Auror párocska

  Nagy nehezen sikerült kijutnia a Bajkeverős alagútjából, és az ott talált lányt is lerázta. Már csak annyi volt a dolga, hogy átlopódzik fél Bogolyfalván és felszáll a közelgő vonatra. Onnan már minden megy, mint a karikacsapás. A teljes terv ott volt az agyában.
  Megrántotta táskája vállpántját, és elindult az egyik sötét sikátorban. Egyik utca követte a másikat. Hangtalanul lépkedett, és mindig próbált az árnyékban maradni. Még a ruhája is inkább a sötét színek valamelyikét vette fel. Nem bízta a véletlenre, Bogolyfalván ilyentájt már nem sok ember mászkált.
  Egy újabb utcácska következett. A lány talpa alatt halkan ropogtak a kavicsok, ahogy haladt. Mikor a sarokra ért, már érezte orrában a füstös illatot, amit a fekete mozdony okádott ki magából. Csak egy tér választotta el. Gyorsnak kell lennie, de nem feltűnőnek.
  Kihúzta magát, és rendületlenül előre ment. Nem nézett körbe, nehogy meglássák, hogy túl gyanakvó. Már csak pár lépés a cél, nem szúrhatja itt el.

Auror párocska

  A lány már majdnem a vonatállomásra ért, amikor egy hang mellette hozzá szólt. Scar majdnem két lépést ugrott hátra ijedtében, de visszafogta magát. Ha megijed, az csak a bűnösségét bizonyítja. Érezte, ahogy a szíve gyorsabban kezd verni, de a férfira vetett egy bájos mosolyt, és készségesen válaszolt.
  - A vasútállomásra megyek, szóval megbocsát, de el kell érnem a járatot. - mondta, és gyorsan már tovább is haladt volna, amikor a másik irányból egy nő lépett elé. A lány felszívta magában a levegőt, ami kívülről akár úgy is tűnt, mintha mérges lenne. A kezével gyorsan arrébb söpört egy hajszálat az arca elől. Feszült volt.
  ~ Dammit! ~ káromkodott magában.
  - A nevem Heléna és szeretném elérni a következő vonatot! - ismételte meg a másiknak is a kérését. Feldobta a táskáját a hátára, mert már megint lecsúszott. Agyában folyamatosan egymást követték a gondolatok, hogy vajon hogy juthatna ki a szorult helyzetből. Talán ki kéne találnia egy szomorú történetet, hogy miért kell elérnie azt a járatot? Vagy...egyszerűen nem tudta. Amint meghallotta, hogy ez a két ember auror, meghűlt az ereiben a vér, és kiszállt az összes gondolat a fejéből. És így bizony nehéz volt a tervkovácsolás...

Auror párocska

  Eléggé kezdett az agyára menni a fickó, ezért a kérdésére csak szimplán megvonta a vállát. erre csatlakozott egy másik is hozzá. Hát persze, ez az ő szerencséje.
  - Arra indulok, amerre a vonat megy - jelentette ki dacosan. Agyában már javában tombolt az adrenalin. Olyan közel járt már a sikerhez, hogy lehet, hogy pont itt kapják el? A férfi egy sor kérdést gördített elé, és minél többet tett fel, a lány annál idegesebb lett.
  - Nem mondok semmi többet, amíg maguk nem mutatnak valami igazolvány, vagy valamit, amivel tudják bizonyítani, hogy nem valami pedofilok az utcán. Tudom, hogy már mondta, hogy aurorok, de hogyan tudnék bízni két emberben, akik csak úgy odasétálnak hozzám? - kérdezte meg, mielőtt belekötnének. A lány a legrégibb trükköt alkalmazta. "Legjobb védekezés a támadás". Kíváncsi volt, hogy erre hogy reagál a másik kettő, és még jobban reménykedett, hogy egyikőjüknél sincsenek iratok. Ha igen, akkor csak egy lehetősége maradt a lánynak. Bár azt nem akarta. Nagyon nem. - Amennyiben nincs ilyesfajta dokumentumuk, én továbbmennék! - indult volna megint útnak. Nagyon remélte, hogy a határozottság célt ér.

Auror párocska

  Scar érzi, hogy izzad a tenyere. Egyre idegesebb, ahogy a két vele szemben lévő folyamatosan egymásra pillantgat. Hirtelen kitörik belőle egy elég hosszú monológ, ami igazából belegondolva egyszerre volt ésszerű és hasztalan. De elég volt arra, hogy a két aurort egy pillanatra kizökkentse. Már majdnem ellépett mellőlük, amikor a férfi elé állt, és bemutatta az iratait. A lány szitkozódott magában, és megnézte a papírt. Közben azon gondolkodott, hogy mit is kéne csinálnia.
  - Nézze, nekem nagyon fontos, hogy elérjem azt a vonatot. Apám arra vár, hogy a végállomáson majd megtalál. Ha nem úgy lesz, akkor maguk lesznek a hibások. Nem tudok mutatni semmilyen igazolást, mert otthagytam a szobámban. - magyarázta, és szigorú tekintettel nézett a másik kettőre, ahogy az aranyvérűektől látta az iskolában. Valahogy ez náluk mindig bejött. De valahogy érezte, hogy már kezdi túl sokáig ragozni, és egyre kevésbé meggyőző és hiteles. Kipillantott a két ember válla felett, hogy még ott van-e a vonat, ami néhány perccel előbb ért be.Bizony ott füstölt ahol kellett is lennie. Aztán hátra is nézett. Egy épület magasodott nem olyan messze tőle. Talán el tudna odáig jutni, mielőtt egy átkot küldenének rá. Nézte a két auror arcát, és abban a pillanatban, hogy azt látta az egyik nem figyel, rögtön nekiiramodott. Olyan gyorsan futott, ahogy csak a lába bírta. Némely pillanatban attól félt, hogy talán elesik a saját lábában is. Egyre közelebb látta maga előtt a célt, amit a fal jelentett, pontosabban annak a másik oldala.

Auror párocska


  A lány futásnak eredt, de amint bekanyarodott a közeli ház sarkánál, meghallotta a puffanást, amit az átok adott ki, miután neki csapódott az előbb említett tárgynak. Hangos sóhaj szakadt fel a tüdejéből, de nem volt ideje tétlenül álldogálni. Rögtöm az esélyeit kezdte latolgatni. Ha gyorsan elrohan, meghallják. Ha lassan lépked, elkapják. Mire a harmadik lehetőség felmerült a fejében, maximum kétásodperc telt el.
  Megragadta a ház falán lévő kidudorodásokat, és ahogy bírta, elkezdett felmászni. Először az ablakpárkányra, utána kínkeservesen felhúzta magát az előtetőre. Magában elmormolt két imát - pedig nem is volt hívő-, mert nem szakadt be alatta a fedél. Utána egy gyors ugrással átszökkent a palatetőre, és elfeküdt rajta. Próbálta szabályozni a légzését, az agya tele volt adrenalinnal. Szeme a kék eget fürkészte, miközben hallgatódzott, hogy a két auror merre lehet. Ennyit arról, hogy már nem lehet baj a tervével. Hülye Murphy!

Auror párocska

  Jó pár percet várt. Hallotta az aurorok távolodásának hangját, alig volt más hang ekkor tájt. Aztán meghallotta a vonat jelzését arra, hogy ez az utolsó lehetősége. Felült, és körbenézett. Sehol senkit nem látott, ezért gyors, hangtalan mozdulatokkal próbált ugyanazon az útvonalon visszajutni a földre, mint ahogyan feljutott. Az ablakpárkányról egy kisebb ugrással ért talajt, mire a táskájában lévő dolgok csörömpöltek egyet. Scar guggolva maradt, és fülelt. Reménykedett benne, hogy egyik auror sem hallotta meg, bár erre annyi esélye volt, mint annak, hogy végül mégis elérje a vonatot.
  Lassú mozdulatokkal felállt, és a pálcájáért nyúlt, persze csak vész esetére. Nem szívesen átkozott volna meg két aurort, mert akkor még az apja is dühösen küldte volna vissza az iskolába. Vagy még annál is rosszabb, egyenesen vissza hárpiához. A lány megborzongott a gondolattól is, és meglehet, hogy pontosan ez okozza a vesztét, mert egy pillanatra nem nézte a közvetlen környezetét.

Auror párocska

  A leérkezés nem sikerült valami jól. A táskájában lévő cuccok hangosan csörrentek meg, és a két aurornak nem is kellett több. Scar éppen csak felállt, amikor az utca egyik végében megpillantotta a nőt, aztán egy pillanattal később a másik oldalt a férfi is megjelent. Bár ezt a szöszi tényleg csak az utolsó pillanatban vette észre, hiszen hátulról eltalálta egy átok. A teste nem engedelmeskedett neki többé, csak kővé változott, és a lány azzal a lendülettel el is dőlt. Fájdalmasan puffant a lány, és ha tehette volna, biztos szitkozódott volna egy kört.
  Ahogy ott feküdt, és várta, hogy megjelenjen felette a két auror, szeme újra a csillagokra szegeződött. Legszívesebben otthon lett volna az apjával, és az ölében ült volna. Az apja duruzsoló hangon nyugtatgatta volna. De az akkor volt, amikor a lány még kislány volt.
  Az a pillanat, amikor ott a csillagok alatt feküdt, az segített neki rájönni, hogy teljesen feleslegesek a próbálkozásai. Az apja nem fog eljönni egyetlen kviddicsmeccsére sem, nem fogja unalmas perceiben meglátogatni a lányt, akármennyi ütenetet is küld a baglyokkal neki. Ő már túl lépett, csak Scar nem. Túl nagy célt próbált elérni egy ilyen lány. Egy olyan lány, aki senkinek sem kell...

Lala

  A szökeség tegnap kapott egy üzenetet a drága barátnőjétől, aki tájékoztatta arról, hogy szeretné egy napra kiruccanni valahová, és Scar hozza a legszükségesebb dolgait. A lány így is tett. Fogott egy kis táskát, és egy váltásruhán kívül meg néhány kacaton kívül még betette a pálcáját, és már kész is volt. Útravalónak betömött pár zöldalmát még, és már indult is a megbeszélt hely felé.
  Most ott állt, és várt. Meglepő, de most a fehérség késett el, és nem ő. A legutóbbi kalandja után viszont a szöszi nem érezte teljesen biztonságban magát így, hogy már él a kijárási tilalom. Amikor legutóbb elkapta a két auror, az is necces volt, hogy nem csapják ki a suliból. És ha a baj megtörténne, az bizony nagyon gáz lenne a lánykának, hiszen most már se az apját, se az anyját nem akarta látni egy jó darabig. Tulajdonképpen ezért is maradt az iskolában miközben szünet volt.
  Egy árnyat vett észre a távolból, és reménykedett benne, hogy a barátnője lesz az, de amikor az alak közelebb ért, rájött, hogy valami öregember az. A falhoz állt hát a lány, és kapucniját az arcába húzva várta, hogy az ismeretlen elhaladjon előtte. Végig visszatartotta közben a lélegzetét, és csak akkor lélegzett fel, amikor az ősz már távol járt tőle.
  ~ De hol van már Lala? ~ kérdezte magában.

Lala

  A várakozás után - miután majdnem szívrohamot kapott egy öreg bácsi miatt -, barátnője megérkezik, és rögtön a vágányhoz vágtat, csakhogy Scar úgy gondolta, hogy az nem a megfelelő.
  - Nem ott indul... - kezdte volna, de a másik belevágott a szavába. Először nem fogta fel, hogy milyen Egri kirándulásról beszél a másik, de aztán rájött, hogy nem egy iskolai programot hagynak ki az utazás miatt, hanem magát az utazást. Vagy legalábbis nem oda mennek, ahová kéne.
  - Mi? Nem Egerbe megyünk? - kérdezte tágra nyílt szemekkel, aztán összehúzta a szemeit, és mintha csak a másnapi ebédet kérdezné olyan hangsúllyal folytatta a kérdezősködést. - Akkor meg hova?
  A lány agyában rengeteg hely átfutott, hogy hová akar menni a másik, és nagyon reménykedett benne, hogy nem olyan helyre mennek, ahol már volt. Az olyan unalmas lenne. Amerikába semmiféleképpen nem akart menni, mert a végén még meg kellett volna látogatnia hárpiát, és azt nem akarta. Bár, ha nem látogatja meg, és kiderült, hogy ott voltak, akkor az anyja tüzet fog okádni hogy nem látogatta meg. Lehet mégis oda kellene menniük. Scar ajkai önkéntelenül is mosolyra húzódtak erre a gondolatra.
  A vonat dudával jelezte, hogy mindjárt beérkezik. Scar kicsit távolabb állt a peron másik felére, hogy még csak a jármű felcsapó gőze se nagyon csapja meg.
  - Hát, ha már itt vagyunk, akkor menjünk - húzta féloldalas mosolyra a száját a lány, mert azért azt ki kell majd használnia, hogy Lala nem mondta el az igazságot, és olyankor dörgölheti majd az orra alá, amikor csak szeretné.
  A szőkeség fellépett a nagy robusztus vonat lépcsőjének legalsó fokára, ami kissé megnyikordult alatta. - Pedig nem is vagyok súlyos... - dörmögte a lány, de továbbment.

Az én északim
Zárt

  A vasút felé tartott. Régi, megszokott módon húzta maga után a több kilós bőröndöt, nem volt szüksége mágiára. Nem volt számára még mindig annyira megszokott, hogy a hétköznapi dolgokat is azzal oldja meg.
  Előbb jött. Még csak kisebb csapatokba verősve álltak mindenfelé az emberek. Nehéz volt ez most a szőkének. Ha két évvel ezelőtt mondják, hogy azonnal el kell mennie egy másik országba, azonnal ment volna, mindent hátrahagyva. És pontosan ezt is tervezte, amikor kiment Amerikába. De most volt akihez kötődött, és a fiú miatt maradt volna. Igazából nem is kérte volna meg Kolost, hogy szóljon pár szót az érdekében, ha látta volna a jövőt, és azt, hogy North látványa nem egy újabb tőrdöfés lesz a szívébe.
  A fiútól még előző este elbúcsúzott. Nehéz volt, de a szőke azt is tudta, hogy nem bírta volna az embertömeget, ami pár percen belül fog keveredni a pályaudvaron. És nem is kérte volna erre. Egyedül azt kötötte a lelkére, hogy vigyáz magára, amíg távol lesz.
  Félt. Súlyként telepedett a mellkasára az érzés. Rettegett attól, ami Romániában várja, de még jobban attól, hogy vajon a kapcsolatuk megmarad-e ez után is. Hiszen elképzelhető, hogy North addigra talál mást magának. Vagy csak a kapocs gyengül meg köztük.
  Ezekkel a gondolatokkal telve várta a vonat érkezését.

Az én északim
Zárt

  Ott ácsorgott a peronon. A szél bele-bele kapott hajába, és lágyan húzta arca elé a tincseket, hogy ezzel is felhívja a lány figyelmét magára. Vagy talán más valakire. Ugyanis így kénytelen volt a szőke ideges mozdulattal arrébb túrni rakoncátlan fürtjeit, és egy pillanatra kizökkennie mélabús bambulásából. Ezzel egyidőben pedig eltekintett jobbra - hogy megnézze jön-e a vonat -, majd ba...
  North ott állt nem is olyan messze tőle. Teljes életnagyságban, kissé fáradt, mégis vizslató szemekkel. Tekintetük egy pillanat alatt megtalálta egymást, majd a szőke csomagját hátrahagyva szaladt oda a fiúhoz, és belevetette magát a karjaiba. Gyors csókot lehelt ajkaira, mint akiknek nincs sok idejük, majd aggódva eltolta magától, és felmérte a környezetüket.
  - Mit keresel itt? Nem kéne itt lenned - csóválta a buksiját, bár azért megmelengedte a szívét, hogy North ezt megtette érte. - Az emberek, meg a... - tanácstalanul nézett a fiú szemébe, mert tudta, hogy azokat az íriszeket már nem láthatja sokáig, mégis ő maga akarta megrövidíteni ezt az időt. Mardosta a belsejét az érzés, hogy véget kell vetnie ennek az idillnek, de ott volt mellette a féltés. Hiszen soha nem akart rosszat a fiúnak, mindig inkább védte őt. Egy ember, akiért Scarlett Conroy mindent feladott volna. És ahogy ebbe belegondolt a szőke, egy újabb lehetetlen ötlet ugrott be neki.
  - Talán le kéne mondanom az egész utazást! - jelentette ki határozottan. Hiszen félt elmenni, félt mindent itthagyni, akkor meg miért tette volna? Ha van más lehetőség, akkor nem kéne a bizonytalant választani. Egy épeszű ember nem így tenne.

Az én északim
Zárt

  Mind a két kezét a fiú arcára rakta, és maga felé fordította. - Hey, amíg itt vagyok, nem lesz semmi gond - mosolyodott el, hogy ezzel is bizonyítsa igazát. De ebben a percben eszébe jutott, hogy el kell mennie, és valami sötét szomorúság kezdett rátelepedni a mellkasára.
  Tudta, hogy nehéz lesz, de azt hitte, hogy North támogatni fogja. Ezért érte pofoncsapásként, amikor a fiú megerősítette abban, hogy nem oda való. Arcáról rögtön lefagyott a mosoly. Nem tudta, hogy azért, mert a fiú nem hisz benne, vagy azért, mert így ő maga sem hitte el, hogy képes rá.
  - Az ágy? - ráncolta össze a szemöldökét. Nem értette teljesen, hogy ehhez az egészhez hogy jön oda az ágy. Aztán rájött. North itt akarja tartani. Nem tudta, hogy ez most rossz vagy jó érzéssel tölti-e el, de azt tudta, hogy most az egyszer Northnak kell az erősebbnek lennie.
  - Figyelj... - nézett a cipőjére a szőke egy pillanatra, hogy összeszedje magát. - Azt szeretném, ha... ha kimondanád, hogy menjek el - nézett a végén a fiú szemébe. - Mert én képtelen lennék így itt hagyni téged - harapta be az alsó ajkát, mert összeszorult a szíve. Nehéz volt elmenni, és még nehezebb ilyet kérnie. De most az egyszer muszáj volt. A jövője múlt rajta. S hogy mióta érdekelte ez a szöszit? Nos...talán North óta.

Az én északim
Zárt


  - Az nem hazugság, ha azt mondod menjek. Az csak...egy felszólítás - próbálkozott a lány, bár igazából nem tudta eldönteni, hogy melyikük érvelése a rosszabb. Az övé, vagy a fiúé.
  - Voltam már sárkánynézőben. De az nem olyan, mint amikor azokkal az állatokkal kell foglalkoznod. Amikor még veszélyesek, vadak, és neked mégis ott kell lenned és tenned a dolgod. És ez a lehetőség...nem hiszem, hogy lesz még ilyen... - vont vállat a lány. Magyarázás közben annyira látta maga előtt, ahogy majd ő fogja azokat az állatokat a helyükön tartani, talán egy-kettő születésénél is ott lehet. Vagy majd később.
  - A támogatásodra van szükségem - vallotta be egyenesen a szöszi, de továbbra sem tudta eldönteni, hogy melyik a jobb választás. Bár ha jobban belegondolt, ő mégiscsak Scarlett Conroy. Soha nem futamodott meg semmi elől.
  - Remélem tudod, hogy ha nem akartál volna feleségül venni valaki mást, akkor sosem gondoltam volna bele ebbe az egészbe, és most nem... - megjött a vonat, és ezt hangos fütyüléssel adta az utazók tudtára.

Arie

  A szőke hajtincsek össze-vissza szálltak a lány körül, ahogy a szél meg-meglibbentette azokat. Sietős léptei olyan szélesre nyúltak, amennyire 165 centis termete azt engedte neki. A szülők között ügyesen lavírozott keresztül, szinte senkit sem félre lökve. Akit meg igen, az vessen magára, minek ácsorog ott, mikor nem is száll fel a vonatra.
  A gőzös füttyentett, hogy jelezze, készen áll az indulásra, mire az utolsó nyitott ajtóban felkapaszkodott Scar. Tipikus helyzet, majdhogynem a mozgó vonatra kellett felszállnia. Bár meg kell vallani, hogy sok évnyi seprűlovaglása javított annyit az egyensúlyán, hogy ne essen le azonnal. Vagy a vagonokon belül, miközben helyet keres.
  El is indult a szűk folyosón, bekukkantgatva a fülkék belsejébe, szinte az éghez fohászkodva - de csak szigorúan szinte, hiszen Scar nem volt hívő -, hogy valahol legyen még számára hely. Valami olyan hely, ahol nem öt tizenévessel kell osztoznia, semmi kedve nem volt hozzá, hogy pátyolgassa a kis serdülőket.
  Kabinról kabinra kezdte elveszíteni a hitét. Aztán a következő kabinban összesen egy férfi ült. Fel is merült a szőkében, hogy vajon valami átok ül-e rajta, vagy miért kerülte el mindenki ennyire látványosan. Viszont ha ez így is volt, az sem riasztotta el a lányt. Éppen elég volt, neki az átok, amit a családja jelentett neki, ezek után már nem ijedt meg semmitől.
  - Bocsánat, leülhetek? - kérdezte meg azért a bent ülőt, nem akart teljesen pofátlanul levetődni a szabad helyek egyikére. A régi énje valószínűleg megtette volna, de mostanában elkezdett foglalkozni mások érzéseivel. Be kellett vallani, hogy fura volt. Talán North hozta ezt ki belőle.

Arie

  Ahogy megkapta az engedélyt, szinte rögtön levetődött az ülésre. Az enyhe rohanás, hogy elérje a vonatot teljesen kikészítette. Vagyis inkább a jetlag és ennek a keveredése. Sosem volt könnyű számára, amikor az USA-ból visszautazott. A szervezetét ez taccsra vágta az idegszálait meg addig húzták, hogy félő volt, elszakadnak.
  Megigazította kabátját, majd a táskájában kezdett el turkálni egy kis keksz reményében. Úgy emlékezett, hogy a repülőn eltett egy adaggal. Az még meg volt neki, hogy a légiutaskísérők osztogatták, és hogy egyet kért, de aztán kaptak egy kis turbulenciát, és utána nem volt kezdve már enni. Már csak az volt a kérdés, hogy volt-e annyira leleményes, hogy eltegye szerzeményét.
  A kérdés váratlanul érte. Olyannyira, hogy hirtelen meg is állt a nagy kutakodással. Igazság szerint nem tartották magukat valami nagy bandának, inkább csak amolyan amatőr zenekarnak. Éppen ezért nem is voltak nagyon rajongói, pláne nem olyan, aki így ismerné fel. Mert hát valljuk be, hogy az amerikai bajkeverőtől kezdve a halálfaló sógornőjéig mindent beszélnek róla, de ez általában kimarad a szórásból.
  - Igen. Scarlett Conroy, énekes, gitáros - mosolygott a férfira, és a kezét nyújtotta felé. Be kellett vallania, először is azt gondolta, hogy jobb társaság lesz, mint az aprónép, de rá kellett jönnie, hogy még remek ízlése is van. Surprise.
  - Voltál koncertünkön? - kérdezte a szöszi, és közben folytatta a kutakodást. Egy női táska bizony sok mindent rejthet, biztos ott kell lennie valahol.

Keresztneve, Arie

  Elhúzta a szőke a száját. - Pedig már azt hittem, hogy Frankarie a vezetékneved - somolygott, hiszen csak viccnek szánta a dolgot. Tökéletesen tudta, hogy mivel jár az, ha a szülő egy kreatív feladatnak tekinti a gyerek névválasztását. Szerencsére neki csak kilenc évet kellett Szabó Jetta-ként leélnie, de az is bőven elég volt.
  Végre megtalálta az áhított csomagot. Kibontva rögtön Martin felé nyújtotta, és felhúzta a szemöldökét, amolyan "Kérsz?" kérdésképpen. Majd ő is vett, és csak utána válaszolt.
  - Lenne egy nagyon komoly kérdésem hozzád - kezdte. Egy dologra már nagyon régóta kíváncsi volt, de a barátai véleményében nem bízott annyira, mint amennyire egy külsőssel tette. Legalábbis ebben. - De meg kell ígérnek, hogy teljesen őszintén fogsz válaszolni - mutogatott a keksszel a kezében a lány, közben szúrós szemekkel méregette elrettentésképp. - Szerinted nem kéne valaki másnak énekelnie? Úgy értem nem érzem, hogy elég jó lenne - magyarázta. Hiszen először sem akart énekelni, csak senki nem jelentkezett, hogy megtenné. És akkor még vicces volt, de most, hogy találkozott egy "rajongóval", így már komolyabbnak tűnt a téma.
  - Utolsó éves mesteren vagyok. Halasztottam egy évet, mert elmentem Romániába gyakorlatozni - vont vállat a lány, és hátradőlt az ülésén. Persze ez nem volt teljesen és maradéktalanul őszinte. Mivel későn ért vissza a rezervátumból, így nem maradt ideje - sem ereje a Mátés...vagyis South-os dolgok után - a tanulásra.
  - És te? Gondolom nem a suliba mész vissza, és azt sem tudom elképzelni, hogy a gyerekedet vinnéd az előkészítőbe - szekálta a szőke, mintha már ezer éve ismernék egymást.

Arie

  El kellett nevetnie magát már csak az elképzelésen is. - Jó, de akkor valami gagyi nevet kell hozzá választanod. Mondjuuuk... mit szólnál a "Buddha keze". - A levegő a kezével egy téglalapot húzott, mintha ki lenne írva a név, és közben ki is húzta magát, mint a legnagyobb terv prezentálása.
  Megvárta a szöszi, amíg a fiú vesz, és csak utána kap be ő is egyet. A zacskót a kettőjük között elhelyezkedő kis asztalszerűségre dobja, ami körülbelül el is foglalja az egészet. - Vegyél nyugodtan, ha kérsz - tartotta a szája elé a kezét, így csak valami groteszk hang jött ki mögüle. Lehet, hogy nem a legneveltebb ember, de azért nem akarta már az első találkozásnál leírni magát.
  - Ez itt repülős nasi. Szerintem ezt azzal megfizetted, hogy beszélgetsz velem - nevetett. A keksz olyan száraz és íztelen volt, mint ahogy az lenni szokott. Nem volt benne semmi plusz, ezért a szőke sem számított viszonzásra.
  Komolyan hallgatta végig a másik válaszát. Már ő is gondolt a dologra, egy jó kis mély férfihang feldobná az övét. Talán lehetne egy vendégszámuk, amit akkor énekelnek, amikor valami hanggal rendelkező srác is el tudna helyben dalolni. Azzal könnyebben be is tudnák vonni a közönséget. Az agya elkezdte osztani a különböző pro-kontrákat, de gyorsan leállította magát. Nem jó a hely, sem az idő. Ennyit akart tudni, a többit meg majd megbeszéli a másik két bandataggal.
  - Köszönöm. Reméltem, hogy nem vagyok olyan, mint egy berezonált hangtuskó - húzta féloldalas mosolyra a száját. Igazán hálás volt a meglátásért, de könnyebb volt elviccelni az ilyet.
  A válaszra horkant egyet, és talán még hátrébb is döntötte a fejét. Utálta a mágiatörténet órákat, az egyik legunalmasabbak közé tartozott. Sose értette, hogy North miért azt a specializációt választotta mesteren. Viszont amikor meghallotta a másik nevetését, kicsit megnyugodott. Sokkal jobb fejnek tartotta, minthogy tanár legyen. Pláne ezzel a tantárggyal.
  - Tudod, már kezdtem megijedni. Mehettem volna, hogy az egyik kölykökkel teletömött vagonba utazzak - játszotta el a hattyú halálát. - Várj! - gondolkodott el. - Ez azt jelenti, hogy kapok kedvezményt nálad? Lehet még át is pártolok hozzák a cukrászdából. - Ha belegondolt, sokkal inkább sütött volna illatozó tésztát, mint bekeverni még egy adag színes habot.

Buddha keze

  A lány hevesen ingatni kezdte a fejét. - Nem. A-a - folytatta. - Lehet, hogy nem én neveztem el a bandánkat, de a nevekhez értek. A Buddha keze az tiszteletet parancsoló. Olyan embert rejt, akinek a nevét suttogva ejtik ki az emberek. Amiket te mondasz meg olyan, mintha egy rossz horrorfilmből szedett főgonosz nevei lennének - tisztázta a helyzetet a saját szemszögéből.
  - Itteni, vagy amerikai idő szerint? - vonta fel kekeckedően az egyik szemöldökét a lány. A másik nem mondhatta, hogy nem jogos a kérdés, hiszen hét óra az eltérés.
  - Hát, sajnálom, de nem vagyok könnyen ijedős ember, így végig kell hallgatnod a locsogásomat az úton - vont vállat könnyűszerrel Scar. Ez van. Ő létezik, azt csinálja amit akar, ha pedig másnak nem tetszik, akkor el lehet menni. Az meg nem nagyon tudja izgatni, hogy a férfi előbb volt ott, mint ő.
  - Na neee - hitetlenkedett. - Komolyan, ez jobb mint egy karácsonyi ajándék. Na jó, szóval a pizzámon biztosan lenne minimum két féle sajt. És juhtúró. Meg újhagymának a zöld része, mert az jól is mutat - kezdett el rögtön agyalni.
Beszélgetésüket hirtelen egy roppantul idegesítő gyerektársulat zavarta meg, akik már vagy harmadszorra vonultak végig a fülke előtt - mindannyiszor őket fürkészve -, ám most meg is álltak. Scar felhúzott szemöldökkel nézte őket, amolyan "Mi a francot akartok?" tekintettel.
  Az egyik bátrabb gyerek benyitott, majd egy nagyot nyelt. Előbb felmérte a bent ülőket, majd a szőke felé fordult.
  - Igaz, hogy South West halálfaló és ott lakik Bogolyfalván? És ő a te barátod? - kérdezte kidüllesztett szemekkel, közben pedig a befont hajával játszadozott. Látszott rajta, hogy most kezdi a tanulmányait, és hogy fél. És ennek valószínűleg nem a bent tartózkodók voltak az okai.
  - Na figyelj - fordult felé a szőke, és összerakta a kezeit, hogy úgy magyarázzon. - South West nem veszélyes. Amikor gyerek volt, még akkor kényszerítették rá, hogy a Nagy Úr hatalmába álljon. De ez ma már csak történelem - tisztázta. - Másodrészt pedig nem a barátom, csak elviseljük egymást - tette még hozzá, majd mint aki jól végezte dolgát, fordult vissza útitársához.

Buddha keze

  - Hát, ha pontosan akarunk lenni, akkor eddig tizenhat óra naóegyven percet utaztam repülővel és busszal. És akkor még ehhez hozzájön most ez a vonatút - fejezte be a gondolatmenetét. Meg kell hagyni, hogy azért Amerikában sem olyan könnyű megérkezni a reptérre, még akkor sem, ha éppen abban a városban is tartózkodsz. De a szöszi már megszokta. Magabiztos léptek, agresszív visszaszólás és ha odáig jutnak a dolgok, akkor egy pár törött orr. Ott nevelkedett, már hozzászokott a metrókon portyázó hajléktalanokhoz.
  Hangosan felnevetett a férfin. Tudta ő saját magáról, hogy nehéz eset, ezt már egyáltalán nem vette magára. Viszont ahogy a másik még hallgatott is a véletlenszerűen választott nevére, az zseniális volt, emellett pedig széles mosolyra késztette a lányt, holott otthonról jött. Kész csoda, hogy egyáltalán normális emberi kapcsolatot létesíteni képes.
  - Karácsonyfa! Mekkora ötlet - ámult el a lány. Ő ilyen nagyban nem gondolkodik. - Viszont nagyon remélem, hogy nem csak hús mentes verzióban gondolkodsz. Gondolni kell a sulis kviddicscsapatra. Magamból kiindulva egy meccs után a legjobb a dupla húsos csoda. - Nehéz megválni a régi, jó dolgoktól. Attól, hogy a meccseket követően elmentek mindig ünnepelni, és utána másnap még fájtak a csontjai is a megerőltető hadműveletektől, amik hirtelen jöttek.
  Kikerekedett szemekkel lesi az elé tárulkozó jelenetet. Értette ő, hogy a férfi tanárnak tanult, de valahogy az a kedvesség és törődés, amivel a kislányhoz fordult egyszerűen hihetetlen volt. Ahogy az is, hogy a kis loknis bocsánatot kért tőle.
  Még mindig lesokkolódva az előbbieken elengedte a füle mellett a megjegyzést. - Neked tényleg nem kéne tanárnak lenned itt. A végén elrontják a jóságod - ráncolta össze a szemöldökét még mindig hitetlenkedve.
  Újabb sokk. A szöszi szinte félrenyelte a saját nyálát. - Még hogy mi? Neeem, nem úgy barát. Semmi párkapcsolat dolog. Én a fiatalabb égtájjal viaskodom - húzódott féloldalas mosolyra a szája, ahogy North-ra gondolt. - South-tal meg egy kicsit összekaptunk - legyintett. Már ha lehet kicsinek nevezni azt, hogy a másik pont előtte játssza el - immár másodjára - a halálát. - Ha pedig ez a lányka párkapcsolati tanácsokat akar valakitől, akkor biztos vagyok benne, hogy még veled is jobban járna. Bár nem tudom, hogy van-e valakid - tisztázta gyorsan.

Buddha keze

  Hatalmas nevetett a szöszi az előadáson. Olyan igazi jóleső nevetés volt, aminek a hallatán más is mosolyra derülne. De egyszerűen olyan vicces volt számára, ahogy Martin magas, vékony hangon próbál kierőltetni mondatokat a száján, melyek egyáltalán nem voltak hozzá illőek.
  - Sajnálom, de amerikai lányként nem ettem még töltött káposztát, de azért el tudom képzelni a dolgot - vallotta be. Lehet, hogy a felmenői mind magyarok voltak, de mivel a Bagolykő előtt mindig a gyors éttermekben fogyasztotta a napi ételeit, így semmi esélye sem volt rá, hogy kipróbálja az igazi magyar ínyencségeket.
  - Uff...ez elég rosszul hangzik. Szerencsére a bestináriumokban nem fenyeget a kiégés veszélye - vigyorgott. - Bár a halálé igen, még pisztoly sem kell hozzá... - elmélkedett el a dolgon, mintha nem is tudom atomfizikai képleteket oldana.
  - Nekem mondod? Túl sok is van belőlük - nevetett együtt a férfival. Ám ekkor igazság szerint Eastre gondolt. Azt a nőt valahogy ki nem állhatta a családból. Mondjuk az anyjukat sem, de a fiúkkal legalább többnyire értette a közös hangot.
  Értette a hirtelen témaváltást. A szakításról soha nem könnyű beszélni, neki sem volt könnyű, amikor North úgy döntött elvesz valaki mást. Sőt, egyszerűen észveszejtő gondolat volt.
  - Az a nő akkor dobta el élete nagy lehetőségét - fűzte azért hozzá Scar, csak hogy tudja a férfi, hogy mit gondol a dologról. Ráadásul bagolyban még inkább szörnyű. Legalább lett volna benne annyi tartás.
  - De hallelujah végre megérkezünk - folytatta a másik gondolatmenetét, mintha az a kis kitérő meg sem történt volna. - Egy napig mást sem fogok csinálni, csak aludni. Na meg persze azért az évnyitón még részt veszek így utoljára - húzta el a száját. Furcsa lesz úgy visszatérnie a kastélyba meg az órákra, hogy nincs mellette North. De legalább otthon ott lesz vele. Bár ha kinyírja a macskát, akkor ő is ki lesz nyiffantva, ez már egyértelmű.
  - Neked mi a terved? Merre mész tovább?

Buddha keze

  Martin hirtelen kirohanása először megijesztette a szöszi, hiszen tényleg azt hitte valami nagy gond van, de aztán mikor az első sokk elült, elkezdett rajta ő is nevetni. Nem hitte el, hogy ekkora tragédia ez, ha tudta volna, el se mondja.
  - Jól van, jól van, csak ne jelentsd az auroroknál - tette fel a kezét megadóan Scar, mintha attól tartana hirtelen az egész vonat ellene fordul, mert meghallották a kijelentését. - Ígérem elmegyek, ha tudok.
  - Hát, elég nehéz megpróbálni beilleszkedni egy aranyvérű családba, akik csak a tiszta vérűeket tartják számon, miközben te csak félvér vagy. Ráadásul a mugli anyádnál nevelkedtél, szóval Bagolykőig semmit nem is tudtál a világról. Bevallom, még most is vannak tudásbeli hiányosságaim - vallotta be, mert hát mégiscsak majdnem egy egész napig utazott ahelyett, hogy hopp-port használt volna, vagy bármi hasonlót. A mugli eszközökben még mindig nagyobb volt a bizalma.
  Elmosolyodott a felvetésre. - Dehogynem, nagyon szívesen - bólintott. Nem tudta, hogy ezt így ki kell jelenteni két ember között, de igaza volt Martinnak. Az a legtisztább ügy, ha előre letisztázzák ki kivel van.
  Ahogy elkezdett lassítani a vonat, úgy kezdte a szöszi összekaparni a cuccait. Azonban amint meghallotta a kulcsok csörgését, rögtön megfagyott és a férfi felé fordult.
  - Say no more! Lerakom a cuccaim, meghallgatom az igazgató beszédét, és megyek. Addig dobd össze a Pizza a la Scarlett-et - adta ki az utasítást, majd felkapva vállára táskáját még egy utolsót intett. - Este találkozunk! - lépett ki a fülkéből a szöszi, hogy még megelőzze a diáksereget.