Apáthy Marcell

Az volt az eredeti terv, hogy már a tanév elején megérkezik az iskolába, akkor, amikor a többi diák, de persze az élet közbeszólt. Pontosabban azt a fránya költöztetőcég, akik képesek voltak elhagyni valahol egy egész teherautónyi holmit, amit ráadásul a saját emberük szállított Magyarországra. Igaz, mentségükre legyen mondva, nem a kocsi érkezett üresen, hanem magát az autót is elhagyták, sofőröstől.
Van ilyen, mondaná az ember lánya, de valahogy mégis mintha Murphy maga kezeskedett volna afelől, hogy semmi se menjen simán, hiszen mindennek tetejébe Salli hiába jutott el szerencsésen az édesapjával az új lakásukhoz, a közjegyzőnél kiderült, hogy még nem készült el minden papír, és nem vehetik át a kulcsokat.
Szerencsére, végül jóra fordult a történet. Csak nem a sofőr számára, akiről kiderült, hogy két napig részegen fetrengett egy árokban az ukrán határon, úgyhogy  a vodka áldásos hatásának hála rövid úton elintézte magának, hogy ne csak az alkohol édes mámorától lebegjen, hanem lazán repüljön a munkaügyi központok világa felé. Salli és az édesapja viszont egy motelben eltöltött hét után elfoglalhatta új otthonát, és még a holmijukat is kézhez kapták.
Ez volt hát az oka annak, hogy most a naplementétől egyre sötétedő vidéken utazott egyes egyedül a kupéban, ahelyett, hogy megízlelhette volna a bagolykői asztalokon felhalmozott ünnepi fogásokat az évnyitón.
Hazudott volna, ha azt állítja, hogy mindezt nagyon bánja. Salli így is biztos volt benne, hogy egy ideig rá fog irányulni a figyelem, ha már egyszer felsőbb évesként érkezik az iskolába, de abban bízott, hogy év közben már nem lesz annyira feltűnő, hogy sokaknak kelljen elmagyaráznia a részleteket. Persze, benne volt a pakliban, hogy téved.
Efféle gondolatok jártak a fejében, miközben lefelé lépdelt a kocsi lépcsőjén, majd maga után emelte a bőröndjét. Nem volt nála túl sok holmi, mert még mindig nem tudtak otthon mindent kipakolni, szóval a többi szükséges felszerelést, ami kellhet a kollégiumban, majd hamarosan utána küldik otthonról.
Fekete tincsei finoman hullámoztak arca mellett, ahogy szétnézett a félhomályban. Tekintete csakhamar megállapodott egy alakon, aki zöld sálat és jelvényt viselt, így a beígért prefektus látszatát keltette.
Gyorsan összébb húzta magán félhosszú kabátját, majd a srác felé sietett.
- Hello. Salli vagyok. Jól gondolom, hogy te vagy az idegenvezetőm? - nyújtott kezet a másiknak, várakozó álláspontra helyezkedve.

Apáthy Marcell

Salli figyelő szemei felmérték a másik arcát, miközben kezet fogtak, majd megeresztett felé egy mosolyt.
- Én is örülök. - Nem hazudott, mert tényleg jó volt a tudat, hogy egy olyan embert küldtek elé, akinek egészen kellemes a kisugárzása, és az alapvető illemmel mindenképp tisztában van. Voltak olyan évfolyamtársai a Durmstrangban, akik esélyesen előbb a tenyerükbe köptek volna, mielőtt kezet fognak vele, bár tény, az előtte álló teljes megjelenése azt sugallta, hogy bőven felette áll az efféle durvaságoknak.
- Nahát - pislogott a lány egy kicsit meglepetten, mikor a másik elé tartotta a csokoládékat. - Persze, szeretem, nagyon köszönöm! - vette el az étcsokoládés poharat, és egy pillanatra megállapodott a tekintete a téli mintán. Ő egyelőre úgy érezte, hogy itt elég meleg van ahhoz képest, amit az év ezen időszakához tudott társítani fejben a megszokás alapján, így kicsit nehezére esett, hogy közelinek érezze a telet, de ettől még az mit sem változott, hogy élvezettel kortyolt bele az édességbe.
- Ha ragaszkodsz hozzá, köszönöm - adta át a bőröndöt is. Alapvetően nem volt az a fajta lány, aki elvárta volna, hogy más hurcolja a holmiját, de saját maga ellensége lett volna, ha a jó szívvel felajánlott segítséget elutasítja.
Bólintott aztán egyet, miután végighallgatta a tervezett programot, miközben igyekezett minél többet megjegyezni belőle. Szerette, ha tudta, hogy mire számíthat, így hálás volt érte, hogy nem csak elindultak valamerre, hanem némi tájékoztatással is szolgált a másik.
- Nekem megfelel. Aludtam a vonaton, úgyhogy szerintem elég sokáig bírni fogom a sétát - mosolygott ismét a fiúra, majd felmérte még gyorsan maga körül a terepet, mielőtt elindultak volna a falu felé. Elvégre, az állomás helyismerete még biztosan hasznos lesz számára, hiszen itt biztosan sokszor meg fog még fordulni.
Mikor kiértek az utcára előhúzott a zsebéből egy kis színes füzetet, ami egy tájékoztató anyag volt Bogolyfalváról.
- Kaptam egy ilyet édesapámtól, mikor kiderült, hogy iskolát váltok - mutatta a fiúnak az irkafűzött papírokat. - A piactér és a könyvesbolt nagyon csábítónak tűnt - adott némi támpontot a másiknak, hogy mik is érdeklik őt, miközben a térképhez lapozott, és maga elé fordította a lapot, hogy végigkövethesse, merre is haladnak.
- Van olyan hely, amit jobb elkerülni? - érdeklődött még. Praktikusnak találta az ilyen tudást, hiszen vakmerőnek végképp nem nevezte volna magát. Voltak persze lobbanékony pillanatai, de alapvetően jobban szerette, ha mérlegelhette a helyzeteket, márpedig a frissen érkezett tanulóknak jobb, ha nem húzzák ki azonnal a gyufát valakinél véletlenségből, mert rossz helyre tévednek. Aztán persze majd később jöhet az egyéni határfeszegetés.

Apáthy Marcell

- Csokoládé-fan lennél? - pillantott fel a másikra kicsit kérdőn, kicsit csodálkozva. Nehezen tudta elképzelni a srácot, amint naponta meglátogatja a csokizót, inkább tűnt ránézésre kávés típusnak. Olyan komoly, megfontolt irodai vezetőnek például, mint akiket az őrsön látott, mikor nagy ritkán meglátogatta az apját valamiért a munkahelyén. Azonban ez a gondolatmenet annyira felszínes  volt, hogy inkább gyorsan el is vetette, hiszen nem volt kenyere az ilyesmi. Jobb és hasznosabb volt megismerni, kiismerni másokat.
- Csak tudja, hogy jobban eligazodom egy térképen, mintha elmagyarázzák, hogy mit merre találok - vont vállat a lány egy mosollyal. Az apja mindig mindenre fel volt készülve, vagy legalábbis szeretett alapos lenni és körültekintő. Néha a körülmények így is közbeszóltak, de igazán lehetett volna rosszabb is.
Ezután Marcell magyarázata következett, amit Salli figyelmesen végighallgatott, néha bólintva egyet, hogy jelezze, érti a lényeget. A könyvesbolt említésénél viszont ráncba szaladt a homloka.
- Mármint varázslat miatt nem tudsz kijönni vásárlás nélkül, vagy ennyire jó a kínálatuk..? - kérdezett vissza a miheztartás végett, mert nem volt benne biztos, hogy ha feltétlen csak új könyvekkel tud kilépni az üzletből, akkor ezt az ő, vagy bármely véletlenszerű diák pénztárcájához szabták.
A kis kitérő után viszont visszatért a beszélgetés medréhez.
- Örülök neki, hogy van piac is, jobb szeretem, ha friss hozzávalókkal főzhetek bájitaltanon. A régi iskolámban eléggé hanyag volt ilyen szempontból a tanár, ami időnként könnyen katasztrófába torkollhatott volna, szóval egy idő után inkább a saját alapanyagaimat vittem magammal - mesélte. Talán nem olyasmi volt az infó, amit a másik feltétlen igényelt volna, de Salli maga is furcsának tartotta volna jó magyarázat nélkül, hogy egy tizenéves boszorka a piacolásban leli örömét a hétvégi reggeleken. A menhely említésére szintén felcsillant a szeme, de ehhez egyelőre nem fűzött kommentárt. Sosem lehetett saját állata, mert folyton költöztek, és sosem tudták, hogy hol lesz a következő megálló, de egy ideje már foglalkoztatta, hogy esetleg sétáltathatna menhelyi kutyákat, vagy valami hasonló. Hiányzott neki, hogy négylábú legyen körülötte, mint annak idején a nagymamájánál.
- Pihenésre, ücsörgésre a tóparton kívül is akad még lehetőség? - kérdezte aztán kíváncsian Salli. A régi iskolája környékén kevés volt az igazán kellemesen meleg nap, legalábbis az iskolaév idején, így kevésbé volt módja kiélvezni a természet szépségeit, mint amennyire az Közép-Európában lehetséges.