:.Olive G.:

Átlagos volt a mai nap, túlságosan is átlagos. Valamiért semmi sem volt jó, ha ültem, ha feküdtem, ha a fejemen pörögtem... egyszerűen semmi! Valamit ki kellett találnom, mielőtt kínomban kiugortam volna a szobánk ablakán. Lanetta igencsak elvolt azzal a sírós szörnyeteggel, akit Erikkel kezdett el nevelgetni, Lazriell is el volt tűnve már napok óta, csak órán tudtam mellette ülni, akkor sem nagyon beszélgettünk, mert ő jobban akart figyelni, Matt meg... hát nem is tudom, hiányzott a társasága. Nagyon is. Igazából fogalmam sem volt arról, hogy mit is éreztem vele kapcsolatban. Amióta Csodaországban kalandoztunk, valahogy utána minden más lett, minden... szorosabb. Nem telt el azóta nap, hogy ne jutott volna az eszembe, de akárhányszor rá gondoltam és arra a kócos, bozontos fejére, gyakran egy mosoly szökött végig az arcomon.
Ezekkel a mély gondolatokkal indultam el az ismeretlenbe. Nem tudtam, hogy hová mentem, nem volt sem úti célom, sem elképzelésem. Csak a lábaim vittek. Egészen addig mentem, amíg arra nem eszméltem, hogy egy játszótér szélén álldogáltam. WUT? Tettem fel a kérdést magamban, szemeimmel felértem terepet. Alig öt-hat kisgyereket láttam az anyjuk társaságában, illetve volt ott babakocsi, meg homokozó felszerelés meg minden ilyen gyerekhez járó kiegészítő. Húztam a szám egy kicsit, a gyerekeket mustrálva és ismét a tegnap esti kalamajka jutott eszembe, amikor a kis szörnyecske felsírt és felverte az egész szobát. Sajnos hozzá kell szoknom ehhez, de nem baj, csak egy hónapig kell kibírnom, addig meg... alszom talán a klubhelyiségben, vagy párnákat erősítek a fejembe vagy valami.
Beljebb lépdeltem a játszótéren, a hintákat megcélozva le is telepedtem az egyikbe. Ha már úgy is itt vagyok, szórakozzunk egy kicsit, én is gyerek vagyok még! Gondoltam magamban, ezért elkezdtem magamat hajtani előre-hátra a hintában üldögélve.

:.Olive G.:

Soha nem voltam az a fajta, aki ennyit elmerengett volna az élet értelméről, arról, hogy kivel milyen a kapcsolata, vagy arról, hogy mit egyen aznap vacsorára, de.. valahogy azt éreztem, hogy a lelkemnek épp erre volt szüksége. Egy kis magányra, egy kis csendre, nyüzsgés nélkül. Ezek a gondolatok voltak azok, amiknek hála ide kerültem a játszótérre, az utat sem figyeltem, annyira el voltam varázsolva. Tök gáz.
A környezetemet felmértem, és alig pár gyereket tapasztaltam abban az időpontban ott eszetlenkedni, ezért inkább kikerültem őket és a hintát céloztam meg. Csodás, nem volt ott senki, így nyugodtan letelepedhettem. Pár percig még ücsörögtem ott, agyalva egy-két dolgon, de aztán megvontam a vállam és hajtani kezdtem magamat a játszótéri eszközön csücsülve. Egyre jobb kedvem lett közben és már az arcom is kivirult.
Fel-felnevetgéltem a hinta ringatása következtében, egy nagy gyereknek tűnhettem, aki az élet apró örömeit kiélvezte. A hintázásom közben, egyre magasabbra és magasabbra szálltam. Az örömtől összeszorított szemeimet már kinyitottam, attól tartottam, hogy valamelyik dinnye kölköt fejbe rúghatom, szerencsére, egyiknek sem volt annyi esze, hogy iderohanjon, mert ő hintázni akart. De aztán lelassítottam, s végül megállt a járművem. Felálltam, leporoltam a popómat, egy vad ötlet után ráálltam a hintának azon részéra, ami eddig a fenekemet tartotta, a két láncba pedig belekapaszkodtam. Kicsit óvatosabban löktem ezután magamat, majd, amikor már elég biztonságosnak véltem, és az egyensúlyom is okés volt, megkönnyebbülve felnéztem, és egy szőke hajú lányt fedeztem fel a padoknál, engem nézett és rám is mosolygott. Pár percig hezitáltam, de aztán egy képzeletbeli vállvonással visszamosolyogtam rá. Ha tehettem volna, még integettem is volna neki, de a testi épségem azért drágább volt.
- Szia-mia! - ráköszöntem vigyorogva, nem voltam biztos abban, hogy hallotta, de nekem kicsit ismerős volt, vagyis mintha láttam volna már az eridonba illetve a suliba, ha meg csak egy falubéli, akkor én kérek elnézést.

:.Olive G.:

:.Olive G.:

Gy.

Gy.

Gy.