37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→A falu határa
Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 16 17 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Samantha H. McSouthernwood
INAKTÍV


the girl from Hogwarts
offline
RPG hsz: 42
Összes hsz: 433
Írta: 2013. december 27. 22:15 | Link
Noel


Attól függetlenül, hogy eddig sem fagytam meg a hidegben, kellemes borzongás fut végig bennem, amint a meleg ruhadarab rám simul. Nem mondanám, hogy az én méretem, kicsit lóg rajtam, de nem lehet minden tökéletes, ezt sajnos muszáj volt már belátnom. Azonban a lefegyverzésem még mindig tökéletes, mint eddig is, ahogy én is. Najó, hazudtam, még bennem is van hiba, de kit érdekel? Amíg nem kapok érte, nincs nagy gáz.
Szóval vissza a helyszínre. Nem csodálkozok, amikor összeesik, önelégült mosollyal, egy paranccsal és amúgy hatalmas kedvtelenséggel hagyom el a helyszínt, hogy egy sokkal szimpatikusabb helyet keressek. Azért még félig hallom Noel hozzászólását, de nem szólok róla, csak egy szemforgatással reagálok út közben. Mikor végre utolérnek, unottan mérem őket végig, a beszólásra pedig igen egyszerűen reagálok.
- Egyrészt... nem ordítottam. Másrészt, neked semmi közöd ahhoz, hogy mit csinálok. - hordom le Noelt, és igazándiból nem is tudatosul bennem, hogy miért teszem, de megteszem. Ideges vagyok, zavar a környezet, zavar a társaság, az itt levő emberek, az, hogy eltulajdonították a cuccom, hogy segítséget kellett kérnem... tulajdonképpen baromira idegesít ez az egész helyzet. De próbálom nem láthatóan kimutatni. Erre használom ezt a bunkóbb stílust, ami kicsit az alapjárat része. - És ne jópofizz vele, nem azért hívtuk ide. - zárom rövidre a téma ezen részén is, próbálom tudtára hozni ezzel, hogy igenis hallottam az előző megjegyzést is, és az egy dolog, hogy Noel jófej, de épp kiakarom csinálni a kiscsákót, ne legyen már vele ilyen közvetlen. Vagy ha már annyira beszélgethetnéke van a gyerekkel, akkor beszéljen vele arról, miként fogjuk megkeseríteni az elkövetkező fél óráját.
- Nő vagyok, én megtehetem, ellentétben veled. Kell egy kötél... - kezde el kutatni idegesen, ugyanis csak most esik le, hogy ezt az apróságot elfelejtettem. Ügyes vagyok, tapsot nekem, táncot is járok mindjárt örömömben. Caplatni kezdek, de szerencsére nem kell messzire mennem, és találok egy kötözésre alkalmas huzal darabot. Azt meg szinte csak remélem, hogy nem fogja szétvágni a fiú ütőerét idő előtt. Felállok, fél másodpercre kinyújtóztatom lábaimat, majd visszasétálok a két sráchoz, és leguggolva a megátkozotthoz csomót kötök kezeire, úgy, hogy ne tudja azt kibogozni, majd lábaira is.
- Na, leveheted róla az átkot, ha nem tud beszélni, nem veszem sok hasznát. - intek egyszerűen háztársamnak, figyelmen kívül hagyva a megnevezést, mintha nem is nekem mondaná. Úrnő. Amúgy viccen kívül jól hangzik, de ezt nem vallanám be neki, így inkább csak összefont karokkal állok, és nézek rá. - Na, mi lesz már? - siettetem, mintha mi sem lenne egyszerűbb, közben pedig jobb kezembe veszem a pálcámat. Fő az óvatosság.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kérdezz-felelek
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2013. december 30. 17:57 | Link
Samantha


Le sem tagadhatná a negyedéves, hogy vérbeli rellonos boszorkány, az önelégült mosoly, ami kiülni látszik arcára, még a sötétben is jól kivehető. Noel a lány morcos arcáról a fekvő, néma srácra vezeti tekintetét, és megcsóválva fejét, már cipeli is őt a sírok közé, hogy ott levágja a lány által kinézett hideg darabra.
- Tényleg?! - kérdez vissza halvány éllel a hangjában a néma fiú felett, jobb kezével nekitámaszkodva a sírkőnek, érdeklődő zöldjeivel a barnát fürkészve. - Ha nekem ehhez semmi közöm nem lenne, akkor valószínűleg nem hagytál volna az ajtóm alatt cetlit. Vagy most már rendszer lesz abból, hogyha valamire szükséged van, akkor írsz pár sort, és pattanok?
Hangjában némi feszültség bujkál, de nem a vészesebbik fajtából, ezen még könnyedén átbillen előző nyugodt hangulatába, amely nem hátrány a körülményeket tekintve. A sírkőre dobott fiúra pillant, aki már olyannyira megszokta a kialakult szituációt, hogy már-már nyugodtan, lehunyt szemekkel várja az ítéletet.
- Te... élsz még? - bökdösi meg a fiatal fiút pálcájával Noel, s közben Samantha ismét előrukkol nőiségtudatával, amire csak megforgatja a szemeit, majd amikor a lány elbilleg kötelet keresni, ő bal középső ujjával utánamutat egy erőteljes személyeset. Ezt bizonyára nem látja a célfél, de nem is számít. Ha ő nő, akkor legyen nő, de Noelt hagyja ki sajátos hisztérikájából. Középső ujját visszahúzza, majd csendben végignézi, ahogy az időközben visszaérkező lány megkötözi esti szórakozásuk alanyának kezeit, s lábait.
- Te ne integess nekem..., hölgyem.
A felé intő kezet elkapja, és azzal a lendülettel löki el magát a sírtól, hogy a lány fölé emelkedhessen, és szavait egyenesen annak finom kis arcába köphesse. Kissé mintha ideges volna, mivel nem szeret csak úgy segédkezni, mint rongyos manók uruknak, s parancsolóiknak.
- Valamit, valamiért, Sam - suttogja, és összeszűkült zöldjeiben tűzként forr az indulat. - Leveszem azt az átkot, te meg adsz nekem valamit cserébe. Vagy elárulod, hogy mi van a kabát zsebében, vagy... légy kreatív.
Pálcája kezében, és oldalra billentett fejével meredten nézi háztársa arcát. Több lehetőség is megfordul fejében egyetlen pillanat alatt, aztán mégis a megkötözött srác felé fordul, és egyetlen pálcamozdulattal szabadítja meg őt a görcsös mozdulatlanságtól. Aztán visszafordul a lányhoz, és kérdőn felvonja szemöldökét.
- Na, mit választasz?
Kérdését csendesen teszi fel, s pálcáját még az előzőnél is erősebben markolja. Átokra számít válasz gyanánt, és szemfülesnek kell lennie ahhoz, hogy azt kivédhesse. Idősebb, és többet megélt nála a lány, de talán nem vállal annyi kockázatot, mint az elsőéves. Lehetőséget kapott a lány, hogy él-e vele, az csak rajta múlik. És hogy miképp teszi azt, az már nem a fiú dolga.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eris L. Awer-Kowai
INAKTÍV


Sz*rka
offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 3201
Írta: 2014. január 29. 22:25 | Link
Ombozi.



* "Napnyugta után, ott." Ennyivel tisztelte csak meg Ombozi, miután Eris visszatért az iskolába. Persze, többet nem is várhatott tőle. A pletykák szerint a karácsonyi bál után szakított azzal a szőkével, pedig igen ingerlékeny volt, amikor szóba hozta a lányt. De mindegy is. Immáron az új pálcájával a kezében, és egy kisebb méretű, nem túl feltűnő ásóval közelít a temető felé, utóbbit a talárja alá rejtve. Egy kicsit ideges, exhumáláshoz még nem volt szerencséje, de úgy tűnik, hogy a fiú ehhez akar ragaszkodni, bár, hogy mit is keresne pontosan, az még Eris előtt is rejtély. A hideg, puha hóban idáig látszódnak a nyomai, Ombozit még nem látja a környéken, de ő így is előbb érkezett a temető bejáratához, mint kellett volna. Ennyi idő alatt legalább van ideje jobban az arcába húzni a talárja csuklyáját. Bár a sebek és a puklik eltűntek a képéről, hála az anyja krémeinek és bűbájainak, azért még mindig sajognak. A végtagjaihoz persze nem kellett pazarolni a drága holmikat, úgyhogy ott a kék-zöld foltok megmaradtak, ámbár úgy is eltakarja őket a hosszú téli talár. A pokol, ami otthon várta, még rosszabb is volt, mint várta. Az anyja szabályosan idegrohamot kapott, mikor megtudta, hogy eltört Eris pálcája. És íme az eredmény... *
- Ch...
* Végigsimít az arca jobb oldalán, ahol nemrég még csúnya nyomok éktelenkedtek. Nem is igazán akar többet haza menni.  *
- Gyere már...
* Morog a semmibe, folyamatosan a falu felé bámulva, hátha megpillantja a fiút erre sétálni. *
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
"A legijesztőbb Rellonos" | Terminátor | Hydromágus...?
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. január 30. 15:25 | Link
Kowai

Kowai hazautazása nem is jöhetett volna rosszabbkor. A fiúnak tervei voltak, méghozzá azonnal akarta őket véghez vinni, nem pedig hetekkel később, a tél beállta után, amikor a sírkövek befagyott állapotukban nehezebben adják oda magukat a rendbontóknak, mint egy késő őszi éjszakán. A lány kastélyba érkezése talán senki másnak nem tűnt fel, de Noel már az első perctől tudta, hogy visszatért, és nem is kellett neki több, kitépett megsárgult füzetéből egy sarkot, és ráfirkantotta pennájával azt a három szót, amiből magától értetődő módon mindent tudnia kellett bálpartnernőjének.
Izgatottan, mi több, boldogan készülődött a rellon csendes nyugalmában közös éjszakájukra, tudta, hogy ha lemegy a Nap, akkor valami különlegeset fognak találni. Érezte, hogy a sírok nemcsak csontokat rejtenek magukban, hanem értékes, egy sárkánynak igazi kincset jelentő tárgyakat, ereklyéket, bármit, ami nem hétköznapi, ha pedig igaza van, akkor bármi is legyen a föld alatt, azt mindenképpen nekik kell kiásniuk.
Elegánsan öltönyébe bújik, fekete bársonykabátját magára igazítja, és gyönyörű, aranyberakásos ásóját vállára csapja.
- Nesze nektek, egyszerű halandók! Ilyen az, ha egy sárkány vadászni megy!
Hangosan ejti ki szavait a festményekkel teljes földszinti folyosókon, ahogy csak előre tekintve halad a falu irányába, hogy megérkezzen a temető reszkető fogságába. Ha Kowai várja, akkor ketten törik fel a régi sírokat, ha nincs ott, akkor viszont egyedül áll munkába, de akkor Isten áldja a lányt, meneküljön ahogy tud, mert az elsőéves számít rá, éppen ezért nem lesz kegyelemben része. A festménylakók sietve követik keretről-keretre az előretörő fiút, és sorban súgnak össze mellette.
- Csak a szátok jár, hitvány férgek vagytok! Sajnálom, hogy nem égethetlek fel titeket sorban. Egyenként élvezném ki halálotok, ha egyáltalán lehet annak nevezni mocskos pusztulásotok. Utolsó semmirekellők vagytok, nem is értem hogy tűr meg az Igazgató Úr titeket. Undorítóak vagytok, még a hideg is ráz tőletek.
Mindegyik őt követő alak szemébe belenéz, úgy köpi magából az irritáló szavakat, hogy közben az adrenalinszintje könnyedén emelkedik. Tudattalanul készíti magát az éjszakára, kell is az erő tervéhez, hiszen nem mindennapos, hogy egy elsőéves diák a Naplemente végignézése után ásójához nyúl, és egy 1500-as évekbeli sírt ás ki. A falun észrevétlenül halad végig, kóbor kutyák vonyítását hallja csupán, és egy vékony fekete macska szalad át előtte az úton.
- Büdös dög, kotródj innét!
Kiált rá, és megszaporázza lépteit, hogy még rá is tudjon fújni. Hangosan nevet, és vállán pihenő ásójával örömittasan forog a havas házak között. A világ az övé, a céljai benne élednek mindennap újjá, és senki sincs aki megállíthatja. Olyan ember, akinek érdemes élnie, akinek a vére igazi arany, és akinek meg kell mutatni puhány varázslótársainak miként is válik valakiben az arany vérré, és miként kell szeretni és tisztelni házát egy Bagolyköves diáknak. A temető kapujában végül megpillantja az őt váró lányt, és elégedett vigyort kanyarít arcára.
- Kowai, örülök, hogy eljöttél.
Szavai közben igyekszik a csuklya alá is bepillantást nyerni, de amit lát az korántsem az, amire számított. A lányt bántották, és aki bántotta nem érdemel mást, mint halált. Dühödten ráncolja szemöldökét, és ásóját ledobva válláról lép közelebb szövetségeséhez. Egy mozdulattal rántja le fekete csuklyáját róla, és már-már hallható szívdobogása közben vadállatmódjára kezd kiabálni.
- Az anyád volt, mi?! Megölöm, ezt nem teheti veled senki, és semmi!
Idegesen fordul meg, és rúg bele a hóba. Gondolatai kuszák, de egy közös az összesben: méregtől eltorzult gonoszság van bennük. Kowai a legjobb, akit itt ismer, és senki nem nyúlhat hozzá egy ujjával sem. Az előbb belerúgott hóba köp, majd káromkodva kapja fel ásóját, és a lány mellett elviharozván kiáltja el magát.
- Gyere, dolgunk van a büdös életbe is!
A sírok között szlalomozik, egyenest odasiet, ahol már járt egyszer. Akkor egy fiút kínoztak meg azon a sírkövön, és Samnek még meg is jegyezte, hogy ez a sír akár még érdekes is lehetne. Akkor a lány nem élt a felkínált lehetőséggel, de Noel nem felejt. Rápillant Kowaira, amikor megáll a temető közepén a kinézett sír mellett. Szemében tüzel a harag, és a jókedve, amivel várta az estét már nincs sehol.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eris L. Awer-Kowai
INAKTÍV


Sz*rka
offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 3201
Írta: 2014. január 30. 16:20 | Link
Ombozi.



* Miközben vár a fiúra, gondolatai visszakalandoznak az otthon töltött időre az Awer birtokon. Szánalmasnak érzi magát attól, hogy a vékony kis anyja így el tudja látni a baját, neki, aki esténként fekvőtámaszozik meg guggol keményen, hogy a kviddicsben ne maradjon majd alul. Még jó, hogy arról nem szerzett Anny tudomást, különben nem úszta volna meg ennyivel. Ha belegondol, fogalma sincs, miért és hogy jöttek össze a szülei. Az egyetlen támpont amit megtalált, az az anyja által elrejtett cigarettás doboz volt, amiben már csak egy cetli volt azt hirdetve, hogy nem sokkal utána az apja megtalálta és kicsente a szálakat. Meg a neve. Fura, Ombozi csak az apja vezetéknevén szokta szólítani, nem teszi hozzá a másikat. És ebben a pillanatban úgy érzi, ez a legkedvesebb gesztus, amit a fiú valaha is tehet érte. Összébb húzza magán a sötét, vastag talárt, kezd hűlni a levegő, nemsokára lenyugszik a Nap is. Felpillant a temető felé vezető útra, azon pedig meg is látja a feléje közeledő sárkányt. Láthatóan nagyon jó kedve van, sőt, elég feltűnően hozza magával a csicsás ásóját, de Eris ennek most inkább nem ad hangot, a köszöntésre némán biccent. Ezzel viszont nem elégszik meg Noel, vagy észrevett valamit, amit nem kellett volna, mert a lány csak arra eszmél fel, hogy a másik ásója a hóban landol, Ombozi pedig már előtte van és lerántja a csuklyáját. *
- Hé, eressz el!
* Kiálltja felkapva a vizet és azonnal visszacibálja a fejére az eltakarást segítő ruhadarabot. Hogy jött rá Noel, hogy ki volt? Meg ilyen jó szeme lenne, hogy a gyógykenőcsök és varázslatok ellenére kiszúrja a nyomokat? *
- Semmi közöd az életemhez.
* Morogja, bár sosem vallaná be, hogy az iménti megszólalás, mégha csak pillanatnyi is kijelentés volt, jól esett neki. Van valaki, aki törődik vele, legalább annyira, hogy vele együtt dühös. De akkor sincs több köztük puszta szövetségnél. A fiú kikelve magából rúg bele a hóba, majd kiabálva elindul a temető felé. *
- Ne kiabálj már te idióta.
* Morog ismét, ám ebből nem biztos hogy bármit is hallott Noel, annyira előre viharzott. Az alig fél méteres kerítés egyikőjüknek sem okoz gondot, könnyedén átjutnak az első akadályon. A másik sárkány úgy közlekedik itt, mintha minden hétvégéjét a sírkövek között töltené, amit Eris egy kicsit szokatlannak vél. Még ő sem olyan hülye, hogy esetleg kísértetekbe akarjon botolni. Még zombik is lehetnek errefelé. A szokásosnál jóval csendesebb most, amit talán még Ombozi is észrevesz, de más elfoglaltságuk van, úgyhogy ez a kis momentum eltörpül. A világuralomra törő férfiú megáll az egyik sírkő előtt, mikor valahol a temető közepén járhatnak, s a világító tűzgolyó csak egy vékony vöröses csíkot fest a horizont aljára. *
- Ez lenne az? - Fut végig a tekintete a feliraton, de különösebb érdekességet nem talál rajta. - Mi van itt olyan értékes?
* Fordítja a fejét a fiúhoz, ám az ő izgatottsága most valahogy átcsapott másba. *
- Te hallod, ne foglalkozz már velem, ez az én dolgom. Most pedig meséld csak el, mit is rejt ez a sír.
* Igyekszik a hangjába belecsempészni egy kis nyugtatást, meg, hogy ő úgy is képes bármit megoldani az életben, de nem erőssége mások vigasztalása. Amúgy is, mit érdekli ez Ombozit? Tekintete inkább újra a sírkövön van, leguggol és elsöpri a havat, hogy megtapogassa a földet. Jó nehézkes lesz itt ásni. *
- Fel kéne melegíteni a talajt, úgy könnyebb lenne ásni.
* Morfondírozik el, ezzel is rávenni végre a másikat, hogy azzal törődjenek, amiért idejöttek. *
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
"A legijesztőbb Rellonos" | Terminátor | Hydromágus...?
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. február 1. 15:47 | Link
Kowai

Kowai természetesen nem hagyja csak úgy elkapni magát, nem tetszik neki háztársa érintése, és annak dühe sem. Azonnal visszarántja csuklyáját, de már mindegy. Noel pontosan tudja, hogy az arcán éktelenkedő sebek nem csupán játékból gyógyulgatnak éppen, hanem komoly előzmények teljesedtek ki általuk bántalmazás formájában. A lány hárít, morog, és kívül tartja a mérges felet.
- Akkor kiabálok, amikor akarok!
Áll meg és fordul vissza két sírcsalád között, és onnan ordít ásóját a lány irányába lóbálva. Felfokozott dühe hangorkánként jön felszínre, a gyülemlő feszültséget muszáj kiadnia magából, és ha más lehetősége nincs rá, hát legalább hangját hallatni tudja a kihalt sírhelyek között.
- És igazad van, az életed nem az én dolgom, úgyhogy jobb volna ha szednéd a lábaid, és nem a kapualjból morognál utánam, mint a szerencsétlen gyávák szoktak!
Hangja a falu szélső házaiig is elhallatszódhat, de ez a legkevésbé sem érdekli, nem úgy, mint a csúnya sebekkel torzított arcú háztársnője. Mérgét egyedül az a tudat képes csillapítani, hogy Kowai most itt van vele, biztonságban, és a sérülés okozóját hátrahagyta. A hűvös szél is segít lehűteni feszült idegeit, és talán az a fajta jókedv sincs még veszve, ami azelőtt járta át testét, mielőtt úrrá lett rajta az elmebaj. Nehéz szavakba önteni, hogy imént miért is durrant el ennyire agya, hogy miért csapong ilyen szélsőségesen. Megfejtése lehet a rejtélynek, hogy Kowai az egyetlen olyan szövetségese, aki nem mellesleg bizalmasa is, és akivel a legjobban megérti magát. Ő csak akkor beszél, ha annak értelme is van, akkor és úgy cselekszik, ahogy ő maga is tenné. Kowai olyan, mint ő, csak a másik nemet képviseli. Ritka, hogy valaki ilyen könnyedén találja meg másik felét, ráadásul úgy, hogy az nem érzéseken alapszik. Nem hiába találkozott kastélyba érkezésekor szinte azonnal pont vele. Nem hisz Istenben, és nem hisz a sorsban, de ez valami emberfeletti volt. Egy jel, vagy egy iránymutatás, ami hatalmasabb náluk.
- Ez. A nevet már olvashatatlanná koptatta az idő, és az évszázadok, de mint látod 1517-es a sírkő, és úgy hiszem, hogy a nehéz 16. századi halottak nem egyedül mentek a másvilágra.
Rábólint háztársnője kérdésére, majd a kőhöz állítva ásóját leguggol a sírhoz, és végigsimít havas, fagyott fedelén. Az érzékei nem csalhatnak, kell itt lennie valaminek, ami már idestova ötszáz éve várja, hogy az arra hivatott megtalálja, és visszahozza a valóságba.
- Köszönöm, tudom, hogy miért jöttünk. Lacarnium Inflamare!
Rápillant a lányra, majd pálcáját sebesen előkapva már ejti is a varázsigét, hogy minél hamarabb nekikezdhessenek munkájuk igazi, nehezebb részének. A sír körül melegíti a talajt fedő fagyott hó-és jégréteget. Lassan halad vele, pepecselős munka, amit nem lehet elsietni, mert ők maguk látják kárát.
- Pálcád van már?
Kérdése közben nem néz a csuklyásra. Tart attól, hogy a törött varázseszköz is lehet egy oka annak, amiért így elbántak vele. Az arca árulkodó jel, hiába fedi azt ruha. A nemcsak kíváncsi, de értő szemek azonnal kiszúrják, hogy mi hibádzik. A válaszra várva tovább lépked a kőtömb körül, világító pálcája jó munkát végez, hiszen a talaj szépen olvadásnak indul, ezzel is segítve a rosszban sántikáló fiatalokat. A hó és jég vízzé válva tűnik el, így Noel áttér magára a sírra is, minden pontjáról leolvasztva a ráesett csapadékot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eris L. Awer-Kowai
INAKTÍV


Sz*rka
offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 3201
Írta: 2014. február 1. 22:30 | Link
Ombozi.



- Persze, kiabálj csak és buktass le.
* Sziszegi összeszűkült szemekkel, aztán körbenéz. A temető kihalt, akár a környéke, sehol egy lélek. Még jó, az kéne még, hogy lelkekre bukkanjanak. Ombozi robog elől, szlalomozik a kőtáblák között, s le gyávázza Erist. A lány egy pillanatra megáll, de rögtön vicsorba is torzul az arckifejezése és úgy megszaporázza a lépteit, hogy egykettőre Noel mellett terem. Legszívesebben leüvöltené a fiú fejét, karmaival belemarna annak bőrébe és ordítana dühében. Még, hogy ő! Gyáva! Erőt vesz magán, hogy ne adjon hangot sértődöttségének, nem segítene az akción még több dühkirohanás, elég, hogy most Ombozi nem tud uralkodni magán. Ha nem ismerné jobban a fiút, még azt feltételezné ezekből a reakciókból, hogy aggódik érte. Az márpedig ki van zárva, persze, majd pont ő lesz az, akiért lerágná a körmeit. Beérnek a céljukhoz, Ombozi tart egy kiselőadást a kopott feliratú kőről, de Eris lopva inkább a fiút figyeli. Nyilván mindenkinek van hobbija, Noel biztos sírköveket tanulmányoz. Vagy nem ez az első ilyen akciója. Nagyon is tudja mit akar, úgyhogy meglehet. A fiú nekiáll egy bűbájjal letakarítani a havat a fedélről és a körülötte lévő talajról, de mivel a láng igen aprócska, nem fog hamar végezni, ha Eris nem segít be. Némán bólint Rellonos kérdésére, a talárja alól pedig előkapja az eddig elrejtett ásót, majd a pálcáját is. *
- Lacarnium Inflamare!
* Hangoztatja ő is a varázsigét, a műveletet a továbbiakban az ő részéről csöndben, precízen végzi el. Amikor végre az utolsó csepp csapadékot is sikerül leolvasztani mindenhonnan, a kezébe veszi az egyszerű ásóeszközt. Hiába nevelte az anyja úri hölgynek, a piszkos munkát tolvajlásnál akkor is el kell intézni. Előbb ugyebár valahogy a nehéz kőfedéllel kéne kezdeni valamit. *
- Törjük, vagy rakjuk arrébb?
* Emeli tekintetét a fiúra, kérdésében konkrétan utalva arra, hogy mennyire akarnak nyomokat hagyni maguk után. Ezt az akciót nem lesz könnyű a Navinésekre fogni, kicsit túlságosan is sárkányház-szaga van. Amíg a lángokkal babráltak, Noel biztosan lenyugodott valamennyire, de inkább nem fogja kockáztatni a saját iskolai biztonságát. A jobb kezében még mindig szorongatott ébenfa pálcát ráirányítja fedélre. *
- Vingardium Leviosa!
* Határozott "huss és pöcc", ahogyan már jól begyakorolta az órákon, s a nehéz kőtömb lassan, de biztosan mozogni kezd. *
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
"A legijesztőbb Rellonos" | Terminátor | Hydromágus...?
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. február 4. 12:22 | Link
Kowai

A lelkek mélyen a föld alatt alszanak, a sziszegő lánynak nincs mitől tartania. Noel van annyira forrófejű, hogy ne törődjön másokkal, és az éjszaka közepén álljon neki dühét hangban kiadni magából, de esze is akad, és jól tudja, hogy a falu hozzá van szokva az ehhez hasonló hangokhoz, minthogy a közelben fekvő kísértetház is látogatott a diákok körében, mint ahogy a csárda, vagy a pub is a falu nevezetességei közé tartozik. Ettől eltekintve viszont igaza van háztársnőjének, nem szabadna így kiabálnia, még akkor sem, ha ereiben tűzként olvad a harag, és mint a vulkánból kitörő láva folyik szerte testében, hogy adrenalin szintjét a magasba emelje.
- Eszem ágában sincs falulakókat a nyakunkba varrni, de ha idetévedne bárki is, úgy gondolom nekünk nem jelentene különösebb gondot.
Rápillant a szépen letisztított sírra, és hiába tudja jól a kezüket kötő szabályokat, hiába tanították szülei illemre, biztos abban, hogyha egy idegen erre tévedne, és szándékában állna őket eltéríteni céljuktól, vagy jelenteni az általuk elkövetett rongálást, akkor az illető hamar a feltört sírban találná magát, és a rellonos fiatalnak egy percig nem lenne bűntudata tette miatt. Nem ölt még, és szándékában sem állt a legborzasztóbb tettek egyikét véghez vinni, de amióta Shania felvarrta jobb lapockájára az éltető erőt, az őt magát jelképező Sárkányt, nincs visszaút, sem letérés egy-egy kósza ösvényre. Megtenne már bármit, mert célt akar érni, első akar lenni, hatalom után szomjazik bármi áron. Merengése közben Kowai teszi a dolgát, amire elismeréssel adózik a fiú. Állát megvakarja, és közelebb lép a hideg kőhöz, hogy bepillantást nyerhessen a felemelkedő fedéltömb alá. Mint ahogy arra számítani lehetett, nincs ott semmi érdemleges, csak még több kő.
- Ezzel is végezni kell.
Körbesétál a téglalap alakú sírhely körül, fogást keres rajta, vagy bármit, ami elkerülhetővé tenné a kő törését. Nem biztos abban, hogy ezt a réteget is képesek lennének megemelni, hiszen az órákon pihekönnyű pennákat, és egyszerű pergameneket lebegtetnek, nem pedig többmázsás kőtömböket. Kowai bár ügyesen helytáll a fedélnél, Noel úgy dönt, hogy megpróbálkozik egy ezidáig nem használt varázsigével, amit csak szüleitől látott használatban, de úgy érzi megtudja csinálni.
- Reamoveo!
Ejti ki határozottan a sírkő anyagára koncentrálva. Szeretné, ha ez a kőtömb folyékony betonként folyna szét előttük, azzal nem is törődve, hogy az akciójuk végén mihez fognak vele kezdeni. A kő lassan oldódik fel, látszik, hogy a fiú most csinálja először, de a kívánt eredményt így is eléri. Elmosolyodik, majd Kowaira néz.
- Ezt könnyebb lesz arrébb tenni.
A lebegtető bűbájt a lányra hagyja, s amíg a varázslat tart, ő az ásójához siet. Kezébe veszi, és Kowait nézve teljesen ránehezedik. Munkájuk tökéletesen halad, Noel elégedetten gyönyörködik a látványban. A sírkő eltűnt, a föld szabad.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2014. február 4. 12:27 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eris L. Awer-Kowai
INAKTÍV


Sz*rka
offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 3201
Írta: 2014. február 5. 19:42 | Link
Ombozi.



* Közömbös tekintettel néz a fiú után, elfintorodik ettől a magabiztosságtól. Noel erős, ehhez nem férhet kétség, és önmagáról is tudja, hogy akad mindig sütnivalója, de nem értékeli túl a képességeit. Ha egy náluk tíz évvel idősebb idetévedne, nem valószínű, hogy ők kerülnek ki győztesként a mostani tudásukkal. Még akkor sem, ha ketten vannak. A helyzet ilyen szempontból kiábrándító, és éppen ezért kell meghúzniuk magukat. Eris technikája a néma csendben való terv véghezvitele a sötétben, nyilván ez némi problémát jelent most, mivel nincs egyedül. De ez nem is lenne baj, mert bírja Ombozit, ám a fiú most képtelen csendben maradni, és tombol. A lány morog valamit az orra alatt, amit nem lehet érteni, aztán a sírkőhöz érnek, s elkezdik módszeresen megtisztítani a hótól. Nem kérdez, nem fecseg, nem pazarolja hangját az időjárásról való diskurálásra, sem az egészségi állapotok megkérdezésére. Amikor végeznek, szinte azonnal nekilát a sírfedelet megmozdítani a helyéről. A varázslat sikeres, viszont nehéz tartani, úgyhogy csak annyira kell odébb emelni és lerakni, ahol már nem zavarja a két Rellonos diákot. Nagyjából maguk mellé helyezi el, így nem kell félni más sírok megrongálásától, sem attól, hogy nekik útban lenne. Ennyi a lényeg, szépen, csendben, finoman, feltűnésmentesen elcsenni a kívánt tárgyat, hogy aztán a gazdája bottal üthesse a nyomát. Vagy csonttal adott esetben. Érdeklődve pillant a következő lépésre, ugyanis ezidáig még sosem látott belülről egy nyughelyet. Felvonja az egyik szemöldökét a számára új varázsige hallatán, de úgy tűnik, a dolog működik. Eris keresztbe fonja a karjait, úgy figyeli a lassú műveletet. Nem türelmetlen, miért is lenne, ha mindent halkan csinálnak, a kutya se fogja őket észrevenni. Amikor a fiú végez, Eris elismerően bólint és a furcsa betonképződményen is végrehajtja a levitációs bűbájt, amit aztán finoman a fedél mellé helyez. Fél kezéből az ásót most a használatos tenyerébe veszi, Noelre pillant, aztán a földre, ami alatt ki tudja milyen mélyen lapulhat a koporsó. Nem volt még szerencséje emberi holttestet látni, de nem hiszi, hogy most ilyen szerencséje lesz. A sírhely elég régi, örülhet, ha csontokat találnak. Meg azt, ami Ombozinak kell. Megtörve ezt a meghitt pillanatot lép a fekhely mellé, s a fagyott föld felett ismét előidézi a pálcájából a lángot, hogy azt a részt, ahol ásnia kelljen, kellőképpen meglazítsa, közben meg olyasmit morog, hogy: Ne ácsorogj már ott. Amikor ezzel is végzett, nekiáll az ásatási munkálatoknak, amit most valahogy nagyon élvez. Ezt a társaságot, ezt az időt, ezt a cselekvést. Ez mind olyan dolog, ami igen kedvére van. Bár Eris tisztaság mániás, most a talajtól és a benne lévő milliónyi mindenféle kórokozótól nem retten vissza, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a kemény munka közben megtörölve a homlokát, egy kevés föld izzadtsággal vegyülve ragad meg az arcán, és még csak nem is zavarja. *
- Mit is találunk majd itt?
* Pillant rá egyszer a fiúra, egy kicsit eszelős tekintettel. *
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
"A legijesztőbb Rellonos" | Terminátor | Hydromágus...?
Várnai Zsófia
INAKTÍV


csokihercegnő<3
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 122
Írta: 2014. február 23. 20:09 | Link
Csokipajti


Nem egy szokványos nap a mai, és ezt már akkor tudtam, mikor ma reggel felkeltem. Gyorsan sikerült összekészülnöm, a megszokott egyenruhában, és talárban mentem fel a bagolykő hatalmas épületébe. Kabátot nem vittem magammal, hiszen egész tűrhető idő volt odakint, nem éreztem szükségét annak, hogy magammal cipeljem azt is feleslegesen. Igen komoly haditervvel készültem, egy valóban nemes cél érdekében. Tűkön ülve vártam, hogy vége legyen az első órámnak, hogy végre elhagyhassam az iskolát. Volt ugyanis egy lyukas órám -, éljen a vizsgaidőszak előtti lazaság! -, utána pedig olyan órám lett volna, aminél megúszhatom a  lógást. Ha más nem, most az egyszer kikönyörgöm anyuéknál. A célpontom persze nem más volt, mint Zsombor. Régen találkoztam vele utoljára a  koripálya óta talán csak egyszer, vagy kétszer, de akkor is igencsak gyorsan. Megint rosszalkodott, ezzel pedig kihúzta a gyufát. Mindig csak rossz, és mindig én szívom meg amiatt, mert ő bolond. Ezért terveltem ki ezt az egész bosszúhadjáratot. Tudtam, hogy meddig tart az előkészítő, így amikor biztos voltam abban, hogy Zsombor nincs otthon, ellógtam a suliból, hogy elintézhessem, amit kitaláltam. Besettenkedtem, egészen  szobájáig, majd óvatosan beléptem, felmérve, hogy üres e a terep. Hála az égnek szerencsém volt, nem volt ott senki, ezt kihasználva túrtam fel kedvenc rejtekhelyét Zsombornak, melyet oly’ balszerencsés módon elárult, és az összes csokit, ami elöl volt, és azt is, ami nem, elpakoltam a nálam levő táskában. Az íróasztalához léptem, elvettem egy papírt, illetve egy pennát, és írtam neki egy kis levelet, melyben szóvá tettem, hogy lenyúltam az összes meglévő csokoládéját, és ha viszont szeretné látni akkor meg kell találnia engem valami jó kis békítő ajándékkal, vagy egy jobb féle védőbeszéddel, és esetleg megállapodhatunk valamiben, hogy visszakapja a szükséges édességet. Letettem a pennát, a levelet összehajtottam, majd az egyik baglyot, amelyiket ismertem, felvérteztem, hogy ugyan menjen csak el Zsombihoz, az se zavar, ha ki jön a nap közepén az előkészítőről, de keressen meg. A csokival együtt a játszótér felé indultam, végül hirtelen útvonalat változtattam, és a temető szélénél lévő padon telepedtem meg. Mindent  és mindenkit láttam, épp ezért volt előnyös az a hely, ugyanis látom, ha valami Zsombor szerű alak közelít, és eltudok bújni. Na meg hát félek a temetőben, nem hiszem, hogy itt kezdené a keresést. Unalmamban elővettem az egyik kibontott csokoládét, és majszolgatni kezdtem, miközben figyeltem az el-el haladó alakokat. Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet volt ennyire random nekifutni a dolognak, lehet többet kellett volna szerveznem, de finom szólva már mindegy, nem tudok vele mit csinálni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ask-ocska ^^
Gyarmathi Zsombor Xavér
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 23. 20:39 | Link
Zsófi
Ma végre bocsánatot fogok kérni Zsófitól, és azt is eldöntöttem, hogy nem keverem bele ebbe a bátyámat. Lehet, hogy egyszerűbb lenne azt mondani, hogy most is azért kerültem bajba, mert őt védtem, de nem fogom. Ha kell, még azt is elmondom, hogy nem látok színeket, bár reménykedem benne, hogy enélkül is meg tudom magyarázni az egészet, ugyanis ez olyasmi, amit igyekszem minél nagyobb titokban tartani. Akárcsak az árnyakat. Amint letudtam a tanulást mára, Ádi segítségével beszerzek egy szál szivárványszínű rózsát, tűzliliomot ugyanis lehetetlennek bizonyult ebben az időben találni, hiába kerestem, és hiába tudom, hogy az Zsófi kedvence, még csak a csokit kell elvennem, amit neki szántam, aztán irány az iskola. Hazaérve azonban meglepetésként ér, hogy eltűnt a teljes csokikészletem. Talán Ádit is elővenném, ha nem tudnám, hogy nem akkora rajongója az édességeknek, mint én, így inkább más tettes után indulnék, amikor egy kissé kába bagolyba ütközöm a folyosón. Ez a lökött tollas is most kellett az utamba tévedjen. Néhány tolla a földre hull, ahogy elkapom, mielőtt ő is földet érne, majd mérgemben már majdnem elhajítom, amikor megakad a szemem a levél címzésén. A fenébe, szerencsétlen tollcsomó engem próbált megtalálni ezek szerint. Szusszantok egy nagyot, megszabadítom a levéltől, aztán csak útjára engedem. Már azt hittem, valami jó hír, de Zsófi... tudhattam volna, hogy ő nyúlta le a csokit, végülis ki más tud még a készleteimről? Ökölbe szorul a kezem, a rózsát most csakazértse fogja megkapni, azt hiszem, annál jobban haragszom éppen. Ideges vagyok, nagyon ideges, szinte szaladok ki az épületből, de előtte muszáj megállnom elgondolkodni. Fogalmam sincs, hogy merre lehet. Muszáj végignéznem minden lehetséges helyet, de fogalmam sincs, hol kezdjem. A játszótér jó pontnak tűnik, de nem találom ott, hiába nézem át minden részét, otthon sincs, az anyukája azt mondja, a főtéren szintén, a temető mellett csak véletlenül haladok el útban a tó felé, de a padon ülő lány talán láthatta, ha elég régóta ül itt. Vagy nézzem meg a kísértetházat? Inkább megkérdezem, nem járt-e erre egy lány... és az egyetlen adat, amit meg tudok adni róla, a magassága, meg az, hogy sötét a haja. Ccch, azt se tudom, barna-e vagy fekete, esetleg vörös. Jó lesz ez. Közben azért közelebb megyek, azt fogalmazgatva, hogy hogyan is írjam le Zsófit, majd odaérve megköszörülöm a torkam, és megszólalok. Igazából Zsófi is lehetne, úgyse ismerem fel, amíg nem látom az arcát, és igyekszem nem is menni túl közel, végtére is, ha már az iskola diákja, holmi szíves vendégváró átkok ellen nem tudom én megvédeni magam.
—Szia. Ne haragudj, nem láttál erre egy köbö nálam pár centivel alacsonyabb lányt? Sötét haja van... ésööö... – inkább bámulok a cipőm orrára, mint rá, egyelőre, mert tényleg fogalmam sincs, hogy mit is mondjak el. Azt vicces lenne közölni, hogy különböző szürke színű ruhákat hord, vagy ilyesmit, úgyhogy egyelőre keresem a szavakat, és bár a cipőm orra nem segít ebben, jobb, mintha valami arckifejezésre szólnék be, és megint bajba kerülnék.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Várnai Zsófia
INAKTÍV


csokihercegnő<3
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 122
Írta: 2014. február 23. 20:41 | Link
Csokipajti


A padon ücsörögve elmerengtem magamon, az iskolán, és a többi ilyenen. Csak most gondoltam bele abba, hogy a fene is vigye el, apa ma nem dolgozik, nekem pedig az utolsó órámon kéne lennem a mai napon. Így kissé feszültebben helyezkedtem a padon, hogy kényelmesebben üljek. Azonban az nem tűnt fel, hogy valaki ott áll előttem. Úgy tűnik sikerült olyan szinten belemerülnöm a napsütésbe, és a jó időbe, na meg a gondolataimba, hogy egyszerűen elfelejtkeztem arról, hogy tulajdonképpen el szeretnék bújni. Nem mozdultam meg, vagy néztem fel, úgy csináltam, mintha nem vettem volna észre, hogy ott áll az orrom előtt, csak bambultam tovább magam elé. Még szerencse, hogy a csokoládékat előre elrejtettem, így ha a nagylevegőm után felnézek, nem kell kiborulnom azon, hogy még a csokit is visszaszerzi semmiféle büntetéssel. Aztán megszólal, és még áldom a sorsot, hogy eddig nem néztem fel, ugyanis ezekszerint nem ismert fel. Szinte megdermedek néhány másodpercig, és csak ülök a padon, mereven bámulom a lábát, majd kapcsolok. Válaszolnom kell, különben gyanús leszek. Kicsit megköszörülöm hát a torkom, épp csak annyira, hogy ne legyen észrevehető, majd kissé elmélyítve saját hangom, válaszolok.
- De, elment arra. – mutattam el balra, de nem tudom, arról jött e, hiszen nem figyeltem. Csak remélni tudom, hogy nem szúrja ki, hogy én vagyok az és gond nélkül tovább megy, különben lesz még problémám ezzel a miért nem sikerült elbújni kérdéssel. Nem mertem megmoccanni, ugyanis féltem attól, hogy meglátja az arcom, vagy valami hasonló… azonban. Állj. Hogy lehet, hogy nem ismert fel, amikor tudja, milyen hajam van, hogyan öltözködöm, hogy én én vagyok. Ez igazán sértő.
- Viccet félretéve.. khhm. Mondd csak, miért is kerestél. – emelem fel fejemet, egyenesen a szemébe nézve, az utolsó falatot is bekapva a kezemben szorongatott, megkezdett csokoládéból. Ez is egy darab volt az ő gyűjteményéből, perszenem a legdrágább, legkedvencebb csokijait ettem, ennyire nem szerettem volna megszívatni, hiszen hiába egy bosszú féle ez, mégse fogok kitolni vele. A barátom, nem az ellenségem, minden rossz ellenére. – Illetve, pontosítok, mit szeretnél? – pislogtam rá kíváncsian, miközben összefontam magam előtt a karomat, amolyan védekező-támadó ugyan-mit-képzelsz-te pózt felvenni, és erőltettem, hogy nehogy abba az irányba lessek, ahova a csokikat rejtettem, a temető fele. Ezt úgy oldottam meg, hogy kőkeményen stabilan a szemébe néztem, és nem engedtem el a tekintetét, még akkor sem, ha ellépett előlem. Nem fogom leleplezni magam, minden filmben így buknak le az emberek, így sokkal jobb az az opció, hacsak az arcát nézem. Mégis mit gondol? Hogy csak úgy megadom magam? Na ne vicceljen, itt én vagyok az, akit bántottak, akit sérelem ért. Én, és nem ő. Erről ennyit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ask-ocska ^^
Gyarmathi Zsombor Xavér
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 26. 17:53 | Link
Zsófi

A tanításnak vége, de a napomnak még korántsem. Hogy véletlenül se unatkozzak otthon, valaki volt oly aranyos, hogy lenyúlja a csokikészletem, méghozzá - mint az hamarosan kiderül - Zsófi, akitől éppen bocsánatot kérni szándékoztam. Fogalmam sincs, hogy merre is rejtőzhetett el, így végig kell járnom az összes elképzelhető helyet, de a hosszúra nyúló séta nem akar egyelőre eredményt hozni. A temetőnél már inkább megkérdezem, nem látta-e errefelé a padon ücsörgő lány, talán megtudok valamit és mégsem kell lemennem fölöslegesen a tóig is. A kérdés feltevése során azonban akad problémám azonnal, hiszen, ami a színeket illeti, fogalmam sincs, hogyan is írjam le pontosan Zsófit, azon túl, hogy milyen magas. Nyelek egy nagyot, arra várva, hogy erre is kapok valami jó kis választ, vagy grimaszt, vagy bármit, közben meg összeszedni próbálok valami más, használható infót róla. Azt mégsem mondhatom például, hogy szereti a csokit, mert nem olyan adat, ami alapján valaki felismerné. A hangra azonban lefagyok, és kigyúl az arcom, ahogy végre az arcára pillantok. Ezt benéztem, nagyon benéztem. Valószínűleg rákvörösre váltott már az arcom, és csak hápogok mellé, szavakat keresgélve, hogy jobb legyen az egész. Kell egy nagyon nagy levegővétel, aztán leülök mellé, odébb tuszkolva kicsit, ha kell, kifújom a levegőt, és... nem sokat segít. El se tudom dönteni, hogy most a szégyen erősebb bennem, vagy a harag. Vagy talán pont a szégyen leplezése érdekében kellene a haragot kiengedni? Soha nem hagyom senkinek, hogy ilyennek lásson, de mégis Zsófiról van szó. El akartam mondani. Már eldöntöttem az este, hogy legalább neki tudnia kell, vagy ha nem is kell, de legalább jó lesz, ha ő tudja. Még egy nagy levegőt veszek, aztán felállok és megfogva a csuklóját, húzni kezdem magam után, ellenkezésnek nincs helye.
- Gyere. A csokit itt ne hagyd, mert közte van az is, amit neked szántam. Bocsánatkérésként. A múltkoriért... - a fogaim között szűröm ki a szavakat, miközben hosszú léptekkel haladok az előkészítő felé, kicsit talán jobban is szorítva a csuklóját, mint kellene. Nem biztos, hogy kellemes neki, de ha szól, talán engedek a szorításon. Vagy legalább meggondolom. Lassítani azonban nem áll szándékomban, a magyarázat meg várat magára. Az előkészítőben majd megtudja az egészet, addig azonban csendben maradva fújtatok még, és próbálok lenyelni mindenféle beszólást és fenyegetést, amit máskor másoknak gondolkodás nélkül odavetek, mert Zsófi mégiscsak Zsófi.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Várnai Zsófia
INAKTÍV


csokihercegnő<3
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 122
Írta: 2014. február 26. 19:10 | Link
Csokipajti


Zsombor érkezése igen hamar kirángatott gondolataim közül. Mondanom sem kell, hogy eléggé meglepett hirtelen felbukkanása, arról az ironikus dologról nem is beszélve, hogy pont előle bujkáltam. Néha az élet igencsak érdekes dolgokat tud az ember elé vetni, például pont azt, aki elől el szeretne tűnni, vagy ami elől menekül. Sors fintora, de valaki biztos jól szórakozik rajta. Szóval a szituációhoz visszakanyarodva nyugodtan ültem, és megjelent Zsombi. Mit volt mit tenni alapon elszórakoztam azzal, hogy egy ellentétes irányba mutattam. Aztán leesett. Hogyhogy nem ismert fel? Nagyjából a szokásos öltözékem, színekben is, stílusban is, a hajam kivasalva, a minimális sminkem... más simán felismer, és pont ő nem? Nem csoda hát, hogy kérdően néztem fel rá, akkor meg még inkább, mikor nem válaszolt, csak felhúzott a padról, és elkezdett rángatni. Azt azonban nem láttam merre megyünk, így néhány lépést megtettem, pont úgy, ahogy kellett. Sziszegett, ebből tudtam, hogy haragszik, de nem különösebben foglalkoztam vele, jelen pillanatban itt én vagyok a sértett fél.
- Nem megyek sehova! Hova rohansz?! Amúgy is, egy lánynak nem illik így megszorongatni a kezét. - torpanok meg, és kitépem a kezem a markából. Nem leszek megint az a majom, akit csak úgy el lehet rángatni, arról nem is beszélve, hogy tényleg baromi megszorította a kezem, ráadásul, ami még több is, mint ez, hogy a csokikat ezáltal nem volt időm összeszedni. - Miért nemjó a temető?! Úgy sincs itt senki. - jelentem ki idegesen, majd megfordulok, és elindulok abba az irányba, ahonnan jöttünk. Visszamegyek egészen a padig, majd tovább is, egyenesen oda, ahova a csokoládét rejtettem. Elkezdem előbányászni, majd mikor már körbevesz egy kisebb édességhegy végzek, és leülök oda, ahol eddig térdeltem, a földre. A temető kerítésénél vagyok, a bejáratnál, itt még kevesebb a sírkő, de nem egy észrevehető hely az embereknek, hiszen senki nem néz erre, mikor ki-be járkál a szomorú helyre. Nem mozdulok el, várom, hogy Zsombor, ha szeretne utánam jöjjön, amennyiben nem.. hát.. megtartom a csokit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ask-ocska ^^
Gyarmathi Zsombor Xavér
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 2. 00:08 | Link
Zsófi

Ciki, de a temetőhöz érve észre se veszem, hogy megtaláltam, akit kerestem, ugyanis nem sikerült felismernem Zsófit, az egyetlen lányt, akivel tényleg sikerült összebarátkoznom. Ezt nem fogom tudni kimagyarázni most, legalábbis anélkül biztos nem, hogy ne mondanám el neki azt a részét a furcsa dolgaimnak, hogy nem látom a színeket. Első pillanatban majd' elsüllyednék szégyenemben, valószínű, hogy fülig is vörösödtem mellé, csak hogy igazán szép és jó legyen minden. Kell egy nagy levegővétel,de nem elég, hogy lenyugodjak, az jár a fejemben, hogy ezt gyorsan le akarom tudni, de talán mégsem a temető a legjobb hely erre. Nem a leglátogatottabb része a Bogolyfalvának, de mégis járnak erre emberek, és a titkaim nem olyan dolgok, amiket bárkinek is tudni kellene. Igaz, az előkészítőben is füle lehet a falnak, úgyhogy hiába indulok el magam után húzva szegény Zsófit, amikor megmakacsolja magát, ez s felötlik az agyamban és sóhajtva egyet inkább megállok, elengedem, majd azért mégis kérdőn bámulok rá egy pillanatra. Mikor lett olyan, mint a többi lány, aki folyton azzal menti fel magát minden alól, hogy lány mivoltára hivatkozik. Az előkészítőben még ilyesmiket nem mondott, hogy hogyan szokás egy lánnyal szemben viselkedni, vagy hogyan nem. Furcsa egy kissé nekem, de hátha mégis egyszer a régi Zsófi lesz, akit leginkább az érdekelte, hogy lehet rendszerezni és minél hamarabb elpusztítani a csokitartalékainkat.
- Bocs. Nem akartam. - mondom végül néhány pillanat után kitérve felé a két tenyerem, jelezve, hogy nem tehetek erről. Ez is olyan hirtelen felindulásból született cselekedet volt, amilyeneken nem gondolkodom, csak valami kiváltja őket, megteszem őket, aztán a következő pillanatban már a büntetést kapom miattuk az igazgatóiban. Állítólag valami dühkezelési izé, de nem érdekel különösebben a megnevezése, attól úgyse lesz jobb, ha nem vörös ködnek hívom a régi tanci szavaival élve, hanem valami nehezebben kimondhatónak. Mindegy, legalább bocsánatot kérek utána, őt tényleg nem akartam bántani. Követem inkább csendben, zsebeimbe mélyesztve a kezeimet, és megvonom a vállam a kérdésére.
- Mert nem tudom, mikor jön valaki, és nem akarom, hogy más is tudja, amit el akarok mondani neked. Vagyis akarom, nem akarom, muszáj... hogy érthetőbb legyen... hogy a múltkor miért kerültem bajba... meg miért... miért nem ismertelek meg.- mondom ki nagy levegőt véve, mert kicsit furán hangzik, és ezt a részét szégyellem is, jobb szeretném, ha nem így lett volna. Körülnézek, majd követem egészen a sírok közé, és nemsokára mellé ülök a földre törökülésben, és magam elé pislogok, mintha érdekes lenne a por és az a pár fűszál előttem.
- Nem látom a színeket. Egyet se... vagyis hát, nekem minden szürke meg fehér és fekete. Lehet egy furcsa kérdésem? Vagyis kettő lenne igazából. Elárulod nekem, hogy milyen színű a hajad meg a szemed? - kérdezem, a lehető leghalkabbra fogva a hangom, és csak a szemem sarkából merek rápillantani. Fogalmam sincs, hogy mit mond majd, hogyan reagál, mert igazából ezt így tényleg csak a bátyám tudja rólam, és segít mindenki mással elhitetni, hogy minden rendben velem. Zsófi az első, akinek elmondom, és nem tudom, mire számíthatnék, de mindjárt kiderül, azt hiszem. Legfeljebb itt hagy, annál rosszabb talán úgysem lesz.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Apáthy Hanka
INAKTÍV


Bájitaltan TS,
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 4538
Írta: 2014. március 9. 20:26 | Link
Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita

Jócskán éjszaka volt már, mikor kihallgatóztam a másik szobából jövő hangok irányába. Oda is lopakodtam, félretolva a cigifüstöt, ami igencsak felgyűlt az ajtó előtt. Mezítláb voltam, de a padló nyikorgása még így is árulóm lehet, ha Márk még nem alszik. Fülemet az ajtóra tapasztottam, ... semmi, aztán egy poharat kerítettem a konyhából, és azt téve az ajtó fájára, fülemet úgy illesztve hozzá, újra próbálkoztam. Mintha egy egyenletes szuszogást erősített volna fel bravúros hallókészülékem, így gondoltam, hogy alszik. Apámnak mennyi sok esze volt, hogy bérelt nekünk egy házat, így nem kell éjjel a prefiket kerülgetnem a kastélyban, Márkot meg elaltatom, s szabad a pálya. Visszaosontam a szobámba, gyorsan farmert húztam, egy jó meleg pulcsit, kabátot is vettem magamra, nehogy átfagyjak. Márknak írtam egy levelet, amit a konyhapulton egy lábasnak támasztottam.
Kedves őrzőm!
Ne aggódj, elmentem, de visszajövök. Ha nagyon féltenél, a temetőben megtalálsz. Bátorságpróbázunk.
Hannus

Óvatosan kinyitottam az ajtót, először megrettentem a hűvös levegőtől, meg a sötéttől, de aztán mély levegő és kiléptem a kapun. A sárga rózsák, ami Márk kérése volt, most nem virítottak még, sőt, levelet is lehetett találni a kopasz ágakon. Sietősen indultam a hol kivilágított, hol sötét utcán. Időnként valahol ijesztő hangok hallatszottak, a köd is leszállt, az orromig is alig láttam, de mentem tovább. Aztán mintha valami mozgást láttam volna, gyanús árnyak mocorogtak, beszélgetést is hallottam, valami idegen nyelven, és akkor ott, majdnem visszafordultam. Eszembe jutott Márk, aki biztosan aggódni fog, ha felébred és nem talál, de nem tűnhettem gyávának, mennem kellett. Sok levitás eljön, nem maradhatok szégyenben, én, aki Lunával kitaláltam ezt az egészet. Nem, ott kell lennem. Egy sötétebb részhez értem pont, amikor valahol egy harang, mély kongással verte fel az éjszaka csendjét. Szaladni kezdtem, így teljesen kifulladva értem oda, ahol világosabb volt, sőt onnan már a temető kapuja is látszott. Kicsit megnyugodtam, de jobban örültem volna, ha valakit ott találok már, de még nem állt ott senki. Vártam. Jönni fognak.
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2014. április 6. 18:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
What is apathy? I don't know and I dont't care.
Plata Luna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 3061
Írta: 2014. március 9. 21:13 | Link
Csapatépítős bátorságpróba a Levitásoknak

A hálókörletből kilesve azt füleltem, nincs-e mozgás az iskola folyosójának ezen részén. Nem volt könnyű a szívemet lecsendesíteni, az izgalmam a tetőfokára hágott, szabályszegésre készülök többedmagammal. Miután sikerül kicsit lenyugtatnom szívem kalapálását, már képes voltam meghallani a közel és távol lévő léptek zaját. Nem mozog senki a közelben ~ Indulás ~ óvatosan lépkedtem, folyamatosan fülelve, kiszögeléstől, szobrokon át mindent fedezékként használva. Szerencsésen eljutok a kapuig, majd azon ki. Végigmegyek a kastély területén, igyekezve, hogy minél kevesebbszer legyek látható, az kéne még, hogy a kastélyból kinézve tanár vagy prefektus meglásson. Vége is lenne a mókának.
Elhagyva a kastély területét, rálépek a faluba vezető útra. Nem volt messze, viszonylag hamar elértem a falut. Itt megint jobban figyeltem arra, hogy amennyire lehet árnyékba maradjak, és ne csapjak zajt. Kicsit meresztgettem a szemeimet is, mert még nem is jártam az iskola területén kívül, bár lejöhettem volna már a faluba. Nappal nem volt tiltva. El is döntöttem némely üzletet elnézve, hogy ezt mindenféleképpen pótolnom kell majd. Most viszont szedtem a lábaimat ahogy csak tudtam, hogy mihamarabb a megbeszélt helyen legyek, így elég hamar elértem a határt, és már látszott is a hely ahová igyekeztem.
Már volt ott valaki. Néztem és reméltem nem prefi vagy más olyan, aki most jobb lenne, ha máshol tartózkodna. Csendben közelebb óvakodok, hogy jobban lássam ki az. Nem látott még és nem is hallott még meg, tehát észrevétlenül megtudom közelíteni. Már látom, nem kell félnem, Hanka az, és hátal áll nekem. Odalépdelek hozzá és megszólítom, elkövetve azt a hibát, hogy nem csaptam semmilyen neszt.  
-Hanka kedves, én is befutottam.-
   
     
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2014. április 6. 18:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aki másokat ismer, okos. Aki magát ismeri, bölcs.
Aki másokat legyőz, erős. Aki magát legyőzi, hős!
Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2014. március 10. 00:34 | Link
Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita

Ágyban fekve éppen mímeltem az alvó embert, mert a megbeszélt találka ideje vészesen közeledett. Előre kikészített ruhám magamra kaptam, majd elindultam az éjszaka közepén, hogy a temető kapujánál találkozzak a többiekkel.
Kitérőként öt percet szántam, kerestem Netty-t, de semerre sem leltem.
Kénytelen voltam nélküle indulni. Kicsit aggódva léptem ki az iskola kapuján, majd elindultam a falu irányába. Reméltem, hogy Netty-nek nem esett baja. Félve indultam a falu határába, hiszen a temetőbe sosem jártam, azt se tudtam merre van. Áldom az eszem, hogy hamarabb indultam el.
Hirtelen megtorpantam, hiszen kettő alakot láttam a kapuban. Páni félelem fogott el. ~Lebuktam~ gondoltam hirtelen. Majd valami hangot hallottam, mintha Lulu hangja lenne.
A másik fél is kezdett ismerős lenni. Hirtelen ráébredtem, hogy Lulu és Hanka már itt vannak. Kicsit megkönnyebbültem, viszont Netty hiánya kicsit aggasztott.
odaléptem a lányokhoz.
- Sziasztok! Csak ketten? Netty-t nem láttátok?-
Aggódva körbe is pillantottam, majd a lányok felé fordultam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz
Tenshi Dasha
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 10. 20:13 | Link
Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita

Hallottam, hogy beszélik a többiek, hogy terveznek egy kiruccanást a temetőbe. Mivel én még új vagyok itt, ezért úgy gondoltam, hogy nem ártana ha jobban megismerném őket. Úgy döntöttem én is elmegyek erre a barátságpróbára, még ha ezzel szabályt is szegek. Nyugtatott a gondolat, hogy a múltkor sem buktam le a Titkos Könyvtárban, reméltem most sem fogok.
Este, éjfél körül el is indultam. A farmernadrágomra és a melegítőfölsőmre felvettem egy fekete kapucnis köpenyt, feltételezve, hogy így kisebb a lebukás veszélye és az hogy valaki meglát az utcán. Kiléptem az ajtón és halkan elosontam az iskola kapujáig. Eddig minden simán ment. Gyorsan szöktem ki rajta, hisz ott láthattak meg a legkönnyebben. A város felé vezető úton battyogtam. A kapucni még mindig a fejemen volt és a fejem előrehajtásával még rá is segítettem, hogy tényleg ne látsszon ki semmi se a hajamból, se az arcomból.
Egyszer csak megpillantottam egy fekete macskát. Először nem törődtem vele, mentem tovább. Körülbelül 10 lépés megtétele után észrevettem, hogy a macska követ engem. Hátranéztem majd leguggoltam a karomat tartva, hogy ugorjon bele. A fekete csöppség rögtön bele is ugrott. Felálltam és mentem tovább. Mikor a sötét részhez értem a köd nálam is leszállt. Mentem a karomban doromboló cicussal a sűrű ködön át. Hirtelen beszélgetésre lettem figyelmes. Kínai nyelven beszélgetett néhány férfi. Felismertem a nyelvet, hisz Koreában én tanultam kínait, de már nem tudtam megmondani, hogy mit sutyorogtak. Elfordítottam feléjük a fejem, talán az arcom kis része láthatóvá is vált. A beszélgetést abbahagyták, láttam szem számítottak rá, hogy rájuk nézek. Visszafordítottam a fejem előre, majd mentem tovább.
Végre odaértem a temetőhöz és megláttam a többieket. Gondoltam nem tudják még hogy ki vagyok, inkább odamegyek hozzájuk köpenyben és majd csak az orruk előtt veszem le a kapucnit. Ha már ez egy barátságpróba és pont a temetőbe rendezik akkor legyen egy kis izgalom már az elején is. - Mondtam magamban. Így is tettem. Macskástul és kapucnistul odasétálok melléjük, majd leengedem a kapucnit. Köszönök nekik:
-Sziasztok! Remélem nem baj, hogy én is jöttem.   
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Várnai Zsófia
INAKTÍV


csokihercegnő<3
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 122
Írta: 2014. március 10. 21:40 | Link
Csokipajti


Nem számítottam arra, hogy ennyire fel fog tudni húzni idegileg. Alapból haragudtam rá, ez eddig teljesen rendben van, de azt nem hittem volna, hogy ennél jobban el tudja intézni, hogy utálatot érezzek. Duzzogva torpantam meg, nem csoda, hogy így ráripakodtam, hiszen még mindig sajog a kezem azóta, hogy elengedte, hiába dörzsölgetem. Az biztos, hogy sok erő szorult belé, na de nem rajtam kéne bemutatnia ezt a remek adottságot.
- Hidd el, nem fog hallani itt sem senki. Ráadásul a csokijaid mind itt vannak elrejtve, nem két perc előszedni. - jegyzem meg epésen, és ezután indulok el előszedni az édességeket. Nem készültem gyorsan továbblépni, nemcsoda, hogy így elrejtettem, de már elment a kedvem ettől az elrejtettem-keresd meg játéktól. A viszonylag jó hangulatomnak, ami volt teljesen vége szakadt, és komor, sértődött érzések vették át a helyét. Nem így kellene viselkednie velem, hiszen mégiscsak az egyik legjobb barátom, Bia mellett az egyik legfontosabb ember számomra, és akkor így viselkedik? Hát nem csoda, hogy úgy érzem, megbántottak. A csokihegyek között ücsörögve, összefont karral, így támadó nézéssel figyelem a közeledő Zsombort, most aztán tényleg úgy nézek ki, mint aki nem fog megbocsájtani. Nem tudom, mi lehet a mentsége, de biztosan nem elég jó ahhoz, hogy felmentse magát a múltkori is ez alól. Vagy ha fel is menti a mostani viselkedésére nem tud magyarázatot adni. Aztán kibökte. Én meg, mint valami béna filmben, meghökkenve, teljesen lefagyva bámultam magam elé, eddig feszes kéztartásom, és igencsak erőteljesen összepréselt ajkaim kezdtek elengedni, majd szép lassan ellazultak, és helyükön kötöttek ki. A meglepetés ereje sok mindenre képes. Megváltoztat szituációkat, helyzeteket, embereket. És kedvet persze. Én is az előbb még azt hittem majd' felrobbanok olyan ideges voltam, most hirtelen pedig még a lélegzetem is elakadt egy aprócska titok közlése miatt. Nem tudtam, mit mondhatnék. Nem akartam sajnálni, vagy azt éreztetni vele, hogy emiatt másként nézek rá. Hiszen attól, mert valaki nem látja a színeket, nem hallja a hangokat, vagy esetleg szinesztéziás, hogy hasonlót mondjak, még nem lesz más. Szeretni való, ugyanolyan emberek, mint a többiek, ha nem szeretni valóbbak. De semmiképp sem fogyatékosak, mint ahogy azt sokan tartják.
- Barna. Mindkettő. - mondom ki, még mindig letaglózva. Kissé meg kell ráznom fejemet, hogy felocsúdjak a hitetlenkedéses egy helyben ülésből. - Zsombor... lehet, hogy ez neked furcsa, de ettől nem vagy más. Nem nézek rád másként. Nem tudom, miért féltél elmondani. Ugyanaz a Csokipajtim vagy, aki eddig. - mosolygok rá kedvesen, majd kihámozom magam a csokikupacból, odahajolok hozzá, és jó szorosan megölelem. - Annyira buta vagy, hogy nem merted ezt elmondani. - kihasználva, és reménykedve, hogy nem lök el, elég erősen magamhoz szorítottam, mintha csak most értem volna hozzá először, arcomat vállába temettem, beszívtam az illatát, és elmosolyodtam. Minden haragom elszállt nagyjából a másodperc töredéke alatt, és nem értettem, miért is nem merte eddig elmondani. Hiszen ismer, tudja, hogy emiatt nem változik meg semmi. Elengedtem, majd leültem vele szemben, és az egyik kibontott csokit letettem kettőnk közé.
- Azonban ez nem mentség arra, hogy folyamatosan büntiben vagy, engem meg magamra hagysz. Nincs kivel beszélgetnem. - jegyzem meg, miközben letörök egy sort a csokiból, és szememmel a tekintetét keresem. Nem harapok még bele az édességbe, csak játszadozok vele, közben pedig figyelem a reakcióit. Remélem, elég pozitívan reagáltam, hisz nem szeretném, ha ezen múlna a barátságunk, ami már oly' régóta tart.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ask-ocska ^^
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. március 14. 12:11 | Link
Bátorkodjunk a temetőben *-*

Hát én komolyan nem vagyok teljesen normális. Mikbe bele nem lehet rángatni... Pedig le kéne szoknom az ilyenekről, ha prefektus akarok lenni. Márpedig én elhatároztam, hogy az leszek a következő tanévben. Legalábbis jó lenne, biztos élvezném, ha meg kell büntetni valakit. Uh, előjön belőlem a gonoszabb énem. Amit amúgy nem igazán szeretek, mert jobban szeretem a cuki, aranyos énem, de néha azért kell ilyen is. Biztos vicces lenne.
Na de most még nem ez a helyzet, így nyugodtan garázdálkodhatok, és ahhoz e levitás kis kiruccanás tökéletes. Mintha egyre jobban züllene a Levita népe, vagy csak én érzem így? Mindegy, míg nem kerülünk bajba, nincs semmi gond. Szépen felöltözve osonok ki, és egyenesen a temetőt veszem célba, a kezemben egy kar csontvázával. Igen, jól értettétek, egy csontváz. Persze nem igazi, csak mű, de nagyon hasonlít egy valódira. És, hogy honnan van? Hát kérem szépen én voltam otthon, és ott találtam a padláson egy teljes, nagy csontvázat. Hogy én azt eddig miért nem vettem észre? Pedig elvileg már egy ideje ott van, még anyu kapta, mikor az orvosira járt, és az nem most volt ugyebár. Na, szóval fogtam magam, és elcsórtam a karját, és a fejét szegény Samunak - igen, ez a neve. Anyu szerintem nem is tud róla. Így gondoltam kicsit megviccelem őket, hadd örüljenek. Tehát szóval a kezemben a kar-csontvázzal haladok a temető felé, s mikor a közelébe érek, lopakodó üzemmódba váltok, és épp Hanka mögé lopakodom. Abban reménykedve, hogy nem láttak meg, a csontvázzal megérintem Hanka vállát.
- Remélem szívesen fogadtok engem is. - szólalok meg, s még egy halvány vigyort is eleresztek amit persze nem biztos, hogy látnak.
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2014. április 6. 18:56 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Apáthy Hanka
INAKTÍV


Bájitaltan TS,
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 4538
Írta: 2014. március 16. 16:31 | Link
Temetős kaland


Egyelőre az utcai lámpa fényeben ácsorogtam és a temető belseje felé pislogtam, bár semmit sem láttam, odabent már nem voltak fáklyák, sem semmi, ami fényt adhatott volna. egyedül a pálcám volt nálam, de ha azzal világítok, akkor nem tudok varázsolni, csak ha előbb megszüntetem a fényvarázst. Szép kis kilátások. Borzongva gondoltam arra, mi vár minket majd bent, elvégre, ha bátorságpróba, akkor nem sétagalopp lesz. Felkészülni a legrosszabbra nem lehet, de apámnál borzasztóbb nemigen van, ha felmérgeli magát. Ahogy pislogtam befelé, szoktatva szemem a sötéthez, elsuhanó szürke alakok sorát láttam. Biztosan szellemek, egy temető alapfelszereltségéhez úgy hozzátartozik, mint mugli autóhoz a pótkerék. A kastélyban rengeteg van körülöttük, így nem volt szokatlan, de akkora volt a népsűrűség, hogy ha lett volna testük, nem fértek volna el. Azt is láttam, hogy nagy a készültség odabent, sürgés-forgás sugdolózás, elfojtott hangok, kísérteties kacagás és rejtélyes fények vándoroltak minden felé. Nem tudtam, ki mozgatja ezt az egész bulit, de ez nem pizsiparti lesz. Vettem egy mély sóhajt és Márk villant az eszembe, ahogy biztosan otthon az igazak álmát alussza, én meg itt a temetőben, ahol ki tudja milyen sors vár rám. Talán otthon kellett volna maradnom jó kislány módjára. Bár Lunával ketten ötöltük ki az egészet, de úgy látszik a szellemek átveszik majd az irányítást és a dolog veszélyes méreteket ölt majd. Mibe másztunk bele? Lepillantottam a lábam elé, mert valami világított a földön. Egy levél volt, aminek fehérsége verte vissza azt a kevés fényt, ami épp csak elviselhetővé tette a sötétet. Lehajoltam, hogy felvegyem, és ahogy hozzáértem, valami fura érzés kapott el. Nem tudtam mi lehet, de abban a pillanatban egy hangot hallottam a hátam mögött. Ijedtségemben felordítottam, nem sok hangerő jött ki a torkomon, az viszont artikulátlanul. Megperdültem a sarkam körül, a levelet elejtettem, és akkor Lunát pillantottam meg. Szívem hevesen dobogott, de megnyugtatott a látványa.
- Jaj, a fenébe, de megijesztettél. - A végtagjaim már remegtek, mi lesz még később, enyhe émelygés is rám tört, ám mindezt az ijedtségnek tulajdonítottam. Nem tudhattam, hogy a levél nem egy sima levél volt, hanem meg volt bűvölve. Aztán lassan befutottak a többiek is, várakozó tekintetek izgalommal és ijedtséggel váltakozó hangulatban leledzett a társaság.
- Dehogy baj, nekünk biztosan nem, nektek meg majd kiderül. - mondtam,az érkező Zolinak, Dashának és Keikonak, miközben pirosas enyhe fényben izzott a szemem.
- Netty? Lehet, bent vár. - Ezt is honnan szedtem, nem tudom. Fura lettem magamnak is, de nem érdekelt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
What is apathy? I don't know and I dont't care.
Plata Luna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 3061
Írta: 2014. március 16. 17:41 | Link
Kaland, mely érdekes fordultatott vesz


Tudtam, hogy nagyobb zajt kellett volna csapnom. Szegény Hankára ráhoztam a szívbajt. Nem bírtam ki, nevetnem kellett, ahogy letorkolt. –Bocsánat, nem állt szándékomban frászt hozni rád.– mosolyogtam tovább. Szépen gyűltünk a kis kalandra, befutott még Dasha, Kei és Zoli is. Néztem a temetőt, és elég sűrűnek tűnt bent az élettelen élet. De a következő dologra nem számítottam, a plusz meglepetés nélkül is elég izgalmasnak ígérkezett ez a kaland. Lenéztem Hanka lábai elé, és megláttam egy levelet, ami úgy rémlett a leányzó kezéből eset ki, mikor megijesztettem.  Lehajoltam érte –Hanka ezt, ha jól láttam te…- elhallgattam, ahogy a levélhez értem, mert egy furcsa bizsergés futott végig rajtam. ~ Nem hinném, hogy ilyen levéllel rohangálna. ~ szétnyitottam a levelet, átfutottam rajta a tekintetemmel, és akkor már tudtam, nem Hankáé. Majd kicsit megilletődve és émelyegve a többiekre néztem. Majd hangosan felolvastam nekik a levél tartalmát.
–Kik most itt vagytok, mind részesei vagytok egy kincskeresésnek, melyet e szent helyen kell fellelnetek. A nyertes, ki megleli a kincset, jutalomban részesül. Viszont, amíg a keresés tart, mind foglyai vagytok a temetőnek. Természetesen nem lesz ilyen egyszerű a dolgotok. Külön kell válnotok, és akadályok is lesznek. Melyek lehetnek szellemek, mumusok és más egyéb akadályok. - Még egy apróság, mivel ketten is megfogtatok, mielőtt felolvastatok, így duplázódom, tehát az egyiket add oda annak ki előtted érintett.–
Még mindig émelyegtem, ránéztem Hankára és átadtam az egyik levelet, mindegy volt melyiket, ugyanaz állt benne.  –Te is émelyegsz?– kérdeztem meg őt. –Hát, ahogy elnézem nincs sok választásunk, vágjunk bele. Mit gondoltok?– néztem a többiekre várva válaszukat.
     
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2014. április 6. 19:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aki másokat ismer, okos. Aki magát ismeri, bölcs.
Aki másokat legyőz, erős. Aki magát legyőzi, hős!
Tenshi Dasha
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 16. 19:15 | Link
Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita


Ahogy láttam a reakciójukat, annyira nem is ijedtek meg a banyás ruhámtól, mint ahogy vártam. - A fenébe. - Mondtam magamban.
Egy kis idő eltelt, majd láttam, hogy közeledek Keiko is. Nagyon megörültem neki, ennél jobb társaságot, mint ami itt összegyűlt nem is kívánhattam volna.
-Szia Keiko. Rosszalkodunk-rosszalkodunk? -Kérdezem tőle nevetve.
Aztán én is megpillantottam a levelet amit Luna a földről vett fel. Felolvasta nekünk. A levél megfogalmazása alapján nem úgy tűnt mintha az lenne a célja, hogy megöljön minket, inkább csak játszani szeretett volna velünk. Biztos voltam benne, hogy ezt egy bagolykői személy írta nekünk. De lehet, hogy tévedek.
A levél tartalma nagyon felbuzdított. Alig vártam, hogy végre harcolhassak. Persze az a mondat, hogy "amíg a keresés tart mind foglyai vagytok a temetőnek" kicsit megijesztett. - Le kell zavarnunk ezt az egészet reggelig, különben bajban leszünk. Lehet, hogy jobban kéne félnem. Miért nem aggódok? Miért vagyok ilyen jókedvű? -Kérdések és gondolatok sorai a fejemben. Talán a múltban történt rossz dolgok és a sok harci órák miatt nem félek már az ilyenektől. Egyszerűen csak energikusnak és felbuzdultnak éreztem magam.
Keikohoz fordulok mosolyogva.
- Keiko, ezzel talán gyorsabban meglesz neked is az a fekete öv.
Majd ránéztem a többiekre is. Lunáék émelyegtek. Ő ezt be is vallottam a Hankához irányuló kérdésével. Megpróbáljam őket nyugtatni vagy inkább ne üssem be mindenbe az orrom? -Tettem fel a kérdést megint csak magamnak.
-Skacok minden rendben? -Kérdeztem tőlük nyugodt, csendes hangon, sugallva azt hogy nincs mitől tartaniuk. Próbáltak kiugrasztani őket az aktuális állapotaikból. De miért hiszem azt, hogy nincs semmi gond? Okom az van a félelemre. Láttam magam körül a szellemeket. Arcuk rideg volt. Kicsit lecsillapított a látványuk, de tudtam, hogy amint lehetőségem van a harcra én bepörgök.
Furcsa módon egyáltalán nem érdekelt a kincs illetve, hogy ki nyeri meg ezt az egészet. Azt se tudom, hogy milyen kincsről is van szó. Tárgy egyáltalán? Csillogós? A célhoz vezető út mindig izgalmasabb és élvezetesebb mint maga a cél. Főleg ha harcolni kell érte.
Majd rájöttem, hogy el kéne már engednem ezt a szegény cicát. Mondjuk nem kapálózott az ölemben, de azért nem kéne itt lennie velünk, amikor épp nagy dologra készülünk. Letettem a földre. Az még visszanézett majd elszaladt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2014. március 16. 20:13 | Link
Hanka, Luna, Dasha, Keiko és Zoltán

Hogy a levél és benne a titokzatos, minden bizonnyal veszélyekkel teli feladat éppen a levitások lába elé sodródott, nos… maradjunk csak annyiban, nem teljesen a véletlen műve volt.  A temető tele van titkokkal, ereklyékkel, amelyekért valóban érdemes vállalni a veszélyt, a kérdés csak az, mennyire megbízható forrás egy kétes eredetű levél.  Magáról a pergamenről is illik hát néhány szót ejteni, mivel különleges mágiával rendelkezik. Tudata van – legalábbis valami afféle -  ahogy erre hamarosan a diákoknak is rá kell jönniük.  Luna és Hanka émelygése néhány pillanat alatt elmúlik, akár betudhatják az egészet az izgalomnak vagy ijedelemnek is.  Arra azonban már nincs más magyarázat a varázslaton kívül, hogy a kezükben tartott papír hirtelen felforrósodik. A korábbi sorok mellet most nagybetűkkel, sietősen odafirkantva további szöveg díszeleg. „NE SZÓLJ A TÖBBIEKNEK!Neked kell megtalálnod a kincset, segítek! Indulj a kerítés mentén jobbra és a legközelebbi kriptánál fordulj be!” A két lány papírja között az a különbség, hogy amíg Hankát jobbra, Lunát éppen az ellentétes irányba küldi a levél írója.  Amíg a sorokat olvassák, képtelenek felpillantani, vagy akár csak egy szót is szólni, mindkettejükben fellángol a vágy, hogy ők nyerjenek, még ha ez egyébként távol is áll a személyiségüktől. Felpillantva aztán csak a korábbi érzés lenyomata marad, kirázza őket a hideg, hiszen este van ugyebár… és az ő döntésük, hogy követik-e az utasításokat. Vagy esetleg megpróbálnak inkább lelépni, ami mellesleg nem fog összejönni nekik, mivel a levél nem viccelt, ha hátrafordulnak a bejárati kapu egyszerűen nincs ott többé.
Amennyiben a banda a szétválás mellett dönt, és a többiek is elindulnak valamerre, Dasha, Keiko és Zoltán is belebotlik hamarosan egy gyűrött pergamentekercsbe. Mindannyiuknak egy-egy különböző irány van belekörmölve. Dashát a temető legnagyobb fűzfája felé irányítja a cetli, Keikot a temető túlsó vége felé, egy bizonyos gróf Boghy András sírjához. Zoltánt is a temető régebbi része felé küldi a cetli, bár az útjuk nem keresztezi egymást Keikoval, neki nem írt, éppen hogy egy sírok között megbúvó füves kis területet kell találnia.  Útjuk során nem találkoznak nagyobb veszéllyel, mint a saját képzeletük, a sírok között lengedező szellő, és az érzés: figyelik őket, noha a szellemek nem mozgolódnak már. De hogy, mi lesz, ha elérik a céljük, a pergamen arról már nem szólt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2014. március 16. 20:39 | Link
Csapatépítő tréning és bátorságpróba


Izgalmamban kicsit remegtem, meg éreztem, ahogy a tenyerem izzad, mint minden alkalommal, mikor az adrenalin szintem megemelkedik. Mindenesetre közelebb léptem a temető bejáratához és valami azt súgta, nézzek le a földre, egy papírlap volt ott. Felvetem, majd elolvastam a tartalmát. A lényege azt volt, hogy keressek egy régebbi területet a temetőben, azon belül pedig füves területet.
- Csajok, mikor indulunk? - Kérdeztem akkora önbizalommal, hogy saját magam is megleptem. Egyre csak arra tudtam gondolni, hogy meg kell csinálnunk. Már mehetnékem volt, szinte toporzékolni lett volna kedvem. Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy belépjek. Szinte hívogatott a temető.
- Csajok, mehetnékem van. Ki indul el elsőnek? - kérdeztem izgalommal a hangomban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. március 17. 17:01 | Link
Levita csapatépítő tréning

 Ajj... Hanka nem is ijedt meg annyira a csontváz részlettől, mint számítottam. Bár ahogy látom nincs olyan jó kedélyállapotban, mint ahogy azt már megszoktam tőle. Sőt... Egyedül Dashán nem látok semmiféle félelmet és nyugtalanságot. Persze rá, mint mindig, most is számíthatok.
- Hehe. Igen, talán baj? - kérdezek vissza nevetve.
Ahh, és ha én prefektus leszek, márpedig akarok az lenni - de jó is lenne - akkor asszem az ilyen kis kiruccanásokban nem igazán vehetek részt. Jaj, de rossz lesz. Bár egy kicsit kárpótol az a tudat, hogy akkor, ha esetleg, teljesen véletlenül prefektus lennék, akkor büntethetek meg embereket.
Aztán Lulu felolvassa a levelet, amit itt a földön találtak, és hát azt kell mondjam, egy picit kirázott tőle a hideg. Mintha a cetli írója meg akarna ölni minket, vagy csupán csak egy jót játszani, ki tudja. Na ne, azt már nem. Egyszer már volt halálközeli élményem, és az is csak a szerencsén múlt, hogy túléltem, illetve túléltük Noellel, de olyat többet nem, annyi bőven sok volt egész életemre. Viszont vissza már nem fordulhatunk, és igazából nem is akarok; ha már itt vagyunk, akkor játsszunk. Kalandra fel! Mondtam magamban, utána én is megpillantok egy cetlit, amit gyorsan, és lehetőleg feltűnésmentesen felkapok. Nahát! Ezt a remek segítséget. De valami nem stimmel. Kicsit fura érzés kerített hatalmába, és ez zavaró. De próbálok nem foglalkozni vele, inkább induljunk már.
- Hát akkor szerintem kalandra fel! Gyerünk! - azzal a lendülettel hátat fordítok a többieknek, és megyek amerre a cetli vezet. Elég gyorsan haladok, néha-néha botlok meg csak egy-egy régi, már törött sírkőben. Galád módon elém jöttek, hogy kigáncsoljanak. Hm... gonosz sírkövek.
Na de a viccet félretéve, arra megyek, amerre a papír vezet, és hamarosan meg is érkezem. Valami gróf Boghy András nyugszik itt. Hm... az vajon egykor híres lehetett?
- Na, hogyan tovább? - kérdezem meg csak úgy magamtól, miközben szépen kényelembe helyezem magam, illetve csak nekidőlök a sírkőnek, s közben unalmamban a műkar-csontvázat lóbálom.
Nem félek, bár nem tudom, miért. Kivételesen most szinte teljesen nyugodt vagyok, bár ez a csend kicsit frusztráló.
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2014. április 6. 19:15 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Apáthy Hanka
INAKTÍV


Bájitaltan TS,
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 4538
Írta: 2014. március 17. 20:40 | Link
Levita csapatépítő tréning és bátorság próba

- Óh, nem érdekes. - nyugtattam meg gyorsan Lunát, és iagz is volt, amit mondtam. Elmúlt akkor belőlem a félelem, de átvette valami más a helyét, amit inkább neveznék valamiféle megszállottságnak, de ezt akkor nem tudtam volna megfogalmazni, nem is voltam nagyon önmagam. A leesett levelet sem hiányoltam, amit így Luna olvasott fel. Belém költözött a frász egy kicsit, foglyok vagyunk...Ez a gondolat máskor megrémített volna és jött volna a pánik, felidézve a szobafogságok emlékét, de most semmi...csak az üresség érzése, és a szédülés maradt bennem, mint érzés. Újra csak Luna kérdése riasztott fel önmagamból, hogy az émelygésem felől érdeklődjön. Csodálkozva állapítottam meg, hogy teljesen hirtelen elmúlt, sőt, mintha kicseréltek volna, teli voltam energiával és még valami mással is, de erre sem találtam volna magyarázatot, ha kerestem volna.
- Most, hogy kérded, már sokkal jobban vagyok. - mosolyogtam Keire is, aki szintén aggódni látszott. Aztán a levél utasításának megfelelően elindultunk a temető belseje felé. A Luna által átadott levél másolat izzani kezdett a kezemben és újabb mondatok piroslottak rajta. Gépiesen kezdtem olvasni a parázsló betűket, legalábbis én annak láttam. ~ Én fogom megtalálni a kincset? Hát ez remek. ~ Fellángolt bennem a győzelmi mámor és mint a szemellenzős ló vágtattam el jobbra, nehogy bárki is kövessen. ~ Nem szabad, nem lehet, hogy más találja meg, ha a kincs az enyém. Nekem van címezve, a levél is megírta. Nincs mese, így kell lennie, és így is lesz. ~ Ugyan botladoztam a sötétben, nem mertem világítani, meg minden honnan figyelő tekinteteket véltem, ezért lapulva osontam, inkább a láthatatlanságot, mint az óvatosságot választva. A következő három lépést minden akadály nélkül tettem meg, és már mintha a kripta körvonalai is kibontakoztak volna, amikor egyszer csak lebuktam valahová. Egy kiásott gödör keresztezte az utamat, én pedig pont bele hassal. Felkecmeregtem, szorosan fogva a kincshez való jogomat nyugtázó iratot, és ahogy voltam, sárosan mentem tovább. Nem sokára elértem a jelzett kriptát, ahol befordultam...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
What is apathy? I don't know and I dont't care.
Plata Luna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 3061
Írta: 2014. március 18. 13:20 | Link
Levita csapatépítő próba

Megnyugodtam, hogy nem kell elsősegélyt nyújtani Hankának, mivel nem állt le a szíve, az arca is azt sugallta, hogy rendben van, sőt szokatlanul rendben. A levél felolvasása után érdekes volt a reakciókat nézni. Félelmet várt volna az ember, de maximum enyhe nyugtalanság, mi átfut egy-egy arcon. Én sem érzek félelmet, amin annyira nem lepődök meg, de azon már igen, hogy a nyugtalanság is pillanatok alatt elmúlik, és valami más veszi át a helyét. Ahogy kimondom a kérdést, furcsállva tapasztalom, hogy meg is szűnt az émelygésem, és mint kiderül, nem csak nekem.
Elindulva a temető belseje felé a papír felizzik a kezemben. Le se tudom venni a szemem róla addig, míg a kapkodva odabiggyesztett sorokat el nem olvasom, mely szerint a kincset nekem kell megtalálni. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, azonnal balra fordultam a többiekre rá se hederítve.  Meg kellett volna lepődnöm, hisz nem jellemző rám, hogy a kincs vagy a győzelem motivált volna, inkább maga a kaland vagy a játék. De most nem, megszállottan akartam, hogy én legyek az első.  A megadott úti cél felé haladva, fel-feltünedeztek szellemek, de nem akadályoztak haladásomban, aminek kifejezetten örültem, mivel elég volt, hogy a sötétség gördít elém némi akadályt. Hamar elérem a kriptát, amire a levél irányított. Befordulok, ahogy meghagyta, és várom a további utasításokat.  
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2014. április 6. 19:22 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aki másokat ismer, okos. Aki magát ismeri, bölcs.
Aki másokat legyőz, erős. Aki magát legyőzi, hős!
Tenshi Dasha
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2014. március 18. 16:35 | Link
Csapatépítő tréning és bátorságpróba, Levita


Láttam, hogy a többiek mind elindultak valamerre. Rögtön rájöttem, hogy itt valami van, mivel csak úgy nem akartak volna egyedül kószálni este egy temetőben. Majd én is megpillantottam egy gyűrött pergamentekercset a földön. Felvettem. Azt írta, hogy keressem fel a legnagyobb fűzfát a temetőben. Felkaptam a fejem és körbenéztem. Elsőre sejtésem sem volt, hogy mégis merre lehet, de aztán megpillantottam valamit a távolban. Mintha egy fa koronája lenne, de nem láttam túl jól a sötétség miatt.
Még mindenkit láttam, még senki sem távolodott el annyira a kiindulási helytől, ahol én álltam. Elgondolkoztam és felkiáltottam, úgy hogy mindenki meghallja.
-Hé, biztos, hogy jó ötlet ez? Biztos, hogy nem ezzel akarja próbára tenni a barátságunkat? - Üvöltöttem. Lehet, hogy együtt kellett volna maradnunk, ha már barátságpróbáról van szó. Na de már mindegy. Megvártam a válaszukat aztán mentem én is amerre az én utam volt.
Az elején sírok között kellett mennem. Nagy léptekben kerülgettem őket, időnként leolvastam pár nevet is, de lényegtelennek tűntek. Közelebb érve láttam, hogy a fa tényleg egy fűzfa. A sírok végéhez érve a temetőben már csak füves rét és néhány fa volt. Odamentem a legnagyobbhoz. Mesébe illő volt.
Visszanéztem, hogy a többiekkel történt-e valami, de nem láttam senkit sem. Hát tényleg egyedül vagyok. Nem baj, néha szeretek is egyedül lenni. Teljesítettem a pergamentekercs utasítását. Ráültem a fűzfa egyik vastag, majdnem vízszintes ágára és nézelődtem. Halálnyugalommal bámultam az eget és a hosszan lenyúló leveleket, amiket a szél himbálóztatott. Igazi idill pillanat is lehetett volna.
Vártam a további utasításokat, jeleket.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 16 17 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→A falu határa