36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 14 ... 20 21 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2014. december 27. 16:43 | Link

Renée Blanche

Egy fekete szövetkabátba burkolózó férfi közelít a Minisztérium bogolyfalvi kirendeltségéhez. Haja rövidre nyírva is kuszán szerteszét áll, tekintete hóbortosan csillog. Didergő kezeit zsebébe süllyeszti, hiszen mert kesztyűjét ki tudja melyik bőröndjében hagyta, kénytelen megelégedni a kabát hűvös mélyedéseivel. A környék ekkor még kihalt, bár az előző napok ünnepi hangulatára, és a ma hajnali órákra tekintettel nem is csoda, hogy egyedül ő lépdel a hivatal utcáján. Talpa alatt ropog a hó, amit még a finom bőrkesztyű hiányánál is jobban utál. Félrehúzza lefelé konyuló száját, közben tudattalanul is sietősebbre veszi lépteit.
Az épületet megpillantva, azzal szemben áll meg egy röpke pillanatra, hogy a derű és öröm hatására félrebillentett fejjel gyönyörködjön a falu talán legszebb építészeti remekművében. Először csak a homlokzati díszbe épített hangosan kattogó órát figyeli, amely pontosan mutatja, még egyetlen dolgozónak sincs itt keresnivalója. Fáradhatatlan kék szemei aztán az ablakokra csúsznak, s végül minden téglát egyesével, sorban számba vesz. Csodálatos. Felélénkülve indul meg újra, de az épület előtt álló emlékmű előtt ismét megtorpan. Egészen közel hajol a szoborhoz, összehúzott szemekkel koncentrál az írottakra, ám azt a vésésbe tapadt hó miatt aligha tudja elolvasni. Jobbja megmozdul, ám félúton megáll; őt annyira ugyan nem érdekli néhány krikszkrakszos betű, hogy hozzáérjen az utált, fagyos csapadékhoz. Majd elolvassa tavasszal.
Az épületbe érvén a recepciós pulthoz sétál, közben látványos fejmozdulatokkal nézelődik, mintha csak egy nagyon nívós múzeumba csöppent volna. A pult mellett egy fiatal biztonságőr áll, mögötte pedig egy csinos, bár jellegzetesen karikás szemű boszorkány fogadja, akinek elég csak bemutatkoznia, hogy elhagyva helyét, felkísérje a Magyarországi Máguskapcsolatok Főosztályára. Konstantin heveny szívdobogás mellett, a maga csendjében követi a csinos kisasszonyt, s mikor bevezetik az aprócska irodába, megütközése jeléül felvont szemöldökkel pillant az őt kísérő boszorkányra.
- Mondja, ez az előtér esetleg, vagy azt gondolja, hogy itt fogok dolgozni? – kérdezi elgondolkodottságot színlelve – de kérdését valójában költőinek szánja, majd az egyetlen üres asztalhoz megy. Azon női kéz írta névtábla várja, melyen saját nevét olvashatja.
Osztrovszky Konstantin – Nemzetközi Máguskapcsolatok munkatárs

Shankar kisasszony halvány mosollyal hagyja magára a bogolyfalvi minisztérium legújabb dolgozóját, aki miután néhányszor körbejárja azt a pár négyzetmétert, amit ezután otthonának hívhat, kinéz az ablakon, és szemügyre veszi az asztalán hervadó virágot, leül. A szék csak, mint az asztal is, fapados, olcsó munka benyomását kelti, őt viszont ez hidegen hagyja, hiszen érzi az illatot, amelyért érdemes volt mindebbe belevágnia. Azt, amit évekkel ezelőtt apja elnökhelyettesi szobájában is, vagy bármelyik minisztériumi munkaköre alatt érzett. Az emlékre többször is beleszippant a levegőbe, majd kihúzza az összes fiókot, és a legfelsőben talált papírokat kivéve - kabátban, úgy ahogy jött -, azonnal dolgozni kezd.
Fél, talán egy óra múlva nyitják rá először az ajtót, munkatársak jönnek-mennek, sűrűjében férfiak, akik röpke bemutatkozás után magára is hagyják őt. Egy korosodó auror azonban szó nélkül helyet foglal vele szemben, és nagy köteg papírt nyújt át neki.
- Minél gyorsabban értesítse ki ezeket a személyeket – mormogja az orra alatt, aztán elcsendesedik.
Konstantin átfutja a neveket, a baleset részleteit, majd a fiókokból pergament, pennát és tintát vesz elő. Mozdulatai alatt végig magán érzi a Joseph Blanche-ként bemutatkozó férfi kíváncsi tekintetét.
- Máris nekilátok – pillant fel Blanche-ra, jelezvén neki: feladatait egyedül is képes elvégezni, nyugodtan távozhat.
- Köztük van a lányom is. Maximális diszkréciót várok.
- Természetesen.
Négy férfinak és hét nőnek tölti ki a hivatalos behívót, betűit szorgalmasan gömbölyíti, pennája serceg a megsárgult lapokon. Az elkészült iratokat minisztériumi pecséttel ellátott borítékokba csúsztatja, azokat gyors pálcamozdulattal zárja le. Velük a bagolyházba szalad, és sorban, mindenkinek választva egy-egy madarat, útnak engedi az értesítőket. Aztán visszasétál irodájába, és egy ismerősnek ható névvel a gondolataiban folytatja munkáját.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Renée Célestine Blanche
INAKTÍV


Zauror
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 112
Írta: 2014. december 27. 17:23 | Link

Osztrovszky Konstantin

Álmosan nyújtózik egyet az ágyából felkelve, majd rögtön a kávéfőző után nyúl. Végre, hála az ünnepeknek, ki tudta aludni magát. Lassan csepegnek a kávécseppek, Renée pedig fáradt fejjel figyeli. Semmi pénzért nem akar most csinálni semmit, de muszáj lesz. Írnia kell Garethnek, hogy mikor legyen az első közös órájuk, ráadásul nem ártana felkeresni az öccsét is valamikor. Végtére is az ő gyerekét neveli... Na de gyorsan elhessegeti ezeket a gondolatokat, melyektől szinte rögtön görcsbe ugrik a gyomra. Inkább a koffeinre koncentrál, melyet végre kellően rituálisan megadhat szervezetének. Lassan, apró kortyokban issza, mígnem egy bagoly kopog az ablakán. Bögréjét az asztalra rakja és már veszi el a levelet.
Ahogy kibontja villámgyorsan futja át a sorokat, majd szemét összehúzva kérdőn pillant fel. A Minisztériumba? Ő? Minek? De hát, a behívó, az behívó és, ha már mennie kell, menjen a nagy tömeg előtt. Ledönti a megmaradt kávéját és berohan a fürdőbe gyors zuhanyt venni, majd a ruhásszekrény elé lép, kirántva onnan egy farmert, inget. Miközben öltözik, hajáról egy-egy vízcsepp még lehullik a padlóra, de nem foglalkozik vele. Még egyszer megtörli vizes koronáját és ad neki némi formát, majd bebújik csizmájába és szövetkabátjába - melyet be sem gombol -, már indul is. Sálját is csak nyakába dobja, de még így is tökéletes a megjelenése. Hiába, van érzéke az ilyesmihez.
A Hivatalhoz érve bemasírozik és rögtön a recepcióshoz megy, aki kissé fáradtan, de kedves mosollyal indul el az épületben, hogy felvezesse az egyik irodába. Renée, bár tagadni próbálja, elég ideges. Legszívesebben rárivallna az előtte komótosan sétálgató boszorkányra, hogy szedje a lábát. Nem elég, hogy hivatalos ügyben kell eljárnia, ráadásul korán reggel, még fel is tartják. Botrány. Ahogy odaérnek, a lány távozik, a tanerő pedig mély levegőt vesz. Kopp kopp kopp. Ha megérkezik a válasz, nem tétovázik benyitni.
- Jó reggelt - belépve rögtön behajtja maga mögött az ajtót, lévén úgyis valami hivatalosan magánügyi beszélgetés lesz. A kiírt neveket el sem olvasta, így fogalma sem lehet róla, kivel áll szemben. De még mennyire, hogy fogalma sincs.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2014. december 27. 18:12 | Link

Renée Blanche


Túl megannyi regisztrációs, bevándorlási és egyéb, nemzetközi kereskedelmi ügyekkel foglalkozó hivatalos papírok kitöltésén, és egy forró, hosszú feketén, még mindig egyedül ül az irodában. Mondjuk nincs ellenére az egyedüllét, nem hiányzik a nyakába még öt másik munkatárs, akik esetleg az angolokhoz hasonlóan csak mocskos, és valószínűleg kitalált történetekkel traktálnák egymást - és ami rosszabb, őt is -, ahelyett, hogy tisztességes odafigyeléssel végeznék a munkájukat. Az épület homlokzatába épített óra mélyen megkondul, ütéseit a férfi széktámlájának dőlve számolja. Nyolc óra van; a nap tehát hivatalosan is elkezdődött. Konstantin elmosolyodik, majd sóhajt egy aprót. Tekintetével az asztalára egyáltalán nem illő növényt fixírozza, jobbjával elkezdi kigombolni kabátját.
Aztán feláll, a levetett anyaggal az ajtó mellett álló fogashoz sétál, lassú mozdulattal felakasztja rá, még meg is igazítja, s némi várakozás után visszaballag asztalához. Ismét a növényt kezdi figyelni, megnézi balról, megnézi jobbról, de az a szerencsétlen egyik irányból sem nyeri el tetszését. Válla fölött óvatosan hátrapillant, szemügyre veszi egyik - jelenleg még ismeretlen - kollégája kopár asztalát, és gondolkodás nélkül megfogja a cserepet, hogy áthelyezze az előzőleg kinézett pontra. Elégedetten fordul vissza saját térfelére, de a munka folytatása helyett a régi keretű ablakhoz sétál. A táj vakító fehérsége elborzasztja, még a látványra is dideregni kezd. Karjait egymásba fonja, vállával a falnak dől, úgy figyeli a Boglyas tér egy részét. Nincs nagy mozgás, az emberek többsége valószínűleg még az igazak álmát alussza, vagy idejüket családi körben, még ünnepi hangulatban töltik. Konstantin örül, hogy neki nincs közeli hozzátartozója, sem felesége, sem gyereke, akiknek csalódást okozhatna munkamániájával. Múltba révedéséből három határozott koppanás riasztja fel, mire eltátott száját gyorsan összezárja, rendezi arcizmait, és egy szabad elhangzása után testével félig-meddig az ajtóhoz fordul.
- Viszont! - üdvözli az engedélyre belépő fiatal nőt, s hogy megadja a kellő tiszteletet, asztalához lép, kezet nyújt, s bemutatkozik. - Osztrovszky Konstantin, a Nemzetközi Varázskereskedelmi Felügyelőtestület tagja. Mondja, miért van itt?
A finom kézrázás után elhelyezkedik székében, és egy mozdulattal a hölgyet is hasonló cselekedetre kéri. Halántékát megvakarja, papírjait összébb rendezi, és felkönyökölve a fa lapjára teljes figyelmét szenteli a jövevénynek, akinek vonásai mintha furcsa érzést keltenének gyomrában.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Renée Célestine Blanche
INAKTÍV


Zauror
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 112
Írta: 2014. december 27. 18:45 | Link

Osztrovszky Konstantin

Nem szereti az ilyen hivatalos ügyeket. Mindig borsódzik tőle a háta, de nincs mit tenni, muszáj elintézni az elintézendőket. Méghozzá minél hamarabb. A Hivatalhoz érve már nincs is visszaút, szépen fellépdelnek az irodához és ott áll az ajtó előtt. Hogy neki most mennyi semennyi! De azért csak bekopog, illem az első, majd be is nyit a válaszra. Könnyedén lép be és csukja be az ajtót, valójában szemügyre sem veszi hirtelen a bent lévő férfit. Kit érdekel? Ügyintéző, van belőle ezernyi, most szépen mindent elrendeznek, aztán megy a dolgára. Nincs neki most ideje pasinézést tartani. Különben is. A hímek csak bajjal járnak, ezt már jó ideje tudja.
A felé nyújtott kezet elfogadja, s ekkor végre belepillant abba a kék tekintetbe. Szinte sokként éri, hogy deja vu-je van, ismeri ezt a pasast valahonnan. De miért és hogyan...? Osztrovszky. Annyira kattognak a fogaskerekek, hogy majdnem el is felejt bemutatkozni, de a tétovázás szerencsére nem látszik arcán.
- Renée Célestine Blanche, a Bagolykő Mágustanoda illúziómágia tanára - a kezet erőteljesen, mint mindig, megrázza és a helyet elfogadja, mellyel kínálják. Magában tanácstalanul kutat az emlékei között. Konstantin. Nem is rémlik neki. A vezetéknév igen, de így egyben tök homály. Viszont a férfi fizimiskája, hangja, tekintete, az egész alak úgy ahogy van ismerős neki. Mindenesetre mielőtt egy megkukult szamárnak tűnne, belekezd a regélésbe, hogy miért is jött.
- Kaptam ma egy levelet innen. Behívtak egy fontos üggyel kapcsolatban, erről szeretnék informálódni - a levelet kiveszi kabátja felső zsebéből, bár a ruhadarab továbbra is rajta marad. A papír az asztalon, Renée pedig letekeri nyakáról a sálat, amit korábban hanyag módon magára vett. Nyilván a férfi tudja, hogy mi áll a küldeményben, így nem kell a tanerőnek kifejteni semmit, meg hát, ameddig eljutnak a beszélgetésig, elmélkedhet azon, honnan ismeri az itt munkálkodót.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2014. december 27. 19:16 | Link

Renée Blanche


Az idő múlása úgy tűnik rajta is kifog, és bár franciaországi tanulmányai alatt volt a legboldogabb, és élete legjobban sikerült éveit nem kérdés, hogy ott tudhatta magáénak, csak akkor válik egészen világossá számára az előtte álló nő személye, amikor az régmúltból ismerős hangján bemutatkozik.
- Célestine... - zavarodottan dől ültében kissé előre. Szája szegletébe mosoly költözik, ahogy felismeri a vele szemben helyet foglaló nőben régi-régi iskolatársát. Agyában emlékek sora válik tisztán láthatóvá, egészen megismerkedésüktől kezdve az utolsó bálig. Azt követően egészen mostanáig nem látta a nőt, és gondolni is csak pár alkalommal gondolt rá, hiszen kapcsolatuk megszakadt, ő pedig utazott, minden lehetőséget megragadva élt, s miután munkába állt, nap mint nap rendszerszerűen tette, amit kellett. Nem volt ideje másra, és talán nem is akarta, hogy időt kelljen szakítania munkáján kívül bármi egyébre is.
Az asztalra tett levélre pillant, amelyet azonnal felismer, hiszen másik tíz emberéhez hasonlóan, egy órával ezelőtt azt is ő fogalmazta meg. Kék szemei a felbontott borítékról tétován siklanak vissza a nő arcára, miközben tudatosul benne, hogy ideje volna megszólalni.
- Két napja volt egy baleset Pestseholse körzetében, ahol belső információk szerint te és tíz másik személy jelen voltatok. Nem kell aggódnod, csupán tanúnak rendeltünk be, de ez már nem az én hatáskörömbe tartozik.
Kellemes, ám tagadhatatlanul hivatalos hangnemben informálja az idegesnek tűnő réges-régi ismerőst. Szívesen mondana többet, érdeklődne felőle, hiszen már az is csodálattal tölti el, hogy abból a kis diáklányból komoly tanárnő vált; ám olyan hatással van rá a munkahely légköre, hogy kérdezés helyett hallgatagon ül.
- Valószínűleg egész nap bent leszel, viszont van némi előnyöd, mert rajtad kívül még senki sem érkezett meg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Renée Célestine Blanche
INAKTÍV


Zauror
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 112
Írta: 2014. december 27. 19:37 | Link

Osztrovszky Konstantin

Ahogy kiejti a Célestine nevet, a tanerőben megmozdul valami. Ha nem ülne, most valószínűleg lemenne hídba. Milliónyi kérdés kezd el cikázni benne, hiszen egyetlen ember szólította csak így őt és különben is. Akkor onnan ilyen ismerős! Szinte sokkos állapotban hagyja a levelet az asztalon, de egy hang sem jön ki a torkán. Hirtelen leperegnek szemei előtt az események, a franciaországi megismerkedésük és igazából az utolsó, végzős bál. Ez a mélypont az emlékek között, egy hajszál híján megnöveszti haját illúziómágia segítségével, hogy eltakarja vérvörös arcát, de megállja mindezt, csak szemei csillognak hihetetlenül fényesen.
- Kolos - ejti ki végül halkan a nevet. A bűntudat kősziklaként telepszik rá a mellkasára és bár ebből kívülről mit sem látni, Renée hirtelen inkább menekülne. Aztán mielőtt bármit is kérdezhetne, a férfi válaszol, mire tanárnőnk szemöldöke felszalad a magasba. De hiszen két napja egész nap a kastélyban tartózkodott! Ki van zárva, hogy ott lehetett volna bárhol is. Ez csakis tévedés lehet. Zavartan masszírozza meg tarkóját.
- Itt valami félreértés lehet. Két napja itt voltam, a kastélyban. És milyen baleset? - értetlenül pislog Kolosra és a pánik lassan felkúszik a gerincén, egyenesen a fejébe. Nem csinált semmit és nem volt sehol, hacsak... Bement a városba ajándékot vásárolni. A kicsinek. Ez még szörnyűbb kín volt számára, mert ha most beismeri, hogy gyereke van, amit eddig titokban tartott, az eljut a szülőkig is. És jobb lenne nem úgy indítani, hogy "hello Kolos, képzeld, van egy gyerekem, amúgy megiszunk egy teát?". Ez még Renée-től is durva lenne.
- Vagyis de. Ajándékot akartam venni Éttiennek - bingó. A kicsi az öccsénél lakik, így hivatkozhat rá. Zseniális. Viszont balesetre továbbra sem emlékszik. Voltak fura alakok a városban, de mindig vannak. Egyre sem figyelt fel különösebben. Akkor is furcsa. Valami itt bűzlik.
Utoljára módosította:Renée Célestine Blanche, 2014. december 28. 15:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. december 27. 20:27 | Link

Dorián


"Nos." - valószínűleg a leginkább vészjósló dolog Sára számára, amit Dorián mondhat neki jelenleg. Talán csak régi, rossz tapasztalatok, de már most úgy könyveli el, hogy nem túl sokat tud segíteni neki. Egy pillanatra meg is rebben a szempillája, de igyekszik nem elárulni magát. Ó, a drága kis Sára, mindig úgy igyekszik, de valahogy folyton rosszul sülnek el a dolgai. A kanapén ülve, hátradőlve. Szinte mint egy alapzajt, úgy hallgatja mit mond Dorián az ügyről. Ő odafigyel, csak éppen kicsit elkalandoznak a gondolatai egy pillanatra, mostanában nem koncentrál könnyen egy dologra. De hála istennek nőből van, így tud a mondanivalóra is figyelni, csupán egy hajszálnyi fáziskéséssel mosolyodik el ismét.
 - Igazából meglepett volna, ha az ellenkezőjét mondja. - Állapítja meg elmosolyodva, kissé ironikus, de megértő mosollyal. Persze, igazából nehéz nem hallani az öccse ügyéről. Ha eddig nem lettek volna elég híresek, az Ombozi család épp elég hírnevet szerzett Noel jóvoltából. De az vesse rá az első követ, aki ebben a korban nem csinált semmi hülyeséget. Az már más kérdés, hogy Noel most megtanulja a leckét, de még csak egy gyerek. Sára szemében legalábbis mindenképpen. És hogy bánunk a kisgyerekekkel? Megütögetjük a kezüket, leszidjuk őket és el van minden felejtve, meg van bocsájtva. Ezzel szemben Noel éppen egy javítóintézetben csücsül egy hülyeség miatt.
Ahogy Sára kihámozza Dorián szavaiból, a férfi is úgy ítéli, hogy az öccse igen kemény büntetést kapott. Ő pedig ezen gondolkozik kicsit.
- Gondolja, hogy példát akartak vele statuálni? - Kérdezi végül, hiszen ez igazán foglalkoztatja. Talán csak vele akarták elriasztani a többi visszafoghatatlan mágustanoncot a hülyeségektől... elképzelhető. De akkor miért pont Noel? Miért az ő öccsénél döntöttek úgy, hogy hónapokra a Balatoni javítóintézetbe zárják és ott is tartják, végtelennek tűnő ideig? Az még a jelenlegi helyzetnél is inkább vérlázító lenne. A probléma csupán az, hogy nem tud, nincs ereje már dühöngeni. Nem akar rombolni, nem akarja felgyújtani a világot, hogy kiengedjék az öccsét. Ezen túl van. Csak a realitások talaján akar megmozgatni bármit, hogy visszakaphassa, és magához ölelhesse. Úgy szorítaná, talán meg is fojtaná majdnem, de még ez is belefér. Amúgy is megérdemelné a halálközeli élményt azért, amit Sárának okozott.
 - Meglátogattam már, de nem beszéltem vele ilyesmiről. Nem igazán tudtam, mit mondjak. - Sóhajtja, mert be kell vallania gyengeségét, és ez szúrja az oldalát, bántja őt, de ez van. Még sosem volt senkije javítóban. Még nem kellett a törvénnyel, igazságszolgáltatással küzdenie. Ez olyan megfoghatatlan dolog, nem elég leteremteni Ben Krise-t, hogy hagyja békén Michelle-t és az öccsét, az egyszerű dolog volt. (És roppant meggondolatlan...) Most viszont nagyon jól érzi, hogy nála nagyságrendekkel nagyobb problémával áll szemben, ezért ilyen tanácstalan most.
- Noel jó gyerek. - Mondja végül, teljes meggyőződéssel, szomorkás mosollyal az arcán. - Tudom, hogy mindenki ezt mondja, és azt hiszi, azért mondom, mert az öcsém. De pont ezért, azt hiszem, én ismerem a legjobban és ő egy jó gyerek, tényleg. Csak vannak dolgok az életében, amik... rossz felé terelték őt és én nem tudtam megóvni tőle, talán senki nem lett volna képes rá. De nem akarom, hogy ez elrontsa... elrontson mindent. - Magyarázza, pedig nem akart ő lelkizni, sem magyarázkodni, az nem az ő stílusa. Mégis, ahogy az ölében fekvő kezeit, azokon is a körmeit fixírozgatja, valahogy jár a szája magától. De beszélni fog vele, mégsem tudja, mit ér el azzal, ha az iskolába, esetleg hazalátogathat szeretett öccse. Talán egyik sem tűnik igazán jó szituációnak. Ő azt szeretné, ha szabad lenne, tudja, hogy telhetetlen, de fáj érte a szíve, még ha nem is látszik rajta. Tekintetét inkább visszaemeli Doriánra.
- Ő nem bűnöző, csupán a körülmények áldozata, Füzy úr. Nem tudnék máshogy segíteni rajta? Tudja ki az a jó ember, akit ki kell fognom hozzá? Magamnak sem hiszem el, hogy ennyire tehetetlen vagyok, nemhogy másnak. Hiszen most is itt vagyok, és ha kell, könyörgök is, nekem már mindegy, de neki nem. Neki nem mindegy... - Mondja, mert ha már a dugó kijött a szájából, elkezd beszélni, és folynak belőle a halk, visszafogott szavak. Hogy miért azok? Mert ahogy beszél, kissé remeg az ajka, de tudja, hogy nem fog szétesni, nem itt és most. Nem lesz neki nehéz, nem lesz az az áldozat, akit játszani készült. Befejezi talán az őszinteséget is, mert már így is túlzásba vitte.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2014. december 27. 20:30 | Link

Renée Blanche


Az egyértelmű, tökéletesen egyszerű ügy bonyolódni látszik. A minisztérium munkatársa csöndben hallgatja a tanúnak berendelt nőt. Ahogy Célestine elsuttogja manapság már egyáltalán nem használt nevét, gerince mentén végigfut a hideg, bőrét ezzel azonnal libabőrössé téve. Fejét leszegi, szemeivel kizárólag a katonás rendben fekvő papírokat nézi. Régen volt már, hogy ők ketten jóban voltak, talán barátok, talán többek, bizalmasok, de talán csak ismerősök voltak. Konstantin megköszörüli torkát, kiegyenesedik és megkeményedett vonásokkal pillant fel az illúziómágusra.
- Két ittas varázsló a nyílt utcán gondolt egyet, és az ünnepi hangulatra tekintettel erőfitogtatásba kezdtek. A probléma abban rejlik, hogy egy mugli család a helyszínre keveredett, és a szemük előtt játszódott le az egész jelenet. Nem emlékszel ebből semmire?
Kérdése ösztönszerű. Ezerszer végigzongorázott már ehhez hasonló ügyeket, és most, hogy egy hajdani jó ismerős ül vele szemben, sem tesz kivételt. Jobbjában penna, baljában kitöltésre váró irat, kékjei a zavart nő mozdulatait figyelik.
- Biztos vagy abban, hogy nem jártál a kastélyon kívül? - teszi fel következő kérdését, de mire kiejti szavait, addigra Célestine újabb fontos információt oszt meg vele.
- Rendben. Ajándékot vásároltál, tehát az említett helyszínen voltál. Nyugodj meg, semmi baj nem fog történni sem itt, sem a meghallgatáson - mondja tisztán érthetően, noha már nem a nőre figyel, hanem szorgalmasan jegyzetel. Mindent leír, olyat is, amit a nő egyetlen szóval sem mondott, mégis, a hivatalos papírokra fel kell jegyezni.
- Miért vagy ilyen ideges? - tekint fel a pergamenről, érdeklődő pillantást küldve a szőke felé. - Ha hazudsz, könnyen bajba sodorhatod magad, úgy is, hogy közben az égvilágon semmi rosszat nem tettél. Tudsz valamit?
Hangjában jóindulat cseng, hiszen a nő javát akarja. Biztos benne, hogy minden úgy van, ahogy mondja, de zavaros, gyanús viselkedését most még nem tudja hova tenni. Pennáját a lap mellé fekteti, majd hátradől székében, s úgy kezdi figyelni a nőt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Renée Célestine Blanche
INAKTÍV


Zauror
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 112
Írta: 2014. december 27. 21:09 | Link

Osztrovszky Konstantin

Zavartan pislog folyamatosan, míg nem hallja a történteket. A városban tartózkodott, de az ügyről fogalma sincs. Nem találkozott velük. Bement egy üzletbe, vásárolt, kijött és hazament. Ha falhoz állítják és fejbe lövik, akkor se tud többet mondani. Egyszerűen nem.
- Nem - határozottan ejti ki a szavakat. Hát ha egyszer nem, akkor nem! Ez van. Fogják fel, hogy neki van ezernyi más dolga is. Ha tudna valamit, pláne, ha látta volna, azonnal szól valakinek. Ráadásul illúziómágus, rögtön bevethette volna képességét, ha szükséges. De nem volt ott, így nyilván nem tehetett semmit, szóval békében lehet hagyni.
- Az túlzás, hogy a helyszínen voltam. Egy boltban vásároltam - ugyanúgy megismétli önmagát, ahogy az előbb mondta. - Ha szükséges, van blokk is - készségesen ajánlja fel. Kezd nyugodtabbá válni, mert egyszerűen szeretne túlesni ezen. Ha most itt őrültet játszik, attól nem végeznek hamarabb, csak ahogy Kolos is megjegyzi, gyanússá fog válni. De nem tehet róla, nem az ő asztala ez a Minisztériumi ügyek intézése dolog. Tanárnak kiváló, jól bírja a strapát, de ez a meló neki sok.
- Utálok hivatalos ügyeket intézni a Minisztériumban. Előbb vetem magam egy sárkány elé, minthogy ilyesmit kelljen csinálnom, folyton gyanúsítottnak érzem magam  - megcsóválja a fejét. Szinte olyan, mint egy kisgyerek, akinek nincs kedve orvoshoz menni, ezért ideges, mert fél tőle. - Arról nem beszélve, hogy apa is itt dolgozik. Mármint az amerikai hivatalban. Folyton rosszul vagyok, ha levelet kapok, mert nem tudom, hogy halálhírt hoznak, vagy valami személyes üzenet jön - egyik jobb, mint a másik, tenné még hozzá, de már így is sokat beszél. A jellegzetes gesztikuláció megmaradt korábbról, ezt Konstantin jól ismerheti. Ha valamit tud a férfi, akkor az az, mennyire utál Renée az apjáról beszélni. Sosem tudott szabadulni Joseph-től, úgy kellett Franciaországba könyörögnie magát, hogy végre elmehessen otthonról. Nyilvánvalóan az alatt az egy év alatt, míg nem találkoztak, nem történt változás és nem lettek puszipajtások.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2014. december 27. 21:55 | Link

Renée Blanche


Célestine percről percre feszültebbé válik, talán az idegei kezdenek begyűrűzni attól, hogy a minisztériumban kell lennie. Konstantin gyorsan bólint a nő határozott szavaira, úgy tervezi, hogy nem is erőlteti tovább a témát, nyugodjon csak le a tanárnő. Ha valamire kíváncsiak lesznek a téma szakértői, majd a valós kihallgatáson úgyis megkérdezik.
- Nincs szükség blokkra - emeli fel elutasító-védekezőn balját, közben néhány rubrikát beikszel, más szövegeket pedig kihúz a pergamenen. Volt idő, mikor sokat tudott a szemben ülőről, arra viszont még most is emlékszik, hogy a szőkeség gyűlöli az efféle - mások szerint nyomasztó - helyeket. Vele ellentétben, aki egész életét letudná élni a hivatalban. Legalábbis erre enged következtetni, hogy még egyetlenegyszer sem vett ki szabadnapot, és még betegen is szívesebben töltötte idejét íróasztalánál, mint angliai otthona kényelmében.
- Végeztünk - mondja halkan, míg aláírja az irat minden oldalát, és saját pecsétjét is rájuk nyomja. Miután elpakol minden eszközt; pennát, tintát és pecsétjét, kissé előredől, s lágy mosollyal pillant fel a nőre. - Gyere, átkísérlek a várakozóba, talán még azt is eltudom intézni, hogy azonnal szólítsanak.
Biztató hangon emelkedik fel helyéről, papírjait összefogja, és türelmesen várja, hogy Célestine is összeszedelőzködjön. Apjáról direkt nem említett semmit, úgy érzi, nem az ő tisztje elmondani a nőnek, hogy éppen édesapja bízta meg őt a behívók megfogalmazásával. Amikor a tanárnő is elkészül, kinyitja előtte az ajtót, majd utána óvatosan be is húzza azt maguk után. Bár fényes nappal van, a folyosókon mégis égnek az elvarázsolt mennyezeti lámpák, némelyik csak mint az eredeti, még serceg is. A váróterembe érve Konstantin egy ideig csendben áll a nő mellett, nem tudja mit mondjon neki, vagy mit ne, így viselkedése tétovának hathat.
- Ülj le, addig beszélek valakivel, hogy hamarabb mehess - mondja egész nyugodt hangon, és a következő pillanatban már el is tűnik egy ajtó mögött. Az irodában két férfi és egy nő ül, velük egyezkedik, s amint visszatér a nőhöz, az már mehet is be a kihallgatásra.
- Figyelj - már a félig nyitott ajtóban állítja meg a szőkét, és átgondolatlanul, őt karjánál megragadva hívja fel magára figyelmét. - Megihatnánk valamit munkaidőn kívül.
Csillogó kékjeiben alig észrevehető aggodalom ül, ám nemcsak Célestine miatt. Ez az első napja Bogolyfalván, első napja az új munkahelyén, és a nőkkel sem úgy áll manapság, mint ifjúkorában általában. Akkoriban könnyen ismerkedett, most már arra is nehezen veszi rá magát, hogy a munka után beüljön valahová. Kérdő pillantást vet a nőre, de vékony karját elengedi.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Füzy Dorián
INAKTÍV


Szunnyadó szörnyeteg
offline
RPG hsz: 27
Összes hsz: 36
Írta: 2014. december 27. 21:56 | Link

O. Konstantin

Az év végi hajtás meg a mások helyett munkálkodás azt a szörnyű érzést kelti bennem, hogy olyan vagyok, mint egy titkárnő lassan. A recepciós lány szülési szabadságon van, helyettese pedig szabadságon. Nagy kár, mert előbbit nagyon kedvelem, utóbbiról meg halvány lila gőzöm sincs, hogy kicsoda és nem is biztos, hogy hosszú távon maradni fog ilyen hozzáállással, tudom, hogy Andor nem igazán híve annak, hogy valaki, aki most állt munkába, máris szabadságra megy.
- Köszönöm, hogy ide is eljöttél.
Szükségét érzem annak, hogy Zójával többet beszélgessek mostanában, hiszen közeledik az évforduló, én pedig fel akarok készülni rá. Nem akarom, hogy a negatív gondolataim legyűrjenek, azt akarom, hogy végre nyugodtan tudjam megélni ezt az estét. Ahogy a karácsonyt is megéltem. Valószínűleg azt a napot is munkával töltöm majd, remélem, hogy gyorsan eltelik, és mire belegondolhatok, már egy következő napon leszek.
A sarkon begondolva gondolkozom azon, hogy beszélnem kellene Tildával is, de mire itt végzek, addigra a nő nyilván már pihen. Mostanában az iskolába is ritkábban járok, mintha érezném, hogy valami nem stimmel velem, és talán ösztönösen védem őt magamtól. Így fogok tényleg egyedül maradni. Nem merek teljesen kitárulkozni, mert félek a reakcióktól. Sok minden van, ami ha egyszer kiderül, bilincsben visznek el innen.
- Elnézést, Osztrovszky Konstantin?
Sejtem, hogy ő az, hiszen eddig még nem láttam itt, márpedig elég jó megfigyelő vagyok, mindenkit könnyen be tudok azonosítani, akit már láttam, és abban biztos vagyok, hogy ő új itt. Beljebb lépek az irodahelyiségbe, ahol a férfi van, gyorsan körbepillantva. Több asztal, jellemző az új munkaerőkre. Bizonyítani kell némi nyugalomért.
- Füzy Dorián, örvendek.
Kinyújtom felé a kezem, hogy kezet fogjunk, majd a kezembe tartott mappát is a férfi felé nyújtom.
- Ezeket Andor kéri, hogy töltse ki, alapjáraton a recepción kéne leadni, de mivel elég sokan szabadságon vannak, ezért hozzám kéne visszahozni, a folyosó végén balra a hatodik ajtó lesz szintén bal kéz felől. Alap adatok kellenek, meg még nem tudom mi, nem néztem bele.
Ilyeneket random fel szokott dobni, talán, hogy bosszantson minket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Renée Célestine Blanche
INAKTÍV


Zauror
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 112
Írta: 2014. december 27. 22:13 | Link

Osztrovszky Konstantin

Konstantin csak jegyzetel, Renée válaszai pedig kielégítőnek bizonyulnak. Ahogy elhangzik a bűvös "végeztünk" szó, mintha a nőt kicserélnék. Vállai teljesen ellazulnak, a feszültség minden jele eltűnik arcáról is. Szemei ismét normál állapotban csillognak, nem pedig olyan fényesen, mint a sarkcsillag éjszakánként. Figyelemmel kíséri a férfi minden mozdulatát. Annyira ismerősek és annyira távoliak. Annak idején mindez közel volt hozzá, olyan közel, amit ma már felidézni szinte képtelenségnek tűnik. Azok az erős arcélek, a fekete haj, a testtartás és persze a munka szeretete. Ez mindig igaz volt Kolosra, és mindez azóta sem változott semmit. Kis híján mosolyt is csal Célestine arcára, de végül úgy dönt, ezt a kis görbét megtartja magának.
Bólint egyet a megnyugtató mondatra és összeszedi a levelet és sálat, ami még hozzá tartozik. Lassan sétálnak át a tárgyalóhoz, de a férfi közelsége valamiféle különös megnyugvást jelent. Nem szólnak egymáshoz, nem beszélnek, megérkezve pedig szinte kínos csendben állnak tovább egymás mellett. Különös helyzet, ez tény. Aztán, ahogy régen is, most is Kolos töri meg a csendet és intézkedni megy, Renée-nek szinte válaszolni sincs ideje. Leül hát és várja, hogy a férfi visszajöjjön.
Nem telik sok időbe, de még az is szinte óráknak hat egyedül ücsörögve a székén. Kellemetlen neki a légkör, sosem tudta magát otthonosan érezni egyetlen hivatalos szervnél sem. Ahogy telnek az évek ez már csak rosszabb lesz, jobb semmiképp. A megérkező férfi utasítására feláll és elindul befelé, azt hiszi ennyi. Mit is várt volna? De aztán a meleg kéz karjára csusszan. Először szemei Kolos kezére, majd annak íriszeibe vándorolnak és kissé tétován szólal csak meg.
- Persze, mindenképp - még egy biztató mosolyt is küld felé, csakhogy megerősítse szavait, de ekkor már nem fogják az erős kezek. A gyomra összerándul, de nem mutatja, hogy mennyire különös ez neki. - Köszönöm a segítséget. Írj egy levelet, aztán összefutunk - azzal meg sem várva a választ belép a tárgyalóba és behajtja maga mögött az ajtót. Nem tiszták a gondolatai, egyre csak cifrábbnál cifrább dolgok járnak a fejében, de összpontosít. Ezen ráér holnap is gondolkodni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Radetzky Benjamin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 14
Írta: 2014. december 27. 22:19 | Link

Sárika és Dorián

Bejglivel, halászlével és rántott hallal megtömve, rengeteg gyerekjátékot végigjátszva, apámat látva, amint mosolyra húzódik a szája, és forraltboros testvérnaptól feltöltődve lépek be ismét a munkahelyemre. Hiányzott már, bár jó is volt kicsit nélküle. Vettem egy halom ajándékot Taranak is, bár ki tudja, ő mikor dugja be a képét megint az irodánkba. Mindenesetre semmi sem romlik és kisállat sincs benne, szóval ha tavasszal jön megint - ajánlom, hogy ne így legyen -, akkor majd azt mondom, hogy húsvétra kapta. Bár lehet, hogy ez esetben lecserélem a csomagolást fenyőfásról nyuszisra. Jót mosolygok az átcsomagolás gondolatán, miközben fütyörészve szedem a lépcsőket. Kell a testmozgás, anyám megint egy egész hadseregnek főzött, én meg jó gyerek módjára végigkóstoltam mindent. Most azonban munka van, és ahhoz fittnek kell lennem. Na nem mintha auror lennék, csak egy sima kis irodista, de annak kiváló. Szerencsére megúsztam az átszervezéseket, és nem kell Budanekeresdre meg ilyen helyekre járnom, ami azt jelenti, hogy alhatok kedvemre, apámat is csak akkor látom, amikor kell, és szívhatom tovább Tara vérét, aki jó kis munkatárs. Mellette nem unatkozom, maximum a sok fagyi miatt torokgyulladást kapok.
- Bocs, helló, zavarhatok?
Kopogok, mint illendő, majd benyitok és bumm, ott a kanapén egy nagyon szőke lány. Nem mintha zavartatnám magam, úgy lépek beljebb. Ha már egyszer megzavartam a csevejt, akkor már teljesen mindegy nem? Szóval beljebb sétálok lelkesen, biccentve a lányka felé, majd kezet rázva Doriánnal.
- Kellene pár aláírás a főnöknek. Nem várhat.
Folyamatosan aláírni kell, mert valami csak úgy mehet tovább, ha legalább három aláírás van rajta. Amihez három nagyobb emberke aláírása kell. Mivel itt nem maradtunk sokan, így volt, aki előlépett, ilyen Dorián is, így az aláírásainak kötelezettsége, no meg a fizetése megnőtt. Átadom a a papírhalmot, majd a sarkamon megpördülve visszafordulok a lány felé, és szélesen elmosolyodok.
- Helló, Benji vagyok, új munkaerő leszel?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2014. december 27. 22:29 | Link

Füzy Dorián


Az ablaknál áll, és komoran nézi a téli hónapokban oly korán lebukó Napot. Gyomra irányából kezd felbukkanni az az érdekes, kellemetlen érzés, mely minden munkanap végét már-már rendszerszerűen jelzi a férfinak. Sohasem várja nyolc óra leteltét, vagy a túlórák utolsó perceit, hiszen akkor kénytelen elhagyni a minisztériumot, és muszáj hazamennie, ahol az üres hűtőn kívül senki sem várja. Lehet, hogy valójában nem is az üres lakás zavarja, csak a tény, hogy nincs ott, ahol leginkább szeret lenni. Ezt még önmaga sem tudja, igazából még fel sem tette magának a kérdést. Lehet, hogy ráférne egy nő, vagy egy pszichológus. Nem tudni melyik olcsóbb.
Az első nap elteltével már nincs több dolga, csupán a fogasról leakasztani kabátját, és elhagyni az épületet, de egyáltalán nem akaródzik így cselekedni. Egyelőre azt sem tudja, hol fogja álomra hajtani fejét. Talán a hivatalnak vannak kirendelt lakásai, vagy Bogolyfalván kellene albérlet után néznie? Hümmögve ül vissza székébe, és pecsétjével játszadozva bambul maga elé. Sohasem gondolta volna, hogy összefut még valaha Célestine-nel, azt meg végképp nem, hogy a találkozóra Magyarországon fog sor kerülni. Elmosolyodik a felidézett arcra, aztán a nyíló ajtóra szegezi tekintetét, melyről kékjei az azon belépő, igen magas úriemberre siklanak.
- Úgy van - emelkedik fel székéből, és a felé nyújtott kezet fogadva bólint a másik fél nevére. - Örülök, hogy megismerhetem, és köszönöm, azonnal hozzálátok.
Valóban hálás Doriánnak, hiszen a kolléga ezzel újabb itt eltölthető időt nyert neki. Átveszi a felé nyújtott mappát, és kinyitva azt, máris olvassa a kötelező kérdéseket.
- Nem baj, amint végeztem, megkeresem önt - mondja halvány mosollyal, közben feltartja a mappát, jelezve, hogy mindent ért, s mindennel elégedett. - Maga is kóbor lélek?
Kérdése ösztönösen csúszik ki belőle, annak ellenére is, hogy egyébként nem szószátyár típus. Szokatlan hasonlóság sugárzik a másikból, mintha ő sem szívesen hagyná el a hivatal épületét, bár lehet, hogy téved, és Doriánt csak túlórára fogták, melynek már alig várja az utolsó percét, azzal együtt pedig a szabadulást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Füzy Dorián
INAKTÍV


Szunnyadó szörnyeteg
offline
RPG hsz: 27
Összes hsz: 36
Írta: 2014. december 27. 22:49 | Link

Sára és Benjamin

- Talán. Olykor van, hogy a büntetéssel melyet mérünk,  túlzásba esünk, és megmakacsoljuk magunkat, hogy meglássuk ezt.
Én magam is ilyen voltam, saját magammal szemben is, nem kizárt, hogy Warren is így tett. Persze nem tudom, inkább kerülöm azt az alakot. Nem véletlenül. Van olyan folt a múltamban, amire nem vagyok büszke, és a foltomhoz tartozó személy most egy irodát, és egyes pletykák szerint egy ágyat is megoszt azzal a furcsa alakkal. Ha pedig az kiderülne, biztos vagyok benne, hogy kiterjedne a pszichológusi látogatásaimra is, amiket viszont igényelek, és amiket történetesen azzal a nővel töltök, aki ennek az alaknak gyereket szült. Ez a furcsa alak mindenhol ott van az életemben, és ez önmagában elég nyomasztó, hát még az, hogy az ügyében is érintett vagyok ily módon.
- Ezen nem csodálkozom. Azon a helyen az ember nem mindig tudja, hogy mit is mondhatna. Jártam ott párszor, látogatóként. Több volt, mint elég, hiszen az én lelkemben is nyomot hagyott a hely.
Kissé hátra dőlök, hiszen ez egy roppant nehéz helyzet. Elhiszem, hogy ő jót akar neki, és azt is elhiszem, hogy Noel nem olyan rossz, mint amilyennek tűnik. Valamiért hiszem, hogy igaza van. Megoldás. Az kellene ide, de gyorsan.
- Esetleg… Benjamin.
A mondat közepén lép be a fiú, én pedig elharapom a mondatot, felállva kezet fogok vele, és átveszem a papírköteget. Igen, ezzel is jár az előléptetés, és az elmúlt hetekben lassan ínhüvelygyulladásom lesz a dologtól, de legalább a srác olykor feldobja a napjaimat.
- Elnézést, egy perc az egész.
Ami nem teljesen igaz, hiszen lesz ez vagy három is, de bocsánatkérő pillantásomra talán megenyhül a lány meg az idő, amit itt tölt. Az íróasztalom mögé lépek, és a tintába mártott, fekete tollal elkezdem komótosan aláírni a lapokat.
- Nem Benjamin, nem új munkaerő. Más ügyben jött. Ne csábítsd.
Egy pillantásra méltatom csak a fiút, futó mosollyal, majd visszafordulok a papírok felé. Fiatalok. Magamra emlékeztet, még akkor, amikor Tamarát megismertem, én is valami hasonló bénáskodással indítottam nála. Láthatóan a fiú felvillanyozódott. Nem is rossz, az anyja olyan régóta várja már, hogy a harmadik gyerek is bemutasson egy nőnemű egyedet, ki tudja, talán pont ez a szőke lányka lesz az. Rá is férne a jelenlegi helyzetére, hogy egy vidámabb ember elterelje a gondolatait, ki tudja, talán az idő is gyorsabban peregne. Az utolsó lapra is ráírom a nevem, hála Merlinnek nem egy hosszú név az enyém, majd felkelve összefogom a lapokat.
- Van még valami?
Nyújtom vissza a fiú felé a papírokat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Füzy Dorián
INAKTÍV


Szunnyadó szörnyeteg
offline
RPG hsz: 27
Összes hsz: 36
Írta: 2014. december 27. 23:00 | Link

Konstantin

Elégedetten nyugtázom, hogy megvan az emberem, sőt a papírokat is leszállítottam. Kellemes szimpátiát érzek. Tényleg, mintha végre haladnék afelé az ember felé, akit olyan sok évvel ezelőtt, egy baleset helyszínén elhagytam. Mintha visszatalálnék önmagamhoz. A kérdésére bólintani támad kedvem, azonban helyette csak egy kicsit megemelkedik a szemöldököm.
- Kóbor lélek?
Az első gondolat persze mindig iszonyú, mintha lelepleznének. Az okklumenciában jártas mivoltom azonnal kapcsol, és elfed minden gondolatot. Ösztönösen védem mindazt, ami Tildához, Zójához, Lénához, Tamarához, a gyerekeimhez, vagy egyáltalán bármihez is kötődhet. Lényegében minden gondolatom, ami nem a munka körül forog. Apropó munka, igen, ez lehet a nyitja a kérdésnek is.
- Oh.
A felismerés apró hangja, finom mosoly és bólintás. Határozottan biztos vagyok, hogy arra gondolt, ilyenkor is itt vagyok. Valóban, igaza van. Kóbor lélek vagyok, akit gyakorlatilag ez a hely tart mozgásban, a munka lett az életem, amióta a családom elment, és bár már kezdek más irányba is nyitni, alapjáraton ez volt az elsődleges az elmúlt években.
- Ha gondolja, illetve, ha gondolod, azt hiszem a tegeződés helyén valóbb. Segítek eligazodni. Elmesélem, hogy kik is dolgoznak itt, kiről mit érdemes tudni. Már ha nem készülsz éppen indulni. Meg is várhatom, amíg kitöltöd.
Elvégre én magam se csinálnék mást addig az irodámban, mint várnám a papírokat, amik visszaérkeznek, hogy aztán Benjaminnak adjam, ha még itt van, ha meg nem, akkor hazafelé becsöngessek a Radetzky házba és a bájos Dorottyának vagy valamelyik fiúknak, esetleg fiaik feleségeinek kezébe nyomjam. Akkor már inkább vagyok egy másik lélegző lény társaságában, és legalább megismerem az új munkaerőt. Mivel kevesebben vagyunk itt, jobban össze kell majd dolgoznunk, mint eddig.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. december 27. 23:54 | Link

Dorián & Benjamin


- Azt hittem, csak pár hét lesz. Aztán azt, hogy egy-két hónap. Soknak tűnik, de kibírtam volna. És most... végeláthatatlan az egész. - Sóhajtja, miközben kicsit lejjebb engedi vállait, karjait pedig összefonja maga előtt. Az egyikkel a másikba kapaszkodik és fordítva. Zárkózott testtartás, távolságtartó, de a szavai nem azok. Őszinték, mintha egy vallatószékben ülne, bár nem érzi úgy magát. Dorián kedves és közvetlen, nem érezteti vele a kettejük közötti különbséget. Hogy mi az? Sára semmit sem tud tenni, Dorián pedig valószínűleg igen. Ha nem, remélhetőleg megmondta volna már és nem húzzák egymás idejét itt.
 - Akkor talán érti, miért nehéz rászánnom magam, hogy meglátogassam ismét. De meg fogom, muszáj lesz beszélnem vele. - Teszi hozzá, mert nem engedte ám el a füle mellett Dorián tanácsát, esze ágában sincs. Minden segítségre szüksége van most, tudja ő is jól. De talán csak egy ürügyet keresett, hogy bemehessen Noelhez, hogy rávehesse magát. A fiú jobban hiányzik neki, mint gondolta volna, hogy fog. Hiszen töltöttek már sok időt távol egymástól, de ez a helyzet azért más.
Amikor azonban Dorián belekezd a mondatba, az esetleg szóval kezdi, neki pedig azonnal felcsillan a szeme és kicsit előrébb dől, hiszen annyira figyel. Azonban a kopogás félbeszakítja a mondatot, Doriánt és ezzel Sára lelkesedését is gond nélkül szétvágja. Finoman az alsó ajkába harap, hogy ne káromkodja el magát, izzó zöld tekintetét az érkező Benjaminra emeli. Nem lenne túl nőies, ha kimondaná, amit most gondol, ezért inkább megtartja magának. Csupán lassan engedi ki a bent tartott levegőt, ami eddig önnyugtatásra szolgált, most már viszont isten vele. De legalább Dorián bocsánatot kér tőle, a pillantása pedig kedves, Sára pedig bólint. Ha kell, ő türelmes lesz, de még mennyire. De ha már itt fog ücsörögni, elveszi a bögrét, amit Dorián még érkezésekor elé rakott, egy finom tejeskávéra gondol, amit majd eliszogat, finom édesen.
A betolakodó azonban úgy gondolja, hogy nem fog ő nyugodtan ücsörögni, kávézgatni és úgy várni, hanem jó pofizik vele. Ha nem lenne itt, talán már nyugodtabb lenne a lelke és kedvesen ismerkedik. Csodálatos. Viszont hála istennek, Dorián válaszol helyette, esze ágában sincs itt dolgozni. Mosolyogva még azt is hozzáteszi, hogy ne csábítgassa, bár ez jelenleg inkább jó tanács, mintsem vicc, amit Benjaminnak sem ártana megfogadni.
- Ombozi Sára vagyok. - Mutatkozik be, és valószínűleg ezzel mindent elmondott. Szájához is emeli a bögrét, hogy igyon egy kis kávét. Úgyis megtudja majd mindenki, hogy itt járt és mindenki róla fog beszélni majd a kastélyban, ez elkerülhetetlen. Biztos benne, hogy Benjamin is hallott már Noelről, a családjuk neve mostanában elég gyakran hangzik el a minisztériumban, ő pedig úgy döntött, növeli a számát.
- A rossz időzítést tanultad, vagy a génjeidbe van kódolva? - Kérdezi halvány mosollyal az arcán. Ennek ki kellett jönnie, nem bírta ki, nem állta meg, hogy ne tegye fel a kérdést Benjaminnak, majd érdeklődve figyeli, akar-e még valamit. Hiszen ez fontos, vajon lábatlankodik itt még? Vagy eltűnik végre és Dorián befejezheti a mondatát? Remélhetőleg a második verzió.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Radetzky Benjamin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 14
Írta: 2014. december 28. 09:28 | Link

Sáricica és Dorián bácsi

Látható művészkedéssel elszontyolódom, amikor azt mondják, nem azért jött. Sejtettem, de jó lett volna. Itt azért többnyire idősebb vagy férjezett nők vannak, nem olyanok, akikkel el tudok poénkodni egy-egy napot, pedig nekem - főleg, hogy az apai súly se nehezedik már a vállamra - ez egy ilyen központi kérdéskör, és szeretem, ha a napjaim jól végződnek, ahhoz pedig az kell, hogy a napközbenre is azt mondhassam, hogy jól telt.  
- Pedig biztos hasznos lenne. Iskola melletti plusz kereset, ilyesmi. Tara is jól érzi magát itt.
Főleg ha bejön. Alig várom tényleg, hogy megint itt legyen-. Olyan vicces az a lány, bár most a figyelmemet határozottan leköti Sára, aki mint megtudom Ombozi. Na nézd már, kicsi a világ, épp a minap hallgattam végig egy monológot apámtól, amiben az Ombozi név egész biztosan elhangzott. Mostanában nem nagyon tudok figyelni rá, inkább játszom az unokahúgaimmal, ha innen hazaértem, és persze mindig ilyenkor talál meg ő is, de hát tudjuk milyenek a kicsik, és milyen vagyok én magam is. Igen, ők nyernek, még apámmal szemben is. Szóval igazán megérthetné, ha nem tudom visszaidézni azokat, amiket mondott.
- Nincs más, köszönöm.
Közelebb lépek a lányhoz, és lepuffanok a fotelbe, hogy hosszan a szemébe nézzek, komoly képpel, mintha valami nagyon nagy dolgot akarnék neki mondani. Aztán a szám széles, kajla vigyorra nyúlik, mint aki éppen egy nagy titokra jött rá, ami igazából az egész emberiséget megmentheti.
- Nem kéne ilyen morcos manónak lenned, hiszen a hó is esik, meg minden.
Biztos komoly dologról beszélnek, hiszen érezhető volt, hogy megzavartam egy ilyen "Luke, én vagyok az apád" pillanatot, amit valószínűleg Anakin is rossz néven vett volna, ha megzavarnak. Így aztán felkelek, meghajolok a lány előtt, elvégre egy Ombozi, biccentek Doriánnak és fütyörészve elhagyom az irodát. Szimpatikus lány, látnom kell még. Ami az asztalt illeti a lány előtt, egy tábla csokit azonban ott hagytam, elvégre a nőknél az ilyen boldogságrobbanást tud előidézni, és hát biztos szép ez a lány, amikor őszintén mosolyog.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Füzy Dorián
INAKTÍV


Szunnyadó szörnyeteg
offline
RPG hsz: 27
Összes hsz: 36
Írta: 2014. december 28. 09:48 | Link

Sára és Benjamin

- Tökéletesen megértem.
Ennyit még hozzáteszek, mielőtt a csapás megérkezik, bár személy szerint én mindig nagyon jól elszórakozom Benjaminon. A Radetzky fiúk vidámak, annak ellenére, hogy számos okuk lenne szomorkodni. Viszont tisztelem és egy kicsit irigylem is tőlük, hogy képesek még pozitívan látni a világot. Benjamin pedig, egy kis udvarlás után távozik is, így aztán visszaülök Sárával szembe. Megvallom, bár csak magamnak, azért a hóbortos fiú kicsit oldotta a hangulatot, amit örömmel konstatálok. Nem lenne szabad szomorkodni.
- Nézd el neki. Örül, hogy nincs itt az apja. Eléggé feszengett eddig, de most már hivatalosan is csak a Minisztériumban dolgozik. Biztos hallottál már róluk, a Radetzky család. Az őseik Bogolyfalva alapító családjainak egyikei. Az apja még igencsak tradicionális ebből a szempontból a fiúk már annyira nem, csak nehezen bontakoztak ki, amíg Andor itt dolgozott.
Bár nekem személy szerint nem volt bajom vele, persze feszült volt a légkör, de hát egy főnök legyen határozott. Igaz, hogy néha túlságosan sokat követelt meg, így nem csoda, hogy a saját gyerekei se bánják, hogy a kirendeltség legnagyobb részét áttelepítették a központba.
- Szóval. Amire én gondolok talán a legésszerűbb és legjárhatóbb út. Egy pszichológus. Aki kezeskedik a fiúról, aki vállalja, hogy ha kiengedik, maga felügyeli az állapotát. Aki jelentéseket ír, üléseket szervez, ott van mellette, szinte mindig. Bogolyfalván két pszichológus is van, mind a kettő kiváló. Mester és tanítványa, ha így tetszik. Viszont van némi hátránya mind a kettőnek. Auróra férje nyugalmazott auror, rendes, de határozott, nem biztos, hogy a lányaik nevelése mellett még arra vágyna, hogy a neje felügyeljen valakit. Ő inkább, mint tanácsadó vehetne részt a dologban. A másik Zója, az iskolai pszichológus. Remek elme ő is, de ott viszont a bökkenő, hogy a gyereke apja kapta el Noelt. Zója viszont érzelmileg nyitottabb, könnyebb vele beszélni, szerintem ő meggyőzhetőbb. Hogy éppen hányadán állnak Warrennel, abban nem tudok segíteni. Azonban ha ő vállalná Noelt, akkor valószínűleg újratárgyalnák az esetét, figyelembe vennék a lehetőségeket és talán, de tényleg csak talán, esély nyílna rá, hogy visszajöhessen. Nem biztos, hogy az iskolába is teljesen, de részlegesen akár.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2014. december 28. 10:07 | Link

Füzy Dorián


A kolléga mintha nem értené kérdését, vagy ami rosszabb lehet, talán fájó pontba talált egyszerű, ismerkedés céljából is elhangzott szavaival. Ahogy várja Dorián válaszát végig vonásait fürkészi; a megemelkedett szemöldökpár és a meredt, pillanatnyira megkeményedett izmok arra engedik következtetni, hogy a férfinak vannak titkai, melyek jobb, ha a felszín alatt maradnak. Az alatt a pár pillanat alatt, míg a másik fél visszaér a jelenbe, Konstantin dermedten áll, kezében a mappát szorongatja, és még a lélegzetét is visszafojtja. Nem volna a legjobb rögtön első nap behegedt sebeket feltépni, elkövethetett bűnökre rávilágítani, így aztán mikor partnere megszólal, és tegeződési formát ajánl, gyorsan megkönnyebbül.
- Szívesen - mosolyodik el, arcára a munka említésére nyomban visszatér a tenni akarás, az eltökéltség színe. Leül székébe, és hellyel kínálja a maradásra vágyó urat is. Az asztalán fellapozza a mappát, előveszi előzőleg már fiókba rejtett üvegcse tintát és pennát. Közben rutinosan hallgatja Dorián szavait, és már a regisztrációs adatok kitöltése közben felel neki. - Nincs hova indulnom, ha majd jobban megismersz, tudni fogod, hogy a minisztérium az életem, az otthonom, és az itt dolgozók a családom.
Gondolatsora végén felpillant a szemben ülőre, halványan elmosolyodik. Lerí róla, hogy így boldog, és ugyanolyan teljes életet él, mint a többi családos ember, akik alig várván a munka végét rohannak haza szeretteik körébe. Konstantin azonban - csak mint édesapja - a munka embere. Ez az ő környezete.
- Érdekel mindenki - szólal meg ismét, a második oldalra lapozva. - Hogy ki dolgozott itt előttem, miért távozott, hogy kik a legjobbak, kikre lehet a leginkább számítani. Szeretnék kapni képes körözési-listát, és az idei év legfontosabb ügyeinek iratait is, ha lehetséges.
Hangja komoly-formális, a hivatalban nem ismer tréfát, éppen ezért is esett nehezére délelőtt úgy beszélni Renée-vel, mintha csak egy hangulatos kávézóban üldögélnének.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. december 28. 13:15 | Link

Dorián & Benjamin


- Köszönöm, de nem vagyok irodistának való. - Utasítja vissza az ajánlatot, a lehetőségekhez mérten finoman, elmosolyodva. Persze, biztos csini lenne az irodai öltözetben, kosztümben, és ha még a szemüvegét is felvenné... de nem, esélytelen, hogy ő itt töltse el az életét. Igazából egy napot sem bírni ki itt valószínűleg, ahhoz túl szabad szellemű és amúgy sem tud sokáig megülni a popóján.
Amikor Benjamin azt mondja, nincs más dolga itt, megkönnyebbül kissé, azonban mégis leül, mintha maradni szeretne. Őszintén úgy gondolja, ha maradni akar, maradjon, neki már annyira édes mindegy, ki tudja miről beszél és ki nem. Akár Bofolyfalva főterén is körbekiabálná, hogy ki akarja hozni az öccsét arról az átkozott helyről, minél előbb. Viszont Benjamin komoly feje felkelti az érdeklődését, pillog párat, mert nem úgy tűnt, mint aki tud komoly is lenni. És igaza van, el is mosolyodik féloldalasan, amikor elvigyorodik.
- Remélhetőleg, mire kimegyek innen, nem leszek már morcos manó. - Mosolyodik el, mert ez a megnevezés tulajdonképpen még illik is rá jelen helyzetben. Bár nem engedte el magát, ó, milyen morcos manó tudna ő lenni, ha akarna. Azonban Benjamin nem várja meg, amíg megmutatja, inkább eltűnik, és egy csokit hagy a helyén. Valljuk be, mindkét történés Sára kedvére van, hiszen Dorián újra rá figyel és neki most ez a legfontosabb.
- Azt hiszem, be is golyóznék, ha az apám minden nap figyelhetné, mit csinálok... - Állapítja meg sóhajtva, ahogy belegondol, az már épp elég nehéz. Farkas amúgy sem egy egyszerű eset, persze, imádja a lányait, ahogy kell. De Sára sosem az volt, akit csak úgy irányítani kellett, vagy lehetett. Nem, ő tizennégy évesen elkerült otthonról, egyedül küzdött meg az élettel, és semmi baja nem volt tőle. Felnőtt, talán ezért lett ilyen...
Aztán hallgatja Dorián ötletét, mi segíthetne még Noelen, mit tehetne érte Sára. Elég kimondania a pszichológus szót, felkapja a fejét és elkalandozik kissé tekintete.
- Doktor... Mácsai... Zója... - Állapítja meg csendesen, mielőtt még belekezdene. Ő a tökéletes, a Rellon házvezető-helyettese, és ahogy Dorián szavaiból kihámozza, talán még esélye is van meggyőzni. Felcsillan a szeme, már tudja is, hova kell mennie, kihez. Elmosolyodik.
- Köszönök mindent, Füzy úr. Mindenképpen értesítem majd a fejleményekről. - Mondja még mosolyogva, hálás a mosolya és örül, hogy kapott valami támpontot. Már meg is issza a kávéja maradékát, feláll, lerakja a bögrét és ugyanazzal a mozdulattal fel is veszi a csokit. Jól fog még jönni az, ebben biztos. De most inkább Doriánra koncentrál, mosolyog rá még mindig.
- Köszönöm, még egyszer. Viszontlátásra. - Búcsúzik el tőle még egy könnyed kézfogásra, de már nem tud teljesen egyenes vonalban kimenni az irodából, hiába próbálja olyannyira. Ahogy kilép az ajtón, a szájához emeli a kezét, megáll egy pillanatra. Szédül, ideges, hányingere van magától, ettől az egésztől, Noeltől, a javítótól, hogy megy még egy emberhez kuncsorogni. Rosszul érzi magát, de még mennyire, legszívesebben a következő sarkon búcsút mondana a kávéjától, de nem teszi. Nőiességét mindig igyekszik megőrizni, amúgy is Ombozi vér folyik az ereiben, a gyengeség nem az ő pályája. Inkább csak határozott léptekkel indul meg, de nem úgy sikerül a hadművelet, ahogy gondolta. Inkább leül valahova, hogy szusszanjon egyet és nekilát megenni a csokiját. Majd egy kis boldogsághormon jót tesz neki, egy kis édesség segít neki visszajutni a kastélyba. Kell az erő, meg a kalória, mostanában eléggé le van fogyva, csaknem elfogyott. Na nem mintha ellenére lenne, de nem akar azért éhen halni. Nem akar összetörtnek látszani. Tökéletes akar maradni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Füzy Dorián
INAKTÍV


Szunnyadó szörnyeteg
offline
RPG hsz: 27
Összes hsz: 36
Írta: 2014. december 30. 09:01 | Link

Konstantin

- Akkor ezek szerint igen sokszor találkozunk majd itt.
Már most kedvelem, hogy ebben hasonlítunk. Az idő többségében magányosan vagyok itt, és noha én kifejezetten elvagyok magamban, olykor jó tudni, hogy más is koptatja az asztalt, nem csak én. Valahogy ösztönös biztonságérzetet ad, ha van itt még egy ember. Még ha nem is valószínű, hogy hamarosan valaki beront ide, pálcát szegez a nyakamnak és követelőzni kezd.
- Hű.
Egy kicsit meglepő, amiket kér, ösztönösen, védekezőn emelem fel a kezem, érzem, ahogy a szívem egy pillanatra kihagy. Oké, azt hiszem egy kicsit túlzásnak éltem meg mindazt, amit kért, pedig annyira nem is vészes, ha végiggondolom. Csak hirtelen volt egy kicsit sok.
- A legtöbben az átszervezés után a minisztériumba mentek, a fővárosba, itt igen kevesen maradtunk, leginkább azok, akik itt laknak, illetve a két auror gárdából az egyik. Ez a hely inkább előszobája lett az oda átkerülésnek, már ha át akar kerülni az ember.
Én speciel jobban szeretek itt lenni, sokkal nyugisabb, nincs akkora hajtás, az emberek normálisak, nem stresszelnek. Kevesen vagyunk, de az a kevés ember jó hangulatban dolgozik egymás mellett, és mindenki tud a másikra támaszkodni, senki se akarja a másikat legyőzni. Kellemes.
- A korábbi ügyek is oda mentek át. Ráadásul a kiadásukhoz a vezető aláírása kell. Andort ilyen módon nem lehet megkerülni, meg nagyon semmilyen módon. Az, hogy itt is vannak magasabb beosztásban dolgozó emberek, az csak azt jelenti, hogy ők viszik első körben vásárra a bőrüket, illetve jobban gyakorolhatják az aláírásukat, mint eddig. Ilyen plusz kiváltságokkal nem jár.
Amit azért sajnáltam, szívesen olvastam volna én is pár régi ügyről, és emberekről, hogy jobban átlássam, az ide járókról mit lehet tudni, illetve az iskolában milyen ügyek vannak folyamatban, hiszen már maga az Ombozi gyerek is megér egy misét.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 12. 16:29 | Link

Katherine D. Averay


A ma hajnal is ugyanolyan csendesen telik, mint bármely másik a férfi itt tartózkodása óta. Az idő bár enyhébb, a hólepte környéktől még így is feláll a szőr a hátán. A Fannival való találkozása óta is csakúgy utálja a fehér tájat, mint annak előtte, és már szívből várja, hogy eljöjjön a március, és azzal együtt visszaálljon a régi rend. Ha Magyarország, ha külföld, ő és a hó két összeférhetetlen jelenség. Ugyanolyan korán, ugyanabban a szövetkabátjában siet munkahelyére, mint eddig tette, az elégedettség és jókedv pont úgy tölti el, ahogyan előzőleg mindig. Az egyetlen különbség az, hogy ma reggel egy vaskos, régi gramofont cipel magával. Alig bírja, majd leszakad a dereka, mégsem folyamodik varázslathoz. A rézszínű eszközt szüleitől kapta, és általa, éppen csak a napokban jött rá, milyen nagyon szereti is a dallamokat. Még soha, egy hivatali szobájában sem hallgatott zenét, sőt. Egész életében azt az elvet vallotta, hogy egyszerre csak egy dologra érdemes koncentrálni, hiszen, ha az ember nem nőnek születik, akkor többre nem is tud. Egy okmány, egy eset, egy személy.
Konstantin lihegve tolja be a minisztériumi kirendeltség nehéz ajtaját, hogy a recepción mindennemű kötelezettségét kikerülve csak fejével intsen, és már vonszolja is magával tovább antik gramofonját. Az fényesen ragyog zsibbadó karjaiban, a csillogásban itt-ott megmutatva egy-egy régi karcát.
- Az anyád - nyögi ki, míg leteszi asztalának sarkára, és kiegyenesedve mélyet sóhajt. A homlokán lepergő izzadtságcseppeket kézfejével letörli, majd a fogashoz sétál, és valami egészen földönkívüli ritmust cuppogtatva engedi le vállain a szövetet. Miután felakasztja a kabátot, visszasétál asztalához, és ahelyett, hogy - mint eddig minden reggel - leülne dolgozni, a gramofont kezdi bütykölni. Zene kell, élet kell! Még lába is megindul, ahogy felcsendül egy nagy kedvence. Hát ezért imádja a kora reggeleket! A recepcióson kívül egy lélek sincs a hivatalban, és ő csendben dolgozhat az aktuális papírmunkákon - vagy önfeledten táncolhat Lenny Kravitz kiváló zenéjére. Igen, Konstantin táncol. Feje, vállai, karjai, csípője és dereka is egyszerre mozdul, öltönyben ropja az íróasztala előtt, tökéletes harmóniában élve minisztériumi kötelezettségeivel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 12. 16:39 | Link

Konstantin



Íme a puszta tények; vámpír vagyok, ami már önmagában magával vonzza azt, hogy hajlamos vagyok apróbb ballépéseket elkövetni. Az már csak hab a tortán, hogy éppen Kath Averay nevű vámpír vagyok, ezzel pedig gyakorlatilag kijelentem, hogy én magam vagyok a ballépések mestere. Soha nem tudom elkerülni, de valójában mindig azzal álltatom magamat, hogy nem az én hibám, pusztán a véletlenek összejátszása az egész.
Cipőm sarkának kongásától kísérve trappoltam végig a hivatal kikövezett folyosóján. Pár órával ezelőtt még eszembe sem jutott volna, hogy egyszer majd én leszek az, aki megint belekeveredik valamibe, azonban ezúttal felemelt fejjel, kihúzott háttal suhantam végig és halvány mosoly kúszott az ajkamra, amikor megláttam a megfelelő ajtón szereplő nevet.
Konstantin.
Valamiért a Konstantin nevű egyénekkel sohasem jöttem ki túl jól. Az egyik alapjáraton közveszélyes, a másik pedig mindig hivatali kötelességből üldöz. Hallgatom a bentről kiszűrődő zenét és valamiért széles mosoly kúszik az arcomra. Már azelőtt tudom, mire számíthatok odabent, mielőtt kinyitnám az ajtót. Lepillantok a kezemben tartott papirosra, ami állítja, hogy mindenképpen szükségszerű bizonyos ügyeket lerendeznem idebent és rájövök, hogy nem húzhatom tovább az időt. Elvégre hivatalos témában járok el.
Halkan kopogtatok, hogy biztosan ne hallja meg, majd benyitok és az ajtófélfának támaszkodva várom, hogy a szám a végéhez érjen, vagy esetleg észrevegyen. Amennyiben az egyik bekövetkezett féloldalas mosollyal az arcomon tapsoltam meg a férfit.
-Egyszerűen csodálatos volt! –lelkesedtem mosolyogva. –Lehet ráadást kérni, vagy esetleg szerepel még más is a repertoárban?
Volt szerencsénk egymáshoz. Angliában. Akkor is beidéztek valamilyen vámpíros témában és ő fogadott. Mit ne mondjak, nem éppen a legkellemesebb társaság, amikor vallatásról van szó, de mint ember semmiféle problémám nem volt vele; nem akarta, hogy megharapjam, vagy, hogy megkóstolhassa a véremet, sőt, még csak a szemfogaimat sem akarta látni.
Igazi úriember.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 12. 17:00 | Link

Katherine D. Averay


Kint sohasem engedte volna meg magának, hogy a hivatalban, vagy annak csak a közelében is ellazuljon, főleg nem ebben a formában, úgy, hogy a bűnös eszközt ő maga cipeli be az okmányok közé. Bogolyfalva kifejezetten jó hatással van rá, legyen szó munkáról vagy szabadidőről, már mindkettőhöz másként áll hozzá, mint annak idején tette. Az utolsó dallam is elhalkul, amikor egyáltalán észreveszi az ajtófélfának támaszkodó ügyfelet.
- Te mióta sétálsz be magadtól a szobámba? - kérdezi még mindig háttal állva. Kérdésével időt nyer magának, rendezi vonásait, és gyorsan megigazítja nyakkendőjét is. Aztán megfordul, az íróasztalnak dől, és kipirosodott arccal néz a lányra. Igazán csinos, gyönyörű teremtés, akivel mégsem kíván közelebbi kapcsolatba kerülni. Tekintete elkalandozik; hosszan időzik a szoknya szegélyén, és a magassarkú tűhegyén. Az sem érdekli, hogy mindezt végigkövetheti Katherine is, ugyan, túl régóta ismerik már egymást ahhoz, hogy ez problémát jelentsen köztük.
- Mondd, mibe sodortad magad? - ellöki magát az asztal szélétől, és közelebb sétál a kisasszonyhoz. Kezét nyújtja a papírokért, és bár a következő zeneszámra más ötlet is megfordul fejében, ellent mond saját magának. Pillantásával Katherine szemeit keresi, aztán beljebb invitálván hellyel kínálja őt, s a gramofont egy mozdulattal elhallgattatva, ő is elhelyezkedik székében.
- Mióta vagy Bogolyfalván? - újabb kérdése már tárgyilagos, hangjában megszokott, hivatalos él cseng. Közben fejét csóválja, és a gyakran hangoztatott "kicsi a világ" szóláson elmélkedik. És milyen igaz. Először Renée, most meg ez a vámpír. Már csak az kellett, hogy pont ezt a falut találja meg magának. Rosszat sejtve néz fel a lányra, és ajkait erősen beharapva hallgatja válaszát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 12. 17:17 | Link

Konstantin


A férfinek ehhez az arcához még sohasem volt szerencsém, de ha őszinte akarok lenni, akkor sokkal jobban tetszett, mint az a kötött, már-már rémisztő, amin néha képes volt beszélni az ember lányával, csak mert véletlenül –véletlenül!– rossz helyen volt, rossz időben.
-Kopogtam. –feleltem rögtön védekezésképpen és bármennyire is próbálkoztam rendezni a vonásaimat, egyszerűen nem tudtam letörölni arcomról a farkasmosolyt.
Bármennyire igyekeztem is elnyomni magamban, határozottan tetszett az előbbi kis jelenet. Hogy őszinte legyek, ezúttal láttam Konnak azt az arcát, amiért minden elsőbálozó lányka odáig lett volna meg vissza, én azonban okosan, vámpírhoz méltóan tartottam magamat.
Igen, ez egészen addig tartott, amíg felém nem fordult és el nem kezdte látványosan csodálni a lábaimat… Sunyi mosoly kúszott az előbbi görbületek helyére és egy kecses mozdulattal keresztbe tettem őket egymáson, majd meglóbáltam a levelet a jobb kezemben.
-Fogalmam sincsen. –rántottam meg a vállamat. –Valójában csak hallottam hírét, hogy a faluban vagy és egyszerűen nem bírtam magammal. Muszáj volt meglátogatnom téged! –adtam elő valódi fanatikus lelkesedést tettetve a kis mesémet, miközben kikerültem és leejtettem az asztalára a borítékot. –Semmit sem változtál! –közöltem nemes egyszerűséggel és követve a példáját látványosan végigmértem.
Kár lett volna jómodort tettetnem, elvégre Kon ismert már, mint a rossz pénzt. Túl hosszú a közös múltunk ahhoz, hogy ez az édes kis semmiség ne tűnjön fel neki. Egy rövidke másodpercre eljátszadoztam a gondolattal, hogy az asztal szélére csüccsenek, már csak azért is, hogy provokáljam, de végül elvetettem az ötletet. A nekem szánt széken foglaltam helyet és látványosan fontam keresztbe a lábaimat, ügyelve rá, hogy mindenképpen észrevegye, miközben a tekintetemben megcsillant valami. Észre kellett vennie, hogy provokálom.
-Most értem vissza, egy hónapja. A kastélyban lakom, elvegyülök… úgy, négy éve. –adtam meg a választ és sajnos rá kellett ébrednem, hogy itt állt velem szemben az a férfi, akit sokkal vonzóbbnak tartottam annak idején, mint illett volna. Már amennyire egy vámpír vonzódhat valakihez… -Talán zavar, hogy ismét belém botlasz? –érdeklődtem meglepetést tettetve, óceánkék szemeimet tágra nyitva.
Előre hajoltam és rákönyököltem az asztalára. Sohasem állítottam, hogy jókislány vagyok.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. január 12. 17:23 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 12. 17:43 | Link

Katherine D. Averay


Nos, ha valakinek van stílusa, afelett nem lehet csak úgy elsiklani. Konstantin szelíden megcsóválja fejét, amikor Katherine kijelenti, hogy ő már pedig udvariasan kopogott. A férfi pontosan tudja, hogy ha a lány így is tett, azt úgy csinálta, hogy ő azt még véletlenül se hallja meg. Minden esetre egy cseppet sem bánja, hiszen a csinos lábak gazdáját ismerve talán még el is várja tőle az ártatlan szemtelenkedést. Kósza vigyorral néz a vele szemben ülőre, és az asztalra ejtett boríték után nyúl, fél szemét közben végig a másik kirívó öltözékén tartva. A nyílt provokációra először nem reagál, legyen bármilyen korán is, sohasem tudni, hogy ki nyit be, arról szót sem ejtve, hogy a hivatali körülmények ezidáig milyen mértékben korlátozták őt. A vámpír hallhatja, ahogy Konstantin szíve felgyorsul, és ahogy vérét felserkenti az adrenalin. Nem, ez nem lesz jó. A minisztérium embere tehetetlenül megköszörüli a torkát, és a szemben ülőről a borítékra kényszeríti kék szemeit.
- Ne bámulj - szikáran utasítja a felszín alatt létező nőt, és a borítékot tartó kezét egy pillanatra leereszti. Csendben nézi a sötét hajút, ajkait hol beszívva, hol fogai közé szorítva. Ő talán nem változott semmit, de Katherine egészen más lett irányába. Vagy ez csak valami csalfa képzet? - Ha játszani kezdesz velem, tudod, hogy nem lesz jó vége.
Kérdőn-beszélőn felvont szemöldökkel figyeli a bestia reakcióját, annak fiatal arcáról tekintete közben lejjebb csúszik, hogy végül újfent a borítékból előbújó papírokra vezesse éhező kékjeit.
- Nem mondanám, hogy örülök - mondja a betűket bújva, csak ki-kikacsintgatva a sorok fölött. Hiába olvas, valójában még mindig nem tudja mi áll a levélben. Akár még az is lehet, hogy semmi, és őt most szépen zsákutcába csalogatták. - De azt hiszem, az életembe éppen jókor kopogtatott az izgalom.
Féloldalas vigyorra húzza ajkait, és a papírokat félretolva, ügyesen leutánozza Katherine mozdulatsorát, és ő is előredől asztalán. Tekintete a másik kékjeit keresi, egyetlen célja, hogy ez a pillanat beleégjen a vámpír emlékezetébe.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 12. 17:59 | Link

Konstantin


Vámpírrá válásom talán egyetlen valóban csodálatos ajándéka, hogy a hallásom és szaglásom sokkal kifinomultabb az átlag emberénél, ennél fogva pedig képes vagyok észrevenni a legapróbb változásokat is. Nem véletlen, hogy egy pillanatra sem hagytam abba Kon bámulását, bármennyire is kért rá.
Legyünk csak őszinték, nem volt túl meggyőző a kérése.  Ha valóban azt  szerette volna, hogy ne bámuljam, akkor sokkal jobban odakoncentrált volna az ügyemre, nem pedig gyakorlatilag a sorok között olvasgat. Mosolyogva figyelem csak, ahogyan éppen szempárbajt vív velem. Nem eresztettem a tekintetét, óceán íriszeimet még inkább az övéibe fúrtam.
-Játszani? –vezettem elő a legártatlanabb énemet. –Eszem ágában sincsen veled játszani, tudom milyen harcias tudsz lenni.
Gondolkodás nélkül mértem végig a felsőtestét, ami kilátszott az asztal mögül. Tetszett a helyzet, nagyon tetszett. Legyünk őszinték, nem mindig sodor össze a viharos téli szél egy ilyen kedves, régi ismerőssel, mint Kon. Fogalmam sem volt, hogy valójában milyen játszmába is hajtunk bele éppen, de nagyon kíváncsian vártam a végét és eszem ágában sem lett volna meghátrálni. Elvégre nem egy vadidegennel ültem egy szobában és a férfi elég egyértelműen értésemre adta, hogy nem vagyok közömbös számára… bármennyire is igyekezett, hogy megvezessen.
-A papírt figyeld! –hívtam fel rá a figyelmét, miközben gyakorlatilag tökéletesen rám figyelt. –Ha nem látnád, komoly ügyben vagyok itt! –emlékeztettem, de valószínűleg teljesen feleslegesen.
Amikor közelebb hajolt hozzám beharaptam az alsó ajkamat és türelmesen vártam. Hallottam a légzését és ez egy kissé az én fejemet is megzavarta. Na, de nem a vámpírt, hanem a nőt. Az igazi, hús-vér nőt.
-Izgalom? –billentettem kissé félre a fejemet. –Szóval… izgalmas velem szemben ülni? –tudakoltam egészen halkan és még egy kicsivel közelebb hajoltam hozzá.
Nem engedtem el a tekintetét egy pillanatra sem. Kár is lett volna tagadni, hogy kimondottan tetszik a helyzet. Ismét az ajkamba haraptam, ezzel kényszerítve, hogy a tekintete odaterelődjön. Nem sok választott el tőle, hogy gyakorlatilag összeérjenek az ajkaink, de nem mozdultam. Hallgattam a vére dobolását.
-Nos? –érdeklődtem suttogva. -Nagyon rossz voltam?
Ő a férfi, illett volna kézben tartani a helyzetet, bár valahol mélyen teljesen megértettem a reakcióit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 12. 18:36 | Link

Katherine D. Averay


Nem hiába nem kezd értelmes, tanult, mondhatni, hogy művelt férfi egy vámpír nővel. Merthogy a bestia könnyedén kijátssza, legyenek bármily helyzetben, a férfi csak akkor győzedelmeskedhet felette, ha ő megengedi ezt neki. Konstantin pedig nem szereti, ha minden lépéséről, véráramlásáról és lélegzetvételéről tudnak. Micsoda szemtelen nőszemély ez az Averay, és vele együtt milyen izgalmas és vonzó is. A férfi akarva-akaratlanul is szaporábban veszi a levegőt, s amilyen erőszakos tekintetbe fúrja sajátjait, úgy ugrik meg szívverése is. Már ekkor tudja, hogy vesztett, de abba nem hajlandó beleegyezni, hogy harc nélkül bukjon el. Tartja a szemkontaktust, és csak azután szólal meg, hogy Katherine előhozakodik nem létező ártatlanságával.
- Játszani - erősíti meg a szócskát, egyfajta élt adva hozzá, mely épp a vámpír komolytalanságára hivatott célozni. - Nem a komoly szándékaidról vagy híres.
Hivatalos hangja ritmikátlan légzése miatt megremeg, de tekintetéből könnyedén kiolvashatja a másik a régi találkozók emlékeit, és a hosszadalmas kínvallatások megmaradt perceit. A tág pupillák most bűvölhető állapotban vannak, de Konstantin képtelen elszakítani őket a lénytől. Végig követi az óceán sötét pillantásait, melyek bizarr módon saját felsőtestére vezetnek, és pontosan tudja, hogy Katherine ezt a helyzetet mennyire élvezi. Lerí arcáról, kiolvasható szemeiből, és elnyíló ajkai is mind a fölényes helyzet eszményi élvezetéről mesélnek. Konstantin lehunyja égő kékjeit, csak hogy úgy némileg lehiggadhasson, és mikor kinyitja őket, már valóban az ügyre koncentrálhasson.
- Maradj csendben, Danielle - bujkáló mosollyal csitítja a beszédes ügyfelet, de valahol mélyen sejti, hogy minden próbálkozása kudarca van ítélve. Képtelen nem a vámpír vonzerejével törődni, minden érzéke behódolásra készteti, ami legtisztább emlékei szerint egyáltalán nem volt rá jellemző anno, Londonban. Lényegtelen, úgy sem fog engedni neki. Beszívja, majd lassan kiengedi a levegőt, azonban a következő pillanatban már csak centik választják el a sötét hajú hívogató ajkaitól. Meredten figyeli a zűrös lány előbukkanó fogait, a kék tekintetét. Kérdését csak a távolban érzékeli, pontosan úgy, ahogyan saját hangját is halkan hallja.
- Izgalmas férfiakat gúzsba kötni? - kérdéssel felel, hogy még véletlenül se hagyjon alább az izgalom ébresztő hatása. Aztán enyhül a kábulat, és ahogy Katherine közeledik, ő úgy távolodik el, és egy neveletlenül kacér pillantás múlva a levélért nyúl. Ismét felemeli a borítékot, és kihúzza belőle az előzőleg visszacsúszott papírokat. Figyelmesen olvassa el a Mágiaügyi Minisztérium felszólítását, fejét közben ide-oda döntve.
- Szóval mostanság Firenzébe jársz vásárolgatni? - kérdezi felpillantva a sorokról. Hangja ugyan nem szigorú, de kihallatszik belőle, hogy a vámpír bajban van. - Óvatosan tedd, amit teszel, Katherine, mert a végén megint nekem kell láncra vernem téged.
Most, hogy elolvasta a felszólítást, egészen örül annak, hogy egyelőre ketten vannak a szobában. Nagyon nem helyes vámpírt védeni, főleg nem ilyen előélettel, mint amit ők tudhatnak magukénak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 12. 18:52 | Link

Konstantin


 Egészen biztos kezdtem lenni benne, hogy teljesen megőrültem, de ez cseppet sem zavart ott, abban a pillanatban. Szerettem játszani és egyáltalán nem érdekelt, hogy kivel teszem ezt. Csakhogy most még a saját szememben is átléptem bizonyos határokat, aminek valószínűsíthetően az lehetett az oka, hogy éppen a férfi foglalt helyet velem szemben. Akarva, akaratlanul, de vettem egy mély lélegzetet abban a pillanatban, amikor ő megszólalt. Fogalmam sem volt róla, mikor veszítettem el így utoljára a fejemet, azonban jelen pillanatban a helyzet kifejezetten tetszett.
-Igenis lehetnek komoly szándékaim! –fontam össze magam előtt a karjaimat, játszva a dacost. –Nem az én hibám, hogy nem veszed észre! –forgattam meg a szemeimet, majd ismételten egy bájos mosollyal ajándékoztam meg.
Nem mondhatnám, hogy vidám és madárdalos előéletet mondhatunk magunkénak. Ha mindenképpen őszinte akarok lenni, tulajdonképpen kifejezetten fájdalmas volt és vámpírhoz egyáltalán nem méltóan, de nőtől annál inkább elvárhatóan viselkedtem. Megtörtem, sírtam, zokogtam és ki tudja még, mi mindent csináltam. Egy gyenge nő voltam, nem pedig az a vámpír, aki most ismételten itt állt a férfivel szemben.
Nem volt más választásom, csak benne bízhattam. És bíztam is. Nem akartam csökkenteni kettőnk között a távolságot. Túlzottan vonzott, már-már ijesztő mértékben, én mégsem harcoltam ellene.  Ha lett volna szívverésem, most valószínűleg kiugrott volna a bordáim közül és itt borulok le a székről. A másik előnye a vámpírságnak: Nem tudok elpirulni.
-Talán összezavar, ha beszélek hozzád? –csipkelődtem kislányos mosollyal, de megértettem és befogtam a számat.
Kon egyszerűen túlzottan közel volt. Nem tudtam összeszedni magamat időben, mivel egyáltalán nem számítottam rá, hogy ennyire jól sül el a kis játékunk. A legutóbbi alkalommal eléggé durván bánt velem, de az a nagy szívem… Egyszerűen nem tudtam nem megbocsájtani neki. Nem eresztettem el, sőt egy hajszállal tovább szűkítettem a távot.
-Téged izgalmas.
A válaszom teljesen őszinte volt. Régen éreztem magam ennyire őszintének. Pillanatnyi ürességet éreztem, amikor eltávolodott tőlem, de hamar összekaptam magam, felemelkedtem és látványosan le-föl lejtettem a szobában. A Firenze szóra felkaptam a fejemet.
-Csak megöltem pár varázslógyilkos vámpírt. Már az is bűn? –nyögtem fel szem forgatva és közelebb sétáltam a férfihez, hogy aztán az asztalára telepedjek és keresztbe rakjam a lábaimat. Bármekkora bajban is voltam jelenleg, nem bírtam leállítani magamat. –Megkötöznél? –szaladt ki a számon meggondolatlanul a kérdés, félrebillentett fejjel. –Szükségem van rád Kon!
Jobban meggondolva ez a mondat így, hogy kihagytam belőle a segítség szót elég hülyén és kétértelműen hangzott. Persze, nem volt véletlen, de reméltem, hogy a férfi megérti a kis játék lényegét, nem pedig felháborodik rajta és kihajít az irodából.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 14 ... 20 21 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház