36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Somoskői Alíz Evelin
INAKTÍV


Evelin
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 94
Írta: 2016. augusztus 15. 18:51 | Link

Alexa

Főnix

Sose akartam kinőni a hintázásból, úgy éreztem, hogy ez fantasztikus móka és egyben remek kikapcsolódás. Mivel az égvilágon épp semmi dolgom sem volt, úgy határoztam, hogy ellátogatok a játszótérre. Reméltem, hogy nem lesz tele hangosabbnál hangosabb gyerekekkel, mert egyszerűen rosszul voltam a zsivajtól és rendkívül idegesített minden zavaró hanghatás. Tudtam, hogy én sem számítok még felnőttnek, sőt nagyon messze voltam attól, hogy annak nevezhessem magam, de sose szerettem a zajos dolgokat és egyszerűen túl komoly voltam még a korosztályomhoz is, ezért volt csupán néhány barátnőm otthon, hiszen a velem egykorú lányok teljesen más értékeket képviseltek és máshogyan viselkedtek. Reméltem, hogy azért nem számítok koravénnek mások szemében, már ami a gondolkodásmódomat illeti, de mindig jobban lekötöttek a tudományos könyvek, mint az üres szavak. Már nagyon vártam, hogy végre odaérjek a kedvenc helyszínemre, sötét farmernadrágot, piros rövid ujjú felsőt és fekete sportos balerinát viseltem, hajamat pedig kiengedve hagytam. Amúgy is ritkán tudtam magamnak valami normális frizurát összehozni, mert túlzottan dús hajam elégé nehezen kezelhető volt. Szép idő volt kinn, szerencsére nem volt túlzottan meleg, amolyan késő nyári időjárás volt. Amint a helyszínre értem, gyorsan belevetettem magam az egyik hintába, ami csuda jó móka volt. Szerencsére kevesen voltak körülöttem, és legnagyobb örömömre egyik gyerek sem zajongott.
Utoljára módosította:Somoskői Alíz Evelin, 2016. szeptember 21. 20:18
Hozzászólásai ebben a témában

Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 15. 19:59 | Link


Az a bizonyos hét van a hónapban, amikor az édesanyjának fix elfoglaltsága van: méghozzá az, hogy megjelenjen a helyi könyvklub gyűlésén. Ez pedig azt jelenti, hogy csak elkísérni tudja a játszótérre és ott hagyni, a szomszéd gyerekekkel. Egy napon, minden hónapban az édesapja feladata volna, hogy eljöjjön érte négykor és elkísérje haza. Pont jól jön ki a menetrend és el tudja intézni úgy a munkáját - elméletben.
Gyakorlatban lassan már fél öt, és a legtöbb gyerekért már régen jöttek, hogy hazakísérjék őket, kivéve Alexát. Persze, ki tudna menni, nincs bezárva, de ő várja az apukáját a bejáratnál, egészen sokáig. Aztán egy morcos sóhaj közepette úgy dönt, ezzel nem megy semmire, ezért elmegy inkább játszani. Lecsúszik párszor a csúszdán, de azt hamar megunja egyedül. Még az sem elég jó móka, hogy próbál visszafelé mászni rajta, mert abba is beleun, főleg, mert sikerül feljutni a tetejére. Úgyhogy lecsúszik ismét és körbenéz a játszótéren, mihez lenne még kedve, amit egyedül tud csinálni. A mászókán is szórakozik kicsit és játszik, de most valahogy az sem köti le annyira. Igazából semmi sem köti le kifejezetten, és folyamatosan, percenként a játszótér bejárata felé pillantgat. Nem is tudja, miért teszi, mert minden hónapban ez van. Sosem jut eszébe az édesapjának, hogy most éppen Alexát kéne kísérgetnie, egyszerűen csak sok a munkája, feledékeny. Valószínűleg a gyerekek több megértéssel fordulnak eziránt, mint az édesanyjuk, úgyhogy Alexa mindig úgy intézi, hogy időben hazaérjen valahogy. Vagy reménykedik, hogy az egyik testvérének eszébe jut, hogy hiányzik és velük megy haza később. Vagy egyedül gyorsan hazasurran, hogy az anyukája ne tudja meg. Most is inkább arra vár, hátha még jön valaki, ha nem, akkor legkésőbb ötkor el kell indulnia, hogy ne tűnjön fel, hogy hiányzik.
Végül pedig úgy dönt, hogy a lengőhídon játszik egy kicsit, úgyhogy feláll rá, de nem kapaszkodik meg rendesen és kicsit túllengeti a játékot. Egészen addig, amíg egy sikkantás kíséretében el nem esik és arccal előre éri a talajt. Az egyetlen mázlija, hogy a mágustársadalom gondolt hasonló esetekre, így szinte az egész játszótér talaja puhítóbűbájokkal védett. Nem kellemes ráérkezni, de így legalább nem szerez tartós sérüléseket.
- Áúcs... - állapítja meg, miközben próbál felkászálódni, és letörölgetni a port az arcáról. És akkor végleg elszomorodik, mert ez az aprócska esés remek ürügy, hogy picit eltörjön nála a mécses és pár csendes könnycseppet megengedjen magának.
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Alíz Evelin
INAKTÍV


Evelin
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 94
Írta: 2016. augusztus 15. 20:51 | Link

Alexa

Főnix

Nagyon jó volt hintázni egy kicsit, bár nem tartott túl sokáig az örömöm, mert megjelent két kiskölyök és addig-addig ordibáltak mellette, hogy inkább úgy döntöttem, hogy átülök egy padra távol tőlük. Azok ketten persze rögtön birtokba vették a hintákat, de nem akartam konfliktushelyzetbe kerülni, úgyhogy inkább hagytam, hogy kedvükre játszanak, csak azt sajnáltam, hogy nem hoztam ide valami olvasnivalót. Túlzottan reménykedtem benne, hogy senki sem fogja megzavarni a kikapcsolódásomat, de ez hiú ábránd volt részemről. Úgy döntöttem, hogy üldögélek még egy kicsit, aztán elmegyek innen, mert így már nem láttam esélyt arra, hogy kellemesen érezhessem magam itt. Hamarosan arra lettem figyelmes, hogy valaki hüppög a közelében. Hirtelen nem is tudtam, hogy mitévő legyek és hogy mi történt, mert mélyen belefeledkeztem a gondolataimba, de aztán láttam, hogy egy nálam fiatalabb lányka poros arccal áll a lengőhinta közelében és az arcára kiült a világfájdalom.
- Just another shitty day  - sóhajtottam fel halkan, majd vettem egy mély levegőt, felkászálódtam a padról és odamentem a lányhoz.
- Téged meg mi lelt? Csak nem ledobott magáról a hinta? - kérdeztem tőle, mivel nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy valószínűleg levetődött egy játszótéri kellékről. Sajnáltam, mert nagyon elveszettnek tűnt, igazából nem is tudtam lereagálni a helyzetet, úgyhogy előkotortam a zsebemből egy szép fehér, tiszta zsebkendőt és odanyújtottam feléje:
- Tessék, hátha ez segít!
Utoljára módosította:Somoskői Alíz Evelin, 2016. szeptember 21. 20:18
Hozzászólásai ebben a témában

Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 15. 21:28 | Link


Nem olyan pityergős kislány alapvetően, mármint, most sem azért sír tulajdonképpen, mert elesett. Sokkal inkább azért, mert minden hónapban úgy reménykedik benne, hogy másképp lesz és ezúttal nem kell majd itt rostokolnia, egyedül, hanem jönnek érte. De mindig csalódnia kell, és inkább egyedül intézkedni.
Meglepődik, amikor valaki hozzászól, értetlenül pillog először Alízra, mintha most látna életében először embert. Most már nem csak a port, de a könnyeket is igyekszik törölgetni, pólója szélével.
- Igen, egy kicsit béna voltam, meg nem figyeltem, úgyhogy elestem, de amúgy minden rendben - foglalja össze a történteket, miközben minden ellenére próbál legalább valami mosolyt erőltetni az arcára. Próbálja meggyőzni a másik lánykát és saját magát is, hogy ez nem olyan vészes, még csak fel sem horzsolta a bőrét. De nem is a sérüléssel van itt a gond, sokkal inkább az elkeseredettséggel.
- Ó... köszönöm szépen - veszi el a felajánlott zsebkendőt Evelintől és nagy levegőt vesz, hogy kifújhassa az orrát és megtörölgethesse kicsit a szemeit. Megköszörüli a torkát is, mert olyan rekedtes volt a hangja, amikor nekikezdett a mondandójának. Végül felhúzza a lábait és átkarolja térdeit. Egy kicsit bámulja maga előtt a földet és próbálja összeszedni magát. Egészen hamar megy neki, legalább olyan gyorsan, mint a kiakadás is.
- Amúgy Alexa vagyok, és ide járok az előkészítőbe. Nem láthattalak már ott? - kérdezi végül, mert ahogy jobban megnézi a lányka arcát, mintha egy kicsit ismerős lenne neki.
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Alíz Evelin
INAKTÍV


Evelin
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 94
Írta: 2016. augusztus 15. 21:59 | Link

Alexa

Főnix

- Oké, az a lényeg - válaszoltam megkönnyebbülve, mert komolyabb helyzettel nemigen tudtam volna mit tenni. Miután elvette tőlem a zsebkendőt pózt váltott és immár térdeit átkarolva folytatta mondandóját.
- Te sem tűnsz túl boldognak. Mármint az eséstől eltekintve - állapítottam meg, ahogyan végignéztem a lányon, akinek hamarosan a neve is kiderült, ráadásul ő is előkészítős volt. Közelebbről nézve nem volt olyan fiatalka, mint az a másik két suhanc, akik miatt le kellett mondanom a hintázásról, talán 1-2 évvel lehetett nálam ifjabb, de azt is elképzelhetőnek tartottam, hogy velem egykorú volt.
- Evelin vagyok, én is az előkészítőbe járok... furcsa neve van nem? Olyan mint egy börtön... másrészt mintha azt sugallná a neve, hogy felkészíti a diákokat az életre. Áh, mindegy, ez csak az én gondolatmenetem - legyintettem mosolyogva, miközben én is lehuppantam Alexa mellé, nem érdekelve, hogy nem túl higiénikus dolog a földön ülni.
- Lehet, hogy láthattál már ott, nem kizárt, bár nemrég érkeztem, de én még sosem láttalak téged. Minden bizonnyal emlékeznék rád, mert nagyon jellegzetes arcod van és amúgy is - válaszoltam neki, hiszen tuti, hogy emlékeztem volna rá, ha már láttam volna valahol, de a nyakamat tettem volna rá, hogy életünkben most találkozunk először. Na jó, ő már lehet, hogy látott engem, de én őt biztosan nem.
Utoljára módosította:Somoskői Alíz Evelin, 2016. szeptember 21. 20:18
Hozzászólásai ebben a témában

Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 16. 00:19 | Link


- Őszintén szólva, nem is vagyok annyira boldog - válaszolja, szomorkás mosollyal, miközben kézfejével azért még egyet töröl az arcán. Kicsit ki is pirosodott, félig az eséstől, félig pedig a sírástól és a nagy törölgetéstől. Amilyen gyorsan jöttek neki az indulatok, olyan gyorsan el is reppentek. Ebben persze bőven része van Alíznak is, mert ha egyedül kellett volna itt ücsörögnie tovább, akkor csak még nehezebben viselte volna. Amúgy sem szeret társaság nélkül maradni, még egy fél órácskára sem, nem is nagyon tud magával mit kezdeni.
- Szia Evelin, örülök, hogy találkoztunk - válaszolja egyből, amikor meghallja a lány nevét. Mellé azt a szokásos, széles, bájos mosolyát villantja, amivel a legtöbb embert el tudja varázsolni. Kezdem elhinni, hogy Alexát nem lehet nem szeretni. Már csak azért sem, mert még akkor is, amikor szomorú, igyekszik másokkal kedves és illedelmes lenni, mint egy jó kislány. Na meg persze, nem is olyan nehéz jó kedvre deríteni, ahogy a példa mutatja.
- Tényleg elég furi a neve, de szerintem azért, mert olyan, mintha nem is lenne rendes iskola... - hümmögve gondolkozik el a témával kapcsolatban. Pedig igenis rendes az iskola, van egy csomó külön programjuk meg osztályok, meg tanterv, meg minden. Bár ő maga nincs az iskolában sem egyszerű helyzetben, már két testvére is kijárta az előkészítőt, A-tól Z-ig, így mindenki csak arról ismeri, hogy ő a legkisebbik Tóth gyerkőc.
- És igen, a hajam világít a falu túloldaláról is - fejezi be a lány gondolatát, legalábbis azzal, amit ő gondol. Sokszor mondják már, hogy nem könnyű elmenni a látványa mellett. A legtöbb embert megbotránkoztatja a természetes, hullámos, vörös hajkorona. Na meg persze sok gyerek gúnyolódik is rajta miatta. De Alexának a haja a kedvenc része és nagyon szeret vele foglalkozni.
- Ó, ezek szerint te vagy az a lány, aki év közben jött? - kérdezi, miközben őszinte lelkesedéssel és csodálattal bámul Evelinre, mintha legalább valami popsztár lenne. - És mégis, hogy kötöttél ki itt nálunk?
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Alíz Evelin
INAKTÍV


Evelin
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 94
Írta: 2016. augusztus 19. 21:33 | Link

Alexa

Főnix


A gyanúm beigazolódott, miszerint a lány nem volt olyan boldog, mint amilyennek valójában mutatta magát. Nem firtattam a témát, mert láttam rajta, hogy nem szeretné részletezni a problémáit, amit nem is bántam, mert úgyse tudtam volna kellőképpen kezelni, mert szerintem hiányzott belőlem az empatikusság érzése. Nem igazán tudtam beleképzelni magamat mások helyzetébe, de legalább nem is hitettem el senkivel sem, hogy meg fogom őt érteni, úgyhogy általában az emberek tudták, hogy mire számíthatnak tőlem.
- Én is örülök! - válaszoltam a lánykának mosolyogva, mert nagyon hálás voltam neki legbelül, hogy abbahagyta a pityergést és így emberi módon kommunikálhattunk egymással.
- Tudod, ebben igazad van, valóban nem rendes iskola. Legalábbis szerintem nem az - válaszoltam neki őszintén, mivel nem tekintettem erre az intézményre kellő komolysággal, de azért reméltem, hogy megtaníthat majd valamilyen újdonságra. Igazából nem tudtam, hogy mi újat tud nekem mutatni, hiszen annyi könyvet elolvastam már a tudománytól kezdve a fizikáig, hogy nem tudtam elképzelni, hogy bármi érdekességet is taníthat számomra, de azért nem zártam ki ennek a lehetőségét.
- Az biztos - feleltem neki vigyorogva, mikor a hajára terelődött a szó. Neki is hosszú, dús haja volt, de feltűnőbb színnel rendelkezett, mint az enyém.
- Igen, én vagyok az. A nővérem, Somoskői Lilla is itt tanul, és most én voltam a soros, szóval idejöttem új dolgokat elsajátítani. Igaz otthon már kellőképpen megtanultam már a dolgokat különféle könyvekből, úgyhogy egész tájékozott vagyok a varázslás, tudományos dolgok, fizika és egyebek terén, de nem is bánom, mert így könnyebb lesz belerázódnom a tanrendbe.
- És te hogy kerültél ide? - kérdeztem Alexától, hiszen nagyon érdekelt, hogy hogyan került az iskola falai közé.
Utoljára módosította:Somoskői Alíz Evelin, 2016. szeptember 21. 20:18
Hozzászólásai ebben a témában

Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 23. 18:21 | Link



- Nem? Pedig szerintem az, mert olyan érdekesek az órák, meg sok-sok kreatív dolgot csinálunk. Otthon meghalnék az unalomtól - neveti el magát, mert tudja, hogy kevés gyerek ilyen lelkes az iskolát illetőleg. Hiába, ő mindig is nagyon aktív kisgyerek volt és otthon is gyakran nagyon nehéz bírni a tempóját. Pont erre való az előkészítő, tanul is valamit, van egy csomó kreatív foglalkozás és legalább leköti kicsit az energiáit. Valószínűleg, ha az édesanyjának egész nap vigyáznia kellene rá, nem lenne vele mindig ilyen végtelenül kedves és türelmes. Noha remek nő, neki is megvannak a maga határai.
- De egy csomó előnye is van, mondjuk, ha nem leszek már ilyen alacsony, nem veszek majd el a tömegben - nevetgél ismét, mert igen, ő ennek is képes a jó oldalát látni. Igen kevés dolog van, amit nem tud pozitívan felfogni. Noha a haja miatt eléggé más, mint a többi gyerek, és főleg kisebb korában sokat bántották miatta, sosem utálta vagy vágatta le. A többiek véleményétől függetlenül nagyon is szereti a vörös tincseket és foglalkozik is velük sokat.
- Az iskola nem csak arra van ám, hogy megtanuld a tudományokat meg a fizikát! - magyarázza Evelinnek lelkesen, és látszik rajta, hogy őszintén így gondolja. Sőt, beszéd közben még egy kicsit közelebb is hajol a másik lányhoz. - Hanem arra is, hogy csomó barátot szerezz, meg szép emlékeket, amikre emlékezhetsz majd, ha nagy leszel!
Befejezi a magyarázatot és határozottan bólint is egyet. Biztos benne, hogy jó dolog otthon tanulni, de biztos benne, hogy Evelin könyvei nem helyettesítik az előkészítőt. A szüneteket, a bandázást, a közös játékokat, a csoportfeladatokat, a kirándulásokat. Ő örül, hogy egészen kicsi kora óta emberek között lehet, változatos társaságban.
- Én? Mindig is itt laktam, meg már ide jártam oviba is, úgyhogy az én történetemben semmi érdekes sincs - legyint egyet, majd mosolyogva Evelinre pillant. - Mesélj inkább te, hol éltél eddig, milyen volt ott? Várod már az iskolát? - árasztja el kérdéseivel a lánykát, mindenféle gondolkozás vagy szégyenérzet nélkül.
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Alíz Evelin
INAKTÍV


Evelin
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 94
Írta: 2016. augusztus 30. 18:56 | Link

Alexa

Főnix

- Én már elég sokmindent olvastam, szóval idáig nem sok újdonságot véltem felfedezni a tananyagban, mondhatni előre tanultam. Persze azért akadnak kivételek, de valahogy nem kötnek le annyira. - válaszoltam a lánynak, miközben közönyös arcot vágtam ehhez a témához.
- Én nem bánom, ha elveszek a tömegben, valahogy nem foglalkoztat az egész - tettem hozzá unottan, mivel egyáltalán nem akartam, hogy kitűnjek a tömegből, mindenki törődjön a saját dolgával alapon.
- Nem is tudom... nekem inkább a művelődésről szól, szerintem én különbözök a többiektől, bár nem kizárt, hogy találok majd valakit, akinek hasonló az érdeklődési köre, mint nekem, bár erre szerintem kicsi az esély. - sóhajtottam egyet, majd megvontam a vállamat tudatva, hogy nem veszem ezt az egészet a szívemre.
- Azért azt nem hiszem, hogy unalmas életed lenne - mondtam neki immár vidámabban, ahogyan végignéztem rajta, hiszen elég talpraesett csajnak tűnt és látszott rajta, hogy még sokra viheti az életben.
- Én aranyvérű családból származom, jól kijövök a családommal. Látod, én még nálad is unalmasabb vagyok - nevettem el magam, bár azt nem kötöttem az orrára, hogy mostanság gondjaim adódtak a családtagjaimmal, mert még nem ismertem ahhoz elég jól Alexát, hogy megbízhassak benne, és amúgy sem voltam az a szószátyár típus. Különben is még csak néhány perce ismertem meg őt...
- Nem várom az iskolát, szerintem én is el tudnám sajátítani azt a tudást, amit itt oktatnak, bár ha valami izgalmasat tudnának nyújtani, azt szívesen venném. Jó ez így nem teljesen igaz, valamennyire várom, de inkább a későbbi éveket, amikor már jobban belemélyülünk a tananyagba.
Belegondoltam, hogy ha már nagyobb leszek, akkor bizonyára sokkal több tudásra teszek szert, de sose leszek ahhoz elég okos, hogy megelégedjek azzal a tudással, ami épp a birtokomban van.
- Mi leszel, ha nagy leszel? - tettem fel a kérdést, amit bizonyára már sokadszorra hallott, mert valószínűleg mások is érdeklődtek már ez iránt, de úgy gondoltam, hogy valamit biztosan válaszolni fog.
Utoljára módosította:Somoskői Alíz Evelin, 2016. szeptember 21. 20:18
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér