Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

Szerintem ez most megint már nem tél, de bánja a feje. A sapkát elhagytam, a kesztyűt is és komolyan elgondolkodom azon, hogy előkeresem a vékonyabb kabátomat. De végül csak nem vettem fel pulcsit, mivel lusta voltam keresni. Katasztrofális, ami a szekrényem, ládám, bármim uralja, de gyakorolom azt a bűbájt, ami elrendezi. Nem kell részleteznem, hogy azért néz ki ennyire rosszul, mert azokon gyakorolok. De azt már elértem, hogy hajtogatja magát a póló és pulcsi, miközben beleugrik a helyére, van még mit finomítani. Év végére elfogadható állapotú lesz. Remélem.
Ezen túl lépve húztam le magam a faluba, ha már lehet és ha már venni akartam pár olyan dolgot, ami tök hasztalan, vagy épp finom. A boltban szereztem be chipset meg ropit, egyéb ilyesmiket, meg zsepit, mert kicsit szüttyögve kezdem a jó időt. Még nem vészes, nem futok vele a gyengélkedőre, általában itt meg szokott állni és nem megy tovább. Szerencsémre. Aztán máskor meg leterít, mint egy csorda marha, felkelni nem bírok. Nem értem én ezt, azért annyira nem sűrű, hogy aggódnom kelljen. Átlagos. Mint minden más. Most a falu is csendesebb, de lehet csak én fogtam ki az időt és erre ilyenkor amúgy sem senki. Csak innen-onnan hoz a szellő hangokat, hirtelen azt se tudom, milyen nap van. Megállok, és a fejem vakarom. Mikor vesztettem el az időérzékem? Vállat vonva lépkedek tovább, egy éles kanyarral fordulok a játszótér felé. Szatyromat akasztom az egyik korlátra a hinták környékén és már huppanok is bele, azokba, amiket a nagyobbak is tudnak használni, erre nem hiszem, hogy egy tűzoltó is kiszedne belőle, szóval... A zacskóba túrok, a pisztácia kerül elő, és kuka helyett a zsebembe tömködöm a kiürült héjakat, lábammal lustán hajtom magam. Egyik évfolyamtársammal beszéltem meg, hogy kijövünk ide, kicsit mozogni meg úgy amúgy is, ő nem került be a kvidiccsapatba, én meg mondtam, hogy nézzük meg a seprűüzletet, utána öntök belé lelket, hogy jövőre próbálja meg, de végül nem jött el. Az, hogy nincs kedve vagy amúgy nem ér rá vagy beteg, nem számít, majd elmondja, ha akarja. Addig én elleszek még kicsit itt, nincs kedvem hamar visszamenni, még úgy tűnne hogy lóvá lettem téve meg... mindegy. Jó itt kint. Hozhattam volna valamit olvasni, de már annak is mindegy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=791420#post791420][b]Elijah Kearney - 2020.02.02. 20:27[/b][/url]

Szerintem ez most megint már nem tél, de bánja a feje. A sapkát elhagytam, a kesztyűt is és komolyan elgondolkodom azon, hogy előkeresem a vékonyabb kabátomat. De végül csak nem vettem fel pulcsit, mivel lusta voltam keresni. Katasztrofális, ami a szekrényem, ládám, bármim uralja, de gyakorolom azt a bűbájt, ami elrendezi. Nem kell részleteznem, hogy azért néz ki ennyire rosszul, mert azokon gyakorolok. De azt már elértem, hogy hajtogatja magát a póló és pulcsi, miközben beleugrik a helyére, van még mit finomítani. Év végére elfogadható állapotú lesz. Remélem.
Ezen túl lépve húztam le magam a faluba, ha már lehet és ha már venni akartam pár olyan dolgot, ami tök hasztalan, vagy épp finom. A boltban szereztem be chipset meg ropit, egyéb ilyesmiket, meg zsepit, mert kicsit szüttyögve kezdem a jó időt. Még nem vészes, nem futok vele a gyengélkedőre, általában itt meg szokott állni és nem megy tovább. Szerencsémre. Aztán máskor meg leterít, mint egy csorda marha, felkelni nem bírok. Nem értem én ezt, azért annyira nem sűrű, hogy aggódnom kelljen. Átlagos. Mint minden más. Most a falu is csendesebb, de lehet csak én fogtam ki az időt és erre ilyenkor amúgy sem senki. Csak innen-onnan hoz a szellő hangokat, hirtelen azt se tudom, milyen nap van. Megállok, és a fejem vakarom. Mikor vesztettem el az időérzékem? Vállat vonva lépkedek tovább, egy éles kanyarral fordulok a játszótér felé. Szatyromat akasztom az egyik korlátra a hinták környékén és már huppanok is bele, azokba, amiket a nagyobbak is tudnak használni, erre nem hiszem, hogy egy tűzoltó is kiszedne belőle, szóval... A zacskóba túrok, a pisztácia kerül elő, és kuka helyett a zsebembe tömködöm a kiürült héjakat, lábammal lustán hajtom magam. Egyik évfolyamtársammal beszéltem meg, hogy kijövünk ide, kicsit mozogni meg úgy amúgy is, ő nem került be a kvidiccsapatba, én meg mondtam, hogy nézzük meg a seprűüzletet, utána öntök belé lelket, hogy jövőre próbálja meg, de végül nem jött el. Az, hogy nincs kedve vagy amúgy nem ér rá vagy beteg, nem számít, majd elmondja, ha akarja. Addig én elleszek még kicsit itt, nincs kedvem hamar visszamenni, még úgy tűnne hogy lóvá lettem téve meg... mindegy. Jó itt kint. Hozhattam volna valamit olvasni, de már annak is mindegy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=791989#post791989][b]Juhász Laura - 2020.02.05. 18:21[/b][/url]

tavaszias téli napon

Idén sem láttunk sok havat, mármint a télre értve, nem az évre. Ki tudja, lehet hogy húsvétkor szánkózni fogunk ugyebár. Igaz, hogy nem különösebben bánkódom emiatt, főleg azóta nem, hogy simán kreálok én jeget, havat bármikor, bárhol. A nagy zima meg annyira nem hiányzik. Kellemes egy vékony szövetkabátban flangászni, bár most éppen csak meleg pulcsi van rajtam – abból kettő is. Jobban illik ez a szerelés a helyhez, ahova készülök. Vagyis inkább az eltervezett dologhoz.
Amióta csak beköltöztem a szuper kis birodalmamba azóta rendszeresen elhaladok a játszótér mellett. Persze rögtön felébredt benne a gyerek, csupán az akadályozott meg eddig abban, hogy birtokba vegyem a helyet, hogy általában tele van. Amikor meg nem volt, akkor meg én siettem valahova. Viszont az a helyzet, hogy volt alkalmam már kitapasztalni, hogy mely időszakok azok, amikor pangás van. És most éppen az van. És kellemesen süt a nap, és már-már szinte tavasz-érzetem van.
Lendületesen haladok hát a faluban, vidáman dúdolászva és szökdécselve, kedvemet semmi sem szegheti ezen a pompás napon. Ma játszóterezni fogok és kész! Kissé meglep ugyan, hogy a játszóteret messziről pillantva egy alakot fedezek fel, de nem kisgyerek forma szóval szerencsére nem kell megváltoztatni a szándékaimat. Főleg mert az illető is épp birtokba veszi az egyik hintát. Ahogy közelebb érek egyre ismerősebbnek tűnik a srác, merthogy srác ugyebár. Még pár lépés és már széles mosolyra is húzódik a szám. Ó, hát én őt ismerem!
- Szia Eli! – kiáltok rá vigyorogva és vadul integetve már távolról, aztán szinte feltépem a kis kaput, belépve rajta csak belököm és sietek a mellette lévő üres hinta felé. Jóleső, hangos szusszanással veszem birtokba, megragadom a láncokat ám egyelőre csak picit mozgatom a hintát, talpaimmal végig a földön maradva. – Nem gondoltam volna, hogy találok itt valakit, de klassz, hogy pont téged sikerült. Mizujs? Élvezed az enyhe időt? - árasztom el szegény fiút azonnal kérdésekkel jókedvűen. Tényleg örülök neki, remélem ezt sikerül értelmesen a tudtára is adnom. Mostanában mintha kicsit nehezebben értenének meg a környezetemben. Biztos bennem van a hiba, nemtom.