Adrian I. Black

Elegem volt egy életre a sok szabályból, a fontoskodó prefektusokból és a kötelezően előírt napi rendszerek megtartásából. Szabadságra vágytam, vad tombolásra, hogy olyasmit tehessek, amit korábban nem, s ne azt kelljen figyelnem, hogy vajon most átlépek-e egy határt azzal, ha ezt vagy azt megteszem.
Csavarogni akartam, de nem egyedül. Kizárt, hogy egyedül szegjek szabályt, és ne rángassam bele valamely háztársamat.Éppen ezért rángattam magammal a faluba Adriant, hisz nála jobb társaságot keresve sem találhattam volna.
- Most, hogy megkóstoltuk azt a finom vajsört abban a lepukkant kocsmában, nem gondolod, hogy már vonulunk is haza? Ugye nem? - Széles vigyor kúszott ajkaimra, Ő még nem sejthette, mi jár az én fejemben.
A vasútállomás épülete egészen közel volt hozzánk, alig néhány száz méternyire, s tökéletes helyszín volt arra, hogy kitombolhassuk magunk úgy, ahogyan azt az iskola falai közt nem tehetnénk meg.
- Mond csak Adrian, gondoltál már arra, hogy bemutasd művészi tehetséged egy ország világ előtt? Hm? Csak mert...én készültem. - Azzal vigyorogva nyitottam fel az oldalamon fityegő táskát, és emeltem elő belőle a vörös színű festékszórót.
- Arra gondoltam, kicsit kidekorálhatnánk a vasútállomást. Úgyis olyan rém ronda, és unalmas, kell a változatosság. Na mit szólsz, benne vagy, vagy attól félsz, hogy elkapnak minket? - Kíváncsian fürkésztem íriszeit - már ami a sötétben látszott- s bíztam abban, hogy nem lesz nyuszi, és benne lesz a buliban.

Adrian   

- Tessék, használd csak – Nem is kellett igazán győzködnöm, könnyedén rávehető volt a gaztettre, bár nevezzük inkább kellemes időtöltésnek. Az elfogyasztott sör mennyisége is meghozta kellő hatását, széles vigyorral követtem nyomon a srác mozdulatait, amint kezébe fogta a szórófejes dobozt, és a levegőbe fújt a festékből.
- Héé, tartalékolj belőle a falakra is. – Jegyeztem meg nevetve, s még jobban nevettem, mikor felszegte állát. Naná, hogy nem sértegethettem ilyesmivel, mint hogy nyuszi, vagy gyáva, mert ezekre Adrian azonnal reagált. Nem csodáltam, én se tűrném, ha egy alsóbb éves kis „taknyos” próbálna szájalni nekem. Mindez részemről nem volt azonban más, mint baráti csipkelődés, buzdítás a hülyeségre, s egy kaland kezdetére.
- Ááá, dehogy is Mr. Majdösszerezzenek,hameglátokegykisegeret. – Nevetve cukkoltam tovább, igaz nem tudtam, hogy fél-e a rágcsálóktól, vagy sem, bár úgy gondoltam, hogy a srác könnyedén elbánna egy apró rágcsálóval.
- Van itt még más szín is. – Újra kitárva táskám száját, előkotortam belőle még fekete, kék, zöld és sárga színeket, meg persze ezüstöt, mert az a házunk elengedhetetlen színét képezte.
- Üzenhetnénk valamit az eridonnak, mit szólsz? Mondjuk fújd erre a falra az emblémájukat, aztán fess mellé egy koponyát, és fölé a mi házunk jelét. Mit szólsz? – Nevetve buzdítottam a gazságra, majd tovább agyaltam.
- De vááárj, az nem jó, akkor lebukunk. Csak az eridon jelét fújkáld fel, és akkor majd őket veszik elő, ha netán észrevennék ezeket a falakat. – Nevetve már előre dörgöltem a tenyereimet, és kíváncsian fürkésztem Adrian tekintetét.
- Persze, egy ördögfejet is rajzolhatsz szarvval és vasvillával. – Kacagva vállának dőltem, hogy vállammal lökjek rajta egyet, majd közelebb léptem a vasútállomás falához.
- Nos? Hogy döntöttél művész úr? -

Adrian

- Elsős, mi az hogy elsős? – Nem is a tökös jelzőn háborodtam fel, sokkal inkább azon, hogy elsősnek titulált. Persze, ez nem is igazi méreg, inkább csak az a színpadiasan eljátszott harag, ami gyorsan el is illant, s máris vigyor tűnt fel ajkaimon.
- Azt próbáld csak meg – Nevetve tartottam védekezően magam elé a kezeimet, kinyújtott állapotban, hogy ki tudjam védeni az esetleges támadást.
- Aztán én fogom kipingálni a karjaidat zölddel és sárgával, meg kékkel, hogy úgy nézz ki, mint egy furcsa kaméleon. – A sok fenyegetőzés csak játékosan hangzott el, nem ártottam volna Adriannak, pláne nem egy festékszóróval, ami azért hosszú időre hagyna nyomot a bőrén.
- Szexi? Hahhahh, na majd egyszer kipróbálom, de nem most, felejtsd el. – Megrázva fejemet, elleneztem ötletét újra, hogy mondjon el erről a tervről, s ne csúfítsa el szőke hajszálaimat.
- Háát miééért nem, mert mondjuk az eridon nagyobb ellenfél? – Újra felnevettem, s tekintetemmel a kezében lévő festékszóróra böktem.
- Amúgy is, a piros van nálad, de egye-fene, tőlem a navinét is a falra pingálhatod. – Ekkor löktem rajta egyet vigyorogva, s a vállát kaptam el kapaszkodóként, mikor csípőjével visszabillentett.
-  Egy unikornis? Hah, ez igen. Hajrá, fújd csak rá a falra. – S miközben figyeltem, hogyan kezdi felfújni a falra az állatot, szemtelenkedni támadt kedvem.
- De akár egy hatalmas nagy szívet is felfújhatsz, és beleírhatod hogy Áj láv Annelie – Nevetve fürkésztem a srác arcát, bár nem tudtam, ezzel mennyire fogom felmérgesíteni őt.

Adrian

- Ó igen Adrian, mindig is rád vágytam, Mr. Egó. – Nevetve egyik kezemmel ezúttal én borzoltam bele a srác hajába, hogy úgymond visszaadjam a korábbi akcióját, s csak ezt követően húzódtam el tőle. Igazán mulatságos volt, s persze nem akartam letörni a szarvát.
Bár ami azt illeti, egész helyes srác volt, ha jobban szemügyre vesszük, nekem azonban meg sem fordult a fejemben, hogy úgy nézzek rá, mint mondjuk egy szelet csokoládéra. Ahhoz túlságosan is jóban voltunk, amolyan haverfélék, akik bármikor jól elvannak egymással. Meg amúgy is, képtelen lettem volna úgy nézni rá, hisz a gondolataim mindig egy személy körül forogtak az utóbbi hónapokban.  S pechemre olyan valakiért evett a fene, akinél persze , hogy semmi esélyem sem volt.
- Na de, inkább pingálj végre. – Terelve a témát, kíváncsian fürkésztem mozdulatait, miközben egyik vállammal megtámasztottam a falat, s egyik bokámmal kereszteztem a másikat. Szerencsére elég mennyiséget fogyasztottunk a párlatokból ahhoz, hogy ne fagyoskodjunk odakint, és még ökörködésre is legyen időnk.
- Hű, ez egy nagyon hűvös nem volt. – Nevetésem visszafogtam, s hamar el is komolyodtak a vonásaim, ahogy észrevettem Adrian mozzanataiban is a változást. Elég jóban voltunk, persze efféle dolgokról addig nem igen beszélgettünk, viszont furcsa volt így látni most őt, s kíváncsivá tett az, hogy vajon mi történhetett.
- Mi történt? Mármint, a hangsúlyodból úgy veszem, hogy szakítottatok…mi volt a gond?– S még mielőtt gyorsan lerázott a nem tartozik rád szöveggel, gyorsan előhúztam a zsebemből egy csomag cukorkát, és felé nyújtottam, hogy legalább legyen ideje átgondolni a válaszát.