Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=238494#post238494][b]Lorelai K. Riviera - 2014.02.15. 23:07[/b][/url]

Sétálgattam a faluban, amikor megláttam a régi játszóteret. El akartam menni mellette ugyanolyan nemtörődöm arccal, de valami megállította a lábaimat. Egy ideig álltam, furcsa érzések kerítettek hatalmába. Kicsit borongós volt az idő és hideg, nem volt egy gyerek sem a környéken. Vettem egy halk, de mély levegőt és lassan fújtam ki. El kellett gondolkodnom mi is ez a furcsaság, amit kiváltott belőlem. Kicsit közelebb léptem, végigmértem a játékokat, elmerülve a gondolataimban.
Aztán amikor a hintához értem, megdermedtem és rájöttem, mi ez. Egy nagyon, hihetetlenül régi emlék kapargatta az elmém felszínét. Szabadulásra várva dübörgött a fejemben, én pedig kissé összevontam a szemöldökeimet. Cassie. Én. A hintán ültünk, hintáztunk. Alig érkeztem ide az iskolába, nagyon el voltam keseredve, azt hittem értéktelen az egész életem, nem akartam itt lenni. Lázadni akartam, de nem tudtam, hogyan. Cassie pedig a maga racionalitásával és tapintatos türelmével nyugtatott meg. A szavai még mindig a fejemben ugráltak, amikor visszagondoltam rájuk.
Megtöröltem a kezemmel a hinta egyik ülését, majd lecsüccsentem. Már kevésbé volt széles a hinta, mint akkor, de nem igazán zavart. Ahogy a lábammal lassan előre-hátra ringattam magam, a hinta pedig halk muzsikálásba kezdett. Valami égette a nyakamat, szinte fojtogatott. Elsőre nem tudtam, mi az. Vettem egy nagy levegőt, de nem volt az igazi, mintha nem enyhítette volna a légszomjamat. Benyúltam a kabát alá, megtapogattam a mellkasomat.
A nyaklánc. Még mindig ott volt a nyakamban, soha nem vettem le, egy pillanatra sem. Nyeltem egyet, elővettem és végigpillantottam rajta. Vajon ő még hordja? Megígértük, hogy mindig, akármi legyen, rajtunk lesz. Rossz érzés, hogy már nincs itt az iskolában, nem tartjuk a kapcsolatot. Igazából csak ez az icipici darab maradt meg nekem Cassie-ből, vajmi kevés, valljuk be. De több, mint a semmi. És ha az élet egyszer újra összesodor minket... a nyakláncaink újra összeillenek majd és akármennyire mások leszünk, biztos vagyok benne, hogy örülni fogok neki.
Örülni? Felkaptam a fejem. Mikor lettem ilyen szentimentális? Ez az egész nem kell nekem. Legszívesebben felrobbantanám ezt az átkozott helyet. A gyerekek nem érdekelnének, de nem akarok szankciókat, most nem. Vettem egy mély levegőt és egy gondolat ütött szöget a fejemben, ahogy összecsuktam hideg ujjaimat a nyaklánc körül.
Bárcsak ihatnék most egy meleg, gőzölgő kávét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=238503#post238503][b]Lorelai K. Riviera - 2014.02.15. 23:58[/b][/url]

Az ücsörgés jót tett nekem, kicsit kiszellőztette a fejem. A hűvös jó barátom lett, lassan elfújta a régi érzelmeket és a hirtelen támadt rombolási kedvet is. De ennek bizony ára volt. Mély, kongó ürességet hagyott maga után, egy újabb lyukat. Lehetséges, hogy egyszer elfogyok? Hogy csak egy nagy lyuk leszek ami a semmibe vezet? Hm, érdekes feltevés. Talán egyszer eljutok erre a pontra és meglátom mi történik.
Akkor ébredtem fel a gondolataimból, amikor valaki leült mellém és hirtelen csacsogni kezdett. Rápillantottam, ismerős volt, mind a viselkedés, mind a hang. Matilda minden egyes alkalommal, ahányszor csak találkoztunk, önkényesen beszélni kezdett valamiről, amit egyáltalán nem is kérdeztem. Gyakran nem is érdekel. De ettől függetlenül nehéz ezt megszokni, nem vagyok bőbeszédű. Amint meghallottam, mit kérdez tőlem, csak bámultam rá egy pillanatig, majd kifújtam egy nagy levegőt.
- Nem, még nem hallottam. - Mondtam, miközben megállapítottam magamban, hogy ez a lány sosem fog felnőni. Nagyon nem nézett már ki kicsinek. Emellett furcsa érzés volt mellette lenni. Néha úgy éreztem magam, mintha sosem lettem volna igazán gyerek. Bár senki sem született komolynak és felnőttnek, lehet, hogy csak nem emlékszem az ilyen dolgokra.
Nyugodtan visszaraktam a nyakláncot a kabátom takarásába, a védett helyére a mellkasomon, ahol mindig is volt. Már elmúlt a szentimentális érzések hada, már nem jelentett semmit, csak egy szép ékszer volt, amit szeretek viselni. Matildára pillantottam és akkor megcsapott egy illat.
- Kávé? - Kérdeztem egyből, kivételesen gondolkodás nélkül, majd meg is láttam a papírpoharat a lány kezében. Picit beharaptam az alsó ajkam. - Kapok belőle?
Nem szerettem a kávét, általában nem, de éppen most gondoltam rá, mennyire jól esne. Miért és hogyan? Nem tudom, nem hiszek a véletlenekben. Tilda biztosan azért járt ma erre, hogy hozzon nekem kávét, szóval jobban jár, ha ad belőle. Közben figyelmes lettem, milyen forró és mennyi vízgőz száll ki belőle. Egyik kezemet megemeltem, laza kis mozdulatokkal alkalmaztam az elemi mágiában tanultakat. Nem hagytam, hogy elrepüljön a gőz, visszahoztam körénk. Egy ideig vágtató ménesként szaladgált körülöttünk, majd madarak hadaként felfelé vette az  ég felé az irányt. Ott pedig kettéágazott és visszaszállt körénk. Én pedig beleraktam a kezem, hogy átmelegítsem az ujjaimat. Na jó, be kell vallanom, imádtam az elemi mágiát és ilyesmikkel szórakozni.
- Szeretnéd, hogy varázsoljak neked valamit? - Kérdeztem, hátha Tilda valami nehéz dolgot talál ki. Imádtam a kihívást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=238510#post238510][b]Lorelai K. Riviera - 2014.02.16. 01:03[/b][/url]

- Kiverte a fogad egy hinta? - Kérdeztem vissza reflexszerűen, miközben megemeltem az egyik szemöldököm. - Vérbeli béna vagy. - Vontam le a következtetést egyből. Máris tudtam, milyen típus ő, az a kislány, akivel mindig történt valami, születésétől kezdve. Nos, én is így vagyok vele, csak éppen nem a fizikai sérüléseket szenvedtem el. Na jó, azokat is. Emlékszem még milyen kemény a gurkó, nagyon is. Néha hiányzik a kviddics is, a repülés. De Matildát kiismerni - velem ellentétben - könnyű feladatnak tűnt.
Könnyebben meggyőzhetőnek tűnt a kávét illetően, mint vártam. Az ember azt hinné, legalább kér valamit cserébe, de nem martam el tőle egyből, helyette inkább elemi mágiával szórakoztattam. Amikor a lelkes felismerést tette, sóhajtottam. Ki nem találta volna senki, hogy ez vízmágia, ha ő nem jegyzi meg. Na mindegy, már hozzászoktam, hogy azoknak, akik nem elemi mágusok, ez hatalmas csoda.
- Igen. Hydromágus vagyok... leszek. - Végül helyesbítenem kellett. Mindig emlékeztettem magam, hogy még tanulok és persze nem is vagyok bejegyzett elemi mágus sem... még. Viszont nagyon szeretem a mágiának ezen irányát és minél hamarabb szeretném tökélyre fejleszteni. Remélem Merkovszky a segítségemre lesz ebben, az ő érdekében. Jelenleg ő a legjobb, akit ismerek és az egyetlen lehetőségem a tanulásra.
Aztán Tilda belelkesül a kívánságműsortól, én pedig Dévény Tibi bácsinak érzem magam. Már csak egy pöttyös labda meg egy DJ pult kéne és tökéletes lenne az összhatás. Oké, be kell vallanom, hogy ez tényleg erős hasonlat volt. Odaadta nekem a kávét, én pedig egy köszi kíséretében biccentettem és belekortyoltam. Nagyon jól esett most, pedig nem vagyok kávéimádó, sem koffeinfüggő. Amikor meghallottam Tilda kérését, féloldalas, elégedett mosoly terült el az arcomon. Kicsit fokoztam a gőz mennyiségét, az én szintemen ez nem jelentett gondot. Majd lassan kavargott körülöttünk, végül egy hosszú sárkányt formált meg. Lassan kialakultak a bajszai is, az érzékszervei, majd a pikkelyek közül is kirajzolódott pár jellegzetes.
- Kávét nem fog köpni. - Mondtam újat kortyolva a forró italból. - Csak mert az pazarlás lenne. - Nagyon jól esett, eszem ágában sem volt ilyesmire fecsérelni a kávét. Azonban a sárkány körberepülte a játszóteret és zuhanórepülésben megindult Tilda felé. Száguldott, egyre gyorsabban, de amikor hozzáért, ártalmatlan kis gőzfelhőként melegítette fel és lebegett körülöttünk tovább.
- Ez könnyű volt. - Állapítottam meg, egyik vállam kicsit megrándítva. - Mondj valami mást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=238516#post238516][b]Lorelai K. Riviera - 2014.02.16. 02:22[/b][/url]

- Hát, ismerem a fajtád. - Mondtam neki féloldalasan mosolyogva, amikor beismerte, hogy még a vérbeli bénaságban is profi. Különleges szintekre emelheti a szerencsétlenséget, és őszintén szólva tudom, hogy nem túl hálás feladat asszisztálni ebben. Az ilyen emberek, mint Matilda mindig hatalmas bajba keverednek. Ők a hercegnők, akiket bezárnak a toronyba, akik megszúrják rokkával az ujjukat, akik beleharapnak a mérgezett almába. Röviden és tömören: akiknek tündérmese az életük. Én nem ilyen vagyok, volt idő, amikor azt kívántam, bárcsak én is ilyen lennék. Hogy ha valami gond van, leülhessek és várjam a felmentő sereget. De nem, ez sajnos nem az én világom és soha nem is lesz az, viszont már egyáltalán nem sajnálom, hogy így van. Talán még örülök is neki.
- Igen? Abban én is jó vagyok. - El kellett vigyorodnom, amikor a robbantásról volt szó. Hiába, az egyik kedvenc varázslatom volt, meglehetősen gyakran használtam is, ha indulatokat kellett levezetnem. - Ez egy plusz pont a bénasági skálán. - Állapítottam meg végül. Ha már ebben jó, nem lehet annyira nagyon védtelen. Persze ha az ember nem bírja a stresszes helyzeteket, minden megváltozik és bonyolulttá válik. Necces egy helyzet.
- Csak kis érzék kell hozzá. Az elemi mágia nagyon különleges dolog. - Mondtam neki, mert úgy tűnt, őt érdekli. Nem mindenki volt vevő az elemi mágiás dumára. De ahányszor víz volt a közelemben és lehunytam a szemem, megjelent a szemeim előtt a víztestű nő alak. Amint nyújtja a kezét felém, arckifejezése nincs, de talán boldognak tűnik. Mosolyog. És ez a látvány... ez maga a harmónia megtestesítője. Egészen különös, új érzéseket nyitott meg bennem a mágia ezen ága, talán ezért szeretem annyira és ezért ragaszkodok hozzá ennyire.
- Miért üldögélek? Eszembe jutott egy régi, kedves emlék ettől a helytől. - Vallottam be, majd felemeltem a kávét, kicsit megmelegítettem és ittam belőle még pár kortyot. Nagyon jól esett, ahogy átmelegített. Amikor újabb kérdést szegezett nekem, egyik szemöldököm felvontam, úgy néztem rá.
- Elmenni veled? Hova? Megártott neked a gőz, vagy mi? - Kérdeztem, miközben normál hőmérsékletű kezemmel odanyúltam, hogy megnézzem, nem lázas-e véletlenül. Lehet, hogy túlságosan felmelegítettem? Vagy már alapból kicsit beteg volt? Nekem úgy tűnik, mintha félrebeszélne.
Várjunk... miért aggódom emiatt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=238719#post238719][b]Lorelai K. Riviera - 2014.02.16. 13:44[/b][/url]

- Azért ne bízd el magad. - Figyelmeztettem, amikor megörült egy-két plusz pontnak. Az ő negatív rekordjának ez annyit ér, mint halottnak a csók. Nem akartam lelombozni a jókedvét ezzel az aprócska ténnyel, hagytam hogy örüljön. Miért ne? Az még nem fájt senkinek sem, persze rajtam kívül.
Aztán felhozta a nyári találkozásunkat, amikor az eső elől bújtunk be abba a nagy fészekszerű dologba. Emlékszem, már akkor sem hittem, hogy normális. Azóta bebizonyosodott, hogy tényleg nem az.
- Ja igen, egy telefonfülke volt. - Állapítottam meg, visszagondolva. - Már attól is betojtál. - Állapítottam meg elvigyorodva. Emlékszem, először nem is volt egyértelmű, mit is akar tőlem. Azt hitte üldöznek vagy nem tudom, gonosz emberek vagy valami más bajba keveredtem. Mondjuk ha ismer engem, akkor jogos lett volna a feltételezés, abszolút. Mégis akkor még abszolút idegenek voltunk egymásnak. Hm, talán a bénasággal együtt jár a fokozott paranoia is.
- Némi kötődés? - Kérdeztem felvonva az egyik szemöldökömet. Nos, ha jobban, objektív szemmel megfigyeljük az én kapcsolatomat az elememmel... hát, én inkább az ijesztő vagy a mániákus kötődés kifejezést használnám. Persze, ez csak bennem zajlik le és nem igazán szoktam beszélni róla. Sőt, mutatni sem nagyon szoktam a külvilágnak, mert ezt túl bonyolult lenne elmagyarázni. Igazából ez csak az enyém, a mély rétegeimben lappang. Olyan ez, mint egy közös kis titok az elememmel, a vízzel, ami csak a miénk és senki mást nem engednék a közelébe. Bár amikor belelovalom magam az ilyen dolgokba, ennyire hevesen, abból sosem sül ki semmi jó. Hosszú, sokrétű tapasztalat igazol engem. - Mondhatjuk így is.
Aztán Tilda megkérdi, milyen emlék jutott eszembe. Lepillantottam a talajra, kicsit meglöktem magam a hintán. Egy pillanatra kicsit elgondolkoztam, jó ötlet-e elmondani neki. De aztán úgy döntöttem, miért is ne? Bár nem kéne már ilyen erősen kötődnöm Cassie-hez, remélhetőleg ez nem tűnik fel neki. A navinés lány beírta magát a szívembe, örökre.
- Amikor idejöttem, nagyon nehéz időszak volt. Igazából kényszerből kerültem ide és egy nagyon kedves barátomra emlékeztet ez a hely. Akiről jelenleg... nem tudok semmit. - Vontam meg a vállam, majd tovább hintázgattam. Nem löktem el magam rendesen, mert egyik kezemben még mindig a finom kávé volt. Nagyot szippantottam az illatából, majd ittam belőle pár finom, forró kortyot. Aztán odanyújtottam Tilda felé, hogy ő is ihasson kicsit, ha kér belőle, bár mintha azt mondta volna, hogy megkaphatom az egészet.
Miközben mesélte a régi emlékét, rá figyeltem, aprókat bólogattam, de nem volt hozzáfűznivalóm a dolgokhoz. Nekem nem volt testvérem, hála istennek. Nem akartam ilyen felelősséget, véletlen sem. Amúgy is csak idegesített volna, nem voltam igazándiból a gyerekek rajongója. Nem mondom, hogy utálom őket, de ha látok egy "cuki kisbabát", nem rohanok hozzá visítva, hogy megsimogathassam. Nem tudom, milyen lehet egy testvérrel felnőni. Bizarrnak tűnik. Magányos percektől mentesnek.
Kicsit megnyugtat, amikor azt mondja, nem beteg, legalábbis nem tud róla. Én sem érzem melegnek a homlokát. Sőt, hamar még az is egyértelmű lesz, mit akar. Valami közös programot. Nem tudom, rég csináltam már ilyesmit, talán túl régen. Egy ideig gondolkoztam az ajánlaton.
- Miért is ne? Attól nem félek, hogy rám ragad a bénaságod, ilyennek születni kell. - Állapítottam meg, miközben rá pillantottam, de kivételesen nem sértésnek szántam. Nem tudtam, mihez lenne kedve, de miért is ne. Talán éppen ideje lenne kevésbé elhatárolnom magam az emberiségtől.