A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=752435#post752435][b]Anastasia Strakhova - 2019.03.21. 17:56[/b][/url]

Ábrándos tekintettel bámulok el a kezemben tartott könyv fölött már egy ideje. A vonat zakatolása és a szemem előtt elsuhanó táj teljesen elvonta a figyelmemet, pedig nem ártana felelevenítenem a tudásomat. Nagyon vártam már ezt az utazást. Még most is úgy érzem, hogy csak álmodom és bármikor felébredhetek és akkor mindez eltűnik. Jó, tudom, hogy nem, így lesz, de mégis bennem van ez a félelem. Olyan csodálatos itt ülni ezen a szerelvényen egy kupéban, ami csak az enyém, mert nem jött mellém eddig utastárs. Beleélni magam, hogy hamarosan újra taníthatok és, hogy kiszakadhatok abból a nyomasztó légkörből, ami mostanában egyre jobban kezdett fojtogatni. Istenemre mondom, szeretem apámat! Tényleg! De mást sem csináltam a szabadnapjaimban mióta diszpécserként dolgoztam, mint bevásároltam, főztem, takarítottam és mostam neki, míg ő vonult tizenkét vagy huszonnégy órában. Amikor meg találkoztunk, akkor is alig szóltunk egymáshoz. Mindketten elvoltunk a magunk kis világában. Mióta elvesztettük anyámat így élünk. Bánt a bűntudat, és hálátlan gyermeknek érzem magam, de nagy kő esett le a szívemről, amikor megkaptam az értesítőt, hogy felvettek a Bagolykőbe. Természetesen ezért is meg kellett vívnom a csörtémet apámmal, de mivel kész tények elé állítottam beletörődött. Azt hiszem egy jobbágy érezhette így magát, miután ura felszabadította. Alig több mint kilenc órával ezelőtt összepakoltam a könyveimet, néhány ruhámat, az irataimat és Lex hordozójával az egyik, egy megbűvölt utazóbőrönddel a másik kezemben kimentem a Główny-ra, hogy felszálljak a Bogolyfalvára induló járatra. Ezen  ücsörgök most és hamarosan meg fogok érkezni úticélomhoz. Nagyon várom már, hogy végre ott legyek. Tele vagyok izgalommal és reményekkel. Vajon milyen az iskola? Milyenek a diákok és a kollégák? Meg fogom állni a helyem ennyi év kihagyás után? Mert teljesen más egy mentőben ülni, vagy egy diszpécser pultban, mint kinn állni a katedrán. Bízom benne, hogy nem felejtettem még el hogyan kell átadni a tudásom. "Túl sokat aggódsz Nasztya!" Ezt mondogatta mindig az anyám, és milyen igaza volt. Nem kellene ennyire bizonytalannak lennem. A tudás itt van a fejemben, a jó szándék pedig a szívemben. Más nem is kell, igaz? Akkorát sóhajtok, hogy bepárásodik az arcomtól nem messze lévő ablaküveg. Mellettem a dobozában Lex alszik elterülve, akár egy béka. Jó neki. A nyugalom szőrös, puha talpú kis szobra. Elnézek egy pár pillanatig, majd fejem a keretnek támasztom, a könyvet becsukva az ölembe teszem és azon kulcsolom össze kezeimet. Elmerülök az utazás zajaiban és békéjében. Csak merengek, nézve a közeledő nagyváros épületeit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=753040#post753040][b]Anastasia Strakhova - 2019.03.25. 15:22[/b][/url]

Fejem az ablak keretének támasztva pihen, tekintetemmel csak látszólag követem a tájat. Gondolataim már máshol járnak. Elpilledtem, sötétkék szemeimre lassan pilláim sátra borul. Sok volt ez a feszültség és izgalom, hirtelen jár át a fáradtság. Már épp elaludnék, amikor valaki benyit a kupéba. Odafordítom a hozzám szóló hang forrása felé a fejem. - Jó napot - köszönök vissza, ám a kérdésére csak egy szemvillanásnyi idő után válaszolok - Igen, minden rendben - ártatlan érdeklődéssel nézek rá, mert abban teljesen biztos vagyok, hogy nem jegyvizsgáló. Ahhoz túl jól öltözött. Se egyenruha, se oldalán a jellegzetes táska. Mielőtt bármi mást is mondhatnék, vagy kérdezhetnék tőle, beszélni kezd és jelenléte azonnal értelmet is nyer számomra. - Foglaljon helyet. Itt csend és béke honol - mutatok finom, elegáns mozdulattal a velem szemben lévő széksorra. Nem hinném, hogy zavarnánk egymás nyugalmát. Lex is bőszen alszik még a hordozójában mellettem én pedig, ha már így esett pihenés helyett visszatérhetek a tanuláshoz. - Ebben a kupéban egy berendezési tárgy sem kezdett eddig szabadságharcba - mondom mosolyogva, de ebben az arckifejezésben együttérzés is van természetesen. Hiszen milyen kellemetlen is lehetett ilyen áldatlan állapotban a szegény, korombelinek tűnő férfi útja. Amennyiben úgy dönt, hogy ebben a fülkében tölti az utazás hátralévő részét, akkor elhelyezkedését udvariasan megvárom, és csak az után kezdek el ismét könyvembe mélyedni. Míg határoz kicsit jobban szemügyre veszem, persze csak az illendőség határain belül. Elegáns öltözék és hanghordozás, felszegett áll. Bizonyára valamiféle gazdag ember lehet, aki ritkán jár mágus vasúttal. Udvarias viselkedéséről -ami igen ritka manapság- egy családi történet jut eszembe az apai ágú üknagyanyámról, akiről elneveztek és akire állítólag nagyon hasonlítok. Anna nagymamám szerint ő egy elveszett, majd megkerült hercegnő volt, aki egy báró felesége lett. Mindez az ezernyolcszázas évek közepén történt Oroszországban. Tehát, ha innen nézzük az én ereimben is részben kék vér csörgedezik. Ki hinné, igaz? Egyszerű szürkéskék pulóver, farmer és fekete csizma, a hajam összefonva. Semmi nemesi, semmi elegáns. Talán csak az arcvonásaim. Ennyi az örökségem, és a mesék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=753255#post753255][b]Anastasia Strakhova - 2019.03.26. 22:10[/b][/url]

A férfi végül, némi hezitálás után úgy dönt, hogy marad. Elfoglalja a velem srégen szemben lévő ülést. Elegáns mozdulatokkal helyezkedik el nyomában egy manóval, aki az utazóládát pakolja fel nagy körültekintéssel és szakszerűséggel a poggyásztartóra. Ezután az uraság elég nyersen akolbóliítja ki a szerencsétlent a kupénkból, aki ennek ellenére kedves illedelmességgel viszonyul hozzá mindvégig. Félreértés ne essék, nem vagyok egy manójogi aktivista, mégis együtt érző pillantással kísérem a távozó szolgát. Mint hajdanában a jobbágyok, akiket uruk úgy táncoltatott, mint mutatványos a medvét. A könyvem vár, nem hagyom betűit tovább parlagon. Visszafordítom hát tekintetem a nyomtatott sorokra. Érdekes írás, egy szakirodalom. Lélektani panaszok gyógyítása nemes kövek segítségével a címe és fontos részét fogja majd képezni munkámnak a Bagolykőben. Olvasás közben balommal medálomat kezdem babrálni. Manuális fixáció, amolyan zsigeri rossz szokás, amit már észre sem veszek. Hiába próbálok koncentrálni elterelődnek gondolataim. Mivel elég fiatal vagyok és még fiatalabbnak is látszom valós koromnál, ezért azt már eldöntöttem, hogy magázni fogom a diákjaimat. Pont úgy, ahogy annak idején, amikor egykori alma materemben tanítottam a diplomám átvétele után két évig. Ezt egyfajta önvédelemnek szánom. Nem szeretném, ha a fejemre nőnének, vagy ami még ennél is rosszabb nem vennének komolyan, csak azért, mert olyan ártatlan és fiatal a külsőm amilyen. Ezen morfondírozva megint felpillantok a könyvből. Ekkor a velem szemben ülő megszólít, hogy beszédbe elegyedhessen velem. Nincs ellenemre a társalgás. - Bogolyfalvára. És ön? -kérdezek vissza és jelezvén számára, hogy figyelmem immár az övé, könyvemet becsukva ölembe fektetem. Illetlenség volna fel-felpillantgatni csevegés közben. Közben Lex nyekken párat, majd összegömbölyödik és alszik tovább. Éjszaka ennek a sok pihenésnek meg lesz a böjtje és persze majd rajtam fog tapodni, hogy levezesse fölös energiáit. Szép kilátások, mondhatom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=753797#post753797][b]Anastasia Strakhova - 2019.04.01. 15:45[/b][/url]

Egy és ugyanazon helyre vezet az utunk. Ezt kedves, de visszafogott mosollyal akceptálom. Legalább nem egymagam fogok tévelyegni az állomáson az iskola felé vezető út után kutatva. Ennek örülök, ez így nagyon hatékony. A férfi viszont, elmondása szerint diák. Ez, hogy az igazat megvalljam őszintén meglep. Kollégának hamarabb mondtam volna, mint lehetséges tanítványaim egyikének. A tudat szemöldököm pillanatnyi összevonására késztet, de nem öntöm szavakba felmerült gondolataimat. - Ez igazán remekül hangzik - jegyzem meg, majd úgy döntök, hogy nem fejtem ki saját érkezésem célját és árulom el neki, hogy tanárként leszek jelen ott, ahová ő tanulni igyekszik. Teszem mindezt annak ellenére, hogy látom elvárja. Ezután a férfi Lexre néz és megjegyzést tesz a küllemére így a szó el is terelődik. A macskám valóban nagyon érdekes bundázattal rendelkezik. Pont ezért nem vette magához senki a menhelyről, mert egyesek szerint ördögi a külseje. Szerintem csak Salvador Dalira hasonlít. Nekem nem volt ez ellen semmi kifogásom. Belenéztem a szemébe és szerelembe estem az első találkozáskor. - Igen, valóban egyedi és nem csak a mintája. Ő a legtöbbet alvó macska a világon - nézek be a továbbra is lustálkodó szőrgombócomra és tudom, hogy jól választottam, amikor őt hoztam el két évvel ezelőtt. - Jól tudom a Bagolykőben lehet állatot tartani, ugye? - érdeklődöm ártatlan arckifejezéssel. Sötét szürkéskék szemeim kíváncsian vetem a velem srégen szemben ülőre. Azt hiszem neki nincs állata. Valahogy nem az a típus. Talán gyermekként volt neki, de ma már biztosan nincs. El sem tudom képzelni, hogy tiszta és elegáns öltönyét belepné egy kutya szőre vagy épp karmaival dagasztaná combját egy macska. A karján egy bagoly sem épp reális kép, így ezt is elvetem míg várom válaszát feltett kérdésemre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=758598#post758598][b]Anastasia Strakhova - 2019.05.17. 21:49[/b][/url]

Jonathan Gerhard Van den Bergh
Джонатан Герхард Ван ден Берг

 Miután tanár létemet elkerülve, ezzel inkognitómat megtartva adtam elodázó választ, a férfivel másról már nem beszélgettem. Az út további részét a könyvem lapjaira nyomtatott sorok olvasásának szenteltem. Azt hiszem el is nyomhatott pár percre a buzgóság, mert a végállomáson eszméltem fel, ahogy Alex is akkor kezdett panaszosan tiltakozni a sokórás bezártság ellen. Megérem, hiszen az én tagjaim is szintúgy elgémberedtek. A férfi már nincs a kupéban. Biztosan elsőként igyekezett leszállni. Ez a viselkedéséből evidens lenne. Ezért nem is nagyon bánkódom amiatt, hogy nem ő mutatott számomra utat új otthonom felé. Leszállva a szerelvényről előbb úgyis macskámat kell hagynom, hogy egy arra alkalmas helyen elintézze ügyes-bajos dolgait. Csak azután fogunk elindulni, hogy a Kastélyt megkeressük. Kétlem, hogy ne lenne kitáblázva, ám ha még sincs, akkor a jó öreg kérj útbaigazítást elv segít majd. Ebben teljesen biztos vagyok. Itt is biztosan élnek jó szándékú emberek, akik az útkeresőt, a vándort, a megtévedt turistát irányba állítják és terelgetik. Az állomás kellemes és nyugodt, nem hiába néhány nappal az év eleje előtt érkeztem. Még csak pár buzgó diák érkezett be velem együtt és talán néhány leendő kolléga. Kicsit körbepillantok, elnézem az embereket, majd látványra igen szerény csomagommal és macskámmal együtt megkeresem a kijáratot.