Maia

Nem tudom, hogy az akcentusomból vagy a nevemből következtetett ilyen gyorsan a származásomra, de egyből eltalálta.
- Igen, francia vagyok! -Mondtam egy mosoly kíséretében. Ezek után sem állt be kínos csend, a lány egyből beszélgetni kezdett. Örültem ennek. -Te is külföldi vagy? -kérdeztem, mert a nevéből arra következtettem, hogy talán angol. Legalábbis így hangzott, de lehet, hogy tévedek.
- Levitás lettem. -Feleltem a kérdésére. -Te melyikbe jársz? -Kérdeztem meg én is. A levitát egyből kilőttem, mert ha oda járna, már találkoztam volna vele még ezalatt a pár nap alatt is. Bár ki tudja, lehet csak mindig elkerültük egymást. Megnyugtattam, hogy nincs a terhemre, aminek hallatán érezhetően megkönnyebbült. Elmosolyodtam, ezzel is jelezve, hogy felfogtam, amit mondott. A kérdésemre kapott válasz hallatán bólintottam.
- Én is ilyen céllal indultam el. Csak aztán kijutottam ide, és gondoltam edzek egy kicsit. Régen capoeiráztam, az akkor tanultakból csináltam pár mozdulatot. -Mondtam el röviden. Ha a capoeiráról van szó képes vagyok órákon át beszélni, de nem akartam untatni a lányt. Ha érdekli valami, és megkérdezi, akkor arra szívesen válaszol, de azért nem csak én akarok majd beszélni. Ilyenkor mindig eszembe jutnak az első edzéseim, amikor vagy engem rúgtak meg, vagy én törtem el valaki ujját. Jó esetben csak az ujját. Azóta sokat fejlődtem, már kicsi az esély, hogy megsebezek valakit.
- Te sportolsz valamit?
 

Maia

Nem tudom, hogy az akcentusomból vagy a nevemből következtetett ilyen gyorsan a származásomra, de egyből eltalálta.
- Igen, francia vagyok! -Mondtam egy mosoly kíséretében. Ezek után sem állt be kínos csend, a lány egyből beszélgetni kezdett. Örültem ennek. -Te is külföldi vagy? -kérdeztem, mert a nevéből arra következtettem, hogy talán angol. Legalábbis így hangzott, de lehet, hogy tévedek.
- Levitás lettem. -Feleltem a kérdésére. -Te melyikbe jársz? -Kérdeztem meg én is. A levitát egyből kilőttem, mert ha oda járna, már találkoztam volna vele még ezalatt a pár nap alatt is. Bár ki tudja, lehet csak mindig elkerültük egymást. Megnyugtattam, hogy nincs a terhemre, aminek hallatán érezhetően megkönnyebbült. Elmosolyodtam, ezzel is jelezve, hogy felfogtam, amit mondott. A kérdésemre kapott válasz hallatán bólintottam.
- Én is ilyen céllal indultam el. Csak aztán kijutottam ide, és gondoltam edzek egy kicsit. Régen capoeiráztam, az akkor tanultakból csináltam pár mozdulatot. -Mondtam el röviden. Ha a capoeiráról van szó képes vagyok órákon át beszélni, de nem akartam untatni a lányt. Ha érdekli valami, és megkérdezi, akkor arra szívesen válaszol, de azért nem csak én akarok majd beszélni. Ilyenkor mindig eszembe jutnak az első edzéseim, amikor vagy engem rúgtak meg, vagy én törtem el valaki ujját. Jó esetben csak az ujját. Azóta sokat fejlődtem, már kicsi az esély, hogy megsebezek valakit.
- Te sportolsz valamit?
 

Eric

Amikor kiderült, hogy a fiú tényleg francia, elmosolyodtam. Örültem, hogy helyes volt a feltételezésem. Ha nem lett volna az, rendesen beégtem volna, de szerencsére nem így történt.
- Igen, apukám külföldi - magyaráztam, mikor rákérdezett. - Félig angol, félig ír. Kiskoromban Dublinban éltem. Anyukám viszont magyar.
Nem tudtam, mennyit mondjak el neki. Igazán nem akartam untatni, az élettörténetem pedig enyhén szólva zűrös, a külföldi részei pedig különösen.
- Navinés vagyok - feleltem vidáman. Eltaláltam a fiú házát is, de ezt inkább nem említettem meg neki. Amióta itt vagyok, a levitába járókat kedvesnek ismertem meg, de végül is örülök, hogy a navinébe osztottak be. Valahogy otthon érzem magam. Mindenesetre jó más házak diákjait is megismerni.
- Hogy mit sportoltál? - kérdeztem vissza elkerekedett szemmel. Még életemben nem hallottam arról, amit a fiú említett, de nagyon kíváncsi voltam rá, hogy mi az. Engem minden érdekel, amiről a legtöbb ember még csak nem is hallott.
- Nem, én csak nézni szeretem - feleltem megvonva a vállam, mikor Eric rákérdezett, hogy sportolok e. - Bár kisebb koromban táncoltam egy pár évig, de hamar abbahagytam.- Tettem gyorsan hozzá.