személy váltja ki ezt belőlem, vagy is de. Viszont esküszöm, gondolni se mertem volna arra, hogy egyszer majd én leszek saját magam mumusa. Még jobban felzaklat, mikor a vaskapu magától nyílódik ki. Nem akar elmúlni. Miért nem múlik már el? Arra meg egyenesen gondolni se tudok, hogy majd valamikor rájövök, hogy történt, hogy lettem képes arra. Oké, hogy fiatal vagyok, de a varázserőm már tudom kontrollálni amennyire kell, épp csak annyira, hogy ne forgassam fel fenekestül a Vezetőit. Erre mégis megtörténik. Haragudnom kéne Lucára, mert miatta van, ha ő higgadt tudott volna maradni, akkor nálam se szakadt volna el az a bizonyos cérna. Az meg már csak részletkérdés, hogy az egészet én idéztem elő azzal, hogy felkerestem. De tényleg fontosabb, hogy maradhassak a suliban, mint a kviddics, és igen, ahhoz rendesen rá kell gyúrnom az SVK-ra. Na, de ezek után... Tényleg, mi lesz ezek után? Nem törődök már semmivel. A temetőben már amúgyse járkálhatnak sokan, főleg nem ilyenkor. Egy normális ember már rég alszik, nem reszket, pedig nem is érzi, hideg van-e. És nem azt várja, mikor hagyják abba a könnyebb cserepek a lebegést, és hódolnak be a gravitációnak. Lekuporodok az egyik sír tövébe, felhúzom a térdeim, és kezeimmel átkarolom azokat. Nézem, ahogy a cserepek a levegőben táncolnak, de még ez sem tud annyira lenyugtatni, hogy elmúljon a remegés. És igen, bekövetkezik az is, ami már ki tudja, mióta nem. Megindulnak az első könnycseppek, végigfutnak az arcomon, és valahonnan, mintha a sírás hangja csendülne fel, nem... nem akarok arra gondolni, hogy ezt a hangot én adom ki...
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel offline RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8148
|
Írta: 2014. június 16. 01:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=314310#post314310][b]Adam Kensington - 2014.06.16. 01:46[/b][/url] AISHAÉppen a nappalimban ülök a jobb falra tolt kanapémon, és egy nagybőgőt pengetek szétvetett lábaim közt, amikoris lassan felemelem a fejem, a semmibe révedve, leállva játékommal, ahogy egy különleges erőt érzek meg a közelben. A közel alatt pár kilométert értek. A lényeg, hogy a falukörnyéken valahol. Figyelek még egy ideig, majd félreteszem hangszeremet, felkelek a helyemről, elhagyom házamat, és alig egy perc múlva a lakósoron túl vagyok valahol, amerre az érzékeim vittek. Egy alacsony kerítés előtt állok, amely mintha csak egy sima, zöld füvű mezőt határolna, ám a látszat csal. Erre hamar rájöttem, mikor ideköltöztem. Besétálok a területre az éjszakai sötétben, és a temetőben találom magam. Sírkövek, fejfák emelkednek kifelé a földből, minden nyugodt és csendes. Már a halk sírdogálást leszámítva, ami valahonnan távolabbról érkezik. Hamar beazonosítom, kitől származik. Ismerem az illatát. Nesztelenül haladok a köves úton, csupasz talpakkal. Pedig nem szokásom így, cipő nélkül mászkálni, dehát most siettem. Megérkezem a lányhoz, aki egy sírkő mellett kuporog, körülötte pedig kavicsok, cserepeket lebegnek. Összevonom szemöldökömet. Ezt az erőt éreztem én. Tudom, hogy akadnak varázslók, akik képesek a pszichokinézisre. Olybá tűnik, Ő szintén ilyen lehet. Emiatt lenne nekikeseredve? Vagy a környezeti tárgylebegtetés egyszerűen a hangulatának folyománya? Lassan, észrevétlenül közelítek felé, puszta árnyként, majd ahogy mindössze egy-két lépésre vagyok, már hagyom, hogy észrevegyen. Jelentőssé lesz kisugárzásom, mert így akarom. - Szia Aisha... - köszönök rá lágyan, rekedtes hangomon, figyelve rá, hogy ne ijesszem meg. Mezítlábasan álldogálok fölötte, fekete ing és sötét nadrág fedte, sápadt, langaléta alakommal, és fürkészőn figyelem csupán, lefelé pislogva rá különleges fényű tekintetemmel. (x)
|
|
|
|
Aisha Nayar Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Adam Írta: 2014. június 16. 19:48
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=314816#post314816][b]Aisha Nayar - 2014.06.16. 19:48[/b][/url] júni. 19 naaaaaagyon késő éjjel Teljesen kész vagyok. Szerintem soha nem borultam még ki annyira, mint most, de soha nem is volt ilyen nyomós okom. És igen, bizony vannak azok a momentumok, mikor bármennyire szeretném, egyszerűen képtelen vagyok tartani magam. Még így is szégyellem az egészet, hogy egy kietlen temető közepén sírok. Te jó ég. Sírok, mint egy lány… És dühös is vagyok magamra ezért, teljesen szánni való teremtésnek érzem magam, mégse tudom abbahagyni. Ököllel vágok bele a mellettem lévő sírba, nem törődve azzal, hogy az ujjaim ezt nem igazán fogják honorálni. Mintha még a szél is felerősödne, de szerintem ezt csak beképzelem, épp elég irreális már az, hogy körülöttem lebeg minden, én meg csak ülök itt, mint aki most szabadult a szanatóriumból. Shan. Azt se tudom, a nővéremnek, hogy fogom elárulni ezt a dolgot, vagy bárkinek. Nem akarom, nem akarom, hogy ennél is nagyobb csodabogár legyek, nem akarom ezt, mégse múlik. - Ne… nehogy közelebb jöjjön – nézek fel Adamra a könnyeim mögül, még a hangom is hisztérikusan cseng, és egyszerűen kedvem támad kifutni a világból. Pont neki nem kéne így látnia, vicces, de igazán hozzászokhatnék már, hogy semmi nem jön össze nekem. - Én… én ezt nem akartam, és nem múlik, és azt se tudom, hogyan…. – zokogok fel megint, teljesen megtörten. Még csak el se várom tőle, hogy maradjon, sőt… a helyében én is röhögve hagynám itt magam, had szenvedjem ki magam. - Csináljon valamit – utolsó mentsváramként fogom könyörgőre, mert inkább leszek szánalmas még az ő szemében is, csak ez múljon el. Ő meg vámpír, biztos látott már ilyet… remélem, tényleg nagyon bízom abban, hogy ez nem valami rendhagyó hülyeség, és nem lesz belőlem a végén kísérleti nyuszi.
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel offline RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8148
|
Írta: 2014. június 16. 20:33
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=314862#post314862][b]Adam Kensington - 2014.06.16. 20:33[/b][/url] AISHA
Nem tudom, miért ne kéne közelebb mennem. Mármint azt megérteném, ha nem akarja, hogy hozzáérjek, vagy ha most irtózik bármilyen társaságtól, ám szavai hevéből azt olvasom ki, hogy ez inkább figyelmeztetés, arra nézve, hogy nem ura az erejének. Azonban, ha van valaki, aki nem igazán van veszélyben tőle, akkor az én vagyok. Ettől függetlenül engedek távolságtartást szorgalmazó utasításának, és csak állok tovább fölötte egy-két lépésnyire. Ahogy zokogva kezdi rebegni, hogy Ő ezt nem akarta, körbenézek magunk körül a levegő tárgyakon, aztán ismét letekintek Aishára. Úgy tűnik, a képessége eddig lappangott, és most valaminek hatására előjött. Na úgy beszélek, mintha annyira nagyon jártas volnék a mágikus tudományokban. Bár igaz, ami igaz, van pár száz év tapasztalati előnyöm. Ilyen hosszú létezés alatt elég sok mindent megismer az ember, és hamar következtet a látottak alapján. Occam-borotvájának elve szerint pedig a dolgokra adható magyarázatokból általában a legegyszerűbb a helyes. Ha ezt vesszük figyelembe, akkor tehát a jelen megfigyelések alapján az a legvalószínűbb, amire az imént jutottam. A lány telekinetikus, vagy pszichokinetikus képességekkel rendelkezik, amelyek most kerültek felszínre. - Meg kell nyugodnod. - közlöm vele csöndesen, ahogy sírva könyörög a segítségemért. Ez nem vigasztalás, hanem a megoldás közlése. A benne lévő energiák olyankor kontrollálhatatlanok, ha zaklatott, ha nem ura a saját érzelmeinek. Le kell higgadnia. Azt kérte bár, ne menjek közelebb, az igényei elég ingadozónak tűnnek szorult helyzetében, így tehát odalépek hozzá, és letérdelek mellé, ahogy a sírkő tövében gubbaszt. Egyebet sem teszek, mint egyszerű nyugalmat árasztok felé. Békésen, figyelmesen és talán némileg tanulmányozón nézek rá lefelé halovány fényű szemeimmel, fehér kezeimet combomra nyugtatva, miközben sarkamra ülök a földön kuporgó lány mellett.
|
|
|
|
Aisha Nayar Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Adam Írta: 2014. június 21. 20:11
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=318728#post318728][b]Aisha Nayar - 2014.06.21. 20:11[/b][/url] júni. 19 naaaaaagyon késő éjjel
Gyűlölöm magam, amiért ilyen vagyok. Bár tudom, hogy az emberek túlnyomó többségénél is előfordul, hogy eltörik a mécses, engem mégis az a minimális százalék érdekel. Erős akarok lenni, és bátor, az meg nem megy úgy, hogy egy sír tövében kuporogva, próbálom megemészteni mindazt, amit röpke percek alatt tudhattam magaménak. Mert számomra nem volt több perceknél az, amit én meg Luca lerendeztünk. Nem vagyok büszke magamra, alapjáraton kerülök mindent, aminek köze van az erőszakhoz, elvégre sokan vannak, akik még élvezik is, hogy fájdalmat okoznak másoknak, tegyék ők ezt. Az már csak hab a tortán, hogy Adam is megjelenik. Ugyan nem értem, miért nem akarom, hogy így lásson, vagy mire fel ez a hatalmas megfelelési kényszer, sok mindent nem értek ezzel kapcsolatban, és most még kapacitásom sincs ezen gondolkodni. Tudom, neki aztán felesleges mondanom, ne jöjjön közelebb, elvégre, ártani azt nem tudok neki, mégis ez már önkényesen kicsúszik a számon. Valamiért belém van kódolva az, hogy velem valami nincs rendben, és lám… gondolom, nem sokan mondhatják el magukról, hogy repkednek a tárgyak körülöttük. Hallom, hogy le kéne nyugodnom, csak azt mondani még mindig könnyebb. Ennél nagyobb traumát nem mostanában éltem át, még azt is jobban fel tudtam dolgozni, amit abban az elhagyatott hangárban láttam otthon, mint ezt. Aztán valahogy mégis sikerül. Nem tudom, most Adamé az érdem, vagy egyszerűen megy ez nekem magamtól is, mindenestre a vámpír felé fordulok. - Köszönöm – csak egy halvány mosolyra futja. A pulcsim ujjával törlöm le a könnyeket, nem mintha ezzel tagadni tudnám, ott voltak. Sejtem, mennyire szánalmas egy látványt kelthetek, épp ezért igyekszem összeszedni magam. - Na, ezt csinálja utánam – próbálok poénkodni, nem is tudom, miért. Talán mert félek, ha tényleg komolyan foglalkozok azzal, ami történt, megint eltörik a mécses, azt meg nem szeretném. - Én csak…. összevesztem Lucával… - igazából nem is várom, hogy megértse, még magamban is nehéz feldolgozni, megemészteni a történteket.
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel offline RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8148
|
Írta: 2014. június 21. 23:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=318836#post318836][b]Adam Kensington - 2014.06.21. 23:35[/b][/url] AISHA
Ahogy a lány kezd megnyugodni, és felhagy a sírdogálással, valamint légzése viszonylag helyre áll, úgy a körülöttünk lebegő kövek is szépen visszaereszkednek a helyükre. Épp csak feléjük pillantok, körbetekintve, de amint Aisha felnéz rám a sírkő mellett kuporgásból, arcára engedem nyugodt, markáns fényű szemeimet. Hálájára bólintok csupán, a viccétől pedig csak jobban ellágyulnak vonásaim. Úgy tűnik, inkább nevetni akar, mint sírni. Ez teljesen helyénvaló. - Luca? - kérdezek rá az említett illetőre ilyen szimplán, sötét szemöldökömet összevonva, miközben üldögélek tovább sarkamon, a sír mellett térdepelve. - Most először történt Veled ilyesmi? - érdeklődök a tárgymozgatásról, közben kissé elnézve magunk köré, ahol azonban már nyoma sincs a jelenségnek. Utána kék szemeimet ismét a leányzóra szegezem. Baromi elveszettnek tűnik. Próbálom megérteni, ami Vele történik. Valószínűleg olyan lehet ez, mint mikor vámpírrá változtam, és a kezdeti időkben egyszerűen úgy éreztem, nem vagyok ura a cselekedeteimnek. Ez hasonló lehet. Kár, hogy nem emlékszem rá annyira. Talán többet tudnék segíteni. - Ne menjünk valahova máshová? - pillantok aztán el az éjszakában fölénk tornyosuló fejfák és sírkövek között. Nekem mondjuk tetszik, jól elvagyok itt, de egy halandónak, aki megfázhat, aki elfáradhat, akinek kellemetlen lehet a rideg földön ülni, talán nem akkora élmény. Arról nem is beszélve, hogy egy csomó halott ember fölött heverészünk. - Vagy... nem kéne visszamenned? - ráncolom homlokom, ahogy ráébredek, neki feltehetőleg nem szabadna ilyenkor errefelé kószálnia. Biztosan aggódnak érte, noha jogos, hogy a jelenleg uralhatatlannak tűnő képességével inkább kietlen vidékre futott. De ez akkor sem ideális hely egy ilyen fiatal lány számára, szóval bármi legyen a döntése, felemelkedem térdelésemből, jócskán fölé magasodva, és lenyújtom neki hűs, hosszú kezemet, hogy felsegítsem.
|
|
|
|
Aisha Nayar Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Adam Írta: 2014. június 22. 12:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=319177#post319177][b]Aisha Nayar - 2014.06.22. 12:30[/b][/url] júni. 19 naaaaaagyon késő éjjel Azért valamilyen szinten megnyugtató, hogy ez el is tud múlni. Nem mintha annyit dobna a hangulatomon, mindenesetre bíztató, hogy nem kell úgy járkálnom, hogy lebegni kezd körülöttem minden. Eléggé feltűnő jelenség lennék, és nem vagyok benne biztos, hogy szeretnék is az lenni. Most leginkább kifutnék a világból, miután ráküldtem mindenkire egy exmemoriant, hogy még véletlenül se emlékezzenek rám. Nem tudom, hogy magyarázom meg Shanianak, vagy egyáltalán el merjem-e mondani ezt bárkinek is, nem akarom kísérleti nyúlként végezni. És mégis próbálok úgy tenni, mintha minden oké lenne, ez már korántsem megy annyira jól, de… majd ha egyedül leszek, mindennemű szemtanú nélkül, akkor fogok összeroppanni, addig meg… tartom magam, amennyire csak tudom. Ez van, ha valaminek sikerül kirángatni a komfortzónámból, ami amúgy sokkal tágabb, mint bárkié, mert sok mindent láttam már ilyen fiatalon is, és igen, fel tudtam találni magam. Az egyetlen fekete lyuk számomra én vagyok, valahogy mindig fontosabb volt az, hogy másokat ismerjek meg, mert ők érdekesebb, mint én. - A háztársam, meg a volt csapatkapitányom. Izé… kviddicsezek, vagyis kviddicseztem, csak… közben bukásra állok SVK-ból, és ha ez így marad, elvesztem az ösztöndíjam, és léphetek is, mert a büdös életben nem lesz annyi pénzem, hogy én ebbe a suliba járhassak. És emiatt le kellett mondanom a kviddicsről, hogy feltornásszam magam, és mikor elmondtam ezt Lucának, mármint, hogy nem tudok tovább a csapat tagja lenni…. hát.. ez lett vége – sóhajtok fel, mert azt még mindig jobban bánom, hogy Luccal ennyire összevesztünk, hisz kedvelem a lányt, nagyon is. - Ühüm – bólogatok, és a kezeimre hajtom a fejem, úgy meredek magam elé. Sokszor gondolkodtam már azon, hogy ha találkoznék egy mumussal, vajon milyen alakot venne fel, vicces, de most azt gondolom, a tárgymozgatós saját magammal találkoznék. - De nem tudom hogy. Mármint… az tudom, hogy lehet bizonyos pluszt örökölni, de én… van még hat testvérem, közülük kellett volna valakinek, nem nekem. Én… azt se tudom, mit kezdjek ezzel, ha megint előjön… nem… én ezt nem akarom – még a hideg is kiráz, pedig valahol nagyon mélyen tudom, nem ez volt az utolsó alkalom, sőt. De nem akarom én ezt. - Nem félek itt – vigyorodok el, mert tényleg nem riaszt a tény, hogy temetőben vagyok. Valójában, nem tudok megijedni azoktól a dolgoktól, amiktől más igen, például a pókokat is simán összeszedem, vagy a réten szoktam a villámokat nézni, legalább is, amíg rám nem szólnak, hogy takarodjak a klubhelyiségembe. És mint az látszik is, egy vámpírtól se tudok betojni. Bárcsak menne. - A-aaaa, az biztos, hogy én többé oda be nem teszem a lábam – elég határozott kijelentés volt ez. Tényleg nem szándékozom tovább rontani a kastélyban a levegőt ezek után, ki tudja, miben tehetek még kárt, ott meg nem szívesen látják a garázdálkodókat, nem mintha ez annyira az én hibám lenne. Ennek ellenére mégis elfogadom a felém nyújtott kezet, és felállok. - Nekik a legjobb, már semmi gondjuk nincs – tekintek körbe, és őszintén megdöbbenek, mikor valóban valami féltékenységhez hasonlító valamit érzek.
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel offline RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8148
|
Írta: 2014. június 22. 12:51
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=319192#post319192][b]Adam Kensington - 2014.06.22. 12:51[/b][/url] AISHA
Hallgatom, ahogy megmagyarázza, ki ez a bizonyos Luca, és hogy mi történt pontosan, amitől a képessége most először megmutatta magát. Hümmögök csak egy keveset, lesütve a szememet a sötét földre, elgondolkozón. Érdekes, mert biztos, hogy ez előtt is zaklatták már fel események. Vajon miért pont most lett ez a következmény? Elérte azt az életkort, hogy kiütközzék ez nála? Elég magas szintet értek el az energiái? Ilyesmikre tudok gondolni. - Lehet, hogy legközelebb még nem tudod majd, mihez kezdj vele, és harmadszorra, negyedszerre sem, de... képes vagy megtanulni uralni. Hidd el! - bólogatok, és tudom, hogy ez most lehetetlennek tűnik Aisha számára, pedig így lesz. Ha én megállom, hogy pár naponta átharapjam egy ember torkát, és szárazra szívjam, akkor Neki is menni fog, hogy csak akkor mozgasson tárgyakat, ha úgy akarja. Ez rajta múlik. Úgyhogy egyáltalán nem kellene így nekikeserednie. - Na ez aztán egy eszméletlen hülyeség. - véleményezem ilyen egyszerűen, közömbösnek tetsző arccal, lenézően monoton hangon, amit a körülöttünk a földben heverő halottakról mond. Mármint az igaz, hogy nekik csak egyetlen gondjuk van: az, hogy nem élnek. Az meg szerintem eléggé gáz. - Ahogyan az is, amit az iskoláról mondasz. - bólintok, lefelé nézve a lány szemeibe, ahogy állok előtte, fölé magasodva nyurga, árnyszerű alakommal, és még mindig fogom a kezét nagy, hűs kezemmel. - Pontosan az az a hely, ahol tudnak segíteni. Biztosan van valaki, aki ért ott ehhez. Ha pedig nincsen, Ők azok, akik ajánlhatnak valakit. Akik kereshetnek Neked valakit, aki segít. A tanáraidhoz kell fordulnod! - közlöm Vele nyílt, szilárd fényű szemeimmel, mi a helyes út szerintem. Persze, nem alkalmazok rajta igézést, nem ezért merítem el tekintetemet az övében. Hanem, hogy nyomatékosítsak.
|
|
|
|
Aisha Nayar Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Adam Írta: 2014. június 26. 19:33
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=323820#post323820][b]Aisha Nayar - 2014.06.26. 19:33[/b][/url] júni. 19 naaaaaagyon késő éjjel - Hát... muszáj lesz - sóhajtok fel, mert megint felkerült valami a muszáj listámra, mostanában egyre több minden van rajta. Én meg alapból nem szeretek csak azért csak azért csinálni valamit, mert muszáj, de ez ugye most tényleg komoly. Talán majd felkeresem vele Emma nénit, benne még meg is bízok annyira, hogy egy ilyen horderejű dolgot megmutassak neki. Nem, mintha Shanben nem bíznék, de ő a nővérem, és nem fogok mindennel a nyakára járni. Neki is megvannak a dolgai, tudom. - Nem, nem az - gyerekes? Talán, sőt, minden bizonnyal most az egy alkalommal tuti, nem hazudtolom meg a korom, na nem mintha amúgy megtudnám, de annyira jól esik visszavágni. Hiába élt meg Adam, ki tudja mennyi évet, van amiben ő sem lehet biztos, és én igen. Gyermeki naivitás tudom, vagy inkább büszkeség? - Hát persze, és ők lesznek az elsők, akik bedugnak valahová, és kísérleti nyulat csinálnak belőlem - a hangomból gúnyos, mert tudom, hogy ez is megeshet, nem egy ilyen eltűnésről hallottam már. - Amúgy se szorulok senkire, már a magam ura vagyok - dacosan jelentem ki, meghazudtolva a teljesen egyértelmű tényt. De az istenért is, ne higgyék már azt, hogy teljesen életképtelen vagyok egyedül, külső segítség nélkül, mert nem vagyok. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy itt vagyok. - Maga is mindennel a Teremtője szoknyája mögé bújt? Sejtem, hogy nem, és megérti azt is, én miért nem fogok - mert egy normálisan gondolkodó ember, nem azt lesi, mikor zúdíthatja másokra a problémáit. És oké, hogy most kiborultam, de... majd megoldom, valahogy mindent meglehet. Lehet tényleg Emma nénihez fordulok vele, bár nem hiszem, hogy ő vagy bárki más annyi mindent tudna nekem segíteni ebben, mindenesetre, ha kviddicsezni is akarok a jövőben, kell valaki, már Lucán kívül, aki tud róla, nem? Ha Ármin meggyanúsítana emiatt azzal, hogy csalok, az iszonyat gáz lenne. - Mégse jó itt - húzom el a szám, és megfogva Adam kezét, kivezetem magunkat a temetőből, már ha hagyja is, bár a múltkor se volt ellene túlzottan kifogása, ezért is vagyok most bátor.
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel offline RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8148
|
Írta: 2014. június 26. 20:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=323891#post323891][b]Adam Kensington - 2014.06.26. 20:17[/b][/url] AISHA
Úgy érzem most magam, ahogy Oscar Wilde mondta: Nem vagyok elég fiatal ahhoz, hogy mindent tudjak. Eszetlenül makacs és gyerekes ez a lány. Abban a korban van, amikor mindent Ő tud a legjobban, tanácsot nem igen fogad el, és segítséget is alig, hiszem megoldja maga, nem szorul rá, nincs szüksége ilyesmire. Én meg bár ahhoz nem vagyok elég fiatal, hogy mindent tudjak, ahogyan éppen Ő teszi ugyebár, viszont elég tapasztalt és bölcs vagyok ahhoz, hogy mélyen hallgassak, és ne álljak neki győzködni a továbbiakban semmiről. Azzal csak tovább hergelném. Majd belátja magától. Még hogy a tanárai bedugják valahová és kísérletezni fognak rajta. Édes Istenem. Ezt Aisha tényleg komolyan gondolja. Nem mintha ne hallottam volna már ilyesmiről, vagy mintha eddigi életem több száz évében ne láttam volna bőven elég szörnyűséget, de pontosan ezért tudom a helyén kezelni a dolgokat. Meglehetősen kétlem, hogy itt a Bagolykő Mágustanodában egy titkos intézetet vezetnének az alagsorban, ahol különleges képességgel megáldott gyerekeket kínoznak, vagy ha nekik nincs saját ilyen laboratóriumuk, akkor áruba bocsájtanák a kölyköket más intézményeknek, hogy azok felnyissál a diákok koponyáját és az agyukban túrkáljának. Esküszöm, a lány teljesen így adja elő, és valószínűleg szent meggyőződése, hogy igaza van. Pedig, ha van hely a világon, ahol megkaphatja a méltán elvárható segítséget, akkor az pont egy ilyen mágusképző, ahol már ezer és egy ilyen esettel volt dolga a professzoroknak. - De igen. - felelek a Teremtőmmel kapcsolatos kérdésére. - Rábíztam magam. Ez a legjobb, amit csak tehettem. Persze, ha úgy láttam volna, rosszra tanít, akadtak volna kétségeim. De nem így volt. - fedem fel előtte csöndesen, mennyire hibás elképzelései vannak erről. - Nem az az erős, aki nem kér a segítségből, hanem az, aki képes elfogadni, amikor valóban szüksége van rá. - mondom el a saját nézetemet ezzel kapcsolatban. Azt a nézetet, amely lehetővé tette, hogy ma ne egy vérengző szörnyeteg magasodjon a lány előtt a sötét temetőben, hanem egy szelíd fenevad. Olyannyira szelíd, hogy mint múltkor, most is hagyja, hogy a fiatal leányzó a kezénél fogva húzza el maga után, amerre gondolja. Hamarosan magunk mögött hagyjuk a temetőt és békében nyugvó lakóit.
|
|
|
|