36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Sese Hysteria
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi
offline
RPG hsz: 480
Összes hsz: 3433
Írta: 2015. november 10. 18:10 | Link

:.Olive G.:

Átlagos volt a mai nap, túlságosan is átlagos. Valamiért semmi sem volt jó, ha ültem, ha feküdtem, ha a fejemen pörögtem... egyszerűen semmi! Valamit ki kellett találnom, mielőtt kínomban kiugortam volna a szobánk ablakán. Lanetta igencsak elvolt azzal a sírós szörnyeteggel, akit Erikkel kezdett el nevelgetni, Lazriell is el volt tűnve már napok óta, csak órán tudtam mellette ülni, akkor sem nagyon beszélgettünk, mert ő jobban akart figyelni, Matt meg... hát nem is tudom, hiányzott a társasága. Nagyon is. Igazából fogalmam sem volt arról, hogy mit is éreztem vele kapcsolatban. Amióta Csodaországban kalandoztunk, valahogy utána minden más lett, minden... szorosabb. Nem telt el azóta nap, hogy ne jutott volna az eszembe, de akárhányszor rá gondoltam és arra a kócos, bozontos fejére, gyakran egy mosoly szökött végig az arcomon.
Ezekkel a mély gondolatokkal indultam el az ismeretlenbe. Nem tudtam, hogy hová mentem, nem volt sem úti célom, sem elképzelésem. Csak a lábaim vittek. Egészen addig mentem, amíg arra nem eszméltem, hogy egy játszótér szélén álldogáltam. WUT? Tettem fel a kérdést magamban, szemeimmel felértem terepet. Alig öt-hat kisgyereket láttam az anyjuk társaságában, illetve volt ott babakocsi, meg homokozó felszerelés meg minden ilyen gyerekhez járó kiegészítő. Húztam a szám egy kicsit, a gyerekeket mustrálva és ismét a tegnap esti kalamajka jutott eszembe, amikor a kis szörnyecske felsírt és felverte az egész szobát. Sajnos hozzá kell szoknom ehhez, de nem baj, csak egy hónapig kell kibírnom, addig meg... alszom talán a klubhelyiségben, vagy párnákat erősítek a fejembe vagy valami.
Beljebb lépdeltem a játszótéren, a hintákat megcélozva le is telepedtem az egyikbe. Ha már úgy is itt vagyok, szórakozzunk egy kicsit, én is gyerek vagyok még! Gondoltam magamban, ezért elkezdtem magamat hajtani előre-hátra a hintában üldögélve.
Hozzászólásai ebben a témában


#Ha dumál #VérKasza #Kolosudvaribolondja #ENFP #Gelembezredes
Olive Greenwood
INAKTÍV


oOlivabogyóOo
offline
RPG hsz: 17
Összes hsz: 567
Írta: 2015. november 11. 09:59 | Link

~Fanni~

Lendületesen lépdelek az utcán. Levágott ujjú kesztyűmről szedegetem a fantomszöszeket, hogy még véletlenül se kerüljek szemkontaktusba senkivel. Remek kedvem van, és nem kockáztatok, hogy bárki bármivel kizökkentsen ebből az állapotból. A tegnap estére terelődnek gondolataim. Úú, az elég jó volt. Bolondos félmosoly suhan át az arcomon az emlék hatására. Tisztában vagyok vele, hogy akár azt is megtehetném, hogy továbbgondolom az eseményeket, és a női észjárás tökéletes példájaként esetleges jövőbeni történéseket fantáziálok hozzá. De nem. Most csak lazán ellibegek az ajándékként kapott jókedvemmel az utcán a játszótér felé.
Odaérve eresztem le kesztyűs kezemet, hiszen itt már nincs szükségem védőfalra. A játszótéren senki nem fog zaklatni a tanulással, az időjárással és egyéb felesleges témákkal. Tekintetem célirányosan a hinták felé szegeződik, hiszen mikor kitaláltam, hogy ide jövök ábrándozni, konkrétan arra gondoltam, hogy a hintában ücsörögve vigyorgok majd magam elé.
Mi? Foglalt a hintám. Az én hintám. Amelyiknek az a kellemesen dallamos nyikorgása van. És az hagyján, hogy foglalt, de egy magam-fajta, játszótéri outsider lány ücsörög benne. Színes haja pajkosan libben, miközben löki magát a hintán. Önkénytelenül is összehúzom a szemem. A koncentrálás számlájára írható ez a mozdulat. Fürkészőre vált a pillantásom, és ebben a minutumban hasít belém a gondolat, hogy lehet, hogy most úgy nézek ki kívülről, mint egy vadászó T-Rex. Inkább magamra erőltetett "mindenmindegy" lazasággal átsétálok a kőpadokhoz, szemem sarkából figyelve a trónbitorlót. Egy másik helyzetben kifejezett szimpát tápláltam volna irányába, de ma akaratlanul is egy tervemet törte derékba. Mondjuk azzal, hogy pont az én hintámat találta ő is tetszetősnek. Ez megint egy pont a javára. Micsoda ellentmondások egy szimpla játszótéren.
Leülök a padra és gyorsan körbepásztázom a terepet, hátha akad még itt valami rendellenes. Ami nem úgy van, mint ahogy én ezt elképzeltem. Ó, anyukám mindig mondja, hogy leszokhatnék arról, hogy makacsul ragaszkodok az elképzeléseimhez. A játszótéren minden más megszokott. Így visszatér tekintetem a lányhoz. Pillantásunk összetalálkozik. Furcsa módon nem kapom el a fejem, és még egy "jó ez a hintázás, mi?" - féle együttérző, halvány mosolyt is megeresztek felé.
Hozzászólásai ebben a témában



SVP *_* A Csillámrépa főszereplésével.
Sese Hysteria
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi
offline
RPG hsz: 480
Összes hsz: 3433
Írta: 2015. november 11. 16:46 | Link

:.Olive G.:

Soha nem voltam az a fajta, aki ennyit elmerengett volna az élet értelméről, arról, hogy kivel milyen a kapcsolata, vagy arról, hogy mit egyen aznap vacsorára, de.. valahogy azt éreztem, hogy a lelkemnek épp erre volt szüksége. Egy kis magányra, egy kis csendre, nyüzsgés nélkül. Ezek a gondolatok voltak azok, amiknek hála ide kerültem a játszótérre, az utat sem figyeltem, annyira el voltam varázsolva. Tök gáz.
A környezetemet felmértem, és alig pár gyereket tapasztaltam abban az időpontban ott eszetlenkedni, ezért inkább kikerültem őket és a hintát céloztam meg. Csodás, nem volt ott senki, így nyugodtan letelepedhettem. Pár percig még ücsörögtem ott, agyalva egy-két dolgon, de aztán megvontam a vállam és hajtani kezdtem magamat a játszótéri eszközön csücsülve. Egyre jobb kedvem lett közben és már az arcom is kivirult.
Fel-felnevetgéltem a hinta ringatása következtében, egy nagy gyereknek tűnhettem, aki az élet apró örömeit kiélvezte. A hintázásom közben, egyre magasabbra és magasabbra szálltam. Az örömtől összeszorított szemeimet már kinyitottam, attól tartottam, hogy valamelyik dinnye kölköt fejbe rúghatom, szerencsére, egyiknek sem volt annyi esze, hogy iderohanjon, mert ő hintázni akart. De aztán lelassítottam, s végül megállt a járművem. Felálltam, leporoltam a popómat, egy vad ötlet után ráálltam a hintának azon részéra, ami eddig a fenekemet tartotta, a két láncba pedig belekapaszkodtam. Kicsit óvatosabban löktem ezután magamat, majd, amikor már elég biztonságosnak véltem, és az egyensúlyom is okés volt, megkönnyebbülve felnéztem, és egy szőke hajú lányt fedeztem fel a padoknál, engem nézett és rám is mosolygott. Pár percig hezitáltam, de aztán egy képzeletbeli vállvonással visszamosolyogtam rá. Ha tehettem volna, még integettem is volna neki, de a testi épségem azért drágább volt.
- Szia-mia! - ráköszöntem vigyorogva, nem voltam biztos abban, hogy hallotta, de nekem kicsit ismerős volt, vagyis mintha láttam volna már az eridonba illetve a suliba, ha meg csak egy falubéli, akkor én kérek elnézést.
Hozzászólásai ebben a témában


#Ha dumál #VérKasza #Kolosudvaribolondja #ENFP #Gelembezredes
Olive Greenwood
INAKTÍV


oOlivabogyóOo
offline
RPG hsz: 17
Összes hsz: 567
Írta: 2015. november 13. 10:55 | Link

~Fanni~

Nekem köszönt? Merül fel bennem a kérdés. Ha most egy filmben lennék, tutira körbenéznék magamon. Mindenesetre biccentek felé, mint az öregek. Kicsit ilyen kimondatlan cinkostársi köszönésnek érzem, ahogy a két "nagylány" összefut a kislányok területén.
Ebben a pillanatban önti el hirtelen melegség a bal fülemet, és a világ is azonnal homályosulni kezd... Az utolsó éles kép egy elém satnyán lehulló laszti képe. Valamennyire még összerakom az ok-okozati összefüggést, miszerint valószínűleg valaki izomból fülberúgott egy labdával, miközben arccal csöppet sem óvatosan érintem a játszótér pázsitját. Milyen puha a fű. És mégis milyen élesen vágodik az arccsontomhoz. A fülem korábbi melegségét lassan kezdi felváltani egy zsibbadó érzés. Szememet lehunyom, mert már esés közben is zavart a homályos és forgó látvány. Tompulnak a hangok. Hallom, hogy közelednek, de nem tudom kivenni a szavakat. Utoljára akkor tapasztaltam ilyet, mikor leájultam a seprűről 2 éve. Akkor sem estem nagyot, hála Noel gyors reakcióképességének, de a világ és a köztem lévő kapcsolat ugyanígy megszűnt. Az élet még nem pereg le előttem, pedig mindig kiváncsi voltam, hogy ez hogy zajlik. Csak a fontos részleteket mozizom végig olyankor, vagy olyanokat is, amiket már elfelejtettem? Mindegy. Már nem tudok gondolkozni. Átadom magam a pázsit illatú sötétségnek.

Utoljára módosította:Olive Greenwood, 2015. november 13. 12:41
Hozzászólásai ebben a témában



SVP *_* A Csillámrépa főszereplésével.
Péter Fanni
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi
offline
RPG hsz: 480
Összes hsz: 3433
Írta: 2015. november 16. 13:51 | Link

:.Olive G.:

Egy mosollyal nyugtáztam a biccentését, s tovább hajtottam magamat a hintán. Boldogan haladtam előre-hátra, nem is foglalkoztam a körülöttem lévő világgal. Jó volt kicsit kiverni a fejemben lévő zűrzavart, amik már annyira összegubancolódtak ott benn, mint a fülhallgató madzagja szokott. Igazából az egy igen idegesítő dolog szerintem, mármint az összebogozódott füles. Ráadásul, ha éjszaka kell szétszednem, mert nem tudok aludni. Best tevékenység ever. Na, mindegy.
Szóval hintáztam, egy pillanatra eszembe jutott a szőke lány, aki eddig ott ült tőlem alig pár méterre, ismét rápillantottam, ám akkor már csak annyit láttam, hogy borult lefelé a padról. A szemeim kikerekedtek, és csak a fejéről lepattanó labda ívét követtem. Azonnal kiugrottam a hintából, de a földre érkezésem nekem sem volt kellemes, mert a cipőm telement homokkal, plusz a landolás után mind két lábam sajgott, hisz hirtelen nagy súly ereszkedett rájuk. Nem törődtem az alig párpillanatig tartó kellemetlen érzéssel, azonnal rohantam a fűben fetrengő szőkéhez. Aki rám nézett azt láthatta, hogy úgy néztem ki, mint egy részeg csirke, ami rohanni próbált. Hamar oda is értem a lányhoz, le is ültem mellé, közben egy-két anyuka is figyelt minket. Fogalmam sem volt arról, hogy mit kellett volna tennem, így óvatosan megfogtam a vállát, majd gyengén rázogatni kezdtem, ébresztgetni próbáltam.
- Hahó, minden oké? Hééééééééj! - az arcát egyszer-kétszer meglegyintettem, annak érdekében, hogy magához térjen. Reménykedtem abban, hogy nem ájult el.
Hozzászólásai ebben a témában


#Ha dumál #VérKasza #Kolosudvaribolondja #ENFP #Gelembezredes
Olive Greenwood
INAKTÍV


oOlivabogyóOo
offline
RPG hsz: 17
Összes hsz: 567
Írta: 2015. november 16. 16:33 | Link

~Fanni~

Szivárványos vattacukor felhőn ülök. Nem valami kényelmes, mert valahogy keményebb, mint ahogy az emberlánya elképzeli a felhőket, de legalább jó a kilátás. A távolban egy csodaszép izlandi táj, zöldellő mezők, szinte érzem a fű friss illatát. Oly' sokszor jártunk ide a családdal, mikor még kicsi voltam. A legközelebbi sziklán egy magányos hegyikecske legelészik. Kicsit elmerengek rajta, mikor pont rámnéz. Elindul felém, felfelé baktatva a kopár csúcson. De aranyos! - gondolom, és kezemmel kapálózó mozdulatokat téve, megpróbálom közelebb úsztatni a felhőmet.  Épp karnyújtásnyira kerülök a jószágtól, mikor az hirtelen felszökell mellém, és csontos koponyájával az arcomba bök. Naa! Elnevetem magam, mert nem érzem tolakodónak a közeledtét. Megint fejel, ezúttal kicsit határozottabban, majd megszólít! Azt kérdezi, minden oké-e. Mi a fene? Megdöbbenek. Pedig nem kéne, mert egy felhőn ülök épp. A szemöldökömet ráncolom, és ezzel egyidőben hasít fülembe a fájdalom. A kecske képe egyre homályosabb, mögötte egy lány arca sejlik fel. Lassan, nagyon lassan áll össze a szitu arról, hogy valójában nem Izlandon vagyok, hanem a játszótér talaján. A fülem ismét lángol, zsibbad és lüktet egyszerre. Pislogni próbálok, hátha tisztulnak a körvonalak.
- Hhhh. - Fejtem ki rendkívül bőven, hogy élek.
A lány arcán átsuhan a megkönnyebbülés, tehát kezdem magam is elhinni, hogy valóban élek. Összeszedem maradék energiámat még egy mondatra, hátha ezúttal hasznosabb információval szolgálhatok a világnak.
- Jól vagyok. Öö, ura vagyok a helyzetnek! - hazudom.
Kifújom tüdőm összes tartalmát, és megpróbálok felülni, hogy egy hangyányit kevésbé tűnjek kiszolgáltottnak.
- A fülem még a helyén van amúgy? - érdeklődök, remélve a legjobbakat.
Utoljára módosította:Olive Greenwood, 2015. november 16. 16:53
Hozzászólásai ebben a témában



SVP *_* A Csillámrépa főszereplésével.
Péter Fanni
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi
offline
RPG hsz: 480
Összes hsz: 3433
Írta: 2015. november 17. 15:40 | Link

:.Olive G.:

Amikor láttam a szöszkét borulni, azonnal is repültem a segítségére, szó szerint. Kiugortam a hintából, amikor a levegőben voltam, így nem volt valami kellemes a földre érkezésem. Bár akkor nem magammal, hanem a másik lánnyal foglalkoztam igazán. Azon nyomban odarohantam hozzá, bár az egyensúlyom sem volt az igazi, de legalább esés nélkül odaértem. Máris ébresztgetni, rázogatni kezdtem. Magamban pedig abban reménykedtem, hogy nem történt nagy baj. Végül is nem láttam rajta semmi nem odaillő dolgot, csak fűfoltot. Már épp szólni akartam az egyik anyukának, hogy segítsen nekem, és bűvölje meg valami gyógyító bűbájjal vagy valamivel, amikor magához tért. Azonnal megkönnyebbültem, láttam rajta, hogy nem volt komoly baja. Ezt az érzést az arcom is tükrözte, elmosolyodtam.
- Azt látom! - felnevettem. Ekkor körül néztem, az anyukák is megkönnyebbülve ültek vissza s volt köztük, aki felajánlotta a segítségét a továbbiakban, de csak egy „Köszönöm Nemmel” visszaküldtem a padhoz. Innentől tán nem lesz baj, gondoltam magamban.
- Úristen! Átkerült a másik oldalra! - rémült arckifejezéssel válaszoltam az amúgy is mókás kérdésére. Hát persze, hogy a helyén volt, de én azért viccelődtem egy kicsit.
- Na, gyere! Segítek felállni! - felguggoltam és a kezemet nyújtotta feléje. - De biztos, hogy jól vagy? Tutti-fruttira nem fáj a buksid? - azért feltettem még egy utolsó kérdést, mielőtt az belefogott volna a saját maga összekapargatásába, kiskanállal.
Ha igénybe vette a segítőkezemet, ha nem és még a földön volt, vagy segítség nélkül állt fel, én is felpattantam, leporoltam mindkét térdem, majd kihúzva magamat rápillantottam mosolyogva.
- Eridonos vagy, ugye? - gondoltam megkérdezem tőle, mert már láttam párszor a klubhelyiségben.
Hozzászólásai ebben a témában


#Ha dumál #VérKasza #Kolosudvaribolondja #ENFP #Gelembezredes

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér