36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Szendrődy-Nagy Áron
INAKTÍV


újdonsült apuci
offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 163
Írta: 2012. december 2. 21:13 | Link

Sharlotte


Kaptam egy levelet. Semmi többet, csak egy levelet, így nem meglepő, hogy az utóbbi napokban meglehetősen mogorva voltam. De mindenkivel. Meg is lepődött egy-két diák, hogy büntetést kapott, vagy rászóltam egy olyan hétköznapi dolog miatt, ami miatt amúgy nem szoktam. Durva. Nem vagyok egy érzelmes típus, de ezt nekem is fel kell tudnom dolgozni, és ehhez persze idő kell, mi más? Most pedig rám jött az öt perc. Az egyik pillanatban még a szobámban voltam, a következőben letámadtam az igazgatót, hogy hova ment Veronika, mert nálam hagyta fontosabb iratainak egy részét, amit továbbítanom kell neki - az ember tanul valamit az amerikai filmekből -, majd nagy nehezen kiszedtem belőle, felvettem egy kabátot, eltettem a pénztárcám, és elindultam a vasútállomás felé. Nem levelet akartam neki küldeni, hanem megkeresni. De végül nem mentem sehova. Haladjunk csak sorban. A vasútállomáson a vonatot kerestem épp, ami bevisz először Budapestre, mikor egy kisebb kiabálásra lettem figyelmes. Persze a kíváncsi fajtából származom, így elindultam abba az irányba, ahonnan a hang érkezett. Az emberek, akik erre jártak, átszállóban voltak, vagy épp hazaértek, szinte mind megbámulták a földön zokogó lányt, de senki nem lépett oda hozzá. Én is csak lassan közelítettem, kissé megbillentve fejemet, mikor felismertem benne az egyik szorgos kis diáklányt. Úgymond. Végül sóhajtottam egy nagyot, és odaléptem hozzá, leguggoltam, és barátságos hangot próbáltam megütni.
- Gyere, kelj fel. Segítek. - nyúltam egyik kezéért és a táskájáért, ami szintén a földön hevert. Így elúszott a tervem, hogy Vera után menjek, azt azonban már most tudtam, hogy küldök neki egy levelet. Valahogy ebben a pillanatban fontosabb, hogy neki segítsek. Kiakadás. Hogy én ezt mennyire jól ismerem..
Szál megtekintése

Szendrődy-Nagy Áron
INAKTÍV


újdonsült apuci
offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 163
Írta: 2012. december 8. 20:43 | Link

Sharlotte

A vasútállomásra érve sok mindenen elgondolkoztam. Hogy miért akarok Verához menni, hogy mit akarok tőle, hogy miért nem bírom ki nélküle. Egy dologra rájöttem. Az érzelmek nagyon undorító dolgok, amiket jobb, ha az ember elkerül, még mielőtt bekebelezi őt ez a háló, ez a szörnyeteg, és nem hagyja elmenekülni. Minél jobban kapálódzik, tiltakozik, próbál szökni, annál szorosabban marcangolja belülről az érzelem gonosz és makacs karma, egészen addig, míg egy tehetetlen, eszeveszett húsdarab nem lesz az emberből. Kezdem érezni magamon a karmokat, amint lágyan simogatnak belülről, édesen hívogatva afelé a jól ismert szenvedés felé. Bizony, huszonhárom év után én is megtapasztalhatom ezt, ami igaz sok idő, mégis várhatott volna még egy darabig.
Aztán észrevettem a lányt, amint a földön, és sokan elmennek mellette, megnézik, de nem segítenek neki. Még jó, hogy én meglehetősen segítőkész vagyok még akkor is, amikor éppen nem vagyok a toppon, így felsegítettem, jobb kezet nyújtottam neki, majd talpra állítottam.
- Menjünk, üljünk le. - fogtam továbbra is a lány kezét, nehogy megint megrezzenjen a lába, és összeessen, majd egy padhoz indultam vele, egyik kezemben a diáklány kezével, másikban a csomagjával. Amint találtam egy üres padot az állomás széle felé, leültettem a lányt, majd leülök mellé, és rászegeztem kék szemeimet..
- Mi lehet olyan szörnyű, hogy térdre kényszerít egy fiatal lányt a vasútállomás közepén? - kezdtem el turkálni a zsebemben, egészen addig, míg meg nem találtam a múltkori csoki maradékát. Még akkor vettem, mikor a tetőn beszélgettünk. Áh, fránya emlékek. Odanyújtottam a lánynak, egy halvány mosollyal. - Egyél belőle, boldogít. - tettem bele az ölébe, majd összekulcsoltam magam előtt a kezeimet, kényelmesen elhelyezkedtem, kezeimet saját combomra helyeztem, és ettől fogva csak néztem magam elé. Közben persze vártam, és figyeltem, ha esetleg a lány válaszolna, kiöntené a lelkét, vagy hasonlók. Nem szeretném, ha az én lelkemen száradna, hogy nem tudta kinek elmondani. Hát itt vagyok, hallgatok.
Szál megtekintése

Szendrődy-Nagy Áron
INAKTÍV


újdonsült apuci
offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 163
Írta: 2012. december 25. 23:00 | Link

Sharlotte

Ahogy ott ültem, és pátyolgattam a lányt, rájöttem valamire. Régebben valahogy mindig csak az éltetett, hogy utáljam a szüleimet. Mindig bebeszéltem magamnak, hogy rosszat akarnak nekem, hogy ellenem vannak, hogy hülyének tartanak, nem normálisnak. Aztán ahogy telt az idő megvilágosodtam. Anyám ugyanolyan hülye, mint volt, de apám ellenben egy kifejezetten normális ember. Sőt. A szüleimmel ápolt rossz kapcsolatom alatt sok mindent megtanultam, amit egy átlag ember nem tudhat, ezért nem nevezhetem magam különlegesnek. Szerencsétlen lány is most egy olyan szakaszon esik át, amin majd egyszer túllép, de most nagyon nehéz. Férfi vagyok, így az istenért sem vallanám be, hogy valaha sírtam, de nem ám, most viszont, hogy itt néztem Sharlotte-t, egyszerűen eszembe jutott a saját múltam. Ami kicsit furcsa, meg durva.
- Én csak.. bonyolult. A te problémád fontosabb. - intem le szinte, na nem azért, amúgy sem mondanám, hogy az egyik diáktársa után rohanok fejvesztve. Na, merthogy ilyen a szerelem. Gyűlölök szerelmes lenni, és ha még csak gondolatban is, rühellem kimondani, hogy részem van ebben az érzésben. Most viszont kezdett azon kattogni mindenem, hogy nem biztos, hogy jó helyen vagyunk a vasútállomás közepén, sokkal inkább elkéne mennünk valahova, ahol ehetünk valamit, mert őszintén szólva nem volt jobb a "na most utána megyek tervem", mint egy öt évesé, ugyanis kajáról nem mondanám, hogy gondoskodtam. Vagy innivalóról. Az részletkérdés, hogy pénz van nálam, és tudok venni Budapesten bármit, de az nem ugyanaz, mintha egy stabil, biztos tervvel indul neki az ember, ruhákkal, meg ilyesmi. Vehetjük úgy is, hogy ez a lányka most itt megmentett egy elég nagy hibától, amit vagy neki személyesen, vagy az égieknek illene megköszönnöm.
- Nincs kedved esetleg átmenni a cukrászdába megenni egy sütit? - álltam fel lassan a padról, megigazgattam elől a nadrágomat, és bal kezemben fogtam a lány cuccát. Ha nemet mond, akkor vagy visszaülök, esetleg felkísérem a kastélyba. Az a baj, hogy eddig sosem kerültem még ilyen helyzetbe, és nem nagyon tudom, mit kéne tennem ilyen helyzetben. Lehet jót tenne neki a suli dili-doki. Én is jártam hozzá, bár akkoriban még más látta el a feladatot. Életem legeslegszarabb féléve volt, s láss csodát, utána minden jóra fordult. Lehet, hogy ez lenne a megoldás? Egy jó kis pszichomókus?
Szál megtekintése


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér