A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=494533#post494533][b]Eördögh Lars Tobias - 2015.07.14. 12:46[/b][/url]

Először csak egy bozontos haj jelenik meg az egyik kupé ajtajában, aztán, amint a hozzá járó test kiegyenesedik, láthatóvá válik az alatta megülő világos szempár, sötét karikákkal körülötte. A testrészek tulajdonosa leugrik a peronra, a nyári szellő belekap a nyúzott zakójába és ingjének gallérját nyaldossa. A farzsebéből kikandikál a varázspálcája, egyébként csak egy bőr oldaltáska van nála, nyeglén lóg le válláról. Kezében Thomas Hobbes Leviatán című könyve, egy mugli iromány, amit az elmúlt órákban elmélyülten bámult, oldalforgatás nélkül.
Ránt egyet a táskája pántján, megvakargatja kócos fürtjeit, majd nagyot sóhajt és ellépdel bizonytalanul az állomás épülete felé. Hosszú volt az út, közben megsűrűsödött a borostája, az egyébként is fáradt tekintete egyenesen beesett lett. De legalább látta Új Guineát. Ki ne akarná látni Új Guineát? Ugye. Kicsit Kolumbusz-effektus volt, ő ugyan Madagaszkárra próbált eljutni, de a hopp-por kicselezett vele, meg úgy általában a por-allergiája, úgyhogy egy óceánnyi távolsággal messzebb kötött ki. Tehát nem Indiát kereste és kapott helyette indiánokat, de majdnem.
Szóval nem volt egyszerű utazása. Ehhez képest próbál egyenes háttal lépkedni, közben körbesandít, hogy van-e még rajta kívül valaki errefele. Elméletileg kéne legyen, de nem tudja, miben reménykedjen. Felérni eltévedés nélkül a kastélyba üdítő érzés lenne, de közben meg ha egy kellemetlen emberrel hozza össze a sors, akkor ahhoz neki most nincs elég lelki ereje. De egy prefektus mondjuk csak nem lehet olyan rémes. Vagy egy tanár. Vagy valaki, úgy általában, aki a homo sapiens sapiens családjába tartozik és őt megmenteni igyekszik. Vagy igen? Lecövekel a hatalmas bejárati ajtó előtt, visszanéz a válla fölött a békésen pihenő vonatra, majd vissza, egyik lábáról a másikra állva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=495501#post495501][b]Eördögh Lars Tobias - 2015.07.15. 12:31[/b][/url]

Cipők szapora dobogása hallatszik, Tobias lehajtott fejjel hallgatja a közeledő neszeket és mielőtt felemelné a tekintetét, szembenézve a lefékező lánnyal, már tudja, ki az. Jó, persze, a kor-életrajz-vércsoport információk még hiányoznak, de úgy általában betudja lőni, hogy ezt a személyt küldték az ő megmentésére. A gondolatra is mordul egyet halkan. A személyének megmentését annyira igényli, mint egy alapos gyomormosást, amivel apai nagyszülei szokták kiskorában fenyegetni, amikor pofátlanul viselkedett. Egyszer megnézett róla egy mozgóképet. Hát nem volt kellemes.
Most hasonló élményekkel küszködik, de tudja, hogy erről az illető lány nem tehet, ezért igyekszik valamelyest konszolidált arckifejezést erőltetni magára. A nevének kérdésére csak végigpillant a lányon, majd valahol az arcán megállapodik a tekintete. A szemkontaktust a minimálisra korlátozza, mint mindig. Bólint egy aprót, de csak udvariasságból, elvégre eléggé költői kérdés volt. Nincs túl sok elveszett idegen az állomáson ebben az órában. Michelle bemutatkozására újból csak bólint egyet, majd mintha hirtelen tudatára ébredt volna önnön létezésének, összeráncolja a homlokát, szaporán pislog vagy kettőt, miközben bedugja a kezében szorongatott könyvet a táskájába, és átáll a másik lábára.
- Valóban… szükségem lenne ma a segítségedre. Tehát köszönöm. – soha nem volt az a szószátyár típus, ő inkább érez, mint gondolkodik. Az érzéseket pedig mindig nehezebb kifejezni verbálisan.
Megrohamozza egy különös, kellemes érzés, az új kezdet izgalommal teli érzése, ami azt sugallja, hogy amikor lelépett a vonatról, más valaki lett, egy új ember, a terhei pedig az otthoni öbölnél maradtak. Persze, tudja, ez hülyeség, a lelki csomagok ennél ragaszkodóbbak, mindenhova követik, mert ő egyedüli okozójuk és teremtőjük, minden a fejében történik. De most, egyetlen röpke pillanatig megengedi magának az önámítást, belekapaszkodik az illúzió bokájába, mielőtt az tovarepülne. Sóhajt egyet s egy mosoly halovány árnyékával az ajkán belenéz végre Michelle szemébe.
- Hova tovább? – kérdezi, készen nekiindulni a falunak, a jövőnek, a világnak. Valószínűleg, legalább részben, a lányból kiáramló érzéseket receptálja csak, azokat tükrözi, és valójában ő még mindig pocsékul érzi magát, de kivételesen nem törődik ezzel a nógató gondolattal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=503848#post503848][b]Eördögh Lars Tobias - 2015.08.09. 13:02[/b][/url]

Láthatóan nem zavarja a lányt, hogy egy ilyen... kevésbé szociális lénnyel hozta össze az élet. Vagy inkább túlságosan szociálissal, ha jobban belegondolunk. Mindenesetre nehezen enged fel a fiú, ez általában így szokott történni, néhány nagyon ritka esettől eltekintve. De azoktól jobb is eltekinteni.
Michelle tekintete helyett annak arcát pásztázza. A nemrég ébredt emberek álomittas, párnagyűrt vonásai fedezhetőek fel még haloványan rajta. Az egész testtartásán, bármennyire is rohant és próbál tettre kész lenni, érződik a fáradtság. Bár nem olyan mély és régóta töltődő, mint a fiúban, aki úgy cipeli maga után kimerültségét, mintha a Kilimanjarot összecsomagolták volna egy bőröndbe és a bőrönd fülét Tobias lelkéhez-szívéhez kötözték volna. Ezt most a hirtelen jövő derűlátása sem tudja feledtetni teljesen. Vagy épp a lány jelenléte erősíti fel saját hajszoltságát.
Lassú, de nem vánszorgó léptekkel elindul mellette, helyzetfelmérésére csak bólint egyet. Többé-kevésbé így fog történni valószínűleg. Egyedül a szoba-elfoglalás nem egészen stimmel, de nem fogja rögtön ilyen személyes jellegű problémával zaklatni őt, előbb megpróbálja orvosolni egyedül a helyzetet.
- Mindketten úgy nézünk ki, mint akinek jól jönne egy kávé. Vagy kettő. - veti fel a javaslatot felvont szemöldökkel, kérdőn és halvány mosollyal a szája sarkában. Ha már nem rohannak fel a kastélyba. Amiért Tobias kifejezetten hálás. Na nem mintha nem létezne a kastélyban is kávé, de majd akkor fog oda felmenni, ha igazán muszáj. Eléggé esélyes, hogy a faluban kevesebb az ember és mindenki a maga dolgával törődik. Egy iskolában mindenki a más dolgával szokott törődni.