38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] 2 » Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Apáthy Hanka
INAKTÍV


Bájitaltan TS,
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 4538
Írta: 2014. március 9. 20:26 | Link

Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita

Jócskán éjszaka volt már, mikor kihallgatóztam a másik szobából jövő hangok irányába. Oda is lopakodtam, félretolva a cigifüstöt, ami igencsak felgyűlt az ajtó előtt. Mezítláb voltam, de a padló nyikorgása még így is árulóm lehet, ha Márk még nem alszik. Fülemet az ajtóra tapasztottam, ... semmi, aztán egy poharat kerítettem a konyhából, és azt téve az ajtó fájára, fülemet úgy illesztve hozzá, újra próbálkoztam. Mintha egy egyenletes szuszogást erősített volna fel bravúros hallókészülékem, így gondoltam, hogy alszik. Apámnak mennyi sok esze volt, hogy bérelt nekünk egy házat, így nem kell éjjel a prefiket kerülgetnem a kastélyban, Márkot meg elaltatom, s szabad a pálya. Visszaosontam a szobámba, gyorsan farmert húztam, egy jó meleg pulcsit, kabátot is vettem magamra, nehogy átfagyjak. Márknak írtam egy levelet, amit a konyhapulton egy lábasnak támasztottam.
Kedves őrzőm!
Ne aggódj, elmentem, de visszajövök. Ha nagyon féltenél, a temetőben megtalálsz. Bátorságpróbázunk.
Hannus

Óvatosan kinyitottam az ajtót, először megrettentem a hűvös levegőtől, meg a sötéttől, de aztán mély levegő és kiléptem a kapun. A sárga rózsák, ami Márk kérése volt, most nem virítottak még, sőt, levelet is lehetett találni a kopasz ágakon. Sietősen indultam a hol kivilágított, hol sötét utcán. Időnként valahol ijesztő hangok hallatszottak, a köd is leszállt, az orromig is alig láttam, de mentem tovább. Aztán mintha valami mozgást láttam volna, gyanús árnyak mocorogtak, beszélgetést is hallottam, valami idegen nyelven, és akkor ott, majdnem visszafordultam. Eszembe jutott Márk, aki biztosan aggódni fog, ha felébred és nem talál, de nem tűnhettem gyávának, mennem kellett. Sok levitás eljön, nem maradhatok szégyenben, én, aki Lunával kitaláltam ezt az egészet. Nem, ott kell lennem. Egy sötétebb részhez értem pont, amikor valahol egy harang, mély kongással verte fel az éjszaka csendjét. Szaladni kezdtem, így teljesen kifulladva értem oda, ahol világosabb volt, sőt onnan már a temető kapuja is látszott. Kicsit megnyugodtam, de jobban örültem volna, ha valakit ott találok már, de még nem állt ott senki. Vártam. Jönni fognak.
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2014. április 6. 18:36
Hozzászólásai ebben a témában

What is apathy? I don't know and I dont't care.
Plata Luna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 3061
Írta: 2014. március 9. 21:13 | Link

Csapatépítős bátorságpróba a Levitásoknak

A hálókörletből kilesve azt füleltem, nincs-e mozgás az iskola folyosójának ezen részén. Nem volt könnyű a szívemet lecsendesíteni, az izgalmam a tetőfokára hágott, szabályszegésre készülök többedmagammal. Miután sikerül kicsit lenyugtatnom szívem kalapálását, már képes voltam meghallani a közel és távol lévő léptek zaját. Nem mozog senki a közelben ~ Indulás ~ óvatosan lépkedtem, folyamatosan fülelve, kiszögeléstől, szobrokon át mindent fedezékként használva. Szerencsésen eljutok a kapuig, majd azon ki. Végigmegyek a kastély területén, igyekezve, hogy minél kevesebbszer legyek látható, az kéne még, hogy a kastélyból kinézve tanár vagy prefektus meglásson. Vége is lenne a mókának.
Elhagyva a kastély területét, rálépek a faluba vezető útra. Nem volt messze, viszonylag hamar elértem a falut. Itt megint jobban figyeltem arra, hogy amennyire lehet árnyékba maradjak, és ne csapjak zajt. Kicsit meresztgettem a szemeimet is, mert még nem is jártam az iskola területén kívül, bár lejöhettem volna már a faluba. Nappal nem volt tiltva. El is döntöttem némely üzletet elnézve, hogy ezt mindenféleképpen pótolnom kell majd. Most viszont szedtem a lábaimat ahogy csak tudtam, hogy mihamarabb a megbeszélt helyen legyek, így elég hamar elértem a határt, és már látszott is a hely ahová igyekeztem.
Már volt ott valaki. Néztem és reméltem nem prefi vagy más olyan, aki most jobb lenne, ha máshol tartózkodna. Csendben közelebb óvakodok, hogy jobban lássam ki az. Nem látott még és nem is hallott még meg, tehát észrevétlenül megtudom közelíteni. Már látom, nem kell félnem, Hanka az, és hátal áll nekem. Odalépdelek hozzá és megszólítom, elkövetve azt a hibát, hogy nem csaptam semmilyen neszt.  
-Hanka kedves, én is befutottam.-
   
     
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2014. április 6. 18:41
Hozzászólásai ebben a témában

Aki másokat ismer, okos. Aki magát ismeri, bölcs.
Aki másokat legyőz, erős. Aki magát legyőzi, hős!
Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2014. március 10. 00:34 | Link

Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita

Ágyban fekve éppen mímeltem az alvó embert, mert a megbeszélt találka ideje vészesen közeledett. Előre kikészített ruhám magamra kaptam, majd elindultam az éjszaka közepén, hogy a temető kapujánál találkozzak a többiekkel.
Kitérőként öt percet szántam, kerestem Netty-t, de semerre sem leltem.
Kénytelen voltam nélküle indulni. Kicsit aggódva léptem ki az iskola kapuján, majd elindultam a falu irányába. Reméltem, hogy Netty-nek nem esett baja. Félve indultam a falu határába, hiszen a temetőbe sosem jártam, azt se tudtam merre van. Áldom az eszem, hogy hamarabb indultam el.
Hirtelen megtorpantam, hiszen kettő alakot láttam a kapuban. Páni félelem fogott el. ~Lebuktam~ gondoltam hirtelen. Majd valami hangot hallottam, mintha Lulu hangja lenne.
A másik fél is kezdett ismerős lenni. Hirtelen ráébredtem, hogy Lulu és Hanka már itt vannak. Kicsit megkönnyebbültem, viszont Netty hiánya kicsit aggasztott.
odaléptem a lányokhoz.
- Sziasztok! Csak ketten? Netty-t nem láttátok?-
Aggódva körbe is pillantottam, majd a lányok felé fordultam.
Hozzászólásai ebben a témában

"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz
Tenshi Dasha
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 10. 20:13 | Link

Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita

Hallottam, hogy beszélik a többiek, hogy terveznek egy kiruccanást a temetőbe. Mivel én még új vagyok itt, ezért úgy gondoltam, hogy nem ártana ha jobban megismerném őket. Úgy döntöttem én is elmegyek erre a barátságpróbára, még ha ezzel szabályt is szegek. Nyugtatott a gondolat, hogy a múltkor sem buktam le a Titkos Könyvtárban, reméltem most sem fogok.
Este, éjfél körül el is indultam. A farmernadrágomra és a melegítőfölsőmre felvettem egy fekete kapucnis köpenyt, feltételezve, hogy így kisebb a lebukás veszélye és az hogy valaki meglát az utcán. Kiléptem az ajtón és halkan elosontam az iskola kapujáig. Eddig minden simán ment. Gyorsan szöktem ki rajta, hisz ott láthattak meg a legkönnyebben. A város felé vezető úton battyogtam. A kapucni még mindig a fejemen volt és a fejem előrehajtásával még rá is segítettem, hogy tényleg ne látsszon ki semmi se a hajamból, se az arcomból.
Egyszer csak megpillantottam egy fekete macskát. Először nem törődtem vele, mentem tovább. Körülbelül 10 lépés megtétele után észrevettem, hogy a macska követ engem. Hátranéztem majd leguggoltam a karomat tartva, hogy ugorjon bele. A fekete csöppség rögtön bele is ugrott. Felálltam és mentem tovább. Mikor a sötét részhez értem a köd nálam is leszállt. Mentem a karomban doromboló cicussal a sűrű ködön át. Hirtelen beszélgetésre lettem figyelmes. Kínai nyelven beszélgetett néhány férfi. Felismertem a nyelvet, hisz Koreában én tanultam kínait, de már nem tudtam megmondani, hogy mit sutyorogtak. Elfordítottam feléjük a fejem, talán az arcom kis része láthatóvá is vált. A beszélgetést abbahagyták, láttam szem számítottak rá, hogy rájuk nézek. Visszafordítottam a fejem előre, majd mentem tovább.
Végre odaértem a temetőhöz és megláttam a többieket. Gondoltam nem tudják még hogy ki vagyok, inkább odamegyek hozzájuk köpenyben és majd csak az orruk előtt veszem le a kapucnit. Ha már ez egy barátságpróba és pont a temetőbe rendezik akkor legyen egy kis izgalom már az elején is. - Mondtam magamban. Így is tettem. Macskástul és kapucnistul odasétálok melléjük, majd leengedem a kapucnit. Köszönök nekik:
-Sziasztok! Remélem nem baj, hogy én is jöttem.   
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. március 14. 12:11 | Link

Bátorkodjunk a temetőben *-*

Hát én komolyan nem vagyok teljesen normális. Mikbe bele nem lehet rángatni... Pedig le kéne szoknom az ilyenekről, ha prefektus akarok lenni. Márpedig én elhatároztam, hogy az leszek a következő tanévben. Legalábbis jó lenne, biztos élvezném, ha meg kell büntetni valakit. Uh, előjön belőlem a gonoszabb énem. Amit amúgy nem igazán szeretek, mert jobban szeretem a cuki, aranyos énem, de néha azért kell ilyen is. Biztos vicces lenne.
Na de most még nem ez a helyzet, így nyugodtan garázdálkodhatok, és ahhoz e levitás kis kiruccanás tökéletes. Mintha egyre jobban züllene a Levita népe, vagy csak én érzem így? Mindegy, míg nem kerülünk bajba, nincs semmi gond. Szépen felöltözve osonok ki, és egyenesen a temetőt veszem célba, a kezemben egy kar csontvázával. Igen, jól értettétek, egy csontváz. Persze nem igazi, csak mű, de nagyon hasonlít egy valódira. És, hogy honnan van? Hát kérem szépen én voltam otthon, és ott találtam a padláson egy teljes, nagy csontvázat. Hogy én azt eddig miért nem vettem észre? Pedig elvileg már egy ideje ott van, még anyu kapta, mikor az orvosira járt, és az nem most volt ugyebár. Na, szóval fogtam magam, és elcsórtam a karját, és a fejét szegény Samunak - igen, ez a neve. Anyu szerintem nem is tud róla. Így gondoltam kicsit megviccelem őket, hadd örüljenek. Tehát szóval a kezemben a kar-csontvázzal haladok a temető felé, s mikor a közelébe érek, lopakodó üzemmódba váltok, és épp Hanka mögé lopakodom. Abban reménykedve, hogy nem láttak meg, a csontvázzal megérintem Hanka vállát.
- Remélem szívesen fogadtok engem is. - szólalok meg, s még egy halvány vigyort is eleresztek amit persze nem biztos, hogy látnak.
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2014. április 6. 18:56
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Apáthy Hanka
INAKTÍV


Bájitaltan TS,
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 4538
Írta: 2014. március 16. 16:31 | Link

Temetős kaland


Egyelőre az utcai lámpa fényeben ácsorogtam és a temető belseje felé pislogtam, bár semmit sem láttam, odabent már nem voltak fáklyák, sem semmi, ami fényt adhatott volna. egyedül a pálcám volt nálam, de ha azzal világítok, akkor nem tudok varázsolni, csak ha előbb megszüntetem a fényvarázst. Szép kis kilátások. Borzongva gondoltam arra, mi vár minket majd bent, elvégre, ha bátorságpróba, akkor nem sétagalopp lesz. Felkészülni a legrosszabbra nem lehet, de apámnál borzasztóbb nemigen van, ha felmérgeli magát. Ahogy pislogtam befelé, szoktatva szemem a sötéthez, elsuhanó szürke alakok sorát láttam. Biztosan szellemek, egy temető alapfelszereltségéhez úgy hozzátartozik, mint mugli autóhoz a pótkerék. A kastélyban rengeteg van körülöttük, így nem volt szokatlan, de akkora volt a népsűrűség, hogy ha lett volna testük, nem fértek volna el. Azt is láttam, hogy nagy a készültség odabent, sürgés-forgás sugdolózás, elfojtott hangok, kísérteties kacagás és rejtélyes fények vándoroltak minden felé. Nem tudtam, ki mozgatja ezt az egész bulit, de ez nem pizsiparti lesz. Vettem egy mély sóhajt és Márk villant az eszembe, ahogy biztosan otthon az igazak álmát alussza, én meg itt a temetőben, ahol ki tudja milyen sors vár rám. Talán otthon kellett volna maradnom jó kislány módjára. Bár Lunával ketten ötöltük ki az egészet, de úgy látszik a szellemek átveszik majd az irányítást és a dolog veszélyes méreteket ölt majd. Mibe másztunk bele? Lepillantottam a lábam elé, mert valami világított a földön. Egy levél volt, aminek fehérsége verte vissza azt a kevés fényt, ami épp csak elviselhetővé tette a sötétet. Lehajoltam, hogy felvegyem, és ahogy hozzáértem, valami fura érzés kapott el. Nem tudtam mi lehet, de abban a pillanatban egy hangot hallottam a hátam mögött. Ijedtségemben felordítottam, nem sok hangerő jött ki a torkomon, az viszont artikulátlanul. Megperdültem a sarkam körül, a levelet elejtettem, és akkor Lunát pillantottam meg. Szívem hevesen dobogott, de megnyugtatott a látványa.
- Jaj, a fenébe, de megijesztettél. - A végtagjaim már remegtek, mi lesz még később, enyhe émelygés is rám tört, ám mindezt az ijedtségnek tulajdonítottam. Nem tudhattam, hogy a levél nem egy sima levél volt, hanem meg volt bűvölve. Aztán lassan befutottak a többiek is, várakozó tekintetek izgalommal és ijedtséggel váltakozó hangulatban leledzett a társaság.
- Dehogy baj, nekünk biztosan nem, nektek meg majd kiderül. - mondtam,az érkező Zolinak, Dashának és Keikonak, miközben pirosas enyhe fényben izzott a szemem.
- Netty? Lehet, bent vár. - Ezt is honnan szedtem, nem tudom. Fura lettem magamnak is, de nem érdekelt.
Hozzászólásai ebben a témában

What is apathy? I don't know and I dont't care.
Plata Luna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 3061
Írta: 2014. március 16. 17:41 | Link

Kaland, mely érdekes fordultatott vesz


Tudtam, hogy nagyobb zajt kellett volna csapnom. Szegény Hankára ráhoztam a szívbajt. Nem bírtam ki, nevetnem kellett, ahogy letorkolt. –Bocsánat, nem állt szándékomban frászt hozni rád.– mosolyogtam tovább. Szépen gyűltünk a kis kalandra, befutott még Dasha, Kei és Zoli is. Néztem a temetőt, és elég sűrűnek tűnt bent az élettelen élet. De a következő dologra nem számítottam, a plusz meglepetés nélkül is elég izgalmasnak ígérkezett ez a kaland. Lenéztem Hanka lábai elé, és megláttam egy levelet, ami úgy rémlett a leányzó kezéből eset ki, mikor megijesztettem.  Lehajoltam érte –Hanka ezt, ha jól láttam te…- elhallgattam, ahogy a levélhez értem, mert egy furcsa bizsergés futott végig rajtam. ~ Nem hinném, hogy ilyen levéllel rohangálna. ~ szétnyitottam a levelet, átfutottam rajta a tekintetemmel, és akkor már tudtam, nem Hankáé. Majd kicsit megilletődve és émelyegve a többiekre néztem. Majd hangosan felolvastam nekik a levél tartalmát.
Kik most itt vagytok, mind részesei vagytok egy kincskeresésnek, melyet e szent helyen kell fellelnetek. A nyertes, ki megleli a kincset, jutalomban részesül. Viszont, amíg a keresés tart, mind foglyai vagytok a temetőnek. Természetesen nem lesz ilyen egyszerű a dolgotok. Külön kell válnotok, és akadályok is lesznek. Melyek lehetnek szellemek, mumusok és más egyéb akadályok. - Még egy apróság, mivel ketten is megfogtatok, mielőtt felolvastatok, így duplázódom, tehát az egyiket add oda annak ki előtted érintett.
Még mindig émelyegtem, ránéztem Hankára és átadtam az egyik levelet, mindegy volt melyiket, ugyanaz állt benne.  –Te is émelyegsz?– kérdeztem meg őt. –Hát, ahogy elnézem nincs sok választásunk, vágjunk bele. Mit gondoltok?– néztem a többiekre várva válaszukat.
     
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2014. április 6. 19:08
Hozzászólásai ebben a témában

Aki másokat ismer, okos. Aki magát ismeri, bölcs.
Aki másokat legyőz, erős. Aki magát legyőzi, hős!
Tenshi Dasha
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 16. 19:15 | Link

Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita


Ahogy láttam a reakciójukat, annyira nem is ijedtek meg a banyás ruhámtól, mint ahogy vártam. - A fenébe. - Mondtam magamban.
Egy kis idő eltelt, majd láttam, hogy közeledek Keiko is. Nagyon megörültem neki, ennél jobb társaságot, mint ami itt összegyűlt nem is kívánhattam volna.
-Szia Keiko. Rosszalkodunk-rosszalkodunk? -Kérdezem tőle nevetve.
Aztán én is megpillantottam a levelet amit Luna a földről vett fel. Felolvasta nekünk. A levél megfogalmazása alapján nem úgy tűnt mintha az lenne a célja, hogy megöljön minket, inkább csak játszani szeretett volna velünk. Biztos voltam benne, hogy ezt egy bagolykői személy írta nekünk. De lehet, hogy tévedek.
A levél tartalma nagyon felbuzdított. Alig vártam, hogy végre harcolhassak. Persze az a mondat, hogy "amíg a keresés tart mind foglyai vagytok a temetőnek" kicsit megijesztett. - Le kell zavarnunk ezt az egészet reggelig, különben bajban leszünk. Lehet, hogy jobban kéne félnem. Miért nem aggódok? Miért vagyok ilyen jókedvű? -Kérdések és gondolatok sorai a fejemben. Talán a múltban történt rossz dolgok és a sok harci órák miatt nem félek már az ilyenektől. Egyszerűen csak energikusnak és felbuzdultnak éreztem magam.
Keikohoz fordulok mosolyogva.
- Keiko, ezzel talán gyorsabban meglesz neked is az a fekete öv.
Majd ránéztem a többiekre is. Lunáék émelyegtek. Ő ezt be is vallottam a Hankához irányuló kérdésével. Megpróbáljam őket nyugtatni vagy inkább ne üssem be mindenbe az orrom? -Tettem fel a kérdést megint csak magamnak.
-Skacok minden rendben? -Kérdeztem tőlük nyugodt, csendes hangon, sugallva azt hogy nincs mitől tartaniuk. Próbáltak kiugrasztani őket az aktuális állapotaikból. De miért hiszem azt, hogy nincs semmi gond? Okom az van a félelemre. Láttam magam körül a szellemeket. Arcuk rideg volt. Kicsit lecsillapított a látványuk, de tudtam, hogy amint lehetőségem van a harcra én bepörgök.
Furcsa módon egyáltalán nem érdekelt a kincs illetve, hogy ki nyeri meg ezt az egészet. Azt se tudom, hogy milyen kincsről is van szó. Tárgy egyáltalán? Csillogós? A célhoz vezető út mindig izgalmasabb és élvezetesebb mint maga a cél. Főleg ha harcolni kell érte.
Majd rájöttem, hogy el kéne már engednem ezt a szegény cicát. Mondjuk nem kapálózott az ölemben, de azért nem kéne itt lennie velünk, amikor épp nagy dologra készülünk. Letettem a földre. Az még visszanézett majd elszaladt.
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 812
Összes hsz: 1289
Írta: 2014. március 16. 20:13 | Link

Hanka, Luna, Dasha, Keiko és Zoltán

Hogy a levél és benne a titokzatos, minden bizonnyal veszélyekkel teli feladat éppen a levitások lába elé sodródott, nos… maradjunk csak annyiban, nem teljesen a véletlen műve volt.  A temető tele van titkokkal, ereklyékkel, amelyekért valóban érdemes vállalni a veszélyt, a kérdés csak az, mennyire megbízható forrás egy kétes eredetű levél.  Magáról a pergamenről is illik hát néhány szót ejteni, mivel különleges mágiával rendelkezik. Tudata van – legalábbis valami afféle -  ahogy erre hamarosan a diákoknak is rá kell jönniük.  Luna és Hanka émelygése néhány pillanat alatt elmúlik, akár betudhatják az egészet az izgalomnak vagy ijedelemnek is.  Arra azonban már nincs más magyarázat a varázslaton kívül, hogy a kezükben tartott papír hirtelen felforrósodik. A korábbi sorok mellet most nagybetűkkel, sietősen odafirkantva további szöveg díszeleg. „NE SZÓLJ A TÖBBIEKNEK!Neked kell megtalálnod a kincset, segítek! Indulj a kerítés mentén jobbra és a legközelebbi kriptánál fordulj be!” A két lány papírja között az a különbség, hogy amíg Hankát jobbra, Lunát éppen az ellentétes irányba küldi a levél írója.  Amíg a sorokat olvassák, képtelenek felpillantani, vagy akár csak egy szót is szólni, mindkettejükben fellángol a vágy, hogy ők nyerjenek, még ha ez egyébként távol is áll a személyiségüktől. Felpillantva aztán csak a korábbi érzés lenyomata marad, kirázza őket a hideg, hiszen este van ugyebár… és az ő döntésük, hogy követik-e az utasításokat. Vagy esetleg megpróbálnak inkább lelépni, ami mellesleg nem fog összejönni nekik, mivel a levél nem viccelt, ha hátrafordulnak a bejárati kapu egyszerűen nincs ott többé.
Amennyiben a banda a szétválás mellett dönt, és a többiek is elindulnak valamerre, Dasha, Keiko és Zoltán is belebotlik hamarosan egy gyűrött pergamentekercsbe. Mindannyiuknak egy-egy különböző irány van belekörmölve. Dashát a temető legnagyobb fűzfája felé irányítja a cetli, Keikot a temető túlsó vége felé, egy bizonyos gróf Boghy András sírjához. Zoltánt is a temető régebbi része felé küldi a cetli, bár az útjuk nem keresztezi egymást Keikoval, neki nem írt, éppen hogy egy sírok között megbúvó füves kis területet kell találnia.  Útjuk során nem találkoznak nagyobb veszéllyel, mint a saját képzeletük, a sírok között lengedező szellő, és az érzés: figyelik őket, noha a szellemek nem mozgolódnak már. De hogy, mi lesz, ha elérik a céljük, a pergamen arról már nem szólt.
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2014. március 16. 20:39 | Link

Csapatépítő tréning és bátorságpróba


Izgalmamban kicsit remegtem, meg éreztem, ahogy a tenyerem izzad, mint minden alkalommal, mikor az adrenalin szintem megemelkedik. Mindenesetre közelebb léptem a temető bejáratához és valami azt súgta, nézzek le a földre, egy papírlap volt ott. Felvetem, majd elolvastam a tartalmát. A lényege azt volt, hogy keressek egy régebbi területet a temetőben, azon belül pedig füves területet.
- Csajok, mikor indulunk? - Kérdeztem akkora önbizalommal, hogy saját magam is megleptem. Egyre csak arra tudtam gondolni, hogy meg kell csinálnunk. Már mehetnékem volt, szinte toporzékolni lett volna kedvem. Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy belépjek. Szinte hívogatott a temető.
- Csajok, mehetnékem van. Ki indul el elsőnek? - kérdeztem izgalommal a hangomban.
Hozzászólásai ebben a témában

"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. március 17. 17:01 | Link

Levita csapatépítő tréning

 Ajj... Hanka nem is ijedt meg annyira a csontváz részlettől, mint számítottam. Bár ahogy látom nincs olyan jó kedélyállapotban, mint ahogy azt már megszoktam tőle. Sőt... Egyedül Dashán nem látok semmiféle félelmet és nyugtalanságot. Persze rá, mint mindig, most is számíthatok.
- Hehe. Igen, talán baj? - kérdezek vissza nevetve.
Ahh, és ha én prefektus leszek, márpedig akarok az lenni - de jó is lenne - akkor asszem az ilyen kis kiruccanásokban nem igazán vehetek részt. Jaj, de rossz lesz. Bár egy kicsit kárpótol az a tudat, hogy akkor, ha esetleg, teljesen véletlenül prefektus lennék, akkor büntethetek meg embereket.
Aztán Lulu felolvassa a levelet, amit itt a földön találtak, és hát azt kell mondjam, egy picit kirázott tőle a hideg. Mintha a cetli írója meg akarna ölni minket, vagy csupán csak egy jót játszani, ki tudja. Na ne, azt már nem. Egyszer már volt halálközeli élményem, és az is csak a szerencsén múlt, hogy túléltem, illetve túléltük Noellel, de olyat többet nem, annyi bőven sok volt egész életemre. Viszont vissza már nem fordulhatunk, és igazából nem is akarok; ha már itt vagyunk, akkor játsszunk. Kalandra fel! Mondtam magamban, utána én is megpillantok egy cetlit, amit gyorsan, és lehetőleg feltűnésmentesen felkapok. Nahát! Ezt a remek segítséget. De valami nem stimmel. Kicsit fura érzés kerített hatalmába, és ez zavaró. De próbálok nem foglalkozni vele, inkább induljunk már.
- Hát akkor szerintem kalandra fel! Gyerünk! - azzal a lendülettel hátat fordítok a többieknek, és megyek amerre a cetli vezet. Elég gyorsan haladok, néha-néha botlok meg csak egy-egy régi, már törött sírkőben. Galád módon elém jöttek, hogy kigáncsoljanak. Hm... gonosz sírkövek.
Na de a viccet félretéve, arra megyek, amerre a papír vezet, és hamarosan meg is érkezem. Valami gróf Boghy András nyugszik itt. Hm... az vajon egykor híres lehetett?
- Na, hogyan tovább? - kérdezem meg csak úgy magamtól, miközben szépen kényelembe helyezem magam, illetve csak nekidőlök a sírkőnek, s közben unalmamban a műkar-csontvázat lóbálom.
Nem félek, bár nem tudom, miért. Kivételesen most szinte teljesen nyugodt vagyok, bár ez a csend kicsit frusztráló.
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2014. április 6. 19:15
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Apáthy Hanka
INAKTÍV


Bájitaltan TS,
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 4538
Írta: 2014. március 17. 20:40 | Link

Levita csapatépítő tréning és bátorság próba

- Óh, nem érdekes. - nyugtattam meg gyorsan Lunát, és iagz is volt, amit mondtam. Elmúlt akkor belőlem a félelem, de átvette valami más a helyét, amit inkább neveznék valamiféle megszállottságnak, de ezt akkor nem tudtam volna megfogalmazni, nem is voltam nagyon önmagam. A leesett levelet sem hiányoltam, amit így Luna olvasott fel. Belém költözött a frász egy kicsit, foglyok vagyunk...Ez a gondolat máskor megrémített volna és jött volna a pánik, felidézve a szobafogságok emlékét, de most semmi...csak az üresség érzése, és a szédülés maradt bennem, mint érzés. Újra csak Luna kérdése riasztott fel önmagamból, hogy az émelygésem felől érdeklődjön. Csodálkozva állapítottam meg, hogy teljesen hirtelen elmúlt, sőt, mintha kicseréltek volna, teli voltam energiával és még valami mással is, de erre sem találtam volna magyarázatot, ha kerestem volna.
- Most, hogy kérded, már sokkal jobban vagyok. - mosolyogtam Keire is, aki szintén aggódni látszott. Aztán a levél utasításának megfelelően elindultunk a temető belseje felé. A Luna által átadott levél másolat izzani kezdett a kezemben és újabb mondatok piroslottak rajta. Gépiesen kezdtem olvasni a parázsló betűket, legalábbis én annak láttam. ~ Én fogom megtalálni a kincset? Hát ez remek. ~ Fellángolt bennem a győzelmi mámor és mint a szemellenzős ló vágtattam el jobbra, nehogy bárki is kövessen. ~ Nem szabad, nem lehet, hogy más találja meg, ha a kincs az enyém. Nekem van címezve, a levél is megírta. Nincs mese, így kell lennie, és így is lesz. ~ Ugyan botladoztam a sötétben, nem mertem világítani, meg minden honnan figyelő tekinteteket véltem, ezért lapulva osontam, inkább a láthatatlanságot, mint az óvatosságot választva. A következő három lépést minden akadály nélkül tettem meg, és már mintha a kripta körvonalai is kibontakoztak volna, amikor egyszer csak lebuktam valahová. Egy kiásott gödör keresztezte az utamat, én pedig pont bele hassal. Felkecmeregtem, szorosan fogva a kincshez való jogomat nyugtázó iratot, és ahogy voltam, sárosan mentem tovább. Nem sokára elértem a jelzett kriptát, ahol befordultam...
Hozzászólásai ebben a témában

What is apathy? I don't know and I dont't care.
Plata Luna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 3061
Írta: 2014. március 18. 13:20 | Link

Levita csapatépítő próba

Megnyugodtam, hogy nem kell elsősegélyt nyújtani Hankának, mivel nem állt le a szíve, az arca is azt sugallta, hogy rendben van, sőt szokatlanul rendben. A levél felolvasása után érdekes volt a reakciókat nézni. Félelmet várt volna az ember, de maximum enyhe nyugtalanság, mi átfut egy-egy arcon. Én sem érzek félelmet, amin annyira nem lepődök meg, de azon már igen, hogy a nyugtalanság is pillanatok alatt elmúlik, és valami más veszi át a helyét. Ahogy kimondom a kérdést, furcsállva tapasztalom, hogy meg is szűnt az émelygésem, és mint kiderül, nem csak nekem.
Elindulva a temető belseje felé a papír felizzik a kezemben. Le se tudom venni a szemem róla addig, míg a kapkodva odabiggyesztett sorokat el nem olvasom, mely szerint a kincset nekem kell megtalálni. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, azonnal balra fordultam a többiekre rá se hederítve.  Meg kellett volna lepődnöm, hisz nem jellemző rám, hogy a kincs vagy a győzelem motivált volna, inkább maga a kaland vagy a játék. De most nem, megszállottan akartam, hogy én legyek az első.  A megadott úti cél felé haladva, fel-feltünedeztek szellemek, de nem akadályoztak haladásomban, aminek kifejezetten örültem, mivel elég volt, hogy a sötétség gördít elém némi akadályt. Hamar elérem a kriptát, amire a levél irányított. Befordulok, ahogy meghagyta, és várom a további utasításokat.  
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2014. április 6. 19:22
Hozzászólásai ebben a témában

Aki másokat ismer, okos. Aki magát ismeri, bölcs.
Aki másokat legyőz, erős. Aki magát legyőzi, hős!
Tenshi Dasha
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 18. 16:35 | Link

Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita


Láttam, hogy a többiek mind elindultak valamerre. Rögtön rájöttem, hogy itt valami van, mivel csak úgy nem akartak volna egyedül kószálni este egy temetőben. Majd én is megpillantottam egy gyűrött pergamentekercset a földön. Felvettem. Azt írta, hogy keressem fel a legnagyobb fűzfát a temetőben. Felkaptam a fejem és körbenéztem. Elsőre sejtésem sem volt, hogy mégis merre lehet, de aztán megpillantottam valamit a távolban. Mintha egy fa koronája lenne, de nem láttam túl jól a sötétség miatt.
Még mindenkit láttam, még senki sem távolodott el annyira a kiindulási helytől, ahol én álltam. Elgondolkoztam és felkiáltottam, úgy hogy mindenki meghallja.
-Hé, biztos, hogy jó ötlet ez? Biztos, hogy nem ezzel akarja próbára tenni a barátságunkat? - Üvöltöttem. Lehet, hogy együtt kellett volna maradnunk, ha már barátságpróbáról van szó. Na de már mindegy. Megvártam a válaszukat aztán mentem én is amerre az én utam volt.
Az elején sírok között kellett mennem. Nagy léptekben kerülgettem őket, időnként leolvastam pár nevet is, de lényegtelennek tűntek. Közelebb érve láttam, hogy a fa tényleg egy fűzfa. A sírok végéhez érve a temetőben már csak füves rét és néhány fa volt. Odamentem a legnagyobbhoz. Mesébe illő volt.
Visszanéztem, hogy a többiekkel történt-e valami, de nem láttam senkit sem. Hát tényleg egyedül vagyok. Nem baj, néha szeretek is egyedül lenni. Teljesítettem a pergamentekercs utasítását. Ráültem a fűzfa egyik vastag, majdnem vízszintes ágára és nézelődtem. Halálnyugalommal bámultam az eget és a hosszan lenyúló leveleket, amiket a szél himbálóztatott. Igazi idill pillanat is lehetett volna.
Vártam a további utasításokat, jeleket.  
Hozzászólásai ebben a témában
Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2014. március 19. 16:14 | Link

Levita csapatépítő tréning és bátorság próba


Még mindig alig bírtam felfogni, hogy vajon hova vezethet engem ez a darab papír, kínomban legszívesebben elnevettem volna magam. Aztán felnéztem és  meglepődtem, helyesebben szólva, megijedtem, hogy egymagam vagyok jelen. Dasha dallamos hangját még hallottam, de kicsit mintha halkabb lett volna, mintha egészen messziről jött volna. Körülöttem egy árva lélek sem volt jelen. Parázni kezdtem. Mázli, hogy egyedül vagyok, para helyzetben bizony kezd a kezem kissé remegni, szaporábban veszem a levegőt. A papírra néztem, még mindig azt írta, hogy keressek egy füves területet. Nevettem.
- Jó vicc, temetőben füves terület? Vannak olyan sírok, ahol már csak a fű nő. - Mondtam magamnak. Mindenesetre bátorságot merítettem és elindultam, vélt célállomásom felé. Utam során láttam szellemeket, fekete macskát, mely épp egy sírkőn pihent és mikor az avar neszezett lábam alatt felkapta a fejét és villogó szempárja engem fixírozott. Azt hittem mentem kiugrok a bőrömből, annyira hátborzongató volt a látványa. Legyürkőztem félelmem és folytattam utam. Sírok halma volt még előttem, volt ami tömegsír volt. Volt előre kiásott sír, friss halott lehet. Ahogy haladtam, néha farkasvonyítást hallottam, egy két denevér a fejem felett repült el, baglyok huhogtak az éjszakában. Kicsit ködös területre tértem, attól féltem, kikerültem a temetőből és valami mocsaras helyre kerültem. Találtam egy helyet ahol alig volt sír, viszont jókora füves placc állt ott. Gondoltam ez az a hely, így a közepére állva, ránéztem a papírra. Reménykedtem, hogy ad valami támpontot. Lelkem mélyén úgy éreztem jó helyen járok.
Hozzászólásai ebben a témában

"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 812
Összes hsz: 1289
Írta: 2014. március 23. 21:07 | Link

Keiko

Amint a lány a sírkőnek veti a hátát, felizzik a kezében az elvarázsolt papír, de ekkor már késő. A masszív márvány megolvad Keiko háta mögött, majd teljesen eltűnik, és az ismeretlen menthetetlenül beszippantja a lányt.  Lassan, szinte kecsesen ereszkedve érkezik meg a sír mélyére, hiszen senki nem akarja, hogy megsérüljön. Egy sötét, öt lépés hosszú, négy lépés széles, fanyar bűzt árasztó lyukban találja magát, amelynek látszólag egyetlen kijárata sincsen.
- Ah, minő meglepetés!  - hangzik egy halk, száraz hang a sír túlsó sarkából, igazi meglepődöttségnek azonban nyoma sincs a szellem hangjában.  A férfi szelleme a földön gubbaszt, onnan sandít fel a levitásra ( Nem mintha az a tény tartaná a földön, hogy áttetsző szellemalakjának hiányoznak a lába, ez nála inkább elvi kérdés.)
- Mindig hatalmas öröm, ha látogatóm érkezik. Tetszik tudni, elég magányosan éldegélek itt. Haha, éldegélek - kissé komoran nevet fel - Úgy röstellem, hogy nem tudom mivel kínálni, kisasszony. Bocsássa meg nekem.  De azért, ugye marad egy kicsit…? Mesélje el, hogy kerül ide egy ilyen kislány? –kedélyesen természetesen beszél, azzal a biztos tudattal a hangjában, hogy az ő kezében van a lány szabadulásának záloga.


Hanka és Luna

Amint a lány eléri a keresett kriptát a levélen újabb utasítások tűnnek fel, melyek szerint a következő feladata, hogy betörjön a kriptába.  A levélíró állítása szerint ugyanis odabent ugyanis meg fogja találni a kincset. A papírlap csupa melegséget, biztonságot áraszt, azonban amint felpillant belőle, szemben találja magát a valósággal. Egyedül van a temetőben és pergamen szerint be kell törnie valaki sírjába.  A lányon múlik, hogyan értékeli a helyzetet, mennyire veszi komolyan a játékot, és mennyire vágyik a kincsre.  A kripta látszólag nehezen mozdítható ajtaja azonban már szinte egyetlen érintésre, vagy akár egy elsuttogott alohomora-ra is kitárul.  Ha a lánynak van mersze belépni, szűk, hideg, dohos helyen találja magát, láthatóan régóta nem járt már itt senki, a túlsó falnál lévő koporsót is vastag porréteg fedi. A sír közepén azonban egy patyolat tiszta alacsony, üveglapú, kerek asztalka áll, rajta hanyagul szétszórt sárgás, eltépett pergamendarabok.  Némelyiken bájital hozzávalók, a másikon animágiát szemléltető rajzok, sokon csak érthetetlen krikszkrakszok. A kezében tartott levél most arról tájékoztatja, hogy keresse meg köztük a varázslat leírását.  A lány nyugodtan olvasgathatja az asztalon lévő írásokat, de arrébb tolni, elvenni egyiket sem tudja…egyedül. Az üveglapon azonban ismerős villanásra lehet figyelmes, ha jobban megnézi, a üvegből barátnője arca tükröződik vissza halványan.  A temető két különböző pontján, mégis ugyanott vannak, ugyanazt akarják.


Dasha

A lánynak nem kell soká várni a jelekre, azonban nem a kezében tartott levélke ad további utasításokat számára, hanem maga a fa, amelyre máris felkapaszkodott. A fűz vékony ágait először valóban csak a szél himbálja, azonban rövid időm belül, már nem csak azok mozognak, hanem bizony a Dashát tartó főág is megremeg, épp csak megrázza magát. Nem elég erősen ahhoz, hogy ledobja magáról a lányt, de jelzésértéke mindenképpen van mozdulatnak. Pillanatok alatt az egész fa megelevenedik,  s az utolsó levélig azon van, hogy lerázza magáról a levitást. A lengedező ágak összefognak, a lány hátának feszülnek és kitartóan taszítják a föld felé. Közel sem olyan veszélyes fával akadt dolga, mint egy fúriafűz, de az a példány is van olyan szívós és kitartó, ha arról van szó, Dasha nem akarja elfogadni, hogy nem lenne szabad felkapaszkodnia az ágak közé.

Zoltán

- Hordd el magaaaaaad!  - amint a levitás fiú kiér a sírok szegélyezte szűk, kacskaringós utakról és nyílt terepre, a fenti kiáltás közepette valami alacsony, csontos jószág rohan neki teljes erőből a lábának.  Majd ha ez még nem lett volna elég meglepő és némiképp komikus, a nagyjából 60 cm-es házimanó még egy bottal is ütlegelni kezdi a srácot, ahol éppen éri.
- Nem szégyelled magad?! … Idejönni! … Az összes…Ah… - minden szavának egy-egy ütéssel ad nyomatékot, vég végül kénytelen felfüggeszteni a támadást, ugyanis a kicsi szíve nem bírja már ezt a tempót. Bezzeg fiatalkorában! Nem volt így elgazosodva a temető, nem járkáltak ide mindenféle suhancok, nem kellett megállnia, hogy kifújja magát.  Mélységes ellenszenvvel pillant fel hatalmas teniszlabda szemei sarkából a srácra, és nem engedi le a botot egy percig sem.

Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Tenshi Dasha
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 24. 20:55 | Link

Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita


Ültem, vagyis inkább feküdtem a fűzfa egyik vastag ágán és bámultam a csodálatos eget. Néha-néha rápillantottam a pergamentekercsre, hátha kapok tőle valami útmutatót, de egyenlőre még nem kaptam. A szél himbálóztatta a hosszú lenyúló ágakat. Semmi zajt nem hallottam, csak a szelet, időnként állatok hangját, főként madarak csicsergését. Akár el is tudtam volna aludni, de ahogy néztem az ágakat, hirtelen fura mozgásokat vettem észre. Nem megszokott, szél általiakat. Először csak a kis ágak kezdtek el rángatózni, majd az egész fa. Gyorsan felpattantam a hátamról és a hasamra fordultam, átkarolva lábammal és kezemmel a nagy, vastag ágat. Ide-oda kezdett el rázni, egyre erősebben. De nem hagytam magam, szorítottam az ágat és úgy ragaszkodtam hozzá, mintha az én tulajdonom lenne. Vészesen gyorsan rázott már, gondolom nem tetszett neki, hogy rajta voltam. De én makacs voltam és nem engedtem neki. Egyszer csak nagyon magasra emelt és megállt egy kicsit függőlegesen. Tudtam, hogy most mi várható ezért a végtagjaimat az átkulcsolt pózból visszahúztam és az ág oldalához szorítottam őket. És igazam is lett. A földhöz vágta az ágát. Ha nem húztam volna vissza a kezeimet most csúnyán összemorzsolódtak volna a csontjaim. Mintha a vidámpark legdurvább játékán lettem volna.
Már nagyon feldühíthettem a fát. Ez már nem gyerekjáték. Nem mintha eddig az lett volna. Össze-vissza kalimpált, fura alakzatokat csinált a levegőben velem. A nagy sebesség miatt eddig csak a szél süvítését és hidegét éreztem, de most már észrevettem, hogy a kis ágak körém tekerednek és próbálnak elszakítani az ágtól. Erre már nem tudtam mit lépni. Ha a kis ágakat kezdem el letépni magamról, akkor a nagy lendület miatt lerepülnék az egész fáról és ki tudná, hogy hol érnék földet. Ha viszont nem küzdök ellenük vagy megfojtanak, vagy ők maguk dobnak le az ágról. Gondolkozás közben meg is született az eredmény, sajnos nem tőlem. A kis ágak a végtagjaimat lefogták és ledobtak a fáról. Még kedvesek is voltak és nem vagy erővel tették. Bukfenccel értem földet és az utolsó bukfenc erejével felálltam. Már nem egyszer mentett meg a harctudásom.
Próbáltam megnyugodni, a hirtelen jövő adrenalin egy kicsit megijesztett. Nem volt nagyon ínyemre egy fával küzdeni. Nem nagyon tudtam, hogy mit tudok ellene tenni. Körbenéztem.
Hozzászólásai ebben a témában
Apáthy Hanka
INAKTÍV


Bájitaltan TS,
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 4538
Írta: 2014. március 25. 15:07 | Link

Csapatépítő és Bátorságpróba, Luna

A feladat eddig egyszerű volt, és eltekintve attól a hatalmas eséstől, amitől most nyakig trutyis voltam, nem történt nagyobb bajom, épségben eljutottam a kriptáig, ahol aztán tanácsot kérve pillantottam a pergamenre. Bíztam benne, hogy nem hagy el, hiszen nekem kell megnyerni a versenyt, benne volt az iratban, amit fő szövetségesemnek tekintettem. Most is mellém állt, a következő útmutatóval: Ki kell nyitnom a kriptát. Felnéztem, hogy szemügyre vegyem a zárat és a vaskos fémajtótól elfogott a bizonytalanság. Ez az egész olyan bizarr volt, éjfél elmúlt, én itt vagyok a temetőben, egy beszélő pergamennel, és épp egy kriptát készültem feltörni. Valahol huhogott egy bagoly vagy talán szellemek riogattak. Azt mondják síri csend, hát arról nem beszélhetünk jelen esetben. Apró neszezések mindenhonnan, fények villannak, surrogás és recsegés, meg kopogások hallatszottak. Megborzongtam, és hátranéztem. A filmekben ilyenkor szokott jönni az emberevő zombi, vagy egy véres hulla borul a nyakába, de nem történt ilyesmi, bár akkor azt hiszem, meg is haltam volna. Hogy erőt merítsek, elolvastam újra azt a mondatot, miszerint nekem kell megtalálnom a kincset és összeszedve minden bátorságomat, egy Alohomora-val kinyitottam az ajtót. Leírhatatlan szagú levegő áramlott ki a nyíláson. Doh, penész, porszag, édeskés hullaszag, romló hús bűze, és más finomság. Belépve tök sötét volt, meg kellett állnom az ajtóban, hogy szokja a szemem a megváltozott fényviszonyokat. Mikor már láttam is valamit, tapogatózva elindultam, de mindent több centi nagyon finom por borított. Ha látnám a kezem szörnyülködtem volna, hogy tiszta mocsok az is. Amott egy porlepte koporsó, abban semmi érdekes nem volt, távolabb egy asztal állt, amin valami világos foltok rajzolódtak ki. Egyre élesedett a látásom, már jobban láttam a környező dolgokat, könnyen odataláltam az asztalhoz is. Közelebbről megnézve a foltok, apró pergamen darabok voltak, amiken írás is volt, meg rajzok, ábrák. A pergamen szerint egy varázslatot kellet megkeresnem. Már közel éreztem magam a kincshez, csak karnyújtásnyi távolságnak éreztem. Meg lesz az a varázslat, ha addig élek is. Bármi legyen is az, a dicsőség, hogy én találom meg, mindennén többet ért számomra, azért titokban arra vágytam, hogy valami értékes dolog legyen. Olvasgattam a papírokat, és meg is akartam egyiket-másikat érinteni, hogy eltoljam, vagy felvegyem, de nem ment. Viszont ahogyan erőlködtem, megpillantottam egy arcot az üvegen tükröződni. Luna arca volt. Hátranéztem ijedten, hogy hogy talált ő is ide, mikor a kincs csak az enyém, de nem láttam senkit. Mi a fene ez? Közelebb hajoltam a tükörhöz és megpróbáltam szóba elegyedni vele.
- Halihó! Te hol vagy és mit keresel ott? -
Utoljára módosította:Apáthy Hanka, 2014. március 25. 15:08
Hozzászólásai ebben a témában

What is apathy? I don't know and I dont't care.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. március 25. 17:11 | Link

Csapatépítő tréning, és bátorságpróba - Szellem bácsi *.*

Elvagyok, mint a befőtt. Egészen addig, míg a papír a kezemben el nem kezd izzani, és a talaj el nem tűnik a lábam alól. Szó szerint. Ugyanis a sírkő megolvad, én pedig a mélybe zuhanok. Chh... Az ember azt hinné, hogy egy ilyen masszív, kemény dolog nem olvad meg ilyen könnyen, erre nézzenek oda, alig érek hozzá, és máris eltűnik. Még ilyet.... Meg azt a zuhanást sem lehet igazi zuhanásnak nevezni, hisz olyan lassan érkeztem le, mintha valami felvonó vitt volna. Vagyis ez esetben levonó.
Szóval most itt vagyok a sír mélyén, ami olyan büdös, hogy arra szavakat sem találok. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar a föld alá kerülök, és méghozzá élve. Na jó, innen úgyis hamar ki fogok jutni, vagy nem, de akkor ég veled világ. Szerintem amúgy valamikor, maximum reggelre visszatérek a felszínre. Remélhetőleg. De ez a bűz. Orrfacsaró, de egy idő után meg lehet szokni. Sok idő múlva, de úgy érzem, hogy lesz abból elég.
Aztán meghallom a hangot, aminek gazdáját először nem veszem észre, csak nézek értetlenül jobbra-balra, hisz sötét van, és egy kis idő kell, míg a szemem hozzászokik a sötétséghez. Egy szellem. De jó! Milyen rég találkoztam már szellemmel. Igen, elég rég láttam utoljára Hannust, és most, hogy meglátom ezt a másik szellemet, egy picit hiányozni kezd a kis szellemlány. Olyan jól szoktunk játszani, és annyira kedvelem őt, hogy nem tud megijeszteni ez a mostani szellem. És az igazat megvallva nem is tűnik olyan mogorvának, és gonosznak.
- Ugyan, nem kell nekem semmi. Vagyis de, viszont úgy látom, hogy az nincs itt.... Buta cetli.... - legyintek egyet, egy elbűvölő mosollyal egybekötve. Az utolsó mondatot halkabban, magam elé mormogva mondom, amit nem a szellemnek szánok, viszont van esélye, hogy meghallotta. Maradni egy picit? Mintha lenne más választásom. Úgy látszik ez is a játék része, hát akkor játsszunk. Kijutni innen egyhamar úgyse fogok, de legalább addig sem unatkozom.
- Szívesen maradok - húzom széles mosolyra ajkai, s szép lassan teszek meg néhány lépést a szellem felé. - Hát az úgy volt, hogy épp, egészen véletlenül erre jártam, és csak ennél a sírnál megálltam egy pár percre, mire az megolvadt, és ide kerültem. Nem valami masszív egy sírkő, ha már egy érintéstől így megolvad, ugye tudja? - Csak úgy áradnak belőlem a szavak, alig bírok lakatot tenni a számra.
- Ja, és ha már itt vagyok, ugye te vagy az a.... gróf Boghi András? És mennyi ideje vagy már itt? Ja, meg miért nincs lábad? - csak úgy zúdítom szegény szellemre a kérdéseimet. Remélem nem fog nagyon kiakadni, de a kíváncsiság nagy úr.
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2014. április 6. 19:28
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2014. március 25. 20:06 | Link

Csapatépítő tréning és bátorságpróba

Egy jókora ütést érzek a lábamon, mintha valami csontos láb rúgott volna meg. Felkapom a fájó tagom és ugrálva próbálok egyensúlyozni, illetve megkeresni az ütés forrását. Hallom amint beszél, tehát ez valami manó lehet, elvégre ezért érzem alacsonyan a csapásokat.
-Elnézést!
Nem győzöm az ütéseket hárítani. Érzem, hogy ezek holnapra be fognak kékülni.
-Tudja, egy pergamen küldött ide. Ne haragudjon! Lehet, hogy nem kellett volna idejönnöm, sajnálom.próbálom elkapni a botot, de apró termete miatt fürgébb mint én. Hirtelen abbamarad a támadás, hallom ahogy szegény pára szuszog, majd észreveszem, mit korábban nem. Ellenszenvvel néz rám, botját végig rám szegezve. Nem tudom mire vélni.
-Kérem! - emelem fel kezeim, megadóan.
-Ne haragudjon, amiért megzavartam. Nem volt szándékos. Egyébként jól van?
próbálok óvatosan közelíteni, barátságosan. Elvégre nem áll szándékomban ártani neki, hisz látszik rajta, hogy nincs jól. Hogy ebből mi sül ki? Kérdezem magamtól.
- Mit értett az alatt, hogy az összes?
Kérdezem kíváncsian, közben nem törődve a ruhám épségével, letérdelek elé, így is magasabb vagyok, de máris minimálisra csökkent a magasságkülönbség köztünk, de így is a tisztes három lépés távolságot igyekszem megtartani.
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2014. április 6. 19:30
Hozzászólásai ebben a témában

"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz
Plata Luna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 3061
Írta: 2014. március 26. 13:13 | Link

Bátorságpróba és csapatépítés, Hanka

Eddig semmi nehézség nem akadt, könnyen elértem a keresett helyet. A kisebb állatok és bogarak, velünk együtt, nem tartják tiszteletben az elhunytak nyugalmát, így a neszezések állandó hangja töri meg a temető csendjét, melyhez olykor csatlakozik a szél is, hogy tovább színesítse e hangokat.
Mikor befordultam a kriptánál, körül akartam nézni, de valami arra késztetett, hogy először a levelet vegyem szemügyre. Abban az állt, hogy törjek be a kriptába, még a papíron volt a szemem, úgy éreztem, hogy biztonságos és semmi rossz nincs abban, amit készülök megtenni. Viszont, amint fölpillantottam a papírról, már nem tűnt olyan jó ötletnek megtenni. Bejönni a temetőben éjszaka, az egy dolog, de valakinek a sírjába betörni és ezzel meggyalázni az elhunyt személy sírját, az már egy kicsit durvább egy kis csínytevésnél. Viszont, továbbra is, erős vonzást éreztem a kincs után. Közelebb léptem a kripta bejáratához, ott megállva tovább tépelődtem, hogy mégis mit tegyek. Majd úgy döntöttem, hogy ha egy kisebb lökésre kinyílik, akkor bemegyek, ha nem, akkor elsétálok.
Odaléptem az ajtóhoz és ráhelyeztem a kezem, és egy kicsit meglöktem. Az ajtó azon nyomban feltárult. Ahogy beléptem az ajtón, az évszázados por, melyet felkavartam, elkezdte kaparni a torkom. Kicsit még az ajtóba maradtam, hogy szokja a szemem a megváltozott fényviszonyokat. Szép lassan körvonalazódtak a bent lévő tárgyak, egy koporsó, és egy asztal. ~ Asztal? Minek ide asztal? ~ Tettem fel magamnak a kérdést. Ráadásul a koporsóval ellentétben, ezt nem fedte vastag portakaró. Elsétáltam az asztalig, melyen összevisszaságban, pergamen darabok hevertek. Ismét rátekintettem a levelemre, mely most azt írta, hogy keressem meg a varázslat leírását közöttük. Figyelmemet újra a pergamenek felé fordítottam. Némelyiket bájitalleírásnak véltem, néhányon mintha animágiával kapcsolatos dolgok lettek volna. Mikor arrébb akartam tolni az egyik darabot, meglepődve tapasztaltam, hogy nem megy. Egyszerűen képtelen voltam megfogni, vagy akárcsak megérinteni bármelyiket is. Nem igazán értettem a dolgot, ezért újra rálestem a kezemben lévő papírra, de az nem mondott újat. Akartam a győzelmet, és eddig úgy tűnt, a levelem is. Mivel nem kaptam több támpontot, ezért újra az asztalra figyeltem, és ekkor meglepetésemben majdnem felkiáltottam. Az üvegasztalon Hankát pillantottam meg, aki valószínű ugyanúgy megdöbbent, mint én. Láttam, hogy szavakat formál, de hallani nem hallottam, így megpróbáltam a szájáról leolvasni, hogy mit akar közölni velem. Nagyjából sikerült összerakni mondandóját. –Én egy kriptában, és valószínű, ugyan azt, amit te.– Nevettem rá. -Te hol vagy?– Magamban azonban azon gondolkodtam, hogy ő, vagy én vagyok az asztal belsejében.  –Nem tudom megmozdítani a lapokat az asztalon, hiába próbálom. Nálad mi a helyzet?
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2014. április 6. 19:36
Hozzászólásai ebben a témában

Aki másokat ismer, okos. Aki magát ismeri, bölcs.
Aki másokat legyőz, erős. Aki magát legyőzi, hős!
Apáthy Hanka
INAKTÍV


Bájitaltan TS,
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 4538
Írta: 2014. március 27. 17:35 | Link

Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Luna

Csak egyetlen dolog járt a fejemben, mióta az első üzenet megérkezett, hogy nekem kell megtalálnom a kincset, a pergamen nem téved, és azóta is csak ez kattog az agyamban. Nem is tudok másra gondolni sem, épp ezért Luna megjelenése belerondított a terveimbe. Neki nem kéne itt lennie. Ha itt a kincs, el kell távolítanom innen, de ehhez ki kellett találnom, hogy honnan. A bűbáj erősen dolgozott bennem, amiről azonban mit sem tudtam. Kivetkőztetett önmagamból, ha a kincs, még egy levitás társamnál is fontosabb lett. De sajnos, nincs apelláta, a varázslat az erősebb, elveszi a józan gondolkodást.
- Én itt vagyok egy kriptában, nem tudom, melyikben. Menj ki, nézd meg, hol vagy, mit látsz az ajtón kívül! - Túl átlátszó és gyermeteg volt a trükk, amivel el akartam távolítani, vagy az ő varázslata sem engedte, hogy feladja, talán átlátott a szitán, mert nem is hallotta, amit mondtam, illetve úgy tett. Helyette már a pergamenek felé nyúlkálószott, s akkor megláttam, az egyik cetlin ott volt a varázslat, amit kerestem. Most már csak azon izgultam, ő ne lássa meg. Nem akartam feltűnést kelteni, ezért nem nyúltam érte, de ha Luna rámozdul, akkor én is lecsapok, és megpróbálom elhappolni az orra elől. Ha egyszerre érünk majd a papírhoz, az dönt, ki az erősebb, ha egyáltalán sikerül elmozdítanom. Árgus szemekkel figyeltem mit csinál a lány,  s a megfelelő pillanatban, ahogy a papírhoz ért a keze, az enyém is lendült.
Hozzászólásai ebben a témában

What is apathy? I don't know and I dont't care.
Plata Luna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 3061
Írta: 2014. március 28. 13:55 | Link

Bátorságpróba és csapatépítés, Hanka

Ahogy ott álltam az asztal felett és Hankával néztem farkasszemet, egyre inkább éreztem, hogy itt nem stimmel valami. A levél azt írta, nekem kell győznöm, nekem kell a kincset megtalálni, erre kis híján Hanka ugyanazon a helyen van, mint én. ~ Vajon az ő levele is ezt írta? ~ Alighogy átfut a fejemen ez a gondolat, még inkább azt éreztem, hogy a győzelem engem illet, hogy akarom a kincset. Kicsit zavarnak ezek a gondolatok, de gyorsan eltűnik ez az érzés, és a helyét a versenyszellem veszi át.
Újra látom, hogy beszél, így rá figyelek. Megtudom, hogy ő is egy kriptában van. A válasza másik felét figyelmen kívül hagyom. ~ Menjen ő ki, ha akarja tudni, hogy kinek a temetkezési helyén van. ~ Ilyen egyszerűen nem hagyom magam rászedni. Inkább elkezdem megint a pergamendarabokat szemügyre venni. Megpróbáltam újra elmozdítani őket, hasonló eredménnyel, mint az előbb. Aztán kiszúrtam, amit keresnem kellett.  Hirtelen nem tudtam, mit tegyek, ha érte nyúlok, ő is észreveszi.  Aztán döntöttem, és már lendült is a kezem érte. De ahogy a papírhoz ért a kezem, már az ő keze is lendült és megérintette ugyan azt a darabkát. És akkor…
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2014. április 6. 19:39
Hozzászólásai ebben a témában

Aki másokat ismer, okos. Aki magát ismeri, bölcs.
Aki másokat legyőz, erős. Aki magát legyőzi, hős!
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 812
Összes hsz: 1289
Írta: 2014. március 30. 21:10 | Link

Dasha

Miután a lány a földre kerül, a fa újfent csak egy átlagot fűznek álcázza magát, mintha mi sem történt volna az előbb. Körbepillantva Dasha a földön találja a pergamendarabot, amit az esés közben sikerült elejtenie. Immáron öles betűkkel áll rajta az utasítás, fel kell jutnia a fára, ha meg akarja szerezni a kincset.  Az már teljességgel rá van bízva, hogy hogyan kivitelezi a feladatot.  Az iménti tapasztalatiból láthatja a lány, hogy ez nem lesz egyszerű dolog. Még ha sikerül is ismételten felkapaszkodnia az alsóbb ágak valamelyikére, a fa ismét mozgásba lendül. A puszta erő és ügyesség kevés lesz a lombkorona meghódításához.  Mint minden hasonló mágiával bíró növénynek, ennek a fának is megvan a gyenge pontja.  Egy kiálló göcsört, amit azonban sem észrevenni, sem megérinteni nem egyszerű, még akkor sem, ha pontosan tudja az ember, hol keresse.  A pergamen varázsa, ami kezdetben csak Hankát és Lunát érintette, már Dashára is kezd átragadni, ami abban nyilvánul meg, hogy a lány is egyre jobban áhítozik a kincs után, és valóban képes lenne bármit vállalni érte.


Keiko

- Mire lenne szükséged, aranyom? Mondd csak nyugodtan, nem szeretem a zagyválást. Milyen cetliről van szó? –  a szellem hangja kíváncsian, érdeklődve cseng. Bár nagyon is tudja, mire számíthat, azért mégis más minden egyes történet, ő pedig szereti hallgatni az idetévedők elbeszéléseit.  Mindig megrészegül, ha fölényben érezheti magát az eltévedt varázslók és boszorkányok felett, a levitás lány azonban egyelőre nem adja meg neki az örömöt,  sőt egy kissé még irritálja is, hogy a lányka semmi jelét nem adja, annak, hogy ki akarna innen szabadulni minél hamarabb, vagy, hogy egy picit is megijedt volna.
- De hát miért járkál egy ilyen kislány egészen véletlenül éjnek évadján a temetőben?  - az ő ajkai is mosolyra húzódnak, meg sem próbálja leplezni, hogy tudja, a lány nem a szín tiszta igazat mondta.  Az már Keiko döntése, hogy mennyire bízik meg a szellemben, mindenesetre a sötétben beszélgetve nem fogja tudni elolvasni, hogy miért is izzott az előbb papirkája, amikor beesett a sírba…  A nagy meglepődésben talán el is felejtkezett róla, holott a pergamen lassan őt is megfertőzi varázsával.
- Nem illik nekidőlni másik nyughelyének, ugye tudod? – kérdez vissza szárazon felnevetve, s egyúttal elismerve, hogy teljes mértékben tudatában van, mire képes a csinos kis sírköve.
- Bizony, én lennék.  Hogy mióta? Ki tudja azt már… az ember előbb-utóbb elveszti itt az időérzékét.  – kicsit elrévül a tekintete, ahogy próbál visszaemlékezni, de végül csak megrázza a fejét . Ellenben a lábát érintő kérdésen már egészen felélénkül.
- Óh, hát az egy remek történet!  Hihetetlen párbaj volt! Tudod akkoriban nem finomkodtunk. Nem volt nyomtalan gyilkos átok. A nyavalyás útonálló sem járt jobban, ne aggódj, azonnal kimúlt a szerencsétlen, de sajnos addigra már lerobbantotta a lábamat.  – kissé zavarosan beszél, ahogy lelki szemei előtt megjelennek az emlékfoszlányok.


Zoltán

- Nem bizony, nem kellett volna! – a pergamen említésére a manó szemében furcsa fény csillan, ami leginkább az őszinte aggodalom jeleként értelmezhető. De az arcán továbbra is dühös kifejezés ül.  Közben kénytelen abbahagyni a másik gyepálását, hogy levegőhöz jusson, és elégedetten konstatálja, hogy a fiú megadja magát és látszólag tudomásul veszi, hogy semmi keresni valója a temetőben.
- Megmaradok, értem te csak ne aggódjál, fiacskám – közli mogorván a koros manó. Sérti a férfiúi büszkeségét, hogy gyengének nézik. Nem kell neki senki sajnálata.
- Mit képzelsz, mit csinálsz?! – hördül fel vészjóslóan, amikor a fiú elkezd leereszkedni a földre. Elengedi a füle mellett a levitás kérdését, egyrészt nem is akar rá válaszolni, másrészt dühében ellepi az agyát a lila köd. A fiú nem is tiporhatott volna jobban bele az önérzetébe, mint azzal, hogy a magasságkülönbséget próbálja kompenzálni.  
- Azonnal álljál fel! Szemtelen kölyök! Így csúfot űzni egy öreg manóból!  Gyalázat! – kiabálás közben a fiú felé bök a botjával, bár végül nem találja el a levitást, csak éppen rá akar ijeszteni és minél hamarabb mozgásra kényszeríteni.  
- Na, ne is lássalak!  Szedd össze a barátaidat és menjetek szépen haza! - szeretne minél előbb megszabadulni a kellemetlen társaságtól, részben a diákok érdekében is, és ezért hajlandó visszafogni magát (egy kicsit), és nem folytatni a fiú szidalmazását. De a botján és a hangján kívül nincs már fegyvere a fiúval szemben, akinek a kezében ekkor felizzik a pergamen,  azt az üzenetet hordozva, hogy ne menjen sehová, a manónál fogja megtalálni a kincset.  Ez pedig tűnjön bármekkora képtelenségnek is,  a pergamen varázsának hatása, arra készteti Zolit, hogy ne hagyja annyiban a dolgot, a vágy egyre erősödik benne a kincs után.


Hanka és Luna

A pergamenlap, mint előttük már olyan sok barátot, Hankát és Lunát is kifordítja egy kicsit önmagából és ellenfelekké alakítja. Mindkettejükben feltámad az önzés, ami talán sosem volt. Ez teszi olyan elérhetetlenné a kincset, a védővarázslatok csapatmunkát kívánnának, de egyúttal felébresztik a versengést az egyébként együttműködő felekben.
Mikor egyszerre érnek a papír, az könnyedén mozgathatóvá válik az asztal felett.  Így felemelve már sokkal kényelmesebben olvashatják. Egy rövid bevezető leírja a kincs és egyben a varázslat történetét. Három barát azt hitte ők örökké össze fognak tartani, hogy egyenlők és bízhatnak egymásban. Mind a hárman más-más mágiaág tudósai lettek: a gemmológiában, a bájitaltanban és bűbájtanban  szereztek nagy tudást. Közösen kutatómunkába fogtak, amelynek eredményeként elkészítették a kincset, amire a leírás csak dologként utal.  Olyan jól sikerült azonban, hogy civakodni kezdtek kié legyen, kit illet. Ezután az egész életük folytonos hadakozásból állt. Végül, mikor már mind a hárman aggastyánok voltak, úgy döntöttek elrejtik a dolgot, hogy olyas valakiké lehessen, akik méltóbbak rá náluk. Ebben egyet értettek s így tönkretették és a temetőben rejtették a dolgot. A varázslat maga pedig előteremti és újra működésbe hozza. Ha akad legalább két ember, aki elvégezze.
Azonban a  papírból  csak egy van, a lányok pedig ketten vannak, ráadásul a válóságban eltérő helyen. Ezért is poshad itt már mióta a kincs. Ki az, aki képes lenne lemondani róla, átadni a másiknak?  Másképp ugyanis nem lehet elvenni a papírt. Ha erőszakkal próbálják kitépni a másik kezéből, a pergamen visszahullik az asztalra.

Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Tenshi Dasha
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. április 1. 19:10 | Link

Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita


Szépen lerepültem a fáról. Szerencsére nem ütöttem meg magam, de ha mégis, azt is már megszoktam volna. Amint elszakadtam a fáról, az megrázta magát és ismét normálisnak mutatkozott. Mintha mi sem történt volna. A szél ismét egy fuvallatot küldött felém, talán így akart segíteni megszabadulni a portól, amit esés közben szedtem fel. Leporoltam magam és körülnéztem. Olyan nyugodtak tűnt az egész temető, senki sem gondolta volna, hogy az imént egy fával, ha nem is vívtam élet-halál harcot, de pár testrészemet simán elveszthettem volna. Nem tudom, hogy miért, talán megszokásból a hátam mögé néztem. Ott volt a pergamendarab a sarkamnál. Leguggoltam és felvettem. Egy újabb üzenet. Azt írta, hogy fel kell másznom a fára, ha meg akarom szerezni a kincset.
Valamiért izgalom árasztott el, a szívem elkezdett hevesebben verni, minden izmom pattanási feszült. Eddigi nézeteimmel ellentétben most már meg akartam szerezni a kincset. Ha már úgyis egyedül vagyok, hát valami elfoglaltság kell, továbbá addig úgy sem szabadulunk innen, amíg valaki meg nem találja. Nyújtózkodtam, egy gonosz mosolyt is festettem az arcomra, persze nem szándékosan. Hát jó, uzsgyi neki!
Elindultam a fához, először még csak sétálva. Aztán rájöttem, ha szépen lassan közeledek felé, akkor még csak a közelébe sem enged majd. Elkezdtem futni és hirtelen felugrottam arra a vízszintes ágra amin a múltkor feküdtem. Felugrottam guggolásba és azzal a lendülettel továbbugrottam és megpróbáltam elkapni egy vastag ágat a fa közepetáján. Szerencsére sikerült egy olyan jó helyet találnom amit a lehető legkevésbé tud mozgatni a törzse miatt. És igen, a fa újra elkezdett rángatózni. Nem örülhetett neki, hogy ennyire átvertem. Szorosan kapaszkodtam, ezúttal úgy hogy ne tudjon lekapni magáról. Össze-vissza pörgetett, fel-le, ide-oda. Na most mitévő legyek? Kérdeztem magamtól. Megpróbáltam megnézni megint a lapot, hátha írt-e újból. A felkarommal szorítottam a fát és a markomat kinyitottam a levéllel együtt, de abban a pillanatban hátulról át is szúrta egy kisebb ág. Még jó, hogy a szememig nem ért el. Hát ez remek. Azért még észrevettem, hogy nem volt további utasítás. Tehát magamtól kell rájönnöm, miként tudom meghódítani ezt a fát.

To Be Continued~
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. április 3. 16:22 | Link

Levitás bátorságpróba - Szellem bácsi *-*

- Hát az... Valami kincs, vagy mi. És ez a cetli irányított ide - emelem fel kicsit a kezemben szorongatott cetlit. - Viszont itt sötét van ahhoz, hogy elolvassam, mi van rajta, a pálcám meg... - egy kis szünetet tartok, míg körbetapizom magam a pálcám keresve. - Azt úgy látszik valahol a felszínen elejthettem, szóval.... - húzom el a szám, és tovább nem is folytatom a mondatot, mert a szellem úgyis tudja mire gondolok. Látom rajta, hogy teljesen tisztában van mindennel, és teljesen értelmetlen lenne hazudnom, eltitkolni a teljes igazságot. Akkor hát játsszunk. Még élvezni is fogom, és nem adom meg neki azt az örömet, hogy ijedtnek lásson. És még csak a szabadulásomat sem fogom erőltetni, majd kienged, ha ő jónak látja. Vagy nem, de akkor ég veled világ...
- Kellett egy kis friss levegő. Tudja, ott bent a kastélyban eléggé fullasztó idő van néha, és az a dohos, poros könyv szag... Az ember így nem tud aludni. Ugye megérti? - kérdezem, s egy halvány mosolyt is erőltetek az arcomra. Kifejezetten élvezem is ezt a beszélgetést, csak legyen már vége, és találjam meg azt a kincset.
- Tudom, és elnézést. Többet nem fordul elő, ígérem - már ha kijutok innen. Ezt már csak magamban teszem hozzá, de biztos vagyok benne, hogy valamikor kijutok. Az már egy másik kérdés, hogy mikor.
Látom rajta, hogy örömmel emlékszik vissza a lába elvesztésének mozzanataira, és örömmel is meséli. Legalábbis a hangvételéből számomra ez derül ki.
- Nahát akkor az már... Tényleg nagyon rég volt. Manapság ilyenek már nincsenek. Tudtommal. Bár, ki tudja - ezen most tényleg elgondolkozom. Nem is hallottam a közelmúltban olyan esetről, hogy valakinek szándékosan lerobbantották volna a lábát egy párbajban, bár lehet csak én nem tudok róla. Brr... Bele se merek gondolni, milyen lenne láb nélkül. Persze látom Alexet nap mint nap, aki látszólag teljesen jól megvan a kerekesszékben, de én magamat nem tudnám elképzelni úgy.
- És nem furcsa, vagy idegesítő, hogy nincs lába? Bár gondolom ez most már édes mindegy, hisz már nem él... - bukik ki a számon a következő kérdés, s pár lépéssel közelebb megállok a szellem előtt, már csak két kar nyújtásnyi köztünk a távolság.
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2014. április 6. 20:10
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Tenshi Dasha
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. április 3. 17:20 | Link

Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita


Folytatás!


Hát ez remek. Nem elég, hogy a fa elszédít a rángatózásával, és kis híján felnyársal vagy éppen összezúz, mindeközben még logikázhatok, hogy vajon mire gondolt a levél. Csak arra tudtam gondolni, hogy talán akkor tudom megszerezni a kincset, ha a fát megszelídítem, ami meg egy kicsit nehéz lesz. Hogy tudnék lecsillapítani egy dühöngő fát anélkül, hogy lemásznék róla. Voltak már durva ellenfeleim, de azok nem fák voltak.
Gondolkoztam és eszembe jutott valami. Még szerencse, hogy a családommal annyira természetkedvelők vagyunk és szeretünk kirándulgatni, mert ha mindez nem lett volna, akkor nem jutott volna eszembe a megoldás. Apám mesélte, hogy minden mágikus növénynek van egy gyenge pontja, mégpedig egy göcsör. A feladat hát adott volt. Oda kell jutnom ahhoz a bizonyos göcsörhöz, amit per pillanat azt sem tudtam, hogy hol van. A szememmel minden ágat végignéztem, ami egyáltalán nem volt könnyű feladat a nagy kapálózás közepette. Nem találtam egy ágon sem. De valahol kell lennie. Mivel helyből nem láttam semmit ezért úgy döntöttem, hogy egy másik ágra költözök. De abban a pillanatban, ahogy elengedem az egyik ágat a fa már hajít is el engem. Vagyis csúsznom kell. Az vastag ágon szépen lassan kúsztam lefelé amennyit tudtam, de az ág nem volt valami egyenes, volt benne egy kanyar. Az eddigi vízszintes ág függőlegesen folytatódott eredetileg, persze a fa ide-oda rázogatta magát, ami által az ágak nem álltak normálisan. Nem fogok tudni lejutni a törzs végéhez. Ilyen módon legalábbis nem. Ha lógnék rajta, akkor talán még a lábam hegyével el is érném a kiszemelt helyet, ha a fa higgadt lenne. De mivel nem az, így rögtön megfogna és elszakítana magától.
Támadt egy -hát nem éppen jó- ötletem. Le fogok jutni a törzs végéhez, de nem az előbbi módon, hanem ugorva. A talpaimat ráillesztettem az ágra, a kezemmel még persze szorítottam azt. Ez nagyon vakmerő ötlet - szállt el a bátorságom, de más választásom úgy sincs. Bátorságomat összeszedve a kezeimmel elengedtem az ágat és a lábaimmal elrúgtam magam a fától, lefele a törzs vége felé, ezzel próbálva csökkenteni a levegőben lévő időtartamot. De még ez is kevés volt. Egy másik nagy, vastag ág eltalált repülés közben és kibillentett egyensúlyomból. Még épp volt annyi időm, hogy elkapjak egy törzshöz közeli ágat. Megkapaszkodtam benne a kezemmel, de a testem többi része védtelen volt. Ez nagyon rossz döntés volt. A támadó ág épp a fejemet találta el leginkább. Szörnyen fájt a jobb arcrészem, de nem tudtam törődni vele. Valami más elterelte a figyelmem, mégpedig nem más mint a göcsör. Így igaz! Megvan, és egy karnyújtásnyira tőlem. Nagyon jó kis hely volt, normálisan senki sem találná meg. Egy hajlatban volt, az ág lenti részén. Az egyik kezemre helyeztem a súlyom, míg a másikkal nyúltam érte. Nem hagyta a fa, a kis ágai rátekeredtek a kezemre. Azonban ekkor más annyira a kincs járt az eszembe, hogy már magammal sem törődtem. A karomat egy hirtelen mozdulattal kihúztam a kis ágak közül és ugyanazzal a lendülettel megérintettem a göcsört.

(Vége, részemről a Mesélő jön)
Hozzászólásai ebben a témában
Apáthy Hanka
INAKTÍV


Bájitaltan TS,
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 4538
Írta: 2014. április 4. 09:20 | Link

Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita

Sikerült egyszerre érnünk a papírhoz, így fel tudtuk azt emelni az asztalról. Csodálkozva néztem Lunára, de csodálkozásomban kérdés is volt: Hogy legyen ezek után? Ketten tartva szorosan a cetlit, olvashatóvá vált a rajta lévő szöveg, de így, ketten nehézkes volt olvasni is, meg a varázslat kivitelezése is. Próbáltam jobban felém húzni a pergament, hátha Luna jobb belátásra tér és elengedi, vagy nem is tudom, miben reménykedtem. Az, hogy így ketten, de különböző helyen voltunk, megbonyolította a dolgokat.  Nem értettem, hogy fog ez működni, és szörnyű gyanú fogalmazódott meg bennem. Mi van,ha ez az egész egy csapda, hogy próbára tegyék az elszántságomat? Nekem a kincset kell megkeresnem, nekem kell megtalálnom, engem illet, senki mást. Ha most Luna is bejött a képbe, akkor ez a kincs nem az a kincs, amit én keresek. Hagynom kell ezt a fenébe, hátha van itt valahol még valami, ami elkerülte a figyelmemet. Az asztal amúgy is túl egyszerű lett volna, egy kincsért pedig meg kell dolgozni, hiába, hogy nekem igérte a mágikus pergamen. Mind jobban eluralkodott rajtam az az érzés, hogy rossz nyomon járok, ha ragaszkodom a cetlihez, bíztam a pergamenem "szavában", és bármit is teszek, enyém lesz a kincs, hiszen másé nem is lehet. Döntöttem, lemondok a cetliről, járjon csak Luna hamis vágányom, én tovább keresem a kincsemet máshol. Biztosan éreztem,hogy ez a jó megoldás, de azért próbából még egy kicsit megrángattam az írást, aztán el is engedtem. Sajnálkozva mosolyogtam Lunára, már csak azért is, hogy kicsit megzavarjam, és abba a hitbe ringassam, hogy ő győzött, holott tudtam, nyerni csak én nyerhetek.
Hozzászólásai ebben a témában

What is apathy? I don't know and I dont't care.
Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2014. április 13. 12:17 | Link

Csapatépítő tréning és bátorságpróba

Ahogy a manó bök felém, hirtelen nem tudok felállni, helyette csak annyi reakcióm marad, hogy leülök a földre. Jobb is így, állni nem nagyon szeretek, inkább ülök, pihentetem a lábam. Hirtelen a papír izzani kezd, ezért ránézek, majd izgalom fog el. A manóval kell maradnom! De ő ezt nem akarja.

- Elnézést uram! Azt írja a pergamen, hogy magával kell maradjak, mert önnel fogom csak megtalálni a kincset!

Szólok kedvesen a manóhoz, igyekezvén engesztelni szegényt.

- Nem tud valamit egy kincsről itt a közelben?

Kérdezem, abban reménykedve, hátha ez közelebb visz a megtalálásához. Körbenézek, de kettőnkön kívül senkit nem látok. Kezd hűvösödni, még jó, hogy van meleg ruhám.

- Nem fázik?

Kérdezem készen arra, ha mégis, akkor átadjam neki valamelyik ruhám, hogy ne fagyjon meg szegény.
Míg a manóra várok, elkezdem tapogatni a zsebem. Lopva a pergamenre nézek, hátha ad valami támpontot. Majd megint körbenézek, nem szeretném, ha valaki más is itt lenne, főleg akkor mikor megszerzem a kincset!
Utoljára módosította:Kilt Zoltán, 2014. április 13. 12:28
Hozzászólásai ebben a témában

"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz
Plata Luna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 3061
Írta: 2014. május 23. 11:09 | Link

Levita, tréning és bátorságpróba, Hanka

Érdekes módon meg tudtuk fogni a cetlit, de csak azért, mert egyszerre értünk hozzá.  Ugyan azt a meglepettséget olvastam le az arcáról, amit magamban is éreztem.  A cetlin ugyan olvashatóvá vált a szöveg, de így, hogy ketten fogtuk nem nagyon tudtam elolvasni, hogy mi áll rajta és valószínű Ő sem. Hanka megpróbálta maga felé húzni a cetlit, de nekem eszembe se volt átadni neki, hisz továbbra is tombolt bennem a versenyszellem, a győzni akarás. Közben próbáltam magamban helyre rakni a dolgokat. ~ Vajon miért így alakultak a dolgok? Miért kellünk ketten ahhoz, hogy a papírokat meg tudjuk mozdítani? ~ Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak bennem. A gondolataim közül Hanka újbóli próbálkozása rángatott vissza, de amilyen hirtelen megrángatta a cetlit olyan hamar el is ereszti, majd egy sajnálkozó mosolyt küld felém jelezvén, hogy nekem volt szerencsém. Valahogy hamisnak tűnt a mosolya, de nem igazán érdekelt, hisz a cetli nálam volt. Visszamosolyogtam rá és elindultam az ajtó felé, de közben már olvasni kezdtem a papírt, ami viszont megállásra késztetett. A sorokat olvasva halvány gyanú fogott el és újra éreztem, hogy nem stimmel itt valami, de továbbra sem értettem, hogy mi az, ami zavar.  Egy részem továbbra is azt akarta, hogy menjek hisz nálam van, ami kell és a kincset én lelem meg, de egy másik részem viszont a kriptában tartott, ami azt sugallta, hogy nem a helyes útra lépek, ha most kimegyek.  Értetlenkedve újra és újra elolvastam a cetlit, hátha rá jövök, mi piszkálja a csőrömet és mitől van e kettős érzés bennem.



/Elnézést a késlekedésért! Embarrassed Köszönöm türelmeteket és kedvességeteket! Kiss/
Hozzászólásai ebben a témában

Aki másokat ismer, okos. Aki magát ismeri, bölcs.
Aki másokat legyőz, erős. Aki magát legyőzi, hős!

Oldalak: [1] 2 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa