Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=612708#post612708][b]Tóth Alexandra - 2016.08.15. 19:59[/b][/url]

Az a bizonyos hét van a hónapban, amikor az édesanyjának fix elfoglaltsága van: méghozzá az, hogy megjelenjen a helyi könyvklub gyűlésén. Ez pedig azt jelenti, hogy csak elkísérni tudja a játszótérre és ott hagyni, a szomszéd gyerekekkel. Egy napon, minden hónapban az édesapja feladata volna, hogy eljöjjön érte négykor és elkísérje haza. Pont jól jön ki a menetrend és el tudja intézni úgy a munkáját - elméletben.
Gyakorlatban lassan már fél öt, és a legtöbb gyerekért már régen jöttek, hogy hazakísérjék őket, kivéve Alexát. Persze, ki tudna menni, nincs bezárva, de ő várja az apukáját a bejáratnál, egészen sokáig. Aztán egy morcos sóhaj közepette úgy dönt, ezzel nem megy semmire, ezért elmegy inkább játszani. Lecsúszik párszor a csúszdán, de azt hamar megunja egyedül. Még az sem elég jó móka, hogy próbál visszafelé mászni rajta, mert abba is beleun, főleg, mert sikerül feljutni a tetejére. Úgyhogy lecsúszik ismét és körbenéz a játszótéren, mihez lenne még kedve, amit egyedül tud csinálni. A mászókán is szórakozik kicsit és játszik, de most valahogy az sem köti le annyira. Igazából semmi sem köti le kifejezetten, és folyamatosan, percenként a játszótér bejárata felé pillantgat. Nem is tudja, miért teszi, mert minden hónapban ez van. Sosem jut eszébe az édesapjának, hogy most éppen Alexát kéne kísérgetnie, egyszerűen csak sok a munkája, feledékeny. Valószínűleg a gyerekek több megértéssel fordulnak eziránt, mint az édesanyjuk, úgyhogy Alexa mindig úgy intézi, hogy időben hazaérjen valahogy. Vagy reménykedik, hogy az egyik testvérének eszébe jut, hogy hiányzik és velük megy haza később. Vagy egyedül gyorsan hazasurran, hogy az anyukája ne tudja meg. Most is inkább arra vár, hátha még jön valaki, ha nem, akkor legkésőbb ötkor el kell indulnia, hogy ne tűnjön fel, hogy hiányzik.
Végül pedig úgy dönt, hogy a lengőhídon játszik egy kicsit, úgyhogy feláll rá, de nem kapaszkodik meg rendesen és kicsit túllengeti a játékot. Egészen addig, amíg egy sikkantás kíséretében el nem esik és arccal előre éri a talajt. Az egyetlen mázlija, hogy a mágustársadalom gondolt hasonló esetekre, így szinte az egész játszótér talaja puhítóbűbájokkal védett. Nem kellemes ráérkezni, de így legalább nem szerez tartós sérüléseket.
- Áúcs... - állapítja meg, miközben próbál felkászálódni, és letörölgetni a port az arcáról. És akkor végleg elszomorodik, mert ez az aprócska esés remek ürügy, hogy picit eltörjön nála a mécses és pár csendes könnycseppet megengedjen magának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=612727#post612727][b]Tóth Alexandra - 2016.08.15. 21:28[/b][/url]

Nem olyan pityergős kislány alapvetően, mármint, most sem azért sír tulajdonképpen, mert elesett. Sokkal inkább azért, mert minden hónapban úgy reménykedik benne, hogy másképp lesz és ezúttal nem kell majd itt rostokolnia, egyedül, hanem jönnek érte. De mindig csalódnia kell, és inkább egyedül intézkedni.
Meglepődik, amikor valaki hozzászól, értetlenül pillog először Alízra, mintha most látna életében először embert. Most már nem csak a port, de a könnyeket is igyekszik törölgetni, pólója szélével.
- Igen, egy kicsit béna voltam, meg nem figyeltem, úgyhogy elestem, de amúgy minden rendben - foglalja össze a történteket, miközben minden ellenére próbál legalább valami mosolyt erőltetni az arcára. Próbálja meggyőzni a másik lánykát és saját magát is, hogy ez nem olyan vészes, még csak fel sem horzsolta a bőrét. De nem is a sérüléssel van itt a gond, sokkal inkább az elkeseredettséggel.
- Ó... köszönöm szépen - veszi el a felajánlott zsebkendőt Evelintől és nagy levegőt vesz, hogy kifújhassa az orrát és megtörölgethesse kicsit a szemeit. Megköszörüli a torkát is, mert olyan rekedtes volt a hangja, amikor nekikezdett a mondandójának. Végül felhúzza a lábait és átkarolja térdeit. Egy kicsit bámulja maga előtt a földet és próbálja összeszedni magát. Egészen hamar megy neki, legalább olyan gyorsan, mint a kiakadás is.
- Amúgy Alexa vagyok, és ide járok az előkészítőbe. Nem láthattalak már ott? - kérdezi végül, mert ahogy jobban megnézi a lányka arcát, mintha egy kicsit ismerős lenne neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=612745#post612745][b]Tóth Alexandra - 2016.08.16. 00:19[/b][/url]

- Őszintén szólva, nem is vagyok annyira boldog - válaszolja, szomorkás mosollyal, miközben kézfejével azért még egyet töröl az arcán. Kicsit ki is pirosodott, félig az eséstől, félig pedig a sírástól és a nagy törölgetéstől. Amilyen gyorsan jöttek neki az indulatok, olyan gyorsan el is reppentek. Ebben persze bőven része van Alíznak is, mert ha egyedül kellett volna itt ücsörögnie tovább, akkor csak még nehezebben viselte volna. Amúgy sem szeret társaság nélkül maradni, még egy fél órácskára sem, nem is nagyon tud magával mit kezdeni.
- Szia Evelin, örülök, hogy találkoztunk - válaszolja egyből, amikor meghallja a lány nevét. Mellé azt a szokásos, széles, bájos mosolyát villantja, amivel a legtöbb embert el tudja varázsolni. Kezdem elhinni, hogy Alexát nem lehet nem szeretni. Már csak azért sem, mert még akkor is, amikor szomorú, igyekszik másokkal kedves és illedelmes lenni, mint egy jó kislány. Na meg persze, nem is olyan nehéz jó kedvre deríteni, ahogy a példa mutatja.
- Tényleg elég furi a neve, de szerintem azért, mert olyan, mintha nem is lenne rendes iskola... - hümmögve gondolkozik el a témával kapcsolatban. Pedig igenis rendes az iskola, van egy csomó külön programjuk meg osztályok, meg tanterv, meg minden. Bár ő maga nincs az iskolában sem egyszerű helyzetben, már két testvére is kijárta az előkészítőt, A-tól Z-ig, így mindenki csak arról ismeri, hogy ő a legkisebbik Tóth gyerkőc.
- És igen, a hajam világít a falu túloldaláról is - fejezi be a lány gondolatát, legalábbis azzal, amit ő gondol. Sokszor mondják már, hogy nem könnyű elmenni a látványa mellett. A legtöbb embert megbotránkoztatja a természetes, hullámos, vörös hajkorona. Na meg persze sok gyerek gúnyolódik is rajta miatta. De Alexának a haja a kedvenc része és nagyon szeret vele foglalkozni.
- Ó, ezek szerint te vagy az a lány, aki év közben jött? - kérdezi, miközben őszinte lelkesedéssel és csodálattal bámul Evelinre, mintha legalább valami popsztár lenne. - És mégis, hogy kötöttél ki itt nálunk?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=613785#post613785][b]Tóth Alexandra - 2016.08.23. 18:21[/b][/url]

- Nem? Pedig szerintem az, mert olyan érdekesek az órák, meg sok-sok kreatív dolgot csinálunk. Otthon meghalnék az unalomtól - neveti el magát, mert tudja, hogy kevés gyerek ilyen lelkes az iskolát illetőleg. Hiába, ő mindig is nagyon aktív kisgyerek volt és otthon is gyakran nagyon nehéz bírni a tempóját. Pont erre való az előkészítő, tanul is valamit, van egy csomó kreatív foglalkozás és legalább leköti kicsit az energiáit. Valószínűleg, ha az édesanyjának egész nap vigyáznia kellene rá, nem lenne vele mindig ilyen végtelenül kedves és türelmes. Noha remek nő, neki is megvannak a maga határai.
- De egy csomó előnye is van, mondjuk, ha nem leszek már ilyen alacsony, nem veszek majd el a tömegben - nevetgél ismét, mert igen, ő ennek is képes a jó oldalát látni. Igen kevés dolog van, amit nem tud pozitívan felfogni. Noha a haja miatt eléggé más, mint a többi gyerek, és főleg kisebb korában sokat bántották miatta, sosem utálta vagy vágatta le. A többiek véleményétől függetlenül nagyon is szereti a vörös tincseket és foglalkozik is velük sokat.
- Az iskola nem csak arra van ám, hogy megtanuld a tudományokat meg a fizikát! - magyarázza Evelinnek lelkesen, és látszik rajta, hogy őszintén így gondolja. Sőt, beszéd közben még egy kicsit közelebb is hajol a másik lányhoz. - Hanem arra is, hogy csomó barátot szerezz, meg szép emlékeket, amikre emlékezhetsz majd, ha nagy leszel!
Befejezi a magyarázatot és határozottan bólint is egyet. Biztos benne, hogy jó dolog otthon tanulni, de biztos benne, hogy Evelin könyvei nem helyettesítik az előkészítőt. A szüneteket, a bandázást, a közös játékokat, a csoportfeladatokat, a kirándulásokat. Ő örül, hogy egészen kicsi kora óta emberek között lehet, változatos társaságban.
- Én? Mindig is itt laktam, meg már ide jártam oviba is, úgyhogy az én történetemben semmi érdekes sincs - legyint egyet, majd mosolyogva Evelinre pillant. - Mesélj inkább te, hol éltél eddig, milyen volt ott? Várod már az iskolát? - árasztja el kérdéseivel a lánykát, mindenféle gondolkozás vagy szégyenérzet nélkül.