Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

Végre kinn vannak a szabadban. Az idő szebb nem is lehetne, s a fák már város szerte mind felöltötték vörös-narancs-arany ruháikat. Imola kedvenc évszaka az ősz. Más gyerekek talán az iskolához kötik és nem kedvelik, de Rothstein Elektra lánya máshogy áll hozzá. Valahogy mindenhez. Különleges gyermek. Talán még mindig túl felnőttes, túl komoly és korához képest kicsi és törékeny. Rengeteg nehézségen mentek át mindketten, de ez a tiszta szívű gyermek még mindig oly hatalmas lelki erővel rendelkezik, mely sok felnőtt előtt is példaként állhat. - Anya, szeretnék hintázni egy kicsit - közli az aprónép és anyjáéra kísértetiesen hasonló szemeit a kezét fogó nőre emeli. Piros kabátjában, barna csizmájában kis micisapkájában, mely alól hosszan omlanak le loknis mogyoróbarna fürtjei, épp olyan mintha egy mesekönyv lapjairól lépett volna le ide a Játszótérre. - Rendben Kicsim, én leülök oda szembe, hintázz csak nyugodtan - feleli Elektra, majd elválnak útjaik, hogy a gyermek a hintához, míg ő maga, szava szerint az azzal átellenben álló padok egyikéhez sétáljon. Tudja, hogy Imola okos lány és megbízik benne. Igyekszik a korának megfelelő teret adni neki. Abban is biztos egy ideje, hogy a kis lányka azért mindig csak hintázik, mert olyankor úgy érzi szabad lehet es közelebb érzi magát az éghez, ahol az Apukája és a Bátyja vannak. Mindenki másként éli meg a gyászt, mely hosszú folyamat, sőt meglehet sosem ér véget. Hősnőnk tekintetével követi csemetéjét. Arcát melegíti a nap sugara, melytől úgy érzi, feltöltődik. Akárcsak kedvenc hőse, Superman. Erőt nyer a Nap fényéből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=854938#post854938][b]Rothstein Elektra - 2022.10.22. 15:55[/b][/url]

Végre kinn vannak a szabadban. Az idő szebb nem is lehetne, s a fák már város szerte mind felöltötték vörös-narancs-arany ruháikat. Imola kedvenc évszaka az ősz. Más gyerekek talán az iskolához kötik és nem kedvelik, de Rothstein Elektra lánya máshogy áll hozzá. Valahogy mindenhez. Különleges gyermek. Talán még mindig túl felnőttes, túl komoly és korához képest kicsi és törékeny. Rengeteg nehézségen mentek át mindketten, de ez a tiszta szívű gyermek még mindig oly hatalmas lelki erővel rendelkezik, mely sok felnőtt előtt is példaként állhat. - Anya, szeretnék hintázni egy kicsit - közli az aprónép és anyjáéra kísértetiesen hasonló szemeit a kezét fogó nőre emeli. Piros kabátjában, barna csizmájában kis micisapkájában, mely alól hosszan omlanak le loknis mogyoróbarna fürtjei, épp olyan mintha egy mesekönyv lapjairól lépett volna le ide a Játszótérre. - Rendben Kicsim, én leülök oda szembe, hintázz csak nyugodtan - feleli Elektra, majd elválnak útjaik, hogy a gyermek a hintához, míg ő maga, szava szerint az azzal átellenben álló padok egyikéhez sétáljon. Tudja, hogy Imola okos lány és megbízik benne. Igyekszik a korának megfelelő teret adni neki. Abban is biztos egy ideje, hogy a kis lányka azért mindig csak hintázik, mert olyankor úgy érzi szabad lehet es közelebb érzi magát az éghez, ahol az Apukája és a Bátyja vannak. Mindenki másként éli meg a gyászt, mely hosszú folyamat, sőt meglehet sosem ér véget. Hősnőnk tekintetével követi csemetéjét. Arcát melegíti a nap sugara, melytől úgy érzi, feltöltődik. Akárcsak kedvenc hőse, Superman. Erőt nyer a Nap fényéből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=854979#post854979][b]Vasile-Lucien Millard - 2022.10.22. 20:55[/b][/url]

Egészen kellemes ez a falu, ahogy egyre inkább felveszi az őszi ruháját. Kíváncsi vagyok, hogy karácsonyra készülnek- valamilyen különleges díszkivilágítással. Kifejezetten hangulatos lenne, főleg azon a környéken, ahol a sarokház áll a belvárosban.
Minouch nagyon szeret a szabadban játszani, igaz most még félős kicsit, hiszen sokakat nem ismer a faluból, meg az is nagyon zavarja, hogy csak a karkötője segítségével tud beszélni a gyerekekkel. Tiszta apja lánya, az én fejem is megfájdul tőle, ha sokat hordom. Nem irigylem, hogy csak ezzel tud iskolába járni, egy igazi hős. Amikor délután a leckét írjuk, akkor én veszem fel és úgy fordítom neki a szöveget, a matek meg persze magától értetődő. Eleve az volt a kedvenc tantárgya, így meg pláne, hogy ebben van a legnagyobb önállósága.
- Papa, papa! Menjünk hintázni. Lökj magasra! - Kiáltja a nyolcévesem franciául, ahol betérünk a játszótérre. Jóval előttem szalad, rendesen szednem kell a lábam, hogy utol tudjam érni. A hintáknál már egy csöppnyi kislány egyedül játszott, nem túl messzire tőle egy hölgy ült, bizonyosan az édesanyja. A gyermekem már büszkén ül a hintában készen arra, hogy minél magasabbra repüljön. Kis korában azt hitte, hogy vattacukorból vannak a felhők és odáig akart szállni.
- Készen vagy? - Kérdem játékos hangon, ahogy jól hátrahúzom a hintát. Az igenlés után jó nagyot lendítek rajta, ő pedig boldogan száll. Amikor lassulni látszik, újból gyorsítok rajta.A nem közvetlen mellettünk lévő hintán játszik a kislány, de szemmel láthatóan kevésbé vadóc, mint az én Minouchom. Vajon ő is ilyen lenne, ha mellette lett volna az anyukája?
 - Papa! - Kiált fel újból, amikor hirtelen ellöki magát és a kavicsok közé vetődik. Majdnem elesik, de sikerül megállni a lábán.
- Vigyázz! - Szólok rá a fejemet csóválva. Liliane is kiszúrta az egyedül játszó kislányt, úgy dönt, hogy megpróbál barátokat szerezni. Felveszi a fordító karkötőjét, hogy érthesse a kicsi lány amit mond. Kedvesen köszön neki és a mellette lévő hintára ül, hogy versenyezzenek ki tud magasabbra repülni.
Úgy döntök, hogy hagyom barátkozni őket és leülök a szemközti padra az édesanya mellé.
- Jó napot kívánok! Szabad ez hely? - Kérdezem a magam törött magyarjával. Rajtam nincs a karperec és nem szeretnék egyből angolozni, mert sosem tanulom meg a nyelvet.
- A kislányom játszik a kislányhoz. - Magyarázom esetlenül mutogatva a hinták irányába. Ez így nem hangzik helyesnek. De valami témaindítónak jó lesz, ha nem sülök fel még jobban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=854985#post854985][b]Rothstein Elektra - 2022.10.22. 21:45[/b][/url]

Mind magasabbra hajtja magát az aprónép. Vékonyka lábait olyan katonásan mozgatja, testével együtt a megfelelő ütemben, hogy lassan más koccig feljut. Hősnőnk figyeli, de nem szól rá, hiszen tudja milyen rutinos már ebben Imola. Ekkor jelenik meg egy másik, korabelinek tűnő kislány, aki szintén a hintához tart, nyomában szaladó apjával együtt. Felhuppan rá és hagyja, hogy a férfi lökje. Vidámnak és elevennek tűnik, ahogy élvezettel száll magasba a szerkezettel. Igazán csak akkor tűnik fel, hogy milyen kis rettenthetetlen, amikor minden különösebb gond nélkül ugrik ki a hintából. Vajon az ő lánya is ilyen volna, ha még élne az Apja és a Bátyja? Bizony ez a kérdés motoszkál a riporternőben, mígnem a kis vadóc már ott is terem Imolánál és mellé telepedve próbál barátkozni. Imola ugyan félénk kislány, de ha valakiben meglátja a jót, azzal hamar hamar nyitottá és bájossá, bár kíméletlenül őszintévé is válik. Kire ütött ez a gyerek? Na vajon kire? Természetesen mindkét szülőjére, még akkor is ha egyikük már nincs vele. - Jó napot! Persze, természetesen - emeli sötét szemei elé tenyere élét, hogy láthassa a férfi arcát. Szakmai ártalom, hogy vonásait azonnal elemezni igyekszik. Elsőre csak a szimpátiáig jut, majd miután az apuka megint megszólal már másra is felfigyel. - Nagyon eleven, igaz? - biccent fejével a kislány felé - Az enyém kicsit visszahúzódóbb, de szerintem a hinta jó kiindulópont lehet - húzza mosolyra szép ívű ajkát. Ezalatt a két csemete is elkezdi a maga ismerkedési rítusát.- Szia! Imola vagyok, téged hogy hívnak? - kérdezi az aprócska lány a másiktól és úgy fordul, hogy lássa beszélgetőtársát, ám a hinta láncát közben egy pillanatra sem engedi el ujjai közül. Lassít is egy kicsit és mindeddig átszellemült arcán érdeklődés látszik. Kíváncsi a másik kislányra. Kevés barátja van és akad, akitől fél is egy kicsit, de az a lány már nagy és nem foglalkozik vele, mert ő picike. Testileg legalábbis.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=855562#post855562][b]Vasile-Lucien Millard - 2022.11.01. 14:26[/b][/url]

Szerencsére nem csak ketten vagyunk egymásnak Minouch-sal, hiszen a szüleim és a testvéreim is segítettek, főleg azokban az időkben, amikor friss volt az új élethelyzetünk. Különleges kapcsolat van közöttünk, sokszor vélem felfedezni a fiatalkori önmagam benne, de ha a szemeibe nézek, akkor az anyját látom. A hullámos fürtjei mindenfelé szállnak a szellőben, megint elég kócos lett a haja. Most már esküszöm felírom, hogy vegyek erre valamit neki, mégsem járhat szénaboglyjával a fején.
Örülök, hogy szépen barátkozik, megmondom őszintén, nagyon féltem attól, hogy magába fog zárkózni a költözés miatt. Egy kicsit hátrébb lépek, hadd bontakozzon ki egyedül. Nem megyek messzire, bőven a látóterében maradok, ami remélhetőleg ad némi önbizalmat neki. Nem szívesem engedném el egyedül még ebben a faluban sem, hiszen az ördög soha sem alszik, de azt sem akarom,  hogy rettegésben éljen. Nem magyaráztam még részletesen el neki, hogy miért kellett eljönnünk ide - olyan kicsi még ehhez, nem akarom, hogy magára vegye a felnőttek problémáját.
A hölgy is hasonlóan biztonságos távolságból monitorozza a kislányt, aki szemmel láthatóan otthonosan mozog már a terepen.
Hiába próbálkozom a magyarral, vajmi keveset értek meg abból, amit a sötét hajú anyuka mond nekem. A köszönés még megvan, azonban utána sajnos már csak szavakat tudok kivenni a mondandójából.
- Elnézést én... - Kicsit zavartan mutogatok valamit a fejem-fülem magasságában, mi szerint nem értem, bár ez alapján hallássérült is lehetnék. Némileg megszégyenülten húzom fel a fordító karperecem és kérem meg, hogy ismételje meg, amit mondott. Ha megteszi, folytatom a beszélgetést az eszközöm segítségével.
- Nagyon. - Sóhajtok fejemet megcsóválva. Szerencsére csak eleven, de nem rosszalkodik sokat, ha valamivel lekötöm a figyelmét, hogy ne unatkozzon. - Nehéz elég szórakoztatónak lennem. De igyekszem. - Folytatom barnáimmal a csipogó kislányomat figyelve. Amikor kisebb volt még babáztam is vele, de sosem voltam elég jó neki benne, utána nyitottunk olyan területekre, amiben apa is ügyes.
- Én is úgy látom, hogy mind a ketten profi hintások. - Dőlök hátra elégedetten. Persze aggódom érte, hogy össze ne törje magát, de nem szólongathatom egyfolytában, hogy mit csináljon és mit ne, nem akarok az a szülő lenni, aki a gyereke minden mozdulatát irányítani akarja.
- Egyébként Vasile vagyok. - Mutatkozom be a hölgy irányába fordulva. - Nem olyan régen érkeztünk ide Franciaországból. Kicsit tudom magyar. - Teszem hozzá egy pillanatra lehúzva a karperecem, majd visszacsúsztatom. Én nagyon próbálkozom, komolyan.
Remélhetőleg a Liliane gyorsabban fogja magára szedni a magyart, mint én. Azt mondják, hogy a kicsiknek könnyebb. Meglátjuk. Talán, ha lesz néhány magyar kis barátja, mint ez a kicsi lány meg Farkas kollégám Annája.
- Szia! Liliane, de mindenki Minouch-nak hív. - A fordító eszköz nem érzékeli, hogy ez egy becenév, így direktben lefordítja, mint kiscica. Végül is, ezt jelenti. - Nyolc éves vagyok, és Te? - Kérdezősködik, majd lehuppan a mellette lévő hintára és magasan felnéz az ég felé. - Én egyszer majdnem átfordultam, olyan magasra hajtottam! - Meséli izgalommal a hangjában, majd elkezd jó hátra tolatni, hogy minél magasabbról tudjon indítani. Kékjeivel rám pillant, hogy biztosan látom-e mennyire ügyes lesz most. Mosolyogva bólintok, hogy hajrá.
- A kislány is itt tanul? - Kérdezem az édesanyját jobbommal mutogatva körbe. Hirtelen innen nem is tudom belőni, hogy merre van az előkészítő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=855569#post855569][b]Rothstein Elektra - 2022.11.01. 15:37[/b][/url]

Néhány pillanatba telik csupán, hogy rájöjjön, hogy a férfi nem magyar ajkú. Kedves, megértő mosoly fut át szép ívű ajkán, majd miután a nevezett felvette a nyelveik közti kommunikációs szakadékot áthidaló segédeszközt, szóról-szóra megismétli mindazt, amit beszélgetésük elején mondott. Biztosan sikerül annak lennie - pillant a láthatóan vidám és kiegyensúlyozottnak tűnő lányka felé. Egészen más, mint saját gyermeke, aki szelídnek, mégis komolynak és csendessnek tűnik mellette - Nekem ebből a szempontból mondhatni szerencsém van Imolával. Órákra képes lekötni magát. Kicsi kora óta szeret rajzolni és olyan békés kislány, hogy sosem kellett szórakoztatnom. Néha kicsit furcsállom is azt, ahogyan létezik a világban...félek talán magányos...- beszél az aprónépre vetve sötét, átható pillantását, majd rámosolyog, amikor az félé fordul. - Ezt tőlem örökölte - mondja kuncogva, ahogy visszagondol saját hintás partizán akcióira, melyekre kamasz koráig, sőt még azután is akadt példa. - Elektra, és én még ennyit sem tudok franciául - nyújtja kézfogásra kezét, amit ha a férfi viszonoz röviden és határozott mozdulattal visz véghez. Ezalatt a két lányka ia jól halad az ismerkedéssel. - Engem Momónak szóktak hívni és hét és fél éves vagyok - válaszolja Imola, majd öő maga is hátra tolat, hogy ugyanonnan indulhassanak. Koccig! Hűha! Azt én is nagyon szeretem, mert olyan mintha repülnék..Olyankor közelebb vagyok Apához és a Bátyushoz - meséli a gyermek, sötét szemeiben szomrkás szeretettel. Számára az említettek csak nevek és fotón mosolygó arcok, de Anyukája és a Nagyiék annyit mesélnek róluk, hogy szinte már úgy érzi ismerte őket. Elkezdi hajtani magát. Mozdulatai koordináltak, arcocskája kisvártatva egészen átszellemült lesz a koncentrálástól. - Igen, itt tanul, de néhány év és remélem bekerül a Bagolykőbe. Az ön lányának már megmutatkozott a varázsereje? - kérdezi Elektra ezalatt érdeklődve és egyben kicsit tartva is a választól. Imolának ugyanis még egyetlen pillanatra sem tűnt elő mágikus tehetsége. Egykor az orvosok felkészítették rá hősnőnket, hogy lánya szívbetegsége miatt kicsit lassabban fejlődik majd testben, de arra ők sem gondoltak, hogy ez az állapot kihatással lehet varázserejére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=856066#post856066][b]Vasile-Lucien Millard - 2022.11.07. 23:51[/b][/url]

Igaz, hogy a magyarral nem találkoztam annyit, mint a románnal, ám de nagyon nehéz számomra ez a nyelv. Nem tudom mikorra tudom elfogadható szintre megtanulni, addig itt van ez a fejfájdító eszköz, ami sokat segít a hétköznapi életben.
Arcom mosolyra húzódik a nő kedvessége hallatán. Persze nem ismer, így ezek csak kedves szavak, azonban tényleg nagyon igyekeztem jó apja lenni a csöppnek, még akkor is, ha nem is mindig sikerült úgy, ahogy elterveztem.
Megdöbbent, hogy mennyire nyugodt a nő kislánya, bár ez egyértelműen látszik Minouch mellett is, hogy teljesen más vérmérsékletű a két lány.
- Ha önként választotta, akkor lehet, hogy nem magányos. Csak kell neki saját tér, valaki szociálisan lemerül, ha sokat van emberek között. - Felelem biztatóan. Úgy fest, hogy ők ketten most jól megvannak és szívesen nyit a kislányom barátságára, noha fordító eszközzel képesek csak kommunikálni. Biztos vagyok benne, hogy nálam ügyesebben fogja felszedni a magyar nyelvet, főleg, ha lesznek kis barátai.
Egy pillantra azt hiszem, hogy  magányt örökölte a kislány, azonban gyorsan kapcsolok, mielőtt megint butaságot mondok. Franciául nem csinálnék ilyen kínos bakikat.
- Áh, akkor ön festő? - Kérdezem érdeklődve. A varázsvilágban nagyon szép művészeti alkotások vannak, mindig is csodáltam azokat, akik ilyeneket képesek alkotni, azonban ez rám sajnos nem igaz.
- A legfontosabb, hogy boldogok legyenek és azt csinálják, amit szeretnek. Minouchom nagyon érdeklődik bájitalok iránt, imádja a kísérleteket. - Minél jobban gőzölög színes, bugyborékol, ő annál jobban odavan ezekért a dolgokért. Ha robban, az külön bónusz. - Meg aztán mindig futkosok utána... vele... Mikor hogy. - Az apát fitten tartom projekt nagyon jól halad, bár én sosem voltam az év sportolója.
Elfogadom Elektra kézrázását, bár azért nem olyan erővel rázok kezet, mintha férfi lenne. Biccentek is, hogy jelezzem, örülök a találkozásnak. Szemmel láthatóan a két apróság is hasonlóan érez.
- Momó... ez tetszik. Ez mit jelent? - Csipogja Liliane, bár a kiejtésén még van mit csiszolni, ami a nevet illeti.  Ő maga is koccig húzza a hintát, hogy aztán széles mosollyal az arcán kinyújtott lábbal szálljon tova.
- Közelebb? - Kérdi szemöldökét ráncolva, majd jól szemügyre veszi kékjeivel az eget, amiben eddig csak a vattacukrot látta. - Ott laknak fent? - Kérdezősködik tovább, azonban látszik rajta, hogy tudja a választ.
- Áh, ott a kastélyban? - Mutogatok igazából csak valahová, mert fogalmam nincs, hogy mi hol van ebben a faluban. Nagy kastély, jól beazonosítható. Hallottam hírét, hogy van itt valamilyen középiskola, azonban nem tervezek ilyen hosszútávra itt, hogy bármilyen okból is utána nézzek.
- Még tavaly, azóta néhányszor már újra jelentkezett. Nem tette könnyebbé az életünket. - Nevetek zavartan a robbanó bájitalokra gondolva. Lehetséges, hogy egy átlagos háztartásban nem okozna ekkora kalamajkát, azonban, ahol rendszeresen forr valami és tűz pislákol a bájitalos szekrény közelében, ott különösen figyelni kell.
- Imolának még nem? - Kérdezek vissza érdeklődve. Nem mutatok aggodalmat, valakinek később jön, bár megnyugtató, ha megjelenik. - Általában ahhoz szükséges valamilyen hirtelen indulat? Ha ilyen nyugodt kislány, lehet a szikra kell neki. - Aztán berobban, mint a bájitalunk. Perferkt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=856080#post856080][b]Rothstein Elektra - 2022.11.08. 11:03[/b][/url]

Tekintetét járatja az aprónép és új ismerőse között. Kaméleonnak kellene lennie, hogy instant szemtengely ferdülés nélkül kivitelezze mindezt, helyette inkább fejét forgatja hol ide, hol oda, hogy mindkettőjükre figyelhessen. - Introvertált volt apja is, de ez nem ugyanolyan - fejtegeti tovább, kissé merengve - Aminek sajnos én is a kiváltója vagyok - teszi hozzá szomorkás belső hangja, mely nem hagyja, hogy erről a tényről megfeledkezzen. Vétkes abban, amin a lányának az utóbbi időben át kellett mennie. Talán kezdettől fogva nem volt anyának való igazán. Erre ismét rá kellett jönnie. Felelősség érzetének túl alacsony volt a küszöbe, ami gyermekét illette. Ezen gondolatoktól kedve komorrá válik, amit azonban a férfi feltevése azonnal átváltoztat könnyed kedélyességgé. - Koránt sem. Maximum szobát tudok festeni, és azt sem túl ügyesen - mondja szélesen mosolyogva - Jelenleg tanár vagyok és rádiós műsorvezető - vall színt hivatásairól, melyek összbevételéből végre meg tudja talán venni azt a felrúnázott legkeveréses tűzhelyet, amit pár hónapja kinézett már magának a Bagyolhírek háztartási rovatából. Ezután csak egyetértően bólint párat. Igen. Az a legfontosabb, hogy boldogok legyenek a gyermekeik és ha ehhez egymás társasága is hozzásegíti őket, akkor eltérő jellemük ellenére nyugodtan barátkozzanak. - Nem irigylem, nem lehet egyszerű egy ilyen eleven kis emberre vigyázni. A fiam volt ilyen. Alig kezdett járni és már fenn is volt mindenen - nosztalgiázik lágy mosollyal, ahogy lelki szemei előtt megjelenik angyalarcú kisfia a szőke fürtjeivel, nagy szemeivel és bájos arcával. Olyan volt, mint egy kis angyal, s azzá is vált a sors akatatából. - Csak becézés, de semmit sem jelent - beszél kicsit pihegve Imola, ahogy lendületesen hajtja magát a hintával. Nehezebben kap ilyenkor levegőt és kicsit a szája színe is lilás árnyalatúbb mint a mellete játszó kislányé. - Anya mindig ezt mondta, amikor megkérdezem, miért nem láthatom őket csak fényképről...De most már tudom, hogy igazából meghaltak és azért nincsenek velünk - beszél a lányka kissé szaggatottan, miközben fel és le jár a hinta alatta. Lassítani kezd, hogy véget vessen a hajszának, amit a csúcsrajárásért vívott. - Szeretsz rajzolni...Mi..Min...Lili? - mosolyodik el Imola, zavarában mert nem tudta kimondani a számára idegen kiejtésű becenevet és reméli, hogy újdonsült kis barátnője a számára könnyebb verzió miatt nem fog megharagudni. - Pontosan ott, igen, ahol pechére a jóanyja is tanít - követi a férfi mozdulatát, ahogy a tanoda irányába mutat - Nálunk eddig sajnos semmi nyoma mágiának. Nem ő lenne az egyetlen kvibli a családban, de tartok tőle, hogy ez még jobban kizárja majd a nem épp befogadásáról híres varázsvilágból - méltatlankodik keserű szájízzel. Imola már így is annyi mindent másként élt meg, mint a korabeli gyerekek, hogy félő egy ilyen helyzettel nem tudnának mit kezdeni. Hősnőnk minden éjjel azért imádkozik, hogy csak egy cseppnyi jelét adja ereje, hogy létezik egyáltalán. - Sajnos kijutott neki a szikrákból bőven egész életében - sóhajt mélyet Elektra, hogy elpillantva a gyerkőcök felé, lányán pihenjen meg tekintete - Van egy olyan érzésem, hogy ezek kioltották a benne lévőt, de persze a reményt nem adom fel, hogy egyszer mégis előhívódik az ereje. Gondolom az ön neje is így érzett, míg meg nem történtek azok az apróságok - beszél immár jóval bizakodóbban, de arcán és főleg sötét, kifejező szemeiben továbbra is ott ragyog az aggodalom fénye, mely lelke legmélyéből sugárzik. Szereti a gyermekét és félti, miközben bűntudat gyötri, amiért nem képes olyan anya lenni, mint amilyet nézete szerint az aprónép érdemel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=857127#post857127][b]Vasile-Lucien Millard - 2022.12.04. 18:50[/b][/url]

Hümmögve hallgatom újdonsült ismerősöm, nem igazán tudok mit mondani. Én magam sem vagyok egy nagyon gyakorlott szülő, egyszerűen csak a sors hozta így, hogy apává váltam, aztán a volt párom pedig úgy, hogy egyedülálló apává. Nem könnyű, én is folyamatosan tanulok, de azt hiszem ez minden első gyereknél így van, hogy mellette válik az ember szülővé.
- Az iskolában minden rendben? Meséli, hogy mi volt bent? - Találgatok, de azt tudom, hogy ha a gyerek nagyon befelé fordul, sőt egyre jobban, annak az oka sokszor az iskolában keresendő. Nekünk szerencsénk volt, az én lányomat nem különösebben érte az iskolában semmi, az a néhány kis odaszólás pedig nagyszerű tanulólecke volt, hogy megerősítsem az önbizalmát.
Elektra arcának komorodására nem igazán tudom, hogy hogyan reagáljak. Bizonyosan van valami mögötte, amiről nem szeretne beszélni, de bántja. Barnáim a két kislányra emelem, figyelve, hogy egyre jobb kapcsolat alakul ki közöttük.
Elmosolyodom a festős válaszon, nos igen, nem vagyok a legjobb elemző, ha ilyen szociális dolgokról van szó. Általában a beszélgetésnek megfelelően módosítom a tónusom és a kiállásom, ennyire vagyok jó emberismerő.
- Rádiós műsorvezető? Oh, van itt rádió? Vagy Büdánasekera‘? - A fejemben mindig jobban hangzik az a településnév, de sajnos képtelen vagyok megjegyezni, annyi e-betű van benne, amiket ösztönösen mindig a-nak ejtenék. - Bü-dá-náker-es‘? - Annyira, de annyira komplikált településnevek vannak errefelé - mondjuk mi sem panaszkodhatunk Franciaországban. Szótagolva úgy érzem, hogy nagyjából sikerült megbirkóznom a fővárossal.
A hölgy életének nehézségei fokozatosan bontakoznak ki előttem, noha csak a fordító eszközöm segítségével értem, amit mesél, a múltidő egyből megüti a fülem. Számat elhúzva sóhajtok egyet.
- Sajnálom. - Motyogom meredten magam elé nézve, majd tekintetem felemelem az arcába. Nem kérdezem meg, hogy mi történt, mert szemmel láthatóan így is nagyon sok mindenen ment át, biztosan el fogja mondani, ha készen áll rá. Ismét a kislányomra pillantok, és a szívem szakad meg, ha csak arra gondolok, hogy elveszítem.
Liliane bólogatva jegyzi meg, hogy a Momó csak egy becenév.
- Meghaltak? De miért? - Kérdi szomorúan megállva a hintával. Ő nem olyan, mint a felnőttek, egyenes és mindent tudni szeretne, ami érdekli.
- Annyira nem vagyok benne ügyes. Inkább kísérletezünk meg labdázunk Papával. És Te? - Kérdezi, majd gyorsan reagál a becenévre is. - A Lili olyan, mint a Momó. - Állapítja meg mosolyogva. Nem igazán tudja szavakba önteni, hogy ismétlődik a szótag, de így is tetszik neki. A suliban többen így hívták már a héten. - Ez lesz a magyar becenevem. Olyan leszek, mint egy kém, aki több országban több néven ismert. - Magyarázza kezeit összecsapva. Igen, az nagyon menő lesz. - Most titkos küldetésen vagyunk Magyarországon. Apának is kell egy kémnév. - Magyarázza kékjeit az apjára emelve. - Vava? Lulu? - Kérdi Momót száját elhúzva. Egyik sem az igazi. - PAPA! MILYEN KÉMNEVET KÉRSZ? - Üvölti diszkréten, biztosítva, hogy mindenki meghallja 50 méteren belül.
Éppen a mágiáról beszélgetünk, ahogy hallom a lányom zengő hangját. Bozontos szemöldököm felvonva tanácstalanul pislogok rá párat.
- Találj ki valami nagyon vagányat! - Felelek jóval halkabban, majd visszafordulok Elektrához. - Elnézést, mindig kitalál valami új dolgot. - Kémek még nem voltunk, gondolom a számüzetésünk miatt találta ki ezt az egészet. Egy pillanatig habozok, hogy újra felvegyem a beszélgetés fonalát.
- Még nagyon fiatal, lehet, hogy ott pislákol benne a mágia. Ha túl sok volt a szikra, akkor lehet emiatt nem tudott megcsillanni az övé. Persze értem, megnyugtató, amikor már biztosra tudja az ember. - Helyeslek egyet sóhajtva. Nem tudom, hogy mi megnyugtatót mondhatnék, remélem, hogy rendben lesz a kislány.
- Itt is vannak kvibliellenes csoportok? - Kérdem alsó ajkamba harapva, tekintetem lesütve. Még mindig feszültté tesz ez az egész téma, ami felforgatta az életünket. Úgy tudtam, hogy ők csak valamiféle helyi csoportosulás részei.
- A volt párom már nem volt jelen az életünkben, mire megjelent az ereje. - Sabine-t a legkevésbé sem érdekelte, hogy mi lesz a lányából, vagy hogy hová kerül az életben. Mindent el fogok követni, hogy csak külsőre hasonlítson rá, de teljesen más emberré váljon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=857682#post857682][b]Rothstein Elektra - 2022.12.25. 08:06[/b][/url]

Könnyebbnek érzi ezzel a szinte idegennel megbeszélni lánya varázserejének, vagyis inkább nemlétének kérdését, mint a gyermek tanáraival vagy épp saját szüleivel. Mégis miután felelt a kérdésre, miszerint igen, szerencsére elmesél mindent, ami történik vele, még hozzáteszi: - Igazán nem akarom ezzel traktálni - hangjában ott a ki nem mondott bocsánatkérés. Tényleg furcsának tűnhet a férfi számára, hogy alig negyed óra után erről beszélnek. Ezért témát is váltanak és a mágus főváros nevének kiejtés próbái mosolyt csalnak hősnőnk aggodalomtól és fáradtságtól gyűrött, amúgy fanyar szépségű arcára. - Helyi rádiónk van - magyarázza lelkesen és csak odapillant az aprónépre - Bogoly FM 77.7, a város hangja - ejti ki felkonf szerűen mélyített, jellegzetes hangján a szignáljukat. Pont így hallhatja őt beszélgető partnere, ha odateker a megfelelő sávra este tíz után. A sajnálkozásra csak fejét rázza pár pillanatig. Ez is a csomag része, amivel együtt utazik az életnek nevezett rögös úton. Sóhaja azonban keserédes és lemondóan szakad fel szép ívű ajkáról, hogy azután figyelmét ismét a férfi megismerésére fordítsa. - Ön mivel foglalkozik? - tudakolja puszta kíváncsiságból, ám a válasz hamarabb és mástól érkezik, mint arra Elektra számít. - Minden világos. Tehát ön kém, Mr. Bond! Szólíthatom Jamesnek? - mókázik egy kicsit, ha már a kicsik ilyen helyzetet teremtettek számukra. Perig ők sem csak tréfálkoztak eddig. - Tűz volt nálunk és Apa meg a Bátyus nem tudtak kijönni a házból - lóbálja lábát Imola és kicsit el is vész a beszédben. Furcsán érzi magát ha erről beszél. Olyan elevennek tűnik minden, mintha átélte volna, pedig ahogy a felnőttektől egyszer hallotta, "erotikus gondolat sem volt még akkor", jelentsen ez bármit. - Az én anyukám is kém. Néha elmegy helyekre és nem mondja meg ott, hogy ő kicsoda. Aztán megtud egy csomó dolgot és azt leírja - súgja Lilinek, mert azt már tudja, hogy ami titok azt általábam halkan szokták mondani. Így beszéltek akkor is a közelében, amikor az anyukája kórházban volt, meg amikor Marci felment az apukájához és a testvéréhez látogatóba. Mert aztán visszajött és most megint itt él, de már nem jár hozzájuk. Mark bácsit sem látta jó ideje. Viszont anyukája talán kicsit nyugodtabb azóta, hogy megint csak ők ketten vannak. - Az anyukád is itt van veletek a küldetésen? - kérdezi és barnái rászegeződnek játszó pajtására. Örökölte anyja lélekbe látó pillantását, de szelíd kedvessége és csendes bölcsessége sokat finomít az összképen. Gyermeki arcán lágy vonások jelzik a várakozást és és az őszinte érdeklődést. A kislány szíve nyílt az új barátság felé, ami maga a mágia. - Tudtommal nincsenek. Bevallom igyekszem is a magam eszközeivel harcolni azért, hogy ne is legyenek - feleli Elektra eltökélten. Közben persze megfeleő diplomatikussággal fogalmaz ebben az igen kényes kérdéskörben. Mindig is mugli párti volt, így számára fontos, hogy ne érje hátrány sem őket, sem a kvibbliket. Mivel véleménye szerint, mondhatni ők is varázstalannak tekinthetők. Viszont tisztában van vele, hogy sokan ellenérzéssel viseltetnek mindkét, de főleg az utóbbi csoport iránt. A tényt, hogy a vele szemben ülő egyedülálló apuka, megjegyzi magának, de nem mutat különösebb reakciót. Talán sötét lélektükrei csillannak meg ösztönös, együttérző fénnyel. Tudja milyen ebben a cipőben járni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=859307#post859307][b]Vasile-Lucien Millard - 2023.02.12. 16:50[/b][/url]

Az ember a kedves szóra mindig kedvesen reagál, legalábbis én igyekszem így. Lehet, hogy én sem vagyok mindig toppon, olyankor nem sikerül úgy, ahogy, de a gyerek miatt most erősnek kell maradni. Próbálom azzal nyugtatni magam, hogy nincs sok okunk félni és ez igaz is. Nem vagyunk fő célpont, egy álmos kisvárosban vagyunk a semmi földjén, ahol remélhetőleg nem fognak bennünket keresni. Féltem ettől a helytől, részben talán be is igazolódott, amitől tartottam, azonban az, hogy jó emberi kapcsolatokat vagyunk képesek építeni külföldiként igazán pozitív meglepetés ettől a közösségtől.
- Igazán nem traktál. Sajnálom, hogy nem tudok okosat mondani, nemigen értek az ilyen dolgokhoz. De nagyon remélem, hogy minden helyrejön egyszer. - Felelem kedvesen bólintva megerősítve, amit mondtam. Nagyon sok nehéz emberi sorssal találkoztam közvetetten a munkám miatt, ami valahol megterhelő lelkileg, de szinte a napi rutin része lesz a tragédia. Ami kívülről belegondolva egészen szomorú, azonban valakinek muszáj segíteni ezeken az embereken, és ehhez át kell lépni az egyénnek a saját érzésein.
 Mosolyogva pillantok a szlogen kapcsán Elektrára, egy pillanatra lefagyok, majd ujjaimmal csettintve egy rövid gondolkodás után megszólalok:
- Ezt már hallotam az irodában. - Szoktuk zenét meg rádiót hallgatni halkan bent az örsön, hogy jobban menjen az adminisztrációs munka, meg a labormunkánál is jó társa az embernek a muzsika. Annak ellenére, hogy elég jól alkalmazkodom a beszélőpartneremhez, alapvetően introvertált vagyok, így fekszik nekem a labormunka, azonban elég monoton tud lenni egy egész életen át.
Egy másodpercnyi időre megdermedek, amikor a hivatásom kerül szóba, hiszen annyira nem szoktam erről nyíltan beszélni, mégis rejtőzködünk erre. Éppen szólásra nyitnám a számat, amikor a drága gyermekem megelőz. Arcom a tenyerembe temetve nevetek rajta. Üres lenne az életem enélkül a gyerek nélkül, az már biztos. Ő egy olyan dolog az életemben, amiért nagyon hálás vagyok Sabine-nak, még ha okozott is köztünk bonyodalmat ez az egész helyzet, akkor is. Továbbléptem és a kislányom is.
- Megtisztel vele. - Felelem, majd gyorsan megfelelem a kérdést. - Egyébként auror vagyok itt a faluban, néha a fővárosban is intézek ezt-azt. - A település nevét ezúttal kikerülöm, mert ha ütnék a fejem, akkor sem lennék képes kimondani ezeket a bonyolult helyeket.
A lányaink kevésbé vidám témáról társalognak, látom is, ahogy Liliane egy pillanatra elszörnyed azon, amit a kislány mond neki. Nem hallgatózom, majd elmeséli, ha szeretné.
- Ohh, ez... - Mondja Minouch, tőle nem megszokott módon elcsendesül. Kékjeit lesüti a térdére, majd visszanéz Momóra. - Nagyon sajnálom. - Feleli, majd a hintából felpattanva ösztönösen megöleli a kislányt. Őt mindig boldogabbá tette, ha kapott egy szoros ölelést, ezt ő is szeret másokat átkarolni, ha valamiért szomorúak. Miután elengedi habozik pár másodpercet, majd ő is visszaül hallgatni, amit mesél a másik.
- Azta, ez nagyon izgalmas. És szokott mesélni neked? Lehet apukámmal együtt dolgozik és igazából ismerik egymást. - Suttogja sejtelmesen felénk pislogva. Érzem magamon a tekintetét, ezért szemöldököm felvonva szótlanul kérdem meg tőle, hogy mi az, mire huncutul vigyorogva visszafordul a kislányhoz.
- Az apukám bájitalkeverő az auroroknál, tud mérget is keverni. - Kicsit világol, mert az apukája nem szokott mérgeket keverni, bár kétségtelenül tudna, ha akarna.
- Anyu egy bácsival van... azt mondja apa, hogy valamilyen gazdag ember, a pénzét szereti. - Sóhajt fel a fejét csóválva. Nem tudja, hogy hogyan lehet valaki szerelmes a pénzbe és nem egy emberbe, de azt mondták neki, hogy majd megérti. Ő nem akarja a pénzt szeretni, akkor már inkább valamilyen játékot.
- Ennek örülök... Vannak helyek, ahol borzalmas dolgokat követnek el. - Válaszolom csendesen, majd ösztönösen szétnézek, ahogy azokra az emberekre gondolok. Nagyon feszültté tesz ez a helyzet. Én nem értem, hogy hogyan lehetnek a mai napig szabadlábon, remélem nincsenek belsős embereik a Francia Mágiaügyi Minisztériumban.