[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=330707#post330707][b]Wessinger Lilla - 2014.07.04. 21:14[/b][/url]
Ombozi Zsigmond
Már hetekkel ezelőtt, beköltözése után feladta hirdetését, miszerint házának egy szobája - ahol eddig könyvekkel és kipakolatlan porcelánokkal teli dobozok pihentek -, kiadó. Hirdetésébe természetesen belefoglalta azt is, hogy csak és kizárólag megbízható, állandó munkahellyel rendelkező lakótársat enged be otthonába, aki, ha lehet, hosszútávra rendezkedjen be nála, hiszen mivel ő egyelőre nem dolgozik, jól jön némi plusz bevétel, főként, ha nem változik könyvesbolt látogatásának aránya. Egy nap, nem is olyan sokára felkereste őt egy lány, valamiféle Ombozi Sára, aki azt állította, hogy nagybátyja éppen most keres házat Bogolyfalván, és ha már meglátta ezt a lehetőséget, szívesen megadná a nő címét Zsiga bácsinak, aki biztosan felveszi majd vele a kapcsolatot. Sára nem a levegőbe beszélt, ugyanis napokon belül csúf kis bagoly szállt be nyitott ablakán, hogy egy kacskaringós betűkkel megírt levelet dobjon le a nő íróasztalára. Az érkező levélre hamar válasz született, Lilla gondosan becsomagolta azt, vizet és elemózsiát adott az éjszaka megpihent bagolynak, majd kora hajnalban útnak eresztette. A levélváltásból levelezés lett, Lilla pedig gyorsan arra az elhatározásra jutott, hogy a faluban csaposnak álló világjáróval kiváló lakótársi viszonyt alakíthatnak ki. Egy teljes hét alatt aztán eltüntette az összes porosodó dísztárgyat, összeszedte a papírdobozokat, s kitakarította az üresen álló helyiséget, hogy mire Zsigmond megérkezik, ő és a házikó fogadóképes lehessen. A férfi péntek délutánra ígérte érkezését, amit a nő hol gyermeki izgalommal, hol rémülettel várt. Benne élt a félsz, amiért egy férfival költözik össze, aki ki tudja, talán koszos, mint egy disznó, aki erősebb nála, és lefoghatja őt, hogy aztán bántsa, vagy kirabolja féltve őrzött otthonát - elvéve minden könyvét is, ő pedig hajléktalanná ugyan nem válva, de költözhet vissza Szegedre. Ezekre a gondolataira mindig elhalványodtak ajkai, barnái pedig mereven figyeltek egy-egy kósza pontot, hogy végül elhessegesse rémületét, és arra gondoljon, milyen jó bulikat csaphatnak együtt, mint a könyvdélután egy kellemes tea társaságában, vagy közös nagytakarítás.
Délelőttje még azzal telt, hogy lakását annak legszebb fényében engedje láttatni, elmosogatott, és minden szanaszét heverő könyvét a helyére pakolta, majd némi varázslat segítségével letisztította a bútorokat, kiporszívózta a szőnyegeket, és üde, nyári illatot hintett a nappaliba. A férfi leendő szobája is készen állt, ággyal, szekrénnyel, asztallal, és nő járta nyomokkal együtt. Az ágyán takaró, asztalán tulipán nyiladozott, míg a szoba falain festmények lógtak. Lilla igyekezett otthonos környezetet biztosítani az idegennek, és bár nem ismerte ízlését, reménykedett abban, hogy Zsigmond szeretni fog nála, s vele lakni. Minden tökéletesnek bizonyult, kivéve a nő időérzékét, mely mióta Bogolyfalván él, valahogy nem akar a helyére zökkenni. Vécsey professzor valószínűleg már minden egyes alkalommal számít a tíz perces késésre, ennek ellenére a Wessinger lány folyton-folyvást szabadkozik furcsa természetes miatt. Úgy, mint mindig, most sem készül el időben. Nyakláncának felcsatolásával fáradozik, aminek kapcsa nem akarja az igazságot, Lilla pedig már toporzékol idegességében, hogy leendő lakótársa még visszaszáll a vonatra, ha nem találja őt időben az állomáson. Magassarkú helyett tornacipőbe lép, rövid nadrágot és lenge blúzt húz, majd sebtében kartontáblára írja Zsigmond teljes nevét. Biztosra szeretne menni, és nagyon bízik abban, hogy nem többen fognak odajönni hozzá, ha meglátják rajta, hogy egyáltalán nem tudja, kit is keres pontosan.
- Szia! - köszön vissza szinte már kiáltva, hangja hangosabb és magasabb hangszínen szól, mint általában, jobbjával fel-le kalimpál. - Ne haragudj, nem szoktam késni, illetve mióta itt élek, mindig, mindenhonnan elkésem. Talán az időjárás, vagy a csapvíz miatt. Jaj, köszönöm. De ha meglátod az itteni nőket, akkor azonnal lepukkant, korosodó, majdnem harmincéves könyvmolynak fogsz csupán tekinteni.
Természetesen zavarba jön a kedves köszöntés miatt, orcái kipirosodnak, hangja, mint egy tinié szól. Széles mosollyal néz a nála alig magasabb Zsigmondra, majd a kínos csend elkerülése végett, gyorsan kezet nyújt neki.
- Wessinger Lilla - mondja neki, hevesen megrázva a férfi kezét. - Itt van a házam a közelben, a hetes szám alatt, a csárda pedig a lakósor mellett, a faluban kapott helyet. Én még nem jártam ott, de úgy tudom népszerű, biztosan jól fogod érezni magad ott. Legalábbis, azt hiszem.
Felnéz a férfire, mosolya ha lehet, még feljebb szalad arcán. A táblát nézegeti, csakhogy ne kelljen Zsigmondra néznie, majd fejével a falu irányába bök, és barátságos hangon szólal meg.
- Meg sem kérdeztem, jól utaztál? - kerekednek el barnái, közben elindul oldalán az idegennel. - Mielőtt hazamennénk, szeretnéd megnézni a falut, vagy mutassam először az otthont, hogy lepakolj? Remélem tetszeni fog!
A nő tele van kételyekkel, ami a közös együttélést illeti, hiszen még soha, senkivel sem élt együtt szülein kívül, így ezernyi kérdés cikázik fejében, amire csak sejti, vagy egyáltalán nem akarja tudni a választ.
