Ügyfélfogadási idő Hétfőtől csütörtökig: 8:00 - 16:30 Péntek: 8:00 - 14:00 Szombat és vasárnap: zárva
A Hivatal sürgősségi ügyek végett 24 órás ügyeletet biztosít!Bogolyfalva Minisztériumi Kirendeltsége a Boglyas téren, a város központjában áll. Már első ránézésre kiütközik az épület nemesi mivolta, ami nem véletlen egybeesés. A Cebrovszky család hagyományozta ugyanis az akkoriban még falu címet viselő településre ezt a kedves kúriát, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Impozáns, kastélyra emlékeztető megjelenése azonban ne tévessze meg az ügyintézni vágyókat: a belső kialakítás minden tekintetben modernizált és kényelmi, funkcionális célokat hivatott szolgálni. Ezen kívül az évek folyamán rengeteg átalakításon és ebben az évben renováláson is átesett. Ezáltal nem csupán a belső elrendezés, hanem a külső is jelentősen megváltozott, köszönhetően az új polgármester és a Tanács tagok áldásos munkájának. A Hivatal épülete előtt található továbbá egy aprócska szökőkút is, melyet virágágyás vesz körül. A parkban mind a kirendeltség dolgozói, mind az ide érkezők megpihenhetnek, kellemesen, szabad levegőn tölthetik ebédidejüket, illetve élvezhetik a Boglyas tér nyüzsgő látképét is. Az ajtón belépve rögtön a recepcióval szemben találhatjuk magunkat, ahol általában két, de nagyobb ügyféligény esetén három kedves hölgy igyekszik eligazítani az ügyintézni vágyókat a Hivatal rengetegében. Noha az épület éveken keresztül labirintusszerű mivoltáról volt híres, így üdítő változás lehet ez a fajta letisztult, egységes megjelenés. A recepciótól nem messze ugyanis egy információ tábla ismerteti, hogy az osztályok hol helyezkednek el a kirendeltségen belül. Fontos információ továbbá az is, hogy a recepció mindkét oldalán egy-egy kandallót helyeztek el; az egyik kizárólag a személyzet részére fenntartott - a Minisztériumba való utazást biztosítandó -, a másik viszont a falusiak számára is elérhető, így könnyedén tudnak közlekedni Bogolyfalva és Budanekeresd között. Az épület jobb szárnya teljes egészében az Auror Kirendeltség fennhatósága alá tartozik, ahhoz külön recepció és ügyféltér is tartozik. Azonban a bal szárny az egyéb ügyek és szakosztályok területe. Itt lehetséges az okmányok intézése, valamint egyéb ügyek bejelentése és kivizsgáltatása, amennyiben szükséges. A polgármesteri iroda az emeleten található, csatlakozik hozzá egy erkély is, tulajdonképpen nevezhetjük a Hivatal lelkének is. Ezen túl a Tanács tagjai is külön termet kaptak: az emeleten balra kanyarodva található a letisztult helyiség, ahol a város vezetői nyugodtan leülhetnek megtárgyalni a település további sorsát. Ebből kifolyólag, aki a tanáccsal kíván egyeztetni, az megteheti a félfogadási időben, mely minden esetben összecseng a polgármester hivatalos, szabad félfogadási idejével. Különös méltánylást érdemlő ügyek esetén előzetes időpont egyeztetése szükséges. Titkárság>> Recepció >> Titkársági iroda >> Mágikus Gondnokság Varázslény-felügyeleti Főosztály, Bogolyfalvi Kirendeltség>> Bestia Tagozat >> Szellem Tagozat >> Kártevőügyi Tanácsadó Iroda Máguskapcsolatok Főosztálya, Bogolyfalvi Kirendeltség>> Nemzetközi Varázsjogi Hivatal >> Nemzetközi Varázskereskedelmi Felügyelőtestület >> Tolmács Iroda Mágikus Közlekedésügyi Főosztály, Bogolyfalvi Kirendeltség>> Hoppanálási Vizsgaközpont Daróczy Konrád munkája
|
|
|
Yarista Palarn INAKTÍV
offline RPG hsz: 580 Összes hsz: 5878
|
Írta: 2013. június 28. 18:39
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=140098#post140098][b]Yarista Palarn - 2013.06.28. 18:39[/b][/url] Amanda <3a Tusa első hosszú szabad hétvégéjeElérkezett az idő, itt a hosszú hétvége, amire kimehetnek és azt nyilvánvalóan most nem tanulással szeretné eltölteni. Már régóta tervezget egy hosszabb kirándulást Mandával, de sajnos mindketten elfoglalt diákok, főleg mostanában. Amandát lekötötte a DÖK elég rendesen, Yaristának meg ott voltak a feladatai: a kviddics, az animágia, most meg már a Tusa is. Volt még valami, ami elég sok idejébe került ezen kívül, ennek a kirándulásnak a leszervezése, illetve a „kellékek” összeszedése. Nagyjából a havi zsebpénze, meg a tartaléka ment rá, de egyáltalán nem bánta, a lényeg, hogy jól érezzék magukat. Amandának semmit nem mondott erről, és ha kérdezte, hogy mit csinálnak majd a hosszú hétvégén, kitérő válaszokat adott, többnyire a kviddicsre hivatkozva. Persze, az is igaz, hogy lenne mérkőzése a hétvégén, de Legrától külön engedéllyel távol maradhat – nyilván meglesz ennek a böjtje majd -, nem fontos meccs a hétvégi. Már ezen is meglepődött ő maga is, hogy kihagy egy meccset, pláne egy lány miatt. Úgy gondolja mégis, hogy megéri neki, meg nem árt egy kis pihenés. Az úti cél kiválasztásánál is rengeteget gondolkodott, majd végül egy napfényes tengerpartra esett a választása, a Maldív szigetek partjaira. Lefoglalta a szállást, mindent elintézett, amit csak el lehetett és csavart egy kicsit az odaérkezésen. Legalábbis Amandáén. A terv az, hogy a lány nagyon meglepődjön majd, és ehhez egy kicsit gonosz, de édesen gonosz tervet eszelt ki a fiú. Viszont valami olyasmit kellett tennie, amire Amanda ráharap, különben fuccs az egésznek. A terv elkészült, Yarista már korán reggel elutazott aznap, és mindent előkészített Valenciában. *** A sárkányfészekbe egy bagoly kopogtat be, igen ingerülten. Majd mivel válasz nem érkezik, valahogy bejuttatja a levélkét, amit hozott. Bámulatos, ahogy a baglyok a kézbesítés problémáját meg szokták oldani. A bagoly lelép, és ha Amanda megtalálja az üzenetet, el fog csodálkozni. A Mágiaügyi minisztériumból jött, hivatalos pecséttel. „Tisztelet Amanda Meggie Philips!
Értesítjük önt, hogy egy önhöz közelálló személy – Yarista Palarn - bűncselekményt követett el. A fent nevezett személy eltulajdonított öntől egy nagyon értékes ékszert, viszont, amit a bűnelkövető nem tudott az az, hogy az ön családja bűbájt bocsájtott erre a tárgyra. Kérjük jelenjen meg a mai napon, a bogolyfalvi minisztériumi kirendeltségünk, második emeletén, hogy a tárgyat azonosítsa, és ez által a fiatalkorú bűnöző megkaphassa méltó büntetését. A megjelenését kérjük időzítse, 13-14 óra közé.
Valondovszky Sándor Auror” Tökéletesen igazinak látszik a levél, még az egyszerű felkutató bűbájok is igazinak mondják, így vélhetőleg Amanda barátja nagy pácban lehet. Ha Philips kisasszony körbenéz az ékszerei között, valóban eltűnt egy értékes családi ékszere, legalábbis ott nincs, ahol legutoljára hagyta…
|
Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos | exlevitás | apuka | Csin<3
|
|
|
Yarista Palarn INAKTÍV
offline RPG hsz: 580 Összes hsz: 5878
|
Írta: 2013. július 4. 23:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=144481#post144481][b]Yarista Palarn - 2013.07.04. 23:42[/b][/url] Amanda <3a Tusa első hosszú szabad hétvégéjeA portán eligazítják, bár valami nem stimmel a lánynak, mintha egy pillanatra, amikor elfordult, hogy elinduljon felfelé, a férfi furcsa mosollyal ingatta meg a fejét. Végül is lehet, hogy a portások mindent tudnak? A másodikon pedig senki sincs, aki őt várja, egyelőre egyedül kóborolhat az emeleten, vagy csak várakozhat. Aztán egyszer csak kilép az egyik ajtón egy fiatalabb férfi és Amanda felé néz. Aztán, mintha fény gyúlna az elméjében megközelíti a lányt. - Amanda Meggie Philips? Az én nevem Valondovszky Sándor, én küldtem a levelet a kisasszonynak. Kérem, fáradjon velem – mondja kedvesen, de határozottan és utat mutat afelé az ajtó felé, amin az előbb lépett ki. Amikor bemennek egy kis szobába érnek, ennek a férfinek lehet a dolgozószobája. - Örülök, hogy idefáradt Amanda. Szóval, az ékszer, amiért idehívtuk, itt van nálunk, és szeretnénk, hogy azonosítsa. Ha az öné, akkor Palarn úrnak el kell számolnia a dologgal, a büntetése akár súlyos is lehet, hiszen ez egy híres ékszer. Kérem foglaljon helyet – mondja elég meggyőzően a férfi, majd elindul a páncélszekrény felé. Elsuttog egy igét és rákoppint a zárra, ami egy halk kattanással, az ajtó pedig résnyire kinyílik. Benyúl és egy kis ékszertartó állványon előveszi Amanda családi nyakláncát. Lassan odasétál hozzá és eléteszi az ékszert. - Nos, ez az az ékszer, amiről beszéltünk. Az öné, Amanda? – már a szemrevételezéskor is látszik, hogy igen, ez Bonnie nyaklánca, ezer közül is megismerné. A férfi nyugodtan vár, amíg Amanda nézegeti, majd megszólal. - Kérem, fogja is meg, szeretném, ha biztosra mennénk – kedvesen mosolyog, pedig eddig nemigen tette. De nincs ebben semmi különös, ő is biztosan az úgy végére akar járni. Amint Amanda megérinti az ékszert, egy erős húzást érez és nem sokkal később egy fehérhomokos tengerparton találja magát. Nem messze kis bungalók látszanak, és pár méterre tőle - pár centire a vízben – két napozóágy áll, az egyik üresen, a másik a fürdőnadrágban mosolygó Yaristával. - Á, hát itt vagy! – ugrik fel ültő helyéből és a üdítőjét a kis asztalkára teszi, ami a napernyővel ellátott ágyak között van. Közelebb lép a lányhoz, de a mosoly nem tűnik el az arcáról. - Most elkaptad a tolvajt, mi lesz a sorsa? – kérdezi és közel lép Amandához, hogy csókot adhasson neki. Nagyon várta már a lányt, egy kicsit korábbra számított az érkezésére, de valószínűleg csak elnézte az időt. Nagyon nehéz volt megszervezni – az apja befolyása is kellett hozzá, még szerencse, hogy Valondovszky jött neki egy szívességgel - ezt a kis trükköt és nagyon reméli, hogy Meggienek tetszeni fog, még ha az ékszer ellopása miatt egy kis árnyék kerül a szerevezésére. Őt csak az érdekli igazán, hogy itt van a Drága, és az egész hétvége az övéké lesz.
|
Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos | exlevitás | apuka | Csin<3
|
|
|