36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Tara McNeilly
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 23. 09:25 | Link

Muci


Kicsit furcsán érzem magam, így blézerben, mikor mások pólóban mászkálnak, de mikor még felszálltam arra a vonatra, készültem megfagyni. A víz mellett mindig hűvösebb a levegő, Írország meg hemzseg a tavaktól.
Belegondolva, még most se tartom teljesen normálisnak magam, amiért idejöttem, magyarul alig tudok. Csak az megy, amit Emma ragasztott rám, mert anno szíve ügyének érezte, hogy megbarátkoztasson a világ legnehezebb nyelvével, persze hamar feladtam, mert kiderült, érzékem az nincs hozzá. Annyi magánhangzót... te jó ég.
De legalább azt se értem, a körülöttem lévők, mit találnak olyan viccesnek, nem kell ugyan Scherlocknak lennem ahhoz, hogy tudjam,  a mulatság tárgya szerény személyem lenne, de mivel alig hallom, így nyilvánvaló, hogy érteni, abszolút nem értem, azok miről fecsegnek, nem is veszem magamra.
Inkább a bőröndömet magam után húzva, célzok meg egy padot, ahová ezt követően le is ülök, és kezem közé kaparintva az aktuális kedvenc könyvem, a sorokba mélyedek, legalább is, míg unokanővérem fel nem tűnik. Megbeszéltük, hogy ki jön elém, vagyis... Teresa azt mondta, ő megbeszélte vele.
Én magam kivontam magam a szervezésből. Nem akartam túlzottan idejönni, de a nagynénémnek is igaza van abban, hogy nem lóghatok folyton az ő nyakán. Tudom ám, hogy a "levegőváltozásra van szükséged" szöveg ezt takarja, és hát rajtam ne múljon. Úgyis annyi mindent köszönhetek már neki, hogy a minimum az, hogy visszaadom neki a szabadságát. Feltételezem, ha istápolni akart volna valakit, rég szült volna egy gyereket, ennek ellenére rettentő hálás vagyok, amiért nem kellett a házunk maradványainak a közelébe mennem.
Hiába fogadtam meg kismilliószor, hogy nem gondolok erre, az agyamba megint bekúszik a mozdulatsor, mikor lekerül az a fekete zsák és... megrázom a fejem, és próbálok a betűkre koncentrálni. Nem megy, nem tudok máshogy emlékezni rájuk, pedig anyu mosolya lenyűgöző volt, apunak meg a szemei ejtették rabul anyát... nem is egyszer, állítólag azokat örököltem én is.
Bármennyire is szeretem Brontet, most ő se képes feldobni a hangulatom, pedig, ha Emma megjelenik, nem kéne olyan képet vágnom, mint akinek az imént húzták a fogát, ugye? Persze tudom, hogy ő is tisztában van a fejleményekkel, sőt... állítólag a temetésen is volt. Na, azt én nem tudhatom, abból a napból, csak pár kósza pillanat maradt meg emlékként, talán jobb is így.
Elteszem a könyvet, és már csak ülök, és nézem azt, amit a Vasútállomás falai látni engednek, ezzel is elütve a várakozással teli időt.
Hozzászólásai ebben a témában
Emma McNeilly
INAKTÍV


zsiráfmami ¤ emmus
offline
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15051
Írta: 2014. június 23. 17:05 | Link

Tara drága
-Öltözék.-


- Véda! Véda!... – Szólongatta ugyan, de sehol nem találta a navine felé menet, pedig a kinti irodájánál is járt, azonban érezte, hogy a percek egyre gyorsabban pörögnek. Védának említette, hogy rokona érkezik, illetve arról is tud, hogy a közelmúltban egy napra elment a kastélyból temetés ügyben, de még nem tudott leülni vele, hogy beszéljenek róla. Leginkább azért, mert nem is tudna róla. Szörnyű volt értesülni is nagybátyja és felesége haláláról, de nem a hír csapta igazán arcul, sokkal inkább a tény, hogy mi lesz az unokahúgával. Nagyon is a szívén viselte minden családtagja sorsát világ életében, akkor is, ha mióta ide került ritkábban járt haza, vagy csak levélben érintkezett, akkor is főleg a szüleivel, na meg Tarával.
- Ó, Lilla, a vezetői iroda felé mész? Ezt beadnád Védának? Késésben vagyok! Ne haragudj, hogy rád sózom…
Azzal a friss prefektusuk kezébe nyomott két jegyzethalmot, majd megsimította a szőke vállát. Ezután megszaporázta lépteit ki a klubhelyiségből, hogy minél előbb elhagyja azt, majd a szárnyat, végül pedig a kastélyt. Egyik kezében ott pihent egy naplócska is, aminek oka volt, de hova is rohan így órák után ennyire?
A helyzet az, hogy Tara nagynénje nemrégiben felvette vele a kapcsolatot, igaz nem ismerik egymást túlságosan – hisz csak párszor találkoztak -, de a családból az egyetlen számításba jövő személy, akinél reményt láttak arra, hogy az immáron árván maradt lányt összeszedje, az Emma volt. Egyelőre még a navinés helyettes se tudta teljesen feldolgozni a dolgot, nem meglepő módon bőgte végig édesanyja és édesapja mellett a temetést, majd a haza vezető utat is, de, azóta magát már összeszedte, és attól egy picit jobb kedve is lett, hogy elkezdte unokahúga jövetelét szervezni. Rengeteg kérdés cikázott a fejében azzal kapcsolatban, vajon mi lesz ebből. Képes lesz-e megfelelően támogatni? Boldogulni fog-e a nyelvvel Tara? Meg úgy egyáltalán mennyire ért ő ehhez a gyámkodáshoz? Mármint gyakorlatilag már nagykorú ő, de ettől függetlenül még Emma gondjaira bízzák. Dolgozik is benne az ösztön, hogy vigyázzon rá, ebből, fakad, hogy a késés miatt is már leszidná magát, helyette a térig futólépésre vált, majd a szökőkútnál megáll, hogy kifújja magát. Már hallotta, hogy a vonat megérkezett, így felegyenesedés után elindult, hogy megkeresse Tarát. Izgult? Nagyon is. Várta az érkezését, örül neki, de nem tud most nagyokat mosolyogni, így egy pici bujkál csak szája sarkában. Tart tőle, hogy unokahúgából se tudja előcsalni majd a boldogságot, de nem is hibáztatná érte.
Némi bolyongás után figyel fel a nézelődő lányra, akit egyből felismer. Táskájába csúsztatja egyelőre a naplót, amit majd neki szán, majd odalépked elé, hogy rámosolyogva simogassa meg az arcát, aztán pedig át is öleli.
- Szia, ne haragudj, feltartottak. Mesélj, milyen utad volt?
Kezdett is bele, bár elég vontatottra sikerült, hisz anyanyelvükön beszélt, amit nem használ itt sűrűn. Tarának könnyebb, hogy legalább van valaki, akivel így is szót ért. Azaz nagyon reméli, hogy ezzel azért oldja majd kicsit. Tudja milyen a kettejük kapcsolata, így nem aggódik azon, hogy ne örülnének viszont egymásnak, de az, hogy ide kellett jönnie… Nem tudja, mit hoz ki belőle.
- Annyira sajnálom… - Igen azt is, ami történt, de azt is sajnálja, hogy nem maradt ott támogatni, vagy nem volt otthon, Írországban akkor, amikor kellett volna.
Hozzászólásai ebben a témában
Tara McNeilly
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 24. 19:07 | Link

Muci


Nem mondhatni, hogy kikészít a várakozás. Mindig is türelmes ember voltam, azt meg főleg megértem, hogy Emmának a pozíciója miatt nem sok ideje van. Ezért is féltem idejönni, nem akarom hátráltatni azzal, hogy problémaként borulok a nyakába, hisz... igazából fogalmam sincs, Teresa honnan vette, hogy én készen állok már arra, hogy emberek közé menjek. Nem, nem állok, és sejtem, kicsit közelebbről se ártott volna megismerkedni a nyelvvel, de ezek az "apróságok", gondolom, csak az én fejemben fordulnak meg.
Bár haszna is van annak, hogy alig értem a magyart, így legalább tényleg lövésem sincs, mit kifogásolnak rajtam. Amúgy, ha érteném, biztos, hogy kényelmetlenül érezném magam, kicsit már most is a tudattól, hogy engem néznek.
Sose voltam figyelemhajhász, tök jól elvoltam a sarokban, és néztem végig premier plánból mindent.
A baleset óta meg kerültem mindent, ami nyilvános, ahogy csak tudtam. Nem akartam, hogy lássák rajtam, mennyire fáj, még most se tudok teljesen uralkodni magamon, de lényegesen javult az ábrázatom. Legalább is Teresa szerint, én semmit nem vettem észre, a tátongó üresség még mindig itt kong, és még mindig kegyetlenül fáj, aludni meg még most se merek.
És még Emma is feltűnik, engem meg átjár az öröm, mert bár tényleg nem volt bajom a várakozással, nagyon régen láttam már az unokanővérem. Vagyis... rég láttam úgy, hogy nem voltam egy két lábon járó roncs.
Szorosan ölelem vissza, nem törődve azzal, hogy akár szét is szorongtathatom, mert tudom, hogy ő sem olyan gyenge, mint amilyennek látszik, vagy legalább is bízom benne, hogy nem sokat vesztett el magából.
- Semmi gond, elvoltam - vállat vonok, majd összeszűkült szemekkel tekintek a szőkeségre.
- Nem mostanában beszéltél így, igaz? - teszem fel a kérdést, hiába tudom rá a választ. Persze nem tudom nem figyelmen kívül hagyni, hogy bizony kicsit talán kopott, de nem vethetem, és nem is akarom Emma szemére vetni, itt nekem fog meggyűlni a bajom a beszéddel, és nem csak a nyelvi korlátok miatt.
- Nem kell sajnálnod semmit... én sajnálom, hogy nagynéném a nyakadba aggatott - szerényen szegem le a fejem, mert biztos vagyok benne, hogy Teresa ezt nem gondolta át, legalább is, Emmára nem gondolt, csak azzal volt tisztában, hogy unokanővérem úgyse tudna nemet mondani neki.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér