Ügyfélfogadási idő
Hétfőtől csütörtökig: 8:00 - 16:30
Péntek: 8:00 - 14:00
Szombat és vasárnap: zárva

A Hivatal sürgősségi ügyek végett 24 órás ügyeletet biztosít!
Bogolyfalva Minisztériumi Kirendeltsége a Boglyas téren, a város központjában áll. Már első ránézésre kiütközik az épület nemesi mivolta, ami nem véletlen egybeesés. A Cebrovszky család hagyományozta ugyanis az akkoriban még falu címet viselő településre ezt a kedves kúriát, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Impozáns, kastélyra emlékeztető megjelenése azonban ne tévessze meg az ügyintézni vágyókat: a belső kialakítás minden tekintetben modernizált és kényelmi, funkcionális célokat hivatott szolgálni. Ezen kívül az évek folyamán rengeteg átalakításon és ebben az évben renováláson is átesett. Ezáltal nem csupán a belső elrendezés, hanem a külső is jelentősen megváltozott, köszönhetően az új polgármester és a Tanács tagok áldásos munkájának.
A Hivatal épülete előtt található továbbá egy aprócska szökőkút is, melyet virágágyás vesz körül. A parkban mind a kirendeltség dolgozói, mind az ide érkezők megpihenhetnek, kellemesen, szabad levegőn tölthetik ebédidejüket, illetve élvezhetik a Boglyas tér nyüzsgő látképét is.

  
Az ajtón belépve rögtön a recepcióval szemben találhatjuk magunkat, ahol általában két, de nagyobb ügyféligény esetén három kedves hölgy igyekszik eligazítani az ügyintézni vágyókat a Hivatal rengetegében. Noha az épület éveken keresztül labirintusszerű mivoltáról volt híres, így üdítő változás lehet ez a fajta letisztult, egységes megjelenés. A recepciótól nem messze ugyanis egy információ tábla ismerteti, hogy az osztályok hol helyezkednek el a kirendeltségen belül. Fontos információ továbbá az is, hogy a recepció mindkét oldalán egy-egy kandallót helyeztek el; az egyik kizárólag a személyzet részére fenntartott - a Minisztériumba való utazást biztosítandó -, a másik viszont a falusiak számára is elérhető, így könnyedén tudnak közlekedni Bogolyfalva és Budanekeresd között.
Az épület jobb szárnya teljes egészében az Auror Kirendeltség fennhatósága alá tartozik, ahhoz külön recepció és ügyféltér is tartozik. Azonban a bal szárny az egyéb ügyek és szakosztályok területe. Itt lehetséges az okmányok intézése, valamint egyéb ügyek bejelentése és kivizsgáltatása, amennyiben szükséges.
A polgármesteri iroda az emeleten található, csatlakozik hozzá egy erkély is, tulajdonképpen nevezhetjük a Hivatal lelkének is. Ezen túl a Tanács tagjai is külön termet kaptak: az emeleten balra kanyarodva található a letisztult helyiség, ahol a város vezetői nyugodtan leülhetnek megtárgyalni a település további sorsát. Ebből kifolyólag, aki a tanáccsal kíván egyeztetni, az megteheti a félfogadási időben, mely minden esetben összecseng a polgármester hivatalos, szabad félfogadási idejével. Különös méltánylást érdemlő ügyek esetén előzetes időpont egyeztetése szükséges.

Titkárság
>> Recepció
>> Titkársági iroda
>> Mágikus Gondnokság

Varázslény-felügyeleti Főosztály, Bogolyfalvi Kirendeltség
>> Bestia Tagozat
>> Szellem Tagozat
>> Kártevőügyi Tanácsadó Iroda

Máguskapcsolatok Főosztálya, Bogolyfalvi Kirendeltség
>> Nemzetközi Varázsjogi Hivatal
>> Nemzetközi Varázskereskedelmi Felügyelőtestület
>> Tolmács Iroda

Mágikus Közlekedésügyi Főosztály, Bogolyfalvi Kirendeltség
>> Hoppanálási Vizsgaközpont

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=832182#post832182][b]Hegedüsh Marcell - 2021.06.02. 13:29[/b][/url]

Különleges arcot kaptam, noha láthatatlan akartam lenni. És még érdekesebb lett a „személyem” azután, hogy megtudtam a nevemet. Csak számomra van értelme annak, hogyha már ilyen küllemmel és névvel áldott meg a bájital, akkor csodabogárnak is akarok tűnni? Rosszul játszom ezt a játékot. De felszabadító az érzés, hogy – úgymond – nem kell magamért felelősséget vállalni. Szerepet játszom. És mint jó diákszínpados gyermek teszem azt, amit a belsőm súg; Petrovics Karsa vagyok. Farkasházy Teodor és Rudolf unokatestvére, akit azért hívtak a Bagolykőbe, mert az előző házvezető-helyettes – Isten nyugosztalja – eltűnt pozíciójából. Eridonos HVH vagyok, ezért nem is kifejezetten lenne értelme annak, ha egy megsavanyodott pofát tennének be Hegedüsh helyére. Jó… most már én magam is kezdek belezavarodni. Ketten vagyok egymagam.
A minap meglátogattam az egyik túrkálót, ahol eléggé jópofa kis darabokra bukkantam. Én sosem venném fel, de Karsa igen. Ő angolosan eleganciával tróger. Ezzel a kellemes megjelenéssel sétálok be Zsófi irodájába. Szívem majd’ kiugrik a helyéről, tenyerem izzadni kezd, és ezt azzal próbálom lefojtani, hogy az egyik közeli könyvespolchoz sétálok és leveszek egy igen súlyosnak kinéző olvasmányt. Átszellemülésem egyik alapja, hogy nem a megszokott zenéket hallgatom, így jobb fülemben a fülhallgató, aminek másik szára hanyagul lóg bal vállamról. A jobb vállat pedig egy vászontáska húzza, amibe mindenféle furcsaságot belehajítottam. Tetszik nekem Karsa.
Picit van a sztoriban egy enyhe Jekyll és Hyde beütés, nem? Ajkaimat nyalva, fakókék szemeimet hunyorítva bújom a betűket, amikor hallom az ajtó nyitódását. Komolyan, várakozón tekintek a vöröshajú lányra. Tekintetemből elég sok minden nem olvasható ki; éppen azért, mert annyi minden van benne. Értelmezhetetlenné teszi a csillogást.
– Üdvözlöm Zsófia – ejtem ki a szavakat, majd egy halovány mosollyal kezére fogok. Minden annyira szürreális. Érintése nyomán bizseregni kezd kézfejemen a bőrborítás. Lassan vissza is húzom magam mellé, s másik kezemből a könyvet visszateszem a polcra. Minden mozdulatom lassú, mintha egy lajhár magasodna a törékeny testű Zsófi felé. – Nem különbben – hajtom kicsit előre a fejem, s úgy kapcsolom össze világos tekintetünket egymással. Látom, hogy fáradt. Hogy tele van a feje. Érzem a lelkét. Bár levehetném róla a súlyt. De még nem most… most még veszélyes.
– Nem vagyok jól az ügyek intézésében – köszörülöm meg torkomat. Még mindig szokatlan ez a reszelős, kissé mocskos bariton. – Miért is vagyok itt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=832517#post832517][b]Hegedüsh Marcell - 2021.06.09. 15:07[/b][/url]

El sem engedem tekintetemmel a másikat. Áthatóan kékszín szemeim bambán kutatják a vonásait és egy pillanatra megáll a szívem; felismerne? Á! Kezd kiújulni az üldözési mániám. Hogyan ismerhetne fel, amikor nem „én” vagyok előtte. Maximum azért néz furcsán, mert a lélektükreim ugyan most kékellnek, a viszontlátás érzése teljesen más érzetet hagyhat maga után. Mégsem vagyok nyugodt, hiszen látom a fáradtságot, a meggyötört ábrázatot, és nem tudom nem magamat okolni ezért. Noha az is meglehet, hogy csupán a munka az, ami ennyire kimeríti az én Zsófiámat. Jóságos, majdhogynem hegés mosolyra húzom ajkaimat, és bólogatni kezdek Farkasházy gondolatára. Alapvetően Hegedüsh-ként nincsen gondom az ügyek intézésével, elvégre hosszú évek óta nekem kell gondoskodni magamról. Egészen tizenöt éves korom óta. Így ezzel nem lenne probléma, de most, ebben a helyzetben mégsem tudom, hogy mik lehetnek a következő lépések. Még szerencse, hogy Bogolyfalvának van egy Hollóvölgyi Zsófija.
Ezen az édes kis gondolaton újfent elmosolyodok, de nem táncolhat ez a boldogság sokáig nevetőgödrös arcomon. Megfagyok. Nagyot nyelek, szemeim kidüllednek, pupilláim kitágulnak. Regisztráció? Rudolf, az ég szerelmére! Pont egy ilyen dolog felett siklottál el? Nincsenek irataim. Nincsen pálcám. Vagyis… van pálcám, de az Hege pálcája, vagyis az enyém, az én pálcám. Zsongani kezd a fejem, így kissé szédülten nyúlok orrnyergemhez, hogy szemeimet összeszorítva vegyek egy mély levegőt.  
– Tudja, kisasszony… az a helyzet, hogy… – és itt szerencsére Zsófi folytatja is. Tudtam én, hogy Rudolf nem hagy cserben. Kiraboltak. Hát persze. Ajkaimat amolyan „igen, sajnos ez van” módon biggyesztem és szorítom össze egyszerre. – Mintha csak most születnék – ismétlem meg a nő szavait elmerengve. Magamat megrázva foglalok végül helyet a kényelmes székben. Boldogan mosolyogva tekintek Zsófira. Olyan szívesen kinyújtanám a karom, hogy ujjaim szorításában érezhessem a finom kézfejet, de nem tehetem. Petrovics Karsa vagyok és most újra kreálunk engem. Mert létezem.
– Teljesen világos, persze – bólogatok és dőlök előre ültömben. Akár egy papó veszem az ölembe a vászonszatyrot és hajolok még közelebb a nőhöz. Szinte aurát-sértő a művelet, de önző vagyok. Érezni akarom, hogy valóban itt van. Hogy valóban itt vagyok. Veszélyes és balga húzás, de mit tehetnék? – Kezdhetjük is akár.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=832551#post832551][b]Hegedüsh Marcell - 2021.06.10. 10:42[/b][/url]

Jobb kezemet megemelem és – ugyan már régen meg kellett volna tennem – leveszem vörös, most kissé rendezetlen hajkoronámról a khakiszín flat cap-et. Picit játszom a silt feletti varrással vékonyka, csontos ujjaimmal, és néhol meg-megpattintom körmeimmel a vonalat. Szótlan ülünk kicsit, amitől tekintetem egyre érdeklődőbben fúrom Zsófi szemeibe. Néz engem. Sőt bámul. Üldözési mánia ide vagy oda, nem hiszem el, hogy felismerne. Megérezte? Létezik ilyen? Mindig ilyen meleg volt idebent? Nem szeretnék még lebukni, mindennek el fog jönni az ideje, de ez még bőven nem az a pillanat. Regisztrált bogolyfalvi lakos szeretnék lenni erre a kis időre, amíg minden a helyére nem kerül. De most valami tényleg nincsen rendben; Zsófi kipirosodik és némán bámul engem. Ajkaim érdeklődő csücsörítéssel és szemeim pedig tágra nyílva várják a következő lépéseket, amíg a fiatal nő észbe nem kap. Így tetszem neki? Igazából… ebben a bőrben eléggé hasonlítunk egymásra, meg kell hagyni.
Halovány mosoly jelenik meg vékonyívű ajkam szegletében. Amolyan „de hiányoztál, te lány” lenne benne, ha Hege lennék, így csupán kifejezetten bájosnak találom ezt a zavart, amit valójában nem teljesen értem, hogy mi okoz. Ha jobban belegondolnék, akkor talán – hangsúlyozom talán – eljutna tudatomig, hogy mi is történik ezekben a percekben, azonban most csak inkább élvezem ezt a kedves kis flörtöt. Nem megszokott ez Zsófitól, és kissé beindul a fantázia, hiszen én most nem Hege vagyok.
– Szerencséje, hogy nem iszom alkoholt. Így nem fogom kihasználni a „hamis személyi” előnyeit – ha hozzátenném, hogy „anyuci”, akkor bizonyára vén perverznek tartana, szóval lenyelem a szót és a számomra megszokott csibészséggel dőlök hátra a székben, hogy tovább tapasztaljam ezt a rendkívül képtelen élményt. Azóta sem iszom. Megígértem neki. És ezért nem akarom annyira meghasítani az elmémet, hogy pont Karsával kezdek megint a pohár fenekére nézni. – Szóval? – hajtom előre fejem, hogy úgy tekinthessek fel mosolygó kékjeimmel a nőre. Ismét elkapja a zavar, amire még mindig mosolyogva összehúzom a szemeimet. Érdekes jelenet ez… nagyon érdekes.
– Semmi gond, teljesen megértem – az enyémek sem telnek éppen eseménytelenül. Főleg az ilyen megmozdulások miatt. Az iskolai ügyekkel mondjuk nem sokat foglalkozom. Szerencsére Rudolf szeme a pályán, és így csak látványból vagyok leginkább a házvezető helyettese. Amolyan névleges dolog ez. Legyen kit társítani az Eridonhoz, amíg Hege vissza nem tér a köztudatba. Remélem, eljön ez az idő is. Ön Petrovics Karsa. – Igen – Budapesten született, 1980. február 4-én. – Így van - Anyai ágon unokatestvére Farkasházy Teodornak és Rudolfnak. – Igen – Foglalkozását tekintve, mentálhigiénés segítő szakember. – Igen – a továbbiakban is csak bólogatva hajtogatom beleegyezésemet az előre megadott adatokra. Még jobban elkényelmesedve dőlök hátra a székben. Mindkét könyököm a szék karfáján, hosszú ujjaim hegyét összeérintem vékony ajkaim előtt. Kék szemeimet le sem veszem Zsófiáról, miközben azokat megfigyelően összehúzom. Bal lábamat által vetem a jobbon. – Sajnálatos módon, igen. A ruháimon és – a lehengerlő személyiségemen kívül, tenném hozzá hegésen, de inkább félbehagyom a mondatot, és újra kezdem. – Akarom mondani, a ruháimon kívül nem maradt nálam semmi – Merlinre…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=833428#post833428][b]Hegedüsh Marcell - 2021.06.30. 09:58[/b][/url]

A nőn egyre inkább csak eluralkodó zavar az én arcomra is kezd kiülni. Kék szemeim kedves zavarodottsággal csillognak a helyiség fényében, szájam szegletében sármos mosoly húzódik, miközben az ajkak körül egyre csak növekedő nevetőráncok is ráncra… táncra perdülnek. A következőkben is hagyom még őt beszélni. Jóságos arccal figyelem minden egyes kislányossá vált mozdulatát, miközben valami flörtszerűségen kapom magunkat. Csipkelődünk mindig. És Karsa-bunda ide vagy oda, ez marad, hiszen Zsófi az egyik legjobb barátom. És ez remélhetőleg így is fog maradni még az után is, hogy megtudja, amit meg kell tudnia. Kapok majd egy-két hiszti-szerű csapkodást, szidni fogja a felmenőimet és talán napokig nem fog hozzám szólni, de tudom, hogy ő meg fogja idővel érteni a helyzetemet. Azonban azt is kinézem belőle, hogy azonnal a nyakamba ugrik megkönnyebbülésében. Kiszámíthatatlan. Miért is vonzom ezeket a nőket magam köré? Nemt’om. Mindenesetre, hallgatok Rudolfra és felfedem magam idővel Elektra és a velem szemben pironkodó Zsófi előtt is. Ma el fogom hívni valahova, ahol meg tudjuk ezt beszélni. Először intézzük el hiba nélkül a hivatalos köröket, mert attól tartok, hogyha most visszanyerném Hege-vonásaimat, akkor nem jutnánk az ügy végére. Márpedig nekem Otília becsületének megmentéséig nincsen lehetőségem Hegedüsh Marcellként járnom a város utcáig. Valójában egyik település utcáit sem.
– Hm – gondolkodok el látványosan rájátszva a mozdulatra. Csücsörítve meredek az asztallapra, majd hirtelen fúrom sokat mondó tekintetemet Zsófi szemeibe. – Lenne még mit vallanom, de attól tartok, hogy ezt későbbre hagyom. Hadd maradjon meg a titokzatosságom – ejtek meg egy utánozhatatlan vigyort, majd visszadőlök a kényelmes székbe. Ha tudnád, édes Zsófiám. Ha tudnád…
Halvány mosoly terül szét ráncaim között. Ki nem állhatja az öltözékemet. Erről az aprócska fintor árulkodik orra nyergén, amit más talán észre sem venne, én mégis látom, hogy egyértelmű nem tetszését jelenti. Szó nélkül hagyom. Nem akarok lebukni. Pedig vannak ám bőven olyan jellegzetes mozdulatok, amik „tiszta Hege”. De miért is gondolná bárki is, hogy Petrovics Karsa és az Eridon házvezető-helyettese egy és ugyanaz a személy? Megköszörülöm apró zavaromban a torkom, majd megszólalok.
– Az igényléssel még várjunk, kérem – búgom reszelős baritonon. – Rudolffal abban egyeztünk meg, hogy várunk egy-két napot, elvégre annak az esélyét is meg kell adni, hogy esetleg valahol megtalálják az illetékes kollégák – ezzel azt is sejtetem a nő felé, hogy mi bizony még találkozunk. Azonban lassan lejár a tárgyalás ideje, és még néhány másodpercig tartó ártatlan bámulás után, Zsófi is észleli, hogy mennyire vizslatom őt. Kiegyenesedik. Látványosan, hogy éreztesse nincsen zavarban, de ezzel mutatja csak meg nekem igazán, hogy mennyire abban van. – Lenne – mosolyodok el. Tudom, hogy nagy butaságot csinálok, de ha nem teszem meg, akkor bánni fogom. Ha elutasít, akkor pedig másféleképpen kell kitalálnom, hogyan vallok neki színt. – Eljönne velem egy kávéval egybekötött, egészségügyi sétára valamikor? Nem ismerem még annyira Bogolyfalvát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=833841#post833841][b]Hegedüsh Marcell - 2021.07.06. 10:49[/b][/url]

Mosolyom a legszélesebbé válik; fogaim világítanak a beszűrődő napfényben, miközben kissé előre hajtom fejemet, és úgy tekintek fel csibészesen Zsófira. Mi ez, ha nem a legtipikusabb Hege arckifejezés? Mi még nem jutottunk el a barátságunk alatt erősebb flörtig. Csupán csipkelődtünk. De ez egészséges és így van jól. Aki azt mondja, hogy nem flörtöl olykor, annak ellenére, hogy valaki másé a szíve; az egy hatalmas nagy hazug. Szükség van rá. És ezt mi Zsófival mindig játékosan elvicceltük. Azonban most nem tudja, hogy ki vagyok, és láthatom „akcióban”. Elbűvölő. És lenyűgöző, hogyan vált esetlen bókolásból az egyre kacérkodóbb vonalra. Akárhányszor visszaránt az emlék, miszerint rá mindig kislányként tekintettem, az ilyen helyzetek igazolják, hogy ő már minden, csak nem gyermek. Valójában, amikor az ügyünket intézte sem volt az, csupán egy fiatal, okos lány, aki sikeresen megmentett az éhhaláltól. Ha Otílián múlik… na, mindegy is. Ajkaimba harapva vigyorgok még fakókék szemeimmel, majd előre dőlök az irodai karosszékben, hogy közelebb húzódhassak.
– Így lesz – felelem szófuvarmód a „keressen bizalommal” mondatrészre. Egy ideig figyelem szemeit, a vöröslő arcpír alól előbukkanó szeplőket. Végül egy mély sóhajjal visszadőlök a székbe, noha tudom, hogy most már igazán fel kellene tennem a kérdést és tovább állni. Zsófia is hadd intézze aznapi teendőit. Aztán ösztönösen húzom össze szemöldökömet a következőkre. Az unokatestvére. Külföldön balesetet szenvedett. Dolgozom fel az információkat, és egy nagyon érdekes kép ugrik be lelki szemeim elé, de látványosan fejet csóválok. A szemöldökráncolás természetesen egy pillanatra személyes kötődést és érdeklődést mutathatott Zsófi felé, azonban most próbálom úgy rendezni vonásaimat, hogy puszta együttérzéssé csituljon az arckifejezés. – Hm – hallatom karcos baritonom, amikor a felém nyújtott karokra emelem tekintetemet. – Mindenkinek ilyen unokatestvérre lenne szüksége, mint maga, Kisasszony – húzom egy nagyon halovány mosolyra ajkaimat, majd óvatosan felkelek a székből. Olykor még érzem a pincében ért ütések nyomait, pedig már hó néhány hete, hogy megtörtént a dolog. Aprócska fájdalom ül ki vonásaim közé, majd öregemberesen lépek egyet, majd még egyet. – Soha ne öregedjen meg, Zsófi… Zsófia – rázom meg a fejem a becézésnél, végül gondolatban legyintve indulok el az ajtó felé. Agyam kattog. Egyenesen zakatol, s mikor ujjaim a kilincsre fonódnak, egy másodpercre megállok a műveletben, hogy féloldalasan visszaforduljak a nő felé. – Akkor… még keresni fogom – rövid időre elkapom tekintetét. – További szép napot! – köszönök el egy fájdalmas, ám kedves mosollyal, majd nyílik és szinte máris záródik mögöttem az ajtó.