A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=814674#post814674][b]Kiss-Herczeg Domonkos - 2020.07.28. 22:25[/b][/url]

A szemerkélő eső kopog az ereszen, elnyomva a bemondó hangját. Az ég fehér takaróba vonta a világot, azzal fenyegetve, hogy soha többé nem enged újra utat a napsugaraknak meleg fényének. A vízfüggöny szürkére festi a vonatok sorát, az épület masszív falait és Domonkos színtelen alakját. A magányosan ásítozó állomáson ő az egyetlen utas. Utaskezdemény.
Az esőtől védve, az egyik épület előtti padon ül, a kapucni alól nem látszik más, csak pár kósza szőke tincs. Ruhája nedves, mintha csak nemrég érkezett volna, a felsőjén csillog pár csepp, mint apró gyémántok, amiknek még nem sikerült eggyé válnia a szövettel. Ujjai között cigaretta, füstje csigavonalban nyújtózkodik az ég felé. Azt, hogy hanyadik szál nyújtózik az ujjai között, már nem tudná megmondani.
Balja a padon pihen, ujjai néha megindulnak, hogy egy néma dallamot játszanak le a láthatatlan billentyűkön, majd hirtelen válnak mozdulatlanná, mintha csak akkor eszmélne rá, hogy mit is művel. Mielőtt kihúzták volna a talajt a lába alól, a zene olyan volt számára, mint a lélegzetvétel. Nehéz a megszokott elhagyása, de még nehezebb annak folytatása. Most mégis itt van...
Tekintete a pad lábánál heverő vékony hátizsákra siklik, majd ismét a vízfátyolba bámul. Figyeli a peron eső áztatta szegletét, a vonatok útját. Indulnia kéne, de még nem született meg a tényleges elhatározás. A kastélyból jószerivel menekülve távozott, szűkek voltak már a falak, a levegő terhes és büdös a hazug együttérzésektől. Senkinek se szólt, Zsombi kérdésére is csak annyi válasz jutott, hogy "el". És most itt van. Itt, az esőfüggönnyel határolt állomáson, egyedül. Pontosan ott van, ahol most lennie kell. Teó értené, ha senki más is, ő értené. Megértené.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=819186#post819186][b]Farkasházy Teodor - 2020.10.11. 18:33[/b][/url]

Szeret utazni. Az utazás valahol a változás szinonimája számára és ahelyett, hogy hoppanálna, vagy kandallón keresztül járkálna, inkább felül a vonatra és utazik pár órát. Erre persze most szüksége is van, hiszen a budanekeresdi lakását eladta, ám néhány holmija még ott van, amiket el kell hoznia. Öccsének szólt is, hogy a mai napon nem nagyon találkoznak majd, mert a "maradékot" elhozza és nem biztos benne, hogy összefutnak emberi időben.
Az állomásra sétálva hagyja, hogy kigombolt kabátjával játsszon az őszi szél, mely most még épp nem csípős és csontig hatoló, hanem kellemesen simogató. Szereti ezt az évszakot még annak ellenére is, hogy sokakat depresszióba és fáradtságba taszít, vagy épp lehangol a folyamatosan sötét és esős évszak. Szereti a színeit, ahogy a fák lassanként először csak átöltöznek, majd le is vetik ruhájukat november végére. Nincs is jobb dolog, mint az eső kopogására elaludni, vagy egy forró teával kémlelni az utcán járó-kelő embereket: jönnek és mennek, némelyek esernyőt tartanak, mások kapucniban próbálnak szárazak maradni és persze vannak, akik elfelejtenek bármit is magukkal vinni. Megáznak, futnak, valami fedett helyet keresnek, vagy egyszerűen csak sietős léptekkel igyekeznek eljutni a céljukhoz. És akkor ott van ő, aki szívesen visz esernyőt, de ha teheti, akkor anélkül, hagyva, hogy az égi áldás mossa arcát, sétálgat, akár mindenféle konkrét cél nélkül is.
Az állomásra érve valamennyire fel kell ocsúdnia abból a transzból, melybe gondolatai ejtették, hogy a jegyárusító ablak felé kanyarodjon és megvegye az utazáshoz szükséges papírokat. Az üveghez lépve meglepődve ismeri fel a mögötte ülő nőt, ám arcán nem látszik a sokk, csupán tekintete tükrözi, hogy igencsak váratlan egy találkozás ez a mai. - Asztrid kisasszony, nem gondoltam volna, hogy épp itt találkozunk majd - háta mögé pillant, hogy felmérje, mekkora sor fogja hamarosan erőszakkal eltávolítani, ha bájcsevejbe kezd, de egyelőre senki sem várakozik mögötte, így ugyanazzal a lazasággal és nyugodtsággal fordul vissza, hogy egy kedves görbe íveljen arcára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=820808#post820808][b]Palotás Panna - 2020.11.05. 13:13[/b][/url]

Táptáráp-táptáráp mindjárt megérkezünk! Annyira várom már, hogy megnyunyózzam az én kis tesókámat! Sokáig tartott mire rávettem anyuékat, hogy nekem TÉNYLEG kollégiumba kell mennem, és egészen véletlenül pont Bogolyfalvára. Nem, nem azért, mert ott van Polli! Hanem, mert nagyon jó előkészítő és után milyen jó lesz bekerülni az iskolába úgy, hogy már ismerem a környéket. Valamiért ezt nem nagyon akarták elhinni, de a sokadik kiscicaszem és/vagy hiszti után csak belementek ebben is. Lám-lám, ilyen drágák az én őseim.
- Nyughass már, Áron! - mondom a kis puffskeinnek, aki amúgy csak nagy szemekkel mered rám. De mivel én izgek-mozgok a kabinban, úgy tűnhet, mintha a kis állatkám csinálná. - Mikor érünk már oda? - kérdezem a mellettem ülő megszeppent kisfiútól, akinek úgy néz ki, hogy nem vagyok szimpatikus annyira. Legalábbis alig-alig válaszolt a kérdéseimre, amiket feltettem neki és most is csak félve vállat von. - Áh, veled se megyek sokra, Gellért - fintorgok egy kicsit és lassan csúszni kezdek lefelé az ülésről. Már a hátam közepe éri az ülés szélt és csak a fejem van fenn teljesen. hihetetlen mértékben unatkozom. Közben azért valahogy felügyeskedem Áront, hogy ne essen le, én pedig lecsusszanok végül a padlóra. - Áááá, uncsi - pattanok fel, majd már azt nézem, hogy Gellért fején kívül, mire tudnék felmászni, amikor is lassítani kezd a vonat!
- Juhiiii, megjöttünk! - lelkendezek és máris lerángatom a bőröndöm az emeleti tartóról. Felpattintoma zárat és elkezdem belehányni a dolgokat, amiket az út során elővettem. Szóval sok csokipapír, néhány ruha, amivel bebmutatót tartottam Gellérnek, játékfigurák, néhány ilyen-olyan könyv. Erősen beszuszakolok mindent és vadul nyomom le, hogy ne buggyanjon ki semmi sem az oldalán.
- Gellért, gyere már és kapcsolt be ahol kell. Légyszi - mézes mázos mosolyt engedek meg, amire ő egy nagy sóhajjal ugyan, de feláll és segít elzárni a cuccaim. - Köszi! Irtó jó fej vagy, de most megyek, majd talizunk! - vigyorgok rá, és elindulok, magam mögött húzva a cuccom, hogy elsőként szállhassak le a vonatról. Mivel még mindig nem értünk oda, ez simán megy, a többiek még csak pakolásznak, készülődnek. Megnézem magam az üvegben, megigazítom a kócos hajam, amennyire tudom, de a végén egy legyintéssel hagyom a fenébe. Polka így is meg fog ismerni! Végül csak megállunk, én pedig szinte leugrok a peronra. Azonnal kutatni kezdem az én édes tesómat, miközben megindulok a kijárat tábla irányába. Csak nem mögöttem lesz! Ééééés nem! Meglátom őt, ahogy a hajába kap a szél, én pedig mindent eldobva rohanni kezdek felé. Ami csak azért baj, mert ugye közben mindenki leszáll, és szlalomoznom kell meg sűrűn "bocsi-bocsi"-znom. El is taknyolok hirtelen, de már fel is pattanok és a dühösen utánam kiabűló férfire ügyet sem vetek, akiben fennakadtam az imént. Már csak pár méter és moooost a karjaimba zárom fülig érő mosollyal a tesóm!
- Polka, Polka, Polka Polllllllkaaaaa - szorítom lyan erősen, amennyire csak tudom. Persze aztán gyorsan észbe kapok és elengedem, nehogy valami gondja legyen a szeretetcunamimmal. Alig bírom türtőztetni magam és végre, itt vagyok!!!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=826774#post826774][b]Weiss Arion Ruben - 2021.02.25. 17:23[/b][/url]

Az állomástól nem messze áll meg és nyomja el a cigarettáját a kuka szélén, majd bele is pöcköli. Ráérősen nyújtózik egyet, mint aki éppen most kelt volna ki az ágyból egy kiadós alvás után, nem pedig pár perce hoppanált vissza a városkába egy kiadós megbeszélés után. Úgy az egész nap elment, délelőtt Alfreddel ivott egy kávét, mutogatta meg a mindjárt nyitásra álló bár utolsó simításait, az ebédet egyedül fogyasztotta el egy pesti étteremben, majd ment tovább, hogy egy másik élek más ügyes intézze. Mintha majdnem elhinné, hogy ő csak egy sikerre törő, arra vágyó üzletember lenne, akinek sosem kell a sötétben a szörnynek lennie. Nem lehet mindig mulatni, bár érzi, hogy mostanság kicsit többet tette, mint illik tőle és bár nem a fáradtság, jobban inkább az alkoholtolerancia hiánya sikít fel benne olykor-olykor. Mindenkinek kell gyengepont, ez az egyik, óvatosan bánik vele, de egy idő után nem érzi, csak amint mozdul, indulna haza, máshova, hogy lábai már nem engedelmesek. De most nem, a kávé utóíze ül meg ízlelőbimbóin csupán, amelyet indulás előtt kortyolt, és most hazatért lazítani. Már ha a „családi fészek” azt jelenti. Szerencsére, mostanság nem húzza ki a gyufát, bár Nairobit minden nap nyúzni tudná, egy jó éles késsel, ha beindul, ez azonban, akárhogy is nézve, a normális. Éppen elindul, amikor ismerős alakra esik kutató tekintete. Széles vigyorral indul meg utána, mert bár az arcot nem látja, ismerős maga a látvány, mintha mi se lenne természetesebb, hosszú, elnyújtott lépéseivel éri be őt, és kapja el a derekánál, hogy egy pillanat alatt pördítse maga felé, mellé.
- Hát már azt hittem so… - akad meg a szó, amint végül az arcot is meglátja. – Te nem Timi vagy – jelenti ki, de még mindig derekánál tartja a nőt. Ha jobban megnézi, nem is baj, hogy nem az, egy elismerő hümmögéssel figyeli őt, mert hát, ha Timi lenne, akkor könnyebb lenne tovább folytatnia. – Hellóka – elengedi a derekát, amit már így is kínosan hosszú ideig tartott. Hát na. Nem is ő lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828002#post828002][b]Pataki-Molnár Csenge - 2021.03.22. 19:25[/b][/url]

Azt a félresikerült téli napot követően, ha csak tehette, kerülte barátnőjét. Hol feltűnőbben, hol kevésbé, de igencsak sikeresen. Mivel nem voltak közös óráik, Csenge megtehette, hogy az évfolyamtársaival töltötte az időt és teljesen valódinak tűnő kifogásokkal szúrhatta ki Lili szemét. "Vizsgákra tanulunk." "Bájitaltanra kell megírni egy három pergamen hosszú értekezést." És ha ezek nem lettek volna elegek, még mindig hivatkozhatott az akrobatikára, a versenyekre, a szüleire.
A tanév végén nem a vonattal ment haza, megkérte apját, hogy jöjjön érte a faluba, a férfi pedig örült, hogy a lánya vele akarja tölteni az idejét, nem igazán kérdezősködött a miértek után.
Most azonban nem tudott mire hivatkozni, a tanév kezdetén senki nem vitte volna el csak úgy a faluba, ha a vonat amúgy is oda megy. A szülőknek sokkal egyszerűbb felrakni rá a gyereket, majd integetni ahogy a jármű lassan a távolba vesz, és ez alól Csenge szülei sem kivételek.
Igyekszik meglapulni, egészen a vonat hátuljáig megy, és a legutolsó kocsiban foglal helyet. Egyelőre egyedül van, de sejti, hogy ez nem fog végig így maradni. Az állomáson nem látta Lilit, de ez nem jelenti azt, hogy barátnője nincs is itt. Hirtelen felpattan, rájön, hogy hibázott. Emberek közé kell mennie! Az évfolyamtársai között sokkal jobban el tudna rejtőzni. De már késő. Lassan nyílik az ajtó, Csenge pedig félve pislog a belépőre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828241#post828241][b]Andrássy Borbála - 2021.03.29. 20:50[/b][/url]

A helyzet úgy áll, hogy hiába költöztek a szüleim Bogolyfalvára, ott is a legimpozánsabb házba, a leglátványosabb helyre, a legelőkelőbb utcába, mert hát mégiscsak egy Andrássy-házról van szó, valahogy mégis úgy alakult - úgy alakítottam -, hogy az iskolába nem a faluból, hanem Budanekeresdről érkezem az új tanévre. Jó, ha az embernek vannak rokonai, akiket feltétlenül meg kell látogatnia még mielőtt megkezdődik a következő éves hajtás.
Az olyan kérdésekre, mint, hogy van-e már udvarlójelöltem, azt feleltem, nagyon finom a sütemény, vagy éppen kértem még egy kis teát, de még ez is jobb volt, mint otthon az édesanyám szigorú pillantásától kísérve minden mozdulatomat. Ha az ember első gyereke, túl azon, hogy nem is a sajátja, hozzámegy egy "vademberhez", a második, az első szülött fiú vérfarkassá lesz, és a tetejében még meleg is, akkor már csak a harmadikban bízhat. Csakhogy, a bökkenő, hogy a harmadik egy kígyó, egy olyan átokkal sújtott most még lány, aztán már csak lény, aki egy nap örökre a nyálkás test fogságában ragad. Szóval anyám mindenképpen meg van áldva velünk, mégis, úgy vélem, hogy a külön töltött napok jót tesznek majd nekünk. A vonat még éppen időben fog beérni ahhoz, hogy hazasétáljak, átöltözzek, és felérjek a kezdésre. Mások a két időpont között rendezkednek be a következő időszakra, nekem legalább ezzel nincs gondom, ugyanis a saját ágyamban hajthatom álomra a fejem. Így most nincs nálam más, csak egy kis bőrönd, amivel szoktam utazni, meg az oldaltáskám, amiben a legszükségesebbek vannak, egy kis rágcsa, innivaló és egy jó könyv.
- Szabad?
Pillantok a már bent ülő srácra, és, amikor igen jelzést ad, belépek. Nem az ablakhoz ülök, hátha oda más szeretne, lassan indul a vonat, sokan még a peronon búcsúzkodnak, vagy éppen most készülnek felszállni. Biztos vagyok benne, hogy nem ketten leszünk csak itt, de amíg várakozunk, iszok egy kortyot és kiveszem a könyvem.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=829210#post829210][b]Bánffy-Vass Petronella - 2021.04.07. 15:56[/b][/url]

– Bogolyfalva vasútállomás! – hallom az idősödő vasutas reszelős hangját, amint elérjük a várost. Mintha most lennék itt először csodálkozom rá, hogy mennyien is vannak itt. De Őt, akit szeretnék még nem látom. Gyermekin húzom el balra, majd jobbra szájamat, és figyelmesen végig mérem a várakozó tömeget. De még mindig semmi. Írtam reggel Beliánnak, hogyha esetleg Bogolyfalván tartózkodik, akkor jöttömre kelet felől számítson, és borzasztóan remélem, hogy valóban meg is fog jelenni. A felépülése alatt végig mellette voltam, aztán jöttek a dolgozatok, beadandók, vizsgák… aztán apám és a családi kötelesség, ami miatt oly’ hirtelen kellett távoznom innen. Utána pedig már nem volt pofám – hetekkel később – irkálni az itt felejtett barátoknak, hogy „ne haragudj, hogy csak úgy leléptem”. Nehéz időszak volt ez. Mindenkinek. Ám mások életébe nem láttam Angliából, ahogyan ők sem kísérhették figyelemmel a Bánffy család összeomlását. Csúnya biznisz a fekete biznisz, és ha egyszer belekerülsz, akkor onnan nagyon nehéz kimászni. Ezért is bujkál most apám valahol – remélhetőleg nagyon messze. Vagy éppen nagyon közül. Ki tudja, hogy melyik lenne a legjobb megoldás… a rosszul sikerült üzlet miatt engem és anyámat is figyelték, ezért sem jöhettem vissza a városba és az iskolába. Mert nem csak a rend éber őrei figyeltek bennünket. De nem ám. Akikkel a nem kedvező biznisz köttetett. Akik hoppon maradtak apám marhaságai miatt. Ők mind a nyomunkban voltak. De mostanra úgy néz ki, hogy vége és senkit nem fogok veszélybe sodorni. Ezen gondolatokkal szedem össze a cókmókjaimat, és kecses lépteimmel sétálok a vagon ajtajáig, hogy onnan bátortalanul lehuppanva nézzek szét a tömegben. Vörös hajkoronám sörényként lebeg a szélben, ahogyan ide-oda kapom fejemet; Beliánt keresve. Egy idő után karjaimat megadottan engedem magam mellé, hogy szomorkásan vegyem tudomásul, amire számíthattam volna; nem jön el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=833496#post833496][b]Kiss-Herczeg Domonkos - 2021.07.01. 09:29[/b][/url]

A nap izzó melege simogatja arcát és néhol szabadon hagyott, fakó bőrét, csillogó cseppeket idézve elő rajta. Hátát húzza  a megpakolt táska, súlya alatt minden lépés egyre nehezebbnek tűnik. Göndör tincsei a homlokához tapadnak, ajkai kissé elnyílva kapkodnak levegő után, de mégsem tágít. Vissza se néz, holott a kastély tornyai még kivehetők a távolban, mik csalogatón, hűs árnyékot ígérve követik útját, mintha ettől meggondolná magát.
Órán kéne ülnie, talán épp Asztronómián, az egyetlenen, amiben kitűnik diáktársai közül. Talán ez az egy, amiért fáj a szíve, mert a Rúnatanért és az Átváltoztatástanért ez nem mondható el. Korán kelt és helyettük a holmiját rendszerezte, hogy csakis a legfontosabbak találjanak helyet a táskájában. Ruháinak egy részét gondosan összehajtva pakolta a vászon aljába, hogy erre rétegezze az egyéb darabokat, hogy az utolsó simítások közepette, fanyar mosollyal nyugtázza a személyes darabok hiányát. Sosem volt szentimentális, nem gyűjtötte az emlékeket őrző relikviákat, doboza sem volt telis tele fényképekkel. Kevés dolgot tartott meg és a legféltettebb se volt már az ő tulajdona. Az egyetlen, ami Teótól maradt, már Kisvirágot illette. Jobb helyen volt ott, mint nála valaha. Egyedül a fekete füzet kapott helyet a táskában, hogy emlékezhessen a lányra, a még viszonylagos boldogságban töltött közös napokra. Bár sosem tudná elfelejteni a mosolyát, a könnyektől fátyolos tekintetet, a mindig más és más színben pompázó tincseket… Mégis mi értelme az emlékeknek, ha csak fájdalmat képesek okozni?
A szobát rendbe szedve hagyta maga mögött, mintha sosem lakta volna senki az ő részét. Nyomait könnyedén tüntette el, önmaga emlékévé válva percek alatt. Vajon Zsombinak feltűnik majd a hiánya? Belépve észreveszi a különbséget? Inkább nem akarta tudni a választ.
Három cigarettacsikk jelzi útját az ösvényen át a vasútállomásig. Nem néz hátra, nem inog meg a döntésével kapcsolatban, hisz tudja, hogy nem fog hiányozni senkinek. Csak könnyebb lesz a többiek élete is nélküle. A bent rekedt füstöt kifújva sétál be és léptei a peron széléig viszik. Nem néz senkire, feketéi maga elé merednek. Ujjai meg-megremegnek az állomás zajaitól, amik bántják érzékeny fülét. A hangosbemondó recsegése, a várakozók fülsértő nevetése és a vonatok nyikorgó ricsaja… Csak csendet akar, ordító csendet, ahol végre maga lehet. Csak ő, a tettetett törődés és a hamos figyelem nélkül. Csak ő, ahol már nem érheti az érzelmek fájdalma, ahol nem ismer senkit és őt se ismerik. Talán máshol tudná jobban csinálni...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=834445#post834445][b]Éjféli Veréna - 2021.07.17. 10:56[/b][/url]

A vonat monoton zakatolása és rázkódása megnyugtat. Kékjeim lassan elnehezülnek, fejem az ablaknak támasztom, ujjaim ráfonódnak táskámra. Elnyom az utazás zaja. Hazafelé tartok. Az ELME falai közt jártam. Beszéltem a Doktornővel. Elmeséltem mindent, őszintén. Meséltem a megtalált családomról, hogy nem kellettem nekik most sem, és a tervemről, hogy mágiámmal védem meg őket. Alakítok magamon, hogy ne ismerhessenek rá a köztem és köztük lévő vérségi kapcsolatra. Elmondtam mi történt velem, amikor Gábriel váratlanul hazaért és elejtettem a tányérját. Beszámoltam a köztünk lévő kapcsolattól előjött érzéseimről és félelmeimről. Mindenről. Egészen addig, hogy elmenekültem előle és a gyermekei elől. Annak is lassan már két hete. Esküvőkre főztünk, elteltek a napok. De a gyomrom azóta sem jött helyre. Reggelente és van, hogy napközben is elfog az émelygés. A teától pedig, amit mindig is szerettem, egyenes az utam a mosdó felé. Háromból, háromszor hánytam tőle. Szóval most már csak vizet merek inni. Nem tudom mi lehet velem. Azt hiszem, ha nem múlik el, ideje lesz elmennem a rendelőbe egy kivizsgálásra. Lehet fekélyem van, vagy valami hasonló. Azt meg minél hamarabb jó elkezdeni kezelni. Nem lenne amúgy csoda. Amennyi ideget megettem az évek alatt, az a csoda, hogy csak most jött ki rajtam bármi. Elaludtam. A fejem lejebb csúszott az üvegen, a szám elnyílt és a nyakam egy érdekes szögben hajlik meg a felvett póztól. A vonat halad. Sínjén gyors iramban falja a kilométereket. Elsuhan a táj mellett. Nem mintha számítana. Úgysem figyelem. Régen nem mertem még elszunnyadni sem az utazásaim során. Mindig úgy ültem az ajtó mellett, mint nyúl a bokorban. Ugrásra készen. Minden megváltozott. Semmi sem olyan, mint akkor volt. Ehhez kell hozzászoknom. Megértenem, hogy bíznom kell másokban. Hinni benne, hogy akik megkedveltek, azok magamért tették. Gábriel is azért akarta, hogy megismerjem a családját, mert több vagyok számára egy bérelt szakácsnál és főleg egy egy éjszakás kalandnál. Legyek mellette önmagam. Ha pedig megint futhatnékom támad, mondjam el neki miért akarok menekülni. Nem a múltam határoz meg engem, de az életem része. Felesleges titkolnom. El fog jönni a megfelelő alkalom, hogy elmondjam. Pár dolgot már így is tud és biztosan rá is jött sokra, mert bár egész más, mint Károly, ő is nagyon intelligens. Álmodom. Nem vérről és halálról. Egy rétről, vízről, egy házról. Idegen helyek, de nem félelmetesek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=838700#post838700][b]Reményi Emma - 2021.10.30. 22:12[/b][/url]

Különös nap a mai, nehezen fogalmazom meg az érzéseimet vele kapcsolatban. Azt hiszem, azzal a nappal is nehezen fogalmaztam meg, amikor először találkoztunk, azóta se megy igazán. Nem tudom, hogy miért nem. Egy dolog van, amiben határozottan biztos vagyok, hogy William egyike azoknak az embereknek, akiket én sosem hagynék hátra, mintha a fiam volna, de mégsem. Nem akarom, hogy akár ő, akár én, akár a világ pótlékként tekintsen rá, hiszen volt egy fiam, van is, ám a távolság kettőnk között oly nagy, a sértettség, a megbántottság oly mély, hogy azon már semmi sem segíthet. A világ a mi esetünkben ketté oszlik, van, aki szerint én hagytam el őt, míg mások szerint ő a hálátlan. Igazi oldal nem létezik, mint mindenben, ebben is középen keresendő a megoldás. Nem segít, rágódhatunk rajta bármennyit is, de ennyi év távlatából már nem éri meg. Én sem teszem, aki hatalmas, okkersárga sálam magam köré tekerve tekintek a távolba, várva, hogy a vonat megjelenjen a távolban.
- Csak nyugalom. - suttogva, játékosan fegyelmezem hevesen dobbanó szívemet. Hideg van, tagadhatatlan, de élénkítő hideg. Jóleső hideg. Most nem akarom, hogy más legyen, pedig sokszor melegebbé teszem az időt, de most mindent úgy akarok megélni, ahogy valóban van, még akkor is, ha ez némiképp kellemetlenebb is, mint lennie kellene. Vannak pillanatok, csodás emlékek, melyeknek eredetiben kell megmaradniuk, ahol minden apró részlet fontos, a hideg pedig, mely megtelepedett a falun, épp ennyire velejárója ennek. Hangos, erős hang, ajkaim széles mosolyba ívelődnek, ahogy a fekete mozdony a kanyart követően felbukkan, itt van hát, végre tényleg. Hosszú bézs kabátom zsebeibe mélyesztett kézzel, rákoncentrálok az ajtók ablakmagasságára, hátha meglátom őt, de persze vagy még a túl gyorsan elsuhanok egyikében állt, vagy hátrébb, a peron vége felé található. Nem tudom, hogy melyik lehet, így mind a két irányba pillantok, és reménykedek, hogy hamarosan felbukkan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=839860#post839860][b]Auguste Gilberte Froment - 2021.12.06. 22:13[/b][/url]

Megmondhatatlan, mikor vehették észre egymást, sőt még az is, hogy mikor szedelődzködtek fel ugyanabba az irányba. Elveszve, megbújva a téli szünetre hazaigyekvők foghíjas menetében anélkül baktatnak az állomás felé, hogy a másik közelsége kifejezetten zavaró tényezőként jelentkezne. Persze, a "közelség" jelen esetben akár méterekre is duzzad, amikor átvág köztük egy visszafelé igyekvő mágiavontatta szánkó, és lépteik nem is igazodnak egymáshoz - Auguste legalábbis biztosan nem azért megy lassabban, majd gyorsabban, hogy ne veszítse a másikat szem elől, csupán a kövek hóborítottsága készteti itt-ott tempóváltásra. Nem sietős neki. Ahogy mellette elszalad egy fiatalabb lánycsapat, és csivitelésükből érthetően kihallja az ünnepek után sóvárgó, meleg dallamot, csak még disszonánsabban fonódik köré a sálja felett gomolygó mély, lemondó sóhaj. Nincs kedve hazamenni, no, bárki ránéz, egyértelmű az egyenlet. Vastag szövetkabátját szorosabbra húzva lép fel a váróteremhez, és az érkezéseket jelző tábla utáni kutatásban meg is feledkezik arról, hogy idáig tessék-lássék módon ugyan, de szemmel tartotta testvérét.
Késés.
Valószínűleg nem sokaknak húzódik félmosoly az arcra ennek olvastán, és igaz ami igaz, Auguste öröme is csak addig tart amíg rájön, ez bizony csak elodázza az indulást, de meg nem menti a szünidő magányától - hovatovább, még fagyoskodhat is a váróban. Csizmája tompa koppanásokkal szeli át a termet, bőröndjét egy pad szélének támasztja mielőtt helyet foglal, egészen a szélére húzódva. Mellette egy zajosabb társaság, de mivel úgy néz ki, szinte csak az ő vonata akadt el, úgy sejti, ők pillanatokon belül odébbállnak majd. Engedi, hogy fekete fülvédője alól néhány tincs előrehulljon, kezeit zsebének mélyére mélyeszti, fejét pedig hátravetve bámul a pályaudvari váróterem mennyezetére. Vajon mi lesz a vacsora? Igyekszik semleges irányba terelni gondolatait. Elfáradt ebben a félévben (is), mégis szívesebben maradna, itt ugyanis sokkal nagyobb szabadságot élvezhet, mint otthon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=842686#post842686][b]Reiner Kende - 2022.01.24. 21:09[/b][/url]

Éppen lett volna dolga, de a dolog elúszni látszik. Szóvicc.
Az van, hogy lezsírozta Tányával, hogy elcserélje valakivel az esti járőrözését, ahova frankón beosztották, miközben edzése van Pesten. Eltepert, - mert a nő egy mákos guba és hamar elintézte neki ezt a kört - így ráadásul késés nélkül esett be az uszodába, ahol az edzője már egy másik félvér versenyzővel üvöltötte ki még a nem létező lelkét is. A hely visszhangzott, a lelátókon unatkozó úszók legtöbbje a műsorra meresztette tekintetét. A kivétel mellé csapódott a navinés is. Lekapta a melegítőt, rutinosan felkészült és ráállt a rajtkőre, hogy akkor elkezdje edző nélkül, laza ráhangolódással, mert előre tudta, hogy Marci rajta vezeti majd le a fene nagy jókedvét. Kitartó rage volt a csavóban: soha máskor nem engedte el, időnél hamarabb, Reiner Kendét.
A brutális edzés után olyat pencizik a vonaton, hogy majdnem rajta is marad. Még az bebaszna! Haver, eltelt két nap! Megy leteperni Mihailt, mint a huzat.
Ráérősen lép az ajtóhoz, kilöki az ajtót és landol a peronon. Fáradt léptekkel halad, gyanútlanul, de egyszerre minden álom kiszökik a szeméből, ami hitetlen csillan.
- Hiányoztam, Sztravinszkij?! - megemeli nevetős hangját, de nem vár arra, hogy felé fordul-e, megindul és beéri. - Frankón nem kellett volna kijönni elém, de adlak - hatalmas vigyorral ránt egyet a táska pántján, miközben szürkéskék tekintete lassan körbejárja az állomást. - Mi volt ma az egyetemen? - a válaszra figyelve lép a kijárat felé. Maga elé engedi a másikat, kikerül egy vele szembe jövő lányt, majd ha szabad a terep, sztorizni kezd.
- A másnap sem volt rossz. Ők felváltva lenyomták a hattyúk halálát, én pofán röhögtem őket, mint egy állat. Úgy néztek rám, hogy mindjárt kinyúvasztanak - felsandít a másikra. - Mekkora mázlid van, Sztravinszkij, hogy túléltem - szélesen vigyorog a másikra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=842738#post842738][b]Lorin Annie Brightmore - 2022.01.25. 20:32[/b][/url]

Ez a bűnbeesés. Nem is szeretem annyira, nem is olyan, és nem is tudom. Valahogy az egész más. De kell. Függő vagyok, és a függésem tárgya nem más, mint a sajtos széllel töltött, négy sajtos pizza. Nem kell rá más, csak a sajtok, meg némi fűszer, és szerintem ez az, amiben eltér a bogolyfalvi minden másiktól, hogy annak olyan nagyon különleges a fűszerezése. De nem mehetek oda, mert véleményem szerint Barni ha meglátna, akkor kifutna a világból már az előtt, hogy békés egymás mellett élést ajánlanék neki. Nem, olyan szavakkal, mint "barátság" nem is dobálóznék, mert szerintem azt nagyon nem venné jó néven. Valamiért azt érzem, hogy engem nem venne jó néven. Ami jogos, csak elég nehéz a változást szemléltetned, ha az, akinél ezt szeretnéd szemléltetni, vélhetően az kívánja, hogy Indiában maradj. Vagy bárhol máshol. Nem mondom, hogy ne lenne jogos, hiszen eléggé rosszul jöttek ki a lépések. Csak, mindegy, ez a pizza sem olyan rossz. Én pedig most nem húztam el a számat.
A történethez hozzátartozik, hogy a kupéban egyedül vagyok, meg az is, hogy három doboz pizzát vettem, mert ha már egyért felutaztam, akkor három is lehet belőle, és különben is. Ez egy elfojtás, egészen biztos, hogy az. El kéne járnom az anonim pizzavásárlók ülésére, hátha meg tudják mondani, hogy mi a bajom. Egyszerű, találkoznom kellene vele, megmondani, hogy itt vagyok, szeretem a pizzát, enni fogom, be fogok jönni, meg fogom venni és meg fogom enni. De nehéz. Szóval most az egyik ülésen kuporogva - a csizmámat szigorúan levéve - ülök felhúzott térdekkel, és nézem a dobozokat. Bűntudatom van, de azért éhes is vagyok. Ez olyan, mintha most megcsaltam volna a pizzáját? Jó, ez tényleg hülyeség. Viszont nem a sajtosat veszem magamhoz, hanem a hawaii-t, amit tényleg impulzusból vettem. Felnyitva a dobozt sóhajtok egyet, és beleharapok az első szeletbe. Feltétlenül meg kell néznem, hogy van-e anonim pizzafüggők klubja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=845405#post845405][b]Hollósi Zalán - 2022.04.09. 23:51[/b][/url]

  Furcsa érzés volt, hogy édesanyja idén nem azzal a mondattal engedte vissza Baglykőre, hogy "Vigyázz magadra!", hanem hogy "Vigyázz Szofira!".
 Megsemmisülten meredt szüleire ennek hallatán, de fölöslegesnek tartotta elmagyarázni, hogy nem fognak ők annyit találkozni, mint azt a családban gondolják. Na meg aztán... erősen kételkedett abban, hogy pont neki kéne Szofira vigyáznia. Akit minden helyzetben megtalál a galiba. Ő legfeljebb csak elrettentő példaként tud szolgálni a lánynak arra vonatkozóan, hogyan kell megtenni a kastélyban tíz métert úgy, hogy sikeresen konfrontációba keveredj a legidegesítőbb és a legártalmasabb arcokkal. Hogy hogyan ne érj vissza a körletedbe takarodó előtt. Hogyan aludj át egy tanórát. Igen. Ezt a szerepet Zalán sokkal reálisabbnak érezte.
 Nyavalygás ide vagy oda, mégis felállt a helyéről és nyakát nyújtogatva kezdte kémlelni az ablakon át a Budanekeresdnél felszálló diákcsoportot. Homlokát ráncolta, mert nem látta köztük Szofit. De még Borisz bá' és még Tünde arcát sem találta a tömegben. Talán nagyon a vonat elején szállították fel őt. Megígérte a lánynak, hogy megkeresik majd egymást, de úgy döntött, előtte megvárja, amíg a felszálló utasok végre elhelyezkednek. Sokan szenvedtek a poggyászaikkal, így ez nem tűnt olyan gyors folyamatnak, mint azt Zalán feltételezte. Így csak próbált türelmesen viselkedni.
 A körülötte lévő ülések kezdtek lassan megtelni, de a vonat végén, ahol ő volt, így is kevesebben szálltak fel mint mondjuk az elején. Maradtak még foghíjas ülőhelyek.
 Épp ezen elmélkedett, amikor észrevette, hogy mellette egy lány szenved a bőröndjével, hogy feltuszkolja a poggyásztartóra. Kérdés nélkül állt fel és segített megtartani a már visszaesni készülő csomagot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=852415#post852415][b]Radetzky Médi - 2022.09.09. 21:11[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=854220#post854220][b]Várnai Rafael - 2022.10.14. 21:08[/b][/url]

Délelőtt van, de a borús égnek és csepergő esőnek hála akár késő délutánra is járhatna már az idő. Legalább az eső nem számít, már a vonaton ülnek, azokban a jófajta régi szoci időkből itt maradt, ráizzadós, szarbarna műbőr ülésekkel. Az ablakokkal, amiket nem lehet lehúzni, mert a gumi illesztés már annyira belerohadt az ablakrésbe, hogy nincs az az erőember, aki képes elég nyomást kifejteni.

Miért? Miért pont ilyen vonat kellett? Mi ez a szűnni nem akaró kényszeres nosztalgia, ami időnként el-elkapja a varázslókat és boszorkányokat. És ami a legfontosabb, miért pont azokat kapja el, akik adott szolgáltatások, kellékek, objektumok beszerzésére vagy megszervezésére hivatottak? Az ég szerelmére, van egy KASZINÓ Bogolyfalván, olyan nagy kérés egy japán, modern vonat ehelyett az orosz ócskaság helyett?

Ilyen és hasonló gondolatok futnak át a fején, miközben menetiránynak háttal ülve, hátát a támlának támasztva a lehajtható karfán könyököl. A kinti lassan ősziesen színesbe hajló erdőkből és termőföldekből semmit sem látni, csak a menetszélben elkenődő vízcseppek terítik be a kabin ablakát. Kiszúr magának kettőt. Egymás mellett vannak, párhuzamosan haladnak egy ideje, méretre és formára is hasonlóak (megdöbbentő, de mindkettő vízcsepp alakú). Az egyiket elnevezi Jozsefnek, a másik Ézsaiás lesz - kettejük párharca legendás. Az elején Joszef vezet, kövér kis vízcseppként szeli át a hanyagul letakarított, koszos vonatablakot sréhen lefelé haladva. Mögötte szorosan Ézsaiás, meglehetősen nagy hátrányt sikerült behoznia az elmúlt percekben, pedig az elején még senki sem hitte volna, hogy ez az ifjú, zsenge, feltörekvő esőcsepp utolérheti a pályán már veteránnak számító Jozsefet. Mégis.. itt vagyunk, történelmi verseny veszi kezdetét a két titán között. Egy pillanatra megremeknek, ahogy a vonat döccen egyet, majd folytatódik a ritmusos tütüpp-tütüpp, tütüpp-tütüpp. Valaki alszik erre a repetatív hangra, valaki egy epikus verseny aláfestő melódiáját hallja bele.
Gyerünk, Ézsaiás, meg tudod csinálni. Csak azért, mert Jozsef előbb esett le az ablakra, nem jelenti azt, hogy győzelme determinált lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=860120#post860120][b]Rothstein Elektra - 2023.02.28. 11:15[/b][/url]

Érdekes élmény tanárnak lenni. Hősnőnk nem is gondolta végig mi minden beletartozik ebbe a hivatásba. Átadni a tudást csak egy szegmens a sok közül. Amikor kiadta számára az ukázt a tanulmányis, meg is döbbent. Neki kell bekisérie az egyik új nebulót a vasútállomásról, mert a többi tanár a következő évre készíti fel a kastélyt. Leltároznak, szortíroznak, adminisztrálnak és ehhez hasonlók. Elektra ezeket hallva oldalvást húzva ajkát elmosolyodott. Mert nagy valószínűséggel ő járt jobban. Hiszen ez csak egy séta lesz egy diákkal, ami mindenképpen jobb, mint ezer meg egy papír közt tobzódni, vagy azt számolni hány négyzetcenti bumszalag bőr maradt tavalyról. Imola a nagyszülőkkel elutazott a Galathea Inn-be, így amiatt nem kell aggódnia, hogy lánya jól érzi-e magát. Mivel tegnap amikor beszéltek az aprónép szinte csak a Leoval közös kalandjaikról fecsegett vidáman. Így teljes lelki békével és fejében a feladatával kapcsolatos információklal indult el a Holdfény 33-ból, hogy az állomásról felnyalábolva érkező dikákjuka a Kastélyig meg se álljon. Látott róla képet, tudja a nevét és azt, hogy egy árvaházából érkezik az Igazgatók megbeszélése alapján, külön engedéllyel. Kezében elvieteles bögréjét tartva halad, s közben néha belekortyol a meleg, fahéjas kávéjába. Ismeri az állomást, a menetrendet pedig még előző este megnézte. Firkászkopó énje nem hagyta nyugodni, így a nebuló után is kutatott kicsit, s amit talált amiatt csak még jobban örült, hogy rábízták a kíséretét. Talán pont azért kapta Antontól a feladatot, mert a férfi tudta, rá fog pillantani a tanuló előéletére. A peron mellett, kicsit kíjebb áll meg és fürkész tekintettel nézelődve várja immár a perceken belül befutó szerelvényt. Csendes szemlélődéssel várakozva ezen a számára is sokat jelentő helyen belényilall, hogy gyermeke is hamarosan az iskola diákja lesz. Addigra talán megmutatkozik varázsereje, s ha mégsem, úgy mellette fog állni. Amit nem tehetne majd meg, ha nem élte volna túl az írországi kalandot. Mennyivel eseménytelenebb az élete azóta. Távoli, halvány emléknek tűnik ma már az egész kálváia, s mindazok, akikért egykor oly sokat megtett volna, már lassan szintén mind halvány árnyképekké lesznek életében. Nem része mindennapjainak sem Hege, sem Zsófia, sem Mark. Egy, aki maradt az Rudolf. A bájitalok mestere jobb híján, s magához mérten nagyon rendes lett vele. Ki hitte volna, igaz? Mégis így esett. Elektra bakancsa talpa alá gyűr pár métert ahogy a szerelvény pöfögve begördül az állomásra. A peront elárasztják az érkezők, ám ő egyetlen arcot keres a tömegben. Remek megfigyelő képességére hagyatkozva sorjáz az embereken.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=861509#post861509][b]Hegedüsh Marcell - 2023.03.29. 10:13[/b][/url]

Öblös, kürtszerű hang jelzi, hogy néhány percen belül megérkezünk a bogolyfalvi vasútállomás kettes számú peronjára. Régi stílusú, bőrüléses fülkében utaztam idáig. Nem volt éppen a legkényelmesebb, sőt… kifejezetten hideg volt, amikor felszálltam a teljesen kihűlt vonatra. Most csupán leheletem csapódik vissza páraként a hűvös szél-tépte ablaküvegről, hogy ahhoz közelebb hajolva bámuljak bele egyenesen néhány várakozó városlakó arcába. Mosolygó szemek, izgatottan járó lábak. Várnak. Ekkor látom meg szemem sarkából, hogy az előttem ülő idősebb hölgy a magasba emeli a kezét, s fogatlan, ám annál bájosabb mosollyal integet egy tizenéves fiúnak, aki a peronon vár rá. Én egyedül fogok leszállni a vonatról. Egyedül fogok hazamenni és egyedül fogom elfogyasztani a vacsorámat, ami valószínűleg valami mirelit lesz, amit egy suhintással tudok ehető melegre varázsolni. Bele sem merek egyelőre gondolni abba, hogy mégis milyen állapotok uralkodhatnak a házon belül. Csupán kényelmes ágyamra tudok gondolni, s arra, hogy talán vacsora után járok egyet a városban.
Mélyet sóhajtva emelkedek fel, amikor a kerekek végre megálljt parancsolnak a vonatnak. Ritkaságnak számító mantikórbőr utazótáskámat vállamra dobom, s a fülke ajtaját kitárva engedem magam elé az idős hölgyet, hogy az kedves szavakkal köszönje meg nekem, s öregesen unokájához biceghessen.
Megjelenésem a szokásos; bőrdzseki, fekete farmer és bőrbakancs. Nyakamban egy motoros csősál óvja meg torkomat a jéghideg széltől. Sötét fürtjeimbe bele-belekap a szél, miközben megteszem az első lépéseket Bogolyfalva vasútállomásán. Nem érzek izgalmat. Nem érzek szomorúságot, boldogságot, várakozást. Nem érzek semmit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=866222#post866222][b]Podlovics Yulia Lenke - 2023.08.19. 19:54[/b][/url]

A balettvizsgájára indul, ami nem kevés okot ad arra, hogy izguljon. Már jóval a vonat érkezése előtt kiér az állomásra. Vállán a sporttáskája, benne minden cuccával, ami az órára kell. Előző nap egész délután gyakorolt, vacsora után pedig erősített és nyújtott két órát. Nem akarja a véletlenre bízni a sikerét. Egy csoportos és egy egyéni koreográfiája is van, s mindkettőben a maximumot szeretné nyújtani. Legalább szombatra tették a vizsgát, így az iskolai órákat nem kell végig ülnie. Ez mindenképpen nagy súlyt vesz le a válláról. Sokkal nagyobb energiával futhat neki a vizsgának. Jobban izgul, mint bármelyik iskolai vizsgájáért.
Valahol a táskája mélyén nyomorog egy szelet csoki és egy sajtos szendvics is, amit reggelinél rakott el. Nem sokat evett, egy pohár narancslén kívül csak egy banánra bírt nézni, amit az állomásra menet rágcsál. Csak azért próbálja legyűrni, mert tudja, szüksége van az energiára. A többi ételt is ezért hozta el, bár nem hiszi, hogy képes lesz a vizsga előtt megenni.
Kidobja a banán héját, s belép a váróterembe. Talál bőven szabad helyet, így a maga melletti székre táskáját is le tudja rakni. Egyenes háttal, lábát lóbálva ül a széken. Fejét kicsit felemeli, mikor a hangosbemondó megszólal, bár sejti, hogy még nem a Budapest felé tartó vonatról van szó. Csinos kis órájára pillant, s ingerülten sóhajt egyet. Szeretne már túllenni rajta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=867851#post867851][b]Bakonyi Benedek - 2023.10.01. 21:24[/b][/url]