36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. április 21. 13:22 | Link



- Nem a legmagasabb épület Bogolyfalván, de azért tekintsük kellemes kis kihívásnak - állapítom meg csípőre téve a kezem, ahogy felpillantok a hivatalként és művelődési házként is funkcionáló épületre. Nincs két emelete, mint mondjuk a tanodának, csak egy, viszont egészen magas, szép kis kiszögellésekkel a tetőn, meg viktoriánus jellemzőkkel, ahogy ezt az építészetért rajongó emberek mondanák. Jómagam csak annyiban vagyok érdekelt újabban a témában, hogy előszeretettel mászok meg magas épületeket puszta élvezetből. Eléggé eksztatikus érzés tud lenni, amikor végre ott ácsorgok fent a tetőn. A húgommal nemrégiben össze is vesztünk ezen csúnyán, azóta sem hajlandó velem pár szónál többet váltani, mert szerinte csak a sorsomat kísértem és nem vagyok normális. Majd csak megbékél egyszer azzal, hogy új extrém sportnak is beillő hobbit találtam magamnak.
- Legközelebb viszont megpróbálhatjuk kijátszani a tanoda védelmi rendszerét is akár, csak egyelőre nem sikerült bejutnom a múlt héten. A régi átjárót a birtok határán még a felügyelők számolták fel, nem találtam másikat, a kapu meg beenged, de érzékel minden idegent, az pedig úgy nem vicces - mesélem, gyorsan ellenőrizve még közben a cipőfűzőmet, aztán teszek pár lépést, hogy felmérjem, hol is lenne érdemes nekivágni. Van ugyan egy lépcső, amelyen fel lehet jutni az elsőre, de az kizárva. Semmi élvezet nem lenne benne. Esetleg ha... de nem, még akkor sem, ha nem lenne kivilágítva, márpedig a hivatal mindig ki van világítva esténként, és hamarosan, ahogy lenyugszik a nap és leszáll az est, felkapcsolják majd a világítást. Felmászom a lépcső korlátjára, hogy ott egyensúlyozva a homlokzat egy kapaszkodásra alkalmas pontját is elérjem, ahonnan majd felhúzhatom magam. Ehh. Ez azért jó kis torna, pedig formában vagyok. Himbálózom kicsit az egyik kiszögellésen lógva, és remélem, hogy a kapus most tesz éppen egy kört, hogy megnézze, minden ajtót bezártak-e, ahogy kell. Feltornázom végül magam, és megpróbálkozom az egyik ablakpárkánnyal, úgy látom, akad ott pár kapaszkodó, hogy még feljussak a tetőtér szintjére is. Az igazi kihívásnak aztán meg innen nézve már a kis torony tűnik, de szeretnék feljutni a tetejére. Mégiscsak az az épület legmagasabb pontja.
- Vagy ott van még a Shanes is egyébként, esetleg a fővárosi ispotály. Legalább ha valami történik, nem kell messzire rohanni a gyógyítóknak - szólalok meg, igyekezve elérni épp egy díszt az ablak fölött, majd abba kapaszkodva húzni fel magam még magasabbra.  
Hozzászólásai ebben a témában
Liam Laoiseach
INAKTÍV


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
Írta: 2018. április 27. 20:02 | Link



- Igazából van mód arra, hogy kijátszd az iskola védelmi rendszerét - vallom meg, de azért nem túl lelkesen. Mert ennyivel nem lenne megoldva a probléma. - Nem vesz észre minden rejtő bűbájt. Sajnos ez nem garantálja, hogy nem bukunk le. A kockázat jóval nagyobb, mint mondjuk a rosszabbul őrzött hivatal esetében.
Felnézek az épületre. Odabent üres, ezt előtte ellenőrizte Viktor. Mivel ez a munkahelye, kicsit olyan, mintha a saját házadra másznál fel. Nincs veszély. Nincs igazán adrenalin. Az egyetlen élvezet-forrás magában a mászásban van. A veszély is ebben rejlik. Leeshetsz a kis toronyról, ami nem épp felhőkarcoló, de azért megvan tíz méter. Nem halnánk bele, de eléggé jól összetörhetjük magunkat. Ha valaki meglát, mit fog mondani? Egy hivatali alkalmazott és egy ügyvéd. Feljöttünk a tetőre levegőt szívni. Hülyének fognak nézni, de ez szerintem egyikünket se hatja meg különösebben.
De gyakorlatnak is tökéletesen megteszi. Mostanában valahogy… talán nehezebb, nem tudom. Nem áll oda a fejem. Két nappal ezelőtt is majdnem lecsúsztam egy párkányról húsz méter magasságban. Hálás voltam állati alakomtól örökölt reflexeimnek, azok nélkül lehet az lett volna az utolsó épület, amire felmászok. Vagy az utolsó pillanat, amikor úgy egyáltalán élek. Amikor arra gondolok, hogy amit csinálok, akár az életembe is kerülhet, sztoikusan elfogadom, mint tényt, mint olyasmit, ami ugyan kellemetlen, de túl sokat nem érdemes vele foglalkozni. De akkor éjszaka, amikor az egyik lábam a mélyben volt már és a rémülettől hangosan dübörögni kezdett a szívem, hirtelen csak arra tudtam gondolni, hogy nem akarok leesni, nemnemnem. Azóta is azon gondolkodok, hogy miért nem. Megjelentek előttem arcok, emlékek, jók s rosszak is, félelmek és örömök. De rendszer nélkül, kaotikusan.
Figyelem, hogyan fog neki a mászásnak. Ez mindig a legfontosabb. Megtalálni a legoptimálisabb pontot, ahonnan utána kapaszkodókat találhatsz, s nem kell félútról leugranod. Eléggé vakon fogott neki. Azt nézi, hogy mi van fölötte, azt nem, hogy mellette mi van. Ügyesen húzza magát s így is biztos feljutna, de minek a puszta erőre hagyatkozni, ha az épület segíthet neked?
Arrébb sétálok, ahol van egy kis kiugró épületszakasz, s ott ugrok fel a párkányra. Itt a kanyar előtti utolsó oszlop és jobboldalt a kiálló falrész tökéletes kapaszkodót nyújtanak. Felhúzom magam a falra, aztán gyorsan megvetem a bal lábam az oszlopon, amiről felnyomom magam s máris áll-magasságban vagyok a felső párkánnyal. Mintha medencéből húznám ki magam, csak kicsit nagyobb rizikóval, ha visszahuppanok. Kinyomom a felső testem s felhúzott jobb térdemmel megtámaszkodok a párkányon. Innen jön csak az igazi kaland.
Felegyenesedve Viktor felé fordulok, hogy lássam, hogy halad. Arra nem is gondolok, hogy kellene esetleg segítség. Biztos nem.
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. május 8. 23:01 | Link



Szempillantásnyi időre belemerülök a gondolataimba. A hivatal valóban nem a legjobban őrzött épület, habár a kapusba nem szívesen botlanék bele, nem az az ember, akit némi szempillarebegtetés és egy meleg mosoly levesz a lábáról.
- Akkor már legyen az aurorképző. Tutira olyan lenne, mint egy lézerhálós ninja küldetés. Kész missön impásziböl, mint abban a filmben Tom Cruise-zal - közlöm végül megvonva a vállam, végtére is az komolyabb kihívás nem csak a hivatalhoz, de még a Bagolykőhöz mérten is. Már ahhoz is kellőképpen sok varázslatot kell kijátszani, hogy egyáltalán a birtokra bejusson a hívatlan vendég - és nem lennék más, mert már rég befejeztem ott a tanulmányaimat -, és akkor még szóba sem került maga az épület. Talán tényleg ezt kellene kiválasztani következő célnak, egyelőre azonban bízom benne, hogy a jelenlegi objektumhoz is lesznek még remek ötleteim, mivel lehet kellőképpen eredményesen az egekig röpíteni az adrenalinszintemet. Ebben nem szoktam csalódást okozni magamnak. Élvezem azért a mászást is, ahogy egyre feljebb jutok, nem gondolva túl egyetlen mozzanatát sem ennek az útnak. Valahol mélyen tudom, hogy pont úgy kellene megtervezni ezt is, mint egy hadműveletet, kihasználni minden kis apróságot, ami segítségemre lehet, ahelyett, hogy csak az erőmre hagyatkoznék, de túl vagyok már azon a ponton, amikor oldalra is nézek. Egy ideje néha már előre sem igazán nézek, csak elmerülök a pillanatban, spontán módon lépve tovább valamerre, akármerre, hiszen honnan lenne irány, ha cél sincsen. Szétfoszlott, én pedig csak úgy tévelygek a vakvilágban, igyekezve találni ezt vagy azt, ami a pillanat erejéig fent tart a felszínen. Percről percre élek, nem igazán véve figyelembe a következményeket, ennek köszönhetően vagyok egyáltalán itt. Mint aki átesett a tükrön túlra valami különös világba, de persze néha vissza is érkezem a másik oldalra. Az aztán a kellemetlenebb része. Most azonban... egyszer élek, és ki tudja, meddig. Carpe diem. Felhúzom magam. Megfeszülnek az izmaim közben, hogy aztán elernyedjenek, majd újra megfeszüljenek, míg csak alkalmam nem nyílik rá, hogy kiüljek a tető szélére lógatva a lábamat a semmi fölött. Na jó, ez túlzás. A legoptimistább számításaim alapján is legfeljebb tizenöt méter magas lehet az egész torony. Vajon mennyi időbe telik leérni onnan? Elég-e ahhoz, hogy a zuhanás egy röpke kis időre repülésnek tűnjön, vagy még azelőtt lapulnék ki, akár a prérifarkas, hogy egyáltalán felfognám, hogy a föld felé tartok szélsebesen, engedve a gravitáció ellenállhatatlan vonzerejének. Szinte már el is felejtem, hogy nem egyedül vagyok, miközben a tornyot igyekszem megmászni, hogy végül egészen a tető szélén, az eresz fölött egyensúlyozva nézzek le mélyen beszívva a levegőt. A pálcámat keresve tapogatom végig a zsebeimet, nem emlékszem, hová is tettem, vagy egyáltalán elhoztam-e.
- Hát ez legfeljebb tényleg csak egy csúnyább törésre elég magas - állapítom meg kissé csalódottan, megvakargatva a borostámat. Hm, lehet, hogy másik megközelítés kellene.
Hozzászólásai ebben a témában
Liam Laoiseach
INAKTÍV


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
Írta: 2018. május 11. 18:06 | Link




- Azt a filmet ismerem - állapítom meg enyhe csodálkozással. Megértettem egy mugli popkultúra referenciát! Ilyen is ritkán történik meg. Amit ismerek, az inkább a 80-as, korai 90-es évekből van - hála a dorky legjobb barátomnak -, s ami miatt a fiatal generációk őskövületnek tartanak. Általában minden utalás csak elszáll a fejem mellett, de ezt most elkaptam! Olyannyira, hogy szinte le se esik, hogy mire utalt vele.
- Bejutni nem lesz nehéz, ha velem vagy, csak jobban szeretik, ha a falakon belül s nem kívül tartózkodnak az emberek.
Hirtelen az a gyanúm támad, hogy nem tudja, hogy ott tanítok. Pedig tudnia kéne. Vagy nem…? Bár nincs túl sok órám, heti kétszer kell jelenésemet tegyem, néha többször, ha gyűlés vagy magánórám van, de az idő nagyrészét a dojoban és az irodában töltöm. Néha én is elfelejtem, hogy tanítok. De azért az idő nagy részében emlékeztetnek erre a lecketervek és javítandók.

Figyelem néhány pillanatig Viktort. Úgy tolja-húzza magát, mint egy automata üzemmódra kapcsolt tank. Csak felfele, mindig csak a célt látva maga előtt. Fel a toronyba. Ez azonban nem egy capture the flag-játék - egy újabb referencia, nagyon megy ez ma nekem. Vagyis én nem tudok róla, hogy az volna. Na de menjek csak szépen én is, elég volt a sziesztából.
Az ablakpárkányon megvetem a lábam, s felhúzom magam a díszes ablakkeret tetejébe kapaszkodva. Közben igyekszem nem berúgni az ablakot. A téglák repedéseiben keresek kapaszkodókat s karból felhuzakodok a tetőre. Még egy utolsót lökök a lábaimmal s fent vagyok, legalábbis félig. A tető széle előre ugrik a falhoz képest, ezért egy ideig a lábaim csak a levegőben úsznak, mikor a testem már fent van, de a cipőm orra már nem éri el a téglákat.
Talpra kecmergek és a hajamat kiseperve a szememből, szétnézek. Innen már csak néhány lépésnyire van a kicsi torony s a tetőről mégcsak mászni sem szükséges, mert körülbelül vállmagasságban van. Nyugodtan odasétálok Viktor mellé, egy erős 45 fokos szögben igyekezve egyenesen járni. Szerencsére varázslattal erősítették meg a cserepeket, így nem fognak lavinaként megindulni alattam, magukkal víve engem is.
- Ha most a Holdon lennénk, szépen lelebeghetnénk anélkül, hogy összetörjük magunkat.
Leereszkedek mellé a párkányra. A lábaimat lógatva nézem a környező fákat, a kissé távolabbi épületeket, a teret, s mindezen túl a kastély távoli sziluettjét. Minden túl távoli. Még egy becsületes fa sincs a közelben.
- Leakarsz ugrani? - kérdezem, még mindig a környéket kémlelve. Nincs senki a közelben. Nyilván nincs most nálam a botom, pedig azzal könnyen lelehetne vetődni s még egy kis majomkodás is beleférne - mármint nem úgy, hanem csak az a liánon-lógunk változat. De van nálam pálca.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház