Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát. A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál. Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve. Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.
A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:
Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.
S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.
|
|
|
Noel Look at me. Az utóbbi időben kissé megváltoztam. Nem mondom, hogy feltétlenül pozitív irányba, és az ellenkezőjét sem, de az egyszer biztos, hogy más lettem. Érettebb? Ugyan. Felelősségteljesebb? Nem egy párhuzamos univerzumban vagyunk. Normálisabb? Talán. Nem tudom megállapítani. Sok minden történt az utóbbi időben, ennek köszönhetően már nem is igazán tudom megmondani, ki is az a Samantha McSouthernwood. Alexával nagyjából tisztázódtak a dolgaink, bár még mindig nem vagyunk egymás szívének csücskei, elvagyunk mindketten a saját kis világunkban, és hacsak nem keresztbe teszek valakinek, vagy lógatom ki a harmadikról, nincs közöttünk nézeteltérés. Azonban valami történt. Ma, amikor visszatértem a szobámba, éreztem, hogy valami meglehetősen fontos hiányzik, és mikor nekiláttam áttúrni a cuccaimat egytől egyig, hirtelen koppant, mit nem találok. Igazából, ha végiggondolom két dolog nincs meg. Az egyik, a kabátom, amit halvány lila gőzöm sincs ki nyúlt le, mert a szobatársaim tudják, hogy allergiás vagyok arra, ha valaki piszkálja a cuccaimat. A másik tárgy, ami már sokkalta fontosabb pedig a lopott kabát zsebében van. Nem tudom milyen kis nyomorult űzi velem ezt a játékot, de nem találom se viccesnek, se szórakoztatónak, de még csak unaloműzőnek sem ezt a módszert választanám. - Hogy az a... - mormogva írtam egy papírfecnire gondolataimat, majd hirtelen ötlettől vezérelve két apró üzenetet. Az egyiken ez állt; " Negyed óra múlva a temető kapujánál. S.", a másik pedig hasonló kijelentést tartalmazott, azzal a különbséggel, hogy fél órát írtam rá, és nem írtam alá. Ideges léptekkel indultam el, és csaptam be magam mögött az ajtót, az első üzenetet Noel szobájának ajtaja alatt csúsztattam be, remélve, hogy észreveszi, a másikat pedig a folyosó túlvégén levő fiúszobánál hagytam, majd elindultam a konyha felé. Kabát híján két pulóvert vettem magamra, illetve egy ilyen időben vékonynak mondható leggings-t. Amikor beléptem a manók meghajoltak, és a megszokott bögre kávémat hozták frissen, és meglehetősen forrón. Se szó, se beszéd csaptam be az ajtót és indultam meg a temető irányába. Kifelé kifejezetten figyeltem arra, hogy elkerüljem az ismerősöket, azokat is akiket szeretek -, már ha van olyan - és azokat is, akiket nem. Öt perc alatt kiértem a találkahelyhez, így még volt pontosan ugyanennyi időm a megbeszélt találkáig. Leültem hát a kapu tövébe, és a gőzölgő italt kezdtem el fogyasztani míg vártam, számolgatva azt a néhány csillagot az égen, amit látni lehet.
|
|
|
Samantha H. McSouthernwood INAKTÍV
the girl from Hogwarts offline RPG hsz: 42 Összes hsz: 433
|
Írta: 2013. november 27. 20:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=205598#post205598][b]Samantha H. McSouthernwood - 2013.11.27. 20:46[/b][/url] Noel Look at me. Az utóbbi időben kissé megváltoztam. Nem mondom, hogy feltétlenül pozitív irányba, és az ellenkezőjét sem, de az egyszer biztos, hogy más lettem. Érettebb? Ugyan. Felelősségteljesebb? Nem egy párhuzamos univerzumban vagyunk. Normálisabb? Talán. Nem tudom megállapítani. Sok minden történt az utóbbi időben, ennek köszönhetően már nem is igazán tudom megmondani, ki is az a Samantha McSouthernwood. Alexával nagyjából tisztázódtak a dolgaink, bár még mindig nem vagyunk egymás szívének csücskei, elvagyunk mindketten a saját kis világunkban, és hacsak nem keresztbe teszek valakinek, vagy lógatom ki a harmadikról, nincs közöttünk nézeteltérés. Azonban valami történt. Ma, amikor visszatértem a szobámba, éreztem, hogy valami meglehetősen fontos hiányzik, és mikor nekiláttam áttúrni a cuccaimat egytől egyig, hirtelen koppant, mit nem találok. Igazából, ha végiggondolom két dolog nincs meg. Az egyik, a kabátom, amit halvány lila gőzöm sincs ki nyúlt le, mert a szobatársaim tudják, hogy allergiás vagyok arra, ha valaki piszkálja a cuccaimat. A másik tárgy, ami már sokkalta fontosabb pedig a lopott kabát zsebében van. Nem tudom milyen kis nyomorult űzi velem ezt a játékot, de nem találom se viccesnek, se szórakoztatónak, de még csak unaloműzőnek sem ezt a módszert választanám. - Hogy az a... - mormogva írtam egy papírfecnire gondolataimat, majd hirtelen ötlettől vezérelve két apró üzenetet. Az egyiken ez állt; " Negyed óra múlva a temető kapujánál. S.", a másik pedig hasonló kijelentést tartalmazott, azzal a különbséggel, hogy fél órát írtam rá, és nem írtam alá. Ideges léptekkel indultam el, és csaptam be magam mögött az ajtót, az első üzenetet Noel szobájának ajtaja alatt csúsztattam be, remélve, hogy észreveszi, a másikat pedig a folyosó túlvégén levő fiúszobánál hagytam, majd elindultam a konyha felé. Kabát híján két pulóvert vettem magamra, illetve egy ilyen időben vékonynak mondható leggings-t. Amikor beléptem a manók meghajoltak, és a megszokott bögre kávémat hozták frissen, és meglehetősen forrón. Se szó, se beszéd csaptam be az ajtót és indultam meg a temető irányába. Kifelé kifejezetten figyeltem arra, hogy elkerüljem az ismerősöket, azokat is akiket szeretek -, már ha van olyan - és azokat is, akiket nem. Öt perc alatt kiértem a találkahelyhez, így még volt pontosan ugyanennyi időm a megbeszélt találkáig. Leültem hát a kapu tövébe, és a gőzölgő italt kezdtem el fogyasztani míg vártam, számolgatva azt a néhány csillagot az égen, amit látni lehet.
|
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus offline RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
Írta: 2013. november 29. 09:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=206098#post206098][b]Ombozi Noel - 2013.11.29. 09:57[/b][/url] Sam
A gólyalak falai között való gubbasztás és iszonytató semmittevés nem a legjobb móka a világon. Noel az ágyon ült, hátát a falnak vetve dobálta pálcáját, amikor a folyosón léptek zaja hangzott fel, amely ajtaja előtt némult el. Az elsős azonnal odapillantott, mintha házon belüli balhéra számítana, de csalódnia kellett, nem robbantotta ki senki az ajtót, csupán némi papírsercegés után egy darab cetlit csúsztatott be valaki az ajtó alatti résen. A fiú várt egy pillanatig, kíváncsi volt, hogy beszélni kezd-e, vagy talán porrá ég, de nem történt semmi izgalmas. Recsegett az ágy, míg felállt, és a firkához sétált. Érdeklődve vette fel, s hajtogatta szét. A nőies írás, a megadott idő, és az S betű vigyort csalt arcára, és már öltözött is. Fekete sapkát, és melegen bélelt vászonkabátot kapott magára, bakancsba ugrott, pálcáját biztos helyre dugta, és már ki is lépett a gólyalakból. Samantha neve garancia volt az izgalomra, amelyre azóta vágyott, hogy Kowai a csíny helyett a seprűt választotta, és beállt a sárkányok közé. Ezzel nem is volt semmi baj, természetes, hogy kisegítette csapatát, és Noel is csak biztatni tudta, hogy ha tehetsége van a repüléshez, akkor menjen és csinálja jól. A hideg nem enyhült, az utcákon kevés ember sétált, egy ismerősbe sem botlott bele, sem a fő utczán, sem a boglyas téren. Könnyedén jutott el Bogolyfalva határához, ahol már nem volt nehéz megtalálnia a kihalt temetőt. A fekete alak gyorsan lépegetett a kerítés mentén bámulva a különböző sírokat, és remélte, hogy Samantha nem azzal akarta jól érezni magát ma este, hogy őt meg még néhány háztársukat idehívja, ő meg pár manót ugráltatva forró fürdőt vesz a kihalt rellon házban. Ahogy közeledett a célhoz, úgy rajzolódott ki a barna, feltűnően csinos lány kávézó alakja a kapualjban. - Szép jó estét! - köszön széles vigyorával, és nem rest végigvezetni tekintetét a lányon. Samantha kitűnő választás volna minden férfinak, ami a küllemet illeti, de bizonyára kevesen képesek elviselni csökönyös jellemét. - Mint látod, elolvastam az üzeneted. Most pedig érdekelnének a részletek, szóval ha teletöltötted magad kávéval, kérlek avass be. Miért is vagyunk itt pontosan? Hangjából kihallatszódik az érdeklődés, mint ahogy jelen helyzetben a legtöbb ember hangjába ugyanez a kíváncsiság férkőzne bele. Nem mindennap látogatják meg diákok a temetőt, és abban biztos volt a fiatal, hogy nem titkos randevút kér tőle a negyedéves. - Remélem hamar izgalmassá válik az este - fűzi még hozzá előző gondolataihoz a csendes szavakat, majd oldalát nekidönti a kapunak, és onnan nézi a kávézó leányzót.
|
|
|
|
Samantha H. McSouthernwood INAKTÍV
the girl from Hogwarts offline RPG hsz: 42 Összes hsz: 433
|
Írta: 2013. december 3. 22:06
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=208595#post208595][b]Samantha H. McSouthernwood - 2013.12.03. 22:06[/b][/url] Noel A hidegben ücsörögve elvándoroltak gondolataim, és mire észbe kaptam már le is telt az adott idő. A kávé már nem gőzölgött a bögrében, csak egy-egy hullámzó páracsík jött ki belőle, magyarán az utolsókat lehelte, és kezdett kihűlni, így jobbnak láttam egyszerűen meginni a maradékot az aljáról, még mielőtt teljesen kihűl, és pocsékba megy. Na mert igen, a hideg kávé nem kávé, hacsak nem nyáron fogyasztjuk, de jelen pillanatban nem is lehetnék messzebb az év legmelegebb évszakjától. - 'Estét. - köszöntem Noelnek szinte már félvállról, mert szerettem volna, ha az utolsó gondolatmenet amibe belekezdtem lezajlik a fejemben, hiszen ha megszakad lehet elfelejtem, miről is volt szó odabent, vagy csak nem tudom ott folytatni ahol abbahagytam. Így elégérdekes nézhettem ki, hogy a köszönés után is csak bámultam egy percig magam elé, szinte teljesen megmerevedve, de talán van akkora szerencsém, hogy látott már így Noel, és nem lepi meg... annyira. - Nos... - megragadtam a karját és egy meglehetősen határozott mozdulattal magam mellé rántottam a földre, arrébb csúsztam két centit, így mindketten a kapualjban voltunk, tökéletes takarásban az esetleges érkezőktől. Merthogy ugye vártunk valakit. - Azért vagyunk itt, mert valaki lenyúlta a kabátomat.. mint látod - mutattam végig magamon, miközben pálcám hegyén fényt varázsoltam, hogy láthassa a dupla pulóvert, amiben kint tartózkodtam. Hát, azt hiszem nem kell mondanom, hogy nem volt melegem. - Nekem pedig szükségem lenne rá, mert nincs valami melegem. -úgy döntöttem egyszerűbb,ha nem avatom be abba az apró részletbe, hogy a kabát zsebében van valami, ami igen ritka, és számomra meglehetősen fontos, ugyanis ezzel csak a szokásos lavinát indítanám el; mi az, miért fontos, mondjam el.Ha elmondom pedig két héten belül vagy visszahallom, vagy jönnek könyörögni, hogy adjam oda nekik. Na persze meg még mit nem, így is baromi nehezen jutottam hozzá ehhez a kis mennyiséghez is. Nem az a probléma, hogy nem bízok Noelben... én senkiben sem bízok. Hanem az, hogy ezt semmiképp sem tudnám egyedül elintézni. - Valószínű, de most egy kicsit csend! - hurrogtam le talán kissé élesen háztársam, majd eloltottam egy egyszerű Nox-al a kis fénycsóvát a pálcavégén, erősen megmarkoltam, és feszült figyelemmel bámultam a temető felé vezető út irányába, hátha kiszúrok rajta valamiféle mozgást, vagy motozást. Nem is kellett sokat várni, nagyjából öt perc fagyoskodás után megjelent egy árnyék, jobbra-balra tekintgetett, gondolom azt kereste aki idehívta... hát megtalálta. - Háromra pálcát elő, én lefegyverzem, hátha van nála valami támadásra alkalmas eszköz, te pedig sóbálvány átkot szórsz rá. Mehet? - pillantottamrá, amjd meg sem várva a választ számolni kezdtem. - Egy... kettő.... három!
|
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus offline RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
Írta: 2013. december 8. 12:31
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=210418#post210418][b]Ombozi Noel - 2013.12.08. 12:31[/b][/url] Sam
Mintha kicsikét lassan forognának agykerekei rellonos háztársnőjének, úgy ül a kapualjban, és bámul maga elé. Noel felvonja szemöldökét, majd a lányt nézi, hátha az képes az értelmes beszéd művészetére, ám egy rövid köszönésen kívül semmi jel nem utal arra, hogy Samantha megőrizte volna ép elméjét. ~ Talán azért írt üzenetet, vagy írta valaki más..., mert megőrült? Valaki elvizesítette az agyát? ~ A beálló csendben éppen van ideje ilyen s hasonló gondolatokra, aztán a következő pillanatban már ő is ül, és a negyedéves leányzó a nagybetűs valakiről beszél, aki elragadta tőle a kabátját. - A kabátod miatt vagyok itt? - kérdezi megütközve, Sam felé fordulva, már-már belemászva arcába, s ezzel együtt intim szférájába is. - Ne szórakozz velem Sam, nem úgy ismerlek, aki a kabátja miatt a temetőhöz hívja a fél rellont, már megbocsáss. Hátraveti fejét a kapu rácsának, és nevetni kezd kínjában. A hidegben látványosan füstlik a lehelete, így visszafordítja fejét a dupla pulóveres lányra, és saját kabátjára mutatva kérdő pillantást vet rá. Ha akarja elfogadja azt, ha nem, akkor nem. Néma, várakozással teli percek után végre egy alak körvonalazódni kezd a temetőhöz vezető úton, mire a Noel mellett fagyoskodó rellonos felvázolja a tervet. Nem sok lehetőséget ad döntésre, gyors szavai után fel is áll, és a jövevény elé ugrik, akiből nem sok látszik, csak hogy egy vékony fiú, akit az elsőéves nem ismer, de azt sem tudja elképzelni róla, hogy női kabátokat lop. - Istenem... - morogja a fiú, majd feláll, előveszi pálcáját, és a lefegyverzett fiú felé sétál. Az kétségbeesett, nem biztos, hogy érti miért van itt, és miét történik az, ami. - Petrificus Totalus! A sóbálványként eldőlő fiú mellé lép, fejét félrebiccenti, majd Samantához fordul, és széles vigyora mellé jelentőségteljes kérdő pillantása társul. Nem mond semmit, mert ebben a helyzetben fölöslegesnek találja a szavakat, de legszívesebben leülne a szerencsétlen mellé, leültetné Samanthát is, majd egy meleg citromos tea társaságában meghallgatná az egész történetet. Hogy hogyan tovább? Az jó kérdés. Halálra átkozzák a rettegő fiút, vagy csak kényük-kedvük szerint megkínozzák a lába kelt kabát miatt, az a lányon múlik.
|
|
|
|
Samantha H. McSouthernwood INAKTÍV
the girl from Hogwarts offline RPG hsz: 42 Összes hsz: 433
|
Írta: 2013. december 23. 20:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=217954#post217954][b]Samantha H. McSouthernwood - 2013.12.23. 20:55[/b][/url] Noel Unottan várok arra, hogy kicsodálkozza magát. Hát persze, hogy nem a kabátom miatt rángattam ide, de miért olyan kíváncsi mindenki? Persze Noel nem egy idióta, nagyon hamar rájön, hogy többről va itt szó, mint egy egyszerű téli ruhadarabról, és arról, hogy netán fázok. Nem, igazából egyáltalán nincs hideg, legalább is szerintem, ez lehet azért van, mert november van éppen.Kissé összeszűkített szemekkel nézek szembe közelhajoló ismerősömmel, cseppet sem zavartatva magam. Tőlem megszokott dolog, sosem zavar ha valaki túl közel merészkedik, az se ha túl messze, azt csinálnak, amit csak akarnak, feltéve ha én is. Így mindenki jól jár, azt hiszem. - Jó, akkor a kabátom kell, amiben van valami, mi fontos számomra. A lényegen nem változtat, te meg épp eleget tudsz ahhoz, hogy segíts. Most pedig, tedd magad hasznossá. - adom ki az utasításokat ellentmondást nem tűrve. Nem akarom, hogy megtudja mim van, mert onnantól pletyka tárgyává válhat, ahhoz pedig nincs kedvem, hogy mindenki megpróbálja ellopni, számomra ez túl macerás. A kabátjára mutogat, én pedig bólintok, és felé nyújtom a kezem, jelezve, elfogadom. Ugyan nem így gondoltam, hogy tegye magát hasznossá, de kezdésnek ez sem rossz. Így már legalább nem fogok oda fagyni, ahol vagyok. A számolás után egy capitulatus-t vetettem be a kis srác ellen, és örömmel konstatáltam, hogy számíthatok szövetségesemre, aki szinte azonnal megátkozta újonnan érkezett ismerősömet. - Na, mire vársz még? Fel, és be a temetőbe! - nézek Noelre, majd elindulok befelé, egy szimpatikus sírkövet keresve. Nem foglalkozom az utánam jövőkkel, tudom, hogy nem fognak lelépni, az egyik azért mert képtelen mozogni a másik meg kíváncsi. De ha esetleg mégis úgy döntene, hogy elhúz, tudja, hogy ki fogom belezni. Ó igen, pontosan, és nem éppen a fájdalommentes, vagy kevésbé fájdalmas módszerekkel. Mikor végre megtalálom a legszimpatikusabb követ nekitámaszkodom, és próbálom kivenni a sötétben a mocorgó alakokat. Remélem nem kell évekig itt ácsorognom és arra várnom, hogy ideérjenek. - Mi lesz már, Noel?! - kicsit hangosabban szólok oda, nem kiabálok teli torokból, nem akarom felkelteni a holtakat, de nem kérdezhetek csak úgy a levegőbe, mert akkor én fogom hülyén érezni magam. C verzió, piszkáljunk másokat.
|
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus offline RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
Írta: 2013. december 25. 21:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=219120#post219120][b]Ombozi Noel - 2013.12.25. 21:43[/b][/url] Parancs kisasszony Az, hogy ki mennyit tud, és az mennyire kielégítő számára, nem mindenhonnan nézve van egészen úgy, ahogy azt Samantha kedves látja. Abból a szemszögből, amiből példának okáért éppen ő tekint ki, bizonyára még túl sok is, amit a fiú tud, de ugyanez fordítva nem igen mondható el. Noel értetlenül, és egyre feszültebben ráncolja homlokát, kezeivel pedig maga mellett hadonászik a levegőben. Még az sem enyhíti meg, hogy látja a lányon az igyekezetet, és azt a tipikus érdektelenséget is, ami néhány emberből árad. Neki aztán mindegy, hogy mennyire beszélnek bele az arcába, vagy éppen mérföldekről ordítanak, csak jusson el az adott információ, és mehetünk is tovább. A fiú kinyög egy "ehh" hangot miután a rellonos kisasszony parancsba adja kívánságait, majd pedig még bólint is egyet az előbb felajánlott kabátra, hogy aztán kezét is kinyújtsa érte. A fiú fájdalmas, megkínzott vigyorral, és nevető fejcsóválással húzza le a ruhadarab cipzárját, majd lassan leengedi az anyagot válláról, végigvezeti hátán, és átadja a barnának. - Nagy játékos vagy te - jegyzi meg jókedvűen, és minden eddigi feszültsége elszáll azzal a pillanattal, ahogy előmelegített kabátja felkerül a lányra, ezzel védve meg őt az esetleges hidegrázással megkomponált láztól, fájdalmas torokfájástól, és tüdejét kiköptető köhögéstől. A mai jó cselekedetét kipipálhatja, s miután megátkozza az érkező fiút, máris kettőnél tart ez a szám. Már ha jó oldalról közelítjük meg a kérdést. A rellonos lány ezután sem hagy fel parancsolgató hozzáállásával, a lefegyverzett, és mozdulatlanságra ítélt fiú felett állva csak annyit kíván mondani, hogy szövetségese kapja fel a földön fekvő testet, és cipelje a manökenként lépdelő negyedéves után. Hab a tortán, hogy meg sem várja a fiúkat, előre megy, majd pár sírkő közül kiált vissza, hogy mégis miért váratják kisasszonyi mivoltját, azonnal teremjenek ott, és azonnal, és azonnal... Noel félrehúzza száját, majd leguggol a szerencsétlen mellé, és pálcájával megbökdösi annak mellkasát. - Sanyarú sorssal nézel szembe most, drága barátom, de legalább máskor nem lopsz női kabátokat. Nem biztos abban, hogy ez az egyáltalán nem rellonos kinézetű fiatal srác éppen Samantha lányszínű kabátját nézte volna ki magának a karácsonyi bálra, vagy a faluba kiruccanni benne, de immáron kiderült, hogy nem is a kabát érdekes annyira, hogy valaki szemet vessen rá, sokkal inkább ami zsebében lapul. Ő ismer valakit, aki kiváló tolvaj, és pontosan tudja képességeit, de egyelőre nem hozza fel a lehetőségét annak, hogy esetleg Kowai volna a tettes. Lendületesen ülteti fel, majd veszi a nyakába a fekvő fiút, úgy hogy annak a feje hátánál lóg, míg mozdulatlan lábai mellkasát verdesik. Nem sieti el lépteit, a temetőhöz vezető utcára még visszapillant a temető kapujából. Elvigyorodik, és fütyörészve viszi Samantha után az ismeretlent, aki még egyet kiált, csak hogy az összes holtnak világos legyen ittlétük. - Ordíts még, szerintem még nem tudja a fél falu, hogy itt vagyunk! - szakítja félbe vidám füttydalát, majd megcsóválja fejét, és megcsapkodja túszuk lábait. - Te érted a nőket, kis haver? Költői kérdése a szólásra képtelen félnek szól, akit végül sikerül odacipelnie Samanthához, és a kinézett sírkőhöz. - Örülök, hogy könnyed léptekkel, a hátadon senkit sem cűgölve ilyen hamar találtál szimpatikus sírhelyet - mondja Samra villantva vigyorát, aztán egy laza mozdulattal vágja le a szerencsétlent a kőre, és azzal a lendülettel le is hajol, hogy pálcája végére fényt varázsolva elolvassa a sírkőre írtakat. - 500 éves ez a sír. Biztos izgalmas lehet amit benne találhatnánk... Ezt csak úgy magának mondja, hiszen biztos benne, hogy háztársnőjét nem igazán hozzák lázba a sírok, és a bennük alvó lelkek. - Na és most? Hogyan tovább, úrnőnk? - cinikus hangon kérdezi, miközben visszaegyenesedik álló helyzetébe, de vigyorát nem lehet elmosni.
|
|
|
|
Samantha H. McSouthernwood INAKTÍV
the girl from Hogwarts offline RPG hsz: 42 Összes hsz: 433
|
Írta: 2013. december 27. 22:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=220204#post220204][b]Samantha H. McSouthernwood - 2013.12.27. 22:15[/b][/url] Noel Attól függetlenül, hogy eddig sem fagytam meg a hidegben, kellemes borzongás fut végig bennem, amint a meleg ruhadarab rám simul. Nem mondanám, hogy az én méretem, kicsit lóg rajtam, de nem lehet minden tökéletes, ezt sajnos muszáj volt már belátnom. Azonban a lefegyverzésem még mindig tökéletes, mint eddig is, ahogy én is. Najó, hazudtam, még bennem is van hiba, de kit érdekel? Amíg nem kapok érte, nincs nagy gáz. Szóval vissza a helyszínre. Nem csodálkozok, amikor összeesik, önelégült mosollyal, egy paranccsal és amúgy hatalmas kedvtelenséggel hagyom el a helyszínt, hogy egy sokkal szimpatikusabb helyet keressek. Azért még félig hallom Noel hozzászólását, de nem szólok róla, csak egy szemforgatással reagálok út közben. Mikor végre utolérnek, unottan mérem őket végig, a beszólásra pedig igen egyszerűen reagálok. - Egyrészt... nem ordítottam. Másrészt, neked semmi közöd ahhoz, hogy mit csinálok. - hordom le Noelt, és igazándiból nem is tudatosul bennem, hogy miért teszem, de megteszem. Ideges vagyok, zavar a környezet, zavar a társaság, az itt levő emberek, az, hogy eltulajdonították a cuccom, hogy segítséget kellett kérnem... tulajdonképpen baromira idegesít ez az egész helyzet. De próbálom nem láthatóan kimutatni. Erre használom ezt a bunkóbb stílust, ami kicsit az alapjárat része. - És ne jópofizz vele, nem azért hívtuk ide. - zárom rövidre a téma ezen részén is, próbálom tudtára hozni ezzel, hogy igenis hallottam az előző megjegyzést is, és az egy dolog, hogy Noel jófej, de épp kiakarom csinálni a kiscsákót, ne legyen már vele ilyen közvetlen. Vagy ha már annyira beszélgethetnéke van a gyerekkel, akkor beszéljen vele arról, miként fogjuk megkeseríteni az elkövetkező fél óráját. - Nő vagyok, én megtehetem, ellentétben veled. Kell egy kötél... - kezde el kutatni idegesen, ugyanis csak most esik le, hogy ezt az apróságot elfelejtettem. Ügyes vagyok, tapsot nekem, táncot is járok mindjárt örömömben. Caplatni kezdek, de szerencsére nem kell messzire mennem, és találok egy kötözésre alkalmas huzal darabot. Azt meg szinte csak remélem, hogy nem fogja szétvágni a fiú ütőerét idő előtt. Felállok, fél másodpercre kinyújtóztatom lábaimat, majd visszasétálok a két sráchoz, és leguggolva a megátkozotthoz csomót kötök kezeire, úgy, hogy ne tudja azt kibogozni, majd lábaira is. - Na, leveheted róla az átkot, ha nem tud beszélni, nem veszem sok hasznát. - intek egyszerűen háztársamnak, figyelmen kívül hagyva a megnevezést, mintha nem is nekem mondaná. Úrnő. Amúgy viccen kívül jól hangzik, de ezt nem vallanám be neki, így inkább csak összefont karokkal állok, és nézek rá. - Na, mi lesz már? - siettetem, mintha mi sem lenne egyszerűbb, közben pedig jobb kezembe veszem a pálcámat. Fő az óvatosság.
|
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus offline RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
Írta: 2013. december 30. 17:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=221620#post221620][b]Ombozi Noel - 2013.12.30. 17:57[/b][/url] Samantha
Le sem tagadhatná a negyedéves, hogy vérbeli rellonos boszorkány, az önelégült mosoly, ami kiülni látszik arcára, még a sötétben is jól kivehető. Noel a lány morcos arcáról a fekvő, néma srácra vezeti tekintetét, és megcsóválva fejét, már cipeli is őt a sírok közé, hogy ott levágja a lány által kinézett hideg darabra. - Tényleg?! - kérdez vissza halvány éllel a hangjában a néma fiú felett, jobb kezével nekitámaszkodva a sírkőnek, érdeklődő zöldjeivel a barnát fürkészve. - Ha nekem ehhez semmi közöm nem lenne, akkor valószínűleg nem hagytál volna az ajtóm alatt cetlit. Vagy most már rendszer lesz abból, hogyha valamire szükséged van, akkor írsz pár sort, és pattanok? Hangjában némi feszültség bujkál, de nem a vészesebbik fajtából, ezen még könnyedén átbillen előző nyugodt hangulatába, amely nem hátrány a körülményeket tekintve. A sírkőre dobott fiúra pillant, aki már olyannyira megszokta a kialakult szituációt, hogy már-már nyugodtan, lehunyt szemekkel várja az ítéletet. - Te... élsz még? - bökdösi meg a fiatal fiút pálcájával Noel, s közben Samantha ismét előrukkol nőiségtudatával, amire csak megforgatja a szemeit, majd amikor a lány elbilleg kötelet keresni, ő bal középső ujjával utánamutat egy erőteljes személyeset. Ezt bizonyára nem látja a célfél, de nem is számít. Ha ő nő, akkor legyen nő, de Noelt hagyja ki sajátos hisztérikájából. Középső ujját visszahúzza, majd csendben végignézi, ahogy az időközben visszaérkező lány megkötözi esti szórakozásuk alanyának kezeit, s lábait. - Te ne integess nekem..., hölgyem. A felé intő kezet elkapja, és azzal a lendülettel löki el magát a sírtól, hogy a lány fölé emelkedhessen, és szavait egyenesen annak finom kis arcába köphesse. Kissé mintha ideges volna, mivel nem szeret csak úgy segédkezni, mint rongyos manók uruknak, s parancsolóiknak. - Valamit, valamiért, Sam - suttogja, és összeszűkült zöldjeiben tűzként forr az indulat. - Leveszem azt az átkot, te meg adsz nekem valamit cserébe. Vagy elárulod, hogy mi van a kabát zsebében, vagy... légy kreatív. Pálcája kezében, és oldalra billentett fejével meredten nézi háztársa arcát. Több lehetőség is megfordul fejében egyetlen pillanat alatt, aztán mégis a megkötözött srác felé fordul, és egyetlen pálcamozdulattal szabadítja meg őt a görcsös mozdulatlanságtól. Aztán visszafordul a lányhoz, és kérdőn felvonja szemöldökét. - Na, mit választasz? Kérdését csendesen teszi fel, s pálcáját még az előzőnél is erősebben markolja. Átokra számít válasz gyanánt, és szemfülesnek kell lennie ahhoz, hogy azt kivédhesse. Idősebb, és többet megélt nála a lány, de talán nem vállal annyi kockázatot, mint az elsőéves. Lehetőséget kapott a lány, hogy él-e vele, az csak rajta múlik. És hogy miképp teszi azt, az már nem a fiú dolga.
|
|
|
|