- S -
Sonja Ainsworth
- S -

###

- Dalokat írok, vagy próbálok, meg gitározni szoktam. Meg persze játszótérre járok, színezek, gyurmázok, bábozok, fogócskázok, meg amihez éppen kedve van a kicsiknek.
Hiába döntöttem el távollétem alatt, hogy a zenének fogok élni, azért az elsők továbbra is a gyerekek maradnak.
Ügyetlen társalgási próbálkozásaim végül elhozzák a sejthető, de nem várt eredményt: kiakasztom Alízt. Vagy legalábbis olyan válaszra sarkallom, ami úgy érzem kissé eltúlzott. Mindenki magából indul ki, én is ezt tettem, amikor arra utaltam, hogy a legtöbb vele egyidőst nem az érdekli, hogy pár év múlva hogyan keresi meg a kenyérre valót. Hanem, hogy mit vegyen fel az éppen aktuális bálra, ki legyen a partnere, és hogy vajon tud-e még írni három mondatot, hogy meglegyen a minimum a tanár által elfogadható házidolgozathoz.
- Semmi gond, azért nem kell bekapni - húzom el egy kicsit a szám. - Nem akartalak megsérteni, csak épp arra utaltam, hogy engem és a kortársaimat abban az időben más dolgok foglalkoztattak.
Megvonom a vállam, és befejezem a magyarázkodást. Így utólag nem is érzem szükségét. Nem hiszem, hogy bántó volt, amit mondtam.
- A futurológia jól hangzik, biztos érdekes lesz tanulni. Nekem sosem volt érzékem hozzá - jegyzem még meg, de nem tudom, ezek után mit mondhatnék. A jóslás tényleg nem az én terepem, és úgy tűnik, hogy a társas kapcsolatok terén is inkább visszafejlődöm csak.

Kamilla

kinézet

Kamilla
Ruházat

Kamilla
Ruházat

Kamilla
Ruházat

Thomas keresztapu

Charlie

Thomas keresztapu

Charlie

[zárt]

Még a lakrészében

Utazás? Rémes. Az a sok unalmas ember, aki mind ővele akar beszélgetni, kiábrándító. Volt, hogy alvást tettetett, de az illető még akkor is nyomta a mugli székelykáposzta receptjét, ami állítólag mennyei. Hát...nem tudja, de egy savanyú lötty, amiben húsdarabok úszkálnak...gyomorforgató. Zoltánunk majdnem mindent megeszik, nem válogatós, de azért mindennek van határa. Szóval utazás...Borsódzik tőle a háta, de nincs mit tenni, ha az a nyavalyás csillagász konferencia nem jön a helyébe, neki kell elmenni oda. Márpedig a téma annyira érdekli, hogy hajlandó erre a tortúrára. Ami még mellette szól, hogy a közelben turnézik a lánya, így összekötheti a kellemest a hasznossal, de még nem döntötte el, hogy melyik-melyik. Mindegy, van még rá ideje, elvégre még utána is felcímkézheti az eseményeket, mert címkézni azt nagyon szeret. A két legfőbb kategória pedig a hasznos, és a még hasznosabb. Hasznos az útra becsomagolni is, két hét, azaz 14 alsónadrág, 16 ing, mert hátha kettőt összeken valamivel, visz pár öltönyt, sima nadrágot, meg pólót is a kevésbé hivatalos megjelenésekhez, mint vacsora, reggeli, pofavizit. Kiveszi a szekrényből az élére hajtogatott, a hét napjai szerint felirattal ellátott, ráncmentesre vasalt bokszereit, hogy a bőröndjébe helyezze. Mit össze macerálja a manókat, ha nem áll úgy az alsója, ahogy annak kell...Jobb nem is beszélni róla. Rossz álmai vannak, sőt sokszor csak álmatlanul forgolódik, ha nem ráncmentesen kapja vissza mosás után őket. Aztán egész nap morog, nem lehet bírni vele, a rajta esett sérelmet pedig jó néhány Trollal torolja meg.  Gondolkodóba ejti, hogy a csíkos nagypapi pizsiből mennyit vigyen, míg végül a takarékosság jegyében kettőt pakol el belőle. Elvégre éjjel, a tiszta ágyban mi a fenével koszolná össze? Mikor mindent belepakolt, összecsukja az álcázott tértágító bűbájjal ellátott pakkot, gondosan bezárja, és elindul az állomás felé.

Az Állomáson

Megáll a hatalmas, mágikus kivetítő előtt, hogy megnézze, mikor és honnan indul a vonata. Nem bízik abban a vén bakterban, aki a peronok között táblácskákkal hadonászik. Ő konkrétan tudni akarja, mi a szitu, mikor indul a vonat, meddig tart az út, hányszor állnak meg és hol, van-e étkező kocsi a szerelvényen? Utóbbi rendkívül fontos, ugyanis ide szokott elmenekülni a túl beszédes útitársak elől. Meg is van. Tudja már az irányt, így kibattyog a peronra, a bűbájjal kezelt táskájával mit sem sejtve. Menet közben beszerez egy zacskó sós kekszet, három, kis üveg vizet - Óránként egy kell - valamint egy szórakoztató olvasmányt, mely ezt a címet viseli: Értekezés a Világ legunalmasabb témájáról...vagy valami hasonló, nem láttam jól a címzést.
Amikor azonban a zsebébe süllyeszti mágikus bankkártyáját, az az átkozott bőrönd bemondja az unalmast, és szétnyílik, közszemlére téve a feliratos alsóit, valamint a csíkos pizsamákat. Persze, mi mást? Elvörösödik első reakció képpen, aztán zavartan körülnéz, hogy ki is látta meg.

A cél eredetileg az volt, hogy végre hazamenjen a már végzett lányka. Sokáig húzta, halasztgatta az utazást, de nem úszhatta meg, a családja már várta haza, hogy néhány hétig fojtogató ujjaik köré kapják Lalát, így tehát egészen érthető is volt, miért is volt annyira rosszkedvű az állomáson, s erre az is közrejátszott, hogy utolsó meccsén szépen meg is sebesül, még mindig fásli ölelte körül bal sípcsontját és a sajgás sem csitult.
Már a peronon állt, kezei között egy szem bőröndjével, fehér pettyes szoknyájának szélét ráncigálta a sínek felől érkező szél, rövid, mézszőke tincseit lágy táncba invitálta, fején ülő nagy karimás napkalapját majdnem magával is vitte.
Nem figyelt környezetére, sem arra, kik jártak-keltek erre, azonban mikor lábára egy csalfa szellő csíkos pizsama alsót fújt, már igazán nem állhatta, hogy ne lesen alaposabban körbe, s nem kellett sok, hogy a tanár urát pillantsa meg, a szaladgáló bokszerek közepette. Halk kacagás szökött ki belőle, melyet kezeivel próbált elnyomni, s felvéve a földről az alsót odalépett az úrhoz.
- Szép reggelt, csak nem elhagyott valamit? - emelte a magasba a talált ruhadarabot, széles vigyor kíséretében.
- Tetszik különben, épp olyan, mint amit megboldogult nagypapám is hordott, bár ő a kéket preferálta jobban, magának mi a véleménye róla? - pimaszkodott tovább, de hogy ne csak a szája járjon, azért serényen Várkonyi segítségére sietett, hogy minél előbb össze legyen szedve a motyó, s az alsót utoljára nyújtotta át.

[zárt]

Ennyi megaláztatás azonban úgy látszik nem elég, a bajt tetézi, hogy páran már így is röhögnek. Sőt a szél is pont most támad fel, és az egyik pizsi alsóját messzire fújja. Hiába kapkod utána, de szinte földbe gyökerezik a lába, mikor meglátja csini kalapban, volt tanársegédjét. Az ő arcán is kaján vigyor tükröződik, Várkonyi pedig szeretne nagyon máshol lenni. Többi ruhadarabjai is vitorlaként szálldosnak jobbra-balra, kitéve a szél játékának. Ma mintha mindenki vele incselkedne, még a szél is. Kár volt ma felkelnie - jegyzi meg félhangosan morogva. Lanetta kezében, mint győzelmi zászló lengedezik a kék csíkos hálónadrágja. Sietősen fut a lányhoz, és mintha az élete lenne a másik kezében, úgy tépi ki belőle a ruhadarabot.
- Ne lebegtesse a gatyámat mindenki előtt! Attól mert már végzett, attól még nem engedheti meg magának ezt a pimasz hangot! - Méltósága romokban, hiába próbálja menteni, ami menthető, a bőröndből kiszabadult ruhadarabjai, vidáman kavarognak a hirtelen támadt szélben, beterítve lassan az egész pályaudvart. Már mindenki őt nézi, nem is lopva, hanem egyenesen durván a képébe röhögnek. Mit képzelnek egyesek?! - fújtat éktelen haraggal. Szétesett csomagját igyekszik újra rendeltetésszerűen használni. Visszagyömöszöli bele a megszerzett pizsamát, aztán indulna újabb portyára, ám a lány hangja megállítja.
- Az, hogy magának biztosan jobban áll. Legalább segíthetne! - Szinte könyörgőre fogja, egészen megjuhászodott a hírhedt farkas. Sokkolódott a nagy megaláztatásban, annyira, hogy csak most jut eszébe elővenni a pálcáját, hogy egy begyűjtő bűbájjal egybeterelje szétszaladt alsógatyáit. Egy kalandvágyó darab azonban a sínekre téved, sőt egy éppen arra robogó vonat el is gázolja a becses darabot.
- Pont a holnapi.. - rebegi alig hallhatóan, aztán felélénkül, mikor Lanetta hathatós segítsége nyomán, a csütörtöki darab is előkerül.
- Ne nyúljon a gatyáimhoz! - rántja ki a kezéből. Szinte hisztérikus a hangja, kész. Neki mára ennyi volt. Lerogy egy közeli padra, maga mellé veszi a köteléket nem tűrő bőröndjét és kezébe temeti az arcát. Végiggondolja az életét, hogy mit kellett volna tennie, de reménytelen a helyzet. Itt még az illúziómágia sem segített volna, legfeljebb, ha most láthatatlanná válik. Pár percig ül, magába rogyva, várva, hogy talán rásüt a Nap, hiszen az nem válogat, egyformán tűz mindenkire.

Ami azt illette, a lány pimasz hanghordozása már jóval azelőtt megjelent, hogy elballagott volna, sőt jócskán azelőtt, hogy megismerkedett volna Várkonyival, de a felvágott nyelve nem társult ostobasághoz, ezért inkább hallgatott és átengedte a csinos nadrág tulajdonjogát a férfinek.
Bár kicsit ellent mondott a kérelem az előző majdhogynem keresztben lenyelésnek, azért hamar segítségére sietett és igyekezett összeszedegetni a körülötte lévő alsókat míg nem jött az a csúnya ráförmedés.
Csak megforgatta szemét, ismerte már az urat és az ingadozó természetét, nem vette a lelkére, a vasutas dolgot azonban sajnálkozva nézte ő is végig.
- Ne a... - kezdte volna vigasztalni, mikor a férfi csakúgy faképnél hagyta, s lerogyott egy padra.
Megsajnálja szerencsétlen Várkonyit, s aggódva tekint rá, majd meglepetten tapasztalja, hogy a vonat aminek a peronján a férfi is állt befutott, s türelmetlenül pöfékelne tovább, ha nem lenne egy röpke öt perces szünet.
- No Uram - sétált oda hozzá, egy lépésre tőle megállva. - Befutott a vonata. Illene felszállni, ha idáig eljött, s lám egy a járművünk és is pont ezzel tartok utamra. Elkísérhetem egy darabon, no jöjjön na! - nyújtotta apró, hófehér kezecskéit a férfi felé, remélve, hogy ezzel sikerült kicsit buzdítania a kedves tanárát.

[zárt]

Lassan tér magához a hatalmas megrázkódtatásból, de összeszedi magát végül. Felnéz a lányra, tekintete üres, mint a kiszáradt babhéj, agya azonban élénken dorgálja. - Hogy lehettél ennyire ügyefogyott? Pont a lány előtt kellett cirkuszt rendezned? Ráadásul egy vonattal mentek. Na, te szerencsétlen, majd egész úton hallgathatod a beszólásait. Már sokkal nehezebb dolgod van, ne felejtsd el! Már nincs eszközöd, hogy megtorold a sérelmeket, ha lesznek, márpedig lesznek. - Így és ilyen szöveggel zsibbasztja magát egy belső monológgal, míg nem ez teljesen helyre rázza. Bizonyos benne, hogy a benne lévő hang, túl sötéten látja a helyzetét, még hogy ő ne birkózzon meg egy lánnyal? Ráadásul, aki még csak tini? Egy kis fruska. Na, majd ő megmutatja ennek a kis...Felkapja a bőröndjét, hogy a vonathoz sétáljon vele.
- Maga is ezzel jön? - Minő tragédia. Ijedtség hallatszik ki a hangjából, lehet, hogy a belső hangnak igaza volt? Elindul a lánnyal, ha az is elindul. Tisztes távolból követi, maga után húzva a kilógó, bordó csíkos pizsamáját, ami nem tetszett a kis csitrinek. Megadóan megcsóválja a fejét, és a képzeletbeli noteszébe felírja a szünetben egy fehérnemű bolt meglátogatását is. Igen, a képzeletbeli, hiszen az igazit most nem időszerű előkaparnia, majd a vonaton.
- És meddig utazunk együtt? Sok csomagja van? - A szél újra feltámad, ezúttal a legjobbkor. Várkonyi pont abban a kiváltságos helyzetben van, hogy kitűnő panorámát kap a lány, széltől fellibbenő ruhájáról, illetve az alatta található dolgokról. Na, jó, egy icipicit kivillan a bugyija széle, de egy férfinek ennyi is elég, hogy elképzelje az összes többit, egészen a bezárólagos cigiig. Diszkréten elfordul, köhint párat, de igazából csak arra vár, hogy az a bizonyos szellő, mikor téved erre újra, ezúttal egy kicsit erősebb kivitelben. Már nem bánja, ha a lánnyal lesz összezárva egy kupéban...sőt. - Na, most már elég legyen! - állítja le túlpörgött fantáziáját. - Micsoda dolog ez. Hova tetted az eszedet? -Kiveri a veríték, pedig nincs annyira meleg. A mozdony figyelmeztetően puffog, sistereg, megmoccannak a kerekek, ideje felszállni gyorsan.
- Segítsek vagy boldogul egyedül? Csomagok, lépcső...miegyéb? - A miegyébnél jelentőségteljesen néz Lalára, gondoljon, amire akar!

- Bizony ám- bólogatott a lány hevesen, úgy tűnt ő sokkal izgatottabb volt, mint egykori tanára a kedves szellő érkeztéig. Nem igazán foglalkozott a széllel, nem érzékelte, hogy ennyire magasra felhúzta ruhája szoknya részét, a hirtelen támadt melegben pedig egy-két hideg fuvallatcsók épp jól is jött.
- Nincs, csak ez itt, ezt pedig magam is elbírom köszönöm. - mosolyodott el, hátra pillantva válla felett.
- Én Egerig megyek, azt viszont, hogy maga hová, nem tudom, szóval magán áll, hogy meddig megyünk -mosolyodott el, bár amint belegondolt, hogy feltehetőleg ketten lesznek egy kabinban picit elfogta a rémület. Rengeteg időt töltöttek együtt kettesben, de a bájitalos buli óta ez lesz majd az első, s bár azt hazudta a férfinak, hogy semmire sem emlékezett arról az éjszakáról, az emlékei tisztábbak voltak mint valaha, sőt néha úgy érezte, hogy nem is ürült ki szervezetéből a lötty teljesen, mert néha azon kapta magát, hogy kicsit más szemmel nézte az urat.
-Erős és független nő vagyok, megoldom magam is- kacsintott rá és fellépett a vonat lépcsőjére, de a szél újból feltámadt, s fejéről a kalapot el akarta ragadni, Lala hamar utána nyúlt, ezzel elvesztette egyensúlyát és a mögötte lévő férfi felé zuhant, hangos sikoly kíséretében.

[zárt]

Összetört a férfiban minden remény, hogy egy időre, vagy talán végleg megszabadulhat a lánytól, és elfelejtheti ezt a kis incidenst a pizsamájával. Valóban elég divatjamúlt darab, bár praktikus, és ő a gyakorlati oldalát többre becsülte, mint a külcsínt, ami valóban nem a legüdítőbb.
- Hááát, jó... - mondja kicsit bizonytalanul. A sokk hatása még nem párolgott el belőle nyomtalanul, de...ahogy a rövid ruhácska láttatni engedte egy picinykét a frissen végzett kisasszony idomait, úgy illant tova.
- Ahogy gondolja, kisasszony. - Ez a túldiszponált függetlenség, már idegesítő egy kicsit. Eddig nem is volt rá alapja, hisz még diák volt. Amint végzett, azonban, úgy látszik, máris erősebb nyomatékot kapott, annyira, hogy még egy esetleges segítséget is visszautasít a volt eridonos. Pedig Várkonyi, a természetbeli fizetség reményében, szívesen vállalkozna rá. Ne gondoljunk semmi rosszra, ő sem gondol arra. Csak egy kis extra látvány. Mi rossz van abban?
- Micsoda véletlen! Én is Egerbe megyek - lódítja, megadva magát a megérzésének, hogy néha egy kis hazugság csak színesíti az életet.
- Utazhatnánk egy fülkében, már ha...nincs ellene kifogása. Hosszú az út, magát legalább ismerem, és még ha tele is dumálja a fejem hülyeségekkel, legalább nem vadidegen. - Lehajol a bőröndjéért, hogy felrakja a vonat peronjára. Sérülhetett a tértágító bűbáj, mert ugyan kicsi maga a táska, de a súlya tetemes, ezért küzd vele néhány pillanatig. Mikor visszanéz a lányra, csak azt látja, hogy az elveszíti egyensúlyát és feléje zuhan. Mivel épp lehajolt, Lala felette zúg el, dobbantónak használva a hátát, ám a beton nem szivacsszőnyeg. Tudja ezt a férfi, ezért valamennyire bele tud nyúlni az esésbe, a lány derekát célozva meg, átkarolás céljából. Úgy látszik ez a sorsuk ma. A mindenáron való figyelem felhívás és pánikkeltés. Futva közeledik néhány vasúti személyzet, pár takarító manó seprűt eldobva kapkodja aprócska lábait. Az egész komikus is lehetne, de kettejüknek nagyon nem az. Mikor végzett diákja landol, falfehéren hajol föléje.
- Szent Merlin! Jól van? - Befutnak a többiek is, és egymás szavába vágva aggodalmasan tördelik kezeiket.

- Sohasem beszélek hülyeséget, kikérem magamnak - kuncog halkan, de azért hamar beleegyezik, hitt abban, hogy amíg nem hozzák fel a bájitalos dolgot nem lesz baja és utána is maximum pironkodik majd egy sort és megy tovább a beszélgetés.
A szél váratlanul érte és ő csak naivan a kalapját akarta megóvni attól, hogy elválasszák tőle. A kalapot sikeresen meg tudta menteni, de magát nemigazán, még szerencse, hogy a férfi ott volt s bár Lala a földön landolt, azért valamennyit tompított az esésén a derék köré font kezek, no meg a fejét sem verte be így nem is lett semmi baja, csak egy kicsit megsajdult a lába, ami amúgy is kötéses volt a kviddics óta.
A sok figyelmet nem állhatta, hamar felpattant és heves megerősítések közepette, miben elmondta, hogy nincsen baja felszaladt a vonatra és megpróbált keríteni egy üres fülkét, remélve, hogy a férfi is majd követi őt egyszer, de azt már nem várta meg.
Mikor megtalálta a megfelelőt, egész hátul leült az ablak mellé és felhúzta lábát törökülésbe, ölébe fektetve a majdnem elragadott szalmakalapot.
- Remélem nem baj, hogy úgy elrohantam onnan, de nem esett bajom és az aggódó emberek csak az agyamra mentek - kért elnézést azonnal, amint belépett a férfi, s orcáján két maroknyi, vörös rózsa nyílt ki szinte azonnal.

[zárt]

Egy rossz szava nem lehet a tanár úrnak afelől, hogy unalmas az élete. Egyik kaland éri a másik után, pláne, ha Lanetta a közelében van. Legyen úgy, hogy tudja, ott van, vagy akár nem is látja, mindegy. Lassan megtanulja, hogy ha kellemetlenség éri, azonnal a lányt keresse tekintetével. Régebben bosszankodott volna ezen, ám most kivételesen valahogy jobban viseli. Mióta a bájitalos eset lecsengett benne is és Lalában is, megadta magát a balszerencsének, előbb szabadul, ha humorosan fogja fel a dolgokat. Ezen a szitun is röhögne, de igazán megijedt, hogy baja esik volt tanársegédének. Utána kap, sikerül is megfognia, aztán a ruha varrása enged egy ponton, vele a vékony anyag is reccsen. Persze a nagy hajcihőben erre senki nem figyel fel, de később még visszatérünk rá. Egyelőre sápadtan érdeklődik a lány hogyléte felől, mielőtt az felpattanna, és elviharzana. Várkonyi is kapkodva száll vonatra, megnyugtatva mindenkit, hogy ne aggódjanak, harcedzett a lány. Ezen kicsit elgondolkodik, hogy mennyire is igaz ez. Nem csak a kviddics miatt, de, hogy még őt is túlélte, az igazán figyelemre méltó.
- Nem, nem kell gyógyító, jól vagyunk, köszönjük - kiabálja le a mozgó vonatról. Azért elfogad egy palack vizet, egy vizes törölközőt, valamint kötszert és fájdalomcsillapítót a betegnek, amik egy segítőkész manó zsebéből vándorolnak át Várkonyiéba. A tanerő könnyes búcsút int a gyászoló tömegnek, majd bőröndjét vonszolva a lány után ered. Nem kell sokat keresnie, meg is leli egy távolabbi kupéban, egyedül, lábait felhúzva ül a bőr ülésen.
-Hogy lenne baj? Maga egy erős, független hölgy, nem igaz?  Szabad ez a hely kisasszony? - mutat udvariasan a szemben lévő ülésre, de nem várja meg a választ, leül.
- Ez a magáé. - nyújtja át a szereket. - Tényleg jól van? Felhasadt a ruhája, az én voltam, de nem sajnálom. - Kaján vigyorra húzódik a szája, ahogy a szakadás mélyére kukkant, mely a ruha elején húzódik végig, fentről lefelé.
- Szerintem praktikus. Szellősebb lett. Talán nem annyira, mint az én alsónadrágom, amit elgázolt a vonat, de... - Szemei ott ragadnak a látványon, arcán pedig feltűnik az a bizonyos félmosoly.

- Komolyan így gondolja, vagy csak az előbbi miatt gúnyolódik rajtam? - pillant fel a férfire, sem nem vádlón, se nem kedvesen, olyan kis szerényen és halkan, ahogy általában nem szokott megszólalni, s közben szemeivel követte a férfit ahogy helyet foglalt. Az engedélyadással nem fáradt, amúgy is hasztalan lett volna.
- Ez mind? De hisz semmi bajom - pillog nagyokat, majd mikor közlik vele, hogy a ruhája bánta, valahogy nem tudta az foglalkoztatni, a férfi vigyora helyett és már valami pimasz visszavágáson törné az agyát, mikor megjelenik az a mosoly. Ezt még sohasem látta az úrtól, s mint ahogy az úr szeme a szoknyán, úgy akad meg az ő szeme az ajkakon.
Azután mikor észrevette magát zavartan köhintett és szorította össze combocskáit, miután kibogozta lábát a törökülésből.
- Semmi gond - makogtak, a ruha szakadását babrálva szórakozottan, míg tovább nem téptem véletlen. A cérna reccsenése szinte ágyú zörejével volt egyenértékű a csendes fülkében.
Hamar elkapta onnan kezét és kinézett az ablakon, már elindult a vonat, a táj gyorsan változott, de mégis ugyanolyan unalmas maradt.
- Amikor a vonat kinyírta az alsóját azt mondta, hogy az pont a holnapi. Magának fel vannak címkézve az alsói? - azután eszébe jutott valami és tekintete a férfiébe fúródott, miközben ajka szép lassan fogatvillantó mosolyra görbült. -Maga is szexyt húz a hétvégére és uncsit hétköznapokra?

[zárt]

- Szoktam én viccelni? Az a kis kilengés, bizonyára miattam volt. - Elvigyorodik, most már sokkal felszabadultabb. Túl vannak a kezdeti nehézségeken, végül még a vonatra is felszálltak, elindultak...csendben ülnek, egymással szemben a kupéban, már nem történhet több szerencsétlenség, ha nem mozognak sokat.
- Persze, mind a magáé. Nem is az enyém. Vettem magamnak vizet, úgyhogy nem szorulok a magáéra, de most már maga sem szorul az enyémre. - Cinkosan villannak zöldes-kékes-szürkés szemei, ahogy a lányra tekint. Igen, tényleg felnőtt, úgy, hogy szinte észre sem vette. Bár a talár sok mindent eltakar, biztosan azért lehetett, na meg az a szörnyű világítás a kastélyban...na, az is megér egy misét. A peronon, ahogy a vékony kis ruhán áthatoló napfény, lágyan kirajzolta alakját, Várkonyi felismerte, hogy nem csak felette járt el az idő. A hajdan volt kis diákból nő lett, méghozzá nem is akármilyen. Tegnap még kis béka, ma meg... Bamba tekintete ott maradt a ruha kivágásán, és csak a szakítás hangja téríti észhez ismét.
- Mi az ördögöt csinál? Várjon! - Felnyúl a bőröndért, amit leülés előtt a felső polcra rakott. Leveszi és kihúzza belőle az ominózus pizsama felsőjét. Szintén csíkos, szintén nagypapis, de egyben van. Átnyújtja a lánynak.
- Vegye fel, mert nem állok jót magamért! - Hangja fátyolosan rekedt, elhalkuló. A stílus parancsoló, de a tónus szinte gyengéd és gondoskodó. - Én mindent felcímkézek - mondja színtelen fakó hangon, ám a kérdés második felét nem válaszolja meg. Az már túl intim. Inkább Lalácska jár az eszében. Nem szeretné, ha a lány rákérdezne. Nem szívesen mondaná el, hogy egy manó gondjaira bízta. Mit csináljon, ha egyszer el kell utaznia? Nem hozhatta magával. Lanetta szemében a kacsa vörös posztó. Nagyon imádja, jobban, mint a gazdáját, ezért akár torkon is harapná a férfit, ha a kis jószágnak baja esnék. Köhint párat, bele a csendbe, meg aztán észreveszi a hölgyemény félre nem érthető reakcióit.
- Ez még a bájital hatása? Azt hittem, már elmúlt. - Megforgatja a szemeit, bár határozottan szórakoztatja a szituáció, és tetszik is neki.