36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 ... 16 17 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Elena Rose
INAKTÍV


Szép Heléna | Cukorhercegnő | Szél Rózsa
offline
RPG hsz: 256
Összes hsz: 3593
Írta: 2014. április 9. 14:37 | Link

Lívia és Gwen
Sírkutatók



Egy kriptánál találja magát, mely félelmetesen sötétedik az éjszakában. Elég öregnek bizonyul, ugyan is a márványkő falak igencsak megrepedeztek már és a még ép darabokat pedig belepte a földből kinövő borostyán. Ahogy alaposabban szemügyre veszi, észere vesz rajta egy Spavin család feliratot, ami bizonyítja, hogy ezt a helyet keresték idáig. És ami még jobban rádöbbenti erre a tényre az az, hogy a kripta körül varja röpködne, ami Lívia elmondása szerint átkot jelent. Elena nem tudja, hisz nem nagyon ért az ilyesmihez, hisz csak tavaly nyáron tudta meg azt hogy boszorkány és akkor sem merült teljes egészében bele ebbe az egész mágia dologba. De Lívia biztosan többet tudhat róla, ha már így sebtében kijelentette. A Zöldikének sikerül felemelni a kripta fedelét, majd miután társa bemászott, Elly is veszi a fáradságot, majd leereszkedik a vaslétrán. Leérve három koporsóval találja szemben magát, egy fával egy kővel és egy arannyal. A koporsók előtt egy emelvény áll, rajta fekve egy sárgul pergamenpapírral. Közelebb sétál, majd társnője felolvassa az irományt.
 - Tehát, akkor ki kell találnunk, hogy melyik koporsóban fekszik Faris Spavin. És ha rosszra tippelünk, akkor "meglep minket" egy mumus. - foglalja össze magának hangosan az imént hallottakat. De most akkor melyiket válasszák? Az aranyban ezek szerint a volt mágiaügyi miniszter apja fekszik. De még akkor is marad két választásuk, a fa és a kő. Tehát, ha nem akart puccos nyughelyet, akkor valószínűleg a fában fogják megtalálni, de az is lehet, hogy a jobb biztonság miatt, a kőbe rakták a holttestet.  
 - Szerintem a kőben lehet. - jelenti ki cseppet sem idegeskedve a következményeken. Ha találnak egy mumust, valahogy majd csak elbánnak vele. Odasétál a koporsóhoz, majd a sarokban talált vasdarabra emeli a pálcáját.
 - Baziteo! - mondja, és a vasnyúlvány növekedni kezd, amivel most már felfeszíthetik a koporsó tetejét. Úgy is tesz, bedugja a kis részbe a feszítővasat, majd Líviára néz.
 - Akkor, kezdjük?
Utoljára módosította:Elena Rose, 2014. április 9. 14:38 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ászkíí | Gwency barátosnéja és Haru unokahugicája | The Tractor and the Rose
Szabó Lívia Lujza
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 10. 19:16 | Link

Gwen és Elena, avagy a sírkutatók

A lány egy feszítővassal próbálta felemelni a kőkoporsófödelet. Segítettem neki. A mumus hangos sikollyal repült ki a koporsóból. A rém, ami esetemben egy szellem volt, ijesztően közeledett felém. Valamit biztos néztem a könyvtárban az ilyen esetekre. -gondoltam magamban.
A mumus már 2 méterre volt tőlem...egyszer csak ez a varázsige hangzott a számból: -Commikulus! A szellem körül légörvény kerekedett és a fejére fújta a lepelét. Hangos kacagásba kezdem. Nem tudtam, hogy ilyen vicces ez a varázslat.
Visszatereltem a kőkoporsóba és lezártam. -Huhh! -sóhajtottam. -Ez meleg helyzet volt.
A fakoporsó felé igyekeztem. Az előbbi feszítővassal felfeszítettem. A holttest ott feküdt a koporsóban. -Na most mi legyen? -kérdeztem lihegve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2014. április 13. 12:17 | Link

Csapatépítő tréning és bátorságpróba

Ahogy a manó bök felém, hirtelen nem tudok felállni, helyette csak annyi reakcióm marad, hogy leülök a földre. Jobb is így, állni nem nagyon szeretek, inkább ülök, pihentetem a lábam. Hirtelen a papír izzani kezd, ezért ránézek, majd izgalom fog el. A manóval kell maradnom! De ő ezt nem akarja.

- Elnézést uram! Azt írja a pergamen, hogy magával kell maradjak, mert önnel fogom csak megtalálni a kincset!

Szólok kedvesen a manóhoz, igyekezvén engesztelni szegényt.

- Nem tud valamit egy kincsről itt a közelben?

Kérdezem, abban reménykedve, hátha ez közelebb visz a megtalálásához. Körbenézek, de kettőnkön kívül senkit nem látok. Kezd hűvösödni, még jó, hogy van meleg ruhám.

- Nem fázik?

Kérdezem készen arra, ha mégis, akkor átadjam neki valamelyik ruhám, hogy ne fagyjon meg szegény.
Míg a manóra várok, elkezdem tapogatni a zsebem. Lopva a pergamenre nézek, hátha ad valami támpontot. Majd megint körbenézek, nem szeretném, ha valaki más is itt lenne, főleg akkor mikor megszerzem a kincset!
Utoljára módosította:Kilt Zoltán, 2014. április 13. 12:28 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2014. április 26. 17:55 | Link

Vittman Levente


Az élet néha szörnyen unalmas tud lenni. Chuck-nak most is az, holnap lesz 19 éves és nincs kivel ünnepelnie. Barátja nincsen, a lányokkal való kapcsolatáról meg inkább nincs is értelme beszélni. Egy napja nem is dobolt, mert szerencsétlenségére széttört egy dobverőt, aminek a hegyes, éles fele egyenesen a tenyerébe szúródott, csúnya sebet okozva. Házilag meggyógyította, majd bekötötte. Szerencséjére az edzés szintjén is úgy áll, hogy amíg meg nem javul, addig csak az egyik kezével végzi a gyakorlatokat, már amihez szükséges a keze. Futni meg nem a kezén fut, egyelőre... Mindig is nagy hangsúlyt fektetett a testének minőségi edzésére. Még könyvet is olvasott, hogy a lehető leghatékonyabban csinálja az edzést. Azóta egyre jobban megy neki és már nincsen szüksége könyvekre, az évek tanították meg, és persze a sérülések.
Megcsinálja a kis dolgait, de úgy érzi, hogy ma is el kellene valamerre császkálni, nem mindig jó otthon ücsörögni. Miközben öltözködik, azon gondolkodik, hogyha lennének barátai, akkor lehetne nála ilyen kis partikat tartani. Hely az van, pénz is, meg még grillezési lehetőség is. Tökéletes lenne, mint a filmekben. Miután felöltözködik időjárásnak megfelelően, vacsorázik egyet gyorsan, aztán elhagyja a házat. Persze, miután bezárja a bejárati ajtót, aztán a kaput is. Úgy gondolja, hogy most a másik irányba indul, nem megy ki a faluból, csak a határt közelíti meg. Kis elmefuttatás után arra eszmél, hogy gyorsan el is hagyta a házakat, már csak ő van ott, a gondolatai, meg talán más is...
Még egy kis séta után elfogy az utcavilágítás is, kénytelen elővenni varázspálcáját, hogy azzal világítson. Közben kicsit lassabb és halkabb léptekre  vesz vissza a lehető legkisebb rendbontás érdekében. Mintha mostanában olyan jó gyerek lenne. Lehet, hogy igazából nem is ez a célja, csak a gyengébb fényviszonyok miatt nem akar nekimenni semminek, vagy senkinek még véletlenül sem. Eléri a zöldet, kicsit megáll, mielőtt még rálépne. Ám, amikor megcsapja az orrát a friss fű illata, nem tud ellenállni és gondolkodás nélkül rálép, majd szépen, komótosan tovább sétálgat. Nem fél az ilyen helyeken, még sötétben sem. Nem nagy pálcamester, a lehető legritkábban varázsol, annyira nem érdekli a téma. Inkább a fizikai erejére támaszkodik, amikor az elég. És ha nézeteltérésről vagy támadásról van szó, akkor elég szokott lenni. Ha nem lett volna eddig elég, akkor nem biztos, hogy a temető jó oldalán lenne. Kinéz egy sírkövet, amire kényelmesen ráül, aztán elkezd gondolkodni a kis dolgain. Nem ártana kezdeni valamit magával, holnap mivel lepi meg magát, ünnepelje-e egyáltalán a szülinapját? Szomorú, csak az öregeknek nincs néha kivel ünnepelni. És a nagy Chuck Welch egyedül fog ünnepelni. Be lehet vallani, sajnos nem biztos, hogy csak ezt az ünnepet fogja magányosan tölteni. Csak észreveszi majd, hogy valamit tenni is kell azért, hogy barátai legyenek az embernek. Még ha nehéz is és embertípustól függ is, hogy ki indul hátránnyal és ki előnnyel. Lehet tippelni, hogy hősünknek melyik csoportba van belépője.
Hozzászólásai ebben a témában

Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2014. május 5. 16:18 | Link

Izabella

Remek idő lenne, ha nem fújna a szél. Pulóver nélkül hideg van, ezért egy amolyan kellemes viseletű farmert, edzőcipőt, egy fehér pólót és egy kötött pulóvert veszek fel. Egy plédet magammal viszek, majd miután elkészülök, elindulok le a kastélyból, egészen a temetőig. Tökéletes hely arra, hogy elmélkedjek.
Ahogy ballagok a célállomásom felé, egyre kevesebb emberrel találkozok. Nem is baj, most pont jót fog tenni egy kis magány, de szerencsére, ha valaki ide jönne, nem lelne rossz társaságra bennem. Ezt mosollyal arcomon konstatálom.
No, megérkezek és keresek egy remek helyet, ahol letáborozok. Egy fa tövét választom, és leterítem a plédet. Hátamat nekivetem a fának és gondolkozni kezdek. Nem telik el sok idő és elbóbiskolok.
Álmomban a temetőbe merészkedek és hirtelen besötétedik. Azt érzem, mintha valaki üldözne. Futok, ahogy bírok, és most veszem észre, hogy egyre beljebb futok a temetőben. Az üldözőmnek szerencséje van, hiszen minél közelebb kerülök a centrumhoz, annál nehezebben bírok mozogni.
Mély zihálásomra és egy ág reccsenésére riadok fel. Patakokban folyik rólam a víz, nem győzöm magam törölni. Kicsiny félelemmel nézek körbe.
Úgy látom, valaki közeledik irányomba. Remélem, hogy nem szellem és nem szeretne nekem ártani. A pálcám most is a kastélyban. Hol is lehetne jobb helyen?
Utoljára módosította:Kilt Zoltán, 2014. május 5. 16:24 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz
Nemes Prücsökmancs Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. május 5. 17:36 | Link

Zoli
Május 14. - 20:49
ruha



Az esti levegő mindig megbabonáz. Nem tudom miért, de így van. Mindig is szerettem a lehűlt levegő illatát, na meg persze az esőét is, de az már egy másik dolog. Egyrészt ezért is jöttem ki ilyen későn a kastélyból, más rész pedig már nem bírtam odabent. Ma mindegyik órám termes óra volt, így esélyem sem volt arra, hogy kint lehessek. Persze reggel - mint mindig - lementem futni, hiszen van egy kutyám, akinek kell a mozgás, de az az idő túl kevés volt. Nekem a természet amolyan létfontosságú dolog, és ha nem vagyok kint a friss levegőn minimum három órát, hát akkor meghalok. Persze nem szó szerint, de érezni lehet rajtam az ingerültséget és a fáradtságot. Mivel egész idáig tanultam és a szobámban kuksoltam, csak most volt időm arra, hogy egy kicsit kiszellőztessem a fejem. Csak abban tudtam reménykedni, hogy nem követ se tanár, se prefektus.
Az pedig főleg nem lett volna jó, ha Kei, Lau, vagy Ly kap el. Az meg ég inkább, ha másik házból való emberke lát meg és követ. Persze az meg az én hibám lesz, hiszen nem kell éjszaka mászkálnom, de ha elkezdeném mesélni a történetem, hogy ezért, meg azért lógtam ki éjszaka, akkor persze lecsiccsegnek. Fáradtan sóhajtva lépdeltem tovább, ügyelve arra, hogy senki ne lásson meg. Amint kiértem a kapun, már nyugodtabban szedtem a lábaim, bár azért még féltem egy kicsit, hisz Bogolyfalván és a kastély külső udvarán is "járőrözhetnek". Zsebre vágtam a kezem és közben magamban szitkozódtam, amiért nem öltöztem fel rendesen. Hiába, most már nem mehetek vissza a kastélyba, hiszen holnap ismétlődni fog ez az egész bent maradósdi.
Az éjszaka már önmagában is gázos, főleg ha egyedül sétálgatsz Bogolyfalva kihalt utcáin, miközben a csárdákból kihallatszik a zene és a kiabálás. Persze nem mindegyik ház volt ám ilyen. Sokszor percekig néma csend volt és csak a baglyok huhogtak, akik - szokás szerint - a frászt hozták rám. Nem mintha féltem volna tőlük, csak amikor síri csend van és hirtelen megszólal egy állat, na akkor aztán futhatnékom támad. Dideregve haladtam végig a macskaköves utcán, majd letértem az útról és a falu vége felé vettem az irányt. Számításaim szerint itt már nem voltak prefektusok, de ha még is, akkor nekem végem van. Befordultam pár sarkon és hopp! a temető előtt álltam. Tanácstalanul néztem körbe, hiszen fogalmam sem volt, hogy hogy kerültem ide, még is itt álltam. Lassan kinyúltam és belöktem a nagykaput, ami hangos nyikorgással ki is nyílt. Óvatosan beléptem és többször körbe is kémleltem. Az sem lett volna szerencsés, ha egy itt lakó ember meglát és szól a felsőbbrendűeknek. Hangtalanul lépegettem a temetőben, közben hol az utat, hol a sírokra vésett neveket néztem. A fa alatt ülő emberi lény pedig annyira hidegen hagyott, hogy amikor elhaladtam mellette, még akkor sem vettem észre. Elszambáztam pár sír mellett, aztán olyan száz méterre leültem egy padra - háttal a fiúnak - és Nemes Flórián sírját nézegettem. Bár nem voltunk rokonok, a neve még is ismerős volt.
Utoljára módosította:Nemes Prücsökmancs Izabella, 2014. május 5. 17:38 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2014. május 5. 19:50 | Link

Izabella

Ahogy felriadok, rájövök, hogy bizony kellően kezd esteledni. Valaki motoszkál a kapunál, ennyi amit még fátyolos szemekkel felfogok, majd azon nyomban elvész a szemem elől. Megdörzsölöm álmos szemem és feltápászkodok. A plédemet felveszem és az avar koszát lerázom róla. Összehajtom, aztán a hónom alá csapom.
Elindulok a kapu felé. Torkomban dobog a szívem, nem sűrűn járok én temetőbe főleg nem estefelé, leszámítva azon helyzetet, mikor csapatépítő tréningen voltam és bizony az bátorság próba is volt.
Ki itt belép, nagy bátor lesz - mondom magamban, majd belököm a kaput és óvatosan belesek. Pár lebegő szellemet látok, meg valaki egy kicsit távoli padon ülni.
Odalépek hozzá, igyekezve nem a legcsendesebben, de azért ne is ijedjen meg tőlem.

- Szia! Leülhetek? Nem fázol?

Látom rajta, hogy kicsit mintha vacogna. Fogom a plédet és óvatosan rá terítem, ha nem tetszik neki, vagy nem fázok, akkor lerakja. Végigmértem a lányt.

- Kilt Zoltán vagyok. De azt hiszem már találkoztunk!

Mondom nevetve a friss partnernek.
Felmérem a terepet. Több a lélek itt, mint az élő. Remélem nem félős, mert én inkább izgulok, nehogy egy szellem pont az orrom előtt találjon előbukkanni. Megborzongok, hiszen enyhe szellő fújt végig a temetőn és közrejátszott az a kicsiny félelem is, ami bennem van.
Utoljára módosította:Kilt Zoltán, 2014. május 5. 19:59 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz
Nemes Prücsökmancs Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. május 5. 20:38 | Link

Zoli
Május 14. - 20:49



Az éji csendben magányosan üldögéltem egy rozzant, elkopott padon. Bár hideg volt, nekem a legkisebb gondom is nagyobb volt annál. A zsebembe rejtett kezeimet mozgatni kezdtem, hiszen akár mennyire voltak védett helyen, bizony azok is fázni kezdtek, ahogy az egész testem. Behunytam a szemem és mélyet szippantottam a hűvös levegőből. Élveztem a szél cirógatását az arcomon, ahogy egyre feljebb megy, aztán a füleimet kezdi el simogatni. Végül felér a hajamhoz és lágyan szétfújja az összefogott tincseket. Rendkívül kellemes volt az idő, ahhoz képest, hogy lassan kilenc óra lesz. Bár a takarodó csak egy órával később lép érvénybe, én még is féltem egy kicsit. Semmi kedvem sem volt egy prefektus karjai közt végezni. Ismerek pár olyan embert - hű, ez kész csoda! -, akiket olyan prefi kapott el, hogy utána egy hétig rémálmaik voltak. Persze nem tudom ez mennyire igaz, de higgyük csak el. Akár mennyire is élveztem kint lenni, nem szerettem volna megtapasztalni azt, hogy milyen, amikor elkap egy gyilkos.
Az előbbi sírt kezdtem el figyelni, a már nyitott szemeimmel. Nemes Flórián - 1813 - 1825. Szegény kisfiú mindössze tizenkét évet élt és valahogy meghalt. Rögtön elgondolkoztam azon, hogy az élet mennyire kegyetlen. Egyik pillanatban még vígan sétálunk az utcán, a másikban pedig elüt egy mugli jármű. Bármi megtörténhet és bárhogy, illetve bármikor. Egy kissé oldalra billentettem a fejem és úgy figyeltem tovább a sírt. Volt valami írás rajta, viszont nem tudtam elolvasni, mert a sír eléggé elkopott.
Ekkor valahol a távolban a kapu újra megnyikordult, én pedig felkaptam a fejem. Fogalmam sem volt róla, hogy rendesen becsuktam-e, vagy valaki bejött. Lassan felemelkedtem a padról és sietősen a kriptához indultam, amikor megpillantottam az idegent. A távolban nem igazán ismertem fel, de azt láttam, hogy fiú és van egy pokróc a kezében. A fal mellé simultam és az árnyékból figyeltem, hogy mit csinál. Nem voltam benne biztos, hogy prefektus-e, de nem kockáztattam. Semmi kedvem sem volt benyakalni egy büntetést. Tettem egy lépést hátra, amikor megbotlottam, de szerencsére nem csaptam semmiféle zajt és el sem estem. Megkönnyebbülten felsóhajtottam és a kalapom mélyebbre húzom. Még mindig nem voltam benne biztos, hogy a nekem háttal álló idegen prefektus-e, vagy sem. Tanár nem lehet, hiszen ahhoz túlságosan kicsi. Bár lehet, hogy csak távol áll tőlem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2014. május 5. 22:04 | Link

Izabella

Mire odaérek arra a helyre ahol látni vélem a lányt, meglepetésemre nincs ott, megijedek.
Hirtelen ledermedek, majd erőtlenül szólni kezdek.

- Hahó! Itt vagy?

Átfut az agyamon, esetleg szellemet látok? A lepedőt lerakom, ez nem fog akadályozni. Persze megint eszembe jut, hogy a pálca remek helyen, a kastélyban van. Minden erőmet összeszedem, hiszen ha tanár vagy prefektus, nekem lőttek.

- Csak szimpla diák vagyok! Nem tudok ártani, hisz a pálcám a kastélyban maradt.

Remélem elhiszi, hogy nem hazudok. Előrelépek, de megbotlok, így beverem a térdem és még a farmerom is sáros lesz. Csodás! De most már csak azért is a végére járok a dolognak. Felállok, leporolom magam amennyire tudom, a sáros folttal igyekszem nem törődni. Majd kimosom belőle valahogy.

- Kérlek, búj elő! Nem harapok.

Hátborzongató a hely. Sok ember ilyenkor már nem is jár erre, nem is csoda. Bár a sok szellem lehet, nem örül a látogatóknak. Mégis úgy gondolom, ha békét hagyunk nekik, akkor ők is hagynak minket.
Utoljára módosította:Kilt Zoltán, 2014. május 7. 16:13 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz
Nemes Prücsökmancs Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. május 6. 21:09 | Link

Zoli
Május 14. - 20:49



Néha elgondolkozok azon, hogy az emberek tényleg ilyen hiszékenyek? Persze tudom, hogy én például csak félig-meddig vagyok ember... vagyis az vagyok, de boszorkány is, szóval... szóval mindkettő. Maradjunk annyiban, hogy mindkettő. Mire a fiú a padhoz ért, én addigra már réges-rég a falnál lapultam és néhol komor arccal, néha halk kuncogással figyeltem a reakcióit.Az előbbi bizonygatásom nála bevált, hisz naivan szólongatni kezdett, hátha előjövök. Hát azt lesheted fiam! Eszem ágában sem volt előmászni a fal mellől, hiszen még mindig nem tudtam, hogy prefektus-e, vagy egy szimpla falulakó. Hiszen ők is bepanaszolhatnak, igaz, hogy lehet nem ismernek, de rám küldenek egy sóbálványátkot és kész! Vagy felcipelnek a kastélyba - amit kétlek - vagy pedig lecipelik az egyik prefektust, tanárt, illetve az igazgatót. Még a gondolattól is megborzongtam, hogy akár ki is csaphatnak ezért. A szüleim pedig, ha ezt megtudták volna, biztos, hogy szívbajt kaptak volna, hiszen nem ilyennek neveltek. Magamra sem ismertem és szerintem ők sem. Soha egyetlen egyszer sem szegtem szabályt, amióta az iskolában vagyok. Persze otthon volt egy-két csíntevésem, de azokat elnézték "még gyerek vagy" indokkal. Itt viszont nem otthon vagyok és ettől egy kicsit megijedtem.
A fiú újra megszólalt, ekkor viszont "szimpla diákként" mutatkozott be, és azt is elárulta, hogy a pálcája a kastélyban maradt. Mégis ki a a bolond, aki pálca nélkül mászkál éjjel kilenc órakor? Este van, egyedül vagy és vérfarkasok is élnek errefelé. Folytassam? A hideg is kirázott, na persze nem ettől, hanem a hidegtől.
A csípős levegő kezdte csipkedni az arcom és a csuklóm, na meg persze a kézfejem, aminek nem örültem. Tudtam, hogy fel kellene már mennem a kastélyba, de nem fogok addig előmerészkedni innen, amíg az idegen el nem tűnik a száz méteres körzetemből. Pechjére kiváló a látásom és bár nem tudok olyan nagyon messze elnézni, de sokáig látok dolgokat. Egy tompa puffanást hallottam, amiért persze kikukkantottam a kripta mellől. Ha jól láttam - sötétben viszont már nem olyan kiváló a látásom, főleg, ha az "áldozat" egybeolvad az éji sötétséggel - a fiú elesett, bár lehet, hogy csak lehajolt valamiért.
Nem harap. Ez a mondat elgondolkodtató volt, hiszen ha nem harap, akkor nem egy vérfarkas, aki átváltozva tudat nélkül rójja a falut, hanem egy ember. Vagy varázsló, de ezt már letisztáztam magammal. Óvatosan kihajoltam, ügyelve arra, hogy még véletlenül se lásson meg. Egy kicsit elfogott a félsz, hátha meglátott, de ahhoz már szuper szemek kellettek volna.
Összedörzsöltem az átfagyott kezeimet és reménykedtem, hogy miután visszaérek a kastélyba - ha! -, nem fognak leesni. Tényleg nagyon durván nézett ki. Az ujjperceim teljesen pirosak lettek, néhol felszakadozott a bőröm és a hideg is csípte a sebeket. A pálcámért nyúltam, amikor mozgolódást hallottam az egyik fáról. Megnyugodva sóhajtottam fel és óvatosan kibogoztam magam a sálamból. A ruhadarab amint elhagyta a nyakam, rögtön átfújt a szél és a ruhám alá sompolygott. Dideregni kezdtem és lassan belebújtattam a kezeimet az összetekert nyakbavalóba. Egy kicsit még megdörzsöltem és a nyakam is összehúztam, de több baj nem történt.


// Utólag is kérem a prefektusokat és tanárokat, illetve minden olyan embert, aki beköphetne minket, hogy egy kicsit még bírják ki, had játsszunk! ^^ Köszönöm! //
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2014. május 10. 17:29 | Link

Izabella


Lassan már az orrom hegyéig sem látok. Tapogatózok, mint a vak, meglelem a padot, amire leraktam a plédet és letelepedek. Fülelek, de a szellő hangján kívül csak a fák enyhe recsegését hallom. Enyhén remeg a hangom mikor megszólalok.

-Nézd! Akárki is vagy, én Kilt Zoltán vagyok, Levitás diák, másodikos. Tudom dilisnek tartasz, mert a kastélyban hagytam a pálcám. De tudod sárvérű vagyok és tizennégy éves koromig nem is tanultam varázsolni, így megszokottá vált számomra.

Kezdek vacogni, egyre hidegebb lett az idő, mintha a halál közelegne. Még rágondolni is borzalom. Csak sejtem hogy még itt van az idegen, mivel a kaput nem hallottam nyikorogni. Blöffölök, hisz ha kiment akkor feleslegesen koptatom a szám.

- Csak sejtem, hogy még itt vagy valahol. Érzem, hogy kezd hűlni a levegő. Gyanítom te is fázol, ha előjössz, becsületszavamra, nem bántalak, sőt, még talán a plédemmel fel is tudnálak melegíteni.

Mire kimondom, átfut agyamon az a kósza gondolat, hogy esetleg ennek ellenére sem mer előjönni. Ha nem jön elő, akkor kénytelen leszek visszamenni a kastélyba, még akkor is, ha egyedül nem biztonságos az épület falai között sem. Prefektusok és tanárok figyelik minden négyzetcentijét az épületnek, főleg ilyen kései órán.

- Ha nem jössz elő, akkor egymagam megyek fel. Mivel nem tudom ki vagy, ezért nem köplek be. Bár ha tudnám ki leledzik álarcod mögött, akkor sem mondanék semmit, még ha jómagam le is buknék.

Sajnálnám itt hagyni a hidegben. Nem venném a lelkemre, ha azért esne baja, mert én ráhoztam a frászt. Elkomorodottan fürkészek körbe, hallgatózom a neszek után. Nem vagyok jó megfigyelő, így látásom sem és hallásom sem a legjobb. Ráadásul még el is kalandozik a gondolatom. Ennek köszönhetően elvesztem a külvilággal a kapcsolatot és csak agyamba kreált álomvilágban térek magamhoz.
Utoljára módosította:Kilt Zoltán, 2014. május 10. 17:46 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz
Nemes Prücsökmancs Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. május 10. 18:08 | Link

Zoli
Május 14. - 20:49



A kezem elég durván nézett ki, még a sálba bugyolálás után is. Nem értettem, hiszen nem szokott így kirepedezni, de most nagyon fájt. Igaz, nem is szoktam éjfélkor kint mászkálni a mínuszokban, de hát ez van. Szokatlan egy levitástól, hogy éjszaka kint járkál a kastély falain kívül - emlékeztettem magam arra, hogy ha egy prefektus elkap, biztos, hogy ezt fogja mondani. Ezért is bujkáltam. Hiába mondta a fiú, hogy így meg úgy nem prefektus és nem is tanár, én még sem hittem neki. Nem tudom miért, de nem.
Amíg a kezemet dörzsölgettem a fiú leült a padra, épp oda, ahol én ültem. Elárulta, hogy Kilt Zoltánnak hívják. Zoli...?! A szövegelésének további részére nem is figyeltem, elkezdtem átfuttatni az agyamon a nevet. Végül sikeresen megérkeztem a levitás fiúhoz, akit már ismertem, hiszen millió edzésen voltunk, a kviddics miatt. Gyakorlatilag ott ismertem meg, hiszen se órákon, se a kastélyban nem találkoztunk, hiszen vagy a szobámban csücsültem és zongoráztam, olvastam vagy tanultam, illetve este és kora reggel a kutyámmal futottam. Nem sok alkalmam volt tehát megismerni az évfolyamtársaim, vagy csak a levitásokat. A névhez egy kissé homályos arcot is tudtam párosítani. Szeplők, barna haj és szem, körülbelül olyan magas, mint én. Másodikos. Igen! Ő az! Kilestem a fal mellől és gyanakodva néztem rá. A hangja viszont más volt. Bár lehet, hogy csak félreemlékeztem, hiszen az emberek hangjait nem nagyon szoktam megjegyezni.
Mélyet lélegeztem a levegőből, majd kiműtöttem a kezem a sálamból és a ruhadarabot visszatekertem a nyakam köré. Behunytam a szemem, majd ellöktem magam a faltól. Mivel sem elesni, sem nekimenni nem akartam semminek, így nyitott szemmel kikukkantottam a fal mögül és néztem, ahogy a padon ül és hallgattam a beszédét. Egy kicsit figyeltem is rá, de nem minden részletére. Amikor azt említette, hogy hideg van, akkor a sötétben, de bólintottam. Pléd! Hirtelen tágra nyíltak a szemeim, amikor azt említette, hogy nekem adná, hátha fázom. De még mennyire, hogy fázom!
Ahhoz képest, hogy még mindig nem tudja ki vagyok, egész sokat elárult magáról, ami ha tényleg prefektus lettem volna, most nagy bajba sodorta volna. Ha jól tudom, név és ház, illetve évfolyam kell ahhoz, hogy beköphessék a házvezetőnél. Amikor megemlítette, hogy felmegy nélkülem, megborzongtam. Nem szerettem volna egyedül felsétálni a kastélyba, bár egymagamban sokkal gyorsabban fel tudtam volna jutni, illetve gyorsan kapcsol az agyam és a reflexeim is jók.De úgy, hogy mellettem van még valaki, nem tudok helyette is figyelni ezekre. Összeszedtem minden erőm és kiléptem a biztonságot nyújtó fal mellől.
- Kérlek ne menj!
A hangom elhaló volt, rekedt és talán nm is hallotta, hisz épp akkor jött egy nagyobb fuvallat. Megköszörültem a torkom és a fiú mögé léptem. Reméltem, hogy nem ijed meg tőlem nagyon, vagy nem kezd el kiabálni, ilyesmik. Bár ha hangoskodni kezd, akkor saját magát is veszélybe sodorhatná, szóval ez kilőve.
- Kérlek ne menj!
Megismételtem a mondatomat, immár hangosabban és érthetőbben. Ha felém fordult, akkor rámosolyogtam, de nem tudom, hogy látta-e a sötétségben. Reméltem, hogy tudja ki vagyok, hiszen nem lett volna jó, magyarázni a kilétem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2014. május 11. 17:24 | Link

Izabella


Az álomvilágomban, ahova most csöppentem, kellemes nyári idő van, még csak esni se esik az eső. Azt még érzékelem, hogy testem nem fázik. Hm, kellemes tengerpart közelében látom magam. Ahogy lassan elkezdek a tenger felé sétálni, az gondolkodok, vajon mennyire lesz kellemes a víz. Meztelen lábaimhoz lassan oda-odaér a tenger, konstatálom, hogy a szokottnál hidegebb. Ekkor egy hang térít vissza a valóságba. Felpattanok, de hangom bent reked az ijedtségtől. Megköszörülöm torkom és megszólalok, bár az illető körvonalát látom csak. Egy biztos diákkal állok szemben. Hangjából ítélve egy lány.

- Szia! Már azt hittem egymagam megyek fel. Tessék itt van.

Odalépek hozzá és ráterítem a meleget adó, ajándékba kapott plédem. Kezdek jómagam is fázni, de nem zavar. Főleg azért sem, mert a tudat, hogy egy lánynak nagyobb szüksége van rá, mint nekem.

- Ha szeretnéd, elindulhatunk vissza, vagy ha gondolod, maradhatunk és beszélgethetünk.

Adom a választás lehetőségét partneremnek. Ha a helyében lennék, tuti, hogy ilyen kései időben inkább a kastélyba vonulást választanám, hiszen ott bent melegebb van. Míg válaszát várom, nyújtom felé kezem, bármit mond is, ezzel tudatom vele, hogy kész vagyok segíteni neki bármiben. Igaz, ha el is indulunk, pálca nélkül tökéletes célpont válik belőlem. Csakhogy nem adom ám magam olyan könnyen. Ha arról van szó, bizony képes leszek verekedni, csakhogy megvédjek egy lányt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz
Nemes Prücsökmancs Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. május 12. 16:14 | Link

Zoli
Május 14. - 20:49



A fiú először nem igen reagált a mondatomra, majd a másikra sem. Egy kicsit megijedtem, hátha valami történt vele. Talán elaludt, vagy...? Nem, ilyenre ne is gondoljunk! Óvatosan előreléptem, hátha meglátom mi a baj, amikor felpattant. A hirtelen ugrástól megtántorodtam és kénytelen lettem hátralépni egy lépést. Megköszörülte a torkát és végre megszólalt. Hozzám lépett és rám terített valami hideg, ám de puha dolgot. Takaró... - emlékeztettem magam a ruhadarabra, már ha lehet annak hívni. Bár pléd nyirkos volt, még is viszonylag gyorsan felmelegített. Összehúztam elől a két végét és hálásan rámosolyogtam a fiúra, bár nem tudtam, hogy látta-e. Talán nem kéne éjszaka mosolyognom, hisz értelmetlen. Amikor megkérdezte, hogy elinduljunk-e vissza, megráztam a fejem, és már nyitottam is a szám, hogy mondjak valamit.
- Köszönöm ezt a pokrócot.
Először is megköszönjük, hisz nem vagyunk mi illetlenek. Ezek után gondolkodóba estem, hogy mit is kellene válaszolni. Szívesen maradtam volna itt, de tudom, hogy ha visszamegyünk, akkor elkaphatnak. Elhúztam a szám és a padhoz sétáltam. Lecsüccsentem rá és feljebb húztam a lecsúszott "kabátot". Bár a testem jó része kezdett felmelegedni, a csuklóm és a tenyerem még mindig hideg volt. Megmarkoltam a pléd szélét és a fiú felé fordultam.
- Amúgy mit kerestél itt ilyenkor?
Hát persze, hogy nem a kérdésre válaszoltam, hanem inkább más felől érdeklődtem. Jól van, mindegy is már feltettem a kérdést, hát halljuk rá a választ. Türelmesen megvártam, amíg kifejtette az álláspontját, már ha kifejtette. Magam elé nézve hallgattam a fák susogását, ahogy a szél ide-oda löki az ágait. Fogalmam sem volt róla, hogy vajon mit kereshetett itt, éjjel éjfél körül. Tényleg! Vajon mennyi lehet az idő? Ezen még nem is gondolkoztam. Amikor kijöttem a kastélyból, akkor kilenc óra körül járt az óra mutatója. Viszont most? Mióta lehetek kint? Vissza kellene indulni a szobába, hiszen holnap kemény nap lesz, na meg időre fel kellene kelnem.
Amíg gondolkodtam, addig egy fekete cica suhant át a macskaköves úton. Észrevettem, hiszen tekintetemet közben arra fordítottam, vagyis hát az egész fejem. Még mindig a padon gubbasztottam és isten tudja mire vártam. Talán arra, hogy a fiú szóljon először, vagy... nem tudom. A macska hirtelen megállt, a kapu felé nézett, majd riadtan felugrott és elszaladt a temető legészakibb felére. Összeszűkítettem a szemem, hiszen ha ezt csinálta, akkor nyilvánvalóan jött valaki. Gyanakodva felálltam, majd tettem egy lépést előre. A kapu hirtelen felnyikordult, én pedig a takarót ledobva megragadtam a fiú kezét és a falhoz rángattam. A dolgok egy pillanat törtrésze alatt forogtak le. Mire sikeresen a falhoz értünk, a temetőőr már a padnál volt és a kezében az imént elhagyott pokrócot tartotta. Morgott valamit, aztán visszasétált a kapuhoz és becsukta.
- Bocsánat a pléded miatt. Nem akartam, hogy elvigye, kérlek ne... haragudj rám!
A hangom elcsuklott, én pedig a fiút otthagyva a kripta másik széléhez siettem és óvatosan kilestem mögüle. Az idegen lassan sétált a kastély felé. Titkon reménykedtem benne, hogy nem a prefektusokhoz, vagy valaki máshoz viszi azt a plédet, hanem elrakja...magának. Szerencsémre a férfi befordult egy utcán és benyitott az egyik házba. Egy kicsit homályosan még azt is láttam, hogy a lámpafényben valakivel kiabált, majd a fény kialudt, én pedig felsóhajtottam. Hátrapillantottam és a szememmel a fiút kerestem.
Utoljára módosította:Nemes L. Izabella, 2014. június 1. 17:38 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Plata Luna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 3061
Írta: 2014. május 23. 11:09 | Link

Levita, tréning és bátorságpróba, Hanka

Érdekes módon meg tudtuk fogni a cetlit, de csak azért, mert egyszerre értünk hozzá.  Ugyan azt a meglepettséget olvastam le az arcáról, amit magamban is éreztem.  A cetlin ugyan olvashatóvá vált a szöveg, de így, hogy ketten fogtuk nem nagyon tudtam elolvasni, hogy mi áll rajta és valószínű Ő sem. Hanka megpróbálta maga felé húzni a cetlit, de nekem eszembe se volt átadni neki, hisz továbbra is tombolt bennem a versenyszellem, a győzni akarás. Közben próbáltam magamban helyre rakni a dolgokat. ~ Vajon miért így alakultak a dolgok? Miért kellünk ketten ahhoz, hogy a papírokat meg tudjuk mozdítani? ~ Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak bennem. A gondolataim közül Hanka újbóli próbálkozása rángatott vissza, de amilyen hirtelen megrángatta a cetlit olyan hamar el is ereszti, majd egy sajnálkozó mosolyt küld felém jelezvén, hogy nekem volt szerencsém. Valahogy hamisnak tűnt a mosolya, de nem igazán érdekelt, hisz a cetli nálam volt. Visszamosolyogtam rá és elindultam az ajtó felé, de közben már olvasni kezdtem a papírt, ami viszont megállásra késztetett. A sorokat olvasva halvány gyanú fogott el és újra éreztem, hogy nem stimmel itt valami, de továbbra sem értettem, hogy mi az, ami zavar.  Egy részem továbbra is azt akarta, hogy menjek hisz nálam van, ami kell és a kincset én lelem meg, de egy másik részem viszont a kriptában tartott, ami azt sugallta, hogy nem a helyes útra lépek, ha most kimegyek.  Értetlenkedve újra és újra elolvastam a cetlit, hátha rá jövök, mi piszkálja a csőrömet és mitől van e kettős érzés bennem.



/Elnézést a késlekedésért! Embarrassed Köszönöm türelmeteket és kedvességeteket! Kiss/
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aki másokat ismer, okos. Aki magát ismeri, bölcs.
Aki másokat legyőz, erős. Aki magát legyőzi, hős!
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. június 1. 17:26 | Link

Levitás bagázs - zárás

Lunának és Hankának is meg kell harcolnia önmagával, jobban mondva az önzésre csábító varázslat hatásával.  A asztalról felvett papíron Luna azt olvashatja, hogy bizony a varázslat elvégzéséhez pontosan jó helyen van, a kriptában kell maradnia, Hankának pedig a másikban és együtt kell varázsolniuk. Arra van szükség, hogy összefogjanak.  Luna felolvassa a varázslat hosszú, bonyolult, régi szövegét, Hanka pedig ismétli, és mindketten elvégzik hozzá az egyszerű, suhintó pálcamozdulatot. A varázslat eredményeként pedig már csak egy karnyújtásnyira vannak a kincs elérésétől. Minkét kriptában az asztalon lévő papírkupac alól egy-egy halványzölden világító kristály röppen fel, egy pillanatig lebeg a lányok előtt, de mielőtt hozzáérhetnének, fürgén elmozdul. Kirepül a kriptából, csak azért, hogy egy másik hasonlóan félelmetes és évek óta háborítatlan sírhely felé vegye az irányt, épp csak olyan tempóban, hogy a lányok ne érhessék utol, de azért szem elől se tévesszék.

Hasonlót tapasztalhat a levitás csipetcsapat többi tagja is. Dasha, akinek sikerült mozdulatlanná dermesztenie a fát a lombok között pillanthatja meg  a halványan fénylő kövecskét, de megérinteni ő sem tudja, csak követheti, ahogy a temető közepe felé röppen. Keikonak már van esélye elkapni a sír alján felvillanó, és lassan emelkedő kövecskét. Sőt, meg is kell érintenie, ha vele együtt ki akar jutni a lyukból. A vendéglátója persze ennek nem örül, éktelen haragra gerjed, fenyegeti, átkozza Keikot, végső elkeseredésében még át is repül kétszer a lányon, de a síron kívülre már nem követi. Ott azonban Keiko kezéből is kicsusszan a egyenetlen felületű kristály, s elröppen az éjszakába. Zoli esetében a halványzöld fény a föld alól érkezik, a kövecske előbukkan a föld alól, a harcias manó pedig azonnal ráveti magát, a kristály azonban kicsúszik alóla és elrepül. A manó megint Zoli ellen fordul, ismét megpróbál nekitámadni, szidja, odasóz neki a bottal, ha tud, de a fiú jobban teszi, ha nem a kis mitugrásszal törődik, hanem a kincse után iramodik.

A kristályok mind egy régi, ápolatlan, dohos kriptában gyűlnek össze, amit a diákok el sem téveszthetnek, hiszen az ajtón, a kicsinyke ablakon áramlik kifelé a kísérteties zöld fény. Aztán hirtelen minden átmenet nélkül megszűnik, s a temetőre dermesztő sötétség borul. Ha a levitás kalandorok bemerészkednek a kriptába, a koporsó előtt egy fa asztalkát találnak, azon pedig öt kerek, érme nagyságú, simára csiszolt, halványzöld kristályt. Mindegyiküknek jut egy-egy. A papírfecnik, amik kalauzolták őket és a varázslat leírása pedig elporlad, Hanka és Luna hiába jegyezte meg az utat, a korábbal látogatott kriptákhoz már ha akarnak sem találnak vissza soha.  A kincs mellé nem jár azonban használati utasítás, így majd maguknak kell rájönniük, hogy a különleges kis érmék kommunikációra alkalmasak. Amit az egyik felületére bármilyen írószerrel, vagy akár egy pengével odakaparnak, eltűnik a kristály felületén, s jól kivehetően megjelenik a többin. Igazán megérdemlik, hiszen kiállták a próbát és bebizonyították, hogy összetartanak.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. június 1. 20:10 | Link

Levitás bátorságpróba

Bár nagyon nehéz volt, megérte küzdenem, hisz végül sikerült megérintenem a göcsört. Az eredetileg ficánkoló fa egy szempillantás alatt megdermedt. Végre! Egy kis nyugalom. Elengedtem az ágat és leugrottam a földre. Rettenetesen szédültem és nem kellett sok, hogy ne rókázzak egyet. Közbenéztem és a pergamendarabot kerestem. Kieshetett a kezemből amikor eltalált az a nagy ág. Kerestem pár percig, aztán feladtam. Már nem érdekelt. Leültem a földre, de nem vettem le a fáról a szemem. Az úgy viselkedett mintha egy átlagos fűzfa lett volna. Az ágait és leveleit megint csak fújdogálta a szél. Hátradőltem és a fejemet letettem a földre. Kedvem lett volna aludni, de valami fényes jelent meg az ágak között. Fogalmam sem volt, hogy mi az, de kizártak tartottam, hogy felmenjek érte. Soha többé! Nem is kellett türköztetnem magam, ugyanis a kis fényes dolog megmozdult és elröppent a temető közepe felé. Gondoltam ennek köze van a kincshez, ha nem maga az. Nagy nehezen feltápászkodtam a földről és elindultam utána. Szerencsére a lábaimnak nem esett semmi baja, ellentétben az arcommal és a jobb kezemmel. Az arcom csak kék-zöld foltos, a kezem viszont véres volt. Csúnya vágások tömkelege díszítette.
A zöld tényes dolog egy kriptához vezetett. Az ajtaján és ablakán kiszűrődött az ugyanolyan zöld fény. Siettem felé, amennyire csak tudtam, de megálltam a kripta előtt amikor hirtelen minden fény kialudt és a temető megint csak sötétségbe borult. Kicsit félelmetes volt a látvány. Néztem jobbra-balra. Nem láttam mozgó dolgokat, még hangokat sem hallottam. Szó szerint síri csönd volt a temetőben.
Összeszedtem a bátorságom és benyitottam az ajtón. A koporsót pillantottam meg először, aztán néztem csak az előtte lévő asztalkára. Odamentem hozzá. Öt darab kristályt vettem észre. Nem voltak túl nagyok, de értékesnek tűntek. A számuk alapján gondoltam, hogy mindannyiunknak jut egy-egy. Elvettem a középsőt és megnéztem közelről. Gyönyörű volt. Biztos voltam benne, hogy van valamilyen képessége, haszna is.
Egy hangra felriadtam, és kinéztem a poros ablakon. Kezemben szorítottam a kristályt. Egy embert láttam közeledni. Nagy valószínűséggel közülünk valaki. Előbújt belőlem az ördög. Az ajtó nyitva volt. Elléptem az ablaktól és elbújtam az ajtó lapja mögé.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. június 11. 17:09 | Link

Kíra

Hiába költözz be a kastélyba, egyelőre a falu jobban vonzotta magához. Azóta már párszor megnézte magának a kísértetházat, hátha felfedez benne valamit, de egyelőre nem jutott semmire. Pedig ráhangolódott, próbálkozott, de sajnos nem tudta irányítani az agybaját. Néha csak magától látott, érzett furcsaságokat, úgy érezte, semmi köze hozzá. Nem a világnak küldött üzenet volt ez, de még csak nem is neki, a helyek, tárgyak régi emlékei címzett nélkül repkedtek. Nem tudta, miért tudja ő megfogni ezeket, talán van benne valami különleges jelvevő készülék, lehet, hogy beleépítették kicsiként.
Épp a kastély felé indult vissza, amikor a házsorok vége felől valami érdekes dolgot szimatolt ki. Nem tudta mi az, ami arrafelé vonzza, de nagyon el akart menni arra. Mielőtt elindult volna, körbenézett, kicsit elgondolkodott, de nem tudott ellenállni. A temető felé vette az irányt, bár neki sejtelme sem volt erről, bőszen baktatott. Ahogy végigment a mezőn, hamar megtalálta a kis kerítést. Egyik kezét finoman végighúzta rajta. Biztos volt benne, hogy ez is megélt sok dolgot, de abban is, hogy nem ez az igazi fogás. Így hát átlépte az utolsó akadályt, majd meglátta, hova is érkezett.
Ahogy nagy levegőt vett, érezte az illatokat, az áporodott szagot a friss levegővel, kemény, száraz földdel és persze a napsugarakkal keveredve. Nagyon bódító lett volna, de volt benne egy kis különleges csípősség, egy nem kívánatos fűszer, amit a hely okozott. Szinte fájt a gyomra a helytől, érezte a lüktetését, mintha a föld is sírt volna, hogy alulról kapargatják. A normális embereket nemhogy taszítaná ez a környezet, de még csak észre sem vennék ezeket a dolgokat. Gergő viszont imádja ezt, egyáltalán nem unalmas hely, minden egyes szeglete új dolgokat rejteget számára. Lassan, komótosan kezd el sétálgatni a sírok között. Az egyiknél, ami szimpatikus neki, megáll, leül a fehér kavicsos útra. A sírkövet bámulja mereven, kezével finoman végigsimít a megmunkált márványon.
- Mesélj nekem... - Kéri halkan az emléket, és valószínűleg senki nem nézi normálisnak. Hiába koncentrál egyelőre a sírkő nem akar mesélni neki, pedig biztos benne, hogy van mesélni valója. De nem érdekli, ki, mit gondol róla. Tudni szeretné, hallani szeretné, hiszen általában magától megy neki. Ha akarja, miért nem sikerül?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 11. 18:11 | Link

Gergő

Gondtalanul heverészett az egyik kisebbfajta fűzfa lombja alatti füves területen. Azzal szórakozott, hogy megtalálja a tökéletes pozíciót, amikor a fa vékony levelei árnyékot vetnek a szemére. Aztán ha sikerült így mozdulnia, kiderült, hogy nem is fekszik kényelmesen, és muszáj volt tovább fészkelődnie. Behunyta a szemét, hátha az mindent megold. De hát úgy meg nem látta a bárányfelhőket, amikről pedig feltett szándéka volt, hogy megállapítja a formájukat. Meg aztán eszébe jutott, hogy mi lesz, ha elalszik, meglátják, és azt hiszik meghalt. Teljesen logikus lenne. Mert miért heverészne bárki is a temetőben egy ilyen szép délutánon? ~ Mit keresek én itt?~ Tette fel magának a kérdést, de a választ már nem lelte meg rá. Alapvetően azért jött ide, mert hát útba esett neki a temető, és fáradt is volt, jó volt kicsit lepihennie. Aludt is pár órácskát a batyujával a feje alatt. Ha nem lenne ilyen jó idő, valószínűleg már korábban rájött volna, hogy a temetőben csövezni nem a legjobb döntés. De nem jött, csak az tűnt fel neki, hogy csend van, szemébe süt a nap, nyomja a fejét a táska,  ~ Jé, hát nekem táskám is van!a hátát meg a föld, és rámászott egy hangya a karjára, és egyébként is unatkozik. Lassan ülő helyzetbe tornázta magát, körbenézett, azon kattogott az agya, hogy merre induljon, mi is kéne csinálnia magával. Fontos dolgokat kell elintéznie, erre emlékezett. Nagyon fontosakat. Életbevágóakat. ~ Enni kéne valamit ~ Erre az elhatározásra is csak akkor jutott, mikor mikor hangosan megkordult a gyomra. Aztán ez a felfedezés mégis elindított a kis agyában valamiféle logikai láncot, és mégis eljutott odáig, hogy neki tető kéne a feje fölé, meg valami munka, hogy képes legyen eltartani magát. Igen, ezért jött ide, új életet kezdeni. Nem pedig a temetőben lustálkodni. ~ Én butus~
Gyorsan, elszántsággal a szemében felpattant, leporolta kissé magát. Igen, azért meglátszik rajta, hogy elég sok minden történt már ma vele és a földön aludt. A haja tiszta kóc, laza barack sárga top és kopott farmer short van rajta egy szandállal. A többé-kevésbé nőies öltözetéhez azonban sehogy sem passzol a vállán lévő málha, amibe egyébként még bele sem nézett, és gyakorlatilag nem is tudja, mi minden van nála és mi nincs. Igazság szerint meglepő, mennyi személyes holmija megmaradt.
Igen, tisztán lebeg lelki szemi előtt a szent cél, ő most bejelenti magát a helyi önkormányzatnál, elmagyarázza a helyzetét, és aztán minden jó lesz. Ezt mondták neki, ezt kell tennie. Bár neki igazából így minden nagyon jó, ahogy van. Persze, ahhoz képest nem, amilyen jó volt, amikor még csak diák volt, de az az idő elmúlt, és neki alkalmazkodnia kell az újhoz...És a gondolataiból végül az ragadja ki, hogy megpillantja a köves út közepén ülő srácot. ~ Ez meg mit csinál?~ Csikordul a talpa alatt a kő, ahogy épp csak egy milliméterre a másiktól lefékez és érdeklődve pillog a földön ülőre. Egészen két másodpercig, amíg úgy nem dönt, hogy inkább ő is leül. Zsákja nagyot puffan mellette a földön, míg ő valamivel kecsesebben helyezkedik el törökülésben a srác mellett.
- Te a sírkőhöz beszéltél? - kérdezi őszinte kíváncsisággal a hangjában, de közben nem is néz a fiúra, csak a sírra függeszti a tekintetét, hátha ő is meghallja, hogy miről van szó.
Utoljára módosította:Saragob Kíra, 2014. június 11. 18:12 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. június 11. 19:34 | Link

Kíra

Először észre sem vette, hogy Kíra közelít, csak akkor kapja fel a fejét, amikor a kövek közel csikordulnak. Nemsokára az égből egy táska pottyan mellé, értetlenül nézi, majd nemsokára érkezik mellé a tulaja is, egy finomabb mozdulattal. Kírára pillant, sötét tekintetét ráemeli, úgy nézi, majd visszapillant a sírkőre. Amikor a nő megkérdi, hogy ahhoz beszélt-e, ő csak lassan bólint egyet válaszként. Nagyon el van foglalva az érzésekkel és jelenleg az jobban érdekli őt, mint a nő. Az arcáról semmit nem lehet leolvasni, szokás szerint fapofával, átható tekintettel néz.
 - Igen. - Mondja egyszerűen egy kis idő után, amikor elengedi a követ. - Miért?
Lazán tette fel a kérdését, mintha az ilyen időtöltés a világ legtermészetesebb dolga lenne. Biztos benne, hogy ez a sír különleges, egész más kisugárzása van, mint a többinek, de csak nem akar mesélni neki. Nem mutat semmit, nem sejtet semmit, csak vonzza magához a tekintetét, az elméjét, a gondolatait. Már éppen morgott magában, bár nem látszott rajta semmi.
Majd egy pislantás alkalmával lehunyta a szemeit, hirtelen a sír mesélt neki. Nem nyitotta ki a szemeit, inkább pár pillanatig lehunyva tartotta, amíg a kép felvillant neki. Látta, ahogy a sírgödör mellett összegyűlt emberek állnak. Egy nőt látott, érezte a szerelmet, ami égett a szívében, a fájdalmat, ami elvakította szemeit és könnyfátylat húzott rájuk.
- Ezért ilyen különleges... - Motyogta, miközben még egyszer végigsimított a márványon. - Valakinek a szerelme fekszik itt.
Nem zavarja, hogy Kíra nem értheti, ő honnan tudja mindezt, viszont ő, most, hogy megfejtette a rejtvényt, sokkal könnyebb neki. Érti, miért ilyen különleges a kisugárzása, miért más. Fiatal, élő szerelmet zártak a kő alá, ott lüktet bent, arra várva, hogy kiszabadulhasson. Gergő azon gondolkodik, hogy sajnos sosem fog, majd tekintetét ismét Kírára emeli. Arcán még mindig nem látszik semmi, noha sajnálja a szomorú történetet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 11. 20:18 | Link

Gergő

Kírát egy percig sem zavarja, hogy a srác még az ő becses személyénél is jobban érdeklődik a sírkő iránt, nem is azzal a szándékkal telepedett mellé, hogy felhívja magára a figyelmet, vagy egyszerűen csak elterelje a másikét. Egyszerűen csak látott valami érdekes dolgot, kíváncsi lett és pont. Épp csak annyira néz a srácra, hogy láthassa a válaszul adott lassú, jelentőségteljes bólintást. Egyébként hihetetlen odaadással figyeli a márványt, még pislogni is elfelejt, annyira koncentrál. Bár nem tudja, hogy mire. Igazából még a nevet sem olvassa el. De türelmes, visszafogja magát, nem kezdi kérdésekkel bombázni a másikat. Ő is hozzáértőnek akar tűnni. Az más kérdés, hogy ez mennyire sikerül neki. Leginkább semennyire.
- Mert kíváncsi vagyok, hogy válaszolt-e  - vigyorog és ugyanolyan lazán, természetesen beszél, mint Gergely, egy pillanatig sem akad fenn azon a tényen, hogy sírokkal társalogni nem éppen hétköznapi tevékenység. Látott ő már furábbat is. Sőt, tőle sem áll távol, hogy diskurzust kezdjen bizonyos tárgyakkal. Csak úgy.
- Héj, minden oké? - kérdezi óvatosan, összeráncolt szemöldökkel, amikor a srác lehunyja a szemét. Nem tudja eldönteni, hogy a fiú nem bír ránézni, a szemébe ment  egy nargli, így aztán inkább nem találgatott, és általánosan fogalmazott. Mert csak azt látja a srác arcán, hogy valami történt. Kissé értetlenül figyeli, ahogy a srác a sírt kezdi simogatni.
- Miért? Ott nem? Vagy ott? Mindenki más is valakinek a szerelme, nem? - mutogat  a közelben álló sírokra. Indokolatlanul heves reakciót vált ki belőle, a srác elejtett megjegyzése, azt el is felejti megkérdezni, hogy mégis honnan vesz ilyeneket. Egyszerűen csak elfogadja, hogy így van.
- Ez a sír mitől különlegesebb, mint a többi, hah? -
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. június 11. 21:44 | Link

Kíra

- Hát, válaszolt. Az előbb. - Csak késve mondta ezt Kírának, nem amikor bejelentette, kíváncsi rá. Bizony, nem biztos, hogy azért, mert ő kérdezett, de válaszolt. A sír válaszolt, ami sajnos érdekesebb volt jelenleg a nőnél. De amint vége volt a válasznak, sajnos kénytelen volt visszatérni a valóságba és elgondolkodni ezen. Amíg le volt hunyva a szeme, nem is hallotta a nő aggódását, nem mintha ilyesmikre válaszolna. Nem szószátyár, de az ilyesmiket bőven elintézi egy bólintással, minek jártassa a száját feleslegesen? A környezetében soha, senki nem tette. Nem volt kitől eltanulnia a rosszat, csendes emberek között pedig csak csendes maradhatott. Amúgy sem szeret emberekkel beszélgetni, jobban szeret magával és a körülötte lévő világgal foglalkozni. Most viszont nem teheti meg, kénytelen a nőre figyelni.
- Fiatal szerelmesek. - Teszi hozzá, de a problémán ő maga is gondolkodóba esik. Miért is olyan különleges? Nem tudja megmagyarázni. Hiába keresné a szavakat, van, amikor nem találja őket, akkor nem szokta feladni addig, amíg ki nem tudja fejezni magát. Most viszont nem is erőlködni, erre nincsenek szavak. Egyszerűen érzi, hogy különleges ez a sír, hogy valami különleges szörnyűség, vagy nagyon remek dolog történt vele kapcsolatban, még ezt sem tudja eldönteni. Végül egy apró, halk sóhaj hagyja el ajkait, majd egy nagyobb adag levegőt tart bent.
- Talán hirtelen kellett elválniuk? - Csak kérdez, a levegőbe találgat, ezt már abszolút nem  tudja levenni abból, amit a sír mutatott neki. Nem az érzései súgják a megoldást, csak az agyából pattant ki, túlságosan reális, lehetséges opcióként. Végül Kírán időzik el a tekintete, nézi őt egy ideig. Nem tudja, hogy akadt össze egy hasonlóan kerge darabbal, mint ő maga de egyelőre furcsállja, hogy nem kérdezget feleslegesen. Sőt, elhisz neki mindent, még érdeklődőnek is tűnik, márpedig ilyesmit nem szoktak csinálni az emberek. Mindenki szerint furcsa, akinek egy kicsit is megmutatta magát. Nem mintha ez őt annyira zavarná, sőt. A nem éppen sablonreakció meglepőbb, mégsem látszik sok dolog az arcán, csak kissé zavaróan bámul.
- Mit csinálsz itt? - Kérdi végül halkan. Mert az egyértelmű, hogy sírokkal beszélget, de Kíra ittlétéről még nem tud semmit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
eddig miért nem láttam, hogy ilyet is lehet? xd
Írta: 2014. június 11. 22:19
| Link

Gergő

Nem érkezik felelet a kérdésére, ami ugyan zavarja egy kissé, mert hosszabb távon azért ő sem szereti, ha teljesen keresztül néznek rajta. Sőt, sokszor rövid távon sem tűri el, a fiúnak most szerencséje van, hogy a sík-téma a nő számára is fontosabb lett, mint önmaga. Egyszer ez az állandóan elkalandozó figyelme, és labilis értékrendje fogja sírba vinni. Reméljük, majd rá is mondják, hogy különleges.
Kíra elrugaszkodott kis világába teljesen belefér, hogy az ember sírkövekkel társalogjon. Így aztán azon sem lepődik meg különösebben, hogy a sír még válaszolt is Gergelynek. Legalább nem egy udvariatlan fráter kődarabbal hozta össze a sors. Ugyanakkor értetlenkedik egy sort, hisz neki nincsenek valódi különleges megérzései, érdekli, hogy mégis mitől olyan érdekes ez a márványdarab. Jobban mondva, az aki alatta fekszik.
- Ehh, a fiatalok állandóan szerelmesek - úgy beszél, mint egy megvénült anyóka, aki már elég sok mindent megélt, noha a maga huszonöt évével még bőven beletartozik a fiatal kategóriába. Csak néha ezt elfelejti, és szereti kivonni magát a valóságból, azt játssza, hogy ő kívül áll mindezen.
- Neked kell tudod, te beszélgetsz a kövekkel - igazából tudja, hogy a kérdés nem neki szólt, de azért mégsem tudja megállni, hogy ne reagáljon rá. Egyrészt mert alapvetően egy szószátyár típus, szinte mindig mindig mindenre van válasza - más kérdés, hogy mennyire értelmes -, elég nehéz őt olyan helyzetbe hozni, hogy megszólalni se tudjon. Másrészt pedig kissé féltékeny, már-már irigy a másikra, amiért képes sírokkal beszélgetni, amíg ő nem. Ez az enyhe sértettség  a hangjában is hallatszik.
Rövid ideig némán figyelik egymást a sráccal. Eddig Kíra sem sok figyelmet szentelt a másiknak, csak most tudatosul benne, hogy fiú lényegében még gyerek, ő meg már nő lenne, vagy mi. Leginkább csak " vagy mi", ugyanis egyáltalán nem úgy viselkedik, mint egy érett felnőtt. Néha elfelejti, hogy annak kéne kéne lenni. Érett felnőttnek. Most viszont hirtelen tudatosul benne, hogy ez nagyon nem jó így. Nem lehet ennyire gyerekes. Tiszteletet kéne kivívnia magának... De ez csak egy kósza gondolat, fordul egyet az agya, és már el is tűnik. Kezd szúrni a szeme, de nagyon koncentrál. Olyannyira, hogy a hozzá intézett kérdést is válasz nélkül hagyja.
- Én nyertem! Pislantottál! Láttam! - kiált fel hirtelen, minden átmenet nélkül, abban a szent hiszemben, hogy ők az előbb farkasszemet néztek.
- Jah, amúgy hát veled beszélgetek, te buta. Kíra vagyok, bájdöwéy - nyújt kezet mosolyogva. Igen, csak mostanra fogta fel a korábbi kérdést, meg hát a játék fontosabb volt. Hogy bírta volna ki a pislogást, ha közben beszél is?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. június 12. 20:53 | Link

Kíra

- Ha te mondod... - Jegyzi meg csak úgy mellesleg, amikor Kíra ellövi a bölcsességét a fiatalokról. Látszik, hogy nagyon tapasztalt, öreg motoros akar lenni, bár Gergő nem tud rá úgy tekinteni, talán nem is akar. Hiszen a majd' 18 évével ő még fiatalabb, mint a nő, de sosem volt még szerelmes és őszintén szólva nem is akar az lenni. Amúgy is tudja, miért nem megy neki, mert nem igazán szereti az embereket. De hogyan is szerethetné? Nem igazán volt, aki megtanítsa szeretni, nem volt senki olyan a környezetében. Ő így nevelkedett fel, ilyen lett, számára ez a normális, így nem is aggódik miatta. Régen szerette a legjobb barátját, amikor még kis kölyök volt és fogalma sem volt az élet alakulásáról. De aztán jött a valóság és az álomszerű kapcsolatnak vége szakadt. A fiú többé nem volt a barátja, különváltak, másfelé fejlődtek, mára már lenézi Gergőt, amiért nem vitte semmire. Ez a kérdés különben elég érdekes, ugyanis szerinte nem is kellett többre vinnie. Ő egy egyszerű lovászfiú Várdombról, egy szimpla, jó munkásember és ez neki bőven elég volt idáig. Most, hogy varázsló is lehet mellette, már túl is teljesítette a célt. Sosem voltak eget rengető álmai, nem is lesznek talán soha.
- Nem csak egy sima kő. - Jegyezte meg halkan, újra, ami hatalmas haladás. Mindent egyszer szokott elmondani, nem szereti feleslegesen koptatni a száját. Nem papagáj ő, hogy ismételgesse magát, ha Kírának most sem esett le, hogy ez egy különleges, akkor nem érdekli tovább. Hagyja, hadd éljen tovább, tévhitben, nem az ő gondja. - És amúgy nem tudok beszélgetni velük. Csak meghallgatni őket.
Na igen, nem éppen nevezhető kétoldalú kommunikációnak. Nem tudja, a helyeknek-tárgyaknak mitől és hogyan van kedvük mesélni. Azt sem tudja, ő miért tudja meghallgatni, érezni őket. De álmodni sem mer olyan fejlődésről, hogy esetleg akkor és az mesélne neki, amit ő akar. Túl csodálatos lenne, hogy igaz legyen, meg amúgy sem tennének neki jót az ilyen "vad" álmok. Csak elégedetlen lenne tőle, ahogy a szülei mindig traktálták belé. A nagyravágyás csak elégedetlenséget szül.
- Hm, ez tény. - Mondja egyszerűen, amikor Kíra azzal vádolja, hogy pislogott. Valóban, egy ideje mereven nézi a nőt, próbálja eldönteni róla, miért különleges ő is. Valahogy képtelen ráérezni, beazonosítani az energiáit, pedig most be vannak kapcsolva a különleges szenzorai. Hm, érdekes.
- Gergő, Bakonyi Gergő. - Mutatkozik be ő is, mert azért nem akar névtelen maradni, ha már Kíra is elárulta a nevét, a sajátos stílusában. Majd keresi a szavakat, szokásos elgondolkodó tekintettel próbálja megfogalmazni, mi jut eszébe Kíráról. Hiszen ha már magában megfogalmazódik, közölnie is kéne, csak nem könnyű leírni, na. Amúgy sem a szavak embere.
- Mint egy... tragikomédia. - Motyogja magának, amint megtalálta a szavakat. Kissé tragikus, hogy egy felnőtt nő így viselkedik, mégis komikus, ahogyan előadja magát. Gergő pedig büszke magára, hogy megtalálta a megfelelő szót, bár ez kevéssé látszik rajta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 12. 22:14 | Link

Gergő

- Jól van na, nem akartam becsmérelni...de nekem csak az - rántja meg a vállát. Lazának akar tűnni, de azért hallatszik a hangján, hogy igenis fáj neki, hogy itt van valami különleges, értékes dolog,  amit ő nem ért, a másik viszont igen. Egyrészt irigyli a másik tehetségét, másrészt pedig csodálja, és ami a legfontosabb, hogy feltétel nélkül hisz a létezésében.
- Váó! Ez annyira jó lehet! És mindenfélét meghallasz amerre mész? És nem fárasztó tárgyak nyűglődését hallgatni? Vagy egyáltalán miket szoktak mondani? - csak úgy záporoznak a kérdései. Szeretne minél többet megtudni a furcsa képességről. Szeret mesét hallgatni, és ideje mint a tenger. Arra nem is gondol, hogy esetleg kissé tolakodó lehet, és a másik talán nem akarja kiadni neki a titkait. Az nála nem opció.
Kissé lelombozza a kedvét, hogy ilyen semlegesen fogadja a srác a farkasszemnéző verseny eredményét. ~Azért egy kicsit elszomorodhatott volna, vagy akár nevethetett volna is, vagy valami. ~ De semmi.
- Hú, szép neved van. Szeretem a hegyeket. - teljesen irreleváns információ, de azért mégis megosztja a másikkal. Csak, hogy tudja. Bármikor szüksége lehet rá. Meg egyébként is képtelen megtartani magának a gondolatait, és ez még egy egész logikus és követhető asszociáció volt. Gyakran ennél sokkal elrugaszkodottabb. Ahhoz komoly dologról kell hogy legyen, hogy felmérje vagy egyáltalán csak fontolóra vegye, hogy mit mondjon el és mit ne. Alapvető túlélési ösztönök azért benne is munkálkodnak, például nagyon jól tud titkot tartani, ha arról van szó, hogy hová tette a dugi csokiját. Amije jelenleg mondjuk nincs, de egyébként nagyon édesszájú, és szereti felhalmozni a nasit.
Odafigyel Gergő halk motyogására, és ami még ennél is több, meg is érti azt. Érzi, tudja, hogy a megjegyzés rá vonatkozik. Hirtelen elég nagy változáson megy keresztül az arca, az elvarázsolt kifejezést, nagyon is értelmes váltja fel. Elvégre valamikor az volt: értelmes nő. Pillanatnyi, régi emlékképek villannak fel előtte, aztán aztán elmosódott alakok, nagy fehérség, szédülés. Az ispotály.
- Valami olyasmi... - suttogja, majd elkapja a tekintetét Gergőről. Hirtelen védtelennek és iszonyatosan sebezhetőnek érzi magát. Nem akar az lenni, nem szokott az lenni. Lehajtja a fejét, felmarkol egy adag apró kavicsot, aztán egyesével kezdi őket visszaejteni a földre.
- De semmi baj, az Ispotályból jövök, nem vagyok közveszélyes - ezt azért fontosnak tartja leszögezni, még ha a mondat két fele, nincs is szerves viszonyban egymással. Távolinak hallja a hangját, mintha nem is ő beszélne, még mindig nem néz fel, hagyja, hogy emléktöredékei szabadon áramoljanak. Mint mindig, most is megpróbálja kitölteni azt a bizonyos fekete foltot, sikertelenül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. június 13. 12:46 | Link

Kíra

Amikor a nő magyarázkodni kezd, ő egyszerűen biccent egyet, elnézi neki. Nem mintha annyira haragudna, tudja, hogy az emberek nem értik meg őt. Nem tehetnek róla, nem az ő hibájuk, igazából Gergő fura, ők meg normálisak, így összeférhetetlenek. Ennek ellenére sosem kívánt olyan társat, aki megérti őt és belelát a világába. Amikor azonban Kíra a képességéről kérdez egy csomót, tanácstalan.
- Hát, én sem igazán tudom, hogy működik. - Vallja be, közben kicsit előredönti a fejét, egyik kezével megvakargatja a tarkóját. Nagyon jó lenne, ha így könnyedén, egyből tudna válaszolni. Végül csak apró sóhaj hagyja el ajkait, leereszti kezeit, vállait is. - Meg nem is tudatos a dolog.
Körülbelül ennyi az, amit ő is tud, aztán Kíra hirtelen lelkendezik a nevén, ő pedig csak megköszörüli a torkát. Még sosem tetszett senkinek a neve, ezért kissé meglepő neki, de nem ugrik ki a bőréből. Nem az ő érdeme, úgy adták neki, úgy örökölte az "azonosítóját".
- Öhm, köszönöm, asszem. - Mondta végül, majd a hegyek gondolatára ő is kicsit elkalandozott. Eltekintett a távolba, a sírok sokaságán végignézett. Eszébe jutott az otthona, hogy a helyet mennyire szereti és talán még hiányozni is fog neki. Bár gyakran érezte pokolnak Várdombot, most mégis a honvágy kopogtat a szíve ajtaján. Na, ott kopogtathat sokáig. - Ha így van, egyszer nézd meg a szekszárdi dombokat. A legszebbek.
Na igen, nem maradhat el a javaslat Kírának, hogy egyszer nézzen el szülőhazája felé. Ide ugyan nincs közel és egészen más világ, de nem kell feltétlen Várdombra látogatnia. Oda mehet, ahova akar, mindenhol azt a varázslatot fogja átélni, amit Gergő élt meg, az múlt majdnem 18 évben minden nap.
Amíg elgondolkodik, szinte észre sem veszi, Kíra mennyire megváltozik a mondata hallatára. De utána feltűnik neki, hogy egészen más energiák járják át, most már érzi, főleg a változásra van kiélezve. Azonnal a nőre pillant, sötét íriszeivel méri végig, ahogy magába dől, suttog és a kavicsokkal játszik. Nem számított rá, hogy így megbántja, vagy nem is tudja, ez bántottság-e igazából. De csak hogy szépítsen, érdeklődő beszélgetőpartnert játszik, olyan normális félét.
- Elhiszem. Hogy kerültél oda? - Na igen, biztosítja Kírát, hogy elhiszi, nem közveszélyes és semmi baj vele. Emellett meg is kérdi, hogyan került az ispotályba. Nem úgy néz ki, mint aki most épület fel, legalábbis egészen erősnek és egészségesnek tűnik. Amúgy sincs kórházszaga, az ilyen embereknek az szokott lenni, nem? Gergőt pedig érdekli, hogyan fog ettől Kíra változni, mert ezt imádja megérezni, így tekintetét is rajta függeszti, hogy rá koncentrálhasson.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2014. június 13. 23:26 | Link

Gergő

Pillanatig sem erőlködik rajta, hogy leplezze, csalódott, amiért a fiú nem tud válaszolni rendesen a kérdéseire. Milyen dolog ez, kérem? Azért kivár, hátha a tarkóvakarászás meghozza a gyümölcsét, de sajnos nem így van.
- Értem. De ha egyszer tudni fogod, majd mindenképpen mesélj nekem. Megígéred? - kérleli a srácot, szinte már könyörgő az arckifejezése. Elfogadja, hogy most nem tudhat meg többet, de ő türelmes ember - többnyire - és ha el nem felejti - amire egyébként minden esély megvan -, akkor majd igenis szeretne többet tudni Gergő különleges képességéről.
A bemutatkozás kapcsán Kíra jóvoltából kissé terelődik a téma.
- Szekszárdi dombok. Oké, ha egyszer arra járok, majd mindenképpen. De még csak most érkeztem ide, nem mehetek egyből oda. El kell itt intéznem a dolgaimat. De nem fogom elfelejteni - beharapja az ajkát, kínosan magyarázkodik. Úgy viselkedik, mintha Gergő az előbb erélyesen ráparancsolt volna, hogy most azonnal menjen, és nézze a Szekszárdi dombokat
Az elejtett kis megjegyzés egész komoly hangulat és igazából lélekállapot változást idéz elő Kíránál. Néha a legváratlanabb dolgok is képesek visszarángatni a valóságba. Például ha ilyen nyíltan rávilágítanak a helyzetére.
- Nem tudom - csak akkor emeli ismtéa fiúra a tekintetét, miután az utolsó kavics is kihullik a kezéből, és miután úgy ítéli meg, hogy ez a mostani sem az a pillanat lesz, amikor végre visszatérnek az emlékei. Már ha valaha visszatérnek.
- Nem emlékszem pontosan mi történt. Valami fontosat csináltam. Nagyon fontosat...    - tesz még hozzá egy vállrándítás kíséretében. Erről a témáról nem tud igazán felszabadultam mesélni, mert nincs is mit mesélnie. Hihetetlen sebességgel kattognak anyának fogaskerekei, minden érzékével azon van, hogy a valóságos, szomorú sötét ürességbe kapaszkodjon. Abba, hogy mi volt előtte, elmosódott arcokba. Valami kékségbe.
- Azt hiszem, én akkor találkoztam egy USO-val - lassan beszél, elgondolkodva, ez már mégis egy teljesen más hang, mint az előbb. Lassan visszahúzódik őrületének csigaházába. Megint a kavicsokat bámulja, új játékot talál magának, most mindkét kezét használva egy nagy kupacba gyűjti a kavicsokat, aztán újra szétteríti őket. A határon lebeg, megerőltető számár a múlton, a valóságon rágódni, a fejében lassan formálódni kezd egy soha meg nem történt, irreális kaland.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2014. június 14. 13:12 | Link

Kíra

- Hm... - El kell gondolkodnia Kíra ajánlatán. Nem igazán szeret ismerkedni és magáról beszélni, az valahogy nem az ő stílusa. Szerinte senki sem tudja igazán megismerni, felszínesen pedig minek? Kissé összeszűkített szemekkel néz a nőre, akinek az arckifejezése kezdi meghatni, elég hosszas bámulás után. - Legyen, ha már beavattalak.
Bár nem hiszi, hogy lesz belőle valami, mert nagyon nem a szavak embere. Nem tudná elmagyarázni Kírának ezt az egészet, akkor sem, ha olyan nagyon akarná. Az egyetlen mód az lenne, hogy megmutatja neki. De ez sajnos lehetetlen, meg ha bele is látna Gergőbe... valószínűleg sírva menekülne. Annyi minden van a fiúban elrejtve, mélyen, amit mindig megtart magának, hogy túl sok lenne egyszerre. Főleg, ha előtte csak a felszínét látta, a fapofáját, az egyszerű, csendes énjét.
- Nem szaladnak sehová. - Jegyzi meg, amikor a nő azt mondja, most nem tud odáig szaladni. Nem mintha Gergő így gondolta volna, hogy azonnal, de semmi baj. Bár egészen kicsi gyerekként voltak tézisei, amik megdöntötték volna az előző állítását. Hiszen azzal a fejjel, jól szórakozva, pillanatok alatt elrepült az idő, alig kelt fel a nap, már le is ment. Kis Gergő pedig azt hitte, a dombok szaladtak az égitest másik oldalára, hiszen az meg sem mozdult azóta.
Amikor Kíra elmagyarázza neki a helyzetet, ő csak bólint egy aprót. Emlékezetkiesés, hm, az ispotályban ébredt. Vajon mit csinálhatott a zakkant hölgyemény, amikor elhagyta őket? De ami a legfontosabb, vajon ő vissza tudja szerezni őket? Legalább egy részüket? Szinte hangtalanul mormogott valamit, amíg gondolkodott. Kíra energiái biztosan nem akarnak beszélni hozzá, ahogy visszahúzódik az előző megnyílása után, a belső szemével ismét alig látja, alig érzi őt. Mégis, azon jár az esze, mi lenne ha... szokásait megtörve, még a bizonyosság előtt szóra nyitja a száját.
- Ha lenne egy tárgyad, ami nálad volt akkor, vagy egy helyszín, én talán... nem, nem jó ötlet. - Gyorsan leszögezi. Hülyeség volt megemlíteni, ezért nem szokott csacsogni, megtanulta már ezerszer. Nem tudja irányítani, semmi garancia nincs rá, hogy az a hely vagy tárgy mondani akar neki valamit. Vagy hogy olyan emléket fog mutatni, amit Kíra elhagyott. Alapból hülyeség volt, kicsit meg is rázza a fejét, majd a levegőbe szippant és elnéz a távolba. Még mindig annyira kellemes és vonzó ez a temető számára, hogy azon is elgondolkodik, hogy itt rendezkedik be. A kastélyban egyelőre még nem talált ehhez hasonló helyet, ahol egy életet le tudna élni. Na nem mintha annyit kereste volna.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lotte White
INAKTÍV


Maffia:3 II Kántálos hiperszuper barinő 3/2 <3
offline
RPG hsz: 22
Összes hsz: 3088
Írta: 2014. június 14. 14:41 | Link

Mikor megbeszéltük Álliával, hogy itt fogunk találkozni. Először azt hittem rossz helyre jövök, de észrevettem, hogy mégiscsak jó helyen járok. Ránéztem az órámra és láttam, hogy 10 perccel korábban jöttem. Így hát leültem a padra és vártam, hogy megérkezzen kit várok. Vártam és vártam, de egyszer csak megjelent kit vártam. Felálltam odaléptem hozzá, s így szóltam:
- Szia, te vagy Állia? Én Lotte vagyok, remélem jól fogunk szórakozni együtt! És vártam a választ.
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2014. június 25. 22:24 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában






Hipiszupi barinők! <3
Lekvi<3
Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2014. június 14. 14:59 | Link

Lotte White

Mai nap furcsaságok sokasága. Reggelinél az Eridonos lány és a hely ahol találkozni akar velem. Hát a temető körüli terület nem tudom, hogy jó-e beszélgetni egy elsőssel, milyen témáról lesz vajon szó? Vagy csak nem tudja, hova akart jönni beszélgetni?
Ezek a kérdések köröztek a fejemben úton a temető felé. Az utolsó házat elhagyva ezek a gondolatok is eltűntek, vagyis el lettek zavarva. Úgy döntöttem, hogy gyanakvás nélkül, de nyitott szemmel megyek a találkára. Az utolsó háztól elég messze, de a kerítéstől pár méterre meglátom Lottet egy padon ülni. Ebből inkább azt szűröm le, hogy nem tudja, hol vagyunk. Elmosolyodom, hogy tudná hiszen nemrég jött, ez csak egy véletlen.
A pad mellé érve meg köszönök.
-Szia.
Aztán teszek még pár lépést, hogy elé kerüljek. Amikor meglát, feláll. Udvariasan köszön. Én pedig biztosítom a kilétem felől.
-Igen, én vagyok.
Arra, hogy jól fogunk szórakozni, egy kérdéssel válaszoltam.
-Jártál már itt?
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2014. június 25. 22:26 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 ... 16 17 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa