Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=854979#post854979][b]Vasile-Lucien Millard - 2022.10.22. 20:55[/b][/url]

Egészen kellemes ez a falu, ahogy egyre inkább felveszi az őszi ruháját. Kíváncsi vagyok, hogy karácsonyra készülnek- valamilyen különleges díszkivilágítással. Kifejezetten hangulatos lenne, főleg azon a környéken, ahol a sarokház áll a belvárosban.
Minouch nagyon szeret a szabadban játszani, igaz most még félős kicsit, hiszen sokakat nem ismer a faluból, meg az is nagyon zavarja, hogy csak a karkötője segítségével tud beszélni a gyerekekkel. Tiszta apja lánya, az én fejem is megfájdul tőle, ha sokat hordom. Nem irigylem, hogy csak ezzel tud iskolába járni, egy igazi hős. Amikor délután a leckét írjuk, akkor én veszem fel és úgy fordítom neki a szöveget, a matek meg persze magától értetődő. Eleve az volt a kedvenc tantárgya, így meg pláne, hogy ebben van a legnagyobb önállósága.
- Papa, papa! Menjünk hintázni. Lökj magasra! - Kiáltja a nyolcévesem franciául, ahol betérünk a játszótérre. Jóval előttem szalad, rendesen szednem kell a lábam, hogy utol tudjam érni. A hintáknál már egy csöppnyi kislány egyedül játszott, nem túl messzire tőle egy hölgy ült, bizonyosan az édesanyja. A gyermekem már büszkén ül a hintában készen arra, hogy minél magasabbra repüljön. Kis korában azt hitte, hogy vattacukorból vannak a felhők és odáig akart szállni.
- Készen vagy? - Kérdem játékos hangon, ahogy jól hátrahúzom a hintát. Az igenlés után jó nagyot lendítek rajta, ő pedig boldogan száll. Amikor lassulni látszik, újból gyorsítok rajta.A nem közvetlen mellettünk lévő hintán játszik a kislány, de szemmel láthatóan kevésbé vadóc, mint az én Minouchom. Vajon ő is ilyen lenne, ha mellette lett volna az anyukája?
 - Papa! - Kiált fel újból, amikor hirtelen ellöki magát és a kavicsok közé vetődik. Majdnem elesik, de sikerül megállni a lábán.
- Vigyázz! - Szólok rá a fejemet csóválva. Liliane is kiszúrta az egyedül játszó kislányt, úgy dönt, hogy megpróbál barátokat szerezni. Felveszi a fordító karkötőjét, hogy érthesse a kicsi lány amit mond. Kedvesen köszön neki és a mellette lévő hintára ül, hogy versenyezzenek ki tud magasabbra repülni.
Úgy döntök, hogy hagyom barátkozni őket és leülök a szemközti padra az édesanya mellé.
- Jó napot kívánok! Szabad ez hely? - Kérdezem a magam törött magyarjával. Rajtam nincs a karperec és nem szeretnék egyből angolozni, mert sosem tanulom meg a nyelvet.
- A kislányom játszik a kislányhoz. - Magyarázom esetlenül mutogatva a hinták irányába. Ez így nem hangzik helyesnek. De valami témaindítónak jó lesz, ha nem sülök fel még jobban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=855562#post855562][b]Vasile-Lucien Millard - 2022.11.01. 14:26[/b][/url]

Szerencsére nem csak ketten vagyunk egymásnak Minouch-sal, hiszen a szüleim és a testvéreim is segítettek, főleg azokban az időkben, amikor friss volt az új élethelyzetünk. Különleges kapcsolat van közöttünk, sokszor vélem felfedezni a fiatalkori önmagam benne, de ha a szemeibe nézek, akkor az anyját látom. A hullámos fürtjei mindenfelé szállnak a szellőben, megint elég kócos lett a haja. Most már esküszöm felírom, hogy vegyek erre valamit neki, mégsem járhat szénaboglyjával a fején.
Örülök, hogy szépen barátkozik, megmondom őszintén, nagyon féltem attól, hogy magába fog zárkózni a költözés miatt. Egy kicsit hátrébb lépek, hadd bontakozzon ki egyedül. Nem megyek messzire, bőven a látóterében maradok, ami remélhetőleg ad némi önbizalmat neki. Nem szívesem engedném el egyedül még ebben a faluban sem, hiszen az ördög soha sem alszik, de azt sem akarom,  hogy rettegésben éljen. Nem magyaráztam még részletesen el neki, hogy miért kellett eljönnünk ide - olyan kicsi még ehhez, nem akarom, hogy magára vegye a felnőttek problémáját.
A hölgy is hasonlóan biztonságos távolságból monitorozza a kislányt, aki szemmel láthatóan otthonosan mozog már a terepen.
Hiába próbálkozom a magyarral, vajmi keveset értek meg abból, amit a sötét hajú anyuka mond nekem. A köszönés még megvan, azonban utána sajnos már csak szavakat tudok kivenni a mondandójából.
- Elnézést én... - Kicsit zavartan mutogatok valamit a fejem-fülem magasságában, mi szerint nem értem, bár ez alapján hallássérült is lehetnék. Némileg megszégyenülten húzom fel a fordító karperecem és kérem meg, hogy ismételje meg, amit mondott. Ha megteszi, folytatom a beszélgetést az eszközöm segítségével.
- Nagyon. - Sóhajtok fejemet megcsóválva. Szerencsére csak eleven, de nem rosszalkodik sokat, ha valamivel lekötöm a figyelmét, hogy ne unatkozzon. - Nehéz elég szórakoztatónak lennem. De igyekszem. - Folytatom barnáimmal a csipogó kislányomat figyelve. Amikor kisebb volt még babáztam is vele, de sosem voltam elég jó neki benne, utána nyitottunk olyan területekre, amiben apa is ügyes.
- Én is úgy látom, hogy mind a ketten profi hintások. - Dőlök hátra elégedetten. Persze aggódom érte, hogy össze ne törje magát, de nem szólongathatom egyfolytában, hogy mit csináljon és mit ne, nem akarok az a szülő lenni, aki a gyereke minden mozdulatát irányítani akarja.
- Egyébként Vasile vagyok. - Mutatkozom be a hölgy irányába fordulva. - Nem olyan régen érkeztünk ide Franciaországból. Kicsit tudom magyar. - Teszem hozzá egy pillanatra lehúzva a karperecem, majd visszacsúsztatom. Én nagyon próbálkozom, komolyan.
Remélhetőleg a Liliane gyorsabban fogja magára szedni a magyart, mint én. Azt mondják, hogy a kicsiknek könnyebb. Meglátjuk. Talán, ha lesz néhány magyar kis barátja, mint ez a kicsi lány meg Farkas kollégám Annája.
- Szia! Liliane, de mindenki Minouch-nak hív. - A fordító eszköz nem érzékeli, hogy ez egy becenév, így direktben lefordítja, mint kiscica. Végül is, ezt jelenti. - Nyolc éves vagyok, és Te? - Kérdezősködik, majd lehuppan a mellette lévő hintára és magasan felnéz az ég felé. - Én egyszer majdnem átfordultam, olyan magasra hajtottam! - Meséli izgalommal a hangjában, majd elkezd jó hátra tolatni, hogy minél magasabbról tudjon indítani. Kékjeivel rám pillant, hogy biztosan látom-e mennyire ügyes lesz most. Mosolyogva bólintok, hogy hajrá.
- A kislány is itt tanul? - Kérdezem az édesanyját jobbommal mutogatva körbe. Hirtelen innen nem is tudom belőni, hogy merre van az előkészítő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=856066#post856066][b]Vasile-Lucien Millard - 2022.11.07. 23:51[/b][/url]

Igaz, hogy a magyarral nem találkoztam annyit, mint a románnal, ám de nagyon nehéz számomra ez a nyelv. Nem tudom mikorra tudom elfogadható szintre megtanulni, addig itt van ez a fejfájdító eszköz, ami sokat segít a hétköznapi életben.
Arcom mosolyra húzódik a nő kedvessége hallatán. Persze nem ismer, így ezek csak kedves szavak, azonban tényleg nagyon igyekeztem jó apja lenni a csöppnek, még akkor is, ha nem is mindig sikerült úgy, ahogy elterveztem.
Megdöbbent, hogy mennyire nyugodt a nő kislánya, bár ez egyértelműen látszik Minouch mellett is, hogy teljesen más vérmérsékletű a két lány.
- Ha önként választotta, akkor lehet, hogy nem magányos. Csak kell neki saját tér, valaki szociálisan lemerül, ha sokat van emberek között. - Felelem biztatóan. Úgy fest, hogy ők ketten most jól megvannak és szívesen nyit a kislányom barátságára, noha fordító eszközzel képesek csak kommunikálni. Biztos vagyok benne, hogy nálam ügyesebben fogja felszedni a magyar nyelvet, főleg, ha lesznek kis barátai.
Egy pillantra azt hiszem, hogy  magányt örökölte a kislány, azonban gyorsan kapcsolok, mielőtt megint butaságot mondok. Franciául nem csinálnék ilyen kínos bakikat.
- Áh, akkor ön festő? - Kérdezem érdeklődve. A varázsvilágban nagyon szép művészeti alkotások vannak, mindig is csodáltam azokat, akik ilyeneket képesek alkotni, azonban ez rám sajnos nem igaz.
- A legfontosabb, hogy boldogok legyenek és azt csinálják, amit szeretnek. Minouchom nagyon érdeklődik bájitalok iránt, imádja a kísérleteket. - Minél jobban gőzölög színes, bugyborékol, ő annál jobban odavan ezekért a dolgokért. Ha robban, az külön bónusz. - Meg aztán mindig futkosok utána... vele... Mikor hogy. - Az apát fitten tartom projekt nagyon jól halad, bár én sosem voltam az év sportolója.
Elfogadom Elektra kézrázását, bár azért nem olyan erővel rázok kezet, mintha férfi lenne. Biccentek is, hogy jelezzem, örülök a találkozásnak. Szemmel láthatóan a két apróság is hasonlóan érez.
- Momó... ez tetszik. Ez mit jelent? - Csipogja Liliane, bár a kiejtésén még van mit csiszolni, ami a nevet illeti.  Ő maga is koccig húzza a hintát, hogy aztán széles mosollyal az arcán kinyújtott lábbal szálljon tova.
- Közelebb? - Kérdi szemöldökét ráncolva, majd jól szemügyre veszi kékjeivel az eget, amiben eddig csak a vattacukrot látta. - Ott laknak fent? - Kérdezősködik tovább, azonban látszik rajta, hogy tudja a választ.
- Áh, ott a kastélyban? - Mutogatok igazából csak valahová, mert fogalmam nincs, hogy mi hol van ebben a faluban. Nagy kastély, jól beazonosítható. Hallottam hírét, hogy van itt valamilyen középiskola, azonban nem tervezek ilyen hosszútávra itt, hogy bármilyen okból is utána nézzek.
- Még tavaly, azóta néhányszor már újra jelentkezett. Nem tette könnyebbé az életünket. - Nevetek zavartan a robbanó bájitalokra gondolva. Lehetséges, hogy egy átlagos háztartásban nem okozna ekkora kalamajkát, azonban, ahol rendszeresen forr valami és tűz pislákol a bájitalos szekrény közelében, ott különösen figyelni kell.
- Imolának még nem? - Kérdezek vissza érdeklődve. Nem mutatok aggodalmat, valakinek később jön, bár megnyugtató, ha megjelenik. - Általában ahhoz szükséges valamilyen hirtelen indulat? Ha ilyen nyugodt kislány, lehet a szikra kell neki. - Aztán berobban, mint a bájitalunk. Perferkt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=857127#post857127][b]Vasile-Lucien Millard - 2022.12.04. 18:50[/b][/url]

Hümmögve hallgatom újdonsült ismerősöm, nem igazán tudok mit mondani. Én magam sem vagyok egy nagyon gyakorlott szülő, egyszerűen csak a sors hozta így, hogy apává váltam, aztán a volt párom pedig úgy, hogy egyedülálló apává. Nem könnyű, én is folyamatosan tanulok, de azt hiszem ez minden első gyereknél így van, hogy mellette válik az ember szülővé.
- Az iskolában minden rendben? Meséli, hogy mi volt bent? - Találgatok, de azt tudom, hogy ha a gyerek nagyon befelé fordul, sőt egyre jobban, annak az oka sokszor az iskolában keresendő. Nekünk szerencsénk volt, az én lányomat nem különösebben érte az iskolában semmi, az a néhány kis odaszólás pedig nagyszerű tanulólecke volt, hogy megerősítsem az önbizalmát.
Elektra arcának komorodására nem igazán tudom, hogy hogyan reagáljak. Bizonyosan van valami mögötte, amiről nem szeretne beszélni, de bántja. Barnáim a két kislányra emelem, figyelve, hogy egyre jobb kapcsolat alakul ki közöttük.
Elmosolyodom a festős válaszon, nos igen, nem vagyok a legjobb elemző, ha ilyen szociális dolgokról van szó. Általában a beszélgetésnek megfelelően módosítom a tónusom és a kiállásom, ennyire vagyok jó emberismerő.
- Rádiós műsorvezető? Oh, van itt rádió? Vagy Büdánasekera‘? - A fejemben mindig jobban hangzik az a településnév, de sajnos képtelen vagyok megjegyezni, annyi e-betű van benne, amiket ösztönösen mindig a-nak ejtenék. - Bü-dá-náker-es‘? - Annyira, de annyira komplikált településnevek vannak errefelé - mondjuk mi sem panaszkodhatunk Franciaországban. Szótagolva úgy érzem, hogy nagyjából sikerült megbirkóznom a fővárossal.
A hölgy életének nehézségei fokozatosan bontakoznak ki előttem, noha csak a fordító eszközöm segítségével értem, amit mesél, a múltidő egyből megüti a fülem. Számat elhúzva sóhajtok egyet.
- Sajnálom. - Motyogom meredten magam elé nézve, majd tekintetem felemelem az arcába. Nem kérdezem meg, hogy mi történt, mert szemmel láthatóan így is nagyon sok mindenen ment át, biztosan el fogja mondani, ha készen áll rá. Ismét a kislányomra pillantok, és a szívem szakad meg, ha csak arra gondolok, hogy elveszítem.
Liliane bólogatva jegyzi meg, hogy a Momó csak egy becenév.
- Meghaltak? De miért? - Kérdi szomorúan megállva a hintával. Ő nem olyan, mint a felnőttek, egyenes és mindent tudni szeretne, ami érdekli.
- Annyira nem vagyok benne ügyes. Inkább kísérletezünk meg labdázunk Papával. És Te? - Kérdezi, majd gyorsan reagál a becenévre is. - A Lili olyan, mint a Momó. - Állapítja meg mosolyogva. Nem igazán tudja szavakba önteni, hogy ismétlődik a szótag, de így is tetszik neki. A suliban többen így hívták már a héten. - Ez lesz a magyar becenevem. Olyan leszek, mint egy kém, aki több országban több néven ismert. - Magyarázza kezeit összecsapva. Igen, az nagyon menő lesz. - Most titkos küldetésen vagyunk Magyarországon. Apának is kell egy kémnév. - Magyarázza kékjeit az apjára emelve. - Vava? Lulu? - Kérdi Momót száját elhúzva. Egyik sem az igazi. - PAPA! MILYEN KÉMNEVET KÉRSZ? - Üvölti diszkréten, biztosítva, hogy mindenki meghallja 50 méteren belül.
Éppen a mágiáról beszélgetünk, ahogy hallom a lányom zengő hangját. Bozontos szemöldököm felvonva tanácstalanul pislogok rá párat.
- Találj ki valami nagyon vagányat! - Felelek jóval halkabban, majd visszafordulok Elektrához. - Elnézést, mindig kitalál valami új dolgot. - Kémek még nem voltunk, gondolom a számüzetésünk miatt találta ki ezt az egészet. Egy pillanatig habozok, hogy újra felvegyem a beszélgetés fonalát.
- Még nagyon fiatal, lehet, hogy ott pislákol benne a mágia. Ha túl sok volt a szikra, akkor lehet emiatt nem tudott megcsillanni az övé. Persze értem, megnyugtató, amikor már biztosra tudja az ember. - Helyeslek egyet sóhajtva. Nem tudom, hogy mi megnyugtatót mondhatnék, remélem, hogy rendben lesz a kislány.
- Itt is vannak kvibliellenes csoportok? - Kérdem alsó ajkamba harapva, tekintetem lesütve. Még mindig feszültté tesz ez az egész téma, ami felforgatta az életünket. Úgy tudtam, hogy ők csak valamiféle helyi csoportosulás részei.
- A volt párom már nem volt jelen az életünkben, mire megjelent az ereje. - Sabine-t a legkevésbé sem érdekelte, hogy mi lesz a lányából, vagy hogy hová kerül az életben. Mindent el fogok követni, hogy csak külsőre hasonlítson rá, de teljesen más emberré váljon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=859307#post859307][b]Vasile-Lucien Millard - 2023.02.12. 16:50[/b][/url]

Az ember a kedves szóra mindig kedvesen reagál, legalábbis én igyekszem így. Lehet, hogy én sem vagyok mindig toppon, olyankor nem sikerül úgy, ahogy, de a gyerek miatt most erősnek kell maradni. Próbálom azzal nyugtatni magam, hogy nincs sok okunk félni és ez igaz is. Nem vagyunk fő célpont, egy álmos kisvárosban vagyunk a semmi földjén, ahol remélhetőleg nem fognak bennünket keresni. Féltem ettől a helytől, részben talán be is igazolódott, amitől tartottam, azonban az, hogy jó emberi kapcsolatokat vagyunk képesek építeni külföldiként igazán pozitív meglepetés ettől a közösségtől.
- Igazán nem traktál. Sajnálom, hogy nem tudok okosat mondani, nemigen értek az ilyen dolgokhoz. De nagyon remélem, hogy minden helyrejön egyszer. - Felelem kedvesen bólintva megerősítve, amit mondtam. Nagyon sok nehéz emberi sorssal találkoztam közvetetten a munkám miatt, ami valahol megterhelő lelkileg, de szinte a napi rutin része lesz a tragédia. Ami kívülről belegondolva egészen szomorú, azonban valakinek muszáj segíteni ezeken az embereken, és ehhez át kell lépni az egyénnek a saját érzésein.
 Mosolyogva pillantok a szlogen kapcsán Elektrára, egy pillanatra lefagyok, majd ujjaimmal csettintve egy rövid gondolkodás után megszólalok:
- Ezt már hallotam az irodában. - Szoktuk zenét meg rádiót hallgatni halkan bent az örsön, hogy jobban menjen az adminisztrációs munka, meg a labormunkánál is jó társa az embernek a muzsika. Annak ellenére, hogy elég jól alkalmazkodom a beszélőpartneremhez, alapvetően introvertált vagyok, így fekszik nekem a labormunka, azonban elég monoton tud lenni egy egész életen át.
Egy másodpercnyi időre megdermedek, amikor a hivatásom kerül szóba, hiszen annyira nem szoktam erről nyíltan beszélni, mégis rejtőzködünk erre. Éppen szólásra nyitnám a számat, amikor a drága gyermekem megelőz. Arcom a tenyerembe temetve nevetek rajta. Üres lenne az életem enélkül a gyerek nélkül, az már biztos. Ő egy olyan dolog az életemben, amiért nagyon hálás vagyok Sabine-nak, még ha okozott is köztünk bonyodalmat ez az egész helyzet, akkor is. Továbbléptem és a kislányom is.
- Megtisztel vele. - Felelem, majd gyorsan megfelelem a kérdést. - Egyébként auror vagyok itt a faluban, néha a fővárosban is intézek ezt-azt. - A település nevét ezúttal kikerülöm, mert ha ütnék a fejem, akkor sem lennék képes kimondani ezeket a bonyolult helyeket.
A lányaink kevésbé vidám témáról társalognak, látom is, ahogy Liliane egy pillanatra elszörnyed azon, amit a kislány mond neki. Nem hallgatózom, majd elmeséli, ha szeretné.
- Ohh, ez... - Mondja Minouch, tőle nem megszokott módon elcsendesül. Kékjeit lesüti a térdére, majd visszanéz Momóra. - Nagyon sajnálom. - Feleli, majd a hintából felpattanva ösztönösen megöleli a kislányt. Őt mindig boldogabbá tette, ha kapott egy szoros ölelést, ezt ő is szeret másokat átkarolni, ha valamiért szomorúak. Miután elengedi habozik pár másodpercet, majd ő is visszaül hallgatni, amit mesél a másik.
- Azta, ez nagyon izgalmas. És szokott mesélni neked? Lehet apukámmal együtt dolgozik és igazából ismerik egymást. - Suttogja sejtelmesen felénk pislogva. Érzem magamon a tekintetét, ezért szemöldököm felvonva szótlanul kérdem meg tőle, hogy mi az, mire huncutul vigyorogva visszafordul a kislányhoz.
- Az apukám bájitalkeverő az auroroknál, tud mérget is keverni. - Kicsit világol, mert az apukája nem szokott mérgeket keverni, bár kétségtelenül tudna, ha akarna.
- Anyu egy bácsival van... azt mondja apa, hogy valamilyen gazdag ember, a pénzét szereti. - Sóhajt fel a fejét csóválva. Nem tudja, hogy hogyan lehet valaki szerelmes a pénzbe és nem egy emberbe, de azt mondták neki, hogy majd megérti. Ő nem akarja a pénzt szeretni, akkor már inkább valamilyen játékot.
- Ennek örülök... Vannak helyek, ahol borzalmas dolgokat követnek el. - Válaszolom csendesen, majd ösztönösen szétnézek, ahogy azokra az emberekre gondolok. Nagyon feszültté tesz ez a helyzet. Én nem értem, hogy hogyan lehetnek a mai napig szabadlábon, remélem nincsenek belsős embereik a Francia Mágiaügyi Minisztériumban.