A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=536062#post536062][b]Szikszai Attila - 2015.10.28. 17:46[/b][/url]

Álmosan keveredett fel a csípős reggeli órákban a bejárati csarnokig, ahol a tanulmányi kirándulásra érkezőket várta. Két kollégájával együtt fogja a következő napokban felügyelni a brigádot. Ez nem lesz egyszerű feladat, hiszen számos speciális nevelést igénylő diák is utazik a csoporttal, másik felük pedig képzett elemi mágusnak készül. Ilyen emberek mellett jó, ha egy bűbájhasználatban jártas személy is megjelenik, aki szükség esetén közbe tud lépni a szaktanár segítőjeként.
Egyetlen bőröndjével nem úgy tűnt, mint aki sok holmit pakolt volna be, de természetesen tértágítóval ellátott utazótáskáról volt szó. Egy kicsit bosszús volt amiatt, hogy fel kellett jönnie a kastélyba, de most a gyerekeké a főszerep, az a legfontosabb, hogy hasznukra váljon az utazás és minden a legnagyobb rendben történjen. Merkovszky tanár úr vezetésével elindultak lefelé. Attila volt a sereghajtó, ha rajta múlt, senki nem kószálhatott el, csendben és fegyelmezetten folytatták útjukat a vasútállomás felé. A kirándulók többsége hasonló félálomban lehetett, mint saját maga. Addig se volt velük gond...
Próbált ismerős arcok után nézni a tömegben, s már előre felmérte magában, ki lesz az, akire esetleg jobban oda kell majd figyelnie. Nem szeretne túlságosan szigorú lenni, de ez egy tanulmányi kirándulás, nem a szórakozásról kell szóljon elsősorban. Remélte, hogy ezt az összes jelentkező tudomásul vette, s az út során ehhez mérten fog viselkedni. Amíg a szaktanár a jegyvásárlással volt elfoglalva, ő is szívesen válaszolt a felmerülő kérdésekre. Miután felszálltak a vonatra és az el is hagyta az állomást, a biztonság kedvéért végigsétált párszor a közlekedőfolyosón, bepillantott az utazófülkékbe, hátha szükség volt rá valakiknél. Egyébként már ő is sokkal megkönnyebbültebb volt a kezdethez képest. Még a fővároson vergődjenek át, hiszen az szokott még problémás lenni.
Amennyiben valakinek tanári segítségre volt szüksége, Attila az utazás alatt általában a vonat első fülkéinek egyikében tartózkodott.