Kőrösi Ráhel (:

 Te jó Isten. Nos, amikor megkaptam a levelet, eleinte csak félretettem, azt hittem, valami jó kis megrovást kapok tőle, hogy ennyire elhanyagoltam. Mindkettejüket. 2 nappal később bontottam ki, és mit láttak szemeim az ő gyöngy betűivel írva? .. Nos, lényegében azt, hogy akkor ő most kalap-kabát és idejön. Rékával. A faluba. Lakni. Na itt kellett egy kis hatás szünet, hogy agyam feldolgozza eme információkat, mely szerint a törvénytelen lányom és Kőrösi Ráhel ide fognak költözni. Ez így igencsak érdekes lesz. Már majdnem egy éve annak, hogy láttam őket, biztos a kicsi is nagyot nőtt. Vajon tetszeni fog neki a hely? Persze nem változott sokat, nem arról van szó, de rengetegen, majdnem mindenki, akit ismert, már elmentek innen.
 Az érkezése napján teljesen be voltam zsongva. Millió egyéb dolog miatt kellett aggódnom és akkor most ez is. Legalább nyolcszor váltottam le a ruhámat, amiben fogadni fogom őket, végezetül mégis egy elegáns fehér ing, kék nyakkendő mellett döntöttem és a legjobb állapotban lévő farmerrel egészítettem ki. Ingem ujját lazán feltűrtem a könyökömig, olyan kellemes időnk volt a mai napon. Az elmúlt 72 órám sem volt nyugodt, de hát ez utóbbi néhány meg aztán felettébb érdekes volt. Vettem egy jó nagy zuhanyt, hajam megmostam, alaposan megborotválkoztam, Axe, belőttem a hajam amennyire tudtam ilyen idegállapotban ám a tükör még mindig lesújtó véleménnyel volt rólam, bármennyire próbálkoztam. Baileyst hoztam magammal, illetve boldogan szaladgált körülöttem, nem sokszor van alkalmva a faluba jönni velem. Cigarettámat otthagytam a szobában direkt, elvégre hogy nézne már ki, hogy a lányom.. istenem, a saját lányom mellett bagózok, még mit nem! Pedig út közben igazán jól esett volna, ha másra nem, hogy gyorsabban teljen az idő. Szóval beléptem a vasútállomásra, amit már úgy ismertem, mint a saját tenyeremet. Alig volt ott pár lézengő alkalmazott vagy épp elmenni vágyó, esetleg már megérkezett és az ő vonata is késett legalább 10 percet. Addig hol leültem egy padra, hol felálltam és sétáltam, képtelen voltam leplezni az izgatottságomat. Nagy nehezen csak beért az a jármű is, én meg, mint valami kergemarha, felugrottam az addigi ülőalkalmatosságomról és olyan közel mentem a vonathoz, amennyire csak tudtam ügyelve arra, hátha ők látnak meg először. Szóval ott álltam a bestiámmal, szívem a torkomban és sas szemekkel fürkésztem a leszálló embereket.

Rass és Réka (:

 Hihetetlenül furcsa ez az érzés. Ráhel idejön. Egy csodálatos anyukáról és egy még csodálatosabb nőről van szó. A vonat lassan jött, az a néhány perc, amit késett és amit ott kellett töltenem várakozással, mint valami álmos medve a téli álma után, cammogott, sehogy se akartak telni azok a másodpercek én meg alig bírtam magammal. Nem tudtam milyen lesz őket viszontlátni, minden bizonnyal kellemes érzés, új, hisz nem gyakoroltam már igencsak rég óta.
 Ahogy beállt a vonat már éreztem a közelségüket. Csapnivaló apa vagyok, ehhez kétség sem fér, Ráhel mégis tartott annyira és bízott bennem, hogy megírta a jövetelük annak ellenére, hogy én még annyit sem vágtam hozzájuk, hogy egyáltalán élek. Ezért is szerettem Ráhelt, mindig tudta a megfelelő alkalmakat, képes volt nem rám akaszkodni, pedig nyilván neki is rengeteg gondja akadt a kislánnyal - a saját életéről nem is beszélve. Tehát nyíltak az ajtók, az emberek özönlöttek kifelé rajtuk én meg mint valami vadászkutya kerestem a hozzámtartozóimat. És megpillantottam őket. Szívem hatalmasat dörrent, vérnyomásom a fülemben hallottam sisteregni és egy széles, valóban őszinte mosoly ült ki az arcomra. Eleinte csak én láttam őket, de mihelyst felém fordultak ők is észrevettek. Réka már nagyon szabadulni akart az anyja karjaiból amit a - már teljesen érett - nő hagyott. A kislány a selymes hajával és a rövid lábaival olyan gyorsan szaladt hozzám, amennyire csak tudott. Én magam is tettem pár lépést a kicsi felé, amint pedig hozzám ért karjaimba zártam őt, felálltam, magamhoz szorítottam és forogtam párat ott a helyemben. Baileys aprókat vakkantott mellettem, nem magyaráztam el neki a kialakult helyzetet és igencsak igényelte a figyelmet. De most nem, most nem tudtam foglalkozni a bestiámmal. Réka illatát magamba szívtam, lassan megálltam és csak ott álltam a kislányommal a karjaimban. Kinyitva a szemeim igazán röstellve magam, de csillogtak és igen.. ült bennük pár kósza könnycsepp. Ráhelhez indultam meg a kis szöszivel együtt és őt is hamar beértük. Egyik kezemben a pihekönnyű kis manót tartottam, másikkal pedig magamhoz húztam Ráhelt. Nem hittem volna, hogy ez a pillanat eljön valaha is, de most nagyon ki akartam élvezni a viszontlátást. Egy ideig csak szorítottam őket magamhoz, annyi mindent akartam hirtelen mondani, hogy végül semmi sem hagyta el a számat. Mindkettejüknek adtam egy-egy puszit és lassan elengedtem őket.
- Sziasztok. Milyen volt az út? Jól utaztatok?
 Rékát megpróbáltam lerakni a földre, de ha nagyon ott akart maradni a karjaimban, akkor egy fikarcnyit sem bántam. Mindenesetre az egyik kezemmel felkaptam egy bőröndöt és Ráhelre emeltem a tekintetem.
- Örülök, hogy itt vagytok. Mind a ketten.
 Mosolyogtam rá Rassra és nagyon bennem volt a késztetés, hogy ajkaim az övéire tapasztom. De persze volt bennem annyi gerinc, hogy mégse tettem meg, inkább csak vártam, hogy ő hogyan lép, merre akar menni, mit szeretne csinálni.. Hisz még mindig annyira hihetetlen, hogy itt vannak a közvetlen környezetmben, és ez volt az a pont, ahol nem akartam arra gondolni, hogy potenciálisan nagyobb veszélynek vannak kitéve. Majd elmondom Ráhelnek, de szerintem ő is tudja jól a dolgot.

Rass


 Rendkívül érzékeny pillanataim egyikében voltam, de a lehető legjobb társaságot kaptam hozzá. Bár nem vagyunk hivatalosan egy család - és sosem leszünk - hozzájuk nagyon mély érzelmek kötnek. Félek is rendesen, hogy valami nem lesz rendben. Mindenki itt van, aki számít nekem vagy valaha is számított, Nina, Kristóf és a leendő családja, az én csonka család félém és hadd ne soroljam.. Ez az én hibám, minden miattam van és ezzel nem tudok már mit tenni. Illetve dehogynem! Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor komolyabb kezdtem fontolgatni Nina ajánlatát a visszautat illetően. Nem élhetek tovább úgy, hogy mindenki ebben az iskolában és most már azok is veszélyben vannak, akiket mindenhogy próbáltam óvni. Így, vagy úgy, de muszáj lesz ennek véget vetnem. Ezek a gondolatok is leginkább akkor fogantak meg, mikor mindkettejüket magamhoz vontam és éreztem őket magam mellett.
- Na igen, zsupszkulccsal könnyebb és gyorsabb.
 Feleltem arra, hogy való igaz, ez a vonatút órákat vesz el az ember idejéből. A kislány az egész utat végigbóbiskolta, ami pompás, nekem is volt már részem olyan kisgyerekkel, aki az egész utat végig üvöltötte. Nem hiába, jó anyja van a gyereknek, kétség sem fér hozzá. Rékussal egy darabig még ölelgettük egymást, igazság szerint úgy lógott rajtam, mint egy kis majom. Az én kis majmom. Ráhel szemeiben láttam, hogy nem is tudja maga se, hogy mit mondjon, miközben valamit nagyon keresett a táskájában. Csak később találta meg valahol a farmerjának egy zugában. Most, jobban megnézve még mindig a topon van a lány, persze, modell volt, még jó, hogy csúcs formában. Nem lesz nehéz dolga fognia magának egy pasit itt a faluban, de remélem azért lehet majd beleszólásom a dologba. Én se adom oda akárkinek ezt a két tündéri lányt!
- Természetesen segítek, nincs más dolgom ma, szóval .. Merre megyünk?
 Éreztem, hogy ő sem akar semmi nyilvános és komoly beszélgetést se nem nyilvánosan, se nem a kicsi előtt. Szerettem volna út közben magamnál tartani Rékát, de amellett döntöttem végül, hogy leraktam a két kis lábára miután biztosítottam, hogy én is nagyon örülök a viszontlátásnak. Magamhoz vettem az összes csomagot.. Na jó, inkább megbűvöltem őket, így milliószor egyszerb a dolog és követtem Ráhelt, amerre kellett. Ha Réka nagyon vissza akart mászni a kezeimbe, akkor felvettem, ha nem akart, akkor is felemeltem a kislány és ismét megöleltem. Kifelé indultnk a reptérről, ahol kaptunk néhány igazán kedves mosolyt az idősebb emberektől.. és ezek mögött a nyájas és mosolygós emberek mögött vérfagyasztó és kegyetlen gyilkosokat találunk. Ez mindenkire igaz.
- Na merre megyünk?