Délután nem esett a hó, és nem is volt hideg, ezért úgy döntöttem felfedezem Bagolyfalva azon részeit, ahol még nem jártam. Lefordultam egy kis utcán, ami -mint kiderült- a játszótérre vezetett. Először arra gondoltam, hogy visszafordulok. Gondoltam, kinőttem már az ilyenekből. Tekintetemmel azért végigfutottam a játékokon. Jobban megnézve több olyan játék is van, ami tökéletes gyakorlószer lehet nekem. Így inkább bementem. Első utam a mászókához vezetett. Elég magas vagyok, így végig le kellett hajolnom, ezért inkább nem itt kezdtem a gyakorlást. Egy másik mászókát vettem észre, ami háromszög alakú volt, és kötélből volt. A nyitott részen bemásztam a közepébe, felemeltem a kezem, és megfogtam az első fokot, ami a kezem ügyébe került. Így csináltam pár húzódzkodást, ami nem volt nagy kihívás, bár a kabát egy kicsit zavart. Amikor ezzel végeztem elsétáltam a mászófalhoz. Körbenéztem, mielőtt bármit is csináltam volna, mert nem akartam, hogy egy gyerek leutánozzon, és valami baja essen. Miután megbizonyosodtam róla, hogy nem figyelnek, hátrébb léptem, és kicsit nekifutva, kábé másfél méter magason megrúgtam a falat, így elrugaszkodva csináltam egy átfordulást. Éreztem, hogy nem volt tökéletes, és mivel ilyen téren maximalista vagyok, ez nem tetszett. Még egyszer nekifutottam, és újból megcsináltam a mozdulatot. Ez már jobb volt. Elsétáltam egy nagy üres térre, ahol ugrásokat, rúgásokat és pörgéseket tudtam gyakorolni, anélkül, hogy bárkinek kirúgtam volna a fogát. Mindegyik mozdulatot többször megcsináltam. Még csak egy hete jöttem el, de máris kezdek kijönni a gyakorlatból. Többet kellene edzenem...
Ezekkel a gondolatokkal indultam el a pad felé, hogy egy kicsit kipihenjem magam, mielőtt újabb mozdulatokat csinálok.

Maia

Nem fáradtam el kifejezetten, de jól esett csak ülni. Egy pillanatra elfeküdtem a padon, de hamar felültem. Hideg volt, és mivel sapka hiányban szenvedek, nem volt kedvem megfagyni. Összekócoltam a hajam, mert a gyakorlatok után mindig hülyén áll. Így olyan hatást kelt, mintha most keltem volna.
Nem kellett sokat várnom, egy lány ült le mellém, és mutatkozott be. Először kicsit meglepődtem, aztán elmosolyodtam.
- Salut! -Használtam a szokásos francia köszönést. -Eric Marius Chabot vagyok. Inkább Eric, de bárhogy hívhatsz. -Mutatkoztam be én is. Nevemet teljesen francia kiejtéssel mondtam, remélem azért értette. A bemutatkozásom többi részén is érződött az akcentus, de azon már nem annyira.
- Én is a Bagolykőbe járok, és szintén gólya vagyok. Pár napja jöttem. -Válaszoltam. Szimpatikus volt a lány. Jókedve volt, és nem törődött azzal, hogy nem ismer, úgy beszélt, mintha régi ismerősök lennénk. Én sem zavartattam magam, nem törődtem azzal, hogy nem ismerem, úgy kezeltem, mint egy barátot. Kérdésére elmosolyodtam.
- Egyáltalán nem baj! -Mosolyogtam rá. Bár még akartam edzeni, úgy gondoltam, hogy inkább ismerkedek. Edzeni bármikor tudok, de nem mindig van alkalmam barátkozni. Mellesleg minimum öt évet itt fogok tölteni, és lehet, hogy jó kondiban leszek, de magányosan unalmas az élet.
- Hogyhogy erre jártál? -Kérdeztem most én a lánytól.

Maia

Nem tudom, hogy az akcentusomból vagy a nevemből következtetett ilyen gyorsan a származásomra, de egyből eltalálta.
- Igen, francia vagyok! -Mondtam egy mosoly kíséretében. Ezek után sem állt be kínos csend, a lány egyből beszélgetni kezdett. Örültem ennek. -Te is külföldi vagy? -kérdeztem, mert a nevéből arra következtettem, hogy talán angol. Legalábbis így hangzott, de lehet, hogy tévedek.
- Levitás lettem. -Feleltem a kérdésére. -Te melyikbe jársz? -Kérdeztem meg én is. A levitát egyből kilőttem, mert ha oda járna, már találkoztam volna vele még ezalatt a pár nap alatt is. Bár ki tudja, lehet csak mindig elkerültük egymást. Megnyugtattam, hogy nincs a terhemre, aminek hallatán érezhetően megkönnyebbült. Elmosolyodtam, ezzel is jelezve, hogy felfogtam, amit mondott. A kérdésemre kapott válasz hallatán bólintottam.
- Én is ilyen céllal indultam el. Csak aztán kijutottam ide, és gondoltam edzek egy kicsit. Régen capoeiráztam, az akkor tanultakból csináltam pár mozdulatot. -Mondtam el röviden. Ha a capoeiráról van szó képes vagyok órákon át beszélni, de nem akartam untatni a lányt. Ha érdekli valami, és megkérdezi, akkor arra szívesen válaszol, de azért nem csak én akarok majd beszélni. Ilyenkor mindig eszembe jutnak az első edzéseim, amikor vagy engem rúgtak meg, vagy én törtem el valaki ujját. Jó esetben csak az ujját. Azóta sokat fejlődtem, már kicsi az esély, hogy megsebezek valakit.
- Te sportolsz valamit?
 

Maia

A származásomra hamar rájött a lány. Ami nem nehéz feladat, mert minden szót franciásan, akcentussal ejtek. Ezek után a lány származására is sor került. Az angol szót hallva rögtön eszembe jutott a koripályás dolog, amikor Gil angol akcentussal beszélt és semmit nem értettem. Bár Maianak nem volt akcentusa, volt egy gondolatom, amit meg akartam vele osztani -hogy ne beszéljen tájszólással, mert nem fogom érteni-, de végül nem mondtam ki. Eddig nem beszélt így, ezért remélhetőleg ez után sem fog.
Amikor elmondtam, hogy mit sportoltam, a lány szenében meglepettséget, sok kérdést és kíváncsiságot láttam. Elmosolyodtam, aztán feleltem is.
- Capoeira. Ezt táncnak is mondják igazából. Egy börtön rabjai találták ki. Úgy csinálnak, mintha verekednének, de soha nem érnek össze, nem találják el egymást. Azért találták ki, mert nem verekedhettek, és ez volt az edzésük, amire azt mondták, hogy táncolnak. –Ismertettem a capoeira rövid történetét. Kicsit hosszabban sikerült elmondanom, de reméltem, hogy nem untatom. Bár mennyit tudok beszélni erről, de nem akarom untatni.
Kérdésemre nemleges választ kaptam. Első megérzésem az volt, hogy akkor biztos untattam az előző megszólalásommal, de miután mondta, hogy nézni szereti ez a gondolatom teljesen eloszlott.