37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→Boglyas tér→Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház
Bogolyfalva Hivatala - Katherine Danielle Averay hozzászólásai (10 darab)
Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 12. 16:39 | Link
Konstantin



Íme a puszta tények; vámpír vagyok, ami már önmagában magával vonzza azt, hogy hajlamos vagyok apróbb ballépéseket elkövetni. Az már csak hab a tortán, hogy éppen Kath Averay nevű vámpír vagyok, ezzel pedig gyakorlatilag kijelentem, hogy én magam vagyok a ballépések mestere. Soha nem tudom elkerülni, de valójában mindig azzal álltatom magamat, hogy nem az én hibám, pusztán a véletlenek összejátszása az egész.
Cipőm sarkának kongásától kísérve trappoltam végig a hivatal kikövezett folyosóján. Pár órával ezelőtt még eszembe sem jutott volna, hogy egyszer majd én leszek az, aki megint belekeveredik valamibe, azonban ezúttal felemelt fejjel, kihúzott háttal suhantam végig és halvány mosoly kúszott az ajkamra, amikor megláttam a megfelelő ajtón szereplő nevet.
Konstantin.
Valamiért a Konstantin nevű egyénekkel sohasem jöttem ki túl jól. Az egyik alapjáraton közveszélyes, a másik pedig mindig hivatali kötelességből üldöz. Hallgatom a bentről kiszűrődő zenét és valamiért széles mosoly kúszik az arcomra. Már azelőtt tudom, mire számíthatok odabent, mielőtt kinyitnám az ajtót. Lepillantok a kezemben tartott papirosra, ami állítja, hogy mindenképpen szükségszerű bizonyos ügyeket lerendeznem idebent és rájövök, hogy nem húzhatom tovább az időt. Elvégre hivatalos témában járok el.
Halkan kopogtatok, hogy biztosan ne hallja meg, majd benyitok és az ajtófélfának támaszkodva várom, hogy a szám a végéhez érjen, vagy esetleg észrevegyen. Amennyiben az egyik bekövetkezett féloldalas mosollyal az arcomon tapsoltam meg a férfit.
-Egyszerűen csodálatos volt! –lelkesedtem mosolyogva. –Lehet ráadást kérni, vagy esetleg szerepel még más is a repertoárban?
Volt szerencsénk egymáshoz. Angliában. Akkor is beidéztek valamilyen vámpíros témában és ő fogadott. Mit ne mondjak, nem éppen a legkellemesebb társaság, amikor vallatásról van szó, de mint ember semmiféle problémám nem volt vele; nem akarta, hogy megharapjam, vagy, hogy megkóstolhassa a véremet, sőt, még csak a szemfogaimat sem akarta látni.
Igazi úriember.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 12. 17:17 | Link
Konstantin


A férfinek ehhez az arcához még sohasem volt szerencsém, de ha őszinte akarok lenni, akkor sokkal jobban tetszett, mint az a kötött, már-már rémisztő, amin néha képes volt beszélni az ember lányával, csak mert véletlenül –véletlenül!– rossz helyen volt, rossz időben.
-Kopogtam. –feleltem rögtön védekezésképpen és bármennyire is próbálkoztam rendezni a vonásaimat, egyszerűen nem tudtam letörölni arcomról a farkasmosolyt.
Bármennyire igyekeztem is elnyomni magamban, határozottan tetszett az előbbi kis jelenet. Hogy őszinte legyek, ezúttal láttam Konnak azt az arcát, amiért minden elsőbálozó lányka odáig lett volna meg vissza, én azonban okosan, vámpírhoz méltóan tartottam magamat.
Igen, ez egészen addig tartott, amíg felém nem fordult és el nem kezdte látványosan csodálni a lábaimat… Sunyi mosoly kúszott az előbbi görbületek helyére és egy kecses mozdulattal keresztbe tettem őket egymáson, majd meglóbáltam a levelet a jobb kezemben.
-Fogalmam sincsen. –rántottam meg a vállamat. –Valójában csak hallottam hírét, hogy a faluban vagy és egyszerűen nem bírtam magammal. Muszáj volt meglátogatnom téged! –adtam elő valódi fanatikus lelkesedést tettetve a kis mesémet, miközben kikerültem és leejtettem az asztalára a borítékot. –Semmit sem változtál! –közöltem nemes egyszerűséggel és követve a példáját látványosan végigmértem.
Kár lett volna jómodort tettetnem, elvégre Kon ismert már, mint a rossz pénzt. Túl hosszú a közös múltunk ahhoz, hogy ez az édes kis semmiség ne tűnjön fel neki. Egy rövidke másodpercre eljátszadoztam a gondolattal, hogy az asztal szélére csüccsenek, már csak azért is, hogy provokáljam, de végül elvetettem az ötletet. A nekem szánt széken foglaltam helyet és látványosan fontam keresztbe a lábaimat, ügyelve rá, hogy mindenképpen észrevegye, miközben a tekintetemben megcsillant valami. Észre kellett vennie, hogy provokálom.
-Most értem vissza, egy hónapja. A kastélyban lakom, elvegyülök… úgy, négy éve. –adtam meg a választ és sajnos rá kellett ébrednem, hogy itt állt velem szemben az a férfi, akit sokkal vonzóbbnak tartottam annak idején, mint illett volna. Már amennyire egy vámpír vonzódhat valakihez… -Talán zavar, hogy ismét belém botlasz? –érdeklődtem meglepetést tettetve, óceánkék szemeimet tágra nyitva.
Előre hajoltam és rákönyököltem az asztalára. Sohasem állítottam, hogy jókislány vagyok.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. január 12. 17:23 Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 12. 17:59 | Link
Konstantin


Vámpírrá válásom talán egyetlen valóban csodálatos ajándéka, hogy a hallásom és szaglásom sokkal kifinomultabb az átlag emberénél, ennél fogva pedig képes vagyok észrevenni a legapróbb változásokat is. Nem véletlen, hogy egy pillanatra sem hagytam abba Kon bámulását, bármennyire is kért rá.
Legyünk csak őszinték, nem volt túl meggyőző a kérése.  Ha valóban azt  szerette volna, hogy ne bámuljam, akkor sokkal jobban odakoncentrált volna az ügyemre, nem pedig gyakorlatilag a sorok között olvasgat. Mosolyogva figyelem csak, ahogyan éppen szempárbajt vív velem. Nem eresztettem a tekintetét, óceán íriszeimet még inkább az övéibe fúrtam.
-Játszani? –vezettem elő a legártatlanabb énemet. –Eszem ágában sincsen veled játszani, tudom milyen harcias tudsz lenni.
Gondolkodás nélkül mértem végig a felsőtestét, ami kilátszott az asztal mögül. Tetszett a helyzet, nagyon tetszett. Legyünk őszinték, nem mindig sodor össze a viharos téli szél egy ilyen kedves, régi ismerőssel, mint Kon. Fogalmam sem volt, hogy valójában milyen játszmába is hajtunk bele éppen, de nagyon kíváncsian vártam a végét és eszem ágában sem lett volna meghátrálni. Elvégre nem egy vadidegennel ültem egy szobában és a férfi elég egyértelműen értésemre adta, hogy nem vagyok közömbös számára… bármennyire is igyekezett, hogy megvezessen.
-A papírt figyeld! –hívtam fel rá a figyelmét, miközben gyakorlatilag tökéletesen rám figyelt. –Ha nem látnád, komoly ügyben vagyok itt! –emlékeztettem, de valószínűleg teljesen feleslegesen.
Amikor közelebb hajolt hozzám beharaptam az alsó ajkamat és türelmesen vártam. Hallottam a légzését és ez egy kissé az én fejemet is megzavarta. Na, de nem a vámpírt, hanem a nőt. Az igazi, hús-vér nőt.
-Izgalom? –billentettem kissé félre a fejemet. –Szóval… izgalmas velem szemben ülni? –tudakoltam egészen halkan és még egy kicsivel közelebb hajoltam hozzá.
Nem engedtem el a tekintetét egy pillanatra sem. Kár is lett volna tagadni, hogy kimondottan tetszik a helyzet. Ismét az ajkamba haraptam, ezzel kényszerítve, hogy a tekintete odaterelődjön. Nem sok választott el tőle, hogy gyakorlatilag összeérjenek az ajkaink, de nem mozdultam. Hallgattam a vére dobolását.
-Nos? –érdeklődtem suttogva. -Nagyon rossz voltam?
Ő a férfi, illett volna kézben tartani a helyzetet, bár valahol mélyen teljesen megértettem a reakcióit.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 12. 18:52 | Link
Konstantin


 Egészen biztos kezdtem lenni benne, hogy teljesen megőrültem, de ez cseppet sem zavart ott, abban a pillanatban. Szerettem játszani és egyáltalán nem érdekelt, hogy kivel teszem ezt. Csakhogy most még a saját szememben is átléptem bizonyos határokat, aminek valószínűsíthetően az lehetett az oka, hogy éppen a férfi foglalt helyet velem szemben. Akarva, akaratlanul, de vettem egy mély lélegzetet abban a pillanatban, amikor ő megszólalt. Fogalmam sem volt róla, mikor veszítettem el így utoljára a fejemet, azonban jelen pillanatban a helyzet kifejezetten tetszett.
-Igenis lehetnek komoly szándékaim! –fontam össze magam előtt a karjaimat, játszva a dacost. –Nem az én hibám, hogy nem veszed észre! –forgattam meg a szemeimet, majd ismételten egy bájos mosollyal ajándékoztam meg.
Nem mondhatnám, hogy vidám és madárdalos előéletet mondhatunk magunkénak. Ha mindenképpen őszinte akarok lenni, tulajdonképpen kifejezetten fájdalmas volt és vámpírhoz egyáltalán nem méltóan, de nőtől annál inkább elvárhatóan viselkedtem. Megtörtem, sírtam, zokogtam és ki tudja még, mi mindent csináltam. Egy gyenge nő voltam, nem pedig az a vámpír, aki most ismételten itt állt a férfivel szemben.
Nem volt más választásom, csak benne bízhattam. És bíztam is. Nem akartam csökkenteni kettőnk között a távolságot. Túlzottan vonzott, már-már ijesztő mértékben, én mégsem harcoltam ellene.  Ha lett volna szívverésem, most valószínűleg kiugrott volna a bordáim közül és itt borulok le a székről. A másik előnye a vámpírságnak: Nem tudok elpirulni.
-Talán összezavar, ha beszélek hozzád? –csipkelődtem kislányos mosollyal, de megértettem és befogtam a számat.
Kon egyszerűen túlzottan közel volt. Nem tudtam összeszedni magamat időben, mivel egyáltalán nem számítottam rá, hogy ennyire jól sül el a kis játékunk. A legutóbbi alkalommal eléggé durván bánt velem, de az a nagy szívem… Egyszerűen nem tudtam nem megbocsájtani neki. Nem eresztettem el, sőt egy hajszállal tovább szűkítettem a távot.
-Téged izgalmas.
A válaszom teljesen őszinte volt. Régen éreztem magam ennyire őszintének. Pillanatnyi ürességet éreztem, amikor eltávolodott tőlem, de hamar összekaptam magam, felemelkedtem és látványosan le-föl lejtettem a szobában. A Firenze szóra felkaptam a fejemet.
-Csak megöltem pár varázslógyilkos vámpírt. Már az is bűn? –nyögtem fel szem forgatva és közelebb sétáltam a férfihez, hogy aztán az asztalára telepedjek és keresztbe rakjam a lábaimat. Bármekkora bajban is voltam jelenleg, nem bírtam leállítani magamat. –Megkötöznél? –szaladt ki a számon meggondolatlanul a kérdés, félrebillentett fejjel. –Szükségem van rád Kon!
Jobban meggondolva ez a mondat így, hogy kihagytam belőle a segítség szót elég hülyén és kétértelműen hangzott. Persze, nem volt véletlen, de reméltem, hogy a férfi megérti a kis játék lényegét, nem pedig felháborodik rajta és kihajít az irodából.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. március 11. 22:01 | Link
Konstantin



Mikor felébredtem legmélyebb és tökéletesen semmilyen álmomból egy levél fogadott az éjjeliszekrényemen.  Egy ideig csak bámultam a pecsétet. Pontosan tudtam kitől kaptam és ez nagyon nem tetszett nekem. Megfordult a fejemben, hogy talán felelősségre von a legutóbb történtek miatt, de végül elvetettem az ötletet. Ennyire nem volt pitiáner.
Óvatosan nyitottam fel a borítékot, ami egy igencsak szűkszavú magyarázatot tartalmazott; magyarul a leghalványabb sejtelmem sem volt róla, miért is kellett este megjelennem a Hivatalban. Gyűlöltem azt a helyet, kötelesség szaga volt.
Mindenesetre a megjelölt 6 óráig mindössze fél órám maradt, így a lehető leggyorsabban felöltöztem, rendbe szedtem magamat és rávettem magamat, hogy elinduljak. Nem kellett sokáig mérlegelnem, világos volt, hogy Konstantin nem akarna nyomós indok nélkül látni. Valahol mélyen pedig sejtettem, mi is az a nyomós indok.
Végigkopogtam tehát a Hivatal folyosóin, majd mindenféle illedelmeskedés nélkül benyitottam és hangosan bevágtam magam mögött az ajtót, így fejezve ki nemtetszésemet.
-Hívtál. –közöltem a férfivel, miközben közelebb sétáltam hozzá, ledobtam a kabátomat a szék támlájára, majd én magam is helyet foglaltam.
Eldöntöttem, hogy távolságot fogok tartani és most éppen ezen munkálkodtam, erre pedig nem volt jobb mód, minthogy a lehető legellenségesebben viselkedem Konstantinnal. Keresztbe raktam a lábaimat és megadóan, de mégis kissé gúnyosan figyeltem a férfi minden mozdulatát. A sértettséget már nagyon-nagyon régen félretettem magamban, így semmi más nem maradt csak a kényszer, hogy a becsületem maradékát összekaparjam a padlóról.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. március 11. 22:43 | Link
Konstantin


Tudtam, hogy a lehető legrosszabbra kell felkészülnöm. Konstantin húzta az időt, márpedig ilyet ember csak akkor tesz, ha vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz hírt készül éppen közölni és így elnézve a férfit, kifejezetten rossz hírre kellett számítanom.
Végig rajta tartottam a szememet, az ujjaimmal az ölemben malmoztam és vártam. Szótlanul. Kivételesen nem siettettem és nem akartam már azelőtt kikényszeríteni a választ, hogy ő maga hajlandó lett volna bármit is elárulni. Ezúttal mindent ráhagytam, ez tűnt a lehető legjobb megoldásnak a legutóbbi alkalom után.
Követtem a tekintetemmel, ahogy helyet foglalt velem szemben, de nem mozdultam… egészen addig, amíg fel nem fogtam a szavak értelmét. Kipillantottam az ablakon, majd tekintetem visszaterelődött a férfi felé. Nem tudtam, mit is mondhatnék. Nyilvánvalóan baromi dühös voltam.
-Azt mondtad, elintézted. –emlékeztettem, miközben igyekeztem megőrizni a hidegvéremet. –Ezt megírhattad volna levélben is, vagy talán vársz tőlem valamit? –szegeztem neki.
Legyünk őszinték, ezzel én magam sem lettem okosabb, elvégre arról volt szó, hogy vélhetőleg minden a helyére került, de a dolgok láthatóan kicsúsztak a kezünk közül. Felemelkedtem, kivettem a kabátzsebemből egy cigarettát és meggyújtottam, majd elsétáltam ahhoz az ablakhoz, ahol ő állt.
Döntést hoztam.
-Mit kell tennem, hogy ezt megúszd? –fúrtam tekintetem az övébe és beleszívtam a cigarettába. –Kit kell eltűntetnem, megzsarolnom, kivel kell ágyba bújnom, hogy mentsem a bőrödet?
A szavak gondolkodás nélkül csúsztak ki a számon. Természetesen, én számítottam erre a kis vallatásra, de arra jutottam, hogy egy jó szövetségessel és két bérgyilkos ismerőssel valahogyan ki tudom vágni magamat ebből a helyzetből. Na, meg az sem mellékes, hogyha minden kötél szakad, még Ezra is vállal értem kezességet. Nem volt nehéz őt az ujjaim köré csavarni, a magány nagy úr…
De ezúttal valamiért nem én számítottam. Csak Konstantin. Bármennyire is gyűlöltem a helyzetünket, meg akartam őt menteni. Mert nem őt gyűlöltem, hanem a távolságot kettőnk között.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. március 11. 23:25 | Link
Konstantin


Egyetértően biccentettem, mikor elismerte saját gyengeségét. Nem azért, mert belé akartam rúgni, egyszerűen csak ő volt az, aki annyira biztosnak tűnt annak idején, a falu utcáin, aki állította, hogy minden rendbe fog jönni és én hittem neki. Ostobaság volt, bármennyire is próbáltam tagadni magam előtt, én hibáztam, amikor feltétel nélkül elfogadtam, hogy könnyedén és legfőképpen magától megoldódik minden.
A mosolya láttán az én arcomra is egy halvány görbület kúszott. Groteszk egy helyzet volt, én is éppen olyan jól tudtam ezt, mint ő, de mindennek ellenére tényleg megtettem volna, tényleg képes lettem volna bármire, csak azért, hogy  férfit kihúzzam a bajból, amibe én sodortam bele, mert számomra ő volt a Férfi, így. Nagybetűvel.
-Nem hiszed el, hogy megtenném? –érdeklődtem a tekintetét foglyul ejtve. –Talán te nem bízol meg bennem, de én kevertelek ebbe bele és tudom, hogy még mindig nem hiszed el, de bármit megtennék érted. Ezt is. Hiszen már úgyis mindegy, elvégre neked nem jelentek semmit. Tehát az sem zavarna, ha valakivel a te kedvedért kerülnék közelebbi kapcsolatba, nem igaz?
Ez egy nyílt támadás volt, bármennyire is nem akartam. Pontosan az a kérdés szaladt ki a számon, aminek nem szabadott volna. Merthogy bebizonyítottam, hogy gyenge vagyok. Bebizonyítottam, hogy milyen ostoba módon ragaszkodom hozzá; hozzá, akinek én, mint nő nem jelentettem soha semmit.
Egy buta liba voltam.
Beleszívtam a cigarettába és lepillogtam a padlóra. Nem bírtam a szemébe nézni azután, hogy gyakorlatilag egy vallomást igyekeztem kikényszeríteni belőle.  Teljesen, totálisan összetörtem; ami nem baj, hiszen eddig akárhányszor is küldtek padlóra, mindig fel tudtam kelni. Ez mindig észhez térített.
-Velem leszel? –lestem fel rá a szempilláim alól. –Nekem ez… ez nem megy! –elnyomtam a cigarettát és felkaptam a kabátomat. –Én ezt nem tudom csinálni. Így nem! Én… sokkal többet érzek irántad, mint szabadna, te pedig folyton ellöksz magadtól. –a szememet elfutották a könnyek. –Miért nem veszed észre, hogy mi folyik itt? Miért nem tudsz soha komolyan venni? Miért nem hiszed el, hogy bármit megtennék érted? –egészen közel lépdeltem hozzá. –A te bőrödet mentjük, felfogtad? Én vámpír vagyok, neked pedig fontos az életed. Szóval adj egy rohadt nevet, amin elindulhatok!
Annyira határozottan sikerült mindezt előadnom, hogy már én magam sem tudtam eldönteni, a dühtől vagy a fájdalomtól könnyezik-e a szemem. Lényegtelen volt. Mert Konstantin csak játszott az érzelmeimmel.
Folyton.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. március 12. 00:27 | Link
Konstantin


A legutóbbi alkalommal én magam jelentettem ki, hogy hajlandó lennék magára hagyni a férfit szükséghelyzetben, most mégsem voltam képes csak úgy kisétálni az irodából. Nem csak és kizárólag azért, ami köztünk volt, sokkal inkább azért, mert tartoztam. Ennyivel tartoztam és ezt, ha nem is volt muszáj, beismertem. Talán Konstantinnak nem sikerült megvédenie engem saját magamtól és talán nem tudott szembeszállni Angliával, mégis ezúttal itt állt mellettem és még ebben a helyzetben is képes lett volna megtenni értem mindent.
Hiszen felajánlotta, hogy elkísér!
-Ezzel nem megyünk semmire. –döntöttem el és visszaültem a székbe. –Folyton csak parttalan vitákba keveredünk, de ez itt most másról szól. Ez komoly. –felsóhajtottam és próbáltam összeszedni a gondolataimat. –Mit kell tennünk, hogy ezt megússzuk?
Ez volt a legfontosabb kérdés, a változás azonban csak annyi volt, hogy ezúttal többes számban szegeztem neki a kérdést. Egyértelműnek tűnt, hogy nem jutok azzal messzire, ha továbbra is ragaszkodom hozzá, hogy őt mentsem, tehát nem maradt más lehetőségem, mint belemenni és az ő szabályai szerint játszani.
Halvány mosoly kúszott az ajkamra, amikor azt mondta zavarná. Felpillogtam rá, kinyújtottam a lábaimat és keresztbe tettem őket egymáson.
-Szóval zavarna. –jegyeztem meg magamnak a dolgot és el is fordultam tőle.
Ez így rendben volt. Bele kellett nyugodnom, hogy mostantól azt teszem, ami neki is megfelel, különben bizton tudtam, hogy nem hagyja magát megmenteni. Egyébként is, milyen duma ez a gyakornokos dolog? Én kevertem bele.
-Veled megyek. –jelentettem ki határozottan. –Jelen akarok lenni, akár tetszik neked, akár nem. Nem tudsz lerázni, vámpír vagyok, ha eddig ez nem vált volna elég világossá a számodra. –ja, mert a hegyes fog meg a szívverés hiánya amúgy nem túl feltűnő. Mély levegőt vettem és rászántam magam, hogy válaszoljak a kérdésére. –Nem veszed komolyan az érzelmeim. Ez fáj, csak azt nem értem, akkor miért zavarna, ha odaadnám magam valakinek?
Fellestem rá a szempilláim alól és a lehető legveszélyesebb édes mosolyomat villantottam rá. Azt a fajtát, ami csak nekem adatott meg, és amivel még a legellenállóbb férfi fejét is sikerült néha napján teljesen összezavarnom.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. március 12. 23:11 | Link
Konstantin


-Védnök? –ismételtem meg a szót várva valamiféle útmutatást.
Sohasem keveredtem még ilyen szintű összeütközésbe a törvénnyel. Na, nem azért, mert annyira igyekeztem elkerülni, sokkal inkább azért, mert elég rövid ideje vagyok vámpír. Valamiért kezdtem úgy érezni, hogy a vámpírság magával vonzza a balszerencse áradását. Nem elég nekem, hogy egy szívtelen halott lettem, még a mindennapi emberek problémáján túl jogi problémáim is akadtak.
Az élet igazságtalan.
De ki állította, hogy nem az?
Tekintetem a férfiébe fúrtam, ahogyan ő is tette és a jelenlétemre való utasításra csak bólintani tudtam. Kezdtem úgy érezni, hogy nagyon nagy szükségem lesz a bérgyilkos kapcsolataimra, ha ebben az egyáltalán nem nekem való világban túl akarom élni az egymást követő napokat. Nem dolgoztam elég szervezetten, ezt hajlandó voltam elismerni bármikor, de érdekelt volna, mikor fogják felelősségre vonni azt a firenzei vámpírt, aki kikötözött és meg akart kínozni… közvetlenül az előtt, hogy a buksiját arrébbgurítottam.
-Önvédelem volt. Az számít? –vágtam hirtelen közbe egy utolsó, reményvesztett próbálkozásképpen.
A csók.
Semmiféle érzelmet sem mutattam, egészen addig, amíg az utolsó szó is el nem hagyta az ajkát. Akkor abszolút nőiesen felhorkantam és utat engedtem egy aprócska kacajnak.
Sohasem voltam önbizalom hiányos és ismertem a saját határaimat. Ahogyan azt is tudtam, hogy azt a bizonyos levelet, amit már oly’ régóta fontolgattam, meg fogom írni. Ha törik, ha szakad. Szükségem volt valakire, aki éppen úgy viszonyul a jelenleg fennálló helyzethez, mint én magam.
Szándékosan nem ejtettem ki többé a nő nevét. Konstantin ugrott rá, most pedig semmi szükségem nem volt az egy-egy ellen párbajunkra. Tehát következetesen úgy tettem, mintha ő nem lenne fontos.
-Igen, emlékszem arra az időszakra. –biccentettem rá. –Ahogyan arra is, miképp viszonyultál hozzám. Mondok neked valamit, Konstantin! –és itt indult a játék. –Egyáltalán nem érdekel, hogy van-e nő, vagy nincsen. Túlléptem ezen. Egyszerűen csak zavar, hogy úgy kezelsz, mint egy érzéketlen…khm… és  kíváncsivá tett, hogy miért is zavarna téged mégis, ha engem hidegen hagynak a… nőcskéid. –felvont szemöldökkel pillogtam rá.
Ez volt a leglogikusabb. Túllépni. Elvégre annyiszor vágta már a fejemhez, én meg vemp vagyok, amúgy sincsen szívem. Minek rágom magamat ennyit a dolgokon.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. március 19. 15:50 | Link
Konstantin


Minden rendben lesz.
Ez a három szó visszhangzott a fejemben és próbáltam megérteni, miért is történt mindez velem. Miért keveredtem bele egy olyan ügybe, ami nem is az én harcom lett volna. Elvégre a vámpírok vámpírok, a varázslók pedig varázslók. Én magam az előbbi csoportot képviselem, minek is kellett beleszólnom az ügyeikbe? Miért kellett mindent összezavarnom? Miért kellett belekeverednem?
Nem mintha nem lett volna így is épp elég gondom. Nézzük a puszta tényeket; mondjuk kezdjük ott, hogy vámpír vagyok, ez már önmagában elég gondnak tűnik. Aztán ott van az anyám, aki éppen egy elmegyógyintézetben lógatja a lábát; az apám és a bátyám, akik bérgyilkosnak álltak; David, akihez ki tudja milyen viszony –iszony- fűz; Ezra, aki minden áron el akar kapni és most még ez is. Mintha nem lett volna már így is éppen elég dolgom, nem?
Figyeltem Konstantint és próbáltam felmérni a lehetőségeimet. Nem igazán tudtam, hogyan kellene ezek után hozzáállnom. Sokáig emésztgettem magamat a helyzet miatt és egészen biztos voltam benne, hogy soha nem fogom tudni helyre rakni magamban ezt az egészet, ami közöttünk van, ahogyan ő sem. Nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet lenne tovább fűzni ezt a barátságot, minden esetre a sorsra bíztam a döntést és visszaléptem egyet.
Közelebb hajoltam a férfihez az asztal felett, rátámaszkodtam a könyökömre és nagyon-nagyon mélyen fúrtam tekintetemet az övébe.
-Talán igazad van. –ismertem el. –Minden esetre megnyugtató az engedélyed. Köszönöm! –kúszott az ajkamra egy aprócska mosoly. –Akkor most… hogyan tovább?
Valójában egyetlen oka volt, hogy visszadobtam neki a labdát. Nem akartam én meghatározni azt a zavaros és érthetetlen helyzetet, ami kialakult kettőnk között. Nem én akartam törni magamat, ebbe már belefáradtam.
Szál megtekintése
Bogolyfalva Hivatala - Katherine Danielle Averay hozzászólásai (10 darab)
Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→Boglyas tér→Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház