36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. május 9. 21:23 | Link

Only one, only u
Outfit

Végig a vonat ablakán bámultam kifelé. Igen, eszembe sem jutott volna, hogy vonattal jöjjek vissza, de elkapott a feeling, és gondoltam miért ne jöhetne egy kis izgalom a megszokott hopphálózat helyett. Szeretek veszélyesen élni, na. Az utolsó húsz percet ülöm a vonaton és az elsuhanó fák látványát vetem papírra már egy ideje. Néhány madarat is sikerült elkapnom a képre, de itt leginkább a fákra szeretném tenni a hangsúlyt és úgy érzem sikerült is. Amióta Arie-nak odaadtam a rajzot, amit neki és rólunk csináltam, másra sem vágyom, csakhogy mindent papírra vessek, amit látok és érzek. Na igen, nem mindig vidám és szép rajzok ezek, de ki tud mindig mosolyogni és boldog lenni?
A hetek, amiket Romániában töltök egyre gyorsabban telnek el. Hiányzik. Rettenetesen, de nem szentelhetem az egész életem a sárkányoknak (de), és gondolnom kell a jövőmre is (nem), meg most már Arie is. Már csak azért is ilyen boldog a mai nap, mert tegnap végérvényesen kiköphettem azt a cuccot a számból, és ez most nagyon undorító lesz; a cuccaim között jön velem vissza egy üvegbe. Hát na szükségem van rá, különben cseszhetem az egészet, és nem azért szívtam ennyit, hogy kárba vesszen, főleg, hogy megkaptam a fülest a vége felé; szívószál. És mennyire jó ötlet, Merlinre!
A vonat lassan és zötykölődve áll meg. Mindenki sietősen kapkod a teli kabinból, hogy az elsők között szálljanak le. Nincs meg a kellő motivációm ahhoz, hogy leszálljak, egészen addig, amíg... Komótosan kapom fel a cuccaimat, a felettem lévő rácsos csomagtartóról meglepően nagy erővel és lendülettel rántom le a csomagomat, majd egy halovány mosollyal indulok meg az ajtó felé. A néni kiabál, az unokája vissza, sűrű elnézések közepette fúrom át magam közöttük, mert természetesen ezt mind az ajtóban kell csinálni. Az utolsó lépcsőfokról leugrom, csomagjaim mögöttem lebegnek utánam. Szélesedő mosollyal közeledem felé, majd elé érve arcára csúsztatom a kezem.
- Martin - suttogom neki, de választ sem várva csókolom meg. - Azért valld be, hogy eléggé hiányoztam egy tízes skálán.
Hozzászólásai ebben a témában

Frank Arie Martin
INAKTÍV


Pizzamester
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 358
Írta: 2019. május 9. 22:42 | Link

Édes Feli Love


- Nem szeretnék erről többet beszélni.
Jegyzem meg feszélyezetten a mellettem lépkedő férfinek. A tekintetünk egy pillanatra találkozik, elmosolyodik, majd újra előrefelé nézünk, ahogy haladunk az állomás felé. Az elmúlt három napot vele töltöttem, megbeszéltünk mindent, meglátogatta Lunát, kicsit bejártuk a falut, és megnézte, hogyan is működnek itt a dolgok. Ezer év után újra találkoztunk, és ez valahogy egyszerre volt váratlan és ideális is, mert jobb, hogy most történt, mint korábban, amikor még papíron jegyben jártam.
A vonat begördül az állomásra, én pedig szabad kezem a nadrágom zsebébe rejtem, valahogy, amikor ő itt van, másabban öltözködöm, másabban mozgok, pedig ő aztán nem követelte ezt meg sosem. Sőt, ami azt illeti, minden volt, csak jó szülő nem, amikor Lunával a legnagyobb szükségünk lett volna rá. De temessük el a múltat, nyissunk tiszta lappal, kezdjük elölről, benne vagyok.
Szólásra nyitom a számat, de szólni nem tudok, mert hirtelen befogják, olyan váratlanul, hogy még a csomagot is elejtem, ahogy ösztönösen ráfogok a nő derekára, és belemosolygok a csókba.
- Eléggé, legalább nyolc és félre.
Csak bosszantani akarom, mert nem igaz, annál sokkal jobbra hiányzott, viszont a mellettünk álló köhint egyet, mire én gyorsan hátrébb lépek, mint rossz gyerek, és felkapom a leejtett táskát, átnyújtva neki, még a fülem is belevörösödik a zavarba.
- Indul a vonatod.
Nem, most nagyon nem szeretném, hogy itt maradjon, hogy elkésse. Csak szálljon fel, aztán suhanjon vissza oda, ahonnan jött. Meg se kérdeztem, hogy most éppen hol lakik.
- Két hét múlva találkozunk.
Esélyem sincs most bemutatósat játszani, meg hirtelen olyan zavarban vagyok, hogy meg is feledkezem erről, de szerencsére előbb lép fel a lépcsőkön, csak aztán indul el a vonat, én pedig integetek, majd szusszanok egyet, és a szőkére nézek.
- Istenem! Elfelejtettelek bemutatni!
Oké, ez ciki, nagyon ciki. Nézek rá, és hát jobb ötlet híján inkább mélyen és hosszan meg tele romantikával csókolom meg, úgy, mint a filmekben szokás, és közbe véletlenül a szájába suttogom, hogy ő volt az apám.
Utoljára módosította:Frank Arie Martin, 2019. május 9. 22:49
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. május 10. 12:27 | Link

Only one, only u
Outfit

Egészen addig fel sem tűnik az Arie mellett álldogáló férfi, amíg gátlástalan módon bele nem köhint a filmes csókunkba. Szinte elugrik tőlem, ahogy meghallja a köhintést, mint egy gyerek, kicsit megilletődött arckifejezéssel pillantok a mellette álló férfire, aki felé a táskát nyújtja, csak egy biccentésre telik tőlem. Türelmesen várom meg, amíg felrakja a vonatra. Lehetetlen nem észrevenni, hogy Arie mennyire zavarban van. Szemöldököm megemelkedik, amikor ismét nekem szenteli magát, de nem sokáig tart rossz kedvem, mert magához húz. Belemosolygok a csókba, és körülbelül ennyi ideig tart a jókedvem, mert beközli - csak így mellékesen, ahogy már megszokhattam volna -, hogy ő az apja volt.
Eltolom magamtól, kezeimet csípőre rakom, tekintetem az övébe fúrom.
- Tehát nem elég, hogy tönkretette a filmes csókunkat - kis hatásszünet. - De még az apád is - remek, gyerekek. Ez remek! Martin valahogy elszokta felejteni közölni velem, hogy ki és ki nem tartozik a drága családi körbe. Kissé megrázom a fejem, de számszegletében ott bujkál a mosoly. Nem tudok rá haragudni, egyszerűen nem megy, és jelenleg az sem érint nagyon mélyen, hogy nem lettem bemutatva a drága papának. Valószínűleg tartom, hogy lesz még alkalmunk találkozni egymással, de ha mégsem... üsse kő. Kibírom valahogy.
- Jön két hét múlva megint, nem? - kulcsolom össze ujjainkat, majd lassan lépkedve indulok meg a kijárat felé. - Akkor bemutatsz neki - vonok vállat könnyelműen. Számomra ez annyira nem nagy dolog, ha tehetném például, én nem mutatnám be senkinek az apámat, de az élet nem kívánság műsor. Sajnos. Pedig lenne mit kívánnom még most is.
- Mielőtt elfelejtem - torpanok meg, hogy teljes testemmel felé tudjak fordulni. - Következő hónapban jöhetsz velem a rezervátumba. Lebeszéltem mindent - vigyorgok, mint a tejbetök. Tudom, gonosz dolog tőlem, de egyszerűen nem tudom elképzelni Arie-t a sárkányok között, nem véletlen beszéltem meg mindenkivel a leghamarabb. Minél előbb eljön, annál hamarabb rájön, hogy ez nem neki való, így többet nem jön velem és nem kell féltenem, hogy baja esik, eltéved, megsérül, akármi. Mert ezek mind benne vannak, ha valaki odajön. Sajnos. Ismét megindulok a kijárat felé, és végre valahára a rengeteg ember között át is tudok furakodni, anélkül, hogy akár egyetlen csomagot vagy Martint hagynám el. Ezt hívom én tehetségnek.
Hozzászólásai ebben a témában

Frank Arie Martin
INAKTÍV


Pizzamester
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 358
Írta: 2019. május 11. 19:23 | Link

Édes Feli Love


- Olyasmi.
Nem nagyon tudom, hogy miért nem tudtam annyit mondani, hogy amúgy drágám, ismerd meg apámat, és fordítva. Talán, mert úgy terveztem, hogy amikor hazajön, utána van két hetünk, hogy felkészítsem magunkat, hogy jön az apám. Viszont azzal nem számoltam, hogy vonattal jön, sem azzal, hogy ezzel a vonattal. Már érezem, ahogy a zsebemben rezeg a telefon, nem hív, de apám körülbelül hatvan üzenetet ír, mert a mondatrészeket mindig, de mindig külön írja.
- Nem, arra gondoltam, hogy megkérlek, addig költözz be a szekrénybe, lehetőleg ne vegyél levegőt, és ne mozogj, csak öt napig lesz itt, nem kivitelezhetetlen.
Vigyorgok rá pofátlanul, megszorítva az ujjait, csomagjai jelentős részét átvéve, és magamra akasztva. Nem fogom majd hagyni, hogy ő cipekedjen, amíg itt vagyok.
- Mondtam neki, hogy van valakim, és hogy a következő alkalommal szeretném bemutatni, Ariana nem ér rá, szóval, ha gondolod, eljátszhatod, hogy te vagy az.
Kezeket fel, hogy kit fognak nagyon csúnyán megverni hamarosan! Mert az biztos, hogy az én arcom szét lesz verve, csúnyán.
- Hivatalosan sem járok jegyben, és már papírom is van róla. Lehetsz a csajom, nem a szeretőm. Leszel a csajom?
Mondjuk, miután megkértem a kezét, majd nem mondott semmit, de mégis itt van velem, hát azért már valami csajom féleség nem? Amúgy utálom az ennyire alpári megnevezést, és ezt ő is tudja. Ha már így nyilatkozunk, akkor a nőm, de még az sem illendő. Ő a szerelmem, ki merem mondani. Szerelmes vagyok belé, és bármit képes lennék megtenni érte. Mint például sárkányok közé menni. A szerelem bolonddá és halottá tesz, de előtte legalább még apám is be fog égetni előtte. Meg a nővérem is. Meg szerintem Ariana is. Kiváló. Csak így simán, kiváló.
- Rendben, akkor Alex viszi majd a boltot, és én veled megyek.
Felelem határozottan és nyugodtan, belül meg visítva nevetek azon, hogy mekkora egy gyökérré váltam emiatt a nő miatt. Legalább boldogan halok meg, miközben egy sárkány ketté roppantja a gerincem, mert a göndör hajam miatt azt hiszi, én vagyok a nasi bárány.
- Mi lenne, ha lepakolnánk, és elmennénk enni?
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. május 11. 21:06 | Link

Only one, only u
Outfit

Kicsit elhúzom a számat az olyasmi szóra. Ezek mind olyan dolgok, amik miatt aggódnom kéne? Mármint nem olyan szintű aggodalomra gondolok, mint amikor egy anyuka gyereke beleesik a tóba, de na, értitek, nem? Hanem például olyan aggodalomra, hogy soha nem beszélt nekem a szüleiről. Semmit nem tudok igazából róla, azon túl, hogy el van jegyezve. Ha őszinte akarok lenni, ezen dolgok kiderülésére rengeteg időnk van még, és amíg ő nem szeretne beszélni a családjáról én nem fogok rákérdezni. Az isten szerelmére, hát még a testvérével sem találkoztam! Pedig ő a legfontosabb az életében, ahogy eddig kivettem a szavaiból. Lehet el kéne gondolkodnom...
- Rendben - húzom ki magam, mint egy igazi nő. - De csak akkor vagyok hajlandó ezt megtenni, ha meglátogatsz mindennap - emelem fel ajkaimhoz összekulcsolt kezünket, hogy az övére lágy csókot lehelhessek. - Meztelenül - suttogom kezébe, de épp olyan hangosan, hogy mindenképpen meghallja, és lehetőség szerint csak ő.
Felnevetek, mert van bátorsága benyomni Arianat. Istenem, Frank, sírba teszel, de tényleg. Nevetésem enyhülésével csak egy bólintásra telik tőlem így is, a nevethetnékem még nem múlt el teljesen. Öröm csillog a szememben. Nincs eljegyezve már, valahogy sikerült megoldaniuk.
- Leszek a csajod - ahogy tovább indulunk a kijárat felé, azért még fenyegetően megemelem az ujjam. - Így is szeretnék vele találkozni - vállaimat könnyedén megvonom, főleg, amikor átkerülnek Arie vállára a csomagok. Nem tudom mikor szüntettem meg azt, hogy lebegjenek mögöttem, de nem is vagyok rajta meglepődve. Semmilyen mozdulatomat, mondatomat vagy tettemet nem tudom megmagyarázni épeszűen, amikor Martin a közelemben van.
- Mi lenne, ha ennénk, mert esküszöm éhezem, aztáááán mennénk haza? - kerekedik ki a szemem, amikor az utolsó szó elhagyja a számat akaratlan. Haza. Mégis hova haza? Hozzá haza vagy hozzám haza? Melyik rohadt lakrész a haza? Zavaromban inkább köhintek csak egyet, mintha észre sem vettem volna mit mondtam, gyorsan elrendezem vonásaimat és ugyanúgy sétálok tovább, mintha mi sem történt volna öt másodperce.
- Imádni fogod a helyet, Martin - inkább neki állok lelkendezni a rezervátumról, mintsem kellemetlen legyen a helyzet. - Minden annyira gyönyörű! Elviszlek majd a kedvenc helyemre, bemutatlak a hárpiámnak, megmutatom az inkubátorokat és a nemrég hozzánk került sárkányt - ténylegesen felcsillannak a szemeim, de szerintem ez mindig így történik, amikor a rezervátumról beszélek. Csoda?
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2019. május 11. 21:07
Hozzászólásai ebben a témában

Frank Arie Martin
INAKTÍV


Pizzamester
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 358
Írta: 2019. május 12. 08:16 | Link

Édes Feli Love


- Gondolom, erről beszélnél. Rendben.
Látom, ahogy elhúzza a száját, és tudom, hogy ez fontos az embereknek, megismerni a másik múltját, aminek része a család is, én mégsem tartom elsődlegesnek, hogy erről szó essen, nem azért, mert bármit is titkolnék, hanem mert pont annyira központi téma nálam a saját családom, amennyire mi központi téma voltunk mi Lunával náluk. Ez pedig valahol kiábrándító, és ha szóba kerülne, akkor panaszkodásnak hatna, amit nem szeretnék. Nem volt könnyű, mind a ketten rengeteget küzdöttünk, és ez megérződik a kapcsolatunkon is, mert arra is ráhúzódott. Nem véletlenül mondott fel nálam.
- Eléggé vonzó gondolat, hogy öt napig meztelenül látogassalak meg.
Húzódik mocskosul pofátlan vigyorra a szám, ahogy lepillantok rá. Eszemben sincs egy szekrényben rejtegetni persze, imádom őt, szívesen töltöm vele az egész életemet. Éppen ezért vagyok hajlandó neki elmondani, és vele beszélgetni róla, hogy miért is tudom az "olyasmi" jelzővel jellemezni azokat, akiknek a létezésem köszönhetem. Ha egy nap családom lesz, ha azt tudom mondani a közösség néhány tagjára, hogy a családom, ahhoz érzelmi kötődést akarok, ami jelenleg Lunával és Opheliával van meg.
- Találkozhatsz vele, én is találkoztam a pasijával, aki nem a pasija, de mégis olyan idegbeteggé vált, amikor meglátott minket beszélgetni, hogy csak na. Szóval majd elhívom őket valami páros randira, vagy ilyenek.
Rengeteg találkozáson kell túlesnünk. Szeretném, ha találkozna Arianaval és Lunával, ha megismerné őket, hiszen mind a ketten formáltak rajtam, nem is keveset, és ha apámmal is, aki nem volt soha rossz ember, félreértés ne essék, csak szülőnek volt alkalmatlan, de Lunával szeretett minket, és szeret most is, láttam a szemén, ahogy a nővéremre nézett, olyan atyai szeretettel.
- Tetszik, hogy azt mondod, haza. Kellene nekünk egy otthon.
Most jön az, hogy mindent akarok én, de türelmesnek kell lennem. Az első lépés megvan, hivatalosan is kimondhatom, hogy párkapcsolatban élek, és hivatalosan is kimondhatom, hogy nem akarom a párkapcsolatomat azon a pár négyzetméteren élni, hanem egy új fejezetet szeretnék nyitni vele, és ehhez van néhány lépés, amit meg kell tennünk.
- Akkor együnk, nekem jó, mert én is éhes vagyok.
Csak a csomagok miatt gondoltam, bár tudom, hogy abból mi lenne. Hazaérünk, és ott ragadunk, itt legalább megvan az, hogy várnunk kell, nem mintha egy hét ne lett volna éppen elég hosszú idő arra, hogy várjunk, de imádom, hogy érzem az illatát, látom a mosolyát, és nem kaphatom meg azonnal. Hogy egy furcsa játékot játszunk egymással mi ketten.
- Alig várom, hogy lássam.
Felelem őszintén, mosolyogva, hiszen tényleg ez a helyzet, alig várom, hogy végre láthassam. Mosolyogva csókolok a nyakába, ahogy kilépünk a vasútállomásról, és elindulunk a vendéglátó negyed felé.
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. május 12. 17:26 | Link

Only one, only u
Outfit

Hirtelen Kori szavai jutnak eszembe. Mert rossz emberek vagyunk. Amióta ez a mondat elhangzott sokszor jut eszembe, és mindig arra jutok, hogy nincs igaza, hiába bólintottam rá ott és akkor. Nem vagyunk rossz emberek, csak máshogy vagyunk jók... legalábbis nagyon szeretném ezt hinni. Amikor Arie a közelemben van, alapvető bizsergést érzek az egész lényemben, és nem nem tudnám elképzelni, hogy ártsak neki.
Kicsit megrázom a fejem, mielőtt válaszolnék neki.
- Nem muszáj - vonom meg vállaimat lazán. - Ha nem szeretnél beszélni róla, nekem úgy is megfelel - felpipiskedem, hogy elérjem arcát és lágy csókot nyomhassak rá. Elmosolyodom, de arcomra fagy, amikor meglátok egy kisfiút keservesen zokogni az állomás bejáratától pár méterre. Kérdés nélkül lépkedek felé, ám mielőtt odaérnék lassítok, nehogy megijesszem. Legbájosabb mosolyommal guggolok le elé, hogy megkérdezzem mi a baj. A sírástól megduzzadt hatalmas kék szemeit rám emeli, és mielőtt válaszolna szipog még párat.
- Leesett a fagyim - értetlenül nézek rá, kicsit oldalra is biccentem a fejem, amikor leesik, hogy lefelé kéne néznem. A lábam előtt hever egy vanília és - valószínűleg, a színéből ítélve - eper fagylalt, félig elolvadt gombóca. Hangosan felnevetek, most a kisfiún a sor, hogy értetlenül nézzen rám.
- Na gyere - egyenesedem fel és nyújtom felé kezemet, amit miután megfog, komótos léptekkel indulok meg vele a nem messze lévő fagyizó felé. A fagyis nő hatalmas mosollyal köszönt minket, én pedig megadom a kisfiúnak a lehetőséget, hogy válasszon a fagyik közül, amelyiket csak akarja. A nőtől azt kérem, hogy a kért gombócokat pohárba tegye, ami meg is történik pillanatok alatt, majd fizetek. Lehajolok a kisfiúhoz.
- Most pedig mosolyogj és menj haza - borzolom össze hosszú, szinte fekete haját a kissrácnak, aki vidáman ugrálva távolodik tőlem, és válla fölött visszapillantva kiabál nekem, hogy mennyire köszöni. Zavartan mosolyogva intek neki, majd visszacsapódom Martin mellé.
- Bocsánat - pillantok le a cipőmre, mintha az lenne a legérdekesebb dolog a világon. - Szóval ott tartottunk, hogy azt mondod kellene nekünk egy otthon - sandítok rá kissé elpirulva, és zavartan. Otthon? Mármint a közös otthonra gondolom, mert másra nehezen. Nem is tudom, hogy készen állunk arra, hogy összeköltözzünk. Így is leginkább abból állnak a napjaink, hogy eszünk, egyek leszünk - micsoda megfogalmazás, jár a keksz -, aztán veszekszünk. Mindig ez a forgatókönyv.
- Hol szeretnél enni? - torpanok meg a járda közepén. A csizma kicsit meghajlásra kényszerítette a lábam, főleg, hogy még nincs nagyon betörve, így reménykedve tekintek Arie-ra, hátha valami közeli helyet célzunk meg és nem kell kisétálnom egy pizzáért a világból.
Hozzászólásai ebben a témában

Frank Arie Martin
INAKTÍV


Pizzamester
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 358
Írta: 2019. május 12. 18:06 | Link

Drága csajom Love  Grin


- De akarok, csak nem akarom, hogy utána ez alapján ítélj meg, és nem, nem azért mondom, mert előítéletesnek gondollak, hanem mert úgy, hogy benne voltam nyakik sem tudtam nem előítéletes lenni a saját nővéremmel szemben.
Ez pedig borzalmas, és a mai napig tényleg egy nagy űr kettőnk között, pedig ha szilárd kapcsolatot akarnék mondani az életemben, az Luna lenne. Tény, hogy az a gyökér pasija se segít a kapcsolatunk alakulásán, de félre tudom tenni az ellenérzésemet, viszont a múltunk túl nagy űrt képezett már közöttünk, és éppen ezért félek erről beszélni, mert azt akarom, hogy ha Luna és Ophelia végre találkoznak, akkor ne legyen közöttük előítélet, igazából védeni próbálom őket a magam módján, most kezdtem el igazán aggódni a személyiségem egy kevésbé kellemes része miatt, ami nem akarom, hogy beárnyékolja a jövőnket, mert most, hogy így erről beszélünk, egyre biztosabban érzem, hogy hosszútávra tervezünk, sőt, hogy örökre. Nagy szó lenne? Talán, de érte be merném ezt vállalni.
Szólásra nyitom a szám, de egyből be is csukom, ahogy ellép mellőlem, és odalép a síró gyerekhez. Ez többnyire az én tettem, én szoktam a gyerekeket vigasztalni, a bennem élő tanár egy pillanat alatt szokott felszínre törni. Most azonban csak állok, és nézem őt, a nőt, a nagybetűs NŐ-t, aki egy pillanat alatt forgatta fel az egész addigi életemet, és váltotta ki belőlem az ingert, hogy valahová tartozni akarok, sőt, hogy hozzá akarok tartozni.
Nézem őt, és újra szerelembe esek, ahogy egy hozzám hasonló forma, könnyáztatta arcú gyerekhez lép, ahogy vigasztalja. Nézem a gyereket, aki külsőre én vagyok, a szeme és az álla azonban Opheliáé, mintha az égiek küldték volna éppen ide, hogy újabb ébredés kezdődjön meg a bensőmben. Akarom őt, akarom a családunkat, amit együtt teremtünk meg. Nem csak a nőt akarom, nem csak a feleséget, de az anyát is, ebben a szent pillanatban érzem azt, hogy megértem arra, hogy felelősségteljes férfi, férj és apa legyek. Vele akarom megteremteni ezt.
Állok ott némán, mintha egy filmet néznék, zsebre tett kézzel, és nézem, ahogy fagylaltot vásárol, ahogy boldogságot csempész egy gyermeki élet keserves pillanatába. Ahogy racionálisan és hideg fejjel látja meg a legjobb opciót, és ez most csak a tölcsér helyettesítése, azonban hirtelen egy egész életet látok lepörögni mellette. Nézem, ahogy visszasétál hozzám, egy hosszú pillanatig csak nézem őt. Hallom, amit mond, értem, amit mond, de nem válaszolok. Nézem, majd hirtelen magamhoz húzva őt, szenvedélyesen csókolom meg, hosszan, szorítva, érezve őt.
- Otthont, családot. Veled akarom leélni az életem.
Suttogom az ajkai közé, és nem merek rá nézni, mert nem akarom, hogy elbizonytalanodást lássak a szemébe. Akarom őt, tényleg akarom, mindennel együtt.
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. május 13. 20:17 | Link

Only one, only u
Outfit

Csak fél füllel hallom Arie magyarázkodását, mert a síró kisfiúhoz lépek. Meglepődök én is azon, amit teszek, de nem fogom letagadni; automatikusan jött. Nagyon sok ideig azt hittem, hogy én sosem leszek felkészülve egy gyerekre, soha nem leszek jó anya, de amióta a rezervátumba egyre több gyerek jön látogatást tenni, valahogy hozzájuk szoktam és megtanultam őket kezelni. Nem véletlen az előkészítős oktatás sem. Valahogy már nem idegesítettek egy idő után, türelmesebb lettem, önkéntesen vállaltam el a gyerekek felügyeletét és a csoportok idegenvezetését. Felnőttem. Vagy igazából nem is tudom mi erre a megfelelő szó. Megértem arra, hogy szülő legyek? Merlin gyere le, baromságokat beszélsz Brown, szedd össze magad! Bah, hülye vagy megint.
Hirtelen érzem meg ajkait ajkaimon, és időm sincs reagálni rá, csak automatikusan nyaka köré fonom a karjaimat, mintha mi sem lenne természetesebb egy forgalmas járdán. Hozzápréselem magam, érzem övét a csípőmnél, orromat megcsapja férfias illata, aztán eltávolodik és megszólal... Miért kellett?
- Mi van? - pillantok kissé ijedten Martinra, miután egy ideig csak bámul rám. Az is kicsit frusztráló volt, de nem ilyen folytatásra számítottam. Egyáltalán nem, ha őszinte akarok lenni. Tudom, hogy nemrég fejtegettem a gyerekekhez való hozzáállásom és a szülőség is feljött, mint téma, ám egyáltalán nem gondoltam, hogy ide jutunk ki.
- Mármint - folytatnám, de elakadok. Mégis mit mondjak neki erre? Pár hónapja ismerkedtünk meg, és oké, nem biztos, hogy úgy kezdtük a kapcsolatunkat, mint mindent normális pár, de azért annyira nem vagyunk rosszak. Alig ismerjük egymást, és most közös családról beszél nekem, én meg állok előtte ledermedve, mint egy elmebeteg. Gyerünk, találjunk ki valamit gyorsan.
- Én... én... - hebegem, aztán megkeményítem vonásaimat. - Nem - vonok vállat egyszerűen, majd egy elbűvölő mosolyt küldök felé, miközben ujjainkat ismét összekulcsolom. Kezét ismét ajkaimhoz emelem és lágy csókot lehelek rá.
- Majd egyszer. Talán - mormogom kézfejének, végül ismét magunk közé ejtem kezeinket. - Na, Frank, hol együnk, mert kezdek tényleg nagyon kikészülni az éhségtől? - csókolom arcon felpipiskedve, ahogy elindulok egy kivilágított tábla felé, ami kaját hirdet. Nekem mindegy, csak egyek. Úgy sétálok és úgy mosolygok, mintha mi sem történt volna pár perccel ezelőtt, pedig... csak remélhetem, hogy Arie nem fogja felhozni a történteket.
- Mesélsz nekem a testvéredről? - mosolyodom el gyengéden, ahogy leülök egy szabad asztalhoz.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér