Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát. A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál. Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve. Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.
A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:
Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.
S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.
|
|
|
Artemisia Rubya INAKTÍV
offline RPG hsz: 305 Összes hsz: 1350
|
Írta: 2014. július 25. 14:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=343365#post343365][b]Artemisia Rubya - 2014.07.25. 14:44[/b][/url] Ombozi Zsigmond[zárt játék] Végighallgatom a férfit és mosolyommal jelzem, hogy megértem a muglik közt való élethez szokott tévelygők érzéseit. Számomra az a világ vonzóbb, sosem tudtam igazán varázslóvá válni, s ehhez Szüleim életszemlélete is hozzájárult, akik inkább neveltek bennünket emberré sem mint muglivá vagy mágussá. Megismertettek mindkét világgal és hagyták, hogy válaszunk vagy épp két világ határán éljünk, ahogy én magam. Gyermekként a varázsló iskola mellett mugliba is jártunk és kviddics ugyanúgy szerepelt szabadidőnk eltöltésének módjai közt mint a zene tanulás vagy a hagyományőrzés. És ez így is volt jó. Sajt gyermekeimet is ebben a szellemben szeretném nevelni, és ehhez szerencsére férjem kiváló partner. - Artemisia Rubya de Merkovszky, Gemmológia professa, örvendek. Nem, nem ismerem a nevezett hölgyet, de ha ön a csárdában lesz, akkor biztosan be fogok térni, feltéve, hogy készítenek tárkonyos vadragulevest. Fenn van a menüsoron, ugye? Először távozni készül, majd észbe kap és bemutatkozik, viszonzom és szóba igyekszem elegyedni vele. Ennek módját ő adja meg amikor jelzi, hogy egy itteni intézményben lesz dolgozó, ami ráadásul csárda, tehát ételeket lehet benne kapni. Számomra az evés élvezet ezért keresem fel sűrűn a legkedvesebb éttermeimet. Remélem a szóban fogó is egyszer az lehet.
|
|
|
|
Ombozi Zsigmond INAKTÍV
Fater offline RPG hsz: 45 Összes hsz: 66
|
Írta: 2014. augusztus 5. 17:13
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=351624#post351624][b]Ombozi Zsigmond - 2014.08.05. 17:13[/b][/url] Artemisia Rubya - Ó, professa? Minden elismerésem, biztos nagyon érdekes lehet a szakterülete. Mondjuk sosem értettem, hogy a muglik miért tulajdonítanak például a gyémántnak akkora jelentőséget, miért értékelik annyira? Persze, azért mert ritka, de ha önmagában nézzük ez milyen hülyeség. Mi lenne, ha mondjuk a lócitrom lenne olyan ritka, hogy nézne már ez ki? És ezekért a gyémántokért mennyi vér folyt közöttük! De ha már itt tartunk, még inkább szörnyűséges a kőolajos helyzet. Szegényeket a pénz iszonyatosan lefertőzte, pedig sokan terjesztik közöttük, hogy gazdagok a szegények. Na de persze, a varázsvilágnak is megvannak a maga khmm.. marhái.Egy gondolattal később: - Tárkonyos vadraguleves? Finomnak hangzik, hát remélem, hogy rajta van a menün, de ha nem, igyekszem meggyőzni az ottaniakat, hogy minél előbb vegyék fel, s akkor méltán lesz oka felénk nézni! Esetleg, az elkészítéssel kapcsolatosan, van valami, amire külön figyelni illik? Lehet, hogy el is készítem ma vacsorára, Lilla remélem, örül majd neki. Nos, örvendtem a szerencsének, ránézek a rokonokra, aztán irány haza. Minden jót, kézcsók!Zsigmond azzal fogta magát és elindult megkeresni a sírt, ahogy azt Rubya professa mondta. S bizony úgy is volt, hamar meglelte Deákékat. Egy percre elcsendesült, mélyen elgondolkozott, majd az égre nézett, s nagy levegőt véve hazaindult.
|
|
|
|
Rufus Saron INAKTÍV
offline RPG hsz: 88 Összes hsz: 716
|
Írta: 2014. augusztus 19. 17:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=362500#post362500][b]Rufus Saron - 2014.08.19. 17:26[/b][/url] Gwen Laura Kimiko JonesA mai napon úgy döntöttem, hogy nem fogok egész nap bent ülni a kastélyban, és a vizsgákon parázni. Ezért én Sir -aki általában nem sír-, Rufus elhatároztam, hogy kimegyek kalandot keresni. Először elkezdtem keresni a bokorban, majd a fák tövében, a réten, a kviddicspályán, de nem leltem rá a kalandomra. És ekkor döntöttem úgy, hogy bizony elmegyek egy olyan helyre, ahol még nem jártam. Bár több ilyen hely is van, de én most a temetőbe mentem. No, nem kell megijedni, nem azért mentem a temetőbe, mert komolyan vettem azt a kis szállóigét, hogy "ásd el magad!" Mondjuk nem is tudom, hogy miért is mentem a temetőbe, talán kíváncsiságból. Nem kellett sokat sétálnom, hogy elérjek a helyre. A temetőben elkezdtem nézegetni, hogy ki mikor született és mikor hunyt el. Voltak elég régi dátumok, sírok is. Jó, tudom ez bizarr, de érdekes. Elgondolkoztam azon, hogy vajon mennyi mindent élhetet át az illető, hogy mennyi szép és milyen sok rossz napja volt élete során. A történelem itt elevenedik meg leginkább, ezekre a sírokra írt számokon lehet a legjobban visszaemlékezni, hogy nagy történelmük során, éppen akkor mi zajlott, amikor Kiss Pista 6 éves volt. Fantázia, bizony az egész egy jól működő képzeleten múlik. Elképzelni, hogy az emberek hogyan élték meg mindazt, amit én csak a könyvekből olvastam, tanultam. Érdekes, de bizarr is egy kicsit. Csak sétálgattam a sírok között, olvastam a neveket, és a dátumokat, közben semmi mással nem törődtem. Nem érdekelt, hogy ki megy el mellettem, ki néz rám furcsán. Semmi nem érdekelt, csak egy kicsit olvasgattam. És közben beugrott egy nagy klasszikus, talán egyik legismertebb műve. Az is a hallottakról szól, pontosabban a táncukról, ez nem más, mint Saint-Saëns: "Haláltánc" című műve. Nem örültem volna neki, ha előttem elkezdtek volna táncolni a kísértetek.
|
Minden bajra két orvosság van: az idő és a csend
|
|
|
Gwen Laura Kimiko Jones INAKTÍV
=^.^= Sóginéni offline RPG hsz: 589 Összes hsz: 12926
|
Írta: 2014. augusztus 22. 22:24
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=365818#post365818][b]Gwen Laura Kimiko Jones - 2014.08.22. 22:24[/b][/url] RufusRuhaValamikor (késő) este A vizsgákra való felkészülés leszívja az összes erejét. Már három tárgyból készen van, és abból kettőre E-t kapott, a harmadikat pedig még nem tudja. Elhatározta, hogy a mai napot nem fogja a kastély falai között tölteni, ezért elindult a falucskába. Most is egyedül teszi meg az utat, hiszen a szobatársai ilyenkor már alszanak, a kutyái pedig az erdőben bóklásznak valahol. Közben az üzletek ablakaiba is benéz, ajándék után kutatva. Nem sok ember van, akinek csak úgy vesz valamit, de Elena ezek a személyek között van, és nemsokára lesz a születésnapja. Gwen még nem tudja, hogy a nagy doboz édesség mellé mit vegyen, mert a legjobb ajándékot szeretné venni a másiknak. Az egyik bolt előtt halad el, mikor ráemeli az ablakra a tekintetét, és megpillantja a tökéletes meglepetést. Még nem árulhatom el, hogy mi az, de a vörös szamara mellé passzolni fog. Azt a négylábút úgysem tarthatja a szobájukban a többi állat miatt, de azt a kis cukipofát igen. És még a színe is tökéletes. Ha lehetne Gwen már most megvenné, de hát az üzlet bezárt, és nem lenne jó, ha egy betöréssel lehetne vádolni. Közben eléri a falu határánál lévő temetőt. Akkor járt itt először, mikor egy sír után kutattak Elenával, és Líviával. Azóta még nem tette be ide a lábát. Nem arról van szó, hogy megijedt valamitől, csak nem volt lehetősége. Nemrég tért vissza az egyik legjobb nyaralásból a barátnőjével. A nap elég jól megfogta, így a bőre elvesztette a sápadtságát. Közben egyre beljebb megy a muglik szerint ijesztő temetőbe. A varázstalan népség nem szeret éjszaka itt kóborolni, és ezt Gwen nem is érti. Ők olyan félősek. Mindig ezt mondja, mikor ilyen helyekre téved. A séta közben megpillant egy fekete köralakot is. Előveszi a pálcáját, és elindul a személy felé. Mikor már elég közel ért hozzá megszólítja: - Ki vagy te?
|
|
|
|
Szentesi Alíz Zsófia INAKTÍV
tulipánhercegnő offline RPG hsz: 230 Összes hsz: 1276
|
Jancsi és Juliska Írta: 2014. szeptember 13. 18:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=383832#post383832][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2014.09.13. 18:47[/b][/url] Avagy idézzünk szellemet ~- Ó, hol vagy már? - mérgelődött magában, miközben az egyik sírnál toporgott. Már vagy egy órája ott ácsorgott, de a fiúnak híre hamva sem volt. Nem szerette, ha becsapták ezért most is nagyon megharagudott az illetőre, akinek a kiléte egyelőre még nem publikus. Karjait összefonta maga előtt de még így is nagyon fázott. Isten tudja, hogy honnan sikerült neki előkaparnia a fekete ruhadarabokat, de ez még melegen tartotta egy ideig. Kezdett elfogyni a végtelen türelme, mert az, hogy valaki nem jelenik meg, mikor mínuszokban kell kint ácsorogni a temetőben, hát az már kicsit több a soknál. Toporgott még egy kicsit, aztán körülnézett a kihalt - jó poén - temetőben. Rajta és egy fekete varjún kívül senki sem tartózkodott itt, amit egyrészt örömmel, másrészt rosszindulattal vett tudomásul. Vörös haja az arcába hullott, amikor lehajtotta a fejét, hogy megnézze, milyen sírnál is állt meg. Nm tudta elolvasni pontosan a nevet, de biztos volt benne, hogy a keresztnév m betűvel kezdődött. Hirtelen felkapta a fejét, amikor a temetőt elkerítő kerítés ajtaja megnyikordult. Reménykedve emelte arra zöldjeit, ám csalódnia kellett: nem az érkezett, akire várt. Illetve senki sem érkezett, csupán a szél lengette meg kicsit az ajtót. Sóhajtva az égre emelte tekintetét és halkan megígérte magának, hogy ha az illető végre valahára ideér, ő kinyírja. De tényleg, csak így egyszerűen ki fogja nyírni. Pont. Amíg ezt így szépen eldöntötte magában és még jobban összehúzta magát, a kiskapu újra megnyikordult, most azonban már lépteket is lehetett hallani. Egy árny simult a falhoz és kukucskált ki óvatosan, nehogy egy prefektussal találja szembe magát, de nem. Ő volt az. Az árny rendkívüli sebességgel robbant ki a fal mögül és vágtatott az imént érkezetthez. - Tudod te, hogy mennyit vártam rád?? Majdnem halálra fagytam! Észnél vagy, ember? Tudod te milyen hideg van idekint? Már vagy egy órája itt álldogálok és vajon kire vártam, hát rád!! - az előre eltervezett ölés elmaradt, de hát szerencsétlen így is kapott azért eleget a vöröstől. Szerencsétlen megfagyott pár perc után abbahagyta az újonnan érkezett szapulását és morcos arckifejezéssel lépett hátra egyet. Nem haragudott most már a fiúra, de rosszul esett neki - na meg már igencsak fázott is -, hogy ennyit késett és hát... jó volt kicsit kiabálni.
|
|
|
|
Julien Armand Saint-Venant INAKTÍV
Havas Julien || Mikulikánus offline RPG hsz: 108 Összes hsz: 2307
|
EzoTv különkiadás - live Írta: 2014. szeptember 13. 19:29
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=383861#post383861][b]Julien Armand Saint-Venant - 2014.09.13. 19:29[/b][/url] Ajajaj. Mire készül ismét? Azt tudja, hogy épp elkésni készül, ha nem szedi össze magát időben, és úgy néz ki, ezt fújhatja is, mivel sikerült többet pepecselnie, mint kellett volna. A lökött ötleteire úgy néz ki, itt több vevő akad, mint régi iskolái egyikében, így a lelkecskéje roppantul boldog, és kiegyensúlyozott. Igaz, vannak még nyelvi nehézségei, de ez sem érdeklik őt, mert valahogy mindig kidumálja magát, még ha hibásan is. De egyre szebben halad, mondjuk az imbuszkulcs és társai igencsak kiverik nála a biztosítékot, ha szembetalálkozik valamelyikkel. Szerencsére, nem sűrűn fut bele a dolgokba, és nem kell sokat szörnyülködnie. Na de kanyarodjunk vissza ahhoz, ami most épp az aktualitás. Magára kapkodja épp a gönceit, sietősen, kapkodva, hiszen elmenni készül, és nem, nem a folyosóra. Pulóver, bakancs, sötét farmer, igen, lopakodni nem sárgában és pirosban kell mennie. Nyakában valami ismeretlen, misztikus akármire hajazó lánc lóg – ezzel szenvedett annyit, és ez miatt fog elkésni, vagyis.. már el is késett? Remeeek! Indul azonban, csendesen, hogy ne verje fel szobatársait, az Eridon népét, vagy bármely kastélylakókat. Csilingelő láncát pólója alá rejti, arcát mikor megvilágítja a csekély fény, ahova pár jelet rajzolt, mit valami indián, de ő inkább törzsi varázslónak alkotta meg magát. Nem,. Megint elszállt az agya, és nem bírt magával, ez tény. Viccesen fest, nagyon is, főleg úgy, hogy baljában a pálcája, jobbjában egy kisebb petróleumlámpa pihen. Minek is az, ha az emberfia varázsló? Mert, csak. Még a régiségboltban kukázta össze, és úgy gondolja, hogy ez illik ahhoz a legjobban, amit ma tenni akar. Feltéve, ha startból le nem tépik a fejét, amiért már igencsak elcsúszott a megérkezéssel. Szerencséjére akadály nélkül elér a bejáratig, kisurran, és már szalad is, hogy elérje a célt, a falut, pontosabban a temetőt. Azonban nem futva közeledik az utolsó métereken, és nem is zihál. Már egy ideje gyalogol, mivel nem akart kifulladni, és mert egy madártollat is összevadászott, melyet füle mögé tűzött. Most már végképp komikus képet mutat, de élvezi, és ahogy a távolban sejteni véli a célt, fellélegez. Kihúzza magát, nem, nem félt a temetőtől, sőt, hanem inkább attól hogy letolást kap. Nem tudja magát jól megvédeni szavakkal, vagyis, anyanyelvei egyikén igen, csak azt kevesen értik itt meg. Hjaj.. Végül el is ér a kapuhoz, be is löki azt, és körbepillant. Nem tudja, pontosan merre van, nem beszéltek meg olyan koordinátákat, amelyek lefedik azt, hányadik sor, hányadik kövénél fussanak össze, így csak elindul a nózija után, egyenesen. Meglepve kiált fel, mikor végül kivágódik elé az, akit nemrég még keresett gondolatban, megtorpan, és mikor elindítja a lavinát, behúzott nyakkal pillog a főnixből sárkánnyá avanzsálódott lányra. Húha. Tényleg egy órát késett? Aztaku… - No, no, no! Várni már, várni. – csitítgatta picit, mikor levegőt vehetett végre, és kihúzta magát. Így pillantott végül a másikra, megcsóválva a fejét, mert hát, ő nem csinálta ezt szándékosan. Annyira. - Fagyni? – kérdez vissza, majd leteszi a lámpáját a lába mellé, pálcát a toll mellé tűzi füle mögé, és a cipzárt lehúzva, bújik ki a pulcsiból, és nyújtja a másik felé. Azalatt egy póló van, az a tipikus zenekaros felső, de nem, jele nincs annak, hogy a másik fázna egy pillanat erejéig sem. - Vedd. Meleg és finom. – vagyis, ezzel csak azt akarta közölni, hogy nem büdös kanszagú, hanem illatos, parfümös, tehát nem kap biomérgezést, ha magára kapja. Azzal már le is hajol, felveszi a lámpáját, és megvárja, míg vagy a fejéhez vágják a pulcsit, vagy felveszi. - Tudni késés, de nézd.. menő, mi? – mutat a láncra a nyakában, mintha kuruzsló lenne. – Bocsánat. – nyögi ki végül, de ez neki inkább csak szó, mint az érzet, így már indul is beljebb, hogy megkezdjék, amiért ténylegesen jöttek.
|
|
|
|
Szentesi Alíz Zsófia INAKTÍV
tulipánhercegnő offline RPG hsz: 230 Összes hsz: 1276
|
Kinyírlak Írta: 2014. szeptember 13. 20:03
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=383887#post383887][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2014.09.13. 20:03[/b][/url] Egész eddig idegesen toporgott fel a alá, eltervezte az elkövetkezendő fél órát, de amikor a célszemély végre megérkezett, nem is csinált semmit. Hogy miért? Mert ő nem ilyen. Sosem lett volna képes megütni valakit, vagy öt percnél tovább visítani valakivel, most még is annyi düh szorult belé, hogy félő volt, nemsokára felrobban. Azonban nem történt más, csak az édes drága elkésett és leordított fejű egyed elé szökkent és nagyokat pislogva rá elhadarta a mondókáját és... pont. - Várni, igen, várni... egy órája! Hallod, egy órájaaa!! - hangja ironikusan magas és most nem is törődött azzal, hogy esetleg a falu legszélén lakó ember meghallhatja, most csak az volt a fontos, hogy minél jobban lehordhassa a sárga földig Juliskát. Arca kipirult, kicsit lábujjhegyre is emelkedett, hogy minél közelebb lehessen a fiú füléhez, mert hát oda kell kiabálni ilyenkor. Talpa most visszahuppant a földre és karjait újra összefonta maga előtt. Arcára az a durcás kifejezés ült, amikor még a sírnál ácsorgott és a fiúra várt. Megmozgatta a vállait, zöld szemecskéi pedig összeszűkültek, ahogy azt figyelte, amint Julien nekiadta a pulcsiját. Lassan kinyújtotta a kezét és elvette a meleg pulcsit, amit aztán a vállára terített és jól összehúzta maga előtt. Hálásan pislogott a fiúra, aki közben most már a nyakláncát mutogatta neki. Egy sóhajtással és szemforgatással jelezte, hogy nem igazán ezért jött ide és jó lenne a tárgyra térni. A bocsánatkérésre bólintott és elindult a fiú után. - Szóval? - próbálta tartani az iramot, az ideiglenes ruhadarabját pedig még jobban maga köré vonta és ügetve szökdécselt a fiú után, akit hamarosan utol is ért. - Kit keresünk? Aranyosan pillogott most már a fiúra. Az előbbi dühkirohanása mostanra már elmúlt és elővette az aranyos énjét, amit amúgy is "használt". Sóhajtva megdörzsölte a szemeit és elfojtott egy ásítást, azután pedig a sírokra vésett nevek tanulmányozásába kezdett. Nem tudta, hogy mennyi idő volt, de kezdett álmos lenni és hát akkor el kell menni aludni. De itt nem lehet... - Áááá! - sikított valaki, azután pedig tompa puffanást lehetett hallani. Az eddig a fán ülő varjú hirtelen felröppent a fáról, elsuhant a fiú előtt, aztán eltűnt az éjszakában. Az előbb sikított lány a földön hasalt és a bokáját tapogatta. Az előbb elég rendesen eltanyált az egyik sír kiálló deszkájában, vagy mi volt az. A bokájának valószínűleg nem lett baja, de akkor, hirtelen nagyon megijedt és hát sikított is.
|
|
|
|
Julien Armand Saint-Venant INAKTÍV
Havas Julien || Mikulikánus offline RPG hsz: 108 Összes hsz: 2307
|
Ölelkezz, ne háborúzz! Írta: 2014. szeptember 13. 23:31
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=384184#post384184][b]Julien Armand Saint-Venant - 2014.09.13. 23:31[/b][/url] Igyekszik ám ő arra, hogy a tipikus bűnbánó kiskutyaszemeit előszedje, és sikeresen alkalmazza is a másikon, hogy ugyan ne akarja már letépni olyan hévvel a fejét. Na jó, azért annyira nem durva a helyzet, ezt ő is látja, hiszen nem folytatja olyan hosszan, és nem is nyúl a nyaka után, hogy elkapja és jól megszorongassa. Már csak az kellett volna.. Mondjuk, iszonyat hangosan tud visítani, az már jó mentési módszer, hiszen felveri a fél falut. Az ugyan már mindegy lenne, hogy szép kis büntetést kapnának azért, mert kiszöktek a kastélyból. Mindegy is. - Egy óra? – még bután is pislog, a nem létező karóráját megnézve, állát ütögetve egyezteti az időt, amelyet maximum zsigerei jelezhetnek, mert karórája rég nincs, elhagyta őket, vagy, mint az utolsót, összetörte, amikor ő maga is vágódott egy nagyot. - Óóóóó! Hát egy óra! Késik, nem tudni, mikor mennyi pontosan. – csóválja meg a fejét, az amúgy igen mókás magyarázatát, de no. Az volt a cél, hogy a másik ne kiabáljon tovább, mert még a végén egy aranyos temetőőr idetéved, vagy falulakó, aztán jaj lesz nekik, futhatnak hazáig, ott pedig lapos kúszásban a körlet felé. Nem hiszi, hogy az éjjeli szökevényeket olyannyira kedvelik a prefektusok – maximum büntetni, de azt nagyon. Megdörzsöli a fülét, amikor a lányka befejezte a mondandóját, mert tény, számára hangos volt, de csak kissé csengett tőle hallójárata. Miután felkerült a másikra a pulcsi, ő maga pedig totál szokványosan ácsorog a hidegben, még mindig a láncát fényezve, amely, annyira nem kötötte le a lánykát, mint amennyire remélte. Pedig tök gondosan készítette el, hogy tényleg olyan legyen, mint amit azon a rajzon látott, de hát, nem biztos, hogy egy képregény amúgy hiteles képet ad, de üsse kavics. Nem ezen téma szakértője. Kis libabőr jelenik meg karján, amikor már sétál, de nem veszi fel, ennyit még elbír, szerencséje, hogy nemigen van télen sem gondja a hideggel, olyannyira nem, hogy rohant már ki alsóban a hóba, miközben anyja teli torokból üvöltözött vele. Jó, megfázott kicsit, de semmi komolyabbat nem kapott el. A hülyéknek áll a szerencse, tudja ő ezt. - Ühm, keresünk.. keresünk egy nagyon régi sír. Az ott van rajt, hogy.. – nézelődik körbe, de igazából fogalma sincs, mit, vagy kit keres. Random ötlet volt, nem is gondolta, hogy valaki vevő lesz rá, így kész terve nemigen volt még most sem, így majd ugyanolyan random módon fog választani valamit. Amúgy is az a legjobb. De mire bármit kinyöghetne, már csak annyira marad ideje, hogy ő is választ visítson a sikításra, megpördül tengelye körül, és a pálcát maga elé tartva, a „célpontra” szegezve készen áll arra, hogy leátkozzon mindenkit, aki csak támadni akar, de azt tapasztalja, hogy senki nem áll vele szembe. - Mi a.. – pislog, majd végül tekintetét leejtve tekint a földön hasalóra. A pálcát eldugja ismét, visszalépked hozzá, és leguggolva mellé, karját finoman megfogva húzza fel ülésbe, és kíváncsian pislog rá a gyér pálcafényben. - Minden lenni oké? – érdeklődik, mert igazából fogalma sincs arról, hogy mi is történt. Vagyis, sejtése van, de hát, amilyen katasztrófaelméletei vannak, simán rábökné, hogy egy zombi nyúlt ki, és ejtette el. Jobb, ha ezt nem rá bízzuk.
|
|
|
|
Szentesi Alíz Zsófia INAKTÍV
tulipánhercegnő offline RPG hsz: 230 Összes hsz: 1276
|
Irány a gyengusz... Írta: 2014. szeptember 17. 21:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=386880#post386880][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2014.09.17. 21:43[/b][/url] Pedig milyen szépen indult a napja! A reggele meg az egész délelőttje olyan fantasztikus volt, aztán így estére minden elromlott. Olyan gyorsan rohant az idő, hogy ő maga is csak kapkodódott, alig figyelt arra, hogy mit csinált és puff, ez lett a vége. Persze most nem az idő miatt, hanem egy kiálló deszka miatt esett el, de a kettőt ugyanannak nézi. A földön csücsült, mindkét tenyerét a bokájára szorította és lefelé görbülő szájszegletekkel nézett fel az előbb visított fiúra. Egy szemforgatás után lassan elvette az kezeit, óvatosan megmozgatta a lábát és amikor a nulla orvosi tudományával megállapította, hogy nincs komolyabb baja, felhúzta a "sebesült" lábát és rámosolygott a fiúra. - Nincs baj - sóhajtotta és körülnézett a kihalt temetőben. Minden olyan... sötét és kihalt volt. Mint egy temető. Jó, ezzel nem mondtunk túl sok újdonságot, de még is hátborzongató egy hely volt. Így, a földön ülve talán még ijesztőbb a fölé magasodó, kopár fákkal, a mellettük felállított sírokkal, összedőlt vázákkal, és még sorolhatnám. Épeszű ember nem merészkedett volna ide ilyenkor, de hát a fiú, akivel most ő épp itt tartózkodott nem volt éppen épeszű. Persze volt ész abban a kis buksijában, de nagyon jól tudta a vörös, hogy kedveli a nagyon extrém és idióta helyzeteket, mint például ez. - Hol van a sír? Melyik lesz az? - nézett körbe tanácstalanul, miután rájött, hogy miért is voltak a temetőben hajnali kettő körül. Már az is csoda volt, hogy aludni látta az alvászavaros szobatársát, nem hogy az a tény: még nem kapták el őket. Pontosabban csak őt, a zizzent Venant gyerek úgy tíz perce jöhetett, ő meg már úgy másfél órája itt álldogált. Másfél óra... milyen hosszú idő is volt. Újra körbenézett, aztán rájött, hogy még mindig a hideg földön ücsörgött, ezért muszáj volt felállnia. Kezeit a fiú vállára téve ügyelve rá, hogy ne nehezedjen rá nagyon a mellette térdelőre felállt és újra körbenézett, mintha nem történt volna semmi sem. Oldalra lépett, hogy kipróbálja: mennyire esett bántódása a lábának, amikor elvesztette az egyensúlyát, így kénytelen volt megkapaszkodni a fiú alkarjában, amennyiben már felállt, ellenkező esetben viszont a kócos hajba csimpaszkodni. - Oké... bocsi - nézett bocsánatkérő arccal a társára, aztán megfordult és most már magabiztosabban masírozott oda az egyik közeli még jó állapotú sírhoz. - Ez? Ö... O... Ó... Ózdronay Gábor Ádám. Hmm... Nem nézett vissza a fiúra, csak a karjait összefonva ácsorgott a sír előtt. Alig bírta kinyögni azt a nevet, amit belevéstek sírba, de hát őszintén, hogy lehet valakinek ennyire fura neve?
|
|
|
|
Julien Armand Saint-Venant INAKTÍV
Havas Julien || Mikulikánus offline RPG hsz: 108 Összes hsz: 2307
|
Ott túlságosan egészségszag van... Írta: 2014. szeptember 18. 14:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=387126#post387126][b]Julien Armand Saint-Venant - 2014.09.18. 14:54[/b][/url] A legtöbb esetben felnevet, ha valaki felbukik a közelében, de most inkább meglepte a dolog, mintsem megnevettette. Hangot is adott neki, kissé visszhangot gerjesztve ezzel, és reméli, hogy senkit nem sikerült felvernie se neki, se a lánykának a sikítással. Legfőképp a temetőgondnokot nem, ha létezik ilyen. Ha létezik. Nem ismeri a helyet, de az esetek nagy százalékában létezik ilyen. Nem érti, hogy valaki hogy képes amúgy temető mellett, vagy annak valamelyik pontján élni. Mondjuk, a szomszédság csendes, meg úgy az egész hely, ami valakiknek fontos szempont de.. nem, őt a hideg rázza még a gondolattól is. Annyira nem eszement, hogy több időt töltsön egy ilyen helyen, mint amennyit kellene, főleg, nem napokat, heteket. Meg is rázza a fejét, látványosan, aminek okát nem tudja a másik, mivel nem hangosan gondolkodott, így meglehet, kicsit bolondnak nézi, hogy csak úgy ilyeneket tesz. Elbambult kicsit, ennyi belefér. - Akkor jó, ha nincs. Nem nagyon fájni? – pillant le a szorongatott bokára, de nemigen lát semmi olyat, ami bajforrás lehet, ámbár a kezecskéktől nagyon nem is láthatja a bokáját, mivel takarásban van. De ennyitől csak nem tört ki, esett már sokkal nagyobbat, meg kényesebb helyre, arcra, fejre, de még mindig itt van, és csak ütődöttebb lett, semmi több. Bár, mondjuk nem ilyen nyugton ücsörögne, ha törésről lenne szó, hiszen még a lábujjtörés is iszonyat fájdalmas volt anno, ordított is, mint akit nyúznak. Na de most nem akar ismét elbambulni, így inkább a kérdésre koncentrál. Elhangozta után megemeli kicsit magát, de még mindig egy szintben van nagyjából a leányzóval, és tekergeti kezdi nyakát, körbe-körbe keresgélve, de hát, sötétben nemigen fog semmit sem látni. - Ühm.. hát ööö.. – nézelődik tovább, hááátha, de nem, nem lesz okosabb, így csak saccol mi merre hány méter. Még ha világít is, azzal sem megy sokra. Francba, hogy nem lát olyan jól éjjel, mint egy macska. - Arra. Talán. – emeli fel a kezét, és mutat egy irányba, amit helyesnek vél. Ugyan, még mindig nincs terve, hogy melyiket akarja, mit nézett ki, mert hát, nem nézett ki semmit, de majd improvizál. Mert csak. Így az irány is csak megszületik, többet nem is mond, csak némán pislant a másikra, mikor belékapaszkodva igyekszik felállni. Nem moccan, hagyja, hogy most támasztéknak, mankónak használják, és csak lassan emelkedik meg, mikor már a lányka is ácsorog, és igyekszik kipróbálnia, mennyire működik a lába. Nagyban nézelődik is, úgy néz ki, minden klappol, így már nézelődik is, hogy merre menjenek ténylegesen, de hopp, ismét meglepő fordulat. Nem visít fel ugyan, csak nagyokat pislant, amikor ismét megkapaszkodnak benne. Előre görnyed kicsit, elkapja a karját, és kérdőn pillant rá, hogy mennyire oké a dolog? - Nem lenni semmi gond. – legyint végül, és utána lépdel a sírhoz, ki tudja, megint mankónak kell-e majd, vagy valami, mindenesetre figyel, hogy ha borul, ott legyen, mert ő viszonylag puhább, mint az anyaföld. Megállva hajol le, olvas ő is, és mikor meghallja a felolvasott nevet, hunyorogva mered hol a sírra, hol a lányra. - Mi? – bukik ki belőle, mert ez neki túl sok volt mára. Ez magyar név? Hát ööö.. Még a „dz”, „dzs” hangokkal sem tud mit kezdeni, hát még ez. Kész agyhalál. - Osz.. Oz.. Ozdonai? – nem, csűri, csavarja, de a sok magánhangzó egymás mellett nem jön ajkaira, pedig nekik is vannak fura a szavai, no meg a francia sem a legegyszerűbb, de mind tudjuk, hogy a magyar az egyik legnehezebb. - Ovalami. Ezt lehetetlen kimondani nekem. Ilyen név nem is lenni! – puffog, de már csak azért, mert zavarja, hogy neki nem ment olyan jól, mint neki.
|
|
|
|
Szentesi Alíz Zsófia INAKTÍV
tulipánhercegnő offline RPG hsz: 230 Összes hsz: 1276
|
Akkor hova...? Írta: 2014. szeptember 18. 21:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=387503#post387503][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2014.09.18. 21:43[/b][/url] - Nem fáj, tényleg - bólintott a fiú kérdésére aztán lassan feltápászkodott és mintha semmi sem történt volna a bokájával, az egyik kimondhatatlan nevű emberke sírjához lépdelt. Neki annyira nem esett nehezére az, hogy kiejtse a vezetéknevet, a francia társának már annál inkább. Mosolyogva és mellei előtt összefont karral ácsorgott a sír szélénél és amíg társa a névvel vacillált, ő végigfuttatta zöldjeit az elkopott síron. Különben egész szép lehetett, amikor még új lehetett. Körülbelül három éve. Látszott rajta, hogy jó ideje nem ápolták már, de ő még mindig szépnek találta. Valamikor fehér lehetett, talán márvány, de ebben nem volt biztos. Szóval fehér, az oldala enyhén lecsiszolt és cikk-cakkos. Különben egész szép volt, a támlája két oldalán egy-egy elkopott, szürke korsó állt a sírhoz rögzítve. A jobb oldali eldőlt már, a bal viszont még állt. Lehet, hogy ez a vázára tekeredett gazok miatt volt. A szürkévé színeződött sír mellett eléggé megnőtt a fű, holott ahol ők álltak, elég kicsi gaz nőtt. A fiú próbálkozásán újra elmosolyodott, aztán felé fordult, közben mutogatni kezdett a név felé. - Ózd - ro - nay - magyarázta lassan, tagoltan, közben mutatóujjával így távolról próbálta kettéválasztani szótagokká a nehezen kimondható nevet. Így utólag most már neki is csak szótagolva sikerült volna kimondani ezt a nevet, mert hát azért tényleg furcsa név volt. Leengedte és újra összefonta a karjait maga előtt, összehúzva magán az előbb kapott pulcsit. Csak ekkor döbbent rá, hogy a mellette álló fiú pólóban ácsorgott a hidegben. Nem tudta pontosan, hogy hány óra lehetett, de hogy az idő nagyon hűvös volt, az biztos. - Nem.. fázol? - nézett fel a fiúra pislogva. Biztos volt benne, hogy a válasz igen lesz... mert hát akkor nagyon szívesen visszaadná a pulcsit a tulajdonosnak. Végül is ő elvan, hiszen melegen öltözött fel arra az eshetőségre, hogy Julien késni fog. És hát késett is... egy órát. Megrázta a fejét és felpislogott a fiúra. Zöld bogárszemecskéi nagyra nyíltak, pici kezeit a pulcsi ujjába rejtette, hogy az ujjai se fázzanak le. Lassan pislogott és próbálta gondolatban szuggerálni a másikat, hogy fázzon. Semmiképpen sem szerette volna, ha megfázik az ifjú Venant. Akkor inkább már ő lesz beteg, legalább nem kell bejárnia órákra...
|
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2014. szeptember 21. 12:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=388774#post388774][b]Kilt Zoltán - 2014.09.21. 12:05[/b][/url] MizaAz első kérdése váratlanul ért, de nem lepődtem meg rajta. Minden normális ember megkérdezi egy másik normálisnak tűnő embertől, aki éjjel a temetőben járkál. Hogy mit is keresek itt? Nem könnyű megfogalmazni, de én mégis megpróbáltam. - Nos az az igazság, hogy a temető előtt van egy fa. Annak a tövében ültem, és olvastam. Azután megláttam, hogy valaki bement a temetőbe és már sötétedett. Gondoltam hogy remek társaság lesz, és vele mehetek vissza a kastélybaTömören ennyit tudtam mondani. Aztán hirtelen egy jeges kéz érintését éreztem a karomon, majd ez a hideg kéz húzni kezdett. hagytam magam, hiszen fülem érzékelte hogy a kapu nyikorgott. Azonnal hagytam, hogy biztonságos helyre húzzon. Majd hirtelen az érintését nem éreztem. Megijedtem, hogy lebukott volna? Az nem lehet, hiszen én voltam hátul, engem kellett, hogy észrevegyenek. Kis idő múlva a lány hozzám szólt. Sajnálja a pokrócot? Leesett. Míg biztonságos helyre mentünk, addig az említett tárgy maradt a helyén. Sebaj, nem ez a legfontosabb, hanem, hogy nem buktunk le. - Várj egy kicsit! Te nagyon fázhatsz, hiszen hideg a kezed. Van egy ötletem, ha megengeded.Reméltem, hogy még annyit engedett, hogy finoman átöleljem és kicsit fel tudjam így melegíteni. Ha azt nem is engedte, akkor sincs veszve minden, mert akkor meg a kezeit elkaptam és legalább abba csiholtam egy kis testhőmérsékletet. Amint a vész elhárult, az járt a fejemben, hogy ideje visszamenni a kastélyba. Reméltem ő is így gondolta.
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|
Nemes L. Izabella INAKTÍV
bejegyzett terromágus offline RPG hsz: 816 Összes hsz: 21707
|
Írta: 2014. szeptember 21. 17:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=389147#post389147][b]Nemes L. Izabella - 2014.09.21. 17:55[/b][/url] ZoliMájus 14. 20:49 ° zárás
Az idő egyre hűvösebb, a percek is egyre gyorsabban telnek, így minden esélye meg van annak, hogy hamarosan jön egy prefektus és... na, hát akkor nekünk végünk. Nem szerettem volna, ha elkapnak, mert hát anyuéktól azt hiszem kétszer jobban kikapnék, mint Doltól... vagy a kék prefiktől, már ha valamelyikük sétálna erre. Egyelőre viszont még csend volt és nyugalom, csak a szél által lengetett fák ágai csaptak zajt, de azok sem olyan nagyot. Közben egy pokróc is a vállamra került, na meg a padon is helyet foglaltam. A kissé nem ideillő kérdésemen látszott, hogy meglepődött a fiú, de hát nem hibáztattam érte. Tényleg, miért is kérdeztem ilyet? - Az a valaki én voltam? - kérdeztem félénken. Nem terveztem, hogy elárulom neki, én miért jöttem ki ide, az hadd legyen az én dolgom. Így csak a fákra vándoroltattam a tekintetem és a szél által lengetett lombkoronát figyeltem. Csodálatos hangot adott ki, amit én bár tompán hallottam, még is nagyszerű volt. Ekkor megnyikordult a kapu, fejem a hang irányába kaptam és már talpon is voltam, hogy a fiú csuklóját megragadva a falhoz húzzam őt, mielőtt az ismeretlen észrevett volna minket. Szorosan a falhoz nyomtam, én magam pedig amennyire csak tudtam, előkúsztam, hogy jobban lássam az idegent. Az árny felvéve a padon hagyott pokrócot, azután úgy, ahogy jött, kilibbent a kapun. Átcsúsztam a ház másik oldalára és a sötétségbe olvadva követtem egészen addig, amíg el nem fogyott a fal. Fájdalmas arccal fordultam vissza a fiúhoz, de a bocsánatkérésemet nem biztos, hogy hallotta. - ... tényleg sajnálom - motyogtam még újra és kikukkantottam a fal mögül. Az idegen betért a falu szélén álló házba és a fény is kigyúlt már, amikor a fiú megérintette a kezem. Összerezzentem és megráztam a fejem, közben visszanéztem rá. - Nem fázok - motyogtam és tettem egy lépést oldalra, ezzel jelezve, hogy mennünk kellene már. Biztos, hogy nagyon késő volt és én tényleg nem akartam már kint maradni, kiszellőztettem a fejem, így hacsak ő nem maradna, számomra véget ért a kiruccanás. - Én megyek. Hangom még halkabb volt tekintve, hogy most közel álltam hozzá. Válaszát meg sem várva rámosolyogtam elköszönésképp, aztán a ház nyújtotta sötétségből elválva kilibbentem a kapun és igyekeztem úgy felsietni a kastélyba, hogy folyamatosan takarásban legyek. Már csak az kellene, hogy valaki a visszaúton csípne el... na, ahhoz már tényleg nagy pech kell.
|
|
|
|
Julien Armand Saint-Venant INAKTÍV
Havas Julien || Mikulikánus offline RPG hsz: 108 Összes hsz: 2307
|
kajaillat ölelésébe *-* Írta: 2014. szeptember 22. 22:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=390119#post390119][b]Julien Armand Saint-Venant - 2014.09.22. 22:47[/b][/url] Azért még egy ideig figyeli azt a bokát, hogy tényleg úgy van-e, ahogy mondja, mert hát, saját magból kiindulva néha szépít az ember a valóságon, hogy ne tűnjön olyan elesettnek, vagy épp gyengének. Nem az van, hogy Julien a lovagiasság mintaképe, de ha látja, hogy nagy a gáz, felkapja a hátára, és visszasétál vele a kastélyba. Azonban, újabb szavak, és úgy néz ki, valósak is. Így, ez elmarad, egyelőre. Mármint, a visszatérés. - Oké, oké, elhinni. – bólint, és tartja fel a kezeit megadóan, hogy nem faggatja tovább erről, és fejben már lapoz is. A név, az a bugyuta név az, ami legközelebb már olyannyira foglalkoztatja őt. Bosszút tekintete még mindig él, és még mindig nem képes elfogadni, hogy ez tényleg létező név, és nem, valaki odafirkálta csak, hogy a gyenge magyaros kisdiák jót szívjon. Persze, ha tudná, mennyire cifrább nevek léteznek emellett, akkor most nem lenne ez, viszont, addig kimorogja magát ezen. Végül inkább csak megrázza a fejét, és legyintve egyenesedik ki. elhiszi már, hogy létezik, de nem is lett a kedvence. Amennyire lusta tanulni, annyira bosszantja az is, hogy mennyivel ügyetlenebb, mint mondjuk ha németül beszélne. Fogalma sincs, hogy azt hogy tanulta meg annyira, amennyire a magyart nem. Na mindegy, majd változtat rajta. ahogy viszont mutogatni, és szótagolni kezd neki, kissé hunyorogva figyel, vakarja meg a fejét, miközben összeegyezteti a leírtat az elhangzottal, majd kezét leeresztve szusszan egyet. Kedves tőle, hogy tanárnéniset játszik. - Ozronay.. nem.. – áll meg, és jó párszor a „ZDR” betűhármast ismételgeti halkan, hogy ne törjön már bele így a nyelve. Végül, kihúzza magát, mint egy büszke kisdiák, és rávigyorog a lányra. - Ozdronay. Aaaaaa! – csapja össze tenyereit. Kész, sikerült, bár még mindig morog magában, és nem biztos, hogy még egyszer menne neki most ilyen szépen. Nem is érdekes, az, hogy így ki tudta mondani, elaltatja benne a dolgot, nem kattog rajta annyira, és már inkább kész azzal foglalkozni, amiért jöttek, és ami miatt itt van. Fogy az idő, a levegő hűvösebb már, de még mindig nincs gondja vele, ha lúdbőrzik is a karja, fel sem veszi, mert a hő, amit érzékel, neki baromi kellemes. - Mmm? – kapja fel a fejét a kérdésre, mert igen elbambult, hiszen terveli, hogy mivel kezdjenek, majd miután megrázta a fejét, hogy oda is tudjon figyelni, lepillantott magára. Elnézi pár pillanatig a póló ujját, a karját, majd megvonva a vállát, visszapillant rá. - Áhh, nem. Nyár. Az lenni még. – meg a kis fejedben, az is biztos. Inkább leguggol, és onnan pillant fel rá. - No, megidézni akkor szellem? – kérdő pillantás, hogy a másik még mindig akarja-e, mert nem erőlteti rá, ha már más tervei akadtak. Sosem lehet tudni.
|
|
|
|
Szentesi Alíz Zsófia INAKTÍV
tulipánhercegnő offline RPG hsz: 230 Összes hsz: 1276
|
Éhes vagy? :D Írta: 2014. október 4. 16:09
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=398160#post398160][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2014.10.04. 16:09[/b][/url] Nem sokszor történt már vele olyan dolog, hogy elesett olyan kis dolgokban, mint a földből kiálló sírdarab. Általában ügyes lány ő, de lehet, hogy túlságosan izgatott volt emiatt a szellemidézés miatt. Még sosem csinált ilyet és nem is tudta, hogy hogyan kellene elkezdeni, de hát amikor megígérte a fiúnak, olyan magabiztos volt, hogy még a legjobban ismerő ember sem mondta volna meg, hogy egy kicsit félt. Igen, félt. Félt attól, hogy valami rosszul sül majd el, hogy valaki megsérül - kettejük közül - és valami komolyabb baj történik. Aztán a komolyabb baj csak a késés, utána pedig a bokaficam lett. Ezek pedig nem olyan nagy gondok, Juliennek biztos nem. Meglepő módon azonban ő sem érzett még nagy fájdalmat, ami miatt szólnia kellett volna, tehát csendben maradt és a sí előtt éppen próbálta magának és a fiúnak is kibogarászni a nevet. Tényleg nagyon furcsa volt, hosszú és legfőképp kiejthetetlen. Még neki is, magyar lévén, belebotlott a nyelve a szóba. Már sajnálta is a férfi esetleges gyerekeit, hogy ezzel a névvel kellett élniük. Szegénykék... Na de vissza a temetőben sutyorgó két alakra, főleg pedig a lányra. Az ideiglenes tanárnénis viselkedésével Julien ki tudta ejteni a nevet, ami egész szépen hangzott. - Pontosan. Fura egy név - csóválta meg a fejét, miközben felnézett a fiúra. Szemei a sötétségben is vidáman csillogtak, arra várva, hogy végre elkezdjék azt, amiért idejöttek. A bokaficam és a késés már rég eltűnt, elnyelte a sötétség, helyette pedig két alak van, akik közül az egyik hangosan kalapáló szívvel gondol arra, hogy sikerül-e a dolog. Mert hát sikerülnie kell, nem szeretett volna hiába idejönni. A fiútól kapott kabátot még jobban maga köré húzza, mert hiába van hát nyár, azért este még is csak fázni szokott évszaktól függetlenül. Annak pedig végtelenül örült, hogy Julien nemet mondott és nem kérte vissza a kabátját, így legalább lesz valami, ami melegen tartja, amíg el nem kapják őket, vagy jobb esetben, amíg meg nem unják a dolgot. Annak ellenére, hogy az előbb még azt akarta, hogy fázzon a fiú, most rögtön megváltozott a véleménye. Ha nem fázik, akkor nem fázik, végül is... akár hogy is, muszáj lesz valahogy bemennie az órákra, mert hát a szobatársai csak elvinnék neki a házit. Azt már nem, akkor inkább beül. - Csináltál már ilyet? - fordult újra a társa felé. Az iskolát most teljesen ki akarta zárni, nem akart arra gondolni, hogy holnap, vagy holnap után már órái lesznek, ahol kénytelen megjelenni. Persze örül ő, hogy ilyen iskolába járhat, már szerzett barátokat is, de még is csak iskola az iskola. Az iskolát pedig köztudottan mindenki gyűlöli a szíve mélyén. - Hogy kezdjünk neki? Mit kell csinálni? Be kellene vallnia most már magának, hogy elkezdett izgulni. Hangjában még nem érződött ez az egész, meg csak egy kis bizsergés járta át a testét, de az a kicsi nemsokára nagyon nagy lesz és legfőképp a hasa fogja nagyon megszenvedni ezt az egészet. Azt viszont nem szerette, ha izgalmában görcsölni kezdett a pocakja, az sosem jó. Akkor inkább már a félelem...
|
|
|
|
Julien Armand Saint-Venant INAKTÍV
Havas Julien || Mikulikánus offline RPG hsz: 108 Összes hsz: 2307
|
Mindig :3 Írta: 2014. október 4. 23:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=398555#post398555][b]Julien Armand Saint-Venant - 2014.10.04. 23:41[/b][/url] Amikor először jöttek ide nyaralni, és először hallotta ezt a nyelvet, még nem gondolta volna álmában sem, hogy ő valaha ezen nyelven fog kommunikálni, olyan szinten, amely több, mint amit a turisták tudnak. Azt, hogy valaha ilyen gondja lesz majd a szavakkal, mondatszerkezettel, bármivel. Igaz, akkor még csak nyaralásnak indult az egész dolog, nem pedig letelepedésnek. Eltelt már azóta némi idő, és a nem várt dolog bekövetkezett, már beszél a nyelven, de még messze nem tökéletes, és tudja, hogy sosem lesz az. Elég, ha csak az akcentusát vesszük, ami miatt sosem fog egy szép kiejtésű ember lenni magyar terén. De mindegy is, most kapott egy röpke tanórát, egy kis tudást, és jobb lett valamennyivel. Abban a percben, mert lehet, hogy holnapra már semmi nem marad meg belőle. Azért többet kell majd ezt még gyakorolnia, a szobájában a könyvek fölött, de még nem jött el annak az ideje. Még. A lány szavaira is csak megcsóválja a fejét, mintha hatalmas gondban lenne még mindig, pedig már rég ellapozott, de hát, ami kell, az kell. - Nálatok mind név ilyen fura? – kérdi, mert hát, a lánynak csak több tudása, mint neki, aki alig hallott kb egy tucat családnevet, és akinek még a „Kovács” és egyéb egyszerű nevek is furák. Aztán az már más kérdés, hogy ez visszafele is működik, mert az ő neve pedig az ittenieknek nem egyszerű. Ilyen a világ, mióta leomlott Bábel tornya, és eltűnt a közös nyelv. Nem érdemes belemenni a dologba, hiszen sokkal fontosabb dolog is van ennél, pontosabban az, amiért idejöttek, hogy rontsák a levegőt, és még jól szabályt is szegjenek, közösen. Mert úgy sokkal viccesebb, tény és való. Már csak az a kérdés, pontosan hogy is kezdjen neki. Az időjárás kérdése nem sokáig lebeg köztük, hisz tökéletes megmutatja a lánynak, hogy mennyire nem fagyos, és, hogy azért is ajánlotta fel ilyen könnyedén saját holmiját neki. Nemhiába, a lányok nem szokták olyan jól bírni, mit a fiúk, ez tény. Illetve, a mama szerint ő sem bírja, és 15 foknál már igenis húzzon pulóvert, csak hát, most nincs itt, hogy ilyennel üldözze. Szerencsére. Szeret ennyire szabad lenni, sőt.. - Ühm.. Elmélet. Olvasni róla nemrég, onnan. Gyakorlat még nem. De elkezdeni kell, valahol. Hát itt, ni, pont jó lesz hely. – húzza ki magát, hogy ő tanult hülye ám, nem csak tetteti. Olyannyira tanult, hogy egy könyvben olvasta csak a dolgot, és az se szakkönyv volt. De hát mindegy, magyarázd meg a bolondnak, hogy miért nem kellene. Inkább azzal foglalatoskodik, hogy spéci lámpáját beizzítva teszi középre. Igaz, ott gyertyák voltak, mármint a könyvben, de hát, nem tudott sehonnan sem csenni párat, így maradt ez a megoldás. Hátha jó lesz, beválik, és valamit elérnek vele. Vagy épp semmit sem. - Úgy kezdjünk neki, hogy így.. körbeülni lámpa. – mutat le a már égő testre és oda is húzódik. – Aztán hívni kell szellem, hogy jelenjen meg, majd ööö.. – vakarja meg a fejét, és gyorsan elgondolkodik, itt mi jön. Eltelik némi idő, mire végigmegy a lépéseken, és kihúzva magát, ismét okosnak véli agyát. - Kell koncentrálni, úgy, hogy fogni egymás keze. És kántálni valami bugyutaság, ekkor pedig, ha jó, akkor jönni fog, siker lesz. – vigyorog mint a tejbetök, hogy most majd jól megcsinálják a semmit. Azért jóval bonyolultabb egy ilyen, de az ő lökött agyában ez ilyen egyszerűen létezik.
|
|
|
|
Szentesi Alíz Zsófia INAKTÍV
tulipánhercegnő offline RPG hsz: 230 Összes hsz: 1276
|
Nem csalódtam benned :D Írta: 2014. október 5. 13:24
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=398737#post398737][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2014.10.05. 13:24[/b][/url] Minden jóban van valami rossz és itt talán most az a jó, hogy valami új dolgot próbálhat ki. Sosem csinált még ilyet, nem is tudja, hogy hogy kezdjen neki, szóval most teljes mértékben a fiúra bízta magát. Nagyon remélte, hogy a másik tapasztaltabb ebben, mint ő, hiszen még abban sem volt biztos, hogy a szellem idézést lehet ketten csinálni. Be kell vallnia, hogy ebben a témában nagyon tapasztalatlan, pedig sok dolgot kipróbált ám ő! Még a bungee-jumping-ot is kipróbálta egyszer a nevelőszüleivel, még tavaly előtt. Nagyon jól érezte magát, aztán raftingoltak, hegyet másztak, és ha jól emlékszik, valamikor még nagyon a családhoz kerülése idején a Grand-canyonba is elvitték. A húgával ott vesztek össze legelőször és hát nem utoljára. De vissza a temetőbe, ezen sok dolog kipróbálása után nem maradhatott el a jó öreg szellemidézés, méghozzá egy temetőben. Azt hinné az ember, hogy ezt szobában szokás csinálni, valamelyik halott rokonon, akivel vagy nagyon szerették egymást, vagy nagyon utálták egymást. Ez a két lehetőség van, igen. Ebben az esetben most viszont egyikük sem ismeri az illetőt, ezt pedig abból lehetne megállapítani, hogy a fiú alig bírta kiejteni a nevet és méghozzá nem is magyar, a lány pedig biztos emlékezett volna, ha van egy ilyen ismerőse. Egy ilyen furcsa nevű ismerőse. Tétlenül álldogált a fiú mellett, arra várva, hogy a társa elmagyarázza a dolgok menetét. Látszott Julienen, hogy ő maga sem tudja, hogy kezdjenek hozzá, de nem kérdőjelezte meg a dolgot. - Hmm - sóhajtotta a szavakra, amelyek a tanult hülye szájából hangzottak el. Csak olvasta? Méghozzá valami újságban, vagy valami ócska könyvben? Hát ez nem sokat segít, de azért köszönjük szépen a szép megfogalmazást. A lámpa közben középre kerül, a fiú pedig folytatja a mondandóját. Végül is ő olvasott róla, neki kell hinni, ha valamit elrontanak, majd ráfogja Julienre, hát na, az ő ötlete volt. Közben az említett már le is ült a lámpa mellé, így most rajta volt a sor, hogy lehuppanjon és elkezdődjön a.. szertartás? Kezét a másik felé nyújtotta, mert ahogy mondta, meg kell fogni egymást kacsóját. - Most? - nézett pislogva a fiúra, miután enyhén megszorította a másik kezét. Egyre jobban izgult már, nem tudta, hogy mire kell számítani, történik valami, vagy sem? Olyan ez, mint amikor a hullámvasúton arra számítasz, hogy hányni fogsz, pedig nem. Aztán pár perccel később még is kidobod a taccsot. Hát igen, ilyen érzés kerülgette most őt is, csak nem a hullámvasúton, hanem a temetőben. Sírok között...
|
|
|
|
Julien Armand Saint-Venant INAKTÍV
Havas Julien || Mikulikánus offline RPG hsz: 108 Összes hsz: 2307
|
Bennem nem is lehet :3 Írta: 2014. október 15. 21:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=404444#post404444][b]Julien Armand Saint-Venant - 2014.10.15. 21:08[/b][/url] Lassan azért kezdi érezni, hogy már nincs olyan meleg, mikor eljött a kastélyból. Sőt, talán akkor is csak a pulcsi miatt érezte így, no meg azért, mert sietett, és kutyafuttában kimelegedett. De erről nem szól semmit sem, nem is látszik rajta, csak a néha fel-felbukkanó libabőr jelzi, de ezt a másik felfoghatja annak, hogy a helytől jön ki rajta, vagy épp az izgalomtól. Sosem lehet jól le-, illetve kiolvasni a dolgaiból, épp mi mozgatja. Jelenleg a kaland, vagyis, a kalandnak tűnő alkalom. Ha a szellemidézés nem is jön be – ami sanszos, mert nem egy képzett embertől tanult, és maga sem lett az háromszori olvasás után, az már nagy kaland neki, és nyilván a lánynak is, hogy éjjel, ilyen későn kitörtek a lakrészükből, kicsit szabályt is szegtek, és még az hátravan, hogy visszamenjenek. Na az lesz még egy szép akció, de ne szaladjunk ennyire előre. Összedörzsöli a tenyereit, tipikusan úgy, mint aki épp nagy dolgot készül alkotni, és pár pillanatig csendben bámulja a lámpást. Felidéz magában mindet, amit olvasott, sorra veszi, hogy most, milyen feltételek adottak, és egészen elégedett a dolgokkal. No, valljuk be, egy temetőben nem is lehetne másképp a dolog, mint nyugalom, és csend. Elég fura lenne, de ne is merüljünk ebbe bele, inkább abba, ahogyan előre dől, és igazgatja a fényadót. Egészen belemerül a dolgokba, még krétát is hozott, de az a pulóvere zsebében lapul, na meg, nem is tudja, mit kéne felrajzolnia, mert annak a vázlatát elfelejtette eltenni, így erről a dologról egyelőre hallgat, és nem is biztos, hogy fel fogja hozni, ilyen hiányosan. A kis hangra csak összerezzen, mivel olyannyira nem itt járt agyban, hogy szinte megfeledkezett arról, hogy nem egyedül van, és figyelnie is kellene. De csak egy fejrázás, semmi több, most nem ontja a szavakat a semmire, inkább finoman fogja meg a másik kezét, húzza ki magát, és vigyorog. Szemeiben most csillan fel igazán a kalandvágy, na meg az izgalom, amely ezzel az egésszel jár, izeg-mozog, nem is bír a fenekén ülni, sanszos, hogy most simán lefutna egy maratoni távot, annyi energia lobbant fel benne. - Most, most.. most kezdődik! Remélni, hogy jó is, és jön szellem. Vagy olyasmi valami. – tanácstalanodik el egy kicsit, de el is illan, olyan hamar, mint ahogyan jött. Nem is teketóriázik tovább, csak lehunyja a szemeit, mint valami hatalmas sámánszerűség, aki nagyban koncentrál. Végül megnyílnak ajkai, és a szakadozós magyar helyett, francia nyelven kántál valamit, nem is összefüggő, nem is értelmes teljesen, de a szituációból kitalálhatja a lány is, hogy most nem a tegnapi híreket ismétli. A sorok rövidek, és ismétlődnek, majd végül elhallgat, és nagy szemekkel kezd körbe-körbe kutatni, mintha látni akarná az eredményt, már ha ilyen létezik. - Lenni itt valaki? Kopog három, hogy tudni erről! – szólal fel végül, mintha tényleg lenne kihez beszélnie. Próbálkozni csak szabad.
|
|
|
|
Szentesi Alíz Zsófia INAKTÍV
tulipánhercegnő offline RPG hsz: 230 Összes hsz: 1276
|
És ha én tudok? :3 Írta: 2014. október 19. 16:06
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=406430#post406430][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2014.10.19. 16:06[/b][/url] Most érezte csak igazán, hogy milyen jó is volt kiszökni ide, hogy milyen jó volt belemenni ebbe az egész dologba, hogy milyen jó volt ezt itt mind végrehajtani és, ha nem is sikerül ez az egész, akkor is elmondhatnák magukról, hogy igenis kipróbálták azt, amiről mások talán csak álmodoznak. Álmodoznak arról, hogy szellemet idézzenek, ami majd előbukkan és vagy kinyírja őket, vagy nem. Jó, erre még a hercegnő sem gondolt, de hát ez részletkérdés, van nála pálca, csak tud vele valamit kezdeni. Elvégre akármennyire is szellem az illető, valamennyire meg kell azt éreznie, hogy átrepült rajta egy átok. Vagy hát ott van az a kis ház, lábuk is van, tudnak futni, a falu sincs messze, okos a lány, feltalálja majd magát. A fiúért sem aggódik, ő sem hülye, hát csak tud kezdeni az esetlegesen felbukkanó szellemmel valamit. A földön ülve az izgatottság már teljesen eluralkodott rajta, lüktetett a feje, a pulzusa az egekbe szökött, legszívesebben körberohanná a temetőt és azt ordibálná, hogy: " Szellemek, gyertek elő!", vagy valami ilyesmit, csak hogy csináljon valamit. A büntetőmunkát azonban nagyon nem kedvelné, szóval mindenképpen a földön kellene maradnia, lehetőleg csendben. Utóbbit elszúrta már akkor, amikor leüvöltötte a srác fejét, de hát csak nem hallotta meg az egész falu... csak a fele. Ahogy Julien is leült és megfogták egymás kezét, érezte a fiún, hogy ő is ugyanannyira izgatott, mint ő. A lány szaporán pislogott, közben folyamatosan a lámpát nézte, ahogy az vibráló fényével félhomályba borította a temető azon részét, ahol most ők ültek, kéz a kézben és arra vártak, hogy történjen valami. Illetve a hercegnő várt valamire, pontosabban az előtte ülőre, hiszen ő elvileg már tapasztaltabb, neki kellene kezdenie, vagy valamit csinálnia. Ahogy lehunyta zöld szemeit, érezni kezdte a természetet. Érezte a szél simítását az arcán, a göröngyös földet maga alatt, hallotta a baglyok huhogását, a fák hajladozásának hangját, érezte a fiúból áradó izgalmat, hiszen ilyet érzett ő maga is. A francia szavakat halkan hallotta csak, számára beleveszett a szél suttogásába, a lány pedig végig csukott szemekkel ült.
|
|
|
|
Julien Armand Saint-Venant INAKTÍV
Havas Julien || Mikulikánus offline RPG hsz: 108 Összes hsz: 2307
|
De az lehetetlen! :o Írta: 2014. október 19. 21:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=406709#post406709][b]Julien Armand Saint-Venant - 2014.10.19. 21:04[/b][/url] A filmekben ezek az ötletek mindig rosszul sülnek el. Főleg, ha kissé belekerül a horrortéma, mert akkor biztos, hogy valami baltás gyilkos szelleme kerül elő, és következik a két órás menekülés, sikítás, hentelés. Nem nagy horror-rajongó, sőt, mondhatni némelyeket még unta is, amikor baráti köre leültette egy elé, hátha megijed. Persze volt, aminél borsódzott a háta, de ezek a kevéske esetek voltak. Azonban most nem egy horror filmet forgatnak körülöttük, így reméli, hogy nem kell majd két órán keresztül menekülniük, és sikítaniuk, miközben valami vadorzó kergeti őket. Na az meg a másik, hogy itt nemigen történhetnek meg olyanok, mint egy fikció szülte világban. Erős is lenne azért.. Az meg a másik, hogy nem is épp a legszakszerűbben végez ilyesmit. Ha kicsit több időt szánt volna ennek, és nem öt perc alatt döntötte volna el, hogy ilyet akar tenni, akkor most nagyobb lenne annak az esélye, hogy tényleg látnak szellemet, vagy legalább is, valamilyen módon kapcsolatba lépne velük – már ha ez valóban lehetséges, és ha nem lenne elég az, hogy a kastélyban is ólálkodik pár. De így leginkább a széllel kiabálhatnak teljes erővel, választ nem kapva. Na mindegy is, jó lesz ez így is, legalább elmondhatják majd, hogy megtették, megpróbálták, és milyen királyok voltak, mert még ki is lógtak. Na ezzel lesznek igazán királyok, a rossztevők körei közt, a tanárok már nemigen örülnének annak, ha visszahallanák, hogy hol is ólálkodtak ahelyett, hogy az igazak álmát aludták volna a puha ágyaikban. Ejnyee.. Azonban, most nem a királyságon van a szó. Julien koncentrál, motyog még egy darabig, majd felszólítja a semmit, hogy feleljen. Nem meglepő, hogy csak a feltámadó szellő által okozott levélsusogást kapja válaszul. Vár azért, még mindig izgul, és a lányka is már, vele szemben, érzi, és egyre jobban mocorog, mert nem bír megülni a fenekén. Sóhajt, mivel türelmetlen azért, és ismét felszólítja anyanyelvén a szellemet, de rájön, hogy lehet, hogy itt csak magyarul értenek a szellemek. Hát ez lehet a hiba! Köhint is, mielőtt megszólalna, és kihúzza magát. - Jelezni, bármely mód, ha itt van valakik! – mondja kicsit hangosabban, bénázva, de hátha.. hátha ez a kulcs. Addig is a lányra pillant, puskázik, mert látja, hogy behunyt szemekkel koncentrál, és így tesz maga is. Félreteszi a felébredő hiperaktivitását, lehunyja a szemeit, és tovább fogva a kezet, csukott szemmel koncentrál és vár, miközben karját ellepi a libabőr. A hűvös megjött, de a szellem már nem.. Még ilyet!
|
|
|
|
Szentesi Alíz Zsófia INAKTÍV
tulipánhercegnő offline RPG hsz: 230 Összes hsz: 1276
|
Semmi sem lehetetlen :3 Írta: 2014. október 24. 14:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=408862#post408862][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2014.10.24. 14:50[/b][/url] A temető már önmagában is elég gázos hely éjszaka, nem kell még elrontani azzal, hogy szellemet idézzenek, amiből lehet, hogy vagy egy tömeggyilkos, vagy pedig egy zombi lesz, amit majd képtelenség lesz visszaverni, leátkozni és megsemmisíteni. Tény, hogy nem olvasott, vagy látott még az iskola előtt olyan történeteket, amikben ilyen borzalmas dolgok történek, de szerencsére - vagy nem szerencsére - van egy nagyon kedves, szőke szobatársa, aki szinte profi az ilyen témákban, mint a horror, vagy a misztikus dolgok. Röviden: volt alkalma már belenézni ilyenekbe. A temetőben ülve jött csak rá a lányka, hogy talán neki is kutatnia kellett volna valamit ebben a témában, mert látszólag Juliennek még nem igen sikerül a dolog. Persze ezt úgy mondaná, mintha ő jobban tudná, hogy mit kell csinálni, pedig nem. Ha még utána is nézett volna a dolognak, akkor SE tudna most mit csinálni, jól ismeri magát, ugyanolyan ez, mint a tanulás: mindkettő öt percen belül kirepül a fejecskéjéből és semmire sem emlékszik. Meg hát más oka is van arra, hogy rosszabbak a jegyei, mint másnak, pedig tanul-ő, csak sosem jegyzem meg semmit. Meg általában mindig talál valami érdekesebb dolgot... vagy lemegy a erdőbe, vagy boldogítja a szobatársait. Esetleg még macskázik, de az utóbbi időben Poszeidón inkább felmenekül a polcon lévő kosarába és alszik, mint dorombol a gazdája ölében. Julien most újra próbálkozott, ezúttal magyarul, amit ugyan értett a lány, de próbált nem törődni vele. Lehunyt szemekkel szorította a fiú kezét és próbálta szuggerálni a szellemet, hogy jelenjen meg, vagy csak egyáltalán adjon valami életjelet magáról, hogy egyáltalán itt van és hallja őket. Akár mennyire is próbálkozott, akár mennyire is szorította össze a szemét és markolta a fiú ujjait, csak nem akart előjönni az a pimasz kis szellem. Aztán egy varázsütésre, mintha csak sikerült volna a szuggerálása, felerősödött a szél, a fán maradt bagoly ijedten huhogva repült el és mire a lány kinyitotta a szemét, a lámpa eldőlt, a hercegnő pedig ijedten rántotta el a kezét. Nem hitte volna, hogy ez tényleg beválik, így érthető volt, hogy legelőször megijedt, mire azonban jobban körülnézett, újra csalódottságot érzett, a temetőben ugyanis nem volt senki. - Ööö... most mi történt? - újra körbepillantott, de egy árva szellemet sem látott, de még csak valami olyan jelet sem érzékelt, ami a szellemre utalhatott volna. Pislogva a fiúra nézett, mintha valami tanácsot kérne tőle.
|
|
|
|
Julien Armand Saint-Venant INAKTÍV
Havas Julien || Mikulikánus offline RPG hsz: 108 Összes hsz: 2307
|
Mit tudsz, amit én nem? :o Írta: 2014. október 26. 18:14
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=410394#post410394][b]Julien Armand Saint-Venant - 2014.10.26. 18:14[/b][/url] Úgy néz ki, az a veszély nem fenyegeti őket, hogy belekerüljenek egy élő horror-show színfalai közé, és leperegjen a cseppet sem kellemes film, az ő főszereplésükkel. Oscar-t biztos nem kapnának érte, csak egy szép nagy sokkot, meg minden egyebet, ami azzal járna, ha valami történne. Számított azért erre, sőt, szinte nem is vár mást, az lepné meg igazán, ha valami tényleg lenne, történne. Nem hülye ő annyira, felfogja, hogy nem képzett, meg ilyenek, hogy előbukkanjanak a meg nem értett kísértetek, elhagyott lelkek, egy-két szép szóra, de valljuk be, mókának még mindig nagyon jó. Az izgalom, meg a többi csak hab lenne a tortán, amik jelenleg elkerülik őket, vagy esetleg előjönnek, de mást találnak meg, mondjuk szegény temetőőrt, aki nem értené, hogy miért szabadul rá a szerencsétlenség, mert nem is tudja, hogy a fiatalok mit művelnek errefelé. Vagy tudja, és most lámpással kutat utánuk. Benne van a pakliban, de nem aggódik ilyen miatt, nem hall semmit, és senkit, csak a szelet, meg a vele szemben ülő lélegzését, saját, illetve saját, dübörgő szívverését. Az át sem fut kicsi agyában, hogy mi lett volna, ha a lány is konyít hozzá, és egymás tudását egészítik ki. Az elején simán belefért volna az, hogy rákérdez, mennyire van otthon a témában, vagy akkor lépte volna meg a dolgot, amikor elhívta, és kiagyalták. Talán akkor neki is lett volna ideje átlesni pár könyvlapot, és most okosabbak lennének. Most viszont már késő, és tipikusan megint az van vele, hogy nem gondolkodott eléggé az adott pillanatban, mert megint elöntötte a fejét minden más gondolat, az izgalom, a lelkesedés a dologért, és a logika eltűnt belőle. De már nem lepődik meg, és azok pedig főleg nem, akik egy kicsit is jobban ismeri őt, kicsit többet tudnak róla, mint az átlag. Nem változik, ő már csak ilyen. Nem jön rá, mit csinál másként, mint mondjuk két perccel ezelőtt, de valami történik. A felerősödő szél ugyan biztos, hogy a természet számlájára írható, neki viszont jelenleg most másképp jön le, másképp értelmezi, és már „miért-et” az neki. Mint a hívők, akik a villámot Isten büntetéseként ítélik meg, nem az elektromos kisülés hozadékaként. A baglyot nem is nagy érzékeli, de kissé kirázza a hideg, mivel ez a tipikus, ijesztős sztori egyik kelléke, az azonban még jobban felcsigázza, ahogy a lámpa eldől. Ajkait félig halk, a sikoly-üvöltés kombinációja hagyja el, amely inkább köthető a meglepettségnek, mint ijedtségnek a számlájára. Azonnal kinyitja szemeit, forog körbe-körbe, pislog mindenfelé, hogy na, merre van az, aki, vagy akik, de semmi. Nem csügged azonban, még nem, és csillogó szemekkel pillant rá a lánykára, ami kérdést szegez felé. Láthatóan most lett felhúzva ismét. - Én nem tud, de.. de.. lehet szellem. Lehet előjönni én szó, és… aaaaa! – fel is pattan egyhamar, úgy forog körbe-körbe, mint egy mini ringlispíl, majd megtorpan, és a sötétségbe bámul bele. Most már kicsit fura, mivel a lámpásuk sem világít. - Hahó, hahóóóóó! – próbálkozik ismét, persze, még mindig nem kiabál, de hátha, hááátha valami most történik. Vagy, csak a tudományos tények maradnak, miért dőlt el a lámpa, és a többi. Hjaj, pedig annyira izgul..
|
|
|
|
Szentesi Alíz Zsófia INAKTÍV
tulipánhercegnő offline RPG hsz: 230 Összes hsz: 1276
|
Az titok :D Írta: 2014. október 27. 15:40
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=411311#post411311][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2014.10.27. 15:40[/b][/url] Az idő egyre hűvösebb és hűvösebb, nem hiába; megérkezett az ősz, na meg éjszaka van. Julien bármit is mond, hogy nem fázik, a lány még a kabáton keresztül is érzi a csípős levegőt és a libabőrt karjain. Sosem volt fázós, szóval csak egy magyarázat lehet erre, mégpedig a szellem. Nem, persze, hogy nem gondolunk rögtön a megfázásra, elvégre erős ez a lány, nem jellemző rá az, hogy elkap valami vírust és rákényszerítik, hogy az ágyban maradjon. Dehogy, amikor kiskorában egyszer lázas lett, akkor is a lakásban mászkált zokni és papucs nélkül a hideg kövön. Az anyjáék jól le is szidták érte, de nem volt egy hétnél tovább beteg. Egyszerűen elkerüli őt a betegség. Hát a húgát már annyira nem... Aztán a lámpa hirtelen eldőlt, ő elrántotta a kezecskéit, háztársa pedig felpattant. Egy ideig ő még a földön térdelt, felállította a lámpát és megpróbált újra fényt csinálni, de aztán inkább egy lumossal világított, felállt és a fiú kezébe nyomta a pálcáját. Ez igazából teljesen felesleges volt, hiszen Juliennek is volt pálcája, de most már nem veszi vissza tőle. Csak ha visszaadják neki. Ahogy körbepillantott a temetőben, szinte semmi rendellenességet sem lehet fellelni azt kivéve, hogy újabb szélroham érkezett. - Még most sem fázol? - fonta össze a karjait. - Hideg van... Persze, isteni csapás, hogy amint kimondta, a lámpa újra felborult, susogó hangot lehetett hallani és újabb szélrohammal kerülhettek kapcsolatba. A lány sietve végignézett a sötét temetőn, hosszasan időzve a mauzóleum melletti területen. Mintha mozogna ott valami. Az árny továbbsuhant és eltűnt a ház mögött, Alíz pedig, mintha megcsípték volna, felugrott és a fiút rángatva maga után a ház felé rohant. - Ott van valami! - eszeveszettül rohant a kislány és a társa sem úszta meg. Körmeit még nem vájta bele a srác alkarjába, de a szorítása is épp elég szoros ahhoz, hogy egy pici piros folt azért megmaradjon a Venant kezén. Kicsit felpörgött most attól, hogy látott valamit, csak aztán nehogy pofára esés legyen belőle.
|
|
|
|
Julien Armand Saint-Venant INAKTÍV
Havas Julien || Mikulikánus offline RPG hsz: 108 Összes hsz: 2307
|
De naaaa :( Írta: 2014. október 27. 20:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=411648#post411648][b]Julien Armand Saint-Venant - 2014.10.27. 20:57[/b][/url] Itt most valami nagyon is jelen van – igen, mondjuk egy kiadós vihar, de erre most, szellemidézés közben nem fog gondolni. Érzi, és nem hidegnek fogja fel, hanem olyan jeges borzongásnak, amit ilyenkor sokan éreznek, vagy akár ő maga is, amikor egy kastélybeli kísértet közelébe kerül. Most már azért nem annyira nyugodt, mint mikor idejött, jó, akkor sem volt, de sokkalta kevésbé támadt kedve pattogni, mint ezekben a pillanatokban. Csak látná is már azt, amit kell! Nem, nem a lengedező falevelek sziluettjét, amely körülöttük lengedezik. Az nem elég, kevés. A lány hangja nagyon távolinak hangzik neki, így beletelik pár másodpercbe, míg fel is fogja a dolgokat, és elszakadva attól a ponttól, amit eddig bámult, a lánykára pislog. A kérdés váratlanul éri, le is néz lúdbőrös karjaira, majd vissza rá, és szórakozottan megdörzsöli a karját, miközben elvigyorodik. - Én ezt kibírni, nem vész. Picit hűvös csak. – jegyzi meg, a másik felére már lenne frappáns válasza, de ekkor ismét csattanás, a beálló csöndben sokszorosára nőve hangzik el, ő pedig lepillant. - Ez nem lenni véletleheheheheeee héééé! - és már el is kapja a karját, az eddig békésen ücsörgő lányka rohan, ő meg lobog utána, mint a győzedelmi zászló. Bukdácsol párat az elején, de hamar megleli az egyensúlyt, nem akarja lerántani magával a földre, de a kezét sem rántja el, futkározik inkább így utána, miközben hatalmas szemekkel bámul abba az irányba, amelybe tartanak. - Valami? Ott mi? Mit látol? – kíváncsiskodik, kanyarodik az irányba, és persze kissé rossz felé nézhet, mert neki nem az adódik vissza, amely ennyire felcsigázhatta a lánykát. Mutogat is, előre, amit ő nézett nemrég, nem a másik, és kissé csüggedt pofival közli az észrevételét. - Az csak síron szobor, angyal. Nem szellem. Azt lát előbb? – ereszti le a kezét, és reméli, hogy ez az eszeveszett tempó alább hagy, megy a csípős levegő kissé már kaparja a torkát, és a zihálás sem a legegyszerűbb, miközben rohanni kell még. Jó na, nem távfutó ő ilyen kései órában. Vagyis, az lenne, ha látná azt, amit a másik.
|
|
|
|
Szentesi Alíz Zsófia INAKTÍV
tulipánhercegnő offline RPG hsz: 230 Összes hsz: 1276
|
Mi az? :3 Írta: 2014. október 28. 18:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=412271#post412271][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2014.10.28. 18:02[/b][/url] Hideg van, de a fiút ez nem zavarja. Persze látszik a kezén a libabőr, de ő teljesen mást állít. Hát jó, akkor ne fázz, viszont Alízé marad a pulcsid. Talán visszakapod, talán nem kapod vissza, mindenesetre a biztonság kedvééért búcsúzz el a kabáttól, hátha nem látod többé. Hiszen olyan jó meleg, éjszaka meg nem jó egy szál pólóban ácsorogni, de ha neked ez jó, hát akkor jó. A lámpával most már nem törődik, a fiú kezébe nyomja a pálcáját és ahogy körbepillant a temetőben, mintha érezne is valami természetfelettit. Hangokat hall és reméli, hogy a fiú is hallja. Mielőtt azonban megkérdezhetné, egy árny suhan el távolabb, ő pedig rögtön megragadja a társát és maga után vonszolja. Nem törődik azzal, hogy a fiú eleshet, nem is hallja a kiáltásait, csak fut, nehogy eltűnjön az árny. Aztán mire odaérnek, elengedi a fiút és csalódottan néz körül. Az árnyat sehol sem látja, hiába pillant körbe párszor. - Elzavartad! - fordul a fiú felé szomorú arccal. Pedig már olyan közel voltak hozzá! - Tudom, hogy láttam valamit. Mozgott és volt... volt két piros szeme! Igaz, hogy kiszínezi kicsit a valóságot, piros szem sosem volt, a lányka igazából egy macskát látott, méghozzá sárga szemekkel, de ezt nem vallja be magának. Nem szeret csalódni, mert annak általában sírás lesz a vége, szóval amíg még lehet, kapaszkodik ebbe a kiszínezett rajzba. Körbe-körbe forog, mint az előbb Julien, csak a lányka sokkal lassabban. Aztán megint megpillantja. Izgatottan kapaszkodik bele a fiúba, közel hajol hozzá és a lámpa felé mutat. - Ott van, látod? - suttogja a fiú fülébe, közben az említett hely felé pislog. A lámpa felborult és nem fénylik már, így nem lehet pontosan kivenni, hogy mi is van ott. Azt azonban mindketten láthatják, hogy az a valami nagyobb, mint egy macska és nincs piros, világító szeme. A lány felhördül és feléjük néz, mire a lány most már erősebben kapaszkodik bele a francia kezébe. Szíve izgatottan dobog, nagyokat pislogva kukucskál ki a fiú keze mögül és közben azon gondolkozik, hogy milyen lény lehet ez. - Zombi? - susogja újra a fiú fülébe a feltevését, azonban nagyon reméli, hogy téved. Szentesiékhez kerülése után a mugli barátaival sok filmet megnéztek és azokban a zombikat sosem lehet megölni. Általában a filmekben nem varázsolnak és ő még olyan átkokat sem tud, amik megfékezhetnék a zombikat. A pálcája meg ugye hát még mindig a franciánál van... elvileg. //Itt is jelenre váltok.:D//
|
|
|
|
Gabrielle Campo INAKTÍV
kampókisasszony. offline RPG hsz: 44 Összes hsz: 117
|
Írta: 2014. november 15. 20:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=421578#post421578][b]Gabrielle Campo - 2014.11.15. 20:04[/b][/url] Déna Holloway
Mindenki joggal teheti fel a kérdését, vajon egy olyan lány, mint Gabrielle, mi a fészkes fenét keres alkonyatkor a bogolyfalvi temetőben. Nos, ha benned is megfogalmazódott, semmi baj, mindenki így van vele. Először is le kell szögeznünk, hogy annyi esze nem volt, hogy ne délután jöjjön, mostanában későn sötétedik, már öt órakor az ember az orra hegyéig sem lát, de ő ezt természetesen nem kalkulálta bele véletlen sem. Viszont a nagy kérdésre egyszerű választ tudok adni: egy sírt keres. Egy szál virág van a kezében, és zavarja, hogy a kavicson csikorog csizmája talpa, mert megtöri a temető csendjét. Nem mintha hinne benne, hogy egyszercsak felébreszti őket, a szellemektől sem fél. Nem azért érzi kényelmetlenül magát, hanem mert egy temetőben van. Ilyenkor mindenki, még az olyan harsány lányok is, mint Gabrielle, kicsik magukba fordulnak. Kissé zavarban is van, mert nem igazán tudja hova tenni, hogyan kezelni az elmúlást jelképező sírköveket. Akaratlanul is akárhova néz, látja maga előtt a zokogó rokonokat, habár ő még sosem veszítette el közeli szerettét, nem tudja beleélni magát a helyzetbe, mégis rossz érzéssel tölti el, ha ilyesmikre gondol. Éppen ezért kissé idegesen forgatja a rózsát ujjai között, majdnem meg is szúrja magát, de annyira nem béna. És a következő kérdés is itt van az orrunk előtt: vajon miért teszi ki magát ennek a sok rossz érzésnek? Miért olyan fontos, hogy itt járkáljon egy szál virággal a kezében? Nos, még Budanekeresden, a Művésznegyedben volt egy kedves barátnője. Ő innen származott, Bogolyfalváról, de a szülei már az előbb említett mágusfaluban élnek és nevelték fel őt is. Ennek ellenére a nagyszüleinek sírja még mindig itt van, és a nehéz búcsú során, amikor a Bagolykőbe jött, ő bizony ígéretet tett, hogy majd hoz virágot, meglátogatja őket. Így aztán hunyorogva keresgél a sírok között, nézegeti a felvésett, felfestett neveket. Amikor megtalálja a megfelelőt, odamegy hozzá, nyel egyet. Ez még kényelmetlenebb érzés, mint gondolta. - Mit kell egyáltalán ilyenkor mondani? - Kérdezi magától egy sóhajjal, de inkább csak finoman lerakja a virágot az említett sírra, révén semmi tartó nincs, amibe belerakhatná, hogy frissen tartsa. Ennek ellenére hülyén érzi magát, hogy csak úgy ácsorog, szóval leguggol, térdeire helyezi könyökeit és megtámasztja kicsit az arcát, úgy pillant le a márványból készült síremlékre. Elolvassa a szép idézetet, sóhajtva dönti oldalra a fejét. - Tudjátok, izé, nem vagyok jó ebben, meg nem is hiszek benne, hogy hallotok, vagy ilyesmi... de ha hallanátok, akkor meg kell üzennem, muszáj megüzzennem, hogy az unokátokból nagyon jó ember lett, gondolom a szüleiből is, mert jó szülők is kellenek a jó emberhez, szóval... szép munka! - Nem, abszolút nem tudja kezelni a helyzetet. Nem tud mély, szomorú hangon motyogni, ha már rájött a beszédroham. Még meg is paskolja kicsit a sírt, a dicséret után, majd úgy dönt, ideje felállni és menni. Mielőtt még valaki bolondabbnak nézki, mint amilyen.
|
|
|
|
Déna Holloway Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2014. november 15. 20:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=421621#post421621][b]Déna Holloway - 2014.11.15. 20:44[/b][/url] Gabrielle Ostobaság. Ezzel a szóval tudnám jellemezni azt a pillanatnyi elhatározást, ami arra ösztökélt, sátrat verjek itt... legalább is egy időre. Mindig is kíváncsi teremtés voltam, mesterem szerint túlságosan is, de az idők során megtanultam leküzdeni ezt a fajta kényszert, most mégse ment. Nem tudom, mibe keverem magam, az előttem lévő napok is ködösek, ez meg feszélyez egy kicsit. A temető egész nyugodt helynek tűnt, senki nem zavarta meg a nyugalamam, békésen szenderedve vártam, hogy lemenjen a nap. Ilyenkor élek, és ezért élek. Persze volt már jobb helyem is egy rég elfeledett kriptánál, de tudnom kell alkalmazkodni, nem hívhatom fel magamra a figyelmet, még nem, úgy hogy nem vagyok teljesen ura mindannak, ami itt körülvesz, óvatosnak kell lennem. Hogy mesterem szavaival éljek: húzd csak vissza a szemfogaid! Tény, ő meg én sose voltunk jóban, kölcsönösen táncoltunk egymás idegein, és még most se tudom megbocsátani neki, hogy ezt tette velem - hiába élvezem már-már betegesen létem minden egyes pillanatát-, de nem hagyott ott, nem engedte, hogy elkajlódjak, és nálam öregebbek vessenek véget új életemnek, ezt becsülöm benne, ez az egyetlen ok, ami nem hagyja, hogy felkeressem, és én magam véreztessem ki. Lassan lépkedek elő, gondosan ráncba szedve magam, hisz hiába mondtam búcsút szinte minden emberi berögződésnek, a külsőmet szeretem, és igen, igényes vagyok, szeretek adni magamra. Épp a bakancsom kötném újra, mikor hangokat hallok. Összevonom szépen ívelt szemöldököm, és a hang irányába tekintek. A plussznak köszönhetően, amit ezzel a léttel együtt tudhatok magaménak, sikerül elég korán leszűrnöm, ki is került az utamba. Ajkamra groteszk mosoly ül, megnyalom a szám szélét, és levéve az oltárról a köpenyem, felveszem azt, majd a fejemre húzom a csuklyát. Tény, alapból nem vagyok egy szívderítő látvány, a nagy sötétség, ami az öltözékem jellemzi, pedig jócskán rátesz erre, de nem hiába. Egyszerűen imádom, mikor az emberek pulzusa megugrik, lélegzetük felgyorsul, szemeik elkerekednek... ez az, ami miatt érdemes élnem. - Őrült vagy tán, hogy egy kereszthez beszélsz? - hangom hidegen csendül fel a lány háta mögött, érezheti a nyakán, ahogy egy aprót szusszantok. Mindig is imádtam a teátrális megjelenést....
|
|
|
|
Gabrielle Campo INAKTÍV
kampókisasszony. offline RPG hsz: 44 Összes hsz: 117
|
Írta: 2014. november 15. 21:06
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=421651#post421651][b]Gabrielle Campo - 2014.11.15. 21:06[/b][/url] Déna Holloway
Ő egészen nyugodtan próbálta összeszedni a gondolatait, de nem jó ebben, tudja magáról, még be is vallja a halottaknak. Na igen, most, hogy ezt elmondta, kicsit könnyebb a lelkiismerete. Lelkesebben, csaknem mosolyogva áll fel, hogy még lerója kicsit a tiszteletét és biztos benne, hogy otthon meg is írja a barátnőjének, hogy beteljesítette az ígéretét. Hiszen ő ilyen, amit megígér, mindig, minden körülmények között betartja. - Mi? - Kapja fel a fejét, amikor valaki mögötte beszél, és egyből meg is pördül tengelye körül. Nem, nem jut el az agyáig, hogy most megijedni, vagy éppen félni kéne. Ő amúgy sem szokott félni, semmitől, kivételesen bátor lányka cseperedett belőle. Még csípőre is rakja kezeit, ahogy végigpillant a nőn, aki mögötte állt. - Őrült? Ugyan már, ne nevettess, nem én osonok mások mögé, hogy a fülükbe suttogjak, mi vagy te, valami zaklató? - Kérdezi, egyik szemöldökét felemelve és jobban szemügyre venné a nőt, de a köpenye nem hagyja. Így egy gyors mozdulattal le is veszi róla a csuklyát, hogy jobban láthassa az arcát. Mit titokzatoskodik itt, fél attól, hogy elkapják, vagy mi? - Eeeew. - Mondja, amikor meglája az erős sminket, fehér bőrt, világos tincseket, ékszereket. - Szegénykém, neked nem szóltak, hogy halloween már elmúlt...? - Kérdezi tőle értetlenül összevonva szemöldökeit és inkább gyorsan el is engedi, mielőtt még ráragadna valami a sötétségből, ami körbelengi Dénát. Bizony, nem bírná, ha megfertőzné színes egyéniségét vele, már a gondolattól is rosszul van és ez akaratlanul kiül az arcára is. És valóban, nem árulunk zsákbamacskát, tényleg elég bugyuta ahhoz, hogy ne féljen, sőt, még csak ne is vegye komolyan Dénát, sem a megjelenését.
|
|
|
|
Julien Armand Saint-Venant INAKTÍV
Havas Julien || Mikulikánus offline RPG hsz: 108 Összes hsz: 2307
|
semmi :3 Írta: 2014. november 18. 22:06
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=423291#post423291][b]Julien Armand Saint-Venant - 2014.11.18. 22:06[/b][/url] Későn kapcsol, hiszen agya másfele mozgott, és tekintete is igencsak nem ott járt, így meglepve pillant le a kezében csüngő pálcára. Szorongatja ő, valószínűleg ösztönösen tette ezt, nem pedig eldobta valamerre a sötétbe. Nem az ő botocskája, erre lassan jön rá, amikor is visszaemlékezik arra, hogy mi is történt, hogy hogyan is nyomta a kezébe a lány. Nem, mintha zavarná a dolog, csak ki meglepetés volt ez számára az éjszakában. Az meg, hogy most egy kis futás, és izgalom után érzékelje, hogy elég hűvös van már, nem is számít neki. Jelenleg inkább csak az, hogy mi az, amiatt így rohanniuk kellett, mi az, vagy ki az, aki így „rájuk” tört a szeánsz közepén. A felborult lámpás a földön maradt, vélhetőleg reggel pedig majd a temetőőr fog rálelni, mert amilyen feledékeny ilyen esetekben Julien, ott is marad. Nem is gond, nem volt drága holmi. Hiába forog körbe azonban, ő semmit sem lát, ahogy az előbb sem nagyon, csak Alíz látta vélhetően a dolgot, mert ő maradt volna egyhelyben a fenekén, csak épp magával hurcolta ide, a sötétebb szegletbe. Ahogy meghallja a lány hangját, felé fordul, pislog párat, és védekezően tartja fel a kezeit, hogy ő ártatlan, nem zavart el semmit, mert az nagyon feltűnően csinálta volna. - Én nem, én nem tenni ilyent! – él az ártatlan szavaival, majd felvonja a szemöldökét, miközben leereszti a kezeit, és megpróbál elképzelni egy alaktalan valamit, piros szemekkel. Bele is borzong a gondolatba, olyan szépen sikerült neki. - Piros szem? Én nem lát ilyen, biztos jót nézted? – a biztonság kedvéért azért még egyszer körbetekint, de ilyet akkor sem látna, ha fejen állna itt helyben. Szusszan csak, mivel kissé azért csalódott, mert szeretne ilyet látni, hogy meglegyen a napi adrenalin lökete. Mire azonban ennek a csalódásnak szót is adhatna, a lányka ismét elkapja a karját, és az izgatott vonulat a hangjában azt súgja, jobb, ha nagyon figyel, nehogy lemaradjon olyasvalamiről, amiről az előbb sikerült. A mutatott irányba tekint, hunyorog, mint aki nem látna a szemüvege nélkül, és mintha tényleg ott is lenne valami – vagy csak annyira akarja látni, hogy odaképzeli, ki tudja. - Azt hiszem, igen. Van ott. – hunyorog tovább, és kissé előrébb is hajol, de nem mozdul el a helyéről, nem, mintha félne, csak.. de, na. Éjjel van, a temetőben vannak, ő meg túl sok mugli filmet, könyvet ismer, amelyben baltás gyilkosok, meg sírt ásó emberek voltak. Akkor sem ad ennek hangot, de érzi, hogy most már nagyon kalimpál a szíve. - Az hörög, meg.. meg fura mozog. De lehet! – nem, nem kiabál, csak suttog, pont olyan hangerővel, amit a másik még hall, de az a valami pont nem, kivéve, ha szuperhallása van. Megembereli kissé magát, és tesz pár lépést a valami felé, egészen határozottan közeledik, de azért tisztes táv marad közte és aközött. Nem húzza a lányt, jön, ha akar, de hátrafordulva suttog felé. - Ez nagy! Akkora mint ember, kissé. – még a hangja is reszket, de most már inkább azért, mert totál bezsongott. Azért összerezzen, mikor apró ágreccsenést, és motoszkálást hall. Nem mer a háta mögé lesni, hisz tekintete még mindig a lányon pihen, totál azt érzi, hogy valaki figyeli. Vagy már totál paranoiás?
|
|
|
|
Szentesi Alíz Zsófia INAKTÍV
tulipánhercegnő offline RPG hsz: 230 Összes hsz: 1276
|
Zombivadászpajti *-* Írta: 2014. december 1. 21:49
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=429493#post429493][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2014.12.01. 21:49[/b][/url] Valamennyire megnyugtatja a tény, hogy a háztársánál van a pálcája. Az már más kérdés, hogy a fiú képes lesz-e használni is a magyalt. Most még megelégszik azzal is, hogy nem veszett el a kis botja. Ez már egy jó jel. Közben a kislány észreveszi az árnyat, ami ott hagyva őket tovasuhan és még annyit sem hagy a lánynak, hogy egyáltalán felismerje, hogy micsoda is az a valami pontosan. Úgy látszik, ez a valami nagyon szeretne titokban maradni, csak hogy Alízt nem lehet ilyen könnyen lerázni. Forog körbe-körbe, mintha egy hercegkisasszony lenne szoknyában, amely most körülötte libbenne balra és jobbra. Csak hogy nincs semmilyen hercegkisasszony, semmi szoknya, csak forgás. - Persze, hogy jól láttam – vágja rá sértődötten, csak úgy, forgás közben. Bele is szédülne, ha hirtelen nem venné észre az alakot. A szomorúságot, amit akkor érzett, mikor Julien elüldözte a lényt, akár mennyire is tagadja, most felváltja a kíváncsiság és az izgatottság. Elég erősen kapaszkodik bele a fiú karjába, de talán a háztársa még is csak az előrenyújtott ujjára figyel fel. Mivel a kislány valamennyire a fiú mögött áll, most lábujjhegyre emelkedik, állát a fiú vállára csúsztatja és megpróbálja lenyomni a Saint-Venantot, hogy valamennyire azért kilásson mögüle, ha már elé állt. - Persze, hogy ott van, tudom, hogy láttam – engedi el a fiú karját, amikor az előrébb lép. Az alsó ajkába harapva nézi a sötétségbe burkolózott idegent és hirtelen nem tudja eldönteni, hogy ez most tényleg egy zombi, vagy csak a szöszi szórakozik velük. Kinézi belőle, de ha jól látta, mielőtt lelépett a szobájukból, a barátnője az alagsorba igyekezett. Bár, kiszökhetett még a faluba. De inkább maradjunk a zombinál. Az sokkal „egzotikusabb”. - Érzed ezt a szagot? – Teszi még hozzá a felsoroláshoz, hogy teljes legyen a zombi-kép. Természetesen semmit nem lehet érezni, hacsak Alízka nem szőtte be a fiú agyát annyira, hogy már mindenfélét képzelődjön. Néha jó kiszínezni a valóságot, na! Oldalra lép, amikor Julien újabb lépéseket tesz a lény felé, aztán visszafordulva magyarázni kezd a lánynak. - Látom – suttogja halkan, talán kicsit hangosabban, mint az előbb a fiú, de azért még vigyáz, nehogy felkeltse a hangjával a lényt. Az pedig, mintha csak arra várt volna, lassan elindul feléjük. Zöld szemei a fiúra merednek, amikor a háztársa összerezzen a reccsenésre. Lassan mellé araszol és kikukucskál a keze mellől. - Ez tényleg egy zombi! – köhögnie kell egy kicsit, mire normálisan tud beszélni, lehet, hogy a hideg miatt, lehet, hogy a lény miatt, de elment a hangja. Köhécsel még párat, fejét oldalra döntve figyeli, ahogy a zombilény lassan, de biztosan araszol feléjük. Már csak száz méter! Kilencvenkilenc, kilencvennyolc, kilencvenhét… semmi pénzért nem mozdulna onnan, ha most végre találkozhat egy igai zombival, ami utána megeszi, hát legyen. De azért a sírjára majd valami szép halált írjanak, ne a zombi általit.
|
|
|
|