35. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Fontosabb időpontok:
  • Szeptember 30: Évfolyamléptetési kérvények leadása
  • Október 01: Megkezdődik az új tanév
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér
Játszótér - Rovenszky Nikoletta Léna hozzászólásai (3 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Rovenszky Nikoletta Léna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. augusztus 20. 10:47 | Link

Chuck


Szépen lassan kibaktattunk a könyvtárból, és elindultunk lefelé a falu felé. Kíváncsi is voltam rá, még mindig nem nagyon ismerem itt ki magamat. Útközben szinte be nem állt a szám, kezdtem már kicsit érdekesen is érezni magamat, hogy majdnem csak én beszéltem, Chuck pedig csak figyelt, és figyelt. Pár perc után elcsendesedtem, és csak néztem magam elé, figyeltem az utat, meg azt, hogy vajon merre tarthatunk most. Mikor már szinte a falu végéhez értünk a szemem megakadt valamin, és éreztem, hogy újra gyerek leszek, legbelül. Nagyon szép játszótér álldogált üresen, nem is olyan messze tőlünk. Hogy lehet, hogy az itteni gyerekek ezt nem használják ki? A fiúra vigyorogtam, és felvettem a cuki formámat.
- Elmehetünk hintázni? Légyszíí! Mondtam, majd felnevettem, és egy másodperc alatt otthagytam Chuckot, és már a játszótér területén voltam, az egyik hintához közelítve. Reménykedtem benne, hogy el fog bírni, bár csak nem lehetek annyira nehéz, hogy leszakadna alattam. Még mikor kislány voltam, csak egyszer fordult elő ilyen, de akkor is csak azért, mert túl erősen hajtottam a hintát, emellett pedig még kissé ugrándoztam is rajta. Bár, így vissza gondolva nagyon viccesen nézhettem ki, ahogyan egyik pillanatban még a levegőben vagyok, a következőben pedig már a földön csücsülök, alattam a hintával.
Mikor odaértem, óvatosan beleültem, majd lassan hajtani kezdtem magamat. Szememmel azonnal a fiút kezdtem el keresni, aki még mindig ugyanott álldogált, ahol hagytam. Bocsánatkérő pillantást vetettem rá, sosem tudok ellenállni a hintáknak, nem tudom miért. Lehetséges, hogy igaz az a mondás, hogy mindenkiben ott marad egy kis gyerek, és sose növünk fel.
- Ne haragudj! Néha rám tör a játszhatnék. Tudod milyen dilis tudok lenni, néha. Kiáltottam oda Chucknak, majd halkan ismét felnevettem. Ha jobban belegondolok, nem is csak néha vagyok dilis, hanem szinte mindig, de ezzel szerintem ő is tisztában volt. Ahogy ott ültem, és néztem vissza rá, egy amolyan melegség fogott el. Jó érzés volt őt újra, élőben látni. Azonnal elfogott az az érzés, hogy mi van, ha ez csak ideiglenes, és pár nap elteltével ismét felszívódik, de ezt a gondolatot hamar elhessegettem. ha ez meg is történne, akkor is a mostra kell odafigyelnem, és kihasználnom.
- Nem jössz ide? Tettem fel a kérdést, majd megálltam a hintával, és várni kezdtem.
Szál megtekintése
Rovenszky Nikoletta Léna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. augusztus 20. 13:29 | Link

Chuck


- Ezt találtam a legmegfelelőbbnek, meg szinte csak itt tudtam volna tovább foglalkozni a festészettel. Válaszoltam neki, majd már léptem is tovább a témán, ami elég furcsa volt, hiszen imádok beszélni a szenvedélyemről, de most valahogy nem jött ki semmi. Erről jut eszembe! Megígértem Alexnak, hogy kell neki csinálnom egy kisebb festményt a kastélyról, és küldjem majd haza neki. Majd ha valamelyik nap, szép és napos idő lesz, valószínűleg meg is csinálom neki, nehogy elfelejtsem, mert akkor biztosan megsértődne, mint valami hisztis kislány. Szokása ilyeneket tenni.
Chuck ismét feltett egy kérdést, amin pár másodpercig el is méláztam. Szégyelltem, hogy nem tudtam rögtön rávágni még három vagy négy remek elfoglaltságot, hiszen nagyjából soha nem csináltam semmit. Unalmas egy ember vagyok, ezt mindig is tudtam, de elég rossz érzés, mikor ezzel szembesítenek is. Megköszörültem a torkomat, majd bizonytalanul vállat vontam.
- Nem sok mindent szoktam csinálni. Ha nem festek, akkor leginkább olvasni szoktam. Kicsit fel kellene dobnom a mindennapjaimat, tudom, de sose tudtam mivel. Mondtam, majd éreztem amint az arcom kissé elvörösödik, de szerencsémre az évek alatt már sikerült kifejlesztenem a technikámat, hogy ezt hogyan tüntessem el, minél hamarabb. Gyorsan témát is váltottam.
- Na és ön, tanár úr? Mit csinál, ha nem tanít? Kérdeztem vissza, kissé gúnyos hangon, majd elnevettem magamat. Érdekes belegondolni abba, hogy Chuckból tanár lett, de ha ránézek, egyből látni, hogy élvezi azt amit csinál, és tökéletesen is passzol hozzá a dobtanár szerepe. Örülök, hogy azt csinálhatja amit szeret, kiskorom óta Én is mindig azt mondogattam, hogyha majd nagy leszek, nem vállalok unalmas munkát, hanem olyat amit élvezek.
A fiú nagy nehezen bebaktatott hozzám a hintákhoz, majd szinte már robot szerű mozdulatokkal ült le mellém. Pislogtam egy kettőt, vetettem feléje egy furcsálló pillantást, majd inkább tovább léptem. Eltelt pár perc, lábammal lassan lökögettem a hintát, nem volt most kedvem száguldozni, meg ilyen "vén" fejjel már lehet hülyének is néztek volna, bár, akkor igazuk is lett volna. Chuck törte meg a csendet, aminek először örültem, de mikor meghallottam kérdését, éreztem amint újra zavarba jövök. Néztem az arcára, csak mosolyogni tudtam, utána pedig felsóhajtottam.
- Lógnék én vele, ha lenne. Tudod, hogy szinte mindig egyedül voltam. Már lassan 3-4 éve azt se tudom mi az, hogy barát. Vallottam be a mondatom végén hangom kissé elhalkult. Nem mintha az ember életében az lenne a legfontosabb, hogy mindig legyen egy párja, és sose legyen egyedül, de ha már több éve mindenki elkerüli, akkor egy idő után valahogy feladja, és hozzá szokik a dolgokhoz. Ahhoz, hogy egyedül fekszik le aludni, és ébred, és napközben is csak a családjához vagy a cicájához beszélhet, vagy ölelhetik meg őket. Elkeserítő kicsit belegondolni ebbe. Gondolataim kissé elkalandoztam, a cipőmet bámultam csak, el is feledkeztem egy percre arról, hogy kivételesen társaságom van. Mikor visszatértem, ismét a fiúra pillantottam, majd vetettem feléje egy halovány mosolyt.
- Mesélj valamit Te is. A Te életed sokkal izgalmasabb lehet mint az Én monoton mindennapjaim.
Szál megtekintése
Rovenszky Nikoletta Léna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. augusztus 23. 21:24 | Link

Chuck


Mondhatni megkaptam amit akartam, Chuck egész pontos tájékoztatást adott arról mikkel is foglalkozik mostanában, és hogy hogyan. Csillogó tekintettel, szinte már ittam a szavait, odafigyeltem mindenre amit mond. Mikor befejezte, arcomon ismét megjelent az a bizonyos " nagyon boldog vagyok és izgatott is" mosoly, és szóra bírtam magamat. Hangomban érezhető volt az őszinteség.
- Nagyon örülök neked, de tényleg. Látom rajtad, hogy élvezed mindazt amit  csinálsz, és ez egy nagy dolog. Nem mindenkinek adatik meg az, hogy olyan "munkája" lehet amit szeret csinálni. Fejtettem ki neki, mint egy kisebb fajta beszédet, majd a mondatom végén rákacsintottam. Kicsit irigyeltem a fiút. nem sokkal idősebb mint én, de már sikeres, és nagyon sok mindent elért már az életben. Velem mi van? Vagy egyáltalán mi lesz? Néha, mikor egyedül vagyok és azon gondolkozom, hogy mit is szeretnék majd, mindig csak egy nagy fekete foltot látok. Fogalmam sincs mihez fogok kezdeni magammal, hogyha kikerülök innen.
Felsóhajtottam, majd lábammal kicsit gyorsabban kezdtem el lökni a hintát, mikor gyerekek nevetgélésére lettem figyelmes. A Játszótér kerítésén kívül két kislány sétálgatott, vihorásztak és az egyikünk ránk mutogatott. Nem csodáltam a reakciójukat, szerintem én is ugyanezt tettem volna a helyükben. Két, majdnem agyon tetovált, lassan már felnőttnek számító személy hintázik egy színpompás játszótéren. Mondjuk, ha ebbe jobban belegondolok, ez nem is annyira vicces, inkább aranyos.
- Köszönöm szépen a tájékoztatást. Mondtam elismerően, majd egy széles vigyort vetettem Chuck felé. Gondolataim azonnal kavarogni kezdtek azokon a dolgokon amiket elmondott nekem, igyekeztem mindent feldolgozni és megjegyezni, bár az utóbbival nem lesz gondom. Jó a memóriám.
Ismét eltelt pár másodperc, csendben. Valahogy vele más volt az, mikor épp nincs mit mondanunk. Volt már, hogy valakivel alig telt el 1 perc beszéd nélkül, az már kínos csendnek számított, de ha Chuckról van szó, mellette sose éreztem semmit se kínosnak. Mikor Chuck ismét megszólalt, kissé felkaptam a fejemet mondatára. Furcsa pillantást vetettem rá, majd magam is megszólaltam.
- Van itt egy házad? Te mázlista! Kíváncsi lennék rá, milyen házban lakik. Biztos vagyok benne, hogy amint belépnék a küszöbön, az lenne az első gondolatom, hogy "tipikus Chuck". Bár, lehet, hogy azóta már változott az ízlése, és valami szupermodern házban él.
- Anyáék is akartak nekem venni itt egy házat, hogy ne kelljen a kastélyban laknom, de lebeszéltem róla őket. Ha jobban belegondolok, nem is lett volna olyan rossz ötlet. Vallottam be a végén. Mindig rossz döntéseket hozok. Ha akkor hagyom anyáékat intézkedni, most egyedül élnék, azt csinálhatnék amit akarok, és lenne egy külön kis művész szobám is a házon belül. Lehet hamarosan majd írok is nekik, hogy meggondoltam magamat, de erre még aludnom kell egyet kettőt. Szememmel a fiú tekintetét kerestem, de ő leginkább a cipője orrát bámulta, én pedig kihasználva a helyzetet, csak mosolyogva néztem őt.
Szál megtekintése
Játszótér - Rovenszky Nikoletta Léna hozzászólásai (3 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér