 Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.
|
|
|
Szécsi ✦ már tényleg kössetek fel- Baromi idegesítő vagy, valszeg ezért dobott a nőd - vonja le a következtetést Lena a játszótéri hintában ücsörögve. Ez a Szécsi annyit jártatja a száját, mellette nincs szükség másnak a hangjára. Mintha a világ egy színház lenne, ahol lyukat kell beszélnie mások hasába. - Kérsz? - Egy pepsis üveget lóbál meg a fiú felé, ne mondja rá senki, hogy rosszfej lenne! A csárdában nem szolgálhatják ki, Nikolai megtiltotta, ezért csak azért jár oda, hogy jelenlétével idegesítse Borkát meg Patrikot. Azok jófejek, egyik sem beszél annyit, mint Szécsi. Szeptemberhez képest melegen sütött a nap, így estére változni látszik. Ennek ellenére nem húzza össze magán a kardigánt, élvezi ahogy libben utána a hintán.
|
|
|
Lena Weißling INAKTÍV
 kicsiVájling offline RPG hsz: 18 Összes hsz: 24
|
Írta: 2024. szeptember 22. 17:37
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=881828#post881828][b]Lena Weißling - 2024.09.22. 17:37[/b][/url] Szécsi ✦ már tényleg kössetek fel- Baromi idegesítő vagy, valszeg ezért dobott a nőd - vonja le a következtetést Lena a játszótéri hintában ücsörögve. Ez a Szécsi annyit jártatja a száját, mellette nincs szükség másnak a hangjára. Mintha a világ egy színház lenne, ahol lyukat kell beszélnie mások hasába. - Kérsz? - Egy pepsis üveget lóbál meg a fiú felé, ne mondja rá senki, hogy rosszfej lenne! A csárdában nem szolgálhatják ki, Nikolai megtiltotta, ezért csak azért jár oda, hogy jelenlétével idegesítse Borkát meg Patrikot. Azok jófejek, egyik sem beszél annyit, mint Szécsi. Szeptemberhez képest melegen sütött a nap, így estére változni látszik. Ennek ellenére nem húzza össze magán a kardigánt, élvezi ahogy libben utána a hintán.
|
|
|
|
Szécsi Dominik Mestertanonc Eridon (H), Másodikos mestertanonc

offline RPG hsz: 579 Összes hsz: 665
|
Írta: 2024. szeptember 22. 18:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=881840#post881840][b]Szécsi Dominik - 2024.09.22. 18:36[/b][/url] WeißlingVizsgák után futott össze Lenával a faluban, miközben sorban állt a Benzsay kereskedés kasszájánál, hogy kifizesse azt a csomag gumicukrot, meg a zacskó chipset, amire már úgy fájt a foga. És mivel a végzős bál után egész jól eldumáltak, valamiért úgy érezte, hogy kiöntheti a lelkét a csajnak. Leginkább szófosása volt, s miután jött a kérdés, hogy úgy amúgy hogy van, Dominik szépen a lányra zúdította a sztorit, amivel Bogi idegeit már nem akarta húzni, Lenánál viszont sikerült kivernie a biztosítékot. - Kössz, kedves vagy - szól vissza a másik hintából, mi tagadás, nem erre számított. - Komolyan, belőletek csajokból már kiveszett az együttérzés - jegyzi meg, mert Bogi is ilyen kemény szokott lenni vele mostanában. - Nem - rázza meg a fejét, de ha már kínálták, viszonozva nyújtja a zacskó chipset a lány irányába, majd ő is belenyúl és ropogtat. - Mi az, ami idegesít bennem? Fejtsd már ki - csak nem tud nyugodni, bántja az egóját, hogy Lena csak úgy beszólt neki.
|
|
|
|
Lena Weißling INAKTÍV
 kicsiVájling offline RPG hsz: 18 Összes hsz: 24
|
Írta: 2024. szeptember 27. 20:29
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=882016#post882016][b]Lena Weißling - 2024.09.27. 20:29[/b][/url] Szécsi ✦ már tényleg kössetek felVannak azok a pasik, akik a lányokat le akarják venni a lábukról a dumájukkal. Meg vannak a Szécsi félék, akik egyszerűen fűnek-fának el akarják mesélni az életüket. Ő meg az a szerencsétlen, aki bár rohadtul nem vevő a témára, mégis valamiért meghallgatja. Még tíz percet ad a fiúnak, ha addig nem vesz vissza, inkább keres jobb társaságot. - Vágod, hogy nem vagyunk haverok, ja? - Lena számára a barátság fogalma eléggé idegen, így nem érti, ha nem is barátok miért kellene együttérzőnek lennie. - Nem, kösz - megrázza a fejét, inkább lassan kortyolgat és a lábaival mozgatja a hintát. - Minden. Azt nem tudom melyik házba jársz, de a kis pöcsödről és a kielégítetlen csajodról aki elhagyott, mindent tudok. Kérdezz meg, érdekel-e. Szörpráááájz, NEM. - Kissé talán kemény, kicsit túlzottan hasonlít a Weißling férfiakra modorban. Ebben az esetben végülis mi mást kellene tennie? Eljátszani, hogy érdekli, mikor nagy ívben tesz nem csak az ő, de más szerelmi életre is? - Plusz nehogy azt hidd, nem vettük észre a lopott pillantásokat a másik csajra a bál után... Sajnáltatod magad a semmire, vonulsz, mint egy díszpinty és? A nevem legalább megjegyezted?
|
|
|
|
Szécsi Dominik Mestertanonc Eridon (H), Másodikos mestertanonc

offline RPG hsz: 579 Összes hsz: 665
|
Írta: 2024. szeptember 27. 21:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=882018#post882018][b]Szécsi Dominik - 2024.09.27. 21:18[/b][/url] WeißlingMindig is lelkis volt a srác, így nem csoda, hogy az ilyen nehéz időszakaiban időnként kibuknak belőle a dolgok. Most például épp Lenánál, és már maga sem tudja, hogy az édességvásárlásból miért is tért rá erre a lelkizésre, de valószínűleg a csaj belekérdezett valamibe. Az meg elindította a lavinát, és Dominik csak a flegma viselkedésből jön rá, hogy a csajt rohadtul nem érdekli, amit magyaráz. - Ilyen stílóval nem is lesznek haverjaid - jegyzi meg a gorombaságra, közben zacsiba nyúl és ropogtat, majd ismétli a mozdulatsort, ha meg a lány nem kér belőle, úgy több marad Dominiknak. - Hogyan? - füléhez illeszti a tenyerét, mintha rosszul hallana, aztán lehuppan a szemben lévő hintáról, közelebb sétál és Lena hintájának láncaiba kapaszkodva hajol közelebb a lányhoz. - Ad egy, nem hagyott el, csak szünetet tartunk, a kettő nem ugyanaz! Ad kettő, olyan orgazmusa volt, amilyenben neked sosem volt részed! Ad három, mi a faszról beszélsz? Nem bámultam senkit - kissé felhúzta magát, igen. Nem tetszik neki, ha valakinek nagy a szája, úgy, hogy a baráti társaságával jófej módon még magukkal is vitték, nehogy egyedül árválkodjon a bál után. Bogit később majd lecseszi, nem is érti, miért kell mindenkit meghívni, bár lehet, hogy erről inkább Bence tehet. A hintát közben elengedi és visszasétál a sajátjához, amin ott hever a chips, azt felemelve telepszik vissza a helyére. - Miért ne tudnám? Lena vagy, egy nagyszájú kis pöcsszakértő - veti oda most már ő is keményen, ez van, ha megsértik. - Szerintem a játszótér azon részén sokkal tágasabb lenne neked - mutat kezével a távolabbi hinták irányába.
|
|
|
|
Lena Weißling INAKTÍV
 kicsiVájling offline RPG hsz: 18 Összes hsz: 24
|
Írta: 2024. szeptember 27. 22:29
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=882028#post882028][b]Lena Weißling - 2024.09.27. 22:29[/b][/url] Szécsi ✦ már tényleg kössetek felHúha, most aztán megmondták! Majdnem elkezdett félni, de hoppá, mégsem. Ezek a fajta visszavágások egyébként sem árulkodnak sok észről, inkább a támadás a legjobb védekezés taktikáról. - Moss fogat. - Tanácsolja a száját húzva. Ahelyett, hogy hátrébb húzódna, kékjeit a fiúéba fúrja és közelebb tolja hozzá arcát, orruk szinte már összeér. Lena olyan családból jött, ahol hozzá kellett szokni a harchoz és tanult önvédelmet. - Magadnak hazudsz, nem nekem - ezzel Dominik tényleg nincs tisztában? Lenának nem tisztje bíráskodni felette, így nem is szeretne több időt beleölni. Épp elég volt hallani a drámát, majd megtapasztalni a fiú elnyomott agresszióját. Vajon a csaját ütötte már meg? - Váó, jó emberismerő vagy. Szerintem is. Adios, seggfej - azzal a lengő hintát maga után hagyva sétál el a helyszínről. Bármi jobb ennél.
|
|
|
|
Szécsi Dominik Mestertanonc Eridon (H), Másodikos mestertanonc

offline RPG hsz: 579 Összes hsz: 665
|
Írta: 2024. szeptember 28. 13:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=882069#post882069][b]Szécsi Dominik - 2024.09.28. 13:38[/b][/url] WeißlingLehet, hogy rossz emberismerő, mert ennyire azért nem tűnt rossz fejnek ez a csaj ott a tónál, nem mintha túl sokat beszélgettek volna. Most viszont ideges, már rég hozták ki ennyire a sodrából. - Mossál Te - így közelről érzi csak meg a whiskey aromáját, tehát ezt kortyolgatta abból a kólás üvegből. - Mi vagy Te, agyturkász? - kérdez rá, bár erre választ nem is vár, inkább csak gúnyból lökte oda. El sem akarja hinni, hogy mekkora szája van ennek a csajnak. - Mindenki magából indul ki - szól még a lány után, utalva ezzel a seggfejre, mert valljuk be, azért Lena sem a mintaviselkedés példánya. Utána már csak dühében tolja magába a maradék chipset, pedig nem is kívánja. Végül felpattan és visszasétál a kastélyba.
|
|
|
|