A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=840124#post840124][b]Auguste Gilberte Froment - 2021.12.12. 00:05[/b][/url]

Telnek múlnak a percek, és a váróban nem lesz melegebb; a vonat információi mellett kiírt késést jelző számok pedig egyre csak duzzadnak. Auguste időnként megmoccan, pozíciót vált a kényelmetlen fapadon, vagy épp tenyereit dörgöli össze - bár nem fázik, a mozdulatlanságtól elgémberednek tagjai. Valamikor ebben a hó és fagy alá szorult mozdulatlan időtlenségben leveszi kesztyűjét, és rövid tétovázás után fordítógyűrűjét is lehúzza ujjáról. Talán ez a mozdulat az, ami ismét felébreszti benne azt a keserűséget, amit igyekszik magába fojtani, és ahogy ezzel elvágja magától a tanoda utolsó "védelmét", mielőtt észrevehetné mit tesz, megszólal. - Jobb lenne maradni - hangja rekedtesen cseng, mintha víz alól szólna. Ha a várótermen át is haladtak páran, most nincsenek sokan, a francia szavak vágyakozva koppannak a zengő térben. Mintha zavarba jönne ráébredvén mit mondott, kis késéssel rettentő nőietlen módon megrántja vállát, de nem bánja meg, mert igaznak igaz, ami elhangzott. Nincsenek illúziói, nem remél hirtelen tavaszi melegséget a kapcsolatukban, nem ábrándja a kedélyes társalgás, mégis, a másikra pillant röviden, nem tudván megállni, hogy kapcsolódni próbáljon, amikor egyszer itt ülnek egymás mellett, és már csak ez is, ez a mélázó csend is hatással van rá.
Talán túl büszke is ahhoz, hogy elfogadja a beismerést, hogy ha nem is tudja mi módon, de közeledni szeretne bátyjához - elfojtja, mint oly sok minden mást is. Néha álmodik azokról a napokról, amikor otthon, rendes családként, egymás kezét fogva, szorongatva ültek a kanapén a TV előtt, összebújva és fel-felkiáltottak, amikor a gyerekműsor megijesztette őket hirtelenségével - szüleik pedig jót nevettek rajtuk. A lány szemei elé kapta apró ujjait, rántva Augustine kezét is magával, elfelejtvén természetességében, hogy még mindig kapaszkodik belé. Azokon a napokon úgy ébred, hogy pontosan érzi, elvettek tőle valamit, valami olyat, ami szervesen a része volt, és ami nélkül nem teljes.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=840128#post840128][b]Augustine René Meurice - 2021.12.12. 00:29[/b][/url]

A némaság ismét rájuk telepszik, nevezhetnénk ezt fagyos csendnek is, bár Augustine bizonyára nem tudná megítélni, mitől rázza jobban a hideg: az időjárástól, vagy a köztük húzódó érzelmi távolságtól. Mikor kezdte azt érezni, hogy a belőle kiszakított darabot vissza akarja kapni? Mikor gondolt először arra, hogy kapcsolódni akar és kérdezni, valami olyat tenni, amit már évek óta nem? Annak idején nem tudtak írni, mikor elszakították őket egymástól, s mire megtanultak, már szívből utálták a másikat. Mert mit láthat a gyermek szívének másik felében, ha a lenyomat, amit maga mögött hagy, csupán fájdalommal és elégtelenséggel társul? Minden nap azzal szembesülni, hogy nem lehetsz olyan tökéletes, mint az ikred, elindít egy apró, ám annál veszélyesebb gondolatot. Talán ketten alkotnátok egy egészet, azzal viszont, hogy elválasztottak benneteket, ösztönösen keletkezett egy jó és egy rossz. Az éteri lény tovaszállt, s nem hagyott maga mögött mást, csak ezt a szárnyaszegett ördögöt.
Kezeire pillant, melyeket nem védenek kesztyűk, tenyerét tanulmányozza, csupán néha pillant fel a kijelzőre, mely minduntalan egyre végeláthatatlanabb késést mutat. A szerelvény tán sohasem érkezik meg, ők pedig itt ragadnak. - Ja - halványan elmosolyodva biccent az elhangzó válasz mellé, ám tekintetét nem emeli meg továbbra sem elfagyott ujjairól. A görbe, mely egy pillanatig megjelent, az a keserédes vonalka el is tűnik, jeges szívét mégis mintha olvasztani kezdené a francia nyelv. Sohasem tudott máshogy beszélni, egyedül a fordítólánc segítette abban, hogy ez másképp legyen.
Felsóhajt, lélegzete ködként száll fel és tűnik el a váróban alig lézengők lehelete között. Minden más lenne, ha most odaülhetne a húga mellé és megfoghatná a kezét, megnyugtatva, hogy hamarosan hazaérnek és újra együtt karácsonyoznak. Azt mondaná neki, a fát már befaragta az apjuk, anyjuk pedig előkészítette a díszeket. Az is biztos, hogy fél évnyi távolmaradás után a lakásba lépve megéreznék a meglepetésből sütött finomságokat. A ház ereszei alatt fényes égők hirdetnék az ünnepet, ők pedig percekig állnának, hogy unásig ismételve nézhessék, amint a négy szín különböző programok szerint villódzik, halványul el, majd jelenik meg ismét, esetleg végigfut a tető alatt. A valóság persze korántsem ilyen idilli: már nem díszítenek ketten fát, már nem rakják fel az anyjuk által róluk mintázott díszt a fára és többé nem kóstolhatják a friss, még égetően forró baguettet, melyet eléjük tesznek az érkezésükkor. - Utálom a szünetet - idegesen teszi keresztbe egyik bokáját a másik lábán és hátradőlve fejét a falnak támasztja. Ki nem állhatja a tényt, hogy szembe kell néznie apjával. Inkább hallgatja napestig Keserű történeteit, csak ne kelljen hátán éreznie a bőrszíjat. Mégis, ezeknél az ütéseknél csak a tudat fáj jobban: úgy istenigazából egyik szülőjének sem kell.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=840357#post840357][b]Reményi Emma - 2021.12.18. 06:19[/b][/url]

- A lételemem az aggódás. - Felelem nevetve, mert valljuk be, ez teljesen igaz azóta, hogy anya vagyok, de csakis a férjem és a gyermekem, vagy gyermekemnek tekintett személyek iránt tudok aggódni állandóan. Nem az a fajta görcsölősen aggodalmaskodó vagyok, aki retteg a holnaptól is, ezt nem így kell elképzelni, csak szeretném, hogy minden rendben legyen, hogy az életük rendben haladjon előre, és mindent meg tudjanak valósítani. Éppen ezért szeretném, hogy Will is, akit ennyi megpróbáltatás ért, ebben az új életszakaszban ki tudjon teljesülni, otthonra, barátokra leljen, és elfoglalja a neki megjáró helyet a mágustársadalomban, egy olyan helyet, ami megnyugtató, ahol tudom, hogy jó helyen van.
- Kedvesem. - Azzal a jól ismert, melankólikus mosollyal, amivel szélesebbre húzódnak mindig az ajkaim, felpillantok rá, szememben őszinte mosoly csillan az irányába. Szeretve érintem meg az arcát, finom gondoskodással, ahogy mindig is viseltettem iránta. Tudom, hogy van abban valami, hogy Will volt az elvesztett gyermekem miatt keletkezett űr betöltője, hogy kezdetben az agyam egyfajta pótlékként tekintett rá, azonban a kezdeti érzés el-elhalványult, és átvette a terepét az egészen tiszta, érdek nélküli szeretet. Nem tagadom, sosem tagadtam, hogy a vele való találkozások számomra is terápiásak voltak.
- Amit csak szeretnél. Tudom, hogy ez egy nehéz folyamat lesz, de én itt vagyok neked. Na gyere, menjünk haza. - Intek a fejemmel a ránk váró, rövidke út elé, és belé karolva indítom el újra. Nem is kellene mondania semmit, én akkor is tudom, hogy mit érez, de azért jól esett, ez is egyfajta tény. Rám számíthat, én nem hagyom őt elveszni újra, mert most már itt vagyok és itt is leszek neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=840445#post840445][b]Auguste Gilberte Froment - 2021.12.20. 00:19[/b][/url]

Nem is számított igazából több reakcióra, részben már csak azért is, mert az ő megjegyzése sem éppen olyan, amire egyszerű reagálni. Most erre mit mondjon a másik? "Jajj, akkor gyere velem haza?" Vagy "játszunk két Lottisat, és cseréljünk?" Még viccnek is rossz, Auguste személyiségével igencsak nehezen találja összeegyeztethetőnek a fiú karakán gesztusait, és emberközeli stílusát is csupán bajosan tudná utánozni. De leginkább sehogy. Nem is akarja, kerekedik felül másik hangja, így odabent pingpongozva tárgyal egymással a nyitni vágyó, és gőgösen bezárkózó énje, pillanatok töredéke alatt kerülve nyertes vagy éppen vesztes pozícióba.
Furcsállva húzza össze szemöldökét egy pillanatra, de az anomáliát nem tudja rögtön értelmezni. Aztán továbbgondolja, és saját helyzetétől elszakadva rájön, hogy testvére valószínűleg nem azért szeretne a kastélyban maradni mint ő, tehát nem azért, mert el akarná kerülni a hazatérést, hanem egyszerűen élvez itt lenni, ahol sikerei barátai... Elismerései vannak. Hiszen nem indulhat ki magából, elvégre Augustine nem olyan mint ő. Augustine nem olyan mint ő, Augustine nem vonna ilyen önös érdekek miatt szomorú fintort az arcára.
Aztán a kétkedő hangok kerekednek felül. A kastélyon belül terjengő pletykák  nem egyszer vonták már a kétkedés ráncait a lány arcára. A bátyja, az ő tökéletes bátyja megvert valakit? Vagy éppen folyamatosan terrorizálja a kisebbeket? Igen, persze, ezek lehetnek túlzó megjegyzések, de azt vette már ő is észre, amikor kitértek előle a folyosón. Ha elfogult is a lány, anyja nézőpontját vetítve ki a másikra, teljesen nem vak.
Érzi, ahogy kíváncsisága egyre mélyebbről gyűrűzik fel, és bár az első hullámot elnyomja, ahogy tovább töpreng jeleken, látottakon, hallottakon, egyre kevésbé tudja visszafogni magát, mígnem kicsúszik a kérdés: - Miért?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=840448#post840448][b]Augustine René Meurice - 2021.12.20. 00:45[/b][/url]

Nehéz volna megmondania, mikor érezte azt, hogy itt a pillanat, szólni akar, beszélni, a pillanat egy töredékéig kapcsolatot teremteni az ikertestvérével. Túlontúl hosszú évek óta élnek és léteznek külön, mintha egymásból kiszakított magányos részek lennének. A csonkok, melyek róluk lógnak pusztán nevetséges kellékek, hisz az igazi seb nem elválásuk, hanem egymás ellen fordításuk. Egy szavas válaszok, félvállról odavetett mondattöredékek, ezek maradtak, s ez az, amibe Augustine belefáradt. Talán tökéletesebb a húga, okosabb, ügyesebb, jobb szívű, szinte már éteri, viszont néha azt érzi, nem képes tovább harcolni sem vele, sem ellene. Csak azt akarja, hogy ugyanolyan diák legyen, mint bárki más, külön elvárásoktól mentesen, ne kelljen olyasvalaki árnyékában élnie, akit szeretnie kellene gyűlölet helyett. Lehelete betölti az előtte elterülő teret, mielőtt semmivé foszlana, s a korábban kimondott szavak is élesen feszülnek közöttük. Mit lehet utálni a szünetben, hisz a család az egyik legjobb dolog, amit ember kaphat! Már amennyiben családnak lehet nevezni azt, amibe a fiú minden alkalommal hazatér és, ahonnan rengeteg, kisebb-nagyobb billoggal tér vissza. Emlékeztetés.
A kérdésre túlontúl lassan, mintha csak egy örökkévalóságig tartana fordítja Auguste felé fejét, hogy aztán ismét maga elé bámuljon és hanyagul megvonja vállát. Mit kellene mondania? Az igazat? A lány úgysem hinne egy fekete báránynak, bizonyosan azt állítaná, hogy a fiú hazudik és be akarja sározni apjukat, erre viszont semmi szüksége sincs jelen pillanatban. Épp elég baj az neki, hogy szembenézhet a sötét alakkal, aki minden szünetben hazavárja. Mégis azt érzi, mondania kell valamit, mondani akar valamit. - Szar otthon - ebben semmi konkrétum nincs. Sem a verések, sem a szidalmak, sem az állandó bűntudat és epe, mely feltörik újból és újból. A végtelen önutálat, ami gombócot növeszt torkában és eléri, hogy öklendezni kezdjen valahányszor megjátsszák, hogy ők igazi apa-fiú páros. Merthát apja néha megpróbál felszedni egy nőt, hazaviszi, olyankor pedig ódákat zeng magáról, Augustine feladata pedig pusztán annyi, hogy mosolyogjon és bólogasson.
Fogalma sincs, miért, de úgy érzi, inkább anyjával élne. Hagyná a fenébe a saját vonatát, titkon felszökne húga után a hozzájuk tartó szerelvényre és sohasem tekintene vissza. De vajon benézve az ablakon azt látná, amit jelenleg hisz? Egyáltalán volna még helye ott, ahová készül? Ismét Auguste-re néz, de nem szól semmit, csak emlékezetébe vési a lány vonásait. Ő sem boldog, no de miért is lenne? Nem tud még többet tenni a Bagolykőért, amíg otthon van... A lánnyal ellentétben Augustine-hoz nem jutnak el azok a szóbeszédek és igazságok, melyek ikre fegyelmezetlenségét, megkérdőjelezhető tanulmányi eredményeit taglalják, s bár az év végén nem hallotta felolvasva a nevét, talán csak a jövő évi listára fog felkerülni, hiszen sok a változás a régi iskolájához képest. Elkalandoznak gondolatai, s azon kapja magát, hogy még mindig a lány arcát fürkészi, így lassan, mintha mindez természetes lett volna, újra előre fordítja fejét és bámulja tovább a padlót. Fogalma sincs, mit kéne mondania, ami belefér annyi időbe, amit kaphatna a másiktól, így inkább hallgat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=840454#post840454][b]Auguste Gilberte Froment - 2021.12.20. 01:14[/b][/url]

Választhatta volna azt is, hogy nem mond semmit. Vagy akár mondhatott volna annyit is, hogy hm, hát, itt izgalmasabb az élet. De nem, helyette válaszolt, méghozzá úgy, hogy ennek hallatán csak több kérdés fogalmazódott meg a lányban, mint amennyi eddig piszkálta. Bal szemöldöke emelkedik meg csupán, és az is éppen hogy csak, enyhén keveredik a meglepettség, a hitetlenség, a kíváncsiság, nem is tudja hirtelen, erre most mit mondjon. Egy részre felhorkanna, hogy ugyan már, annyira nem lehet rossz, egy másik érdeklődve dönti félre fejét, hogy saját magát visszhangozva tegye fel ismét a miért kérdést, míg egy harmadikból ki akar bukni valami hasonló panaszáradat. Ezutóbbi az, ami igazán megrettenti a lányt, és arra készteti, hogy torkát megköszörülve csússzon feljebb, kabátját szorosabbra húzva, kezeit ismét elbújtatva zsebében. Most hirtelen nagyon idegennek, kényelmetlennek tűnik ugyanaz a helyzet, ami korábban olyan egyszerűnek és könnyednek tűnt, agyában lázasan járnak a gondolatok, miközben emlékeivel és érzelmeivel egyaránt próbál birokra kelni. Ő nem ennyire... Hirtelen gondolkodású, döntésű ember. Auguste inkább magába fordulva ülne le emészteni a hallottakat, órákig, ha nem napokig, újra és újra lejátszva magában a beszélgetést, keresve azokat a jegyeket, a hangszíneket, amiket esetleg addig nem vett észre.
Úgy érzi, mintha megfagyott volna a levegő, de lehet, csak benne, a váratlanul borongós válasz kirántja abból a komfortosnak éppen hogy csak mondható zónából, amibe eddig úgy-ahogy megpróbálta besorolni beszélgetésüket. Nem tudja mihez kezdjen. Nem tudja, így megpróbál érzéseire hagyatkozni, mint eddig is tette. Azok legalább mindig ott vannak neki.
Feje oldalra biccen, tekintete Augustine arcára siklik, vonásait fürkészik. Testtartását, lélegzetvételét, még azt az önnön súlyától éppen megereszkedő hajtincset is végigköveti, ami épp akkor siklik el a többin.
Tényleg szar lenne otthon? De hát ott az apja, a szerető apja, aki kiskorukban a nyakukba vette őket, ha nem láttak jól, segített sátrat építeni a nappaliban, és ha a lány félt éjszaka egyedül kimenni a mosdóba, zseblámpával és szörnyek elleni légfirssítő spray-vel kísérte el. Szoros, meleg öleléssel várta haza ovi után, nevette forgatta meg a levegőben; és ő volt az, aki még ha a lány rosszalkodott is, csak megcsiklandozta az oldalát, és játékosan szidta meg.
A másik tekintetét keresi. És bár nem ismeri, bár régóta nincsenek már egy hullámhosszon, nem tudja megkérdőjelezni a mondottak igazát. Idegennek, erőltetettnek hangzana erre legyinteni, kétsége csak magába vetve van, hogy talán valamit rosszul érzékel, vagy fog fel, de mégsem tud kételkedni az elhangzottakban. Miért? Miért, amikor kettejük közül a fiúnak mindene megvan, amit csak kívánhatott? - Akkor ne menjünk haza.
Nem átgondolt szavak ezek. Valahol emlékeztetnek a régi szövetségekre, amiket oly sokszor kötöttek, valahol újak és távol állnak tőlük, mégis, egy szerény de fájón várt vágyképet vázolnak fel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=842686#post842686][b]Reiner Kende - 2022.01.24. 21:09[/b][/url]

Éppen lett volna dolga, de a dolog elúszni látszik. Szóvicc.
Az van, hogy lezsírozta Tányával, hogy elcserélje valakivel az esti járőrözését, ahova frankón beosztották, miközben edzése van Pesten. Eltepert, - mert a nő egy mákos guba és hamar elintézte neki ezt a kört - így ráadásul késés nélkül esett be az uszodába, ahol az edzője már egy másik félvér versenyzővel üvöltötte ki még a nem létező lelkét is. A hely visszhangzott, a lelátókon unatkozó úszók legtöbbje a műsorra meresztette tekintetét. A kivétel mellé csapódott a navinés is. Lekapta a melegítőt, rutinosan felkészült és ráállt a rajtkőre, hogy akkor elkezdje edző nélkül, laza ráhangolódással, mert előre tudta, hogy Marci rajta vezeti majd le a fene nagy jókedvét. Kitartó rage volt a csavóban: soha máskor nem engedte el, időnél hamarabb, Reiner Kendét.
A brutális edzés után olyat pencizik a vonaton, hogy majdnem rajta is marad. Még az bebaszna! Haver, eltelt két nap! Megy leteperni Mihailt, mint a huzat.
Ráérősen lép az ajtóhoz, kilöki az ajtót és landol a peronon. Fáradt léptekkel halad, gyanútlanul, de egyszerre minden álom kiszökik a szeméből, ami hitetlen csillan.
- Hiányoztam, Sztravinszkij?! - megemeli nevetős hangját, de nem vár arra, hogy felé fordul-e, megindul és beéri. - Frankón nem kellett volna kijönni elém, de adlak - hatalmas vigyorral ránt egyet a táska pántján, miközben szürkéskék tekintete lassan körbejárja az állomást. - Mi volt ma az egyetemen? - a válaszra figyelve lép a kijárat felé. Maga elé engedi a másikat, kikerül egy vele szembe jövő lányt, majd ha szabad a terep, sztorizni kezd.
- A másnap sem volt rossz. Ők felváltva lenyomták a hattyúk halálát, én pofán röhögtem őket, mint egy állat. Úgy néztek rám, hogy mindjárt kinyúvasztanak - felsandít a másikra. - Mekkora mázlid van, Sztravinszkij, hogy túléltem - szélesen vigyorog a másikra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=842691#post842691][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2022.01.24. 21:38[/b][/url]

Hideg van.
Fogalmazódik meg bennem az első gondolat, amint lehetőségem van felszállni a vonatra, ami végre Bogolyfalvára visz. Így, hogy hamarosan vége a télnek, végre kezd olyan idő lenni, amihez hozzá vagyok szokva gyerekkorom óta. Nekem a nulla fok nem hideg, még a mínusz ötöt sem mondanám annak, de már valami alakul. Kesztyű nélküli ujjaimat mégis meg kell mozgatnom, hogy az elgémberedettséget szedjem ki belőlük a már fűtött kabinban. Kabátomat veszem le, gondosan hajtogatom magam mellé, míg könyvemet veszem elő a táskából és teszem fülembe az air podsot. Egy idő után a könyvet már csak a kezemben tartom, és a kellemes basszussal fülemben nézelődöm kifelé az ablakon. Idilli. Addig, amíg háromszor meg nem zavarnak vihoncáló lányok, így kérésüknek eleget téve mosolygok a kamerába. Édesek.
Lehunyt szemekkel sóhajtok aprót, lassan kászálódom fel. A zene ugyanúgy üvölt a fülembe, míg magamra veszem a kabátomat, megfogom a táskát és leszállok a vonatról. Mély levegőt véve indulok el elnyújtott léptekkel a társasház felé, egészen addig, amíg szemem sarkából meg nem látom a mozgást. Megemelkedett szemöldökkel nézek oldalra, Reiner szája meg csak mozog és mozog. Szusszanva veszem ki a hozzá közelebb eső fülemből a fülest.
- Hogyne - bólintok aprót, azt sem tudom miről beszél, mivel teljesen lemaradtam az elejéről. Zsebembe nyúlva állítom meg a zenét, másik fülemből is kiveszem a fülest és rakom is el őket. Ámbár a mozdulat megakad kicsit, mikor meghallom a kérdést. Érdeklődik. - Leadtam két beadandót, megírtam egy zh-t és kiváltottam egy vizsgámat - lépek ki Reiner előtt teljes természetességgel, vissza sem fordulva felé. - A szokásos - fejezem be végül mondandómat.
- Igen, valóban hatalmas mázlistának érzem magam - mosolyodom el féloldalasan. - Bár ez rólad jobban elmondható. Nem mindenki alhat el a hangomra, Reiner - rebben meg szemöldököm, ajkaimon szemtelen mosoly villan fel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=842697#post842697][b]Reiner Kende - 2022.01.24. 22:18[/b][/url]

Még mindig hadilábon áll a digitális fiszfaszokkal, így egy pillanatra ráncolja a szemöldökét a rövid válaszra, majd tekintete esik arra az izére, amit Sztravinszkij elpakol. Nagyjából egy pillanatig érdekli, majd kérdez rá a másik napjára. Azt hallgatva nem nagyon akar ő semerre sem továbbtanulni. Instant bukás a VAV-on? Károlyék likes this. Nulla okosképző a gyereknek! Nem. Aprót ráz a fején, majd amikor visszaér Mihail mellé, aki be is fejezi. Mindez újév elején? Az oktatóknak nincs élete.- Frankó. Legalább érdekel, amibe ennyi időt feccölsz, az sose baj - hajába túrva pislákol kicsit.
Halkan felnevet, de a folytatás miatt visszafogja, hogy hallja Mihail szavait. Elnyílt ajkakkal pillant oldalra, majd vissza maga elé. Vigyora megváltozik, gödröcskéje besüpped arcába, ahogy hangosabban engedi ki a nevetést. - Ó, én megtettem, mint a huzat. Faszán aludtam utána a gyerekszoba padlóján - bólogat nevetgélve.
A táska pántját átemeli a fején, hogy könnyebben cipelhesse a holmiját és bár elég széles a válla, az a szar folyton le akar csúszni. Ahogy ezzel megvan befordul Mihailal szembe és hátrálva elkapja a tekintetét. - Gáz, ha nálad zuhanyzom? Nem másznék fel a kastélyig, aztán vissza, mint egy kretén - balra, majd jobbra mozdul a feje, a mellkasánál ránt a táskán, ahogy visszapördül mellé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=842702#post842702][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2022.01.24. 22:53[/b][/url]

A pár perces út a társasházig mindig elég idő arra, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem. A szanaszét lévő gondolataimat, az egész napos egyetem után, ezen a pár méteren szoktam helyre tenni, hogy pár órával később már készen fogadhassam Reinert, és teljes mellbedobással tudjak neki segíteni. Most is ez lenne a megszokott, ha nem sétálna mellettem, be nem álló szájjal. Ajkaimra mégis felkerül a mosoly.
- Igen. Valóban érdekel - aminek én nagyon örülök, a mellettem sétáló szerintem nem mindig. Főleg akkor nem, mikor sokkal jobban megdolgozom, mint arra felkészült volna előtte. És bár ezekért elnézést soha nem fogok kérni, még csak azt sem tudom mondani, hogy sajnálom. Ha nem dolgozom meg, ha nem szakítom fel a sebeket, akkor nem tudok neki érdemben segíteni. Márpedig úgy tűnik, hogy igenis hatásos az, amit csinálunk péntek délutánonként. A többi délután nem számít.
- Örülök, hogy jót aludtál - csóválom meg fejemet óvatosan. Nagyon örülnék, ha ezt én is elmondhatnám magamról, de másodikán már a kifutón kellett állnom teljes pompámban, így elseje éjjelén én már utaztam. Lehet be kellene pótolni ezt az elmaradozott alvást. Fáradtan sóhajtok halkat, fejemet kapom fel, ahogy Reiner beszambázik elém állok meg. Csípőmet tolom ki, a kérdésre emelkedik meg fél szemöldököm.
- Szemtelen vagy, Reiner - mielőtt mozdulhatna kerülöm ki és lépek el mellette. De még mennyire szemtelen. Kevesen engedik meg ezt maguknak velem szemben, sőt... kicsit jobban elmerengve a dolgon, senki nem engedi meg ezt magának velem szemben. - Figyelemmel arra, hogy a kastély a másik irányban van, te meg szépen elsétáltál velem eddig - mutatok a társasházra. - Gondolom nemigen kellene nemet mondanom - sandítok rá oldalasan, majd vissza előre azonnal.
Szemtelen vagy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=842738#post842738][b]Lorin Annie Brightmore - 2022.01.25. 20:32[/b][/url]

Ez a bűnbeesés. Nem is szeretem annyira, nem is olyan, és nem is tudom. Valahogy az egész más. De kell. Függő vagyok, és a függésem tárgya nem más, mint a sajtos széllel töltött, négy sajtos pizza. Nem kell rá más, csak a sajtok, meg némi fűszer, és szerintem ez az, amiben eltér a bogolyfalvi minden másiktól, hogy annak olyan nagyon különleges a fűszerezése. De nem mehetek oda, mert véleményem szerint Barni ha meglátna, akkor kifutna a világból már az előtt, hogy békés egymás mellett élést ajánlanék neki. Nem, olyan szavakkal, mint "barátság" nem is dobálóznék, mert szerintem azt nagyon nem venné jó néven. Valamiért azt érzem, hogy engem nem venne jó néven. Ami jogos, csak elég nehéz a változást szemléltetned, ha az, akinél ezt szeretnéd szemléltetni, vélhetően az kívánja, hogy Indiában maradj. Vagy bárhol máshol. Nem mondom, hogy ne lenne jogos, hiszen eléggé rosszul jöttek ki a lépések. Csak, mindegy, ez a pizza sem olyan rossz. Én pedig most nem húztam el a számat.
A történethez hozzátartozik, hogy a kupéban egyedül vagyok, meg az is, hogy három doboz pizzát vettem, mert ha már egyért felutaztam, akkor három is lehet belőle, és különben is. Ez egy elfojtás, egészen biztos, hogy az. El kéne járnom az anonim pizzavásárlók ülésére, hátha meg tudják mondani, hogy mi a bajom. Egyszerű, találkoznom kellene vele, megmondani, hogy itt vagyok, szeretem a pizzát, enni fogom, be fogok jönni, meg fogom venni és meg fogom enni. De nehéz. Szóval most az egyik ülésen kuporogva - a csizmámat szigorúan levéve - ülök felhúzott térdekkel, és nézem a dobozokat. Bűntudatom van, de azért éhes is vagyok. Ez olyan, mintha most megcsaltam volna a pizzáját? Jó, ez tényleg hülyeség. Viszont nem a sajtosat veszem magamhoz, hanem a hawaii-t, amit tényleg impulzusból vettem. Felnyitva a dobozt sóhajtok egyet, és beleharapok az első szeletbe. Feltétlenül meg kell néznem, hogy van-e anonim pizzafüggők klubja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=843400#post843400][b]Illés Ferdinánd - 2022.02.12. 19:43[/b][/url]

A cseppek úgy hullanak alá, mint bűnbe esett angyalok, amikor a mélybe lesznek taszítva. Azzal a különbséggel, hogy láncra verés helyett, a szürke járdán koppannak, ami először pettyezett, majd egyre csak sötétlő árnyalatba borul. Tükrözi az égboltot. Az eső elől a plexi alá húzódik mind, aki a vonatra várakozik, a társaságtól elszeparálva pedig egy magas, szikár alak ácsorog, kezében kihűlt, hosszú kávéval. Többen felé sandítgatnak, rá, aki a borús időjáráshoz elbaszta, hogy fehér szettet vett fel, mert a szőke tincsek mellett még az is világít a szürkeségben. Illés Ferdinánd, mint egy elbaszott angyalka. Bukott angyalnak még el is menne - inkább az, mint ördög ivadéka -, de ha lehet a legkevesebb feltűnéssel. Izmai már csak a gondolattól is feszülni kezdenek, és fejébe kúsznak a zavaró gondolatok. Hűvös kék tekintete előremered. Ekkor a kopogó cseppeken túl meghallja sínek másik oldalán roskadozó váróban felcsattanni a női hangot. Megy az panaszáradat, mert késik a vonat. Szinte azzal egyszerre a peronon ácsorgók az esőt kezdik szidni. Ő megforgatja a szemeit, majd kortyol a hideg kávéból. Szereti. A hideg kávét is, és az esős időt - egyik nélkül sem indult volna el Bagolyfalváról ma délelőtt. Sőt, ha rajta múlna, addig húzná a téli időjárást, amíg csak teheti. A tűző napfény számára olyan, mintha fenntartatnák az ítéletre. A vonat végre befut.
A kupék melletti folyosón haladva olyat keres, ahol egyedül lehet, és a vázlatfüzetébe feledkezhet a városig, még a zakatolás okozta tökéletlen vonások sem érdeklik. De mindben meresztik már a seggüket. Kiissza a maradék kávét, megtorpan, majd hátrál egy lépést oldalasan besandítva a fülkébe. Ujjait a kilincsre fonva, könnyedén tolja félre az ajtót és néz egyrészt meglepetten, másrészt kérdőn a kuporgó ismerősre. - Nocsak. Ha valaki azt állítja, hogy újra találkozunk, pofán röhögöm, erre tessék - szája sarka felkunkorodik. Most Ferdinánd mosolya sokat ígérőn bajt sejtetet, avagy barátságos. Netán mindkettő. Hiszen, ha róluk van szó, akkor a baj bármelyik pillanatban felütheti a fejét. Ezen a vonaton is. Legutóbb csak kirabolni akarták őket. Kíváncsi lenne ma milyen szerencsétlenség történik, ha csatlakozik.
- Leülhetek, Lorin? - kérdezte, majd összeráncolta az orrát. - Ez sajt? - ekkor ránéz a dobozokra és mosolya kiszélesedik. Még egy halk, hitetlen nevetés is elhagyja ajkait. Ha pizza van, igazából már a korábbi kérdésétől függetlenül is beljebb lép, de nem közelebb a másikhoz. A pizzás dobozok mellett ül le, hátradől és karját összefonja a feje mögött. Onnan fürkészi egy pillanatig Lorin vonásait. Nem szól, mindössze érdeklődve billen oldalra a feje.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=843579#post843579][b]Lorin Annie Brightmore - 2022.02.17. 12:08[/b][/url]

Szeretem az embereket, mégis nagyon remélem, hogy most mindenki valakikkel utazik, olyanokkal, akikkel csak az üres kupék felelnek meg nekik, hogy aztán azokat töltsék meg. Bogolyfalva nincs se közel, se messze, mégis, ezt a kellő távolságban lévő állomást szeretném úgy elérni, hogy senki, de tényleg senki se jöjjön be, és ne nézzen rám ferde szemmel a pizzák miatt. Vagy, mert tudja, hogy miért a fővárosból viszem a pizzát, vagy, mert nem érti, hogy miért teszek így, és elkezdi nekem megváltani a világot, hogy nem kell sznobnak lenni, hiszen a bogolyfalvi pizza is ugyanolyan pizza, mint a fővárosi, sőt, még finomabb is, és hát milyen kedves egy ember Bánki Barnabás, mindig mindenkit szívesen lát a pizzériába, és próbáljam ki, mert tényleg jó. A pizza is meg a férfi kedvessége is. Igen, a pizza kiváló, a férfi kedves, de ha csak nem akarnám azt, hogy a főtéren máglyán elégessenek azért, mert a közelébe mentem, ő meg elmenekült, akkor szerintem mindenkinek az lesz a legjobb, ha én úgy nézek ki, mint, aki sznob, és én bizony csak a fővárosi pizzát tudom lenyelni. Ah, nem, még csak rágondolni se szabad nekem Barnabásra, mármint a pizzájára, a-a. Szóval teljesen jó lesz ez is. Majdnem olyan jó.
- Ferdinánd?
Igen, ha valaki azt mondja, hogy újra találkozunk, vagy azt, hogy az újra, az nevezetesen éppen itt lesz, akkor tényleg, én is kinevetem. Hiszen erre az esély szerintem olyan kicsi volt, hogy olyan kicsi szám valójában már nem is létezik. Komolyan mondom, hogy nem létezik. A világ egy olyan pontján találkoztunk, ahol nem hiszem, hogy bármelyikünk is tervezett járni, és mind a ketten átéltünk valamit, ami hasonló, de mégis más mértékben van jelen. Az életünk pedig attól, teljesen megváltozott, majd jött India, és a helyzet csak fokozódott. Aztán ő jobbra indult, én meg balra, és vége. Semmi romantikus, semmi epikus nem volt ebben, de a tény, az tény, ahogy az is, hogy most itt vagyunk egy döccenősen meginduló vonaton, mely hazavisz…mindkettőnket?
- Persze.
Elég furcsa lenne nemmel válaszolni, és őt még kedvelem is, így egyértelmű, hogy őt nem kívánom elküldeni. Különben is, ha vagyunk már ketten, akkor még kisebb az esélye, hogy valaki be akarjon ide ülni. Tökéletes, én mondom neked, tökéletes.
- Öhm… igen.
Zavaromban egy pillanat alatt elpirulok, és zöld szemeimet zavartan sütöm le, hogy aztán apró vállvonás kíséretében felpillantsak rá ismét.
- Tudod, mesélem, hogy nagyon elszúrtam egy férfival a dolgokat, akit nagyon szerettem, a vőlegényemmel, és, hogy tulajdonképpen azért is indultam útnak, hogy távol legyek, ő is így tett, de visszetért, nem sokkal előttem, és szeretnék vele beszélni, de még nem volt elég bátorságom, szóval inkább eljöttem Pestre pizzát venni, mert a pizzéria az övé, és nagyon vágytam a pizzáról, szóval, igen, nem csak sajt, de pizza is. Három pizza. Nem ennél pizzát? Mert ha ketten esszük, elfogy, mire Bogolyfalvára érünk. Már, ha te is oda tartasz persze.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=844735#post844735][b]Illés Ferdinánd - 2022.03.22. 01:20[/b][/url]

Saját neve a kérdő, ugyanakkor meglepett hangba burkolva jobban szórakoztatja, mint azt várná. Ajka felkunkorodott csücske nagyobb ívet kap, pusztán ennyi a válasza. Egyelőre. Elvégre nem is kell megerősítenie, vagy többet mondani, hiszen kevés olyan fazon rohangál a nagyvilágban, mint ő. Azt sem tudja - nem is akarja - elfedni, hogy mennyire feldobja ez a váratlan találkozás. Persze ez éppen annyira látszik a vonásain, mint egy ex-levitás, szorongásos, poszt-traumatikus félvámpíron látszana. Senki ne várjon csodát.
Beljebb lép, még a jóváhagyás előtt, amikor pedig az befut, Febát már a sajt illata köti le. A kávé íze még ajkain van, amit akartalan nyal meg, mielőtt Lorinra sandítana.
Távolabbról fürkészi a másikat. Nem is tudja mit mondhatna a nőnek, akivel most, évekkel később, itt ül egy teljesen másik kupéban. Ennyire még ez a világ se lehet kicsi. Képzeletében felidéződik a kegyetlen és ostoba szempár a maszk mögül. Az illető nem csak a képzelete koholmánya, hanem egy emlék, aki ott volt azon az Indiában tartó vonaton. Ferdinánd legszívesebben a földdel tette volna egyelőve, az enyves kezeivel együtt. Legfőképpen azért, mert még most is érzi a torkát szorulni a megannyi rájuk szegeződő szempár miatt, amit a folyosóról kaptak. Mint egy akváriumban, vagy ketrecben. Lorin, ő, a rabló és a hasznavehetetlen kalauz.
Elmúlt, és Feba ugyanúgy utálja az embereket, de ugyanúgy kíváncsi a különleges, egyedi lelkekre. Mint mondjuk a nőre, aki megvonatoztat több doboz pizzát, csak hogy ne az exétől kelljen beszereznie. Ferdinánd beleszédül abba is, hogy lépést tartson a történettel, pedig a felsült vőlegény sztorijára emlékszik. Azért bólint egyet-kettőt, amikor annak ott a helye, Lorin hadd mondja végig.
- Oda. Pár hete költöztem a városba. Bővült a Horcrux és itt is nyitottunk egy szalont. Ahhoz képest, hogy egy társaslakás rész, elég sok vendégem van - tenyerét cégig futtatja farmerén, majd oldalra nyúl és beleles a dobozba. Imádja a pizzát. Mindegy milyen. Kérdőn néz Lorinra, és ha tényleg nem baj, hogy vesz belőle, felnyitja. Magához vesz egy szeletet, majd nyújtja a dobozt a másiknak. - Kösz. Már majdnem éhen haltam - szereti ezekkel a szavakkal játszani, leginkább a benne lévő ironia miatt.
- Szóval, be vagy rezelve a találkozástól az exeddel? - harap a szeletbe, majd lassan vezeti pillantását Lorin arcára. - Emlékszem a sztorira amúgy, de nem gondolom, hogy véletlen, hogy mindketten éppen visszajöttetek. Ne vedd sértésnek, de nem lenne jobb túlesni rajta? - Diszkrét, Illés, semmi gond.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=845405#post845405][b]Hollósi Zalán - 2022.04.09. 23:51[/b][/url]

  Furcsa érzés volt, hogy édesanyja idén nem azzal a mondattal engedte vissza Baglykőre, hogy "Vigyázz magadra!", hanem hogy "Vigyázz Szofira!".
 Megsemmisülten meredt szüleire ennek hallatán, de fölöslegesnek tartotta elmagyarázni, hogy nem fognak ők annyit találkozni, mint azt a családban gondolják. Na meg aztán... erősen kételkedett abban, hogy pont neki kéne Szofira vigyáznia. Akit minden helyzetben megtalál a galiba. Ő legfeljebb csak elrettentő példaként tud szolgálni a lánynak arra vonatkozóan, hogyan kell megtenni a kastélyban tíz métert úgy, hogy sikeresen konfrontációba keveredj a legidegesítőbb és a legártalmasabb arcokkal. Hogy hogyan ne érj vissza a körletedbe takarodó előtt. Hogyan aludj át egy tanórát. Igen. Ezt a szerepet Zalán sokkal reálisabbnak érezte.
 Nyavalygás ide vagy oda, mégis felállt a helyéről és nyakát nyújtogatva kezdte kémlelni az ablakon át a Budanekeresdnél felszálló diákcsoportot. Homlokát ráncolta, mert nem látta köztük Szofit. De még Borisz bá' és még Tünde arcát sem találta a tömegben. Talán nagyon a vonat elején szállították fel őt. Megígérte a lánynak, hogy megkeresik majd egymást, de úgy döntött, előtte megvárja, amíg a felszálló utasok végre elhelyezkednek. Sokan szenvedtek a poggyászaikkal, így ez nem tűnt olyan gyors folyamatnak, mint azt Zalán feltételezte. Így csak próbált türelmesen viselkedni.
 A körülötte lévő ülések kezdtek lassan megtelni, de a vonat végén, ahol ő volt, így is kevesebben szálltak fel mint mondjuk az elején. Maradtak még foghíjas ülőhelyek.
 Épp ezen elmélkedett, amikor észrevette, hogy mellette egy lány szenved a bőröndjével, hogy feltuszkolja a poggyásztartóra. Kérdés nélkül állt fel és segített megtartani a már visszaesni készülő csomagot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=845561#post845561][b]Song Jiyun - 2022.04.15. 14:59[/b][/url]

A peronokat vizsgálta, körülötte rengeteg mágus és boszorkány ment fel s alá. Volt, aki porontyait terelgette az iskolai vonatra, voltak diákcsoportok, akik között látott ismerős arcokat, ám túl szégyenlős volt, hogy megszólítsa őket. Csendesen követte hát iskolatársait, majd minden erejét bevetve feltornázta poggyászát és magát az egyik utolsó kocsira. Ahogy haladt befelé, üres boxot keresett magának, hátha felszáll Daeyoung mellé és akkor ülhetnek egymás mellett. Nagyra nyílt szemekkel kereste a leendőbeli ülőhelyét, szerencsére a vonat végében kevesebb ember volt, ezért nem volt túl nagy falat Jiyun számára. Miután végre meglelte a tökéletes ülőhelyet, tekintete az ülések feletti polcra tévedt majd le a kézipoggyászára.Túl picike volt, hogy felérje és csak akkor tudta volna biztonsággal feltenni, ha az ülésekre fellép. Ez nem lett volna helyénvaló, ennek ellenétre mégis megpróbálta fellökdösni táskáját.
Hosszas nyöszörgés és lábujjhegyen állás után végre feltette, habár nem tudta eléggé betolni s a kegyetlen fizika megbüntetni készült Jiyunt a segítségkérés megtagadása miatt. A poggyász leborult. Ji’ már a fejéhez nyúlt, összehúzta magát, minél kisebb legyen az esélye annak, hogy eltalálja bármi is a táskából, persze ez nem következett be. De miért nem?
Felpillantott és egy baromi magas fiú állt mellette. Kettőt pislogott, ahogy igyekezett memóriája nagy könyvében fellapozni a srác nevét, de nem... Nem járt sikerrel.
- Köszönöm - motyogta, majd ujjára pillantott, de szerencsére nem felejtette el gyűrűjét.
- Ha nem vagyok tolakodó, feltennéd nekem a táskám? Nem... én nem érem fel - sütötte le szemeit és odébb állt, hogy Zalánnak elegendő helyet adhasson.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=845562#post845562][b]Hollósi Zalán - 2022.04.15. 15:45[/b][/url]

  Ráismert a lányra egy háztársa személyében. Többet nem nagyon tudott róla, hiszen felsőbbéves. Nos, talán nem ez a legütősebb érv, ha azt nézzük, hogy Zalán barátainak többsége a felsőbb évfolyamot és a mestertanoncok táborát erősítik.
 Talán valamivel ráijeszthetett vagy zavarba hozta, mert látványosan kerülte a tekintetét. Bízató mosolyt küldött felé, ha esetleg felnéz, lássa, hogy nem csinált semmi rosszat.
 - Szívesen - felelte egyszerűen, majd lökött egyet a csomagon, hogy visszatolhassa biztonságos vízszintesbe azt. - Van még esetleg valamid?
 Amikor úgy találta, hogy nem fognak menet közben csomagok potyogni a fejükre, hátrébb lépett és körbenézett, hogy vajon körbe tud-e már nézni anélkül, hogy bárkit felborítana a közlekedőben. Úgy döntött, vár még kicsit, úgyhogy visszazuttyant a helyére.
 - Majd leszedni is segítek, ha gondolod. Nem kéne sérüléssel kezdeni az évet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=845568#post845568][b]Song Jiyun - 2022.04.15. 22:06[/b][/url]

Megrázta fejét, nem volt nála több holmi, amitől egyelőre meg szeretne szabadulni.  Óvatosan kinézett a vonat ablakán, már elindultak, tehát nem volt számára visszaút, ha esetleg meggondolta volna magát.
Leült Zalánnal szemben és mélyen meghajolt előtte, ezzel átadva minden tiszteletét a fiú irányába.
- Hálásan köszönöm. Tényleg nem lenne túl szerencsés egy nagy puklival a fejünkön a gyógyítónál kezdeni - felegyenesedett és halványan elmosolyodott.
- Ke-Keresel valakit? - utánozta a fiú mozdulatait - Nem tudom, hogy tudok-e neked segíteni, de szeretném viszonozni a kedvességed - szoknyáját gyűrte térdein, ahogy a másikra pislogott barna szemeivel. Bár a névmemóriájával nem büszkélkedhetett, viszont az arcokat vonásról-vonásra képes volt felidézni. Ha keresett épp valakit Zalán, talán Jiyun leírás alapján visszaemlékezhet látta-e véletlenül vagy sem. Persze, tényleg csak abban az esetben, ha keresett valakit és nem csak másik ülőhelyre pályázott.
- Mellesleg Jiyunnak hívnak, Song Jiyun. Levita - halvány mosolyra húzódtak pirosló ajkai és félénken odanyújtotta jobb kezét. Elvileg így illett és talán kihúzhatja bakancslistájáról az új személyek megismerését.
- Te is levitás vagy, ugye?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=845800#post845800][b]Hollósi Zalán - 2022.04.20. 22:09[/b][/url]

A meghajlást kicsit soknak érezte, mert nem ismerte a mögötte rejtőző idegen szokást. Persze azt felismerte, hogy a lány nem magyar, csak Zalán számára a határon túli dolgok ugyanolyan ismeretlennek számítottak, mint a mugli világ egésze. Még Autumn-ot is ritkán kérdezte Írországról. Tudta, hogy rossz emlékeket ébresztene benne, pedig iszonyatosan kíváncsi volt.
 - Az unokatesómnak ez lesz az első éve. Veled együtt szállt fel... nos, valahol. Megígértem neki, hogy majd a vonaton találkozunk, csak még meg kéne keresnem.
 Jobbjával a tarkóját kezdte masszírozni s elgondolkodott kicsit. Remélte, hogy azért sikerül az odaúton ismerkednie kicsit a leendő évfolyamtársaival. Talán ha már talált is társaságot magának, nem fogja a vonat végébe rángatni őt, csak bizonyosodjon meg arról, hogy itt van és jól van. Meg nem barátkozik fura alakokkal sem. Az fontos.
 - Jiy...un. - tagolta vontatottan, de még elismételte párszor kérdő tekintet kíséretében, hogy jól ejti-e. Tükrözte a másik mosolyát, amikor kezet nyújtottak felé. Kérdés nélkül meg is rázta.
 - Zalánnak hívnak. Én is szfinx vagyok, igen. De te csak nemrég jöttél, igaz? - biztos volt benne, hogy Jiyunt elsősként egyszer sem látta a körletükben. Csak az utóbbi hónapokban. Csendes lánynak tűnt. Igaz, Amélia is annak tűnt, még mielőtt elkezdte volna őt Zalán nyaggatni, hogy korrepetálja bűbájokból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=852415#post852415][b]Radetzky Médi - 2022.09.09. 21:11[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=852434#post852434][b]Damien Sebastian Felagund - 2022.09.09. 21:39[/b][/url]

Valahogy méltó lezárásnak tetszett elmenni a szárazföld széléig, onnan fordulni vissza, ahol az óceán állta útját. Tengert látott már, mégis egészen más tudat, más érzés volt úgy tekinteni ki a nyílt vízre, hogy innen Amerikáig semmi sincs, csak a végtelen, kies kékség. Itt kapcsolta be először a telefonját, képet készítve Barrinha partján, a homokban állva a lemenő napról, amit aztán elküldött Armandnak és Médinek.
"Indulok haza."
Az éjszaka aztán felszállt a legközelebbi mágikus állomásról induló vonatra, mert valahogy nem vitte rá, hogy csak besétáljon egy hopp-pontra és azonnal a Bogolyfalván találja magát. A hazatérésnek súlya volt. Az ablak mögött elsuhanó táj új arcát mutatta a kontinensnek, miközben nyílegyenesen vágott át azokon az országokon, amiket véletlenszerű kitérőkkel bejárt.
Végül azonban - néhány átszállással később - a mozdony begördül végállomására és nehézkesen megáll. A leszállók közt könnyű kiszúrni a bozontos, égimeszelő alakot, aki hunyorogva néz körbe, amint peront ér. Dami az, csak sokkal porosabb, napbarnítottább és derűsebb a megszokottnál. Széles mosollyal int, aztán megindul Médi felé, hátán a hangszertokkal és a hátizsákkal. Odaérve leereszti válláról a tokot, csak hogy lábának támassza és lehajolva megölelje Médit.*
- Hol a c-c-cipőd?-*nevet rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=852447#post852447][b]Radetzky Médi - 2022.09.09. 22:39[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=852448#post852448][b]Damien Sebastian Felagund - 2022.09.09. 22:56[/b][/url]

A találkozás láttán senki nem sejtené, hogyan váltak el; igaz, hogy hónapok teltek el közben, azonban ezidő alatt nem is beszéltek. Damien a hosszú utazás valamennyi nyomát viseli - gyűrött, mosásra- és mosakodásra szorul, amint por és izzadtság lepi. Ennek ellenére derűs, s ha a lányt nem zavarják a tényezők, őt aztán ezen a ponton végképp. Heteket töltött hasonló és rosszabb állapotok közt.
- Nnnem v-v-volt k-kit csesztetni, hm?-*sandít le a szőke fejbúbra, némi elmélkedést követően sután megsimogatva a derekára kapaszkodó kezet.
- Nnnaaah, jól hangzik. Zu-zuhany, mmmacskák, mmmeseest,-*vállára kanyarítja a hangszereit, s ha Médi szeretné, ballaghatnak akár így félig-meddig összekapaszkodva, amennyire a magasságkülönbség engedi. Szerencsére nincs túl messze a háza, viszonylag rövid sétába fog kerülni az egész.*
- Mmmit rendeltél?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=853566#post853566][b]Elijah Kearney - 2022.09.30. 19:09[/b][/url]

Sosem gondoltam volna, hogy visszafelé ide, kifogok egy ekkora tömeget. Úgy néz ki, hogy divat lett a diákok között a csoportos utazás, vagy a franc tudja miért csapatostól jön egy gyanítom egész évfolyam. Én, őszinte leszek, a szánalmas vizsgáim után eltűntem, még nagyon Bettinek sem mondtam el, hogy mi történt. Vagy elvette az eszem a szerelem, vagy tényleg ennyire béna vagyok. Akármelyik vizsgalapba fogtam bele, mintha azon mandarin kínai írással lettek volna a kérdések. Valamire csak csak sikerült, de nem volt elég. És eljutottam oda, hogy most süllyedek el. Anyáék nem kiabáltak, nem voltak mérgesek, ellenben én igen. Egy gyors búcsúzás és már ott sem voltam, nemhogy csapat, de még a család sem kellett nekem most ide.
Előbb jöttem, mint a megszokott, Bettinek is üzentem, hogy dolgom van, de várni fogom, amikor megérkezik. Addig pedig… kitalálom, hogy mi a franc legyen. Szakom sem volt, most kellene? Találnom kellene valamit, ami tetszik? Vagy engedjem el ezt a mágusdolgot? A fejem még akkor is zakatol, amikor le kell szállni. Itt nem esik, így az ernyő marad a táskában, ellenben szükségem lenne némi apróra, mert menten szomjan is veszek a szégyen mellé. A tárcám persze a mélyben van, így pakolom ki a dolgaimat sorban és könyékig eltűnök a táskában. Mindenki pakol, így, elsőre a gondjaimmal telt fejem és a sietős pakolós kezeim mellett, észre sem vettem, hogy a mobil, amit végül a zsebembe tömök, nem az enyém. De mindegy is, hiszen leérve már indulok is tovább, előre. Hjaj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=854220#post854220][b]Várnai Rafael - 2022.10.14. 21:08[/b][/url]

Délelőtt van, de a borús égnek és csepergő esőnek hála akár késő délutánra is járhatna már az idő. Legalább az eső nem számít, már a vonaton ülnek, azokban a jófajta régi szoci időkből itt maradt, ráizzadós, szarbarna műbőr ülésekkel. Az ablakokkal, amiket nem lehet lehúzni, mert a gumi illesztés már annyira belerohadt az ablakrésbe, hogy nincs az az erőember, aki képes elég nyomást kifejteni.

Miért? Miért pont ilyen vonat kellett? Mi ez a szűnni nem akaró kényszeres nosztalgia, ami időnként el-elkapja a varázslókat és boszorkányokat. És ami a legfontosabb, miért pont azokat kapja el, akik adott szolgáltatások, kellékek, objektumok beszerzésére vagy megszervezésére hivatottak? Az ég szerelmére, van egy KASZINÓ Bogolyfalván, olyan nagy kérés egy japán, modern vonat ehelyett az orosz ócskaság helyett?

Ilyen és hasonló gondolatok futnak át a fején, miközben menetiránynak háttal ülve, hátát a támlának támasztva a lehajtható karfán könyököl. A kinti lassan ősziesen színesbe hajló erdőkből és termőföldekből semmit sem látni, csak a menetszélben elkenődő vízcseppek terítik be a kabin ablakát. Kiszúr magának kettőt. Egymás mellett vannak, párhuzamosan haladnak egy ideje, méretre és formára is hasonlóak (megdöbbentő, de mindkettő vízcsepp alakú). Az egyiket elnevezi Jozsefnek, a másik Ézsaiás lesz - kettejük párharca legendás. Az elején Joszef vezet, kövér kis vízcseppként szeli át a hanyagul letakarított, koszos vonatablakot sréhen lefelé haladva. Mögötte szorosan Ézsaiás, meglehetősen nagy hátrányt sikerült behoznia az elmúlt percekben, pedig az elején még senki sem hitte volna, hogy ez az ifjú, zsenge, feltörekvő esőcsepp utolérheti a pályán már veteránnak számító Jozsefet. Mégis.. itt vagyunk, történelmi verseny veszi kezdetét a két titán között. Egy pillanatra megremeknek, ahogy a vonat döccen egyet, majd folytatódik a ritmusos tütüpp-tütüpp, tütüpp-tütüpp. Valaki alszik erre a repetatív hangra, valaki egy epikus verseny aláfestő melódiáját hallja bele.
Gyerünk, Ézsaiás, meg tudod csinálni. Csak azért, mert Jozsef előbb esett le az ablakra, nem jelenti azt, hogy győzelme determinált lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=854221#post854221][b]Dwayne Warren - 2022.10.14. 21:20[/b][/url]

A kezében megzizzen a zacskó, ahogy két ujjal belenyúl. Akár a tenyerébe is önthetné, ha már megengedte magának azt az elképzelhetetlen luxust ma reggel, hogy hámozott szotyit vett a boltban, azonban ő sem akkora barbár. Mindennek, kérem szépen, megvan a maga természetes rendje. Az első pár szemet apránként kell kipiszkálni, ügyelve, hogy a sószemcséket lepöccintse az ujjvégeiről az ember. A zacskó, úgy felső egyharmadán túljutva kezdheti először a tenyerébe, majd közvetlenül a szájába önteni a napraforgómagvakat.
Belesüpped az ülésébe, ő is a kartámlán könyököl, a tekintete azonban már egy ideje a Rafael mögött az ülések fölé ragasztott, kopott balatoni tájképre tapadt. Az ujja közé csippentett, pucér kis szotyolát a szájába veszi, majd egy újabb szem után nyúl. Nem igazán érti a magyarok Balatonnal kapcsolatos obszesszióját. Az évek során kétszer pakolta kocsiba a családját, hogy végigvergődjenek az M7-esen a balatonfüredi Napfény strandig, azonban nem hagyott maradandó nyomot benne az emlék. Egyedül talán a lángos. Hm. Különben otthon lehet lángost csinálni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=854225#post854225][b]Várnai Rafael - 2022.10.15. 00:28[/b][/url]

Ézsaiás egyre közelebb ér, egyre inkább kartávolságba kerül a győzelem. Erről álmodozhatott azóta, hogy megformálódott az elsőfelhőben. Élete első nagy vereségét már elszenvedte, amikor Joszef előtte érte el az áhított célt, a mennyei fénnyel körbevont vonatablakot, ahova minden kis esőcsepp gyerekkora óta vágyakozott. Mire ő ideért, addigra Joszef már valósággal beette magát ide, a többi esőcsepp elfogadta és utat engedett neki nagy útján az ablakpárkány alsó szegélye felé.
"Joszef egy rohadék" - gondolhatta magában Ézsaiás, a fiatal, feltörekvő (azaz hát lefelé törekvő, valójában -, azzal megszaporázta csepp testét, hogy beérje a vén veteránt. És most itt van. Nagyon itt van, már érzi a győzelem ízét, aminek poros, letakarítatlan párkány aromája van! IGEN-IGEN!
És ekkor Joszef találkozik egy másik esőcseppel, egy kisebbel magánál, a kisebb esőcsepp pedig úgy dönt, hogy csatlakozik hőséhez. Egybeolvadnak, Joszef megnő - és ennek hála esőcsepp-orrhossznyival mégis Ézsaiás előtt végez. Megint.
"Az élet igazságtalan" - fut át a gondolat ezúttal nem az esőcsepp (merthogy neki úgysincs), hanem Rafael fején, ahogy érdektelenül visszafordítja tekintetét a versenyről. Amint a kedvenc esőcseppe elvesztette a versenyt, az ő érdeklődése is minium alá süllyedt.
Nagyon jó, már 6 perc eltelt az útból. Mindössze 144 perc van hátra, addig kell lefoglalnia magát valamivel, nem lehet olyan nehéz. Ásít egyet, mintha álmos lenne, valójában csak unalomból származó kényszercselekvés, semmi több. Feloldja a képernyőzárat és tétován időzik a hüvelykujja az érintőképernyő felett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=854262#post854262][b]Dwayne Warren - 2022.10.15. 17:09[/b][/url]

Biztos benne, hogy nem akkora mágia a lángos, hogy ha megkérné Zóját, az ne tudna otthon összerakni egyet. Semmire sem vágyik most jobban, mint egy igazán olajos, undorítóan túlsózott tésztalepényre. Ahogy a képet fixírozza tovább, látja maga előtt a fokhagymás olajjal feltöltött befőttes üveget a pulton, a ragacsos toll-ecsetet, a parányi rovarokat, amik beleragadtak a masszába. A kétséges ideje a harmincnégy fokos, lakókocsiból rögtönzött konyha pultján álló reszelt sajtot. Érzi, hogy a gyomra megkordul, ez azonban beleveszik a szocialista gépszörny ütemes zakatolásába.
Újabb szotyikat vesz a szájába, a tarkóját megtámasztja a kráteresre süppedt, műbőr fejtámlán. Kinn, a ragasztott üvegen túl, az észak-magyarországi karbantartó vágányzárak nyomán lassan kopnak a kilométerek. Úgy hallotta, valahol Salgótarján környékén nemrégiben meghibásodott egy biztosító berendezés és az is tovább lassítja a vonatokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=854270#post854270][b]Várnai Rafael - 2022.10.15. 19:01[/b][/url]

Jobb híján figyelmét teljesen a messenger irányába fordítja. Megnyitja a beérkező üzeneteket az értesítésekre kattintva. Figyelmen kívül hagyja a kolléga üzenetét arról, hogy mikor érnek Budapestre, helyette a fél órával előtte érkezett üzenetet nézi meg.
Odahaza Amerikában (annyi év után inkább azt az országot tartja az otthonának: barátainak, kapcsolatainak nagy része mind ott van) - Hazel épp csak belelendült a virtuális szociális életébe. A keresztlánya belevaló lány, gyakran látogatja meg a családot Rafael is a szabad napjain, mióta pedig az okostelefon a leányzó életének részévé vált, természetesen nem maradhatnak el a random üzenetek. Most például a tiktok van soron, a gyerek csinált egy accountot magának, most lelkesen küldözgeti körbe a mindenféle táncolós, prank és egyéb videóit.
És bár senkinek sem vallaná be szó szívvel, de a francba is, néha az ujja azért továbblapoz a feeden. A sok rövid, pár másodperces üres tartalom, amihez nem kell gondolkodni, nem kell figyelni, ahol a hossz miatt nem kell ilyen apróságokkal törődni, mint "kontextus" meg "gondolatmenet" ... tökéletes időtöltés üres percekre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=854331#post854331][b]Dwayne Warren - 2022.10.15. 21:38[/b][/url]

Az ujjai ismét belemerülnek a szotyis zacskóba, azonban kezdi elveszteni a türelmét, így egyszerre nem egy, hanem legalább négy, de még az is előfordulhat, hogy egyenesen öt arabot emel ki és szór a szájába. Talán hiba volt hámozottat kérni. Mégis mit gondolt a trafikban? Ez így teljesen értelmetlen. Héj nélkül hiányzik a magvakból minden, amit a szotyizást kiemeli az unaloműző nassolás kategóriájából és igazi, nagybetűs Időtöltéssé szentesíti. A kihívás. A precízió. A veszély. Az izgalom, amikor egy különösen dagadt és jól fejlett szotyira harap az ember, a héja pedig pontosan középen válik ketté. Szinte hátborzongató.
A zacskót csalódottan gyűri össze a tenyerében és az ablak előtti keskeny, ujjlenyomatokkal szennyezett asztalkára dobja.
Egy mély szusszanással dönti oldalra a fejét. Fák futnak el mellettük, a körvonalaikat azonban elmossa az eső.