Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.
|
|
|
Babu és Nathanielkéső éjjel - kinézetTalán a mozdulat az, ahogy Babett fülébe súg, ami arra késztet később, hogy a fejébe nézzek. Talán valami megérzés, vagy intuíció, ahogy a szemeimnek be kell fogadnia ezt a látványt, és nem úgy dolgozza fel, ahogy más tenné. Ahogy görcsbe rándul a gyomrom egy pillanatra, megmagyarázhatatlan sötétség villan át az agyamon. De Nate semmi olyat nem tesz végül, ami mégis megerősítené az elképzelésem, sőt, egész rendesnek, korrektnek tartom azt. hogy lelép. Pedig a fejéhez is vághatná az egyértelműt - ha én lennék fordított esetben, tudnám, hogy én vagyok a nemkívánatos személy minden értelemben -, mégis a helyzethez méltóan távozik, a sötét burka hamarosan körbeöleli őt. Itt maradunk, mi ketten, a drága és ma durván-szexi Babu - az a smink, vadító! -, nekem meg gőzöm sincs, hogy mit is kéne kérdeznem. Emiatt és az előbbiek tudatában pillantok a srác fejében, ahol igazán gyanúsat nem vélek felfedezni, csak az érzés zavar, ahogy ezt a szép lányt képzeli maga elé. De valamit mégis tennem kell, nem állhatunk egész éjjel itt, szóval kérdezek. Ő pedig belém néz, átható zöldeskék szemeivel felemeli a pulzusszámom, ahogy pislantok. Vastag, csókolni-való ajkai megremegnek, de nem adnak üzenetet, valami meggátolja őket, és én... félteni kezdem őt. Mi volt ez az egész? Mit csináltak, amit Babu nem akart, vagy nem akarhatott? Látszólag nem volt fizikai kapocs kettejük között, a zöld ruhába öltözött szépség pedig nem mutatta sírás jeleit. Lehet, hogy csak tényleg kapóra jöttem, mint koptatókő a farmeron? Már a furcsa nevetése is kihasította a nyugalomból az általános rezgéseket, most pedig az a vékonyka hang. Talán megijedt? - Nem hinném - mosolyodom el bátorítóan újfent, és érzem, hogy közeledne hozzám. A karjai elindulnak felfelé, mégsem a vágyat érzem, inkább csak... átkarolom és magamhoz húzom szorosan, az arcom a homlokára fordítom, ha már az államat ostromolja vele. - Ugye nem bántott? - suttogom magam elé a kérdést, és remélem költői lesz. Érzem a testét hozzám nyomódni, ami még így is megindítja a vérkeringésem, holott semmi ilyesmi célom nincs most. Az emberi test viszont válaszol, és próbálom a helyzetet megoldani, a hajának illatát figyelmen kívül hagyni. Remélem, tényleg nincs semmi gond. - Hé, nyuszifül, hazaviszlek, jó? - kérdezem, a szemeimmel pedig keresem az övéit. Nem hiszem, hogy most annyira akarna beszélgetni, de ki tudja, persze. - Vagy, amit csak akarsz, számíthatsz rám - újra ösztönösön mosolyra szaladnak az ajkaim. A buli mára tuti elmarad, ha haza is kísérem, nem hiszem, hogy lesz már kedvem visszatérni.
|
|
|
Lóránt Bence INAKTÍV
MT (marha tehetséges) offline RPG hsz: 581 Összes hsz: 1794
|
Írta: 2020. június 17. 10:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=811734#post811734][b]Lóránt Bence - 2020.06.17. 10:21[/b][/url] Babu és Nathanielkéső éjjel - kinézetTalán a mozdulat az, ahogy Babett fülébe súg, ami arra késztet később, hogy a fejébe nézzek. Talán valami megérzés, vagy intuíció, ahogy a szemeimnek be kell fogadnia ezt a látványt, és nem úgy dolgozza fel, ahogy más tenné. Ahogy görcsbe rándul a gyomrom egy pillanatra, megmagyarázhatatlan sötétség villan át az agyamon. De Nate semmi olyat nem tesz végül, ami mégis megerősítené az elképzelésem, sőt, egész rendesnek, korrektnek tartom azt. hogy lelép. Pedig a fejéhez is vághatná az egyértelműt - ha én lennék fordított esetben, tudnám, hogy én vagyok a nemkívánatos személy minden értelemben -, mégis a helyzethez méltóan távozik, a sötét burka hamarosan körbeöleli őt. Itt maradunk, mi ketten, a drága és ma durván-szexi Babu - az a smink, vadító! -, nekem meg gőzöm sincs, hogy mit is kéne kérdeznem. Emiatt és az előbbiek tudatában pillantok a srác fejében, ahol igazán gyanúsat nem vélek felfedezni, csak az érzés zavar, ahogy ezt a szép lányt képzeli maga elé. De valamit mégis tennem kell, nem állhatunk egész éjjel itt, szóval kérdezek. Ő pedig belém néz, átható zöldeskék szemeivel felemeli a pulzusszámom, ahogy pislantok. Vastag, csókolni-való ajkai megremegnek, de nem adnak üzenetet, valami meggátolja őket, és én... félteni kezdem őt. Mi volt ez az egész? Mit csináltak, amit Babu nem akart, vagy nem akarhatott? Látszólag nem volt fizikai kapocs kettejük között, a zöld ruhába öltözött szépség pedig nem mutatta sírás jeleit. Lehet, hogy csak tényleg kapóra jöttem, mint koptatókő a farmeron? Már a furcsa nevetése is kihasította a nyugalomból az általános rezgéseket, most pedig az a vékonyka hang. Talán megijedt? - Nem hinném - mosolyodom el bátorítóan újfent, és érzem, hogy közeledne hozzám. A karjai elindulnak felfelé, mégsem a vágyat érzem, inkább csak... átkarolom és magamhoz húzom szorosan, az arcom a homlokára fordítom, ha már az államat ostromolja vele. - Ugye nem bántott? - suttogom magam elé a kérdést, és remélem költői lesz. Érzem a testét hozzám nyomódni, ami még így is megindítja a vérkeringésem, holott semmi ilyesmi célom nincs most. Az emberi test viszont válaszol, és próbálom a helyzetet megoldani, a hajának illatát figyelmen kívül hagyni. Remélem, tényleg nincs semmi gond. - Hé, nyuszifül, hazaviszlek, jó? - kérdezem, a szemeimmel pedig keresem az övéit. Nem hiszem, hogy most annyira akarna beszélgetni, de ki tudja, persze. - Vagy, amit csak akarsz, számíthatsz rám - újra ösztönösön mosolyra szaladnak az ajkaim. A buli mára tuti elmarad, ha haza is kísérem, nem hiszem, hogy lesz már kedvem visszatérni.
|
A legjobb postairón a környéken.
|
|
|
Drinóczi Babett Mirtill INAKTÍV
a legkisebb Drinóczi offline RPG hsz: 133 Összes hsz: 203
|
Írta: 2020. június 17. 14:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=811747#post811747][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.06.17. 14:00[/b][/url] Bence késő éjszaka | a holdfény utcai buli után | kinézetÉles kis körmeim Bence nyakába fúródnak, miközben erősen bújok bele az illatába, az érzésbe, a lényébe. Megnyugtat, hogy itt van. Minden egyes alkalommal megnyugtat, hiába megy a pulzusszámom az égbe, ha vele vagyok. Van ennek egyáltalán értelme? Arcom dzsekibe fúrásán hamarosan engedek, és csak csendesen szuszogok az anyagba, ami visszadobja fitos kis orromba a vodka illatát. Szaglószervemmel keményen fintorogva változtatom meg néhány másodpercre arckifejezésemet, noha ezt a másik szerencsére nem látja. Csak a fejem búbját figyelheti, s érezheti testén meg-megemelkedő mellkasomat. Parfümillat jár minket körbe. Az enyém boldogan hahotázik körülöttünk, mint egy megbolondult, fűszeres köd. Mintha fel sem fogta volna, hogy mi történik. Neki más célja volt; hódítani. Ezért fújtam be magam ezzel az erős, Ivett szerint vágyfokozó illattal. Jó ötletnek tűnt, mégis mit értem el vele… Magához húz, én pedig olyan mélyet sóhajtok, mintha most csinálnám először életemben és nem tudnám hogyan kell. Nem akartam ezt, Bence. Nem tudtam. De ő most itt van, és támaszt nyújt, amiért nem lehetek eléggé hálás. A kérdésre összerezzenek. Nem. Nem bántott. Azonban van egy olyan érzésem, hogy olyat tett volna, ami bántalmazásként lehet néhány helyen nyilvántartva. Nagyot nyelek a rémképekre, amik ugyan meg sem történtek, de az én elmémben most úgy élnek, mintha valóság volna. Össze szorul aprócska gyomrom a kérdés utórezgéseként, majd megcsóválom a fejemet, és egérhangon válaszolok a fiúnak. – Nem – volt rá ideje. Fejezném be a mondatot, de inkább lenyelem, és fájdalmasan csillogó szemeimet Bence kékjeibe fúrom. Látom tiszta aggodalmát, ami arra késztet, hogy összeszedjem apróra hullott lelkem darabkáit, és egy torokköszörülés után kissé arrébb húzom magam tőle. Elé állok, és megtörlöm könnyes kis szemeimet. A megszólítás megmosolyogtat. Amolyan sírás és nevetés közti állapotba helyezett tinédzser módjára, így dús ajkaim elé emelem finom, ám még mindig kissé reszkető ujjaimat. Valóban nem akarok beszélni. Csak nézni a szemeit, elveszni azokban, s majd egy szép órában magamhoz térni úgy, hogy Nathaniel emléke már nincsen. Azonban most még igenis van. Itt van a szelleme, habár a teste már ki tudja merre jár. Itt van a hangja, a lehelete, testének minden apróbb rezdülése. – Gerdánál alszom ma – mondom halkan, ezzel egyben elfogadva gesztusát. – Köszönöm – felelem még halkabban, szinte suttogva, sőt tátogva. Szemeim ajkaira csúsznak egyértelműen megvillantva azt a fényt, ami magáért beszél; hála. Hálacsók. Megrázom a fejem. Nem teszem meg. Pedig magamhoz szorítanám várván azt az érzést, amit a stégnél tapasztaltam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire meghatározza majd későbbi hónapjaimat. De mégis. Másra sem tudok gondolni, minthogy ajkaimat az övéhez tapasszam, s azzal köszönjem meg megmentésemet. De nem teszem. Elég, ha látja rajtam. Elég? Szívem hevesebben kezd verni. Főképpen azután, hogy elmondja; bármikor számíthatok rá. Közelebb lépek. Lassú mozdulat, mintha egy szellem volnék, s szemeibe fúrom sajátomat. Mi ez az érzés? Aprócska, rózsaszín nyelvhegyemmel megnyalom ajkaimat, majd… sóhajtok egyet. – Menjünk – mondom ki végül fájdalmasan a szót, majd sápadt arcomat az utcailámpa fénye felé fordítom. Az utolsó taktusait játszó szellőre lehunyom szemeimet, és várom, hogy elinduljunk Tündérmanó utca felé. – Köszönöm, hogy vagy, Bence.
|
|
|
|
Lóránt Bence INAKTÍV
MT (marha tehetséges) offline RPG hsz: 581 Összes hsz: 1794
|
Írta: 2020. június 19. 10:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=811885#post811885][b]Lóránt Bence - 2020.06.19. 10:27[/b][/url] Babukéső éjjel - kinézetNéha nem tudok mit kezdeni a lányokkal, de komolyan. Olyan furcsák. MOst úgy érzem, hogy Babu belém akar bújni, mintha az egyetlen menedék lehetnék számára. Az, hogy a körme milyen éles, igazából nem is zavar, mert ha most kivennénk magunkat innen és egy szobába képzelném magam, nem az jutna eszembe, hogy miért karmolászik, hanem, hogy milyen szexi. Mondjuk, most is az, csak a szemei... nem tudom mit mondott neki Nate, de látszik, hogy megrémülhetett valamitől, pedig... biztos vagyok benne, hogy nem történhetett semmi. De, hogy száz százalék legyen, rákérdezek. Megölelem őt, hogy érezzen, mert erre vágyik, és én is szívesen védelmezem őt. Nem gondoltam olna, hogy ilyen kettős, de nem ellentétes érzéseket vált ki belőlem egy ölelés. ROhadtul zavarban vagyok, szerencsére itt a sötétben nem igazán látszik, de belepirulok az ölelésébe, érzem, hogy a fülem ég. Próbálok bátorítóan viselkedni, ami nem nehéz, és nem is igazán próbálom, mert jön az magától. Aztán megtörik az idill, ahogy összeszedi magát, mikor felajánlom, hogy elviszem haza. A könnyes szemeket, csak most veszem észre, ahogy a zöldeskék hullámokból visszatér a fókuszom az egész arcra. Most valahogy, nagyon szívesen gondolok vissza a stégre is, meg úgy mindenre, ami vele kapcsolatos. - Ugyan - újabb mosoly tűnik fel az ezerből, amit neki adtam már, a barnaság ezt hozza ki belőlem. Az, hogy megköszöni természetes, az, hogy elbagatelizálom, szintén. Látom, hogy akar valamit, a feszültség érezhető a szeme villanásában, aztán... egy pillanat alatt megszakad, ahogy megrázza a fejét. Vajon mit akart elmondani, mutatni, vagy tenni? Sosem fogom megtudni, én sem mondanám el. Talán ha belenéznék az ő fejébe is... nem tehetem, nem lenne fair, egy látszólag sebzett galamb lelkébe bámulni. - Na, gyere te bolond - csapódik ki az ajkaim körül megformálva, az érthetetlen mondat, de mivel megkapja mellé az ezeregyedik mosolyomat is, majd lazán átkarolom és magamhoz húzom, talkán megérti, hogy hogyan gondolom a szavaimat. Az újabb köszönömre is felelnem kellene, de mit mondhatnék rá? A szüleimnek köszönd? Vaaaagy, mert egy hülye vagyok és később jöttem? - Jó volt a buli amúgy? Voltak csinos csajszik rajtad kívül? - pillantok rá huncut vigyorral, majd sétálni kezdünk a tesója lakása felé. Jó érzés átkarolva vele menni, érzem, hogy felspanol a dolog. Sok minden jár a fejembe, de most főleg az, hogy örülök, hogy erre jártam. ki tudja hogy alakulhatott volna az estéje, persze az is lehet, hogy ha nem érkezek még jobban. A lényeg, hogy... jó vele sétálni, na. Érzem a meleggel átitatott hűvőös levegőt, ahogy cirógat minket. És ennek köszönhetően józan maradok. Most örülök, hogy nem érkeztem hamarabb, hülyeséget is csinálhattam volna. örülök, hogy Nate lelépett.
|
A legjobb postairón a környéken.
|
|
|