Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

Tudtam, hogy fel kell állnom onnan. Már nem okoz élvezetet ez a játék, Ivett. Lehet, hogy nem Nathaniel hibája, de nem esik jól. Én nem tudom a helyén kezelni a férfi közeledését. És olybá tűnik, hogy nem is akarom. Újfent kimelegedek, amit a nyár eleji éjszakai szellő próbál velem feledtetni. De ami eddig ment, az most hirtelen Pál-fordulást vesz, és nem engedi a meleget. Vérfagyasztó hideget érzek, ami lassan a csontomig hatol. Minden porcikám ellenkezik a helyzet ellen, pedig ez a fiú nem visszataszító, nem csúnya, nem egy olyan lény, akire azt mondanád, hogy nem. Mégsem ez kell nekem. Nem akarok így ismerkedni. Vajon mindegyik ezt csinálja? Azonnal nővérem jelenik meg lelki szemeim előtt, pedig már majdnem eltiporta őt barátnőm. Nem megy, Ivett. Ne kérd ezt tőlem. Nekem nem ez kell. Én most félek, pedig nem tett Nathaniel semmit utalásokon kívül. Mire utalt? Én azt sem értem igazán. Többet szeretne? Hívjon el egy randira, ahol tudunk beszélgetni. De ezt akarja? Nemt’om. Nem tudom, hogy mit tegyek a gondolataimmal. Ő felegyenesedik. Ijesztő látvány, mégis hétköznapi.
– Hát… - kuncogok megint zavaromban, miközben ő egy ártatlannak álcázott lépést tesz, én pedig elhidegedett ujjaim szorításában az egyik játszótéri mászókát érzem. Átfagyott a kora nyári hidegben. Én mégis hidegebbnek érzem. Szólásra nyitom vastag ajkaimat, ahogyan már a gondolat megfogantatásánál elhal minden, amit szerettem volna. – Te mire? – kérdem remegő hangon, miközben érzem, hogy akaratomon kívül erősebben fogom a mászóka vasrúdját. Szeretném tudni a szándékait. Szeretném azt hallani, amit valójában akar, hogy tudjam; nem én bolondultam meg.
– Megijesztesz – mondom ki végül, ami szívemet nyomja, de csak ijedten, hirtelen az összes lefolyt alkoholt elfeledve meredek zöldjeimmel az ő sötét, szinte fekete szemeibe. Reszketek. Szeretnék elmenni innen messze. Ne vigyél el magaddal, kérlek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=810491#post810491][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.06.05. 22:56[/b][/url]

Tudtam, hogy fel kell állnom onnan. Már nem okoz élvezetet ez a játék, Ivett. Lehet, hogy nem Nathaniel hibája, de nem esik jól. Én nem tudom a helyén kezelni a férfi közeledését. És olybá tűnik, hogy nem is akarom. Újfent kimelegedek, amit a nyár eleji éjszakai szellő próbál velem feledtetni. De ami eddig ment, az most hirtelen Pál-fordulást vesz, és nem engedi a meleget. Vérfagyasztó hideget érzek, ami lassan a csontomig hatol. Minden porcikám ellenkezik a helyzet ellen, pedig ez a fiú nem visszataszító, nem csúnya, nem egy olyan lény, akire azt mondanád, hogy nem. Mégsem ez kell nekem. Nem akarok így ismerkedni. Vajon mindegyik ezt csinálja? Azonnal nővérem jelenik meg lelki szemeim előtt, pedig már majdnem eltiporta őt barátnőm. Nem megy, Ivett. Ne kérd ezt tőlem. Nekem nem ez kell. Én most félek, pedig nem tett Nathaniel semmit utalásokon kívül. Mire utalt? Én azt sem értem igazán. Többet szeretne? Hívjon el egy randira, ahol tudunk beszélgetni. De ezt akarja? Nemt’om. Nem tudom, hogy mit tegyek a gondolataimmal. Ő felegyenesedik. Ijesztő látvány, mégis hétköznapi.
– Hát… - kuncogok megint zavaromban, miközben ő egy ártatlannak álcázott lépést tesz, én pedig elhidegedett ujjaim szorításában az egyik játszótéri mászókát érzem. Átfagyott a kora nyári hidegben. Én mégis hidegebbnek érzem. Szólásra nyitom vastag ajkaimat, ahogyan már a gondolat megfogantatásánál elhal minden, amit szerettem volna. – Te mire? – kérdem remegő hangon, miközben érzem, hogy akaratomon kívül erősebben fogom a mászóka vasrúdját. Szeretném tudni a szándékait. Szeretném azt hallani, amit valójában akar, hogy tudjam; nem én bolondultam meg.
– Megijesztesz – mondom ki végül, ami szívemet nyomja, de csak ijedten, hirtelen az összes lefolyt alkoholt elfeledve meredek zöldjeimmel az ő sötét, szinte fekete szemeibe. Reszketek. Szeretnék elmenni innen messze. Ne vigyél el magaddal, kérlek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=810496#post810496][b]Nathaniel Wright - 2020.06.05. 23:26[/b][/url]

Élvezem, hogy nem unalmas. Élvezlek. Szeretem a játékot, mert a játék jó, ha most nem is érzed jónak, hidd el, jó. Cara mindig azt tanította, hogy tisztelni kell az irányítót, és én mindig tiszteltem. Tiszteltem Carat, tiszteltem Mrs. Bournaby-t. Ők voltak az irányítók, most én vagyok. Sokkal jobban tudom, hogy én vagyok, mint életem angyalánál valaha is sejtettem. Ő a mindenem, és Babett lehetne a kezdetem.
Mi van akkor, ha Nyuszi a megérkezés, de Babett a hozzá vezető út? Minden, mit nekem tanítottak, neki adható, hogy megtanítom őt, ezáltal jobbá teszem, és így elnyerem jutalmul Nyuszit. Hát nem egyértelmű? Azért éppen én, hogy Babett tanuljon. Ne aggódj, kisbabám, én tudom, hogyan kell tanítani, és te leszel az első, a mesterművem, a legkedvesebb alkotásom.
Ártatlan, tudom, érzem rajta. Annyira emlékeztet magamra, a kezdeti Nathanielre, hogy az talán félelmetes volna, ha nem vakulnék el a csodálattól. Csodálom Babát, mert tudom, hogy hova juthat, csodálom, mert ő az első, aki így fogott meg. Nyuszi nem így, ő másként, vele egy még kiismerhetetlen úton haladok, ő még számomra egy rejtély, és én imádom őt, imádom, hogy nem tudom, életemben milyen szerepe van, csak sejtem, hogy a legmeghatározóbb. Nyuszi a mennybe és a pokolba is juttathat, de úgy érzem, hogy utóbbi vár rám. Mert rossz gyerek vagyok.
Engem anno kényszerítettek a játékra, és vajon illik-e nekem is kényszerítenem? Én engedelmes gyermek voltam, csak egyszer kértem segítséget, de a szüleim megtagadták. Az anyám megtagadott engem, és akkor éreztem, hogy magam vagyok. Akkor kezdtem el igazán kötődni Carahoz. Akkor és nem máskor.
- Megijesztelek? Én vagy a vágyad?
Mert kérdésre kérdéssel felelt, és ez a tagadás fázisa. Most még úgy érzi, hogy nem vágyik rám. Nem úgy, ahogy később fog. Lelki szemeim előtt felrémlik, ahogy vonaglik egy utolsót, ahogy szemébe könny szökik az elégedettségtől és a boldogságtól. Ahogy tudja, mert bizony tudni foga, hogy a játék jó, sőt, a játék a legjobb dolog a világon. Csak ő még nem tapasztalta, érzem rajta, hogy még sosem játszott. Az első nem lesz kellemes, de idővel az érzés alakul. Sajnálom Baba, de először rossz lesz. De a rossz idővel, türelemmel és szorgalommal jóvá változik majd. Te nem arra születtél, hogy rosszat tapasztalj, te a jóra születtél. Te nekem születtél. Értem vagy. Nekem vagy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=810503#post810503][b]Lóránt Bence - 2020.06.05. 23:50[/b][/url]

Úgy volt, hogy megyünk. Márk és Karola is, hogy ne az legyen, mint a múltkor. Azaz, ne legyen semmi és ők kettesben legyenek, meg ilyesmi. Lilit el szerettem volna hívni, de aztán mégsem tettem. Karola pedig visszamondta szinte az utolsó pillanatban, pedig Lili – a szervező, nem a másodéves -biztosan nagy banzájt csap, ha már annyira jó kviddicsezik. Kit hívtam volna még? Emma azt mondta még meglátja, meg a barátok, ne égessem már, hogy velem jön. Hát kösz. Babett pedig… nos, őrá késő gondoltam, már elmúlt nyolc mire eszembe jutott, pedig… nem is értem, hogy miért nem jutott eszembe korábban, amikor olyan jó kis csaj, meg etetünk baglyot is közösen. A rellonos buli után kerültem Karolát, és mivel Márkkal egy szobában lakunk… nos, őt nehéz kerülni. Aztán ott van még Masa is, akivel a szakítás óta egy szót sem váltottam, nem pont ezen a bulin kellene megkezdeni, nem igaz? A kedvem is elment már az egésztől, szóval úgy döntöttem COD-ozok még egy kicsit a tableten – Sára mutatta, nagyon menő csaj ilyenekben is -, de végül azt is meguntam. Tiszta unalom vagyok, szóval inkább fürdés és alvás szégyenszemre. Persze fürdés közben csak az foglalkoztatott, hogy milyen jó buli és teli lesz lánnyal, akikkel tök jól lehet táncolni és miegymás. Már pizsamában voltam, amikor hirtelen felindulásból rám jött, hogy nem lehetek ennyire béna… szóval most, elég későn éppen a nadrágomat húzom fel megint, de nem öltözök túlságosan ki, de azért elmegy. Még egy fogmosás, és hajbelövés, amit most elkapkodok ugyan, de menni kell. Sietve, zsebre dugott kézzel falom a métereket, vicces lesz, ha elfáradok, mire odaérek és még viccesebb, ha már bezárt a bazár. Akkor biztos elmegyek valahova inni, mer’ ha már vettem a fáradságot, hogy kimozduljak, legyen valami öröm is benne. Érzem, hogy kezdenek égni a lábizmaim – ez nem jó jel a kviddicsszezon előtt -, de már nem vagyok túl messze. A játszótér és még pár sarok, aztán bedobhatok valamit és mehet a jampicsás, vagy minek mondják a muglik. Két alak vana játszótéren, egy fiú és egy lány… hehe, miféle játék lesz ebből a végén, igaz? Valójában nem akarok zavarni, de rohadt mázlistának érzem a srácot, akinek lehet, hogy egy egész jó estéje lesz. Még messze vannak, és fura szituáció, csak a hangokat hallom, az értelmét nem. Babett. El nem téveszteném azt a csókosszájú drágát – ezt tényleg gondolom? – mosolyra is húzódik a szám. Na tessék, addig szarakodtam, hogy máris lecsapják a kezemről. Nem mintha a kezemen lett volna, és olyan hatalmas erőfeszítéseket tettem volna az irányába, de ilyenkor jön rá az ember, hogy mit veszített, Mondjuk fogalmam sincs, de nem vagyok bunkó, csak odaköszönök, amikor már egész közelre érek.
- Szia Babu. Szép estét – még kacsintok is, hogy verném szembe magam, ez de égő volt. Nem állok meg, úgy néz ki, hogy nemkívánatos személy vagyok, szóval sokáig nem kukkolom – de szexi zöld ruci van rajta, Merlinre, kár, hogy elkéstem és elrejtette -, csak rájuk mosolyogva megyek tovább Lili háza felé. A srác szimpinek tűnik, szóval mindent bele!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=810893#post810893][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.06.08. 10:29[/b][/url]

Úgy érzem, hogy erőm lassan földöntúlivá válik, és ujjaim között ketté törik a vasrúd. Száraz torkomat folyamatos nyelésre kényszeríti az egyre abszurdabbá váló helyzet. Amikor ez sem segít, halkan meg-megköszörülöm torkomat, s közben Nathaniel tekintetét nem engedem zöldjeimmel. Nem tudom, hogy mitől tartok igazán, de nem tudom mi lenne, hogyha akár egy pillanatra is szem elől téveszteném őt, így csak mereven állok előtte. A világ legerőltetettebb mosolyát varázsolva meggyötört arcomra. Mintha tíz évet öregedtem volna az elmúlt pár órában. Ittam. Nem csak sört, mint a stégen. Hanem valódi, erős alkoholt, amitől még ugyan mindig húz a fejem, most az értetlenségem elnyomja az érzést. Aztán felelőtlenül táncba vittem egy fiút. Nem csak a testét, de az érzelmeit is. Most pedig... Sajnálom. Annyira sajnálom.
Tehetetlen állok vele szemben, szemeimbe könny szökik, ajkam remegni kezd. Nem fogok sírni, de nagyon szorítja valami a mellkasomat, amit nem tudok most megmagyarázni, de tudom, hogy nem jó.
– Tessék? – kérdezek ismét vissza, mintha nem hallanám tisztán, amit kérdez. Jobb kezemmel elengedem a mászókát, és mellkasomat kissé előre döntve, megmeredve figyelem a fiút. Zöldjeim idegesen cikáznak a fekete szemek között. Ha valaki egész életében az áldozat szerepre gyúrt, akkor az én vagyok. A vissza-visszakérdezéssel egyértelmű jelét adom annak, hogy félek. – Te… - mondom végül, azonban valaki köszön, így olyan, mintha folytatni szeretném a mondatot. Hangomat felviszem a végén, nyitva hagyva az elkezdett mondatot. A hang irányába fordítom a fejem olyan sebességgel, akár egy őz, amikor zajt hall a bokrok túloldaláról. Ismerős a hang, de nem látok el olyan messze, mégis megérzem, hogy ki ő.
Szívem hatalmasat dobban, s szabaddá vált jobb kezem ujjainak szorításába veszem a nyakamban lógó aranymedált. Tekintetem segélykérőn fúrnám a kékekbe, azonban úgy tűnik Bence nem szeretne segíteni, nem tudja, hogy mibe is csöppent. Nem merek megszólalni. Babett, találj ki valamit! Figyelem az alakot, ahogyan távozni próbál, ezért teszek felé egy gyengére sikeredett lépést. Mély levegőt veszek, és széles mosolyt varázsolok sápadt arcomra. – Nem úgy volt, hogy hamarabb jössz értem? – kiáltok Bence után, és gyengéd mosollyal tekintek egy pillanatra Nathaniel irányába. Próbálom eljátszani, hogy a Lóránt fiúra vártam itt eddig. Ha visszanéz rám, láthatja zöldjeimben a segélykérést, s testtartásom is kényelmetlen helyzetemről árulkodik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=811018#post811018][b]Nathaniel Wright - 2020.06.09. 17:58[/b][/url]

- De hát én sosem lennék képes bántani téged.
Felelem őszintén, és nem is értem, hogy honnan szedte. Egy olyan szép és finom porcelánbabát, mint amilyen Babett, senkinek se lenne szabad bántani. Én megvédeném őt, úgy, hogy sose kelljen félnie. Megvédeném a zord esőtől, meg az ijesztő meséktől. Nem hagynám, hogy bárki, akárki bántsa őt. Baba egy csodálatosan bájos lány, más, mint Nyuszi, de nem is szeretném még csak elméletben sem összehasonlítani őket, így ne is kérje senki, hogy az én Nyuszimat most előhozzam.
Nyilván, ha bárki, akárki rákötelezne, hogy válasszak, akkor Nyuszira esne a választásom, mert nekünk olyan történelmünk, olyan szoros és megmásíthatatlan kötelékünk van, mint senki mással, mélyebb talán, mint Caraval volt. Olykor eszembe jut, hogy vajon vele mi lehet, gondol-e még rám. De valószínűleg nem. Cara csak megtanított, hogyan kell játszani. Mrs. Bournaby segített jobbá válnom a játékban, de utánuk szabad kezet kaptam. Utánuk kóboroltam a világban, míg rá nem bukkantam Nyuszira. Ott és akkor, abban a pillanatban, ahogy szőke haján csillant a napfény, véget ért addigi életem. Vele minden más. Lássam minden héten kétszer vagy háromhavonta egyszer, olyan, mintha sosem lettünk volna egymástól távol, mintha egyek lennénk.
De ő most nincs itt, és Baba, eleven reszketegségében gyönyörű. Olyan, mint én akkor, amikor Cara játékra hívott, és én nem akartam játszani. Babácska, először senki sem szeretne játszani, mert a játék ijesztő, mert fáj, mert kívül esik a komfortzónádon, de észre sem veszed, és hidd el, kisbabácska, porcelánszín hercegkisasszony, térden állva könyörögsz majd, hogy játszunk, újra meg újra, és míg zihálva suttogod nevem, addig mosolyogva áldom, hogy velem vagy. Baba...
- Hüm?
Felpillantok a srácra, aki a lépésem közben szólít meg minket, és bár tovább halad, mégis, mintha Babett menni akarna vele, mintha elfelejtette volna őt. Elfelejtette?! Érzem lüktető ereimben a vágyat, hogy megbüntessem, hogy öklömmel arcában tántorodjon hátrébb, hogy kitépjem a szívet, amely darabokra töri Babát. Nyomorult. Hogy tehettél ilyet?! Üvöltenék, de mégsem teszem, csak némán nézem a kettőst, ahogy a lány szól egy fiú után. Illetlen. Vagy talán olyat feltételez Babáról, ami sosem lehet valós? Nem hiheti, hogy Babának mindegy, hogy kivel van. Felháborít, és megölném, gondolkodás nélkül pusztítanám el az emlékét is. Megteszem. De nem itt és nem most. Megteszem, később, máskor. Most csak nézem őt, és ha akarja, vigye Babát, de bánjon jól vele, mert ha megbántva néz majd rám, akkor megölöm, bár megtenném most is. De most, csak az arcát jegyzem meg. Ennyi elég is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=811660#post811660][b]Lóránt Bence - 2020.06.16. 11:20[/b][/url]

Nagyon szép az este, én meg itt lemaradok az idei második legnagyob buliról? Majdnem megfosztottam a lehetőségtől, hogy nos... bármi lehessen. Ki tudja, talán itt találok meg egy idegen lányt, vagy egy srácot, akivel összebarátkozhatok. nyilván egy lánnyal máshogy, mint egy fiúval, de a jó társaságban könnyebben ismerkedik az ember. Igaz, a rellonos bulin ez nem sikerült Karcsi magánakciói és a rellonos bogyó miatt - ami valójában navinés volt, de mindegy -, de most majd most! A lényeg az, hogy végül összeszedtem magam, nem igaz? Még sietek is, mintha tudnám, hogy minél kevesebbet leszek ott, annál kevesebb esélyem lesz valaki társaságát elnyernem, meg a többiek már biztos szédelegnek a piától és a tánctól, én meg józanul lépek be. biztos máhogy nézne ki, ha együtt kezdtük volna a bulit, de most mnár kár siránkozni. Lesz, ami lesz. Eme hatalmas gondolatok közt látom meg Babut, aki máris szert tett egy új ismerősre. Nem igazán szeretnék beleszólni a dolgaiba, meg olyan sok jogom nincs is hozzá, így csak ráköszönök, mert nem akarok udvariatlan lenni. Még egy kedves mosolyt, egy bátorítót is reptetek neki, hogy tudja vele vagyok és támogatom az új pasi beszerzésében. Na, de akkor Ivett is itt lehet, szóval majd kikérdezem odabent. Csakhogy nem jutok sokkal közelebb a buliig, mert Babu utánam kiált. Megállok és szemöldökránolva fordulok meg. Ahogy végigmérem most már őt - te jó Merlin, milyen jól néz ki, megáll a szívem -, mégis azt látom, hogy nincs minden rendben. Vagy valami ilyesmi, különben miért is fehérlenek az ujjai a szorítástól és a szemei is, mintha könyörögnének? Hát, ezt sem fogom én megállapítani, de valamiért mégis engem akar. Rohadt rendes vagyok, főleg, ha szép csajokról van szó, szóval belemegyek a játékba, ha ez játék. Annyira nem látom a felhőtlen örömet egyikőjükön sem. A srác idősebb lehet valamivel, mint Babu, de manapság már nem számít nagyon a kor és amúgy sem húsz évvel örgebb a jóképű gyerek.
- Bocs, kicsit elbambultam a zuhany alatt. Most meg azt hittem, hogy már mást találtál, de persze itt vagyok és tényleg ne haragudj. Kérlek - még bűnbánó arcot is vágok, és szövegelés közben odasétálok a párosukhoz. Baszki de rohadt jól néz ki! Mégis érzek - a piaszagon túl, amit felőlök fúj a szél - valami furát az egész jelenetben. Mondjuk az magán fura, hogy behazudik valamit Babett, de nyugodjon meg, be fogom hajtani rajta.
- Helló, Bence vagyok - nyújtom a kezem mosolyogva a fiú felé. ha elfogadja, határozottan megrázom, ha nem, akkor kicsit furcsán-kacskán visszahúzom magam mellé a praclim. - Köszi, hogy vigyáztál rá eddig - mondom neki elég komolyan ahhoz, hogy hihető legyen. - Akkor mehetünk, Babu? Megvároma  búcsúzkodást, még el is fordulok - kuncogok, és mutatván szándékaim, egyet hátra is lépek. Bármi is lesz, rohadt kíváncsi vagyok és ki fogom szedni belőle... egyszer.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=811666#post811666][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.06.16. 12:41[/b][/url]

Mosolyom – a percek előrehaladtával – egyre erőltetettebbé válik, és olykor meg-megremeg szájam széle, miközben próbálom tartani a pózt a taxidermia legpofásabb példányaként. Ajkam elfehéredik, orcám vörösleni kezd, ami a gyér utcailámpák fényében tisztán látszik. Elrontottam az egész játékot, pedig én tényleg nem akartam semmi rosszat. Most Nathaniel félreértett és joggal haragos, hiszen én… de azt hittem, hogy mindenki ezt csinálja. Kis esti flört egy buliban, hogy csinosnak érezd magad. Legalábbis Ivett ezt mondta. Miért hazudott volna?
Hideggé és kékké vált tekintetemet legszívesebben a játszótér homokjába fúrnám, hogy egyik fiú szemébe sem kelljen néznem. Mindkettő felé kellemetlen ez az egész helyzet, hiszen Nathaniel egy meggondolatlan fruska játékává vált, Bence pedig… Merlinre! Hogyan is mondjam el neki mindezt? Mesefiguraszerűvé vált, remegő szemekkel meredek rá. Nincsen szándékomban elengedni a mindig megnyugtató óceán tekintetet. Érti vajon, amit mondani szeretnék? Beszáll az est utolsó játékába?
…be. Ugyan látom, ahogyan értetlen szemöldök ráncolása komorabbá varázsolja a számomra oly’ kedves és finom arcot. Sóhajtok. Fájdalmasat, mélyet.
– Se… - lépek felé egyet megkönnyebbülten mosolyogva, mint amikor a herceg megmenti a hercegnőt a gonosz karmai közül. Ám Nathaniel még mellettem áll, ezért inkább maradok a helyemen. Nem tudom, hogy mi történhet. – Semmi baj – mondom végül. – A lényeg, hogy most már itt vagy – szemeim őszintén csillognak; és kissé tompán az áfonyavodkától. Ajkamba harapok zavartan és fülem mögé helyezek egy kósza Babu-tincset. Szívem hevesen kalapál, miközben a felénk lépő Bencén tartom tekintetemet. A fehér dzseki cipzárján mohón szalad végig szempárom. Néhány másodpercre elidőzök a karakteres állkapcson, majd látványosan megrázom a fejemet, s amikor kezet nyújt Nathanielnek teljesen megfagyok. Újra.
Szinte hallom, ahogyan félrever az izgalomtól picike, gyarló szívem, és szemeim zaklatottan cikáznak a két fiú között. Amikor Bence udvariasan viccelődni kezd egy rendkívül kínosan megjátszott kisasszonynevetés hagyja el egyre színesedő ajkaimat.
A kérdésre nem válaszolok, csak ijedten meresztem szemeimet Nathanielre, miközben aprócska lajhárbébi módjára megindítom kezeimet a Lóránt fiú irányába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=811668#post811668][b]Nathaniel Wright - 2020.06.16. 13:22[/b][/url]

Mi is vagyok én? Játékszer? Unaloműzés céljából magához édesgetett, nyílt szívű, reményteljes játék, aki azt hiszi, jobb, mint amivel a lány korábban játszott. Aki azt reméli, hogy most ő lesz a kedvenc. Eszköz? Hogy a másik fél rájöjjön, kell neki. Hogy az elhaladó észrevegye az egyértelműt, hogy a lány őt akarja. Hogy sosem voltam én opció neki, sosem gondolt rám úgy, mint lehetőségre. Hogy én nem vagyok más, csak egy átmenet. A fiú. Aki mindig csak egy pontig kell, egy olyan pontig, ameddig el nem veszik a varázsa. Túl idős lesz, elballag, A fiú egy ponton túl ködbe vész a másik számára, és véget ér az érdeklődés iránta. Ha nem jön a másik, hiszem, hogy nem itt és nem most érne véget ez az egész.
- Nate.
Szorítok rá a kezére én is, mert szeretem kimutatni, hogy ha nem is hiszik el, lakozik bennem is erő. Olyan erő, amit jobb nem a felszínre hozni, mert most, amikor egyetlen másodpercre tekintetem tekintetébe fúrom, érzem, ahogy a szorításomba nem csak a férfi lét tájékoztatása szorul, hanem az is, hogy könnyűszerrel képes lennék megölni. Erősebb vagyok, féktelenebb. Még ha nem is ezt gondolná rólam a páros, én tudom, hogy számomra nem jelentene kihívást a másik fél elpusztítása. A gondolatra halvány mosoly kúszik az arcomra, mert odabent, agyam egy hátsó szegletében, sok felvillanó kép után már tudom, hogyan tenném, hogyan ölném meg Bencét. Véget vetnék neki, méghozzá földöntúli gyönyörök közepette. Érzem, ahogy a testem bizseregni kezd a gondolatra. Meg akarom tenni, itt. De nem teszem, mert még nem ismerem úgy a környéket és a benne élőket, hogy bizonyossággal tudhassam, hogy nem lesznek tanúk. Nyuszi. Hosszú órák után ismét agyamba férkőzik angyal arca, és csak azért, mert tudom, hogy ő itt van, nem hagyom a vágyat az eszemen felülkerekedni. Helyette közelebb lépek Babetthez, meleg arcom a hideg arcának nyomva, beleszuszogok a fülébe. A szuszogás tudom, hogy hosszan elkíséri az embert, akaratlan is előbukkan a legváratlanabb pillanatokban. Hetekkel később alvás közben, vagy mikor éppen dolgozatot ír.
- Még látjuk egymást, Babácska.
Mert nem adom fel, eszemben sincs. Nekem ő kell. Látom magam előtt, úgy mint régóta csak egyetlen embert, és úgy néz ki most, hogy már ketten vannak, a játék egyre izgalmasabbnak tűnik. Szeretnék vele is játszani, még sosem mertem úgy játszani, ahogy mások. Ellépve biccentek egyet feléjük.
- Jó szórakozást.
Én pedig... még nem tudom, hogy hol ér az este. Talán később visszalesek még erre a bizonyos partira. De az már biztos, hogy egy kicsit hosszabban maradok a faluban. Fogalmazzunk úgy, hogy jó okom van rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=811677#post811677][b]Lóránt Bence - 2020.06.16. 14:48[/b][/url]

Első tippre nem akar a sráccal lenni Babett, legalábbis a testtartása és mindene erről árulkodik. Nem láttam, hogy erőszakoskodott volna vele az előbb az idegen fiú, de mégis van valami zavaró. Babett megbocsájt, Nate pedig nem bunkó, mosolyogva szorít a kezemre. Erős a keze, és látom, ahogy a szemembe néz, hogy talán nem tetszik neki a megjelenésem. Nos, ezt megértem, ha már valameddig eljutottak, csak Babu meggondolta magát és kapóra jöttem. Az utóbbi
szinte biztos, hiszen nem beszéltünk meg semmi ilyesmit, de ha ő kéri, hát, hogy a viharba ne vetném be magam?
- Kedves tőled, mint mindig - mosolygok melegen Babettre, aki végül is kamumegbocsájt, a kamubocsánatkérésemet, a kamukésésem miatt. Végül adok nekik egy kis segítséget, hogy megoldják a helyzetet. Fura, hogy egyikük sem válaszol, sőt el sem búcsúznak igazán egymástól. Némi csalódottságot vélek felfedezni Nate hangjában, ahogy jó szórakozást kván. De lehet, hogy csak én akarom ezt belelátni, én biztos rohadt csalódott lennék, ha hirtelen megjenne egy fiú, akivel nos valljuk be, lekoptatnak. Belesimulok az ölelésre nyújtott kezekbe és adok neki egy puszit is, hogy lássa Nate, jó barátok vagyunk. persze nem maradok rajta, az már túlságosan intim dolog lenne. Amúgy tényleg azok vagyunk.
- Köszi, neked is - mondom neki, mert visszafelé indul végül a buli irányába, miután elbúcsúzik tőlünk. Nem szoktam ilyet, de nem bírom ki. Belepillantok a fejébe egy rövid időre, célirányosan Babettett szeretném megtalálni. De az elme nem ilyen egyszerű jószág. Nem időzöm sokat, talán csak pár másodpercet követem a tekintetemmel, hangtalanul. Amikor elveszik az alakja a sötétben Babett felé fordulok és újra elmosolydom. Amíg követtem Nate-et a tekintetemmel valami fura érzés fogott el, de nem tudnám elmondani. Amit pedig láttam... nos, babetten nem ez a ruha lehetett, mert alabástromszép vállai meztelenek voltak, de az arca, az... talán meg akarta fektetni? Babett is izgatottságott sugárzott az emlékben... mégis, az érzések nate fejében nem voltak összhangban ezzel. Nagyon zavaró, talán ijesztő? Erre nem mernék megesküdni, de mindegy is, a srác lelépett és semmi agressziót nem mutatott.
- Jól vagy? Elárulod, vagy csak hazakisérjelek? Gondolom már nem akarsz bulizni ma - majdnem rébuszokba kérdezgetek, de pontosan tudja, hogy mire gondolok. Nem volt semmi megbeszélve, csak simán jó ok voltam, hogy a srác lelépjen. Talán egyszerűbb lenne az ő fejébe is belekukkantani, de... jelenleg nem akarok. Majd elmondja, ha akarja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=811694#post811694][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.06.16. 15:55[/b][/url]

Egész testemben megfeszülve várom, hogy mégis mi fog történni a következőkben. Alsó ajkam belsőjét frusztráltan harapdálom, s olyan mélyeket sóhajtok félő, hogy beszakad a tüdőm. A fiúk hangját szinte nem is hallom, csupán az éjszakában ciripelő tücsköket, és a meg-meglibbenő szelet hallom; semmi mást. Egy pillanatra lelassul minden, ahogyan érzem a vércukorszintem az eddigi stressztől egy percecskére a földre hull, ezzel együtt majdnem én is, de csak gondolatban. Kívülről csupán bárgyú arckifejezésemet láthatják a többiek. Én pedig megállás nélkül sóhajtozok, miközben végre vettem a bátorságot, hogy leemeljem tekintetemet Nate-ről és Bencéről.
Az egyik közeli fa lobjaira tekintek, aminek leveleit hátborzongató játékossággal cirógatja a szél, s én szirénszerű megbabonázottsággal figyelem a levelek táncát. Egészen addig, amíg meg nem látom Nathaniel kezét perifériámban, amint az elindul Bence felé. Nagyot nyelek, és szemeimet meresztve fordulok feléjük. Az egymásra fogó férfias ujjakat figyelem, miközben a tücskök zenéjét egy bagoly áriája szakítja félbe. Kezd egészen ijesztővé válni a helyzet, de a szél újra elveszi a figyelmem egy pillanatra, ahogyan a fülembe súg. Várjunk. Ez nem a szellő. Érzem, ahogyan jeges arcomat égeti Nathaniel forró bőre, ami teljes testemben megremegtet. Szemeim kigúvadnak, és meredten nézek magam elé, miközben meleg lehelete bőrömet éri a nyakamon. Amilyen lassan távolodik tőlem, én olyan nehézkesen emelem rá tekintetemet, s csendben figyelem, ahogyan még messzebb kerül, s végül elnyeli az utca sötétje.
Mintha végre újra kapnék levegőt, engedem ki mindazt azt, ami tüdőmben ragadt, és azonnal Bence után nyúlok. Szinte fel sem fogom a korábban kapott ölelést és csókot elfehéredett orcámra, úgy emelem kába szempáromat a fiúra. A kérdésre, miszerint jól vagyok-e néhány apróbbat bólintok, még mindig csaknem remegve. A következőkre nem tudok még reagálni, nem teljesen fogom fel, amiket Bence mond.
Így akkurátusan emelem rá szemeimet. Mélyen, szinte lelkébe bámulva figyelem őt, és cikázik jobb és bal szeme között sajátom. Mellkasom elé szorítom mindkét karom, úgy bújok hirtelen mellkasába. Arcomat kimacska módjára fúrom a fehér anyagba, amin aprócska fekete csíkokat hagy kissé elfolyt szempillaspirálom.
– Én – kezdem vékonyka, tőlem teljesen szokatlan hangon. Felemelem a fejemet, és újra szemezni kezdek a fiúval, de nem tudom kimondani a szavakat. Érzem az illatát, lehunyom a szemeimet, és jobb kezem hüvelykujjával megsimítom mellkasát. Aprócska mozdulat, de talán érzi a vastag anyagon keresztül is. – Mindig mindent elrontok – suttogom végül a még bennem dolgozó alkoholnak köszönhetően. Bence megmentett engem. Egy olyan helyzetből, amiben megérdemeltem volna azt, amit kapok. Hiszen én teremtettem magát a szituációt. Ivett csak tanácsot adott.
Jobb karom lassan kúszik felfelé Bence nyakához, én pedig állához nyomom homlokomat. Szemeimet lehunyom, sőt erősen összeszorítom, s közben testünk között is próbálom kiszorítani a levegőt, amennyire csak lehet. Ölelj most, Bence, kérlek! Fázom, megijedtem. Elrontottam. Nem akartam... Téged akarlak.