36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. szeptember 15. 16:21 | Link

Mr. Warren

Nem sokkal éjfél után fut be az utolsó vonat a bogolyfalvi állomásra. Nincs már rajta sok utas, inkább csak olyanok, akik nem szeretnek vagy tudnak hopponálni, illetve nincs lehetőségük a kandallókon át való utazásra, vagy csak egész nap dolgoztak, és most érnek haza. A nő valahogy mindegyikbe beletartozik. Otthona nincs a hálózatra kötve és köszöni szépen, nem is tervezi. Hopponálni, bár tud, de szívből utál, mert folyton felkavarodik a gyomra, dolgozni pedig igencsak sokat dolgozik, hogy kimerült anyagi forrásait pótolni tudja. Enyhén reszkető lábakkal száll le a vonatról, kezd már hűvösödni napközben is, hát még ilyenkor este, amikor az ember hazabotorkál.
Táskáját magához szorítva, kabátját összehúzva indul el, az úton, mely az állomásról a Boglyas térre, majd onnan a faluba juttatja. Ez nem hosszú, és nem is rövid táv, ideális annak, aki, mondjuk, négykor sétálja le, így este azonban roppant mód bizalmatlanná teszi azt, aki csak néhány hete lakik itt, és még be se rendezkedett igazán. Minával ellentétben ki se pakolt még a dobozokból, mert egyszerűen nincs ideje rá, ellentétben a kislánnyal, akinek most még laza a helyzete, hiszen a tanév se kezdődött el igazán.
A térre se jut el, a játszótérig bírja a menetelést, úgy tűnik az egész napos járkálás nem tett jót a lábainak. Nyöszörögve lépked a kihalt játékok közé, hogy egy padra le tudja vetni magát, és lerúghassa a cipőit. Még csak most vette, és bár eddig nem volt különösebb baj velük, úgy tűnik, a mai nap betette a kaput, hiszen ledobva magáról őket, néhány véres sebet lát viszont.
- A szépségért szenvedni kell…
Ez már mondjuk, rajta régen nem segít, de azért mondogatja, hátha egyszer el is hiszi. Mindenesetre felsóhajt, amikor végre szabadabbá válnak a lábai. Igaz hideg van, de az most nem érdekli. A táskája után nyúl, és bár megígérte Minának, hogy csak akkor nyúl cigi után, ha már vészhelyzet van, ezt a pillanatot most határozottan annak tekinti. Elvégre fáj a lába, vérzik, és pálca sincs nála.

Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 15. 16:35 | Link

Dr. Mácsai Zója



A léptei visszhangját elnyelik a szorosan egymás mellett álló házfalak, ahogy kimerülten a kastély irányába ballag. az esték egy ideje hűvösbe fordultak már, ő azonban pólóban sétál a kihalt utcákon, valahogy furcsán lázasnak érzi a testét. a feje enyhén kóvályog, az egyik lábába néha fájdalom nyilall, ha helytelenül lép rá.
Az animágia tanulás szenvedéssel jár. Alexa mindig emlékeztette erre, amikor reszketve borogatta a kificamodott vállát vagy épp ha ezredik alkalommal eredt el az orra vére és folyt végig a ruháján. Most is épp tőle vánszorog hazafelé a beiktatott gyakorlást maga mögött tudva. Kudarcélmény. Ma semmi sem sikerült. Mióta az élete egy rándulással a feje tetejére fordult, az egyébként is gyenge koncentrációs képessége is rengeteget romlott. Nem megy, nem fog menni. Talán hagynia kellene az egészet a fenébe.
Nem egy láncdohányos, azonban egy mélyről jövő érzés azt sugallja, jó lenne egy cigi. Nagy kár, hogy rég nem hord magánál olyasmit, a lakása pedig annyira messze van, fene belé, inkább a kastélyban éjszakázik ma. Egy mordulással lép át egy nagyobb, járdaszéli tócsát, ami a tegnapi esőzés eredménye. Az útját levágni igyekezve sétál be az üres játszótér kapuján, hogy ezzel megspóroljon egy nagyobb kitérőt a kastély irányába.
A lába alatt több évtizedes homokból nő ki a nedves fű. Valaki pedig motyog a közelben. Ezek szerint nem ő az egyetlen, aki még fenn van ilyen későn, bár a nő nem úy fest, mint aki hazafelé tartana. A nő... Zója?
   -  Oszt' Minára meg ki vigyáz?
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. szeptember 15. 18:11 | Link

Dwayne

A harmadik szívás után mérgesen pillant le a szálra, amit a kezében tart. Nem kéne ezt csinálnia, mert bár mindenféle káros szenvedélyével szemben igen szépen tartja magát, mégsem tud teljesen az lenni, aki akar. Két hete például ivott. Csak úgy jött. Rettegett ettől a költözéstől, hogy ott kell majd élnie a faluban, és hiába mondta magának, hogy a lánya miatt teszi, mégsem tudta jól feldolgozni a tényt, hogy nap mint nap találkozhat olyan emberekkel, akiket inkább elkerülne, és nem is emlékezne rájuk. A következő feszültség itt érte, első éjjel, amikor nyugtalan álmára a megoldás egy elszívott szál cigi volt, és most tessék. Alig két hét alatt már a másodikat szívja. Nem lesz ez így jó. Ó, és ha már káros szenvedélyek… itt van Dwayne is.
- Kriszta.
A válasz könnyen jön, annak ellenére, hogy amikor a férfi rámordul a szíve is megáll. Először gyilkosnak gondolja, aztán meg tudja ki az, és a pillanatnyi kihagyást ezer gyors veréssel igyekszik pótolni. ami szinte fájdalmat okoz neki. Több okból is. Mégis olyan természetesen viselkedik, hogy képzeletben a saját hátát veregeti. Fel kellene kelnie, ám most nem veszi rá a lélek, hogy a lábaira álljon. Ahhoz nem elég mazochista.
- Van pár új ügyfelem, tudtam, hogy nem érek haza időben.
Muszáj dolgoznia, nem teheti meg, hogy akár csak egyetlen pillanatot is kihagyjon, amikor pénzt kereshetne. Néhány másodpercig hallgat, eközben felemeli a dobozt, és a férfi felé nyújtja, nem jó dolog, ha az ember magányosan szívja a cigijét, és sejti, hogy Dwayne vevő az ilyesmire.
- Tudnod kell, hogy beadtam a jelentkezésemet az iskolába is. Nem akartam szólni, de ha már így összefutottunk, gondoltam jobb, ha szólok. Nem leszek bent sokat, de eléggé le vagyok égve.
Ami mondjuk nem titok a féri előtt, hiszen elmondta neki, hogy a házvásárlás, a felújítás, a pesti rendelő bérlése szó szerint felemészti minden vagyonát. De hát Mina boldog, és ez a legfontosabb.
- Mina mesélte, hogy miről beszélgettetek legutóbb. Komolyan a nevedre akarod venni őt?
A hangjában nincs ellenszenv, sőt, talán a meghatottság az, ami a leginkább fellelhető. Amikor Mina először mondta, nem is figyelt rá, de aztán egy néninek már az apja vezetéknevét használva mutatkozott be, és akkor tudta, hogy komolyan erre vágyik a lányka.

Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 15. 18:22 | Link

Dr. Mácsai Zója



Ki tudja, milyen szentimentális vagy épp önkínzó motiváció folytén, de ahelyett, hogy megfordulna és folytatná az útját, nem hogy megáll, hanem egyenesen közelebb is lépdel hozzá. Nem kellene ezt tennie, nyilvánvalóan tudja, hiszen ahányszor a nő (vagy inkább bármelyik nő?) beteszi az életébe a lábát, hónapokkal később hatalmas rumlit hagyva maga után távozik. Ám, ahogy pár pillanatnyi hezitálás után a doboz felé nyúl, egy esti cigi még tényleg nem ártott meg senkinek.
   -  Mit csinálsz te az iskolában?
Gondolkodás nélkül ül le a padra ő is, a kellőnél nagyobb távolságot tartva, mintha a volt barátnője bármelyik pillanatban rátámadhatna. Néha egészen gyerekes, ahogy viselkedik, ennyi év távlatában pedig ideje lenne beforrnia a vélt és valós sérüléseknek is. a pálcája után kutat, hogy azzal gyújtsa meg a szálat. A számára ócska, gyenge európai cigaretta fényesen felizzik a kezében.
Zója az iskolában. Volt idő, hogy erre ingerülten fejezte volna ki a véleményét, ám most túlságosan csüggedt ehhez. Szuper. Nem elég neki, hogy először a minisztériumban támadja meg azzal, hogy szereti - hahaha, mekkora marhaság! -, ráadásul a környékre költözik, még az iskolába is beeszi magát. Mormog valamit, fölnéz az égre, kifújja a füstöt.
Dwayne, kelj föl és állj tovább, minek állsz szóba vele?
   -  Ja. Gondoltam rá - oldalra pillant a nőre - Elvégre az enyém, nem?
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. szeptember 15. 18:47 | Link

Dwayne

Oldalra pillantva látja, ahogy a férfi helyet foglal mellette, de nem szól, nem is fordítja arra a fejét. Elvette a dobozt tőle, de nem hitte volna, hogy le is ül. Ez olyan, mintha már majdnem haverok lennének. Mondjuk ez körülbelül már sosem történhet meg, de legalább már képesek nem azonnal ordítozni egymással.
- Nem mondom meg, mert kiröhögsz.
Újra a szájához emeli a cigarettát, ám mielőtt szakszerűen beleszívna, mégis hozzáteszi azt, mit pályázott meg,
- Pszichológus, talán tanár.
Most először fordul a férfi felé, azóta, hogy leült mellé, látni akarja, hogyan reagál az előbb hallottakra. Nem akarja, hogy rossz legyen kettejük között a viszony megint, most például azért, mert itt szeretne dolgozni.
- Több időt szeretnék Minával tölteni, de mellette dolgoznom is kell. Egész jól helyre tudnám hozni magam anyagilag, ha elfogadják a jelentkezésem.
Ami persze még nem biztos, nem is nagyon hangoztatja, egyikről például csak Dwayne tud, a másikról ketten a szőkével, hiszen az ő tárgyát venné birtokba. Az kezébe tartott csonkot a földre dobja és lehajolva mellette heverő csizmájával oldja el, nehogy begyújtsa a játszóteret. Aztán felvéve zsebkendőbe csomagolja, parfümöt vesz elő, két szakszerű fújással, meg egy rágót, hogy a lehellete se legyen olyan elviselhetetlen.
- Igen, ez egy nagyon komoly érv. Örül neki nagyon, hogy felvetetted, azóta csak erről beszél. Épp azon gondolkozik, hogy az Izabellát is használja-e, mert eddig mindig odaírta, de most jobban tetszik neki, ha csak „ Warren Mina” lenne az aláírásában. Az egész ház tele van ezzel, mindenhova odafirkantja. Szerintem nem tette még semmi ennyire boldoggá.  
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 15. 19:29 | Link

Dr. Mácsai Zója



Hosszasan figyeli a fölfelé kavargó füstöt, az érzékelését próbálja inkább arra összpontosítani a sajgó végtagjai helyett. ma ismét kificamította a vállát, Alexa tette helyre, a nyoma azonban lüktet, fáj és zsibbad. Mindez azért, hogy e felejtse el a mai fontos leckét: ha nem figyel, az akár az életébe is kerülhet.
   -  Tanár...
Halkan ismétli meg a szót, a fejét a nő felé dönti, végül elvigyorodik. Tanár. nyilvánvaló, mi más is lenne az ő mindig akaratos, céltudatos Zójája. Emlékszik, majdnem másfél évtizeddel korábban, egy nagyon, nagyon meleg nyári napon egy rozoga, piros kocsi platóján elhangzott egy hasonló beszélgetés. Igen, komolyan aurornak tanultam, bizonygatta akkor némileg kihúzva magát, most végeztem, egy hónap múlva kezdek. Akkor Zója nevetett rajta úgy, mint ő most, ezen a képtelen elképzelésen.
A tekintete visszakúszik a felhőkkel szabdalt, ám csillagos ég felé.
   -  Elvégre az egyetlen gyerekem. Nem is nagyon hiszem, hogy lesz több. Valakinek meg csak tovább kellene vinni a nevet - megvonja a vállát, mintha tényleg csak ilyen praktikus okok motiválnák - De aztán nem tudom, hogy megy ez. Gondolom kell egy halom papír. Fogalmam sincs.
Utoljára módosította:Dwayne Warren, 2014. szeptember 15. 19:47
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. szeptember 15. 20:01 | Link

Dwayne

Azon, hogy a férfi kineveti, meg sem lepődik, sőt igazság szerint még őt is nevetésre kényszeríti, amit egyáltalán nem bánt. Jó érzés, hogy nem csak ordítoznak egymással, hanem képesek még erre is. Mostanában valószínűleg úgyis többet találkoznak majd, még ha igyekszik is megőrizni Dwayne békéjét. Nevetés közben kicsit megüti a férfi karját, egyáltalán nem erősen, inkább csak gyengéd játékosággal.
. Szemét vagy…jó tanár lennék. Laza, csípnének a srácok.
Mondjuk ezt a mondatot még nem hiszi el teljesen, tart tőle, hogy nem lenne elég türelme. Még csak azt se mondhatja, hogy Mina mellett kitanulta, hogyan kell az ádáz kölyköket megnevelni, hiszen a kislány nem egész tizenhárom életéve alatt mindig kifogástalanul viselkedett. A nevetése kissé alábbhagy, jóízű mosollyal csóválja meg a fejét arra, hogy kinevették, majd a lábait felhúzva a földről – ami elég hideg most már – fordul a férfi felé. Még jó, hogy ennyi helyet hagyott kettejük között.
- Sajnálom.
Először nem ezt a szót szerette volna mondani, de aztán valahogy mégis ez bukott ki, és úgy gondolja, hogy akkor már, ha elkezdte, illendő lenne befejezni a mondatot.
- Jó lett volna, ha máshogy alakul, ha lenne még gyerekünk. Mindig szerettem volna egy fiút. Mostanra talán őt is félthetném, mert aurornak akarna állni. Szép szakma ide vagy oda, elég könnyen odaveszik a legjobb ember is.
Titkon ettől félti Dwayne-t is, azóta, hogy a kocsin fekve kijelentette, mi lesz belőle. Akkor este közelebb akarta tudni magához, mint bármikor előtte, mert rájött, hogy bármikor elveszítheti. Aztán volt olyan ostoba, hogy önként dobta el, ahelyett, hogy mint előtte oly könnyedén, beszélgetett volna vele.
- Jól vagy? Olyan nyúzottnak tűnsz.
Eddig nem volt felé fordulva, nem láthatta, hogy a férfi kissé megviselt, most azonban szembe nézhet vele, és innen azért más a helyzet.

Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 15. 20:22 | Link

Dr. Mácsai Zója



Biztosan jó tanár lesz a nőből. Ezt már akkor megmondta volna, amikor röpke ideig pszichológusként dolgozott a kastélyban. A tantárgyra azonban nem kérdez rá, valahogy ebbe bele se gondol. A gondolatai leragadtak a ponton, hogy minden nap egy épületben fognak lófrálni, ki tudja, ne adj' Isten még találkozniuk is kell. Sokat. Sokszor.
Férfiember legyen a talpán, akinek ez nem okoz valamilyen problémát, különösképp akkor, ha a hivatalos barátnője egy fél világgal arrébb tartózkodik. Talán vissza se tér soha.
   -  Miért mondod most ezt?
Hirtelen, megrettenve kérdez vissza. A szál füstölög a mozdulatlanná vált kezében, ő pedig megütközve bámulja a nőt. Tessék, ő mindent megtett. Békejobbot nyújtott, hiszen idejött beszélni vele, Zója pedig veszi a bátorságot és ezzel a témával hozakodik elő. Hát tényleg semmiből sem tanul?
Tényleg nem érzi, hogy ez mennyire kényes és fájó?
Lesüti a szemét, félszegen szív bele a cigarettába. A hamu a cipője mellé hullik a homokba.
   -  Jól. Kissé... hát Léna elment. Dolgozni. Messzire. Kicsit úgy... - hiányzik? De egy férfi nem mond ilyet - furcsa még.
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. szeptember 15. 20:54 | Link

Dwayne

- Öhm…
Nehéz erre a kérdésre válaszolni. Azért mondja ezt, mert őszinte, hiszen mindig így gondolta. Teljesen biztos volt benne, hogy a gyermeke fiú lesz, hogy neki fia fog születni, és bár imádja Minát, mégse akar cukorszirupos lenni, ő sajnálta, hogy nem fia született. Hogy miért? Maga se tudja, egyszerűen csak fiús, egy kisfiúra vágyott világ életében, és a dolgok jelenlegi állása szerint erre sosem kerülhet már sor, főleg azért nem, mert elüldöz mindenkit maga mellől, aki nem olyan, mint amilyennek ő elképzeli, aki nem olyan, mint a férfi. Mindig a fiával tervezett, és sokszor álmodott róla. Hogy hat évesen aurornak gondolja magát, hogy tizenévesen, ha ott áll a pályaválasztás előtt ő rettegve figyeli majd, mit akar csinálni, ha nagy lesz.
- A női fecsegésnek nem mindig van oka.
Mégis, ezt az átlátszó hazugságot választja. Érzi, ahogy nehéz kövek gördülnek a szívére, utál hazudni, utálja, ha el kell fojtania valamit. Nem csinálhatja ezt sokáig, mert még a végén úgy jár, mint a legutóbb, abban az ostoba helyzetben, a minisztérium folyosóján. Nem akar megint kellemetlen helyzetet teremteni kettejük között, nem lenne fair senkivel szemben sem.
- Ugyan, ettől nem kell levertnek lenned. Nem téged hagyott el, csak karriert akar. Mondta, hogy nem jön vissza? Mert ha nem, akkor nincs okod búsulni, most éppen ez van, legalább annyi sört ihatsz, amennyit csak akarsz, nincs melletted senki, hogy csúnyán nézzen rád. Aztán majd visszajön, nem tűnik ostobának, aki elhagyjon téged.
A lábait letéve, közelebb csusszan Dwaynehez, és biztatóan megszorítja a kezét, majd feleszmélve, hogy mit is tesz, sietősen nyúl a csizmája után, hogy visszahúzza a lábára. Ha futni kell, akkor már olyan mindegy hány véres seb lesz a lábán, de azt nem akarja, hogy még jobban fázzanak a talpai. Maga se tudja felfogni, hogy mit is mondott a férfinek, meg azt sem, hogy mikor határozta el, hogy ilyen lesz, és hogy amikor elkezdett beszélni, miért gondolta, hogy ez neki nem fog fájni, hogy nem fog ezernyi tőr a szívébe döfni. Nem érti, hogy miért nem szabadulhat meg ettől az érzéstől végre, hiszen ártani nem szeretne a férfinek.
- Kezd hűvös lenni, menjünk lassan nem?
Érdeklődik a férfira se nézve, táskájában zsebkendő után kutatva, hogy kifújja az orrát. Remek lesz, ha még meg is fázik menet közben, ez biztos, hogy a cigi bosszúja.
  
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 17. 17:04 | Link

Dr. Mácsai Zója


Köhög, elfordítja az arcát a nőről. Régen volt és elmúlt az, ami köztük történt, kár rágódni rajta,, úgysem lehet megváltoztatni már. Ez persze nem jelenti, hogy a férfiúi makacssága nem késztetné arra, hogy minden bizonnyal az élete végéig látens mód utálja Zóját emiatt, mindössze csámcsogni nem akar róla többet. Még, hogy több gyerek. Ez az egy is bőven túl sok.
Beleszív a cigarettába, ingatja a fejét. Rég nem dohányzott, talán a múlt hónapban vagy azelőtt, sosem volt kifejezetten a függője ennek. Néha jól esik, ám maga sem tudná megfogalmazni, miért. A gyermekkora szagát juttatja az eszébe, ahogyan az apja pöfékelt mindig a fotelében, miközben az újságot olvasta.
Ahogy Zója hozzáér, összerezzen kissé. Anélkül, hogy ránézne, ő is elhúzza a kezét, úgy tesz, mintha semmi, de a világon semmi sem történt volna. Valójában tényleg így van.
   -  Azt mondta, visszajön. Remélem. Itt hagyta a házát meg minden, sz'al muszáj lesz.
A pad deszkáján végighúzva nyomja el a csikket, majd dobja le maga mellé a homokba. Összedörzsöli a tenyereit, végül feláll.
   -  Elkísérhetlek egy darabon. Úgyis arra megyek.
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. szeptember 17. 17:57 | Link

Dwayne

- Na látod, akkor biztos visszajön.
Bíztatja mosolyogva. Egész őszintének néz ki, még ha nem is az. Fáj, hogy bíztatja, elvégre szereti a férfit, de pont ez a lényege a dolognak valahol mélyen. Szereti annyira, hogy boldognak akarja tudni, és ehhez az kell, hogy elengedje, hogy ne hadakozzon vele. A férfi bármennyire is utálja őt, most nem veszekszik vele, sőt, szinte kedves, már amennyire ez lehetséges kettejük között, így még annyira se akar összeveszni vele, mindenféle apróságon.
- Az jó lenne. Szoknom kell még a falut. Azt mondták, nem célszerű kint lenni sötétedés után egyedül. Más lett ez a hely azóta, hogy ide jártam.
Nem is nagyon maradt itt már semmi régről. A házak égig érnek, az emberek elvakultan hirdetik, hogy pénzesek. A falu már nem is hasonlít falura, előkelőbb, mint sok külföldi kisváros – sőt olykor nagyváros is -, ami elveszi a régi feelingjét, így érthető, hogy a közbiztonság se ugyanolyan már.
- Remélem Minának nem jön meg a kedve az iskola mellett ahhoz is, hogy kimaradozzon, és későn jöjjön haza.
Pedig ha tudná, hogy a kislánya mit tett nem is olyan rég, most nem sétálgatna ilyen nyugodtan, vagy lenne ennyi ideig távol egy szem gyerekétől, aki nem is olyan ártatlan. Mindenesetre nem tudhatjuk, hogy ez egyáltalán ki fog-e derülni valaha, hiszen a kislány igen ügyesen keveri a kártyáit. Ezzel azonban nem kell foglalkoznunk, hiszen hőseink épp elhagyják a játszótér területét, hogy rövid, sietős léptekkel a Macskabagoly utczára forduljanak, majd onnan nem sokára biztonságos falak vegyék őket körül és nyugtalan álomra hajtsák a fejüket, míg el nem jön a másnap.

Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér