36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
offline
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 12. 22:29 | Link

Bossányi Karola


Igyekezett megtalálni azt a kokaviraesti időpontot, amikor még a kastélyba nem kötelező visszaérniük, de remélhetőleg már nem lesznek olyan sokan a faluban. Szeretett volna megismerkedni a hellyel, mert a pályaudvaron kívül még nemigen járta be ezt a környéket, pedig ahogy hallotta nagyon szép helyen fekszik, a házak pedig nagyon hangulatosak. Meglepően nagynak találta a helyet egy faluhoz képest, nagyon sok minden található benne. A vendéglátós részre inkább nem nézett be, mert az utcán látott egy feltűnően kótyagos figurát, aki hangosan énekelgetett egy régi számot, amit még gyerekkorában hallott a rádióban, de -szerencsére- mostanában már nem találkozik vele.
Így inkább az ellenkező irányba fordult el, útközben megajándékozta magát egy gombóc sárgadinnye és egy gombóc citromos fagyival, annak örömére, hogy nem ment teljesen világgá, csak részben.
A faluban kiállított órára nézve megállapítja, hogy egy rövid csatangolásra még van ideje, így hagyja, hogy a lába vezesse. A Boglyas térről egyik utcából a másikba fordul, míg nem egy üresedő játszótéren köt ki. Szerencsére a legtöbb gyereket már hazavitték vacsorázni, mert már kezd lehűlni a levegő, így valószínűleg úgy tűnik, hogy megússza a sikítozva játszó gyerekek társaságát. A fagyitól és a kissé csípős időtől libabőrösen lép be a hatalmas csúszdák erdejébe, mindenfelé nyújtogatja a nyakát. Egyikre sem merne felülni a magasabbak közül, pedig talán még nem küldenék le a mérges anyukák, mert eléggé kicsi ahhoz, hogy beolvadjon a környezetébe. Ez számára zavaró szokott lenni, főleg akkor, amikor az 5 évvel fiatalabb húgára egyszer azt hitték, hogy az ikertestvére.
A kavicsok halkan koccannak a talpa alatt, ahogy a távoli bokrokhoz sétál, hogy egy üres padon befejezze eledelét, miközben megvizsgálja a különleges játékokat, amikhez foghatókat még nem látott. Néha egy-egy távoli kacagás, kiáltás elvonja a figyelmét, olyankor oda-oda kapja a fejét. Már éppen indulni készülne, amikor egy más típusú hang üti meg a fülét: egy fióka hangos, de különös csipogása. Ez még nem is lenne furcsa, de úgy hallja, hogy lentről jön, nem pedig egy fáról. Hiába bántja a fülét az éles hang, úgy dönt, hogy megnézi nincs-e nagyobb baja. Tudja, hogy nem nagyon szabad megérinteni őket. Tétován indul meg a hang irányába, figyelmesen benéz a bokrok mélyére is, hátha oda bújt el a ragadozók elől a kismadár. A harmadik bokorban egy parányi (kb. 4 centis), emberhez egészen hasonlító lényre bukkan. – Baba tündér? – Motyogja megdöbbenve, majd az apróság a hangtól megrettenve eliszkol, nehogy Polli meg tudja fogni. – Hol az anyukád? – Kérdi, ahogy a nyomába lendül. Tudja, hogy nem tudnak beszélni, de most már érdekli a dolog. Sosem látott még tündércsaládot.

Utoljára módosította:Palotás Polli, 2020. július 12. 22:43
Hozzászólásai ebben a témában

Várffy-Zoller Vándordíjas - 2020 tavasz/nyár
Az év fórumozója - 2020 tavasz/nyár <3
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. július 14. 18:32 | Link

Polli

Lassan két nap is eltelt már a pizzéria óta, s egyre izgatottabb lettem Bence miatt. Azóta nem is beszéltünk, pedig nekem nagyon is fúrta az oldalamat az, hogy vajon mit csinál, írogat-e Flashként másoknak levelet, vagy akár Benceként, várja-e, hogy újra találkozzunk, s vajon mi játszódhat le a fejében?
A játszótérre érve kiszemeltem magamnak egy félreeső padot, s azon megtelepedve halásztam elő a mobilomat, majd pötyögni kezdtem rajta neki. Aztán bizonytalan lettem, hogy talán még ki kéne várnom ezt az estét, így inkább töröltem az üzenetet. Rá egy percre újra pötyögtem, aztán megint kitöröltem, s ez így zajlott jó negyed órán át, miközben azon agyaltam, hogy miért is kell megvárnunk a holnapot, miért kellene még egyet aludnom, ha már döntöttem?
A gondolataimból egy furcsa csipogás rántott vissza, mely meglehetősen közelről hallatszott, s egyáltalán nem úgy tűnt, mintha egy játszó gyerek adná ki magából a hangokat. Ez sokkal inkább olyan volt, mintha egy madár csipogna, vagy valamiféle lény. Fel is kaptam a pillantásom, s fülelve a hang irányába fordítottam a fejem, amikor megpillantottam egy pöttöm lányt a közelben a bokrok közt kutakodni.
Kíváncsi lettem, hogy vajon miféle jószág után kutat, így felegyenesedve a padról, megindultam felé, s már csak azt láttam, hogy valamit el akar kapni. Magam is felgyorsítottam a lépteimet, így nagy nehezen sikerült beérnem őt, közben a mobilomat a zsebem mélyére csúsztattam.
- Hát te mit üldözöl? Csak nem valami háziállat? - kérdeztem kíváncsian, mert igen csak fülsértő volt a hang, amit az az akármicsoda kiadott magából.
  
Hozzászólásai ebben a témában
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
offline
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 15. 01:00 | Link

Bossányi Karola


Amikor még kisebb lány volt, akkor rengeteg tündérmesét olvastak fel neki a szülei, sőt szereztek mugli könyvesboltokból olyan történeteket, ahogy a muglik látják a tündéreket. Ezeket mindig nagyon szerette, talán még jobban is, mint a varázslók által írt sztorikat, mert jobban szerette azt a verziót, hogy a tündérek kedvesek és barátságosak, mindent megjavítanak, miattuk virágzanak a virágok és hogy ha a bizalmadba fogadsz egyet, akkor örökké a legjobb barátod lesz. Ehhez képest a varázslók hiú bajkeverőknek tartják őket, akik csak kívülről szépek, belülről meg… kevésbé. Az ő fejében kicsit keveredik a valóság, meg a 8 évvel ezelőtti esti mesék – amiket a húga miatt még nem is olyan túl régen hallott-.
Erre most egy szempillantásra ugyan láttot egyet, akin a méretéből meg a külsejéből is látszott, hogy még egészen kicsike. Már nem emlékszik pontosan, hogy mekkorának kellene lennie egy tündérnek, de ez egészen biztosan kisebb volt annál, valamiféle növendék egyed lehetett. Aztán huss, olyan gyorsan elillant, hogy Polli abban sem volt biztos, hogy tényleg azt látta, amit. A barna mütymürütynek sem kellett több, ezt közelebbről meg kell néznie, lehet, hogy segítséget kér.
Polli éppen a szomszédos rózsabokrot kezdte finoman széthúzni, amikor egy ismeretlen beszéde ütötte meg a fülét. A hang irányába fordulva megállapítja, hogy egy vele nagyjából egykorú lány áll tőle nem messzire – vagy ha olyan ütemben fejlődik, mint ő, akkor sokkal idősebb, de igyekszik megmaradni a realitás talaján-.
- Neem, szerintem tündér lehet. Még kicsi, biztosan az anyukáját keresi. Segítsünk neki! –
Feleli lelkesen kezeit kissé tapsikolva, majd újra a tüskék közé nyúl, mert egészen közelről hallja a borzalmas visítást. Attól is fél, hogy a kicsi megszúrja magát.
- Az anyukája vajon nem hallja, hogy keresi? Elég hangos. –
Tűnődik határozottan bólogatva a saját megállapításán. Ha a közelben lenne, egészen biztosan jönne érte. Ebben a pillanatban a bokor aljából előtör az aprócska, színes szárnyú kis alak, és tempósan átiszkol a következő bokorhoz, ami ugyan már nem szúr, de cserébe nagyon is terebélyes, dús lombozatú. Egy pár másodpercig úgy tűnik, mintha elhallgatna, majd többször rövidebbet sikít. Polli baljával a jobb felkarján dobolva tűnődik a rózsatő és a szétterülő bokor között félúton, hogy most mégis mi történt. Megtalálta a mamáját és éppen fenekeli? A tündérek vajon megütik a gyerekeiket?
Hozzászólásai ebben a témában

Várffy-Zoller Vándordíjas - 2020 tavasz/nyár
Az év fórumozója - 2020 tavasz/nyár <3
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. július 26. 21:18 | Link

Polli

Nem akartam megijeszteni a lányt, de szerencsére nem is ijedt meg, az viszont látszott rajta, hogy valami nagyon is felkeltette az érdeklődését, s mivel korábban is úgy láttam, hogy kerget valamit, így már szinte biztos voltam abban, hogy valami lapulhat abban a rózsabokorban.
-Tündér? Nem sűrűn látni erre tündért, nahát - egy kicsit meglepődtem ezen, bár nem volt lehetetlen, hogy efféle lényekkel is találkozhassunk a játszótéren. Mondjuk nem hittem azt, hogy kedvelik a zsúfolt helyeket, de a lány szerint eltévedhetett ez a kis tündér. - Segíthetünk, csak nem tudom, hogyan találjuk meg az anyukáját, sajnos annyira nem értek a tündérekhez - vallottam be a tapsikoló lánynak, egy picit furcsálltam a lelkesedését, de ki tudja, lehet hogy ez neki újdonságnak számított.
- Óvatosan, ez eléggé szúr - próbáltam figyelmeztetni őt, miközben még mindig hallatszott a kis tündér visítása. Rossz érzésem támadt, s még az is megfordult a fejemben, hogy talán ő is megsérült, vagy az is lehet, hogy valaki ráijesztett, és ezért menekült a rózsabokrok közé.
- Nem tudom, még az is lehet, hogy valami ráijesztett, emiatt menekült el, és akkor talán az anyukája meg sem találja. Egyszer olvastam egy történetet, amiben azt írták, hogy a tündérek félnek a macskáktól és a nyestektől. Talán egy nyest lehetett a ludas - tártam szét karjaimat, hisz ebben sem voltam biztos. Közben magam is odaléptem a bokorhoz, hogy segítsek azt széthúzni.
- Hopp, nézd csak, ott iszkol! - sikerült kiszúrnom, amint a kis tündér átevickélt a levelek közt, és megiramodott a másik bokor felé. Sietve el is tűnt annak sűrű zöldje közt, s egy ideig csönd lett a játszótéren. - Lehet, hogy tőlünk is fél - jegyeztem meg, miközben a lányra pillantottam. - Amúgy Karola vagyok, az arcod ismerős, nem te vagy az egyik új elsős a suliban? - prefektusként próbáltam figyelemmel követni a legújabb diákokat, s ez nagyjából ment is, kivéve, amikor egyszerre többen is érkeztek.
- Ajjaj, megint sír. Lehet, hogy megszúrta őt a rózsatövis. Jó lenne neki segíteni valahogy, de nem nagyon értek a tündérekhez. Szerinted mit csináljunk?
Hozzászólásai ebben a témában
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
offline
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 28. 19:49 | Link

Bossányi Karola


Furcsa módon most, hogy a kíváncsisága erősebb, mint az érzékenysége, nem annyira borítja ki ez az éles hang. Valószínű azért, mert a távolból, egészen halkan találkozott először ezzel a zavaró zajjal, volt ideje tolerálni, sőt még a felfokozott figyelmét átirányítani az ismeretlen megismerésére, nem pedig a szorongásnak átadnia magát. Ez ritkán szokott előfordulni vele, évek óta ezen dolgoznak, hogy az átlagos ember számára kellemetlen, de tolerálható dolgot kezelhetővé tegyék Pollinak is.
- Nagyon hívja szegény… - Sóhajtja kezeivel betapasztva a fülét egy hangosabb tündér sikoly után, hiszen az ő kíváncsisága sem végtelen annyira, hogy a bántó hangokat korlátlanul elviselje. – Remélem nincs baja a családjának. – Folytatja zavartan szétnézve, hátha egy mérges, vöröslő arcú tündérmama közelít feléjük furkósbottal a kezében, mögötte pedig a tündérhadsereg áll készen arra, hogy a két galád embertől megmentsék az apróságot. Szerencsére nincs semmi ilyen, de balszerencsére olyan sincs, hogy a féltő anyuka széttárt karral száll a kicsi felé, hogy tovaszálljanak együtt az otthonuk biztonságába.
- Igen, vigyázok.  – Helyesel, ahogy próbál manőverezni a tüskék között, ám hamar elveszíti a kicsit még azelőtt, hogy megérinthette volna, így jobb híján kihúzza karját a belátás javítása érdekében. Ez nem sikerült tökéletesen, az egyik tüske néhány centi hosszan felületesen belekarcol a hüvelyujjába, amit egy hal sziszegéssel díjaz. Egy futó pillantást még vet az égő sebre, de folyó vér híján elintézi egy vállrántással, újból a mentési akcióra koncentrál.
- Ugye nem tőlem fél? Már akkor sírt, amikor idejöttem. – Ő semennyire nem érzi magát nyestnek, macskának egy kicsit esetleg, a testvérével szoktak macskafújást utánozni, amikor játékból ellenkeznek egymással vagy a szüleik olyat kérnek tőlük, amit nem akarnak megcsinálni. Jó, lehet egy kicsit jobban macska, mint kéne. De most csendben volt.
Huss! Mint egy szempillantás, úgy iszkol el az apró szárnyas lény, ettől Polli is hátralép ijedtében, mert váratlanul érte. Bólogatva helyesel, szerinte is fél tőlük. Mondjuk, ezt nem is csodálja, tőle a legtöbb ember csak 1-2 fejjel magasabb, mégis tudja zavarni a látványuk. – Túl hangos voltam? – Kérdi suttogva, kicsit összébb húzva magát. Polka csak segíteni akart, nem rémisztgetni ártatlan gyerek tündéreket. – De, nem rég jöttem. Szerintem én is láttalak már valahol. Polli vagyok, eridonos. – Mutatkozik be Karola bal fülének egy bizonytalan mosoly keretében. Már megtanulta, hogy a háza egyfajta identitást ad neki, a rellonos az ijesztő emberek háza, ha nem nézzük Olcsit. – Te melyik házban vagy? – Még egészen újdonság neki ez a házasdi, minden érdekli ezzel kapcsolatban, de legalábbis az, hogy kell-e félnie az illetőtől.
Egy újabbat sóhajtva rázza meg a fejét. Ő sem látott még sok tündért, fogalma nincs, hogy milyen hangokat adnak ki magukból, amivel hívni lehet őket magukhoz. Elsa módszerét ismeri, de abban biztos, hogy az nem fog működni itt és most. – Valahogy csapdába kéne csalni, hogy nehogy megsérüljön. Remélem őt nem karcolta meg a rózsa. – Nem tudja, hogy mennyire lehet puha és érzékeny a bőre egy ilyen lénynek, főleg, ha még mini. – A tündéreknek nem kedveskedni kell? Ő vajon megérti már? – Kérdezi halkan elhúzva a száját. Mintha valami olyat olvasott volna, hogy beképzeltek és dicsérgetni kell őket. – Egyáltalán honnan tudnak emberül? – Ráadásul mi van, ha külföldről jött ide a tündér egy vándorcirkusszal vagy ilyesmi? Mi van, ha török? Nem nézett annyi Szulejmánt, hogy meg tudja dicsérni törökül.

Hozzászólásai ebben a témában

Várffy-Zoller Vándordíjas - 2020 tavasz/nyár
Az év fórumozója - 2020 tavasz/nyár <3
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. augusztus 19. 09:53 | Link

Polli

Rossz volt hallani a kis tündér sírását, teljesen megértettem azt, hogy a lány miért aggodalmaskodik, s láthatóan már őt is kezdte zavarni az egyre élesedő hang.  - Reméljük, hogy nincs, mondjuk inkább az lesz a gond, hogy valószínűleg elszakadt a családjától és nem talál vissza hozzájuk - ezt tartottam a legésszerűbb magyarázatnak, bár annyira nem voltam képben azzal, hogy milyen ellenségeik lehetnek a természetben ezeknek a kis lényeknek, s hirtelen azt sem tudtam volna megmondani, hogy honnan is kerülhetett ide ez a kicsi.
- Tőled? Nem, dehogy! Nem vagy ijesztő - mosolyogtam a lányra, s ezt az elméletét teljességgel kizártam. Bár, utólag átgondolva eszembe jutott valami, s ahogy gondolkodtam, talán még az arcomra is kiült az, hogy éppen töröm valamin a fejemet. - Hm, tudod mi lehet? Ugye ez egy játszótér, és elképzelhető, hogy mondjuk valamelyik kisgyerek játékként nézett rá, talán rá is ijesztett, és lehet hogy emiatt van ennyire megijedve. Mondjuk én is ijedt lennék, ha elszakítanának a saját környezetemből, de ne vedd magadra, oké? - bátorítóan szóltam hozzá, hisz nem akartam azt, hogy a lelkére vegye ezt az esetet. Közben feltűnt, hogy ismerős a lányka, bár elég picinek tűnt, így nem voltam biztos abban, hogy vajon a suliba jár-e, vagy esetleg máshol láthattam.
- Örvendek Polli, akkor most már tudom, hogy miért tűntél olyan ismerősnek! Eridon, klassz ház - mosolyogtam rá kedvesen, és a kezemet is nyújtottam felé egy kézfogás erejéig, miután bemutatkoztam. - Év elején töltöttem ott néhány napot, mert nálunk volt egy kis forgatag a levitában, elég sok minden felújításra került, szóval addig szétosztottak minket a házak közt. Jó volt az ott töltött időszak is, szép a klubhelyiségetek - ez maradt meg bennem leginkább, ugyanis az idő jó részét ott töltöttük.
- A levitában vagyok, de ne higgy a híreszteléseknek, azért nem csak a tanulásról szól az életünk - mondtam mosolyogva, mígnem visszakanyarodtunk a tündérekhez, s lényegében kiderült hogy egyikünk sem ért hozzájuk igazán.
- Ez jó ötlet Polli, csak azt nem tudom, hogyan tudnánk őt csapdába csalni. Nagyon gyorsan mozog, kis helyen is megtud bújni előlünk. Hm - tanácstalanul sóhajtottam egyet, nem voltam felkészülve ilyen tündérmentőakcióra, így erősen agyaltam, viszont Polli közben egész jó ötleteket osztott meg velem.
- De , azt hiszem, ezzel nem is mondasz hülyeséget. Talán próbáljunk meg kedvesen szólni hozzá, ha megérti, lehet hogy idejön hozzánk. Próbáljuk meg - azzal leguggoltam ahhoz a bokorhoz, aminél a legutóbb láttuk őt, Pollira pillantottam, majd vissza a bokor sűrűjébe.
- Szia Kistündér, Karola vagyok, ő pedig Polli, nem akarunk bántani, segíteni szeretnénk - nem mozdultam, csak vártam, hátha lesz valami reakció, bár abban sem voltam biztos, hogy érti majd a szavaimat. - Lehet, hogy fel kéne adnunk ezt Polli - bár szerettem volna segíteni a tündérnek, nem tudtam, hogy mit kellene ilyen helyzetben tenni.
Hozzászólásai ebben a témában
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
offline
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. szeptember 16. 00:16 | Link

Bossányi Karola


Nagyot nyelve próbálja meg legyőzni a feszültséget. Elvégre most ő a nagylány, neki kell felelősségteljes döntéseket hoznia, mégpedig higgadtan. Még szerencse, hogy itt van Karola is, mert egyedül rettegne ilyeneket csinálni, így legalább van kire hárítani a felelősséget.
Csak a pillanatnak egy töredéke volt, amíg azt hitte, hogy a prefektus olyat látott, amit ő nem és ezt szeretné közölni vele, hirtelen eláll a lélegzete és meredt tekintettel fordul Karola felé. – Ja… hogy… azt hittem, hogy a szárnya szakadt el…. – Sóhajtja megkönnyebbülten. Ez sem egy jó dolog, ha valakit elszakítanak a családjától – ő már csak tudja. Legszívesebben ő is ordított volna, valószínűleg őt is kergették volna, de nem haza próbálták volna vinni, hanem egy sokkal fehérebb helyre, mint az otthonuk.
Bólogatva hallgatja a levitás lány elméletét. Logikusan hangzik, hogy valamelyik gyerek játéknak nézte, elvégre mennyi élethű játék van már a piacon. A húgának is olyan ajándékokat adtak még pár éve, hogy csak lesett. Attól az élethű sírós kisbabától a mai napig rémálmai vannak, annyira valósághű volt. De Panna elvolt vele, ez a lényeg. – Igen, a kicsik mindent összefogdosnak meg kell nekik. – Bólogat a hatalmas 151 centije magasságáról. Ő már csak tudja, hogy milyenek a kicsik, mint ahogy a kis tündér pánikját is átérzi. Valami ilyesmit érzett nem is olyan túl régen, pedig készítették is rá. – Igen, rémisztő, ha kiszakítanak az otthonod biztonságából és az idegenben vagy… egyedül. – Bólogat a tündér utolsó nyoma irányába bólogatva. Ühüm, ezt túlzottan is jól megérti, ehhez még tündérnek sem kell lennie.
- Örvendek! Én nem jegyeztelek így meg! – Ismeri be zavartan a hajába túrva, majd elmormolva egy bocsit mellé. Annyira nem figyelgette a levitásokat, a sajátjaitól nem sok mindent hallott az étkezőasztalnál, sokszor legszívesebben külön evett volna tőlük. – Nekem is tetszik, kényelmes. Hangulatos este. Egyszer lehet én is megnézem majd a tiéteket, ha van valami. – Nem tűnik kopottnak az Eridon, de amilyen bulit tud ott csapni némelyik társa, simán kinézi, hogy felrobbantanak egy trágyagránátot és akkor menekülniük kell a szag elől. Csak a ruhája át ne vegye. – Biztos az is nagyon szép. A Levita klubhelyiség hogy néz ki? – Nem tudja, hogy lesz-e lehetősége valaha megcsodálni, de így jobban belegondolva nagyon elkezdte érdekelni, hogy a többi ház milyen. Ezek szerint nem egyforma az elrendezés különböző színekben, pedig úgy lenne egységes. De a diákok sem egységesek, igazuk van. – Mégis jól tanultok. Hogy csináljátok? – Jól jönne neki pár tipp, hogy kevés tanulással olyan tudása legyen, mint a levitás csapatnak. Biztosan jobb tanulási módszereik vannak, mint neki. Állítólag tanulni is meg tudni tanulni meg nem mindenkinek egyforma a tanulási stílusa. Ő ezzel annyira nem törődött annyira, de lassan ideje lenne.
- Én sem tudom, hogy miféle csapdába lehetne becsalni… valamibe, ami nem szúrna meg minket, ha benyúlunk... Nagyot harap egy ilyen? – Kérdi halkan felnyögve. Ez egy nagylányos döntés lenne a részéről, hogy hagyja magát megharapni, de azért nem szeretne a Molyemberré változni és házról házra röpködve üldözni a gonoszt emiatt az eset miatt. - Ha már megharap, akkor már végül is mindegy, hogy rózsa, nem?-
A molyemberes fantáziálás helyett leguggol Karola mellé a bokorhoz, hogy bekedveskedjék magukat a kis tündérnek. Reméli, hogy menni fog, mert már eléggé ráijesztettek. Csalódottan pislog a levitás jobb fülére, amikor látja, hogy próbálkozásuk sikertelen. – Kár, hogy nem jött elő ez a kis tündér, pedig olyan szép tündérke. Nagyon szép. – Próbál finoman hízelegni, de ez sem válik be. Lehet, hogy tényleg orosz. Ekkor eszébe jut egy újabb ötlet, igaz ez kevésbé finom, csak tátogni meri Karolának, ahogy mutogat a bokorra: „SÓBÁLVÁNYÁTOK? Az megölné?” Tátogja tovább, ahogy látványosan szétteszi a karját. Azért az rossz volna.


Hozzászólásai ebben a témában

Várffy-Zoller Vándordíjas - 2020 tavasz/nyár
Az év fórumozója - 2020 tavasz/nyár <3
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. szeptember 19. 15:36 | Link

Polli

- Áh, nem gond, én is csak azért, mert prefektusként igyekszem odafigyelni az újakra - kedvesen rámosolyogtam, tényleg nem volt miért szégyellnie magát, nagy ez az iskola, és nem ismerhetünk mindenkit. Most viszont itt volt az alkalom a bemutatkozásra, ez gyorsan meg is történt, így Pollinak is lett már legalább egy ismerőse, bár biztos voltam benne, hogy már másokkal is találkozott.
- Ó a miénk is klassz, én mondanám, hogy gyere és nézd meg, de sajnos ez nem ilyen egyszerű. Csak úgy nem járkálhatunk be egymáshoz, ezt valamiért nagyon is szigorúan veszik, amióta áll ez az épület. De néha akadhatnak olyan helyzetek, amikor megnyílnak a kapuk. Mi mondjuk nem voltunk szerencsések, szükséges volt sajnos a házrészünk átépítése - ecseteltem kicsit talán hosszan a történéseket, s remélem, hogy ezzel nem untattam nagyon Pollit.
- Hangulatos, és nagyon otthonos, kicsit hasonlít a tiétekhez - mosolyogva idéztem fel, hogy milyen is a klubhelyiségünk, a tanulással kapcsolatos dolgokon pedig elmosolyodtam.
- Fogalmam sincs, de egy közös van mindannyiunkban, imádunk olvasni. Talán ez a titka, hogy több időt is képesek vagyunk ráfordítani valamire. De azért ne gondold azt, hogy minden levitásra jellemző az, hogy nagyon jól tanulunk. Azért ezt az élet is befolyásolja, mert akadhatnak jobb és rossz napjaink. Valójában én sem vagyok mindenből jó, van, amit nem ártana gyakorolnom. De szorgalmas vagyok, amennyire lehet. Azt hiszem, hogy inkább ez a titka, a szorgalom, meg az időráfordítás. Amúgy nálatok is vannak jó tanulók, és a rellonosok közt is van egy-két kiemelkedően teljesítő tanuló - súgtam meg, már csak azért is, hogy Polli ne adja fel, s bízzon magában. Tényleg nem a ház színétől függ az, hogy ki hogyan tanul.
- Hű látod, ez egy nagyon jó kérdés. Sosem harapott még meg tündér. Szerintem olyan lehet, mint egy darázscsípés, de nem vagyok szakértő - elmosolyodtam, ez egy jópofa kérdés volt, s őszintén tényleg nem tudtam, hogy mennyire kellene félnünk egy apró pici tündértől.
- Akkor mindegy, legfeljebb átváltozol - mondtam komolyan, de valójában csak ugrattam a lányt, s rögtön újra elnevettem magam. - Ne félj, nem fogsz átváltozni, ha meg is harap, szerintem csak bepirosodik majd, de nem vészes-
Egy ideig próbálkoztunk a tündér csalogatásával, minden kedvességet bevetettünk, amit csak lehetett, még sem értünk célt. Kezdtem feladni a reményt, tanácstalanul guggoltam a bokor előtt, mikor Polli érdekes dolgot tátogott felém. Az ötlet jó volt, egész jó, viszont ahogy tovább gondoltam, mégis el kellett vetnem ezt.
- Nem, ez nem biztos, hogy jó lesz Polli, mert akkor sosem találjuk őt meg. Várj csak...- hirtelen eszembe jutott, hogy maradt a zsebemben egy szem bonbon, így azt kicsomagoltam a papírból, hogy a finom csokoládé illatával csaljam oda magunkhoz a kis tündért.
- Tündérke, nézd csak milyen finom csokoládé van itt. Nyamm de finom...hmm, ezt neked is meg kellene kóstolnod - picit még beljebb is toltam a kezem, amikor egyszer csak megmozdult a bokor, s úgy tűnt, mintha előbújna a kis tündér.
- Nézd Polli...beszélj hozzá - súgtam oda a lánynak, s kíváncsian figyeltem, hogy mi lesz.

Hozzászólásai ebben a témában
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
offline
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. szeptember 22. 22:27 | Link

Bossányi Karola


Polliból biztosan sosem lenne jó prefektus. Neki nem menne, hogy felügyelje az újakat, még az eridonos elsősökkel sem bírna el, nem még, hogy mások éjjel rakoncátlankodó diákjaival hadaskodjon.  Főleg, ha az a más házak a Rellon, el nem tudja képzelni, hogy mit tudna mondani egy rendbontó rellonos diáknak éjjel a sötét folyosón egyedül. Valószínűleg sírna.
Figyelmesen hallgatja Karolát, a végén lemondóan biccent. Hát, igen. Nem lehet csak úgy átjárni egymáshoz, pedig néha jó lenne tartani valamilyen pizsi partit, vagy ha majd egyszer itt lesz Panna és véletlenül külön házba kerülnek, akkor vele is borzasztó lenne külön aludni. Biztosan van rá valamilyen mód, hogy találkozhassanak. – Miért kellett átépíteni ilyen sürgősen? – Kérdi döbbenten. El nem tudja képzelni, hogy mi történt abban a házban, ami ekkora káosszal járhatott. Csőtörés volt és elázott az összes okosságuk?
– Talán egyszer majd megnézem. –Biccenti mosolyogva. Ki tudja, egyszer még lehet náluk is káosz, amilyen őrült némelyik háztársa. Bár bolondságban Pollit sem kell félteni, otthon a szülei állandóan nevelni meg csitítani próbálják, amikor a húgával összeszabadul. – Óóó… olvasni azt nem szoktam annyira… de gyakorolni szeretem a zongorát. Abban verhetetlen vagyok. Talán a pálcával is menne többet. - Ha a tanulmányainál is olyan elszánt volna, mint a zongoránál, már talán harmadikba is járhatna. Igaz, azt mondták neki, hogy arra született is. Boszorkánynak is született, azt nem tudja, hogy különösebben tehetségesre sikeredett-e. Nem érzi magában az erőt. Nem rossz tanuló, nem is erőlködik különösebben. Még keresi a helyét a világban.
- Utálom a darazsakat. – Nyögi fel alsó ajkába harapva. – Az nagyon fáj. – Pillant fájdalmasan Karola arca irányába. Nem olyan bátor kislány Polli, mint látszik néha, nincs túl nagy fájdalomküszöbe. Ha a közelébe kerül egy darázs, mert teljesen kétségbe van esve, mert zavarja a hangja, meg egyáltalán elképzeli, hogy megcsípheti. Először kicsit el is hiszi, hogy át tud változni valamivé, főleg a darázscsípés után, ami számára az egyik legborzalmasabb dolog, ami vele történhet. – Lehet valaki allergiás tündérharapásra? - Kérdi inkább érdeklődéssel a hangjában, mint aggodalommal. Nem egy allergiás fajta, inkább csak a fájdalomtól fél, mert hiába kicsi a lény, élesek lehetnek a fogai. Amilyen kicsi, még a tejfogai is beletörhetnek az ujjába? Minél többet gondolkodik rajta, annál rémisztőbb az egész. – Az lehet túl durva lenne… - Helyesel száját elhúzva. Picit szégyelli, hogy ilyen drasztikus megoldások jutottak az eszébe, de tényleg segíteni szeretne, csak egy hirtelen gondolat volt.
Érdeklődve előre dőlve figyeli, hogy mit talál ki a levitás. Elégedetten mosolyodik el a csokoládé ötletére, sokkal kíméletesebbnek tűnik, sőt egészen hamar be is válik.
Halkan, lassan közelebb merészkedik, ügyelve, hogy ne tegyen semmilyen hirtelen mozdulatot – de legszívesebben kapálózna, mert ez túlottan izgalmas- lágy hangon megszólal. – Szia kicsi! Hoztunk neked csokit, ha elfogadod visszaviszünk a mamádhoz. – A beszédre először az apróság összerezzen, aztán végül megbátorodik az édesség illatára és közeledik hozzájuk. – Biztosan nagyon éhes már. – Súgja oda Karolának, ahogy a parányi lény majszolja el a csokoládét és egyre kényelmesebbé válik a jelenlétükben, a lábacskája már hozzá is ér Karola ujjához evés közben. Talán, ha elfogy még rá is szállna? Polli halkan kedveskedik közben, hogy szokja hangjukat.




Hozzászólásai ebben a témában

Várffy-Zoller Vándordíjas - 2020 tavasz/nyár
Az év fórumozója - 2020 tavasz/nyár <3
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. október 21. 20:25 | Link

Polli

-  Sajnos adódtak gondok. Az illúzió és a varázslat, ami a házunkat tartotta, valami oknál fogva meghibásodott, és elkezdett tönkre menni minden. Eleinte nagyon nyomasztó érzés volt, és muszáj volt átépíteni. De most már szerencsére minden rendben van, szépek lettek a helyiségeink - meséltem mosolyogva az eridonosnak, s ha már szóba jött, hogy milyenek is a levitások, erről is fecserésztünk kicsit.
- Wow, akkor te is szereted a zenét! Ez jó dolog, van egy srác, Marci, ő például gitározik, néha együtt énekelünk, ügyes srác, akár te is zenélhetnél velünk - jegyeztem meg, hisz jó dolog az, ha szeretjük a zenét, az meg pláne, ha még műveljük is.
- Igen, elég fájdalmas, és veszélyes is. Egyszer az egyik ismerősömet megcsípték, aztán allergiás lett tőle. De már jól van, meggyógyították. Azt viszont tényleg nem tudom, hogy a tündér harap-e, és ha igen, lehetsz-e rá allergiás. Tündérallergiáról még nem hallottam - mondtam nevetve, a lány kérdésére, majd mindenféle ötletet megpróbáltunk, hogy kicsaljuk a tündért, mire az végre csak méltóztatott előjönni.
A tündér továbbra sem tűnt bőbeszédűnek, viszont úgy tűnt, hogy a csoki tetszett neki, ugyanis apró lépteivel egyre közelebb merészkedett hozzánk. Meg sem mozdultam, nehogy elijesszem, csak csöndben guggoltam, figyelve, hogy Polli hogyan is csalja oda a kis lényt.
- Vagy csak édesszájú, és szereti a csokit - súgtam vissza Pollinak, aztán mosolyogva figyeltem, hogyan majszolta a csokoládét a tündér.
- Szia, Karola vagyok, ő pedig Polli. Ne félj tőlünk. Hogy segíthetünk?- ha már bátrabb volt, akkor halkan, kedves hangon tettem fel neki a kérdéseket. A pici tündér viszont nem tűnt túl beszédesnek, viszont egyszer csak a közelünkben megjelent egy másik tündér is, valamivel nagyobbacska, mint az, amelyik a csokiból evett.
- Szerintem ő lehet az anyukája, lehet, hogy hagynunk kéne, hogy hazavigye - súgtam Pollinak, s nagyon lassan elhúztam az ujjamat a kistündértől, hogy nehogy megijedne ő, vagy az anyukája. - Gyere, mi meg menjünk el fagyizni - tettem még hozzá, hisz nagyon úgy tűnt, hogy a tündérkét haza fogják vinni.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér