A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

A helyzet úgy áll, hogy hiába költöztek a szüleim Bogolyfalvára, ott is a legimpozánsabb házba, a leglátványosabb helyre, a legelőkelőbb utcába, mert hát mégiscsak egy Andrássy-házról van szó, valahogy mégis úgy alakult - úgy alakítottam -, hogy az iskolába nem a faluból, hanem Budanekeresdről érkezem az új tanévre. Jó, ha az embernek vannak rokonai, akiket feltétlenül meg kell látogatnia még mielőtt megkezdődik a következő éves hajtás.
Az olyan kérdésekre, mint, hogy van-e már udvarlójelöltem, azt feleltem, nagyon finom a sütemény, vagy éppen kértem még egy kis teát, de még ez is jobb volt, mint otthon az édesanyám szigorú pillantásától kísérve minden mozdulatomat. Ha az ember első gyereke, túl azon, hogy nem is a sajátja, hozzámegy egy "vademberhez", a második, az első szülött fiú vérfarkassá lesz, és a tetejében még meleg is, akkor már csak a harmadikban bízhat. Csakhogy, a bökkenő, hogy a harmadik egy kígyó, egy olyan átokkal sújtott most még lány, aztán már csak lény, aki egy nap örökre a nyálkás test fogságában ragad. Szóval anyám mindenképpen meg van áldva velünk, mégis, úgy vélem, hogy a külön töltött napok jót tesznek majd nekünk. A vonat még éppen időben fog beérni ahhoz, hogy hazasétáljak, átöltözzek, és felérjek a kezdésre. Mások a két időpont között rendezkednek be a következő időszakra, nekem legalább ezzel nincs gondom, ugyanis a saját ágyamban hajthatom álomra a fejem. Így most nincs nálam más, csak egy kis bőrönd, amivel szoktam utazni, meg az oldaltáskám, amiben a legszükségesebbek vannak, egy kis rágcsa, innivaló és egy jó könyv.
- Szabad?
Pillantok a már bent ülő srácra, és, amikor igen jelzést ad, belépek. Nem az ablakhoz ülök, hátha oda más szeretne, lassan indul a vonat, sokan még a peronon búcsúzkodnak, vagy éppen most készülnek felszállni. Biztos vagyok benne, hogy nem ketten leszünk csak itt, de amíg várakozunk, iszok egy kortyot és kiveszem a könyvem.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828241#post828241][b]Andrássy Borbála - 2021.03.29. 20:50[/b][/url]

A helyzet úgy áll, hogy hiába költöztek a szüleim Bogolyfalvára, ott is a legimpozánsabb házba, a leglátványosabb helyre, a legelőkelőbb utcába, mert hát mégiscsak egy Andrássy-házról van szó, valahogy mégis úgy alakult - úgy alakítottam -, hogy az iskolába nem a faluból, hanem Budanekeresdről érkezem az új tanévre. Jó, ha az embernek vannak rokonai, akiket feltétlenül meg kell látogatnia még mielőtt megkezdődik a következő éves hajtás.
Az olyan kérdésekre, mint, hogy van-e már udvarlójelöltem, azt feleltem, nagyon finom a sütemény, vagy éppen kértem még egy kis teát, de még ez is jobb volt, mint otthon az édesanyám szigorú pillantásától kísérve minden mozdulatomat. Ha az ember első gyereke, túl azon, hogy nem is a sajátja, hozzámegy egy "vademberhez", a második, az első szülött fiú vérfarkassá lesz, és a tetejében még meleg is, akkor már csak a harmadikban bízhat. Csakhogy, a bökkenő, hogy a harmadik egy kígyó, egy olyan átokkal sújtott most még lány, aztán már csak lény, aki egy nap örökre a nyálkás test fogságában ragad. Szóval anyám mindenképpen meg van áldva velünk, mégis, úgy vélem, hogy a külön töltött napok jót tesznek majd nekünk. A vonat még éppen időben fog beérni ahhoz, hogy hazasétáljak, átöltözzek, és felérjek a kezdésre. Mások a két időpont között rendezkednek be a következő időszakra, nekem legalább ezzel nincs gondom, ugyanis a saját ágyamban hajthatom álomra a fejem. Így most nincs nálam más, csak egy kis bőrönd, amivel szoktam utazni, meg az oldaltáskám, amiben a legszükségesebbek vannak, egy kis rágcsa, innivaló és egy jó könyv.
- Szabad?
Pillantok a már bent ülő srácra, és, amikor igen jelzést ad, belépek. Nem az ablakhoz ülök, hátha oda más szeretne, lassan indul a vonat, sokan még a peronon búcsúzkodnak, vagy éppen most készülnek felszállni. Biztos vagyok benne, hogy nem ketten leszünk csak itt, de amíg várakozunk, iszok egy kortyot és kiveszem a könyvem.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828246#post828246][b]Kerekes Amália - 2021.03.29. 22:00[/b][/url]

Nem, ő erre az egészre határozottan nem áll készen, de persze az előző este, mikor a szüleivel veszekedett még nagy volt a szája. Az egy dolog, hogy ő sosem akart boszorkány lenni, hogy ő is csípődől kinevette a levelet amit kapott, hogy ugyanolyan "ez teljesen hülye" fejet vágott, mikor megjelent náluk valami titkárnő kinézetű egyén elmagyarázni, hogy őt bizony tárt karokkal várja a varázsvilág, mint a szülei, na de ettől függetlenül nem az ő döntésük, hogy felszáll-e erre a nyomorult vonatra, vagy sem. Joga van hozzá, hogy a saját hibáit elkövesse, nem mintha egyébként sok kedve lenne a bohóckodáshoz, meg a saját kis komfortos életének a felforgatásához, de mikor elvitte bevásárolni az iskolára, annyira azért nem volt rossz arc a kapcsolattartó nőci. Már-már egészen lelkesedni tudott a változásért, ami most gyökeresen meg fogja változtatni az életét. De miért is lenne bármi egyszerű.
Egész egyszerűen csak bizonytalan. Persze hogy önálló, persze, hogy nagylány (pont reggel jött meg a menzesze - életében másodjára- , csak hogy igazán kerek legyen a nap és az első hét egy teljesen idegen helyen), de azért azzal is beérte volna, ha nem kell folyton bejelentkeznie egy-egy buliból a szüleinek, vagy kicsit nagyobb mozgáseret adnak neki. Na most megkapta. Próbál határozottnak tűnni, ami kívülről leginkább abban nyilvánul meg, hogy feszült és láthatóan haragszik minden körülötte lévőre. Kínlódva rángatja maga után a bőröndjét, amit alig tud megemelni, rendesen megizzad benne, mire sikerül felszenvednie a vonatra.Megáll az első fülke ajtajában, ahol egyelőre még csak ketten ülnek.
- Sziasztok! Szabad? - pillant  előbb a lányra, majd a fiúra. Majd mivel nem utasítják el, a küszöbön belülre tolja a bőröndöt.
- Tudnátok segíteni feltenni? - fordul az utastársaihoz a bőröndre mutat, amit képtelen akár csak 10 centinél is magasabbra emelni, a feljutásnál már minden erejét elhasználta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828248#post828248][b]Demeter Hunor - 2021.03.29. 22:07[/b][/url]

Már egy ideje az ablakon át bámulom a búcsúzkodókat. Nem különösebben köt le most a könyvem. Lesem, Betti végül ezzel a vonattal jön-e. Kétesélyes volt, hogy Budanekeresdről indul, vagy a nénje viszi Bogolyfalvára. Nem látom sehol a göndör barna fürtöket. Valószínűbb, hogy nem jön, mint hogy pont elkerültük egymást, de elhatározom, hogy útjára indítok egy papírrepülőt, ha elindult a vonat, biztos, ami biztos.
Random gondolataimat egy a fülkébe érkező lány szakítja meg. Tudom, hogy felsőbb éves, de nem ismerem személyesen. "Szabad?" - kérdezi.
- Aha - felelem. Megemelem a hátizsákom a mellettem lévő ülésen, de inkább csak udvariasságból. Nyilván nem azt fogja választani, amikor van még négy másik hely, ahol kényelmesebb távolságra ellehetünk.
Visszafordulok az ölemben fekvő könyvhöz, és elolvasom ugyanazt a bekezdést, amit azóta próbálok befogadni, mióta felültem a vonatra. Meh. Becsukom inkább a kötetet, és lepuffantom azt is a táskám mellé.
Ekkor toppan be a következő útitárs. Meglehetősen csapzottnak tűnik, valószínűleg épp, hogy elérte a vonatot. Na tessék: alattunk a világ egyet rándul. Indulunk.
Az új jövevény segítséget kér, úgyhogy készségesen veszem elő a pálcám és lebegtetem fel a bőröndjét az enyém mellé. Ha ez megvolt, újra hátradőlök az ablak melletti ülésben. Ilyenkor - közvetlenül az indulás után - a rendes utazóknak rögtön a kezükben terem az uzsonnájuk, mintha aznap nem is ettek volna. Én egy doboz csokibékát varázsolok elő a táskámból. Pár pillanat múlva bemérem: furcsán érezném magam, ha csak úgy elkezdenék majszolni ebben a kis társaságban.
- Öhm... kértek? - nyújtom feléjük a nyitott dobozt, amiben egyesével csomagolva izegnek-mozognak háromféle színben (fehér-, tej- és étcsokoládé) az édes kétéltűek.
Még hallatszik a zsibongás a fülkeajtón túlról. Közel sem találta meg mindenki a helyét. A hangokból ítélve egy oroszlán vagy egy mantikór is elszabadulhatott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828250#post828250][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.03.29. 22:56[/b][/url]

Nekem ne mondja senki, hogy nem tegnap ért véget a tanév, mert ennyinek tűnt; egy kiadós alvásnak, egy-két sétának, kirándulásnak, aztán, ismét ott vagyok, hogy harmadszor hajtottam össze a ruháimat indulás előtt, mert be se fért, meg mert Domca örömmel kritizálta. Mivel még nem varázsolhatok otthon, megkérni meg nem akartam senkit, végül, egy kis bőröndön ücsörgéssel megoldottam mindent és irány a vonat.
A harmadik attól lesz szép, hogy se nem az eleje, se nem a vége, pontosan a közepe az egész, öt éves kálváriának, a köztes, ahonnan előre szemlélve reményekkel teli az ember, visszatekintve pedig, inkább próbálja elfelejteni, ami kínos volt. Dallamos fütyörészéssel szállok fel a vonatra, későn, mert sokáig köszöntem el, majd fel azokat, akik évfolyamtársaim vagy csak ismerem őket. Pechemre, a szokásos, kocsi elején lévő fülkében már dugig ültek, így kénytelen voltam tovább haladni. Fél kezemmel húzom a bőröndöt, a másikban, pontosabban tenyerembe Tüske barátom mocorog elégedetlenül. Hangos itt neki minden, de megnyugtatom, mindjárt aludhat egy jót. Azonban, fülkéről fülkére járva egyre jobban feladom, mert vagy felsőbbévesek, vagy idegenek ülnek ott, én meg még mindig toporgok ettől valamiért. Vagy csak egyszerűen kifogást keresek, mert nem ülhetek a kedvenc helyemen.
Megállok, mint valami sugallatra hallgatva és kiszúrom azt a szabad helyet. Egy lány ment be előttem, majd közelebb érve látok még egyet, meg egy srácot. Ki-ki mennyire ismerős, Hunor arca igen, ő a háztársam és végre fellélegzek. A két lányt nem ismerem. Még.
- Szia Hunor! – szólok be a fülkébe, majd, engedélyt sem kérve tódulok be, teszem le Tüskét az ülésre, míg felszenvedem a csomagom – nyekergek és nyögök, mint valami súlyemelő – majd a sünöm vissza a kezembe és lehuppanok Hunor mellé. Aztán, a lányokra is figyelek.
- Sziasztok, Zente vagyok – jobb így, az elején, még ha nem is szólalnak meg az út során. Elfogadok egy békát közben. – Köszönöm. Elővadászom a savanyú cukrot cserébe, csak szusszanok – a térdemre pakolt Tüske érdeklődve szaglászik, hol a többiek, hol a csokoládém felé. Igen, akkor neki is veszek elő valamit, csak… egy kis pihenőt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828251#post828251][b]Harmat Betti - 2021.03.29. 23:28[/b][/url]

Négy éve, amikor én indultam először a Bagolykőbe, akkor volt utoljára ekkora izgalom otthon. Kishíján lekéstük még a vonatot is a nagy kavalkádban. Dominik persze mindenkinél izgatottabb, ő már az ajtóban állt, mikor én még Artemisz megbűvölt nyakörvet kerestem. Szerencsére elkaptuk még a vonatot, s gyors búcsút véve - gyorsabbat, mint szerettünk volna - fel is szálltunk rá. Megszakadt a szívem, hogy Szofit egyedül kellett ott hagynunk, de már csak két év, és ő is csatlakozik majd hozzánk.
Késői felszállásunknak köszönhetően a fülkék már jócskán tele vannak. A szemem azonban a folyosón járkáló diákokra tapad, Hunort keresem. A sok-sok levélben valahogy elfelejtettük megbeszélni, hogy mindketten a vonattal utazunk-e. Nagy tanakodásom közepette repül nekem a papírrepülő. Elkapni azonban nem tudom, mivel egyik kezemmel hatalmas bőröndömet tartom, másikkal pedig Artemisz hordozókosarát. Elindulni is nehezen indulok el, habár a diákok legtöbben már találtak helyet maguknak. A második utunkba kerülő fülkéből meg is hallom barátom hangját, így széles mosollyal az arcomon gyorsítom meg lépteimet, hogy csatlakozhassam hozzá az úton.
- Áh, megvagy! - szavaimat Hunorhoz intézem. Csak utána pillantok utastársaira. Nekik már kicsit szerényebben köszönök, bár legtöbbjüket ismerem. - Sziasztok - egy bólintással is kísérem a köszönést, mielőtt szemem az idegen lányra esik. - Betti vagyok - mosolygok rá is.
A fülkében már nincs sok hely, így csak az ajtóban állok meg, bizonytalanul. Dominik közben elmarad mellőlem, megáll beszélgetni egy látszólag hasonló korú sráccal. Még vörös fiún sincs talár, ruhája színei tehát nem árulkodnak hovatartozásáról. Könnyen lehet, hogy szintén elsőre utazik a kastélyba. Én mosolyogva fordulok vissza a fülke belseje felé, hátha akad még számomra hely. Ha végül nem férek be, akár az ajtó előtt is elvagyok, bár biztosan akad még egy-két szabad hely valamelyik fülkében. Mindenesetre lepakolom a holmimat, a macskaketrecet is a padlóra teszem, mert kezem kezd zsibbadni. A csíkos jószág nyugtalanul forgolódik bent, nem bírja az utazást, ki azonban nem engedhetem, főleg a kis tüskés jószág miatt, akit Zente ölében fedezek fel.
- Beférek még én is mellétek esetleg? - kérdezek rá végül félénk hangon. A könyörgés sosem volt az erősségem, így ha nem tudnak nekem helyet szorítani, kérdés nélkül tovább állok. Talán megkeresem Elijah-t, vagy Tamit, ha ők a vonaton vannak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828255#post828255][b]Demeter Hunor - 2021.03.30. 00:13[/b][/url]

Már azt hittem, ilyen szellősen leszünk - ami nem jellemző az eddigi két év tapasztalatából ítélve -, de még időm sincs elhúzni a csokibékás dobozt, betoppan Zente.
- Heló!
Szabad kezemmel elkapom a mellettem lévő ülésről a táskám, ledobom a lábam mellé, és beletömöm az árván maradt regényemet is, látván, szobatársam mire készül. Ha vett, félreteszem a csokibékákat, de csak az asztalra.
- Vegyetek nyugodtan - mondom, közben előásom a mindenes füzetemet, amibe verseket, dalokat írok, vagy csak firkálok. Na jó, néha belekerül egy-egy bájitaltan jegyzet is. Kitépek egy üres lapot és a könyvbe szorult tollal írok egy rövid üzenetet Bettinek, hátha a vonaton van. Egy pálcaintéssel útjára indítom a repülőt, ami egyik szárnyát megrázva (kicsit cakkos lett a tépés) kiillan a fülkeajtón.
- Köszi - mondom Zentének, és mintha csak a sajátom volna, belenyúlok a savanyú cukros zacskójába, rögtön két szemet kihalászva. Ebben a pillanatban újabb alak jelenik meg az ajtóban. A vitorlázó repülőm inkább vadászgép lehetett.
- Ez gyors volt! - vidulok fel Betti láttán. Öleléssel szoktuk üdvözölni egymást, de most nincs valami sok hely, így leteszek róla.
- Hogy ne lenne! Arrébb mész? - ezt már Zentének címzem megbökve őt, hogy hagyjon ki egy ülést Bettinek. Felpattanok, hogy segítsek az ő bőröndjével is.
- Összezsugoríthatom?

Sorry, hogy megint én, nem hagyhattam, hogy ott ácsorogjon az ajtóban!:D

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828256#post828256][b]Andrássy Borbála - 2021.03.30. 00:30[/b][/url]

Egyetlen pillanat alatt elkezdenek megtelni a fülkék, így a miénk is, a folyosón egymást kerülgető emberek keresik az előre megbeszélt helyeket, vagy éppen azokat, ahol barátok, ismerős arcok ülnek. Én is olyan helyet választottam, ahol arcra ismerős egyén ült, majd rögtön őt követte egy igencsak ismeretlen, akire mosolyogva pillantottam fel.
- Szia, Borcsa vagyok, elsős vagy, igaz?
Kérdezem a lánykát, akinek közben a bőröndje is a helyére kerül, és éppen csak kimondom a kérdésemet, máris egy újabb versenyző toppan be. Azt hiszem, hogy itt nem lesz ok arra, hogy a könyvemet forgassam. Hümmögve, és kissé összehúzott szemmel vizslatom a bongyor fiút.
- Hol hagytad a többi Somogyit? Azt hallottam, hogy az idősebb bátyád el se ment vizsgázni. Vagy a fél nyolcadik bukott.
Legalább én nem jutottam idáig, sőt, mi több, meglepően jó eredményekkel zártam. Kivéve Noránál, de ő a keresztanyám, kötelessége szeretni és legalább elfogadhatót adni, bármilyen pocsék dolgozattal is állok elé. Az édességre elmosolyodom, és vidám pofival bólintok Hunornak, előre nyúlva pedig szerzek is egy étcsokis békát.
- Az anyám megölne a pillantásával, ha most látna.
Nevetem el magam, ahogy a brekivel hadakozom, de közben azért én is prezentálom, amit magammal hoztam. Jó magyar szokás szerint alufóliába csomagolva, ami persze nem volt elég, így a nagyi megoldotta, és még egyszer áttekerte a másik oldalról.
- A világ legjobb almáspitéje, nem varázslatos, de zseniális. Van egy csomó belőle, mert szerintem azt hiszik, hogy éheztetnek minket a suliban. Pedig nyugi, lesz kaja bőven.
Nyugtatom meg az új lányt, és már éppen érdeklődnék róla, amikor felbukkan az évfolyamtársam, Betti, aki felé teli szájjal, vidáman intek. Jó dolog gyereknek lenni, de azt hiszem, ha Andrássy-Szász Johanna most ezt a jelenetet látná, tényleg megölne. Mindenkit.
- Szia! Összezsugorítod?
Pillantok Hunorra bizonytalanul, miközben arrébb csusszanok, hogy helyet adjak Zentének. Ennyit arról, hogy nem akarok legbelülre kerülni, mégis az ablaknál kötök ki.
- A Móricokat nem láttátok? Honnan jöttél?
Intézem a kérdést előbb mindenkihez, majd fordulok kedvesen a lányka felé, hogy róla is megtudjak pár dolgot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828261#post828261][b]Koppány Richárd - 2021.03.30. 06:40[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828419#post828419][b]Dana Straw Berry - 2021.04.01. 22:22[/b][/url]

Furcsa volt úgy visszatérni az iskolába, hogy már mestertanonc leszek, noha elég sok minden megmarad a régiben. Igazából a szobám nem változik, megmaradnak a szobatársaim, a házam is ugyanaz, de valahogy mégis más érzés újra visszatérni a régi kerékvágásba. Talán változnom kellett volna kicsit, talán valamennyire felnőni, fejlődni, ami meg is történt az évek folyamán, de azért még mindig fura volt számomra, hogy egy új szintet léptem, ráadásul egy olyat, amire sokáig nem is számítottam. Jó volt egy kicsit a családommal lenni, kicsit ráébresztett arra is, hogy valójában honnan származom, ez pedig abba is jótékony szerepet játszott, hogy még inkább túllépjek a múltam árnyain. A szüleim mindig is nagy figyelmet fordítottak rám, szóval remek időt töltöttem el a társaságukban, na meg a testvéreim is örültek nekem. Természetesen meglátogattam a nővérkémet is, aki már boldog házas életet élt jó ideje, nála is fantasztikusan éreztem magam. A jövőmet illetően elgondolkodtam rajta, hogy érdemes-e még visszajönnöm az iskola falai közé, de aztán végül úgy láttam jónak, ha visszatérek, hiszen eredetileg felvettem az általános mestertanonc képzést, és végig is akartam ezt csinálni. A végső célom megvolt, hiszen megbeszéltük Karcsival, hogyha végzünk, akkor nyitunk egy trendi ruhabutikot, de addig is képezni akartam magam.
- Sziasztok! Van még hely a fülkében? - kérdeztem érdeklődő tekintettel a többiektől, miközben teljes gőzzel markoltam meg a bőröndömet, amelyben benne volt az összes cuccom. Arról már rég lemondtam, hogy az ablaknál kapjak helyet, amit imádtam, mert utazás közben szerettem nézni a tájat, viszont annak is örültem, ha egyáltalán le tudtam ülni valahova, mert eléggé tömve volt a vonat diákokkal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828519#post828519][b]Harmat Betti - 2021.04.03. 01:18[/b][/url]

Még visszapillantok Dominikre mielőtt benyomulok a kis fülkébe. Megnyugtat, hogy gyorsan talált magának valakit, akivel beszélhet. Ő sokkal nyitottabb, mint én voltam egykor. Amint pedig megbizonyosodom róla, hogy az öcsémmel minden rendben van, visszafordulok a fülkében üldögélő társaság felé, hogy aztán megpróbáljak én is leülni közéjük.
Elsőnek a bőröndömet tolom be, remélve, hogy senkinek ók a lábán sem görgetem végig a kerekeket. Mosolyogva engedem el, amint Hunor fel pattan, így míg ő a bőröndömmel foglalkozik, én megköszönöm Zentének, hogy helyet csinált nekem. Ám leülni még nem ülök le, csak a ketrecében fészkelődő macskát teszem az ülésre, hátha megnyugszik kicsit.
- Aha. - Hunor felé fordulok, válaszolva kérdésére. Bár bízom a varázstudásában, válaszom mégis kicsit bizonytalanra sikerül, és pillantásom is hasonlatos Borcsáéhoz.
Szóban viszont nem firtatom tovább a dolgot, Arteiszt félrerakva ülök be háztársaim közé, macskámat a földre rakva. Szemem megakad a kirakott finomságokon, kezem pedig rögtön el is tűnik a táskámban, hogy kihalásszam a meggyes sütit, amit Nagyi csomagolt be. A dobozt a csokibékák mellé teszem, amiből el is veszek egyet.
- Egyetek a sütiből is nyugodtan, a nagymamám sütötte - mosolyodom el, miközben hatradőlve az ülésen elfogyasztom a csokit. - Én nem láttam őket -rázom meg a fejem rellonos osztálytársam felé. Azt már nem teszem hozzá, hogy örülök is ennek a ténynek.
A "kinek hogy telt a nyár?" kérdéssel folytatnám a csevegést, odáig azonban már nem jutok, hogy kérdezzek. Szemeim az ajtóban megtorpanó srácra vándorolnak. Nem is tudok mit reagálni kérdésére, a megjelenéséből fakadó sokk pedig nem is enged odáig, hogy szavaira is rácsodálkozzam. Megdöbbent arccal fordulok a többiek felé, amint a fiú tovább áll, várva, ki az első, aki reagálni tud a helyzetre. Én nem, az biztos. Nem is csak a sokk miatt, hanem mert a következő pillanatban megint új ember áll a fülke ajtajában. Hű, hogy elszokik az ember a nyüzsgéstől a szünet alatt!
- Szia! - köszöntöm a navinést, még mindig elég meglepett arckifejezéssel. - Talán Borbáláék mellett még elférsz - húzom végül mosolyra a számat, lábaimat meg magam alá, hogy prefektustársam könnyen be tudjon jönni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=829433#post829433][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.04.11. 13:59[/b][/url]

A már bent ücsörgő lány felé fordulok, hiszen tőlem kérdez, érdeklődik. Jaj, igen. A bukás. Nem örültek neki otthon, vagyis én inkább kimentem a levegőre, ezt meccseljék le ők. Én megmutattam a bizonyítványom, jó lett, nem ettek meg. Lehetett volna jobb is, de erre majd idén gyúrok rá.
- A peronon, azt hiszem. Bár a nővérem hívott, hogy üljek be hozzájuk, de nagyon vihogtak valamin a lányok és inkább kihagytam – jobb lesz így mindenkinek. Nem való az a fülke nekem, csak ideges lennék ott. Az meg sosem jó. – Igen, tudom… - húzom el a számat. Nem sokan végeztek, de az is valami. Nem az egész, mondja a jó optimista. – Majd idén végez. Most túl sok minden volt – ennyi elég is, így is sokkal többet fecsegtem, mint kellene. A csokibékából véve nyammogok rajta egy sort, osztogatom a cukromat, tudtam én, hogy kell a másik fülke. Itt hamar egy mini büfé alakul ki. Mindenki tesz hozzá valamit, ez tök jó.
- Ú, almás pite – csapok is le rá, elvéve már tolom is be, ami a savanyú cukorra nem éppen a legjobb, de elmegy. Így is finom, bólogatok is, hogy isteni. Lepillantva nézek a sűrűn szimatoló Tüskére. – Te ebből nem ehetsz, tudod jól – néha így is csalok, de próbálok odafigyelni, mert nem szeretném, ha baja lenne. Közben megérkezik Betti is, így aztán hamar mondhatjuk azt, hogy ezt a fülkét maximálisan kihasználtuk.
- Hogyne férne. Megyek is – csúsztatom odébb fenekemet az ülésen, így a lánynak is jut hely bőven. Elhelyezkedve végül, tovább nyammogok a süteményen, most már kerül oda meggyes is. Igen, ez annyira tipikus, hogy el se hagyjuk a házat, de egy tonna kaja van a táskákban. Igaza van Borbálának, tényleg azt hiszik. Bár nálam nincs süti, elfogyott, az utolsót reggel ettem meg, értelme nem lett volna kettő szemet elhozni.
- Egy kis rántott hús nincs senkinek? Ha már a desszerttel kezdtük – nevetgélek egy sort, bár tény és való, kezdek eltelni az édességgel, nem bírnék még enni azt is. Kell a hely a vacsorának is, amit akkor eszünk, amikor odaérünk. A fejem rázom, hogy nem láttam az ikreket én sem, nem is hallottam, biztosan ott vannak, ahol a rellonosok zöme ül. A fülke ajtajában egy srác áll meg, de mintha átment volna rajta valami csorda.
- Jézusom. Veled meg ki bánt el? – mondhatni, hogy az élet. Meg lennék jobban rökönyödve, ha nem érezném a bűzt. Nem tudom, hogy a ronda madár vagy a srác az, aki szagos, de… nyelve egyet, most bánom a süteményt, mert menten ki fog jönni belőlem. Fúj.
- Semmitseláttunk – hadarom el, mert addig se kell levegőt venni, de a srác nem várja meg, már megy is tovább. Komolyan. Ekkor fordulok az ablak mellett ülőhöz. – Egy nagyon picit… lehúzod? – már csak azért is, hogy szellőzzön. Biztos trágyagránát. A következő érkező már koránt sem büdös, így aztán, nyugodtabban húzom magam alá a lábaimat, hogy be tudjon jönni, helye akad. Lassan megtelünk.
- Szia! – köszönök felé, őt csak látásból ismerem, sokkal feljebb jár, mint én. – Jó volt amúgy a szünet? Ki merre járt? – fordulok végül mindenki felé, akkor ejtsük meg ezt a kört is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=829657#post829657][b]Demeter Hunor - 2021.04.15. 21:20[/b][/url]

Nem szűkösek ezek a vonatfülkék, de a bőröndökkel (még ha össze is zsugorítottam Bettiét) és az állatsereggel együtt elég nagy a tumultus.
- Kár, hogy a tértágítót csak mersterszakon tanítják - jegyzem meg bárkinek, aki megérti a fájdalmat. Azután megfogan bennem a gondolat, hogy azért utánanézek a könyvtárban az első adandó alkalommal. Nem lehet annyira bonyolult.
A diszkomfortsütemény tetejére a habot valami éktelen bűz szolgáltatja, amit egy szanaszéjjel vert csávó hoz nagy csinnadrattával a fülkébe.
Na nem! - gondolom, mert azt hiszem, ide akar beülni. Szerencsére nem, de a dumája se semmi. Egy pillanatra komolyan elhiszem, hogy ő a mozdonyvezető, és majdnem leesik az állam.
Még egy idősebb navinés lány csatlakozik hozzánk, és így végképp megtelik a hatfős fülke. Ha hagyja, az ő bőröndjéért is pattanok. Az nem olyan nagy, mint Bettié, így varázslat nélkül is felfér még fölénk.
Remek ötlet Zentétől, hogy húzzuk le az ablakot, mivel én ülök az egyiknél, meg is teszem a közjó érdekében. Hamarosan kifújja a szél az őrült flótás szagát, mi pedig visszatérhetünk a piknikhez. Nekem sem volt rántott húsos szendvicsem. Sőt, nekem nem is sütött semmit az útra sem az anyukám, sem a nagymamám. Szomorúan állapítom meg. Az enyém két gyerek után tudja, hogy hülyére vagyunk tömve a suliban is. De öröm az ürömben: mindenféle pironkodás nélkül vehetek a meggyes és az almás sütiből is, és felváltva harapok belőlük.
- Mmhmm, magyon jóg! - bólogatok a lányoknak. A nyári szünetre irányuló kérdést így teli szájjal skippelem is. Nagyon extra úgysem volt. Bettivel voltunk a szelfimúzeumban, meg a családdal nyaraltunk egy hetet a Balatonon.