A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

Ez alkalommal Kingát kísérem ki az állomásra. Sajnálom, hogy éppen nincs állás az előkészítőben, hiába remek szakember, de már annak is örülök, hogy Pestseholse egyik intézetében talált állást. Azzal, hogy odaköltözik, közelebb lesz, mint Pesten volt. Gyakrabban találkozhatunk, mint félvente egyszer, ami a gyakori levélváltás ellenére is eléggé ritka alkalomnak mondható. Hiányzott már. Különös belegondolni, hol kezdődött a kapcsolatunk, és hol tart most, de ha őszinte vagyok, márpedig mindig őszinte vagyok, tudom, hogy egyetlen percig sem lennék képes bánni, hogy ő a legjobb barátom.
- Minden rendben lesz, és tudod, hogy tartom a szavam - pillantok rá, és tudom, hogy tudja, mire gondolok, akkor is, ha nem említek meg egyetlen részletet sem abból, amit tegnap este hosszas hallgatás után végre megosztott velem. Talán mégis visszaszívom azt, hogy mindig őszinte vagyok. Egyetlen dologban hazudtam neki. Azt mondtam, hogy nem fogom bátnani azt az utolsó alakot, aki miatt éppen teljesen maga alatt van, de ahányszor csak rágondolok, ökölbe szorul a kezem. Szeretném addig verni a fejét a falba, amíg csillagokat nem lát. Most is kénytelen vagyok a zsebembe rejteni a kezem és a fülsüketítőt sípolás irányába fordulok, hogy néhány pillanatnyi időt nyerve ezzel rendezzem a vonásaimat. Nem akarok magyarázkodni, és egyébként is tudom, hogy milyen Kinga. Képes lenne védeni azt az idiótát és olyan magyarázatot találni az egészre, hogy maszületett bárányként kerül ki belőle még maga az ördög is. Csak tudnám, hogy miért jó ez neki? Persze, nem kellett volna belemenni, de nem csak rajta áll a vásár. Néha szeretnék ráordítani, hogy ébresztő, túl naív és kihasználják, de ehhez meg nekem nincs szívem. Lassan fújom ki a levegőt, miközben a vonat lassítva beérkezik, majd visszafordulok felé és megölelem elköszönésképpen.
- Vigyázz magadra - köszönök el tőle, amint felszáll, átadom a hátizsákját, ami eddig az én vállamon lógott, de csak mert ragaszkodtam hozzá, különben cipelte volna azt is, aztán nézem, ahogy eltűnik az ajtó mögött. Még integetek neki, mielőtt elindulnának, aztán kezeimet kabátom zsebébe mélyesztve figyelem, ahogy lassan kidöcög az állomásból a vonat. Azt hiszem, új megvilágításba került az egész kapcsolatom hirtelen. Még akkor is egyszerű, ha pillanatnyilag csak két hetente egyszer találkozunk, mert bármiről is szól az a kísérlet, ami annyira leköti Matthew-t, a lényeg, hogy még mindig tart. Még akkor is ott állok a sínekre bámulva, amikor már rég eltűnt a vonat a láthatáron. Talán össze kellene pakolnom és ellátogatni ismét Angliába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=561517#post561517][b]Návay L. Viktor - 2016.01.07. 20:10[/b][/url]

Ez alkalommal Kingát kísérem ki az állomásra. Sajnálom, hogy éppen nincs állás az előkészítőben, hiába remek szakember, de már annak is örülök, hogy Pestseholse egyik intézetében talált állást. Azzal, hogy odaköltözik, közelebb lesz, mint Pesten volt. Gyakrabban találkozhatunk, mint félvente egyszer, ami a gyakori levélváltás ellenére is eléggé ritka alkalomnak mondható. Hiányzott már. Különös belegondolni, hol kezdődött a kapcsolatunk, és hol tart most, de ha őszinte vagyok, márpedig mindig őszinte vagyok, tudom, hogy egyetlen percig sem lennék képes bánni, hogy ő a legjobb barátom.
- Minden rendben lesz, és tudod, hogy tartom a szavam - pillantok rá, és tudom, hogy tudja, mire gondolok, akkor is, ha nem említek meg egyetlen részletet sem abból, amit tegnap este hosszas hallgatás után végre megosztott velem. Talán mégis visszaszívom azt, hogy mindig őszinte vagyok. Egyetlen dologban hazudtam neki. Azt mondtam, hogy nem fogom bátnani azt az utolsó alakot, aki miatt éppen teljesen maga alatt van, de ahányszor csak rágondolok, ökölbe szorul a kezem. Szeretném addig verni a fejét a falba, amíg csillagokat nem lát. Most is kénytelen vagyok a zsebembe rejteni a kezem és a fülsüketítőt sípolás irányába fordulok, hogy néhány pillanatnyi időt nyerve ezzel rendezzem a vonásaimat. Nem akarok magyarázkodni, és egyébként is tudom, hogy milyen Kinga. Képes lenne védeni azt az idiótát és olyan magyarázatot találni az egészre, hogy maszületett bárányként kerül ki belőle még maga az ördög is. Csak tudnám, hogy miért jó ez neki? Persze, nem kellett volna belemenni, de nem csak rajta áll a vásár. Néha szeretnék ráordítani, hogy ébresztő, túl naív és kihasználják, de ehhez meg nekem nincs szívem. Lassan fújom ki a levegőt, miközben a vonat lassítva beérkezik, majd visszafordulok felé és megölelem elköszönésképpen.
- Vigyázz magadra - köszönök el tőle, amint felszáll, átadom a hátizsákját, ami eddig az én vállamon lógott, de csak mert ragaszkodtam hozzá, különben cipelte volna azt is, aztán nézem, ahogy eltűnik az ajtó mögött. Még integetek neki, mielőtt elindulnának, aztán kezeimet kabátom zsebébe mélyesztve figyelem, ahogy lassan kidöcög az állomásból a vonat. Azt hiszem, új megvilágításba került az egész kapcsolatom hirtelen. Még akkor is egyszerű, ha pillanatnyilag csak két hetente egyszer találkozunk, mert bármiről is szól az a kísérlet, ami annyira leköti Matthew-t, a lényeg, hogy még mindig tart. Még akkor is ott állok a sínekre bámulva, amikor már rég eltűnt a vonat a láthatáron. Talán össze kellene pakolnom és ellátogatni ismét Angliába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=561522#post561522][b]Egerszegi Ákos - 2016.01.07. 20:26[/b][/url]

Már itt kéne lennie. Szépen megmondta a csávónak, mikor találkoznak és hol, erre sehol senki. Lassan már egy órája vár, három cigarettát is elszívott, hogy ne legyen gyanús, hogy ácsorog. Nézi a síneket, mintha vonatra várna, ártatlan, mint egy ma született bárány. Egy hátizsák van nála, félig átvetve a vállán. Nem tűnik türelmetlennek vagy kicsapongónak, még bosszúsnak sem. Kifejezetten kellemes, kiegyensúlyozott látványt nyújt. Figyeli Viktort és Kingát, ahogy elbúcsúznak.
És akkor rájön, hogy túl régóta ácsorog itt, csak úgy, kell neki az alibi. Már megy is, Viktor felé, a síneket bámulja, de őt egyáltalán nem zavarja abban, hogy mellé álljon, féloldalas mosollyal leszólítsa őt.
 - Csinos. - Jegyzi meg szűkszavúan, majd pár pillanat múlva kiegészíti. - Mármint a barátnőd.
Ennél jobban nem is tervez belemászni az egészbe, inkább csak előveszi a cigis dobozát, kinyitja és meglepően üresnek találja. Fáradt sóhajt hallat, 16 évesen még nem olyan egyszerű cigarettához jutni, főleg nem úgy, hogy kijöjjön a zsebpénzéből. Senki nem érti meg igazán.
 - Tudsz adni egy szálat? - Kérdezi végül Viktort, mintha valami beszélgető-kényszere lenne. És pontosan tudja, mennyire gáz ez, de hát nincs mit tenni. Lazán, gondtalanul előre-hátra dülöngél a lábán. Egyik kezével a táskája fülét fogja, a másikkal pedig összegyűri a dobozt és közeli kuka híján csak úgy elhajítja. Kezét zsebre rakja és enyhén felhúzott szemöldökkel várja a választ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=561548#post561548][b]Návay L. Viktor - 2016.01.07. 21:53[/b][/url]

Már hosszú percekkel ezelőtt nincs sehol a vonat, már zakatolását is alig hallani, de még mindig nem mozdulok a pályaudvarról. A síneket bámulom mereven, és azon gondolkodom, hogy ha egyszer elkapom annak a csirkefogónak a nyakát, akkor az égvilágon senki nem beszél le róla, hogy alaposan ellássam a baját. Már ott tartok, hogy a lehetőségeimet mérlegelem, hogyan is akadhatnék a nyomára. Sajnos egyetlen keresztnév ehhez kevés információ, de még az is több a semminél. A gondolatmenetből egy hang billent ki. Váratlan. Ismerős lenne? Kissé zavartan pillantok rá felemelve a fejem, de nem kell megkérnem, hogy ismételje el, mit is mondott, mert éppen nem figyeltem. Ha nem is ismétli meg, de kiegészíti azt, amit az imént közölt, és ez alapján már tisztább lesz a kép. Csinos. Nem hallottam rosszul és nem másnak szólt a kijelentés.  
- Csak volt, de igen, az - állapítom meg én is, amikor már biztos vagyok benne, hogy jól hallottam az első szót is. Csinos, ebben egyetértünk. Mi több, szépnek mondanám. Nem úgy szép, mint például Sári, meglátszik rajta, hogy a munkája az élete és abba öli minden energiáját, ahelyett, hogy néha magára is szánna időt, most pedig még jobban lestrapálja, hogy babát vár, de azért még szép a maga módján. Jó lenne boldognak is látni, attól csak még szebb lenne. Ettől a gondolattól ma már sokadjára feszül meg a vállam és szorul ökölbe a kezem, de egy sóhajjal sikerül elengedni az érzést. Úgysem old meg semmit az, ha morgok ezen az egészen. Inkább a fiúra pillantok, amint cigit keres egy eléggé üresnek tűnő dobozban. Nem lehet még tizennyolc, ahogy elnézem, de nem az én dolgom, mikor kezdi el tönkretenni az egészségét és hogyan. Tizenhét évesen nem voltam sokkal jobb én se, sőt, ha belegondolok, messze rosszabb volt a helyzet, főleg az utolsó iskolai évemben.
- Nem cigizek - vonok vállat, de azért még megnézem a zsebeimet futólag. Nem a saját kabátom, ki tudja, talán akad benne valahol egy szál. Kissé csalódottan állapítom meg, hogy nem találok véletlen sem semmit. Igazából nem is jönne rosszul, iszonyatosan régen gyújtottam rá utoljára.
- Nem korai még egy kicsit egyébként? Nem tisztem erkölcsi beszédet tartani arról, hogy mennyire rossz, és nem is akarok. Én is cigiztem, és igazság szerint most is rágyújtanék egész szívesen, csak úgy nézem, ráérnél még bőven azért a rossz szokások kialakításával. Vagy tévedek? - kérdezem csak a szemem sarkából pillantva felé közben, mégse kihallgatás ez. Csak két idegen vagyunk a pályaudvaron.