36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. március 11. 22:01 | Link

Konstantin



Mikor felébredtem legmélyebb és tökéletesen semmilyen álmomból egy levél fogadott az éjjeliszekrényemen.  Egy ideig csak bámultam a pecsétet. Pontosan tudtam kitől kaptam és ez nagyon nem tetszett nekem. Megfordult a fejemben, hogy talán felelősségre von a legutóbb történtek miatt, de végül elvetettem az ötletet. Ennyire nem volt pitiáner.
Óvatosan nyitottam fel a borítékot, ami egy igencsak szűkszavú magyarázatot tartalmazott; magyarul a leghalványabb sejtelmem sem volt róla, miért is kellett este megjelennem a Hivatalban. Gyűlöltem azt a helyet, kötelesség szaga volt.
Mindenesetre a megjelölt 6 óráig mindössze fél órám maradt, így a lehető leggyorsabban felöltöztem, rendbe szedtem magamat és rávettem magamat, hogy elinduljak. Nem kellett sokáig mérlegelnem, világos volt, hogy Konstantin nem akarna nyomós indok nélkül látni. Valahol mélyen pedig sejtettem, mi is az a nyomós indok.
Végigkopogtam tehát a Hivatal folyosóin, majd mindenféle illedelmeskedés nélkül benyitottam és hangosan bevágtam magam mögött az ajtót, így fejezve ki nemtetszésemet.
-Hívtál. –közöltem a férfivel, miközben közelebb sétáltam hozzá, ledobtam a kabátomat a szék támlájára, majd én magam is helyet foglaltam.
Eldöntöttem, hogy távolságot fogok tartani és most éppen ezen munkálkodtam, erre pedig nem volt jobb mód, minthogy a lehető legellenségesebben viselkedem Konstantinnal. Keresztbe raktam a lábaimat és megadóan, de mégis kissé gúnyosan figyeltem a férfi minden mozdulatát. A sértettséget már nagyon-nagyon régen félretettem magamban, így semmi más nem maradt csak a kényszer, hogy a becsületem maradékát összekaparjam a padlóról.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. március 11. 22:33 | Link

Katherine D. Averay


Íróasztala szélén ül, egyik lábát lazán lógatja, míg másikkal kitámasztja magát. Ujjai között idegesen tart egy szál meggyújtatlan cigarettát, az azzal való feszült játék közben félpercenként bal csuklóján feszülő karórájára pillantgat. Már üres az iroda, kollégája néhány perccel ezelőtt köszönt el tőle, és bár ő késő estig itt lesz, pontban hat órára ügyfelet vár. Éppen a másodpercmutatót figyeli, mikor meghallja a folyosóról beszűrődő magas sarkú cipők egyre közeledő, éles kopogását. Tekintetét elválasztja órájától, s magában számolva a léptek számát kezdi figyelni az ajtót. Az hat órakor kinyílik, de a rajta belépő nő egész valóján látszik, hogy legszívesebben soha többé nem tenné be lábát ebbe az irodába. Konstantin megrendíthetetlen nyugalmat tettetve, figyelmen kívül hagyja a bejárat csapódását, majd belső zsebébe csúsztatja cigarettáját, és felegyenesedvén az ablakhoz sétál. Hallja, hogy Katherine leül, és tökéletesen tudatában van a szavát átitató gúnynak is. Válaszadás helyett azonban inkább a hivatal előtt álló szobrot kezdi mustrálni. Fürkészi a teret, a megváltozott park képét. A fák rügyeznek, a hó fedte táj rég odaveszett. Aztán megfordul, csípőjét a párkánynak támasztva néz bele a vámpír szemeibe. Most kellene kimondania, nincs miért húzni az időt, de ajkai nem nyílnak szólásra. Körbesétálja az irodát, többször komótosan végiglépdelve azt a néhány négyzetmétert, amit Bogolyfalván magáénak tudhat. Kezei nadrágzsebében pihennek, fejét komoran lehajtva tartja. A sarokban fonnyadozó tuja mellől pillant vissza a nőre, s végül asztalát véve célba, helyet foglal az őt megillető helyen. Lábát átveti a másikon, bal keze az asztal lapján nyugszik. Tekintete szúrósan figyeli a vele szemben ülő vámpírt.
- Hatóság félrevezetése vétségében fegyelmi eljárás indult ellenem - mondja ki egyszerre az eddig csak leírva látott szavakat. - De a legjobb csak most következik; 23-án ebben az időben tárgyaláson fogsz ülni a londoni ítélőszék előtt.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. március 11. 22:43 | Link

Konstantin


Tudtam, hogy a lehető legrosszabbra kell felkészülnöm. Konstantin húzta az időt, márpedig ilyet ember csak akkor tesz, ha vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz hírt készül éppen közölni és így elnézve a férfit, kifejezetten rossz hírre kellett számítanom.
Végig rajta tartottam a szememet, az ujjaimmal az ölemben malmoztam és vártam. Szótlanul. Kivételesen nem siettettem és nem akartam már azelőtt kikényszeríteni a választ, hogy ő maga hajlandó lett volna bármit is elárulni. Ezúttal mindent ráhagytam, ez tűnt a lehető legjobb megoldásnak a legutóbbi alkalom után.
Követtem a tekintetemmel, ahogy helyet foglalt velem szemben, de nem mozdultam… egészen addig, amíg fel nem fogtam a szavak értelmét. Kipillantottam az ablakon, majd tekintetem visszaterelődött a férfi felé. Nem tudtam, mit is mondhatnék. Nyilvánvalóan baromi dühös voltam.
-Azt mondtad, elintézted. –emlékeztettem, miközben igyekeztem megőrizni a hidegvéremet. –Ezt megírhattad volna levélben is, vagy talán vársz tőlem valamit? –szegeztem neki.
Legyünk őszinték, ezzel én magam sem lettem okosabb, elvégre arról volt szó, hogy vélhetőleg minden a helyére került, de a dolgok láthatóan kicsúsztak a kezünk közül. Felemelkedtem, kivettem a kabátzsebemből egy cigarettát és meggyújtottam, majd elsétáltam ahhoz az ablakhoz, ahol ő állt.
Döntést hoztam.
-Mit kell tennem, hogy ezt megúszd? –fúrtam tekintetem az övébe és beleszívtam a cigarettába. –Kit kell eltűntetnem, megzsarolnom, kivel kell ágyba bújnom, hogy mentsem a bőrödet?
A szavak gondolkodás nélkül csúsztak ki a számon. Természetesen, én számítottam erre a kis vallatásra, de arra jutottam, hogy egy jó szövetségessel és két bérgyilkos ismerőssel valahogyan ki tudom vágni magamat ebből a helyzetből. Na, meg az sem mellékes, hogyha minden kötél szakad, még Ezra is vállal értem kezességet. Nem volt nehéz őt az ujjaim köré csavarni, a magány nagy úr…
De ezúttal valamiért nem én számítottam. Csak Konstantin. Bármennyire is gyűlöltem a helyzetünket, meg akartam őt menteni. Mert nem őt gyűlöltem, hanem a távolságot kettőnk között.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. március 11. 23:05 | Link

Katherine D. Averay


Levélben. Nem, ő nem az a fajta ember, aki ilyesmit írásban közöl. Ezt a hibát csakis személyesen, biztonságos helyen fedheti fel, ahonnan nem szűrődik ki a világba egyetlen hang sem. Szemeit nem választja el a feszültté váló lánytól. Csendesen követi a mozdulatait, s mikor feláll, ő székével együtt fordul utána. Pálcáját közben előveszi, és az ajtóra szegezve mormogja el a varázsigéket. A zár kattan, és a továbbiakban senki sem fogja hallani, ami az irodában elhangzik. Most már komolyan beszélgethetnek. Faeszközét az asztalra ejti, majd arcélét simogatva visszapillant az ablakban dohányzó lányra.
- Úgy látszik, én sem tudok mindent elintézni - feleli békésen, kellemes hangjával egész testének harmóniát kölcsönözve. Szabad ujjai egy törött pennával játszanak az íróasztalon, jobbját egykedvűn combjára engedi. Hallgatja az ügyfelet, de egyetlen pont sem stimmel, egyetlen kimondott gondolatával sem ért egyet. Megcsóválja a fejét.
- Ágyba bújnod értem? - kérdez vissza, s nem bírja ki, hogy ne mosolyodjon el, már csak a felvetésen is. Mókás. A földet fixírozza, s kékes fényeit csak nagy sokára emeli újra Katherine-re. Ezerszer átgondolta már helyzetüket, de most sem tesz másként. Újra, és újra lejátssza magában a történteket, igyekszik megtalálni a felépített rendszer leggyengébb láncszemét, a hiba forrását. Ezt odafent, Londonban rontották el, ebben biztos.
- A saját bőröd mentsd - szólal meg, és egy mélyből jövő sóhaj után ő is feláll. Bármennyire is szeretné magabiztosságát elhitetni a világgal, úgy tűnik, még magának sem képes beadni. Leveszi zakóját, és a szék karfájára dobja, majd nyakkendőjét meglazítva újabb köröket kezd róni az irodában. - Elkísérlek. Ott leszek veled.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. március 11. 23:25 | Link

Konstantin


Egyetértően biccentettem, mikor elismerte saját gyengeségét. Nem azért, mert belé akartam rúgni, egyszerűen csak ő volt az, aki annyira biztosnak tűnt annak idején, a falu utcáin, aki állította, hogy minden rendbe fog jönni és én hittem neki. Ostobaság volt, bármennyire is próbáltam tagadni magam előtt, én hibáztam, amikor feltétel nélkül elfogadtam, hogy könnyedén és legfőképpen magától megoldódik minden.
A mosolya láttán az én arcomra is egy halvány görbület kúszott. Groteszk egy helyzet volt, én is éppen olyan jól tudtam ezt, mint ő, de mindennek ellenére tényleg megtettem volna, tényleg képes lettem volna bármire, csak azért, hogy  férfit kihúzzam a bajból, amibe én sodortam bele, mert számomra ő volt a Férfi, így. Nagybetűvel.
-Nem hiszed el, hogy megtenném? –érdeklődtem a tekintetét foglyul ejtve. –Talán te nem bízol meg bennem, de én kevertelek ebbe bele és tudom, hogy még mindig nem hiszed el, de bármit megtennék érted. Ezt is. Hiszen már úgyis mindegy, elvégre neked nem jelentek semmit. Tehát az sem zavarna, ha valakivel a te kedvedért kerülnék közelebbi kapcsolatba, nem igaz?
Ez egy nyílt támadás volt, bármennyire is nem akartam. Pontosan az a kérdés szaladt ki a számon, aminek nem szabadott volna. Merthogy bebizonyítottam, hogy gyenge vagyok. Bebizonyítottam, hogy milyen ostoba módon ragaszkodom hozzá; hozzá, akinek én, mint nő nem jelentettem soha semmit.
Egy buta liba voltam.
Beleszívtam a cigarettába és lepillogtam a padlóra. Nem bírtam a szemébe nézni azután, hogy gyakorlatilag egy vallomást igyekeztem kikényszeríteni belőle.  Teljesen, totálisan összetörtem; ami nem baj, hiszen eddig akárhányszor is küldtek padlóra, mindig fel tudtam kelni. Ez mindig észhez térített.
-Velem leszel? –lestem fel rá a szempilláim alól. –Nekem ez… ez nem megy! –elnyomtam a cigarettát és felkaptam a kabátomat. –Én ezt nem tudom csinálni. Így nem! Én… sokkal többet érzek irántad, mint szabadna, te pedig folyton ellöksz magadtól. –a szememet elfutották a könnyek. –Miért nem veszed észre, hogy mi folyik itt? Miért nem tudsz soha komolyan venni? Miért nem hiszed el, hogy bármit megtennék érted? –egészen közel lépdeltem hozzá. –A te bőrödet mentjük, felfogtad? Én vámpír vagyok, neked pedig fontos az életed. Szóval adj egy rohadt nevet, amin elindulhatok!
Annyira határozottan sikerült mindezt előadnom, hogy már én magam sem tudtam eldönteni, a dühtől vagy a fájdalomtól könnyezik-e a szemem. Lényegtelen volt. Mert Konstantin csak játszott az érzelmeimmel.
Folyton.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. március 12. 00:01 | Link

Katherine D. Averay


Ha kellene, gondolkodás nélkül megesküdne rá, hogy nem ezért hívta ide őt. Nem akart sem fájdalmat okozni neki, sem provokálni, sem civódni. Talán tényleg levélpapíron kellett volna elintéznie. Minden figyelmével rá koncentrál, végig tartja vele a szemkontaktust, melynek hatására szemei hamarosan égni kezdenek. Nehezen boldogul a nőkkel, főleg a Katherine-félékkel, akik iszonyú erővel, és karizmával bírnak, s akik olyasfajta agresszív politikát folytatnak céljuk elérése érdekében, mint amit most a vámpír is űz vele. Hagyja, hogy az ablakban álló nő elmondjon mindent, ami a szívét nyomja, és csak utána, annak ellenére is megfontoltan felel, hogy az előbb éppen ő biztosította a hivatali irodát.
- Tudom, hogy megtennéd - bólint. Tisztában van azzal, hogy az előtte álló éjlényből legutóbbi találkozásukkor egyedül csupán a sértettség beszélt, és ha ő komoly bajba kerülne, mint talán most is, minden erejével azon lenne, hogy segítsen neki. A beismerő vallomásra féloldalas mosolyra húzza ajkait, majd a nő cipőire meredve vonul vissza saját csendességébe. Nem akar tovább bújócskázni, de a köztük meghúzódó, furcsa ösvényekkel tarkított kapocs számára egyáltalán nem tiszta. - De, zavarna.
Kijelentésére óvatosan felpillant, aztán kihúz egy fiókot, és elővesz belőle két hivatalos levelet. Az egyik a sajátja, a másik Katherine idézése. Egymás mellé teszi őket az asztalra, aztán feláll, és a falak mentén haladva, körbe-körbe sétál a dohányfüsttel megtelő irodában. A vámpír szavaira visszapillant rá, és az újabb kifakadásra megtorpan. Találkozóik egyre gyorsabb tempóban kerülnek vakvágányra, amit a férfi képtelen magában a megfelelő dobozba tenni. Érzi, hogy ma különösen feszültek, és mintha Katherine a megszokottnál is érzékenyebb volna.
- Nem löklek el - feleli halkan, az ajtó mellett állva, az öltözködő, bizonyára távozni akaró nőt fürkészve. - Minden tőlem telhetőt megteszek érted. Te ezt miért nem veszed észre?
Értetlenül pislog felé, és könnyező szemeit megpillantva azonnal lesüti sajátjait. Szégyelli magát, amiért ismét elérte, hogy Katherine sírjon.
- Miért hiszed, hogy nem veszlek komolyan? - kérdezi jobb híján a padlótól, ugyanarra a taktikára váltva át, mint amit vele szemben alkalmaz a lány. Kérdés, kérdés hátán. - Nincs név. Nem kell senkit rábírnod semmire, főleg nem odaadnod magad bárkinek egy kis szívességért cserébe. Az én ügyem egy héttel hamarabb lesz, mint a tiéd. Már elrendeztem mindent. Az egyik leendő gyakornokommal utazom el.
Utoljára módosította:Osztrovszky K. Konstantin, 2015. március 12. 00:06
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. március 12. 00:27 | Link

Konstantin


A legutóbbi alkalommal én magam jelentettem ki, hogy hajlandó lennék magára hagyni a férfit szükséghelyzetben, most mégsem voltam képes csak úgy kisétálni az irodából. Nem csak és kizárólag azért, ami köztünk volt, sokkal inkább azért, mert tartoztam. Ennyivel tartoztam és ezt, ha nem is volt muszáj, beismertem. Talán Konstantinnak nem sikerült megvédenie engem saját magamtól és talán nem tudott szembeszállni Angliával, mégis ezúttal itt állt mellettem és még ebben a helyzetben is képes lett volna megtenni értem mindent.
Hiszen felajánlotta, hogy elkísér!
-Ezzel nem megyünk semmire. –döntöttem el és visszaültem a székbe. –Folyton csak parttalan vitákba keveredünk, de ez itt most másról szól. Ez komoly. –felsóhajtottam és próbáltam összeszedni a gondolataimat. –Mit kell tennünk, hogy ezt megússzuk?
Ez volt a legfontosabb kérdés, a változás azonban csak annyi volt, hogy ezúttal többes számban szegeztem neki a kérdést. Egyértelműnek tűnt, hogy nem jutok azzal messzire, ha továbbra is ragaszkodom hozzá, hogy őt mentsem, tehát nem maradt más lehetőségem, mint belemenni és az ő szabályai szerint játszani.
Halvány mosoly kúszott az ajkamra, amikor azt mondta zavarná. Felpillogtam rá, kinyújtottam a lábaimat és keresztbe tettem őket egymáson.
-Szóval zavarna. –jegyeztem meg magamnak a dolgot és el is fordultam tőle.
Ez így rendben volt. Bele kellett nyugodnom, hogy mostantól azt teszem, ami neki is megfelel, különben bizton tudtam, hogy nem hagyja magát megmenteni. Egyébként is, milyen duma ez a gyakornokos dolog? Én kevertem bele.
-Veled megyek. –jelentettem ki határozottan. –Jelen akarok lenni, akár tetszik neked, akár nem. Nem tudsz lerázni, vámpír vagyok, ha eddig ez nem vált volna elég világossá a számodra. –ja, mert a hegyes fog meg a szívverés hiánya amúgy nem túl feltűnő. Mély levegőt vettem és rászántam magam, hogy válaszoljak a kérdésére. –Nem veszed komolyan az érzelmeim. Ez fáj, csak azt nem értem, akkor miért zavarna, ha odaadnám magam valakinek?
Fellestem rá a szempilláim alól és a lehető legveszélyesebb édes mosolyomat villantottam rá. Azt a fajtát, ami csak nekem adatott meg, és amivel még a legellenállóbb férfi fejét is sikerült néha napján teljesen összezavarnom.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. március 12. 22:51 | Link

Katherine D. Averay


Már készül arra, hogy az iroda bejáratát feloldja az őket oltalmazó bűbájok alól. Nézi a kabátba bújó vámpírt, és pálcájáért nyúl, hogyha kell, rákoppinthasson az ajtóra, és a nő előtt szabad utat nyisson, azonban Katherine visszaül az ügyfél helyére, ő pedig keresztbe font karokkal sétál újra az ablakhoz. Ez a nő még mindig nem érti. Elbeszélnek egymás mellett, ingerültségükben kapkodóvá és sérthetővé válnak. A hallottakra feszülten csóválja meg fejét. Az ablakon túli világra csak egy pillantást vet, majd öltönyzakóját a támlára dobva ül le székébe, hogy tenyereit az idézésekre támaszthassa. Felpillant az óceánszín szemekbe, s hidegvérrel tartva a szemkontaktust áttolja a nő borítékát az asztal másik térfelére. Kibonthatja, megnézheti, átrághatja, csinálhat vele amit jól esik, de sajnos a tényeken semmi sem fog változtatni.
- Kell egy angol nemzetiségű védnök, aki még csak hírből sem ismer engem - mondja komoly csengésű, ellentmondást nem tűrő hangon. Bízik abban, hogy Katherine felismeri benne a segítő szándékot, és azt is, hogy jelen helyzetben csak és kizárólag magát mentheti. Mindamellett érzelemmentesen, rideg vonásain át néz a szemben ülő nőre, pontosan úgy, mint ahogyan minden más hozzáforduló személlyel szokta tenni. Kivétel nélkül. - Ha minden jól megy, a tárgyalásodon az én nevem el sem fog hangzani.
És talán még az is kiderül, hogy Londonban újabban ki a tégla. Dacára annak, hogy hallja az éjlény kitérő szavait, egyetlen rezdülést sem enged neki. Megjegyzését figyelmen kívül hagyva rázza meg a fejét.
- Mondtam, Jared-del megyek - köti az ebet a karóhoz, míg ujjai saját minisztériumi kiértesítőjén kopognak. - Ha jössz, úgy tedd, hogy arról ne legyen tudomásom.
Noha igazán tárgyilagosan beszél, jól esik neki a nő feltétel nélküli támogatása. Annak viszont végképp nem volna értelme, ha az ő ügye alatt a vámpír is ott ülne. Jóllehet, mondhat ő bármit, Katherine úgyis saját, makacs feje után fog menni, így jobb tisztázni a feltételeket. Ha jön, ő nem tudhat róla. Aztán ismét visszaérnek a kiindulóponthoz. Körbe-körbe járnak, és a férfi előtt lassan elfogy az út.
- Van ennél fontosabb dolgunk is, nem gondolod? - lesütött szemekkel kérdez vissza, majd széktámlájának veti hátát, s fejét is hátrahajtva sóhajt fel a plafon irányába. Megadja magát, és eltekintve a rájuk váró súlyos napok képétől, adrenalintól lüktető erekkel szólal meg. - Amikor megcsókoltalak, még nem volt Léna.
Egy pillanatra sem néz az íróasztal másik oldalán ülő vámpírra, szavait a peregő mennyezetnek szánja. Nem akarja ezt a beszélgetést, de tudja jól, hogy tartozik ennyivel a nőnek. Heves szívdobogással beszél, egész testében nyugtalanná válik. Ebből nincs kiút.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. március 12. 23:11 | Link

Konstantin


-Védnök? –ismételtem meg a szót várva valamiféle útmutatást.
Sohasem keveredtem még ilyen szintű összeütközésbe a törvénnyel. Na, nem azért, mert annyira igyekeztem elkerülni, sokkal inkább azért, mert elég rövid ideje vagyok vámpír. Valamiért kezdtem úgy érezni, hogy a vámpírság magával vonzza a balszerencse áradását. Nem elég nekem, hogy egy szívtelen halott lettem, még a mindennapi emberek problémáján túl jogi problémáim is akadtak.
Az élet igazságtalan.
De ki állította, hogy nem az?
Tekintetem a férfiébe fúrtam, ahogyan ő is tette és a jelenlétemre való utasításra csak bólintani tudtam. Kezdtem úgy érezni, hogy nagyon nagy szükségem lesz a bérgyilkos kapcsolataimra, ha ebben az egyáltalán nem nekem való világban túl akarom élni az egymást követő napokat. Nem dolgoztam elég szervezetten, ezt hajlandó voltam elismerni bármikor, de érdekelt volna, mikor fogják felelősségre vonni azt a firenzei vámpírt, aki kikötözött és meg akart kínozni… közvetlenül az előtt, hogy a buksiját arrébbgurítottam.
-Önvédelem volt. Az számít? –vágtam hirtelen közbe egy utolsó, reményvesztett próbálkozásképpen.
A csók.
Semmiféle érzelmet sem mutattam, egészen addig, amíg az utolsó szó is el nem hagyta az ajkát. Akkor abszolút nőiesen felhorkantam és utat engedtem egy aprócska kacajnak.
Sohasem voltam önbizalom hiányos és ismertem a saját határaimat. Ahogyan azt is tudtam, hogy azt a bizonyos levelet, amit már oly’ régóta fontolgattam, meg fogom írni. Ha törik, ha szakad. Szükségem volt valakire, aki éppen úgy viszonyul a jelenleg fennálló helyzethez, mint én magam.
Szándékosan nem ejtettem ki többé a nő nevét. Konstantin ugrott rá, most pedig semmi szükségem nem volt az egy-egy ellen párbajunkra. Tehát következetesen úgy tettem, mintha ő nem lenne fontos.
-Igen, emlékszem arra az időszakra. –biccentettem rá. –Ahogyan arra is, miképp viszonyultál hozzám. Mondok neked valamit, Konstantin! –és itt indult a játék. –Egyáltalán nem érdekel, hogy van-e nő, vagy nincsen. Túlléptem ezen. Egyszerűen csak zavar, hogy úgy kezelsz, mint egy érzéketlen…khm… és  kíváncsivá tett, hogy miért is zavarna téged mégis, ha engem hidegen hagynak a… nőcskéid. –felvont szemöldökkel pillogtam rá.
Ez volt a leglogikusabb. Túllépni. Elvégre annyiszor vágta már a fejemhez, én meg vemp vagyok, amúgy sincsen szívem. Minek rágom magamat ennyit a dolgokon.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. március 16. 18:33 | Link

Katherine D. Averay


Leplezi, de szíve és gondolatai is csordultig teltek aggodalommal. Széke biztonságából néz át az asztal másik oldalára, és hallgatja a nő támpontkereső kérdését, majd következő, végtelenül reményvesztettnek ható szavait. Akár egy segélykiáltás, úgy hagyják el Katherine ajkait a gondolatok, amelyek a hivatalos levelek olvasása alatt a férfi fejében is megfogantak. És bárhogy is szeretné, nem tudja rájuk a választ. Az asztalán fekvő pennára süti le szemeit, majd ujjaival igazgatni kezdi saját borítékát. Nem tud felelni a nő kérdéseire, és hazudni sem akar. A megszokott eljárás szerint az ügyfelet kötelező megnyugtatni, helyzetében megkeresni a legjobbat, és figyelmét egyedül csak arra az apró fénypontra irányítani. A szemben ülő vámpír viszont már nem biztos, hogy csupán ügyféli kötelékében tartózkodik Konstantin irodájában.
- Minden rendben lesz - szűri fogain keresztül, hangja rekedtesen tör magának utat. Kerüli a másikkal való szemkontaktust, mert egyelőre képtelen belenézni a lehetséges félelemmel teli óceánba. Hazugsága látszatmegoldás, ezt ő is pontosan tudja, azonban feleslegesnek érzi önmarcangolásukat. Egyszerűbb, könnyebb, és gyorsabb megoldás ennyivel elintézni, mintha Katherine nem is gyilkosság, csak néhány szabálysértés miatt vonulna a londoni bíróság elé. A most átélt nehéz percek két hét múlva úgysem érnek semmit.
A férfi hátradől, székével az ablak irányába fordul, és lüktető szemhéjjal hozza fel a számára kifejezetten kínos kérdéskört. Csók, és Léna, és kusza szerelmi élet. Nem, ez túlságosan bonyolult egy olyannak, mint ő. Őszinte vallomására a nő felkacag. Kikerekedő szemekkel fordítja arcát a barna felé, s meglepettségében elváló ajkakkal hallgatja válaszát. Ez hihetetlen! Az éjlénynek egyszer akar választ adni, egyszer dönti el, hogy belemegy kicsinyes játékába, és felfedi előtte saját magát, erre az pillanatok alatt, egész valójában változik meg. Hova lett a gyengédség után áhítozó nő, a könnyek tarkította arc, a nő, akit olykor látni vél? A becsmérlő viselkedés egyáltalán nem nyeri el tetszését, de nem szól közbe. Összezárja száját, aztán az íróasztalhoz fordítja székét, és előredőlve könyököl rá a fára. Ujjait összekulcsolja, s mielőtt megszólalna, hangosan nyel néhányszor.
- Szerintem meg sokkal jobban érdekel téged Léna létezése, mint amennyire mutatod - közli egyszerűen, arcán zord komolyság helyett kisfiús huncutság bujkál. - Szabad a pálya, azzal lehetsz, akivel csak szeretnél. Nos, hogy ez mennyire zavar engem, nem a te dolgod. Nagyfiú vagyok már, elboldogulok majd a tudattal.
Fejét megdöntve mustrálja Katherine esetlegesen megrezdülő vonásait. Tekintete merev, talán még levegőt sem vesz. Engedékenyen hagyja beállni maguk közé a feszült csendet, és csak az érkező reakcióra mozdul meg.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. március 19. 15:50 | Link

Konstantin


Minden rendben lesz.
Ez a három szó visszhangzott a fejemben és próbáltam megérteni, miért is történt mindez velem. Miért keveredtem bele egy olyan ügybe, ami nem is az én harcom lett volna. Elvégre a vámpírok vámpírok, a varázslók pedig varázslók. Én magam az előbbi csoportot képviselem, minek is kellett beleszólnom az ügyeikbe? Miért kellett mindent összezavarnom? Miért kellett belekeverednem?
Nem mintha nem lett volna így is épp elég gondom. Nézzük a puszta tényeket; mondjuk kezdjük ott, hogy vámpír vagyok, ez már önmagában elég gondnak tűnik. Aztán ott van az anyám, aki éppen egy elmegyógyintézetben lógatja a lábát; az apám és a bátyám, akik bérgyilkosnak álltak; David, akihez ki tudja milyen viszony –iszony- fűz; Ezra, aki minden áron el akar kapni és most még ez is. Mintha nem lett volna már így is éppen elég dolgom, nem?
Figyeltem Konstantint és próbáltam felmérni a lehetőségeimet. Nem igazán tudtam, hogyan kellene ezek után hozzáállnom. Sokáig emésztgettem magamat a helyzet miatt és egészen biztos voltam benne, hogy soha nem fogom tudni helyre rakni magamban ezt az egészet, ami közöttünk van, ahogyan ő sem. Nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet lenne tovább fűzni ezt a barátságot, minden esetre a sorsra bíztam a döntést és visszaléptem egyet.
Közelebb hajoltam a férfihez az asztal felett, rátámaszkodtam a könyökömre és nagyon-nagyon mélyen fúrtam tekintetemet az övébe.
-Talán igazad van. –ismertem el. –Minden esetre megnyugtató az engedélyed. Köszönöm! –kúszott az ajkamra egy aprócska mosoly. –Akkor most… hogyan tovább?
Valójában egyetlen oka volt, hogy visszadobtam neki a labdát. Nem akartam én meghatározni azt a zavaros és érthetetlen helyzetet, ami kialakult kettőnk között. Nem én akartam törni magamat, ebbe már belefáradtam.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház