Emily;;


Fájdalmas búcsút vett a szüleitől, aztán a tesók után utazott vissza az iskolába. Tegnap megérkezett, de még a kipakolásig el sem jutott. Elővett egy vászonkabátot, egy sálat, majd a virágos hosszú nadrágjában és a rózsaszín felsőjében végignézett magán a tükörben. Megszorította a kulcsot a nyakláncán, majd felöltözött és a rajztömbjével meg ceruzáival elindult célirányosan a játszótérre. Ott mindig sokan vannak, szereti a társaságot, ismerkedni is szeret, meg szép a táj is, azt meg szívesen rajzolgatja.
Mikor a játszóra ér, az egyik nagy fa alatti padra pakolja a holmiját, majd a gyermekded énét kielégítve rohan a csúszda felé, amit nem hagyhat ki. Két-három csúszás után nevetgélve tér vissza, majd a rajztömbjét kezébe fogja, ceruzája végét pedig a szájához kapja. Így gondolkodik mi is legyen az, amit ma rajzolni fog. Egész kellemes az idő a lehűlésekhez képest.
Ebből az elmélkedésből egy csaholó kutyuska zökkenti ki, imádja a kutyákat, alapból él-hal az álatokért, de őket különösen szereti. Úgy látja barátságos, ezért félelem nélkül nyújtja felé kezét és vakargatja meg a buksiját, meg simogatja. Annyira aranyos, egyből szimatolja a kezét és meg is nyalja, ez egy szép barátság kezdete, vajon hol lehet a gazdija? Amíg felnéz és szemeivel kutat, eszébe jut, hogy van nála egy kis keksz, biztos örülne neki ez a cukiság, így meg is kínálja.
- Tessék, egy kis falatka neked, mert olyan aranyos vagy! - Mondja ránevetve, majd mindent elpakol az öléből és leguggol mellé. Neki is van egy kutyusa otthon, akit imád kényeztetni, de ide nem hozta magával, nem érezte úgy, hogy ő is jól érezné magát itt. Otthon többet lehet szabadon, és elég sokat jár Luca is haza hozzá, nem felejti el őt, legalábbis reméli.

Emily;;

Az őszi napsugarak ébresztették, immáron a kastélyban. Szereti a napfényt, de ez mégsem olyan, mint amihez a nyáron hozzászokott, ez valahogy hűvösebb és sokkal ridegebb. Nehéz lesz megszokni, hogy újra iskola, de szereti, szóval teljes erőbedobással azon lesz, hogy tanuljon. Ezek a tervek, aztán meglátjuk. De a mai nap a játszón fog telni.
Miután megérkezett és látott egy-egy ismerős arcot máris társaságra lelt, de nem egészen olyanra, amire elsőre számított volna, ám ennek is nagyon örült. Az eb nagyon kézhez szoktatottnak és emberbarátnak tűnt ránézésre is, aztán ez egyre jobban bizonyosságot nyert benne. Kedvesen mosolygott rá, még az a kekszet majszolta, közben kutató szemei egy közeledő lányra tévednek, akire kedvesen mosolyog, látta már őt, valószínűleg ez a kis drága is hozzá tartozik.
- Szia! Hogy hívják ezt a kis édest?
Néz fel mosolyogva, majd a kutyától picit elválva áll fel, a nagyjából vele egykorú lányhoz, hogy bemutatkozhasson, mert nem hiszi, hogy ennyire ismernék egymást, hatalmas ez a kastély, még a saját tanulócsoportját se nagyon jegyzi meg, nemhogy az egész évfolyamot.
- Semmi baj, igazán aranyos. Egyébként Czettner Rea Luca vagyok, navinés. – Azzal kezet nyújt neki, majd ha ezt elfogadta, leül a padra, helyet mutatva maga mellé a lánynak, akinek a neve is remélhetőleg hamar kiderül.
– Hogy viseli a kastélyt? Tudod nekem is van kutyusom, de ő otthon van, azt gondoltam, ebben a bezártságban ő nem érezné jól magát, de úgy látom, pajtik lennének! – Nevet fel, majd a rajztömbjét kapja a kezébe és még hallgatja a másikat, elkezdi a kis örökmozgót rajzolni, ihletet kapott tőle. Néha felpillant a lányra, meg kérdez is közben.
- Mindig ide szoktatok jönni sétálni? Sokat vagytok kint? – Sok mindent szeret kérdezni, reméli ezzel nem lesz ellenszenves, de nagyon szívesen ismerkedik és érdeklődik mások iránt. Közben szépen alakul a kutyus az előtte lévő papíron, bár nem egészen az, ahogy van, mert a mozgásban lévő ábrázolás még nem a különleges képessége. Ezen picit fel is nevet magában, majd ismét a kis zacskóhoz nyúl, hogy egy kekszet adjon az ebnek.
- Remélem nem bánod, olyan aranyosan néz!

Emily;;

Fantasztikusan indul eddig az ittléte a játszótéren, a kis szőrpamacs pedig iszonyatosan édes, és kis kényeztetni való. Úgy néz rá a szemeivel, mintha csak bombázná a szeretlek szóval, meg is érdemli a keksz minden falatját. Lehet, kicsit túlságosan belelovalja magát az állatszeretetbe néha, de egyszerűen él-hal értük, szóval nem tudja mellőzni. Megismerkedik a gazdájával, Emilyvel is, aztán rákérdez végül a cukiság nevére is, akiről kiderül minden féle….
- Hű, ez nagyon vicces, képzeld, a nővérem is Zoé, ide jár a suliba, Mestertanonc, meg a másik nővérem is, ő meg Zora, tudod ők ikrek. – Osztja meg kissé random módon az információkat új barátnőjével, igen, ő már annak véli, bár lehet korai, na mindegy, szóval elmeséli, miközben a kutyát még egyszer megdögönyözi, mielőtt visszatér a rajztömbjéhez. A nagy mesélésben el is felejt a kérdésre válaszolni, amire most visszatér.
- De aranyos vagy! Én mind a kettőt szeretem, amelyiken szívesebben szólítasz. – Rámosolyog, majd egy picit megrándítja a vállát. Tényleg, mint a kettő kedves a szívének és szívesen hallgatja a becézéseiket is. Egy dolgot nem szeret csak, mikor összekeverik valamelyik testvérével, n az ő neveikre nem hallgat, elvből, még ha tudja is, hogy neki szól valaki. Közben meghallgatja a kézfogás után azt is, hogy hogyan érzik magukat Zoéval a kastélyban, ekkor megfordítja a jegyzettömbjét és az utolsó lapok között megbújó fényképet előhúzza.
- Nem is mesélek, inkább mutatok valamit, itt vagyunk Bellával. – Azzal kiveszi a képet, majd a lány kezébe adja. A fehér kis szőrpamacs az egyik legfontosabb számára, annyira együtt vannak mindenben, hiányzik is neki sokat, de ilyenkor emlékezetből rajzol róla valamit! Közben alakulgat a rajzocska is, amivel már tervei vannak.
- A faluban vannak még kutyák, igaz? Azaz, arra gondolok, társai is akadnának azért, nem?
Érdeklődik kedvesen tovább, közben egészen odáig jut, hogy a kis fejecskéjének az apró vonalai is tökéletesen kivehetőek. Nem tökéletesek a rajzai persze, de ő amolyan önképző művész, imádja csinálni és a maximalizmusra törekszik. Közben kap még egy jutalomfalatkát a kis drága is.
- Köszönöm, a szüleimtől örököltem, ők is ügyesek és művészlelke. – Mondja, bár az utolsó szó jelentésében ő maga sem olyan biztos. Nem nagyon szokott villogni vele, de ha megszállja az ihlet, vagy olyan hangulatba jön, akkor nagyon szívesen fedi fel ezt mások előtt.
- Nem egy tökéletes rajz, de ha befejezem, neked szeretném adni, ennek a napnak az emlékére! – Mondja egy nagyon aranyos mosoly mögé bújva, miközben még a kutyára pillog.
- Egyébként hogy sikerültek a vizsgák? – Érdeklődi meg, addig is minél többet tudhasson meg az eridonos leányról.

Emily;;

Egyik hobbijának hódolva, kellemes társaságban, ráadásul egy cuki szőrpamacs is itt van még, annyira jó érzés a szabadban lenni. Luca sincs ezzel másként, amúgy is túlteng benne az energia, de most még inkább. A kis kuncsorgón hamar megesett a szíve, láthatóan a kutyussal, ezzel a gesztusával már örök barátságot is kötött. Majd legközelebb több keksszel jön, és jobban felkészül. A felkiáltás, ami vélhetően valami felismerésének a bevillanásából következik a lányon, egy pillanatra megijed, de csak mosolyog mikor megtudja az indokot, egyből izgatott is lesz, hogy a lány már ismeri a testvérét! Ez annyira jó, mármint persze ez még nem jelent semmit, de legalább nem érzi úgy, hogy az előbb sokat beszélt volna, pedig szokása.
- Tényleg? Hol találkoztatok és mit rajzolt? Háát, ennyiből én sem, de a családban mindenki szereti a művészeteket és valamilyen ágában tevékenykedik. A bátyókám, Beni is, ő mondjuk inkább csak a színészetért él-hal, de azért nagyon. Én meg rajzolni imádok, meg a zenét is szeretem. Te játszol valamilyen hangszeren?
A sok-sok beszéd után csak a kérdéssel hagy időt a levegővételre, picit zavarba is jön, ami az arcára ül ki, nem mindenki szereti, ha sokat beszél, de ő szokott, ha olyan a társaság. Mióta az iskolában van közvetlenebb, mint azelőtt, de ezt nem bánja.
- Nem, dehogy. Csak ilyen napi érdekesség.
Mosolyog a lányra, tényleg nem zavarja, csak egyből párhuzamot von mindenben. Ezt a Luca logikát értse meg egyszer valaki. Közben, ha már becézések egyből töri ő is a fejét, mit is kezdjen az eridonos nevével. Az Emi nagyon tetszik neki, szóval e mellett teszi le a voksát, mialatt a kutyuskát megsimizte és rajzolta tovább.
- Az, annyira szeretem, meg tudom, hogy ő is engem! Mindig bújik mellém, meg nem szabadna neki de mindenhova felugrik mellém, kis rosszcsont tud lenni!
Nagy örömét leli benne, hogy legalább annyira tetszik Emilynek a kép, mint amennyire ő boldog volt attól, hogy Zoé ma odaszaladt hozzá.
- Nem az, ezt neked szeretném adni, Emi. Néézd, még alá is írom. Így biztos emlékszel majd rám.
Lassan befejezi a rajzocskát, ami nem tökéletes, régi rajztanára biztos belekötne, hogy van mit javítani rajta, de a lényeg kivehető és még szép is. Aláfirkantja a nevét, majd átnyújtja a lapot, a rajzos dolgokat meg a másik oldalánál leteszi a padra.
- Majd legközelebb felkérem Őt modellnek és nekem is lesz egy.
Elmosolyodik, miközben új barátnője épp a vizsgáiról mesél. Belegondolva idén nem vitte túlzásba a tanulást, de nem is lett csúnya bizonyítványa persze.
- A repüléstant kedvelem, mióta tudom a seprűt használni, még élvezem is!
Nevetgél egy kört, mert az eridonos igen is ügyes, hiszen Luca meg az elméleti tudásával igazából semmire nem menne anélkül, hogy seprűre tudna pattanni, ami szerencsére már megy, egész jól.
- Szerencsére sikeresen, szóval nagyon várom már a második évem. Biztos lesz sok izgalom.
A csibészkedő kutyust figyeli, aki láthatóan nagyon jól érzi magát mindenki környékén, még mindig jutalomfalatkák után kutat, ami valljuk be nagyon mókás látvány. Bella is mindig szeret kuncsorogni, ilyenkor, mindig az eszébe jut, hogy mennyire elkényeztetné, itt, ha mindennap láthatná. Megfontolandó, hogy elhozza. Majd meglátja még.