A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=619917#post619917][b]Lepsényi Veronika - 2016.09.20. 18:58[/b][/url]

Eltűntek...
Pedig két perccel ezelőtt még mindketten itt voltak előtte. De konkétan... Veronika még az idősebbik bátyja felsőjét is megfogta, hogy még véletlenül se keveredjen el, és most mégis... Ott áll a mozgó vonat folyosójának közepén, és csak áll, és néz ki a fejéből. Mintha teljesen lefagyott volna, pedig csak azon gondolkozik, hogy vajon hova tűnhetett ilyen gyorsan az a két hülye. Pedig megígérték, hogy nem hagyják egyedül, és ő hitt nekik. Most pedig mintha mérges is lenne rájuk, amiért nem nem tartották be az ígéretüket. Noha ő is pontosan tudja, hogy ez nem épp az ő hibájuk; Hisz Vero volt az, aki egy pillanatra megállt, mikor kinézett az ablakon és meglátta a tovarohanó tájat. De hát na... Ehhez hasonlót eddig talán még sosem látott, és tudva levő, hogy amúgy is szinte minden apróság elvonja a figyelmét, akár még egy apró bogár is, ha elszaladt volna a lába alatt. Azért a tovasuhanó táj mégis csak nagyobb hatással van rá, mint egy bogár, így nem is csoda, hogy egy pillanatra el is feledkezik a bátyjairól, akik el is tűnnek, mint a kámfor.
És még talán percekig csak áll, és bámul maga elé, vagy épp körbe-körbe forog, hátha az majd hatásos lesz, és rátalál a testvéreire. De hát ez nem nagyon akar összejönni, így végül eme próbálkozását feladja, és úgy dönt, bekéredzkedik valaki mellé, mert hát mégis csak mind ugyanoda tartanak, nem? Így még társasága is lesz, és el sem fog tévedni mert nem kell egyedül kóborolnia. Csak jól járhat. Csakhamar talál is egy helyet, ahol csak egy lány ül, így egy hatalmas lélegzetvételt követően elhúzza a két térrészt elválasztó tolóajtót, és a legangyalibb mosolyát megvillantva néz rá.
- Szia! Ugye nem zavarok? Leülhetek? - és mutatóujjával az egyik kényelmesnek tűnő ülésre bök, de még nem mozdul. Addig nem, míg a lány nem bólint, vagy felel rendesen. Hisz akár el is küldheti.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=623372#post623372][b]Cesare Alfonso Belmonte - 2016.09.29. 12:50[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=639142#post639142][b]Hollósi M. Karolina - 2016.11.14. 20:41[/b][/url]

Pénteken izgágán várta, hogy végre elszabadulhasson az utolsó órájáról. Kivételesen nem a faluba rohan, nem a hivatalba, nem egy újabb adag papírt cipel le, amit nem bírna el bagoly. Nem. Messzebb utazik, a fővárosba, ugyanis a hétvégére remek programot talált magának, hogy lekösse hirtelen támadt szabadidejét. Félix-szel még egy családi ebéden ismerkedett meg, mikor bátyja elhozta Franciaországból származó jóbarátját is. Félix most ide látogat, de Balázs éppen nem ér rá a hétvégén, így a szőkeség biztosít neki társaságot. Nos, a francia fiatalember határozottan az a valaki, akiért megéri csiszolgatni az ember nyelvtudását, mint ahogy ezt Karolina nem is felejtette el sohasem az orra alá dörgölni. A férfiú igen nagy szoknyapecér hírében áll hazájában, bátyja elmondása szerint. A részben a családnál, részben a városban császkálva töltött hétvége után most a levitás a vonat mellett áll, hiszen vissza kell térnie a kastélyba. Derűs kék tekintetével a másik szemeibe néz, hogy aztán búcsúzóul jó szorosan megölelje. Egy pillanatig eszébe ötlik egy szürkés, idősebb szempár villanása, ahogy kibontakozik az öleléstől, majd ezt már el is feledteti vele az arcára kapott két puszi, amitől menten elpirul. Végül egy „Au revoir!”-t motyogva még az utolsó pillanatban felpattan az induló vonatra.
Elindul, hogy keressen egy üres fülkét, mikor meglátja, hogy a vonaton utazik egy ismerős is. Elsőre megdobban a szíve és megáll a fülke ajtajában, ahogy a férfira néz. Ösztönösen simít végig egy tincsén, ami még mindig barna színben pompázik.
- Jó napot! - kezd bele a hidegtől kipirult arccal, egy szelíd mosolyt varázsolva ajkaira. - Remélem nem bánja, ha a társaságomban kell utaznia. Ígérem nem fogom zavarni – nevet fel, majd belép a fülkébe, lehúzva kabátján a cipzárt, hiszen a vonat jól fűtött helységében rögtön kimelegszik. Mikor helyet foglal, akkor fut át agyán a gondolat, hogy valószínűleg pont ezalatt az ablak alatt történt a (külső szemlélőnek talán barátinál szorosabb viszonyról árulkodó) búcsúzkodása Félixtől. Osztrovszky pedig ha már akkor is itt ült, minden bizonnyal végignézte. Maga sem tudja mire vélni, hogy ez a gondolat miért tölti el kínos kellemetlenséggel. Táskáját maga mellé húzva pillant főnöke arcába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=646787#post646787][b]Virág Dorka - 2016.12.10. 13:56[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=661973#post661973][b]Fellegi L. Milán - 2017.02.24. 18:01[/b][/url]

Szóval csak nem úszta meg. Egy halk, lemondó sóhaj hagyja el a száját amint a vonat elhúz mellette, elhagyva a vonatállomást. Ezzel egyidőben látja meg a Bagolykő kastélyát, amely úgy tornyosul fölé, mint egy hatalmas sorscsapás, egy szörnyű ómen. Nem is túlzok akkorát. Az elmúlt heteket azzal töltötte, hogy a nővérével karöltve kiagyaljon valamiféle tervet, amely megakadályozza az elkerülhetetlent - vagyis hogy Magyarországra citálják őket a szüleik. Hogy az eredmény két zseninek tartott gyerek mellett hogy lehet ennyire csúfos, arra csakis a szülői szigor, szeretet, megfélemlítés, érvelési módszertan, illetve a balszerencse adhat választ. Arra pedig, hogy ikertestvére miért a mai napot választotta arra, hogy életében először cserben hagyja - nos, arra nincsen jó kifogás. Mert hogy Nóri nem pattan le mögötte a vonatról, de nem ám. A legutolsó pillanatig húzza a költözést. Hiába próbált Milán hatni rá, a legtöbb jól bevált módszere most nem volt hatásos... Úgy tűnik, a testvére sokkal nehezebben fogadja el a tényt nála, hogy most már meg kell barátkozniuk a Bagolykő gondolatával.
Persze neki sem könnyű. Egészen bizakodó volt, amíg jobban utána nem nézett az iskolának. Természetesen azzal kezdte, hogy lecsekkolta a gyógynövénytan tanárt. Hiba volt. Mint kiderült, egy éppen hogy végzett tanerőről van szó, aki ráadásul még csak nem is egyetemen, hanem a Bagolykő saját kis mesterszakán tanulta ki a mesterséget. Hát hol van ez az ő akadémiai professzoraihoz képest? Hogy fogja így folytatni a kutatásait? És egyébként is, ha már itt tartunk, miért néz ki a Bagolykő kísértetiesen úgy, mint a Roxfort? Még az építészeti stílust is lopták, úgy néz ki.
Ezek a gondolatok cikáztak a fejében a vonatút alatt, de mire leszáll, már máshogy gondolkodik. Megálljt parancsolt a felesleges hisztinek. Ez különbözteti meg őt a testvérétől, hogy kordában tudja tartani az érzelmeit. Szegény ember vízzel főz, most már ebből kell kihoznia a maximumot, és pontosan ezt is tervezi tenni. Hogy hogyan szabadul meg innen, abban egyelőre még nem biztos, mert mostanáig még csak arra vonatkozóan születtek remek tervei, hogyan rúgassa ki magát innen két nap alatt, de feltehetőleg nem ez a legjobb módja ennek. Úgyis ki fog találni valamit.
Körbetekeri a sálját a nyaka körül, a kezeit pedig zsebrevágja. A csomagjait szerencsére elintézik helyette, így rá csak egy kellemes (?) séta vár a kastélyig. Kicsit még álldogál, nézelődik. Húzza az időt, olyan későn szeretne a kastélyba érni, amennyire csak lehetséges.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=664682#post664682][b]Sonja Ainsworth - 2017.03.05. 20:55[/b][/url]

A jókedve már akkor elpárolgott, mikor nemes egyszerűséggel közölték, hogy ez a vonat nem megy tovább, és vagy átszállnak egy másikra, vagy elkezdenek a sínek mentén gyalogolni.
Jó, nem teljesen így, de a lényegen ez mit sem változtat, és Sonja meg is fogadta, hogy utoljára választotta ezt a közlekedési formát. Félfüllel hall olyasmit, hogy " már megint", meg hogy " Magyarország, így szeretlek", de túl dühös most ő ahhoz, hogy ilyesmivel komolyabban is foglalkozzon, meg hát... azon túl, hogy ő is szív, nem érdekli. Vajmi kevés dolog van, ami érdekli, azokat pedig ma hagyta maga mögött.
Noha némivel derűsebb alapjáraton, ez meg nem látszik rajta, még otthon sem. Túl régóta, túl sokáig törekedett arra, hogy semmilyen érzelmet ne nyilvánítson - Donatskban muszáj volt, ha élni akart -, és ezekről a mechanizmusokról lemondani még nehezebb. Még okot sem talált arra, hogy megtegye. Porcelán arca pedig gyönyörű, még szebb, mikor mosolyog, de a lány gyanítja, hogy csak azért, mert úgy ritkán látni. Nem szenved depresszióban, épp csak nem szokott.
A másik vonatra felpattanva, magával cibálja a bőröndjét is, majd birka módjára kezdi követni az előtte lévőt, hogy a kellő pillanatban majd jól fel tudja lökni, és bevenni a helyet, amit az illető kiszemelt magának.
Ám mintha a karma még a gondolatokat is uralná, amint ez átsuhan a lány agyán, egy ajtó úgy oldalba vágja, hogy ő egyből nekitántorodik egy másiknak, vagyis felfogná az ajtó, csak hát épp az is nyitva van, így mire pisloghatna, vagy bármit is tehetne, valakin köt ki. Nem, nem egy ágyon... azon már van valaki, ő meg a valakin.
Ha poénos kedvében lenne, most beszúrna ide egy olyat, hogy meglepetés, vagy hasonló, ehelyett azonban tekintetével közli a nővel, hogy nagyon gyorsan tűnjön el a szeme elől, amit a hölgy meg is ért.
Sonja pedig már minden mindegy alapon, sóhajt fel a tehetetlen dühtől, majd fejét is hátra veti a mennyezetet tanulmányozva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=670325#post670325][b]Erdős-Prinz Violetta - 2017.03.26. 13:56[/b][/url]

A vonatablak mögött elsuhanó tájat szemlélem. Az ismerős dombokat, fákat, hegyeket. A gyomrom összerándul a gondolatra, hogy hiába mentem el, felesleges volt az egész, mert amint visszaérek, mindent ott folytatok, ahol abbahagytam.
Kezem idegesen remeg, tenyereim összedörzsölve érzem rajtuk a verítéket. Ujjaimat beletörlöm a felsőm aljába, majd ott is hagyom őket, megszorítom velük az anyagot. Némi biztonságot ad, hogy foghatok valamit. Már látom a házakat, közeledünk. Veszek egy mély levegőt, majd felállok, és a kijárat felé indulok.
Még a városból üzentem Vivinek, hogy mikor érkezem, hogy ha akar, elém jöhessen. Hazatalálok e nélkül is, de sejtem, hogy alaposan megijesztettem őket azzal, hogy olyan hirtelen leléptem, úgyhogy ha nem akarom, hogy keresztben lenyeljenek, vissza kell nyernem a bizalmukat. De anyu így is tüzet fog fújni. Főleg, ha meglátja a hajam.
Egy mély sóhajjal elengedni próbálom ezeket a gondolatokat. Érzem a döccenést, ahogy megáll a vonat. Meg kell kapaszkodnom, hogy el ne essek, ezért egy pillanatra elkapom a mellett lévő ülés háttámláját, és csak utána teszem meg a maradék pár lépést az ajtóig.
A lépcsőkről még szinte le sem lépek, amikor tekintetem már nővérem keresi. Szőke hajára koncentrálok, és valahogy úgy sejtem, ha itt van, ő is ezt teszi velem kapcsolatban.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=676289#post676289][b]Eric Wright - 2017.04.21. 09:57[/b][/url]

- Ébredjen uram, mindjárt odaérünk – riaszt fel valaki az álmomból. Nohát, elaludtam, pedig ezek a Magyar tájak elképesztően szépek. Hatalmas mugli búzamezők, füstös városok, érdekes járművek. Egy darabig élveztem a kilátást, de aztán a besütő nap sugarai álomba cirógatták busa fejem, mivel az ablakon keresztül felerősödött a melege. Meg aztán a kocsi is kellemesen, ritmusosan zötykölődött, minden adva volt, hogy a hosszú utazás vége felé elnyomjon az álom. A lényeg, hogy időben jelezték nekem, hogy hamarosan megérkezünk Bogolyfalvára, onnan már csak egy hoppanálásnyira lesz majd Tata. De a legközelebbi varázslófalu mégiscsak ez, én pedig nem annyira szeretem a mugli társaságot. Már nagyon elszoktam tőlük és másképpen látom a világunkat, habár nem zavarnak, de mégis jobb, ha máshol vannak, mint én.
- Köszönöm – rázom meg a fejem, majd lassan összeszedem a cuccaimat. A régimódi stílusú szemüveg szárait behajtom, és a tokjába rejtem. A szemüveget csak akkor használom, amikor szükséges, és néha álcaként. Egyébként kijelzi a mugli fegyvereket, és távcsőként is funkcionál bizonyos mozdulatokra, nagyjából nyolcszoros nagyítású. Lehetne jobb is, de erre volt pénzem. Most sem kell a nagy varázslóbankba mennem, hogy kinyissák a nagy tárnát, amibe a pénzem tartom. Van éppen elég, de két komolyabb ruhaszettre már nem biztos, hogy futná. Összeszedelőzködöm, amikor is végre megáll a vonat és bemondják az állomás nevét is.
- Viszont látásra – köszönök el, majd nagy sietve elindulok és nagyjából ezzel a lendülettel is állok meg a perontól pár lépésnyire. A terv az volt, hogy a vonaton elolvasom Bogolyfalva történetét és nevezetességeit, plusz megnézem, hogy hol lehet szállást kapni. Az alvás miatt ez mind elmaradt és természetesen az útikönyv a táskám mélyén lapul, nem mintha nem lenne könnyű elővenni, de elég béna dolog, nem? Mindegy, talán valaki tud segíteni. Kinézek magamnak egy szimpatikus leányzót, aki éppen ott ténfereg és láthatóan nem az utasok közül való. Hogy honnan tudom? Elvileg jó megfigyelő vagyok, ő pedig mintha várna valakit, aki egyelőre nem mutatkozik. Na, mindegy is, felkapom a bőröndömet és odalépek hozzá, lehetőleg elé.
- Elnézést, ne haragudjon, hogy megszólítom. Tudna segíteni néhány kérdésben és útba igazításban? – kérdem illedelmesen magyarul. Tudok néhány trükköt és ismerek pár bűbájt is, ami megoldja a nyelvi nehézségeket. Mondjuk a magyar-angol és angol-magyar bűbájért elég sokat fizettem, de legalább tartósan működik egy napig és nagyjából megbízható. Legalábbis ezt mondták. Próbálok megnyerően kinézni, csak egy kicsit igazítom meg a hajam, mert azt bizony elaludtam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=686003#post686003][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2017.06.17. 13:01[/b][/url]

- Eltévedtem - teljesen ijedt tekintettel nézek Thomas bácsira, a kedves kalauz kezét szorongatva, aki megtalált és visszahozott hozzá. Aztán vissza is huppanok arra a kényelmetlen ülésre, amitől már fáj a hátam.
Az egész úgy indult, hogy kijelentettem, pisilni kell, de már elég nagy vagyok ahhoz, hogy egyedül menjek el a helyre. Aztán csak odakerült az a kocsi, azzal a sok finom csokival, aminek a nyoma még biztos, hogy a pofimon van, mert mikor rájöttem, hogy nem tudom, hol vagyok, teljesen pánikba estem. Mert ez az egész vonat olyan nagyon nagy, és azt hittem, én már az életben nem fogom megtalálni a keresztapám, majdnem el is pityeredtem, de csak majdnem, mert nagy lány vagyok.
- Mikor érünk már oda? - ha unatkozok, és egyszerűen nem tudom mivel lekötni magam, akkor hamar nyűgössé válok ám, mint most is. Pedig már jó ideje megy ez a vonat, aztán meg akárhányszor kinézek, mindig ugyanazt látom.
- Az ablakok is el vannak varázsolva? - pislogok a férfire, majd átmászok a másik ülésre, és úgy fekszek, hogy az ölébe tudjam hajtani a buksim. Egy ideig még nézem a tájat, de aztán az álom legyőz, és el is nyom szépen....

- Végre már - ugrok egy nagyot, és a peronon kötök ki. Jó, nem volt ez olyan nagyon nagy, csak szerintem. Kinyújtóztatom magam, amennyire azt a hátizsákom engedi, mert abban van minden holmim. Apa csinálta nekem azzal a teres bűbájjal, így tényleg mindenem belefért, és nem is nehéz, mert van rajta egy olyan másik is.
- Kapok kalácsot? - mert hogy a pénzt, amit apa dugott a zsebembe, a csokikra költöttem... mindet. Az illatot viszont megérzem, a pocim meg korogni is kezd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=702004#post702004][b]Várkonyi Zoltán - 2017.09.17. 11:51[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=704678#post704678][b]Scarlett Conroy - 2017.10.02. 22:48[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=717065#post717065][b]Várffy-Zoller Róbert - 2018.03.18. 09:52[/b][/url]

Kaela Florencia

Várffy-Zoller Róbert Levita házvezető-helyettes. Még szoknom kellett ezt a groteszk kombinációt. Végül csak elvállaltam, gondoltam, miért ne? Az iskola problémáit a gyökerénél kell kezelni, a Levitánál pedig súlyos problémák vannak, amelyek már akkor is megvoltak, amikor diákként jártam a tanodába. Elvileg az iskola legokosabb diákjai járnak ebbe a házba, mégis elfecsérlik a tehetségüket, mert a többségükből csupán picsogó okostojás lesz, nem pedig a világunk jobbításáért tenni tudó, felelősségteljes mágiahasználó. Igen, ide tényleg egy olyan ember, kell, mint én, aki kezébe kezébe veszi a gyeplőt, és nem riad vissza attól, hogy kemény fegyelmezésben részesítse az eltévedőket. Talán még nem menthetetlenek, talán még lehet belőlük valaki, ha én most hajlandó vagyok tenni értük az iskola érdekében. Megszeretni valószínűleg soha nem fogom a Levitát, de a közös, magasztos cél miatt képes vagyok félretenni az ellenérzéseimet. A levitásokat a nem megfelelő közeg rontotta el, amikor még idekerültek, még bármi lehetett volna belőlük. De most végre ráhatással lehetek erre a közegre, és megfordíthatom a rossz irányba tartó folyamatokat. Akik meg nem állnak be a sorba, és már tényleg menthetetlenek, azokat legalább főállásban csicskíthatom. Őket majd Vivi pátyolgatja. Vagy nem.
Egy könnyed sétára indultam a kastély körül, de annyira elmerültem a gondolataimban, hogy csak most tűnt fel, hogy egészen a bogolyfalvai vasútállomásig jutottam. Nem szerettem ezt a helyet, a vasúti szolgáltatás minőségéről megvolt a magam véleménye. Bár a büfében ár-érték arányban egész jó vajsört kínáltak, és a mindenes boltjában is rá lehetett akadni olykor figyelemreméltó termékekre. Úgy döntöttem, hogy ha már itt vagyok, akkor megtekintem a bolt aktuális kínálatát, nézegetni kezdtem hát a kirakott árukat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=717275#post717275][b]Bodza Edina Gyöngyvér - 2018.03.19. 13:06[/b][/url]

Ahogy a vonat begördült, nagy kő esett le szívemről. Szóval mégsem álmodom. A vasútállomás impozáns, de nem tűnt elsőre valami nagynak. Már nagyon vártam az iskolát, a tantárgyakat, és hogy használhassam a varázspálcámat.
Vicces, hogy nálunk miképp derült ki a kis különcségem. Épp Csillával és Donáttal játszottunk, minő meglepetés, pont bűvészesdit, és magától lebegett a kártya, pedig mindenki azt hitte, a damil a tettes, amit a trükkhöz használtam.
Persze, én sosem leszek olyan jó ebben, mint Donát, őneki egész jó a kézügyessége.
A kedves boszorkány, aki beavatott minket, hogy mi történik velem, ő még a vasútállomásra is elkísért, felpakolt a vonatra, apáék nem tudtak jönni, apu a munkahelyére lett befogva, anyu meg Csillát vitte pont balett edzésre. Dóra néni vállalta, hogy elhoz, és ha szükséges, felügyelhet rám az iskolai szünetekben, szóval egy plusz bébiszitterem is lett. Nem mintha rászorulna, de neki sajnos nem lehet lurkója, úgyhogy szívesen vendégül lát az apró iskolai szünetekben, nyáron meg természetesen hazamegyek a szüleimhez.
- Hurrá! – csúszott ki számon a gondolatom, amint begördültünk, és leszállhattunk a szerelvényről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=728615#post728615][b]Málnássy Pomona - 2018.07.12. 10:47[/b][/url]

- A vonatra vársz, angyalom?
Kérdezte egy hetvenév körüli néni a peronon várakozó fiatal, vörös hajú lánytól. A kérdezett finom, szeplős arcát az idős hölgy felé fordította. A szépkorú asszony mosolyogva várta a választ, hiszen ettől a kedves kis pofitól biztosan valami melegszívű választ fog kapni kérdésére. A leány égszínkék szemeiben bizony mást vélt felfedezni, amikor öreg íriszeivel jobban megvizsgálta őt.
Furcsa, hogy a külcsín mennyire meg el tudja hitetni a másikkal, hogy valóban azt a modort is várhatja, amilyennek látja őt. Fintor húzódik végig Pomona vöröslő ajkain, majd megcsóválja fejét egyetlen szó nélkül. A néni „veszi a lapot”, és csalódottan odébb biceg botjára támaszkodva. A lány még csak utána sem néz, csak felháborodott tekintettel bámul maga elé, miközben arra gondol, hogyan lehet az, hogy az emberek mindenféleképpen beszélgetni akarnak. Semmi köze nincsen a mamának sem ahhoz, hogy ő éppen miért ácsorog a vasútállomáson.
Tőle nem messze is diákok beszélgettek, akik valami közeli faluba szerettek volna eljutni. A hangok egyre közelebbről jöttek, így elkezdett kutakodni rózsaszínre festett bőr oldaltáskájában, mintha valami után kutatna, így biztosan nem fogja leszólítani senki. A csel bevált; a két fiú és a velük tartó egyetlen lány szépen elindultak. Talár volt rajtuk, ahogyan Mona nagy nehezen felemelte a buksiját, hogy szemügyre vegye őket.
„Ebben a melegben?” – gondolta kifejezéstelen arccal, majd megvonta vállát, és gurulós bőröndjét maga után húzva, sárga kisruhájában elindul abba az irányba, amerre a többiek tartanak. Tornyokat lát… ott lesz az iskola, ott lesz Bagolykő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=735560#post735560][b]Frank Arie Martin - 2018.09.30. 19:23[/b][/url]

Azt hiszem, egy picikét ideges vagyok. Körülbelül az első ember voltam, aki felült a vonatra, utálok késni és elkésni és valahogy nem is megy nekem a dolog. Ami nem akkora probléma amúgy, amíg az emberek nem jönnek rá, hogy ez valahol szörnyen beteges. Vannak furcsa dolgaim, sok. Furcsa srác vagyok. Két nagy bőrönddel meg két utazótáskával vergődtem végig az állomáson, majd ezeket igyekeztem úgy elhelyezni, hogy senkinek se legyenek útba. A kettő bőrönd az ülés alatt, az utazótáskák meg a poggyásztartón pihennek. Magam elé kipakoltam a kávémat rejtő kulacsomat, a jegyemet valamint az Ember tragédiáját. Fogalmam sincs, miért éppen Madáchot választottam útitársamul, de valahogy amikor a polcról pakoltam le a könyveket, ő maradt fenn. Nem tudom, nincs rá magyarázatom.
A kocsi lassan megtelik, a szerelvény tele van diákokkal, a peron pedig zsúfolásig szülőkkel, akik mindent megígértetnek a gyerekkel még mielőtt elmegy egy teljes tanévre. "Karácsonykor a kedvencedet főzzük." Ígéri egy barna hajú nő egy tizennégy éves forma kislánynak, aki aggódva pillant a vonatra. Ígéretek. Anyám el se jutott odáig soha. Sőt, nem is tudom, hogy állt-e valaha ezen a peronon. Maximum akkor, amikor épp egy mozdonyvezetőt szeretett halálosan. Abban nem vagyok biztos, hogy ez a nagy szerelem éppen a tanévkezdésre vagy annak végére esett-e.
Behunyom a szemem, és igyekszem kizárni a kintről beszűrődő hangokat, melyek érdekes emlékeket kezdenek felidézni. Azt hiszem nem, anyám sosem járt ezen a peronon, de talán nem is baj, így nem volt esélye elszeretni senkinek az apukáját. Három perc az indulásig, az már szinte semmi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=737992#post737992][b]Apáthy Marcell - 2018.10.26. 15:55[/b][/url]

Ilyenkor már jóval hűvösebb idő van, elkel a kabát reggel is és négy után is. Jelenleg öt felé jár az idő, szóval nem is gondolkozom, amikor a hosszú, fekete szövetért nyúlok. A nyakamba a zöld sálamat is felkötöm, mert Magnus azt mondta, hogy amikor kimegyek a diák elé, legyek feltűnő, mielőtt még elveszik. Nem mintha a bogolyfalvi állomás egy olyan nagy hely lenne, hogy az ember csak úgy eltévedjen. Szóval zöld sár, meg a kabátomra kitűzött prefektusi jelvény, aztán kész. Ebből szerintem rá fog jönni mindenki. Először még a borotválkozást is fontolgattam, de aztán rájöttem, hogy eléggé hideg van ahhoz, hogy megtörténjen ez. Majd tavasszal, addig meg csak igazgatok rajta.
Ahogy sétálok lefelé, a kezeimet fázósan a zsebeimbe dugom, még a végén elő kell keresnem a kesztyűimet is... nem tudom, hogy ez a nagy fázás honnan jött, talán az időjárás hirtelen jött változása miatt. A vonat, ha nem késik, fél hat után olyan nyolc perccel fut be, majd két perc várakozás után indul tovább, vagyis kényelmesen át tudok sétálni a falun, és még várakozok is. Viszont, ha már itt tartunk, akkor a várakozást megspórolom, és helyette betérek a cukrászdába, ahol elvitelre két forrócsokit kérek, egy tejcsokisat és egy étcsokisat. Ha már késve jön az új diák, akkor nyilván nyomós oka van, és én szeretném, ha nem úgy indítaná az évet, hogy csupa bosszúság éri. Navinés voltam, és maradok is mindig, szóval szerintem ez a lépésem senkit sem lep meg, maximum azt, aki éppen most érkezik.
Az állomásra érve a pohártartóból kiveszem a két poharat, addig is melegítik a kezemet, és pár másik emberrel együtt várom, hogy begördüljön a vonat. Nem értem azokat, akik sok perccel korábban érkeznek egy állomásra, nekem a kis kitérővel együtt is maradt még kettő teljes percem harmincnyolcig, szóval ha utazni akarnék, a jegyemet is kényelmesen megvehetném.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=742828#post742828][b]Kelevitz Maja Nerella - 2018.12.15. 23:47[/b][/url]

Egyik lábamról a másikra helyezve a testsúlyomat toporgok a peronon várakozva. Mi sem tudná jobban érzékeltetni a karácsony közeledtét, mint a mindent befedő friss hótakaró, ami ropog a bakancsom alatt, ahogy a vonat érkezésére várok. A hópelyhek lassacskán teljesen bepöttyözik a fekete kötött sapkám tetejét. Az állomás homlokzatán lévő nagy órára pillantok, és magamban konstatálom, hogy az expressz késik, valószínűleg a hóesés miatt. A kesztyűért kiáltó kezeim még a zsebemben is fagyoskodnak, muszáj leszek megkérni apát, hogy bűvölje meg a kabátomat. Újat venni nincs értelme, a legvastagabb kabátban is képes lennék fázni, úgyhogy más ötlet híján marad apa szaktudása.
A peronon kisebb társaság gyűlik össze, egy fiatalokból álló csapat fennhangon nevet egy viccen, amit nem értek, egy másik, idősebb emberekből álló csoportosulás pedig némán várakozik, néha fel-felmordulva az időjárás viszontagságain.
Nem messze vonatfütty hallatszik, és pár pillanat múlva meg is látom a jármű első kocsiját, majd nem sokára a többit is, szép lassan becsorogni az állomásra. Előkapom a kezemben gyűrögetett papírfecnit, amin egyetlen név szerepel: Kopniczky Károly. Ő az új levitás, akiért leküldtek. Egyelőre fogalmam sincs, hogy fogom megtalálni a tömegben, de figyelmesen nézelődök a fiút kutatva a leszállók között.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=745736#post745736][b]Ward Weaver - 2019.01.08. 01:46[/b][/url]

Még mindig hihetetlen, olyan,  mintha a fehér folyosókat nem is jártam volna tényleg végig, csak megint álmodtam volna. Közben pedig megkaptam a ruháim, amiben az első nap bevittek. Csak álltam ott és bámultam ki a fejemből pár percig, mielőtt ténylegesen vettem volna a fáradtságot rá, hogy a fekete pólóba és farmerba nyűjjem magam.
Nem sokáig maradtak rajtam. A teljesen elhagyatott lakásnak, amin az állott szagán is érződött, hogy több, mint egy éve nem tette be ide a lábát senki, legalább annyi előnye volt, hogy még mindig benne tárolódtak a cuccaim. Szinte pánikszerűen rángattam le magamról a rossz érzést keltő darabokat, majd szórtam őket egy kukászsákba. Nem hiszem, hogy bárki arra számított, hogy ez a nap ilyen lesz. Beszórtam a ruhák  nagy részét egy sporttáskába, majd tettem egy rövid kitérőt a közeli benzinkúton, ahol két liter benzint vettem magamnak. A ház udvarán kirázva a fekete kupacba a cuccokat megloccsantottam a benzinnel, majd kicsit odébb sétálva gyújtottam rá, hogy a cigit három slukk után egy mozdulattal rápöccintsem. Tiszta lap.
Felkaptam a sporttáskám a küszöbről, majd mire felfoghattam volna, mit is csinálok pontosan, a vonaton ültem, ami az egyetlen hely felé tartott, ahová soha nem akartam visszatérni. Ironikus, nem?
Lassult a szerelvény, én pedig felsóhajtva rántottam egyet a kabátomon, majd utolsóként elhagytam a szerelvényt, kelletlenül dobva ki a táskám a peronra.
- Vissza a pokolba - pillantottam körbe, mielőtt kiszúrtam volna az emberem. Lassan kiült egy vérszegény mosoly az arcomra. - Hát te?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=752435#post752435][b]Anastasia Strakhova - 2019.03.21. 17:56[/b][/url]

Ábrándos tekintettel bámulok el a kezemben tartott könyv fölött már egy ideje. A vonat zakatolása és a szemem előtt elsuhanó táj teljesen elvonta a figyelmemet, pedig nem ártana felelevenítenem a tudásomat. Nagyon vártam már ezt az utazást. Még most is úgy érzem, hogy csak álmodom és bármikor felébredhetek és akkor mindez eltűnik. Jó, tudom, hogy nem, így lesz, de mégis bennem van ez a félelem. Olyan csodálatos itt ülni ezen a szerelvényen egy kupéban, ami csak az enyém, mert nem jött mellém eddig utastárs. Beleélni magam, hogy hamarosan újra taníthatok és, hogy kiszakadhatok abból a nyomasztó légkörből, ami mostanában egyre jobban kezdett fojtogatni. Istenemre mondom, szeretem apámat! Tényleg! De mást sem csináltam a szabadnapjaimban mióta diszpécserként dolgoztam, mint bevásároltam, főztem, takarítottam és mostam neki, míg ő vonult tizenkét vagy huszonnégy órában. Amikor meg találkoztunk, akkor is alig szóltunk egymáshoz. Mindketten elvoltunk a magunk kis világában. Mióta elvesztettük anyámat így élünk. Bánt a bűntudat, és hálátlan gyermeknek érzem magam, de nagy kő esett le a szívemről, amikor megkaptam az értesítőt, hogy felvettek a Bagolykőbe. Természetesen ezért is meg kellett vívnom a csörtémet apámmal, de mivel kész tények elé állítottam beletörődött. Azt hiszem egy jobbágy érezhette így magát, miután ura felszabadította. Alig több mint kilenc órával ezelőtt összepakoltam a könyveimet, néhány ruhámat, az irataimat és Lex hordozójával az egyik, egy megbűvölt utazóbőrönddel a másik kezemben kimentem a Główny-ra, hogy felszálljak a Bogolyfalvára induló járatra. Ezen  ücsörgök most és hamarosan meg fogok érkezni úticélomhoz. Nagyon várom már, hogy végre ott legyek. Tele vagyok izgalommal és reményekkel. Vajon milyen az iskola? Milyenek a diákok és a kollégák? Meg fogom állni a helyem ennyi év kihagyás után? Mert teljesen más egy mentőben ülni, vagy egy diszpécser pultban, mint kinn állni a katedrán. Bízom benne, hogy nem felejtettem még el hogyan kell átadni a tudásom. "Túl sokat aggódsz Nasztya!" Ezt mondogatta mindig az anyám, és milyen igaza volt. Nem kellene ennyire bizonytalannak lennem. A tudás itt van a fejemben, a jó szándék pedig a szívemben. Más nem is kell, igaz? Akkorát sóhajtok, hogy bepárásodik az arcomtól nem messze lévő ablaküveg. Mellettem a dobozában Lex alszik elterülve, akár egy béka. Jó neki. A nyugalom szőrös, puha talpú kis szobra. Elnézek egy pár pillanatig, majd fejem a keretnek támasztom, a könyvet becsukva az ölembe teszem és azon kulcsolom össze kezeimet. Elmerülök az utazás zajaiban és békéjében. Csak merengek, nézve a közeledő nagyváros épületeit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=758153#post758153][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.05.09. 21:23[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=763758#post763758][b]Theory Delacroix - 2019.07.13. 18:59[/b][/url]

Száz ágra sütött a Nap, de messze nem ez volt a legfényesebb, legvakítóbb jelenség a környezetemben, hanem a „drága” bátyám önelégült mosolya. Az ablakra tapadt, mint egy pióca, és bámulta a rohanó tájat a túloldalán. Ha tippelnem kellett volna, most a világ legboldogabb emberének érezte magát, hiszen kiszabadult otthonról. Már nem fogja vigyázni minden egyes lépését anya és apa. Csak én fogom. Bár lehet, hogy jobban teszem, ha a jövőben letagadom Őt mások előtt. Tudni illik egy icurka-picurkát nehéz a természete. Helyesbítek, nála elviselhetetlenebb emberrel még életemben nem találkoztam.
A vonat egy kissé hangosan zakatolt alattunk, de nem eléggé ahhoz, hogy ne halljam Őt, miközben nagyban jártatta a száját. Nem értettem, mit mondott, de nem is érdekelt. Ránéztem, majd le magam mellé, az ülésre. Sóhajtottam egyet, majd újra ölembe vettem a könyvem, és olvasni kezdtem. Azonban nem tudtam huzamosabb ideig koncentrálni a szövegre, mert Theon irritáló hangja zavart fel.
─ Mi van már?! ─ nem volt szükséges válaszolnia, a pakolászásából rögtön koppant, hogy itt fogunk leszállni. Szépen belecsúsztattam a hátizsákomba a könyvem, majd felszedtem a kisállathordóm és a bőröndöm. Ezután ügyesen nekidőltem a falnak, megkapaszkodva az ülésben, véletlenül se ingjak meg, vagy netán dőljek is el Hófehérke társaságában, mert egy remek tulajdonsága ilyenkor kiröhögni engem. Azonban most Ő követett el hibát, és megbotlott, amikor fékezett a vonat, én pedig egy jólesőt kacarásztam a nyomorán, majd előre mentem. Ilyen ez a testvéri szeretet…
Egy padnál vártam meg Theont, és az ő csomaghadát, amelyekkel bajlódott séta közben.
─ Mi van, Theonka?! Sikerült leszállni, ahogyan látom. Nem nehezek a csomagok? Kellett neked egy egész fodrászkellékest elcsomagolnod. ─ nevettem még egy keveset, igazán jóízűen, majd felnyaláboltam magam, és elvettem tőle pár terhet. Majd én leszek lovagias, háta átragad rá is. ─ Most merre egyébként?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=773438#post773438][b]Ambrózy Henrik - 2019.09.16. 12:42[/b][/url]

Miután Lilla elutazott a szüleihez, Henrik pedig a romániai kiruccanás miatt nem tarthatott vele, így ő otthon foglalatoskodott és gondolkodott. Ez egyébként semmi jót nem jelent kettejükre nézve, mert attól a ponttól, hogy végzetesen elromlott minden, egészen addig a pontig, hogy semmi sem lesz már ugyanolyan, érzelmei minden állomást megjártak. Tudjátok, olyasfajta vonat volt ez, ami minden tyúkólnál megáll és elidőz egy kicsit, a legszemélyebb személyvonat.
Ez a hasonlat amúgy illik is a jelenlegi szituációhoz, ugyanis Lilla épp ilyen járművel érkezik vissza Bogolyfalvára. Nyilván ő is gondolkodott. Komolyan mondom, ettől a szótól lassan kiráz a hideg is. Na de egy szó, mint száz, Henrik úgy dönt, kimegy elé és rittyent egy rém romantikus jelentet, ahol a férfi epekedve várja kedvesét. Ezt az idillt csupán a benne felgyülemlett feszültség rombolja porig, így idegességében végül virágért is elfelejt elmenni. Egy szép szál vörös rózsát akart, de ha most visszafordulna, elkésne. Murphy, te szemét. Az állomásra kiérve már csak alig pár perc van a vonat érkezéséig, mikor egy hang szárazon közli, hogy a szerelvény késik húsz percet. Henrik lehunyja szemét és csak az a jól megfontolt kérdés jut eszébe, hogy mikor olvadt be a mágusvasutak a MÁV-ba?
Tehetetlenül ácsorog a többi várakozó között, akik legalább annyira morcosak a hír hallatán, mint ő. De ugye mit van mit tenni, el kell ütnie az idejét, ami tulajdonképpen semmire sem elég. Hiszen ha most innen indul el virágot venni, megint nem ér vissza, de egy helyben ácsorogni húsz percet meg időpazarlás. Megcsóválja fejét és a távolba meredve szuggerálja a vonatot, hátha ettől hamarabb megérkezik. Kezeit zsebébe mélyeszti és komor arckifejezéssel mered előre, talán el is bambul. Sok minden megfordul fejében, ahogy a másodpercek csigalassúsággal vánszorognak tova, mégis, mikor ismét az órára pillant, csupán egy perc telt el. De hosszú lesz ez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=778820#post778820][b]Lena Felagund - 2019.10.23. 17:29[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=781547#post781547][b]Ophelia Donovan - 2019.11.23. 17:36[/b][/url]

Még pár kezelés és utána végre mehetek a tesztekre. Megint megcsinálom majd a muglit is mert szeretem a kemény dolgokat a kezemben. Így például a szalámit, a kardot a pálcámat meg a lőfegyvert. Ma egy olyan terápiára megyek amit regressziós hipnózisnak hívnak. A mágikus verziója nem volt valami hatásos. Majdnem belefulladtam a merengőbe. Na de legalább kiderült, hogy elütöttek és el volt törve a karom. Egy ideje már kezdek visszarázódni az animágiámba és a varázslásba is, szóval azt mondhatom: Haladok! Más kérdés, hogy arra az istennek sem emlékszem, hogy mitől nem emlékeztem. Magára arra az eseményre ami miatt amnéziás lettem. Van egy olyan sanda sejtésem, hogy talán soha nem is fogok. De úgy vagyok vele, hogy az egész múltamért egy emlék feláldozása nem túl nagy ár, és lehet jobb is, hogy nem tudom mi történt velem akkor. - Jó napot! Egy menettértit szeretnék kérni Szegedre - mondom a pénztárosnak amikor az ablakához kerülök - Igen, igen Budapesten át mennék majd a legközelebbivel - felelek neki és míg ő a jegyet bűvöli addig kicsit körbepillantok. Nem sokan vannak ma az állomáson. Ennek örülök. Igaz ha ezen múlik repülhettem volna, de most valahogy úgy érzem jobban esik majd a kupé kényelmes melege, mint a fagyosan hideg tél elei menetszél. - Nem, nem a legolcsóbb kocsitípusba tökéletes - mosolygok rá a hölgyre - Köszönöm, viszlát! - búcsúzom pár pillanat és a fizetés után. A hölgy pedig ez alatt át is adja nekem azt a bizonyos oda-vissza menetjegyet, ami kilépve a varázsvilágból sima, teljes árú vasúti jeggyé változik, míg visszatérve a mágusok lakta régióba bűvös vonatjegy lesz. Már csak valami harapni és innivaló után kell néznem az útra. Elindulok, hogy az indulásig hátra lévő fél órában levadásszak egy szendvicset és némi buborékokkal dúsan telített, cukorral és színezékkel megalkotott folyékony kísértés után.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=783134#post783134][b]Milan Nayati Payne - 2019.12.11. 19:42[/b][/url]

Izgatottnak kellene lennem? Elvégre azt csinálom, amit szeretek: utazok, világot látok, új helyeket és embereket ismerek meg. És a mostani helyszín is az én választásom, eldöntöttem, hogy ide jövök tanulni. Lehet, hogy pont ez a baj, hogy tanulni jövök ide. A hatalmas nyitott tér, ami nap mint nap körül vett a rezervátumban már most hiányzik. Persze ezt be nem vallanám ám senkinek. Még hogy nekem hiányozzon valami? Ugyan, pompásan el vagyok én ebben a koszos büdös lepratelepen, amit mások városnak hívnak. Azt hittem nem lehet annál rosszabb, tévedtem. A vonat sokkalta rosszabb.
Unottan bámulok hát ki az ablakon, hosszú ujjaimmal a nyakamban lógó méregdrága fényképezőgép szíján babrálva. Épp az imént fogta távozóra az eddig velem szemközt ülő idős boszorkány, aki mindenáron csevegni akart velem. Szerencsére bevette, hogy egy árva szavát sem értem. Nem hiányzott az nekem, hogy végig kelljen csacsognom az utat Bogolyfalváig – micsoda hülye egy név ez – egy vén banyával. Bízom benne, hogy mázlim lesz és nem ül be a fülkémbe senki sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=785911#post785911][b]Ophelia Donovan - 2019.12.26. 14:24[/b][/url]

"A pályaudvar már egy megszokott állomás" Dúdolom magamban, ahogy sétálok a peronon. Nem utazom ma sehová. A kezelések havi szintűek és már állományban vagyok, de ma szabadnapom van. Csak azért jöttem, mert jóban lettem a pékségben dolgozó nénikével és ideje beszerezni tőle a karácsonyi sütemény adagomat. Annyira finomakat csinál, hogy néha az az érzésem a nagymamám reinkarnálódott benne. Jókat trécselünk és még párszor kapok grátisz egy-egy süteményt. Azt mondja én vagyok az új fajták tesztközönsége. A szent sélért feláldozom magam. Szoktam mondani vigyorogva. Szóval csípem a mamust nincs mit szépíteni ezen. Azért is jöttem még, hogy odaadjam neki azt az aprócska ajándékot amit vettem. Kis semmiség, de szerintem örülni fog, ha meglátja. Dolgom végeztével és két nagy szatyornyi finomsággal ballagok, amikor egyszer csak: Ez az a kisfiú, hogy is hívják? kutatok az emlékeim között. Leo? Ez az Leo! Mi a francot csinálhat itt, ráadásul egy szál egyedül? Na jó. Ezt már csak kiderítem. Gondoltam magamban és elkezdtem figyelni és követni a fiúcskát. Emlékszem, igen bizony emlékszem, hogy egészen jóban lettünk és megígértem, hogy még találkozunk. Legfeljebb, ha úgy látom majd oda fogok menni hozzá és hazakísérem, vagy oda, ahová tart. Nem is értem, hogy hagyhat valaki egy ilyen kicsi gyereket ennyire egyedül. Mi van, ha elkóborol, vagy elrabolják. Hát hol van a szüleiben a felelősségtudat?! Most komolyan?! Szégyen. Szegény kis srác meg azt hiszi fankón ez a természetes. Ilyenkor örülök, hogy ez én szüleim nem ilyenek voltak. Na de most koncentráljunk a feladatra Donovan! Leveszek az egyik szatyor tartalmának tetejéről egy muffint és azt majszolva eredek hát a lurkó nyomába. Álcámat szürke szövetkabátom, zöldeskék sálam és sapkám alkotja. Lassan kerülgetve az embereket követem tehát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=797655#post797655][b]Theon Delacroix - 2020.03.09. 01:10[/b][/url]

Lábam hangosan kopog a kopott macskaköveken, kezem görcsösen szorít rá felrúnázott mobilomra.  Egy esőcsepp esik rá a készülék képernyőjére. Tekintetem felemelem az égre, egészen túl az épület tetején; vihar közeledik. Szövetkabátom jobban összehúzom magamon, majd fedezékbe vonulok, épp jókor. Egyre nagyobb cseppekben kezd aláhullni az égi áldás, mígnem akkora zuhé keveredik, hogy még a föld porát is felveri. Ám ezekből én már mit sem hallok, a hatalmas csarnok zsibaja elnyeli az összes verdeső csepp adta jajveszékelést. Hirtelen egymillió ember között találom magam, mind céltudatosan tőr előre az eltervezett vagonhoz vagy éppen kofához, míg én csak állok, zsebre dugott kézzel, s próbálom megkeresni azokat az ismerős göndör tincseket. Kékjeim vadul cikáznak egyik személyről a másikra. Véletlen majdnem meg is szólítok egy lányt, kinek hasonló elnyűtt pulcsija van, mint a fiúnak utolsó találkozásunkkor, ám még időben rántom el a kezem. Hirtelen szörnyű magányosság tör rám, holott mindenhol emberek vesznek körül. De egyik sem ő.
Tudom, hogy nemsokára indul a vonata. Ahogy azt is, hogy még indulás előtt benéz a könyvtárba, majd elköszön attól a hárpia barátnőjétől, s csomagjaival csak félre fog körülbelül ideérkezni a váróba. Mindent tudok róla. Hála a kapcsolataimnak, kiszimatoltam a napi tervét, hogy még időben elcsíphessem, s talán rávehessem, hogy ne menjen el. Nem akarom. Én azt szeretném, hogy itt maradjon, velem, a kastélyban, és ezért bármit megteszek.
Hirtelen barna tincsek tűnnek fel a tömegben. Automatikusan mozdulok, bele sem gondolva, hogy ez esetlegesen egy másik téves személy lesz. Nem, mert tudom, hogy ez ő. Ezer közül felismerném.
- Na, csak nem gondolod, hogy búcsúcsók nélkül elengedlek? – Csücsörítek, ahogy karját elkapom, még mielőtt tovább indulhatna. Kezem szorosan kulcsolódik már oly’ sokszor bántott csuklójára, lábam poggyászát akadályozza.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=797864#post797864][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.03.10. 17:18[/b][/url]

Hétköznap késő délután lévén a vasútállomáson alig lézengett pár ember. Sári tanítás után néhány kottát, egy váltás ruhát és a piperecuccait kapkodva összezsúfolta egy megfelelő méretű hátizsákba, majd futva indult le a faluba. Természetesen késésben volt, hiszen az túl átgondolt és jól szervezett lett volna. A ruházatát sem igazán gondolta át alaposan, futáshoz a ruha nem volt túl ideális választás, vékony farmerdzsekije pedig vékonynak bizonyult a lehűlt levegő ellen. A szél a hajába kapott, összekócolta a tökéletesen megkomponált hullámos barna tincseket, de már csak az érdekelte, hogy elérje a vonatot. Aznap ez volt az utolsó járat és ha nem éri el búcsút mondhat a másnapi zongoravizsgájának is. Márpedig a vizsgára mindenképpen oda kell érnie. Nem azért futott neki háromszor a felvételinek, hogy most egy ilyen aprócska malőr miatt ne tudjon levizsgázni és kirakják.
Csapzottan és átfázva futott be az állomásra kerek két perccel a vonat indulása előtt, így szerencsére volt ideje felszállni. Egy teljesen üres kupéban talált helyet magának. Közvetlenül az ablak mellé ült menetiránnyal szemben, más esetben sajnos valószínűleg visszaköszönt volna az ebédje. Gyermekkorában egyáltalán nem bírta az utazást, mostanra azért javult a helyzet, de ha nem sikerült ablak mellé ülnie akkor elég komoly problémákat tudott okozni az a fránya utazóbetegség. Ahogy kinézett az ablakon a peron mellett meglátta saját visszatükröződő arcképét az üvegben. Borzasztóan festett, sápadt arcán két hatalmas piros, a szél által okozott folt éktelenkedett. Szemei alatt halvány karikák húzódtak, az egész hetes stresszelés a vizsgára éjszaka sem hagyta nyugodtan. A haja, az a csodálatosan beállított frissen mosott haja szénakazal módjára állt szanaszét.  Megpróbált kezdeni valamit a kócos tincsekkel, de hamar belátta, hogy próbálkozása a lehetetlennel ér fel. Hátradőlt inkább, lábait maga alá húzta, majd ujjait az ablakpárkányra helyezte, mintha csak a zongora klaviatúráját használná.  Külső szemlélő számára egészen furcsa lehetett a látvány, amint egy kócos, zilált külsejű lány értelmetlen ritmusokat kopog hosszú vékony ujjaival a vonat ablakán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=808033#post808033][b]Olsovszky Laura - 2020.05.08. 18:38[/b][/url]

Egy kisebb adag csomaggal felszerelkezve lépek fel a vasúti kocsi első lépcsőfokára. Balomban egy nagyobbacska női táska, jobbommal pedig kapaszkodom, hogy fel tudjam húzni magam. Még mielőtt teljesen eltűnnék a kocsi ajtaja mögött még egyszer hátra pillantok és integetek Daninak és Laylanak. Ez a lány egy kincs, bár sokszor nehéz vele egyeztetni az időpontot, mivel eléggé elfoglalt. A minap jutottam arra, hogy keresnem kell még egy dadát kisfiam mellé. Dani sír, szája lefelé hajlik és nem érti, hogy én most miért hagyom őt ott. Mikor fellépek odabújik Laylahoz és látom ahogy rázkódik a kis teste. Utálom őt ott hagyni, de van amikor muszáj, és most muszáj. A budanekeresdi antikvitásban elkél most a segítségem, így egy napra oda utazok. A kabinba lépve – ami jelenleg még üres- az ablak melletti üléshez lépek. Kabátomat leveszem, majd a fejem fölötti tartóra helyezem. Helyet foglalok, táskámat pedig magam mellé rakom. Az ablakon kifelé bámulva nézegetem a búcsúzkodó párokat, az éppen sietős léptekkel közeledő férfit akinek aktatáska van kezében. Megszólal a sípszó, majd a vonat a jól ismert zakatolásba kezd. Fejemet a támlának döntöm s úgy nézem a tájat, mely szépen vált át a városi látképből az éledező, zöldellő tájjá. Szeretem a tavaszt.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=813026#post813026][b]Palotás Polli - 2020.07.08. 23:46[/b][/url]

Nemsokára indul az első vonat a budanekeresdi vasútállomásra. Terve még nincs, hogy mi lesz, amikor megérkezik, de a tegnapi napja egészen biztosan az utolsó volt a kastélyban. Ez eldőlt. Megígérték neki, hogy egy hónap után hazamehet, már majdnem három hete itt van, úgyhogy ez már közelebb van az egy hónaphoz, mint a semmihez, így már biztosan ér. A kofferját nem tudta elhozni magával, mert egyszerűen képtelen volt bepakolni, ahogy az anyukája csinálta mielőtt idejöttek. Neki valahogy még a pakolj bűbáj sem pakolta olyan katonás rendbe a pólóit, mint a szüleinek. Így csak a kék-rózsaszín színű batikolt vászon hátizsákja társaságában indul útnak, amibe bepakolta a legfontosabb dolgokat, ami a hosszú út során segítségére lehet: a kedvenc teája és pirítósa (egy süteményt is elcsórt a klubhelyiségből, ha esetleg megkívánná), a hangszigetelő füldugója, az aktuálisan tanult darab kottája, meg persze egy rakat kattintgató, pörgettyű, puha stresszlabda és vagy két csomag rágó. Ez elég lesz Budanekeresdig, de arra még nincs felkészülve, hogy mit fog ott csinálni, mert nem tudja, hogy onnan hogyan juthat el Tatáig, ha esetleg a szülei nem érnek oda. Tegnap küldött nekik egy baglyot, hogy most fog indul, jöjjenek ki reggel érte. A múltkor már pedzegette nagyon is komolyan, de csak egy órát nyert az iskola pszichológusával, meg kapott pár megnyugtató baglyot a szüleitől, hogy hamarosan meg fogja itt szeretni. De ők nem érthetik. Nincsenek itt, írásban pedig képtelen elmondani nekik mindent.
Maga sem tudja, hogy hogyan sikerült kisurrannia az iskola kapuján, lehet, hogy ilyen időben is szabad kijárásuk van, talán bénán volt feltéve a védőbűbáj, esetleg átengedik a kétségbeesett diákokat. Fel volt készülve arra, hogy a kapu megrázza, felgyújtja, hátra löki, de nem történt semmi. A kaput átlépvén valamiféle borzongás járta át, ami lehetett a védőbűbáj erőtere, de az is benne van, hogy csak a szabályszegés okozta félelem dolgozott benne. Az kicsi, kapucnis alak remegő térdekkel szeli a métereket, eleinte még hátra-hátra pislog, hátha valaki követi, mert túl egyszerűnek tartotta a kijutást, ám a falu határához érve a félelmeinek ez a része megszűnni látszott, de ezen kívül is bőven volt oka aggodalomra. Egyáltalán, hogy jut ki Budapestre, ha nem jön ki senki?
A sírás kerülgeti ettől a helyzettől, de muszáj higgadnak tűnnie. Tudja, hogy fiatalabbnak tűnik a koránál, így sokkal nehezebb lesz átjutni a vasút dolgozóin, mintha legalább 16-nak látszana. Félelme beigazolódni látszódott, amikor a jegypénztáros boszorkány faggatni kezdte, meg bizonyítékot kért tőle, hogy valóban elmúlt-e már 14 éves, és hogy tényleg az iskola tanulója. Szerencséjére nem látta a pult mögül, hogy milyen erősen rángatta pulóvere ujját, mert akkor talán még elbocsátási papírt is kért volna tőle. Talán azt hihette, hogy meghalt valakije, mert családi okokra hivatkozott, a zaklatottság pedig minden mozdulatából kiabált.
Jegyét zsebrevágva közelíti meg a vágányokat, szíve valamiért még hevesebben vert, mint a jegypénztár előtt. Most már tényleg zöld az út, már csak meg kell tennie, hogy felszáll a vonatra. A kalauz már nem fogja elküldeni. Ugye miatta nem fordítanak vissza egy szerelvényt, ha a szülei utána üzennek? Hamarosan meg is hallja a hangosbemondó süvítését – amitől erősen összerezzent-, mindjárt érkezik a Budanekeresd irányába közlekedő szerelvény. Reszketve nyúl a füldugója után, a pályaudvarok hangját sosem szerette. Feszültséglevezetésként tett egy kört a peronon, miközben félelmei tovább visítanak a fejében. Ezeket kizárandó megtorpan, becsukja szemeit, majd a tanult 4 másodperces légzéstechnikát próbálja bevetni, ami nagyon sokszor segített neki. A harmadiknál hallja a vonat érkezését, érzi az orrában az olajszagot. Lassan kinyitja szemét és tétován a legközelebbi ajtó irányába indul, majd egy utolsó nagy levegőt véve felkapaszkodik, hogy elfoglalja a helyét egy, az bejárattól távoli fülkében. Táskáját egyből az ölébe veszi, és plüssjátékként kapaszkodik bele. Megcsinálta, itt van. De mi lesz majd ezután?